Найдите свой следующий любимый книге

Станьте участником сегодня и читайте бесплатно в течение 30 дней
Zárt ajtók mögött

Zárt ajtók mögött

Автором B. A. Paris

Читать отрывок

Zárt ajtók mögött

Автором B. A. Paris

оценки:
4/5 (5 оценки)
Длина:
282 pages
4 hours
Издатель:
Издано:
Feb 8, 2018
ISBN:
9786155617645
Формат:
Книге

Описание

A tökéletes házasság? Vagy a tökéletes hazugság?
A pszichilógiai thriller, amiért mindenki megőrül
Mindenki ismer olyan párokat, mint Jack és Grace. Jack jóképű és gazdag, Grace bájos és elegáns. Kedveljük őket, még ha nem is áll szándékunkban.
És szeretnénk Grace-t jobban is megismerni.
Csakhogy ez nem is olyan egyszerű, ugyanis Jack és Grace elválaszthatatlanok.
Van, aki ezt igaz szerelemnek nevezné. Mások talán feltennék a kérdést, hogy Grace miért nem veszi fel soha a telefont. Vagy miért nem lehet vele beülni valahova egy kávéra, jóllehet nem dolgozik. És hogy marad olyan sovány, noha rafinált fogások sorát főzi? És vajon miért van rács az egyik hálószoba ablakon?
„Briliáns, dermesztő, félelmetes és letehetetlen."
Lesley Pearse

Издатель:
Издано:
Feb 8, 2018
ISBN:
9786155617645
Формат:
Книге

Об авторе


Связано с Zárt ajtók mögött

Похоже на «Книги»

Предварительный просмотр книги

Zárt ajtók mögött - B. A. Paris

B. A. Paris

Zárt ajtók mögött

Művelt Nép Könyvkiadó

Budapest

A mű eredeti címe: Behind closed doors by B.A.Paris

Fordította Gálvölygi Judit

Copyright © B.A. Paris, 2016

Hungarian translation © Gálvölgyi Judit, 2016

(© Művelt Nép Könyvkiadó, 2016)

ISBN 978-615-5617-64-5

Az e-book formátumot előállította:

www.bookandwalk.hu

A könyv, amelyért megőrülnek a bloggerek

„Lenyűgöző utazás az emberi lélek sötét oldalára. Megfagy a vér az ereiben, de letenni nem tudja, ígérem" – Sarah Harper, Lovereading.co.uk

„A Zárt ajtók mögött bepillantást nyújt egy »tökéletes házasság« valódi mivoltába, olyan magával ragadó és izgalmas jelenetekkel, amelyektől másként néz majd a barátaira meg a szomszédjaira" – Margaret Madden, www.bleachhouselibrary.ie

„Ejha! Egy könyv akkor mondható nagyszerűnek, ha az olvasó egy egész fejezet alatt elfelejt levegőt venni. Olvassa el… de hagyja égve a lámpát!" – Tracy Fenton, Goodreads

„Remek lélektani krimi! A történet iszonyata megragad, és el sem enged a csúcspontig" – Elaine Tansley, a Facebook The Book Club oldalának kritikusa

„B. A. Paris igen tehetséges író, a történet hihetetlenül jól van megírva, és a legsötétebb, leggonoszabb bűnökkel foglalkozik. Voltak pillanatok, amikor Grace helyzetének kilátástalanságától kalapált a szívem. Éreztem páni félelmét, amelyet akkora szakértelemmel ábrázolt az író" – Anne Carter, www.randomthingsthroughmyletterbox.blogspot.co.uk

A lányaimnak, Sophie-nak, Chloë-nak, Céline-nek, Eloise-nak, Margaux-nak

Jelen

A pezsgősüveg a márvány konyhapulthoz koccan, amitől összerezzenek. Jackre pillantok, remélem, hogy nem vette észre, mennyire ideges vagyok. Észreveszi, rám mosolyog.

– Tökéletes – mondja halkan.

Megfogja a kezem, oda vezet, ahol a vendégeink várnak. Amint átmegyünk a hallon, látom a virágzó liliomot, amelyet Diane és Adam hozott a kertünkbe. Olyan gyönyörű rózsaszín, remélem, Jack olyan helyre ülteti, ahol láthatom a hálószoba ablakából. Pusztán a kert gondolatától sírni támad kedvem, de gyorsan leküzdöm. Ma este annyi forog kockán, hogy az adott pillanatra kell koncentrálnom.

A szalonban egyenletesen ég a tűz az antik kandallóban. Március van, de a levegő még csípős, és Jack azt szereti, ha a vendégeink a lehető legjobban érzik magukat.

– A házad tényleg nem semmi, Jack – mondja elismerőn Rufus. – Nem gondolod, Esther?

Nem ismerem sem Rufust, sem Esthert. Újak a környéken, most találkozunk először, és ettől a szokottnál is idegesebb vagyok. De nem okozhatok csalódást Jacknek, így mosolyt kényszerítek az arcomra, azon imádkozva, hogy kedveljenek. Esther nem viszonozza, gondolom, vár még az ítélettel. De nem hibáztatom. Amióta úgy egy hónapja csatlakoztak a baráti körünkhöz, ezerszer hallhatta, hogy Grace Angel, a briliáns ügyvéd, Jack Angel felesége tökéletes példája a nőnek, akinek minden megadatott: tökéletes ház, tökéletes férj, tökéletes élet. Ha én volnék Esther, én is óvakodnék magamtól.

Tekintetem a doboz drága csokoládéra esik, amelyet most vesz elő a táskájából, és átjár az izgalom. Mivel nem akarom, hogy Jacknek adja, finoman közelítek hozzá, ő pedig ösztönösen odanyújtja nekem.

– Köszönöm, csodásan néz ki – mondom hálásan, és a kávézóasztalra teszem, hogy később, amikor majd kávézunk, kibonthassam.

Esther érdekel. Tökéletes ellentéte Diane-nek – magas, szőke, karcsú, tartózkodó –, és önkéntelenül tisztelem, amiért az első ember, aki a házunkba lépve nem ájuldozik, hogy milyen gyönyörű. Jack ragaszkodott hozzá, hogy ő válassza a házat, azzal, hogy a ház a nászajándékom, így hát akkor láttam először, amikor visszatértünk a nászutunkról. Bár Jack mondta, hogy tökéletes számunkra, nem voltam ezzel teljesen tisztában, amíg nem láttam. Minthogy jókora területen fekszik a falu végén, megteremti Jacknek a vágyott elvonultságot, és a kiváltságot is, hogy az ő háza a legszebb Spring Eatonben. És a legbiztonságosabb. Bonyolult riasztórendszere van, acélzsaluk védik az ablakokat és a földszintet. Talán különösnek találják egyesek, hogy ezek napközben többnyire zárva vannak, ám ha kérdezi valaki, Jack azt válaszolja, hogy az ő munkájánál az egyik legfontosabb dolog a biztonság.

Sok festmény van a szalonunkban, ám az embereket általában a kandalló fölött függő nagy, vörös vászon vonzza. Diane és Adam, akik már látták, nem állják meg, hogy oda ne menjenek hozzá ismét, Rufus is csatlakozik hozzájuk, Esther pedig leül az egyik krémszínű bőrkanapéra.

– Csodálatos – bámulja Rufus a sok száz pici jelet, amelyekből a kép összeáll.

– Szentjánosbogarak a címe – magyarázza Jack, miközben a pezsgőt bontja.

– Sosem láttam még ilyesmit.

– Grace festette – mondja neki Diane. – Hát nem fantasztikus?

– Látnod kéne Grace többi festményét. – Jack szinte hangtalanul húzza ki a palackból a dugót. – Azok aztán izgalmasak.

Rufus érdeklődve pillant körül.

– Itt vannak?

– Nem, attól tartok, másutt lógnak a házban.

– Csak Jack láthatja őket – tréfálkozik Adam.

– Meg Grace. Nem igaz, drágám? – mosolyog rám Jack. – Csak mi ketten.

– Úgy van – fordítom el a fejem.

Leülünk Esther mellé a kanapéra, Diane örömmel kiált fel, amikor Jack magas poharakba tölti a pezsgőt. Rám néz.

– Jobban vagy? – kérdezi. – Grace tegnap nem tudott velem ebédelni, mert beteg volt – magyarázza Esthernek.

– Csak egy migrén – magyarázom.

– Sajnos Grace hajlamos rá – néz rám együtt érzőn Jack. – De nem tartanak soká, hála az égnek.

– A második alkalom, hogy átejtettél – mutat rá Diane.

– Sajnálom – mentegetőzöm.

– De ezúttal nem felejtheted el csak úgy – ugrat Diane. – Mi lenne, ha jövő pénteken bepótolnánk? Nem jut eszedbe ismét az utolsó pillanatban, hogy vár a fogorvos?

– Nem, és migrénem sem lesz, remélem.

Diane Estherhez fordul.

– Volna kedved csatlakozni hozzánk? Egy étteremben kellene találkoznunk a városban, mert dolgozom.

– Köszönöm, szívesen. – Rám néz, talán ellenőrizni akarja, nincs-e kifogásom ellene, és miközben rámosolygok, szörnyű bűntudatot érzek, mert tudom, hogy én nem leszek ott.

Jack figyelmet kér, és köszöntőt mond a frissen a környékre költöző Estherre és Rufusra. Felemelem a poharam, iszom egy korty pezsgőt. Táncolnak a számban a buborékok, hirtelen elönt a boldogság, próbálom megőrizni. De éppoly gyorsan elillan, ahogy jött.

Látom, hogy Jack élénken cseveg Rufusszal. Jack és Adam néhány hete a golfklubban találkoztak Rufusszal, és meghívták egy játékra. Amikor Jack látta, hogy Rufus kiváló golfozó, de mégsem annyira kiváló, hogy őt megverje, meghívta Estherrel együtt vacsorára. Ahogy nézem őket együtt, nyilvánvaló, hogy Jack imponálni akar Rufusnak, ami azt jelenti, hogy nekem is meg kell nyernem Esthert. De nem lesz könnyű; Diane egyszerűen csodál, Esther bonyolultabbnak tűnik.

Elnézést kérek, és kimegyek a konyhába a korábban elkészített szendvicsekért, no meg elvégezni az utolsó simításokat a vacsorán. Az etikett megkívánja – és Jack ebben a kérdésben igen pedáns –, hogy ne maradjak el sokáig, ezért gyorsan felverem a tálban várakozó tojásfehérjét, és hozzákeverem a korábban előkészített felfújtalaphoz.

A keveréket külön tálkákba kanalazom, ideges pillantást vetek az órára, a tálkákat vízfürdőbe állítom, és beteszem a sütőbe, megjegyezve a pontos időt. Egy pillanatig elfog a pánik, hogy nem készülök el mindennel, de emlékeztetem magam, hogy a félelem az ellenségem, megpróbálok higgadt maradni, és visszamegyek a szalonba a szendvicsekkel. Körbekínálom őket, és hálásan fogadom a bókokat, mert tudom, hogy Jack is hallja őket. Ezt igazolja a fejem búbjára nyomott puszi is, és helyesel Diane-nek, hogy valóban remekül főzök, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtok.

Minthogy jutnom kell valamire Estherrel, leülök mellé. Ezt látva, Jack elveszi tőlem a szendvicses tálat.

– Megérdemelsz egy kis pihenést, drágám, a mai hosszú és fárasztó munka után – mondja, amint a tálcát hosszú, elegáns ujjain egyensúlyozza.

– Egyáltalán nem volt nehéz – tiltakozom, ami hazugság, és ezt Jack is tudja, mert ő állította össze a menüt.

Felteszem Esthernek a megfelelő kérdéseket: otthonosan érzi-e már magát itt, sajnálta-e otthagyni Kentet, beilleszkedett-e a két gyereke az új iskolába. Valamiért bosszantja jól tájékozottságom, ezért megkérdezem a fia meg a lánya nevét, bár tudom, hogy Sebastian és Aisling. Még a korukat is tudom, hét- és ötévesek, de úgy teszek, mintha nem tudnám. Tisztában vagyok vele, hogy Jack fülel minden egyes szavamra, és tudom, hogy kíváncsi lesz, mit akarok elérni.

– Neked nincs gyereked, igaz – mondja Esther. Inkább állítja, semmint kérdezi.

– Nem, még nincs. Úgy gondoltuk, előbb néhány évig kettesben élvezzük az életet.

– Miért, mióta vagytok házasok? – A hangjában meglepődést érzek.

– Egy éve – vallom be.

– A múlt héten volt az évfordulójuk – csicsereg közbe Diane.

– És még nem vagyok hajlandó senkivel osztozni az én gyönyörű feleségemen – mondja Jack, és újratölti Diane poharát.

Egy pillanatra az vonja el a figyelmem, hogy egy pici pezsgő nem talál a pohárba, hanem Jack tökéletes nadrágjának a térdén köt ki,

– Remélem, nincs ellene kifogásod, ha megkérdezem – győz Esther kíváncsisága –, de egyikőtök sem volt korábban házas?

Úgy hangzik, mintha igenlő választ várna, mintha egy elégedetlen volt férj vagy feleség a háttérben annak lenne a bizonyítéka, hogy mégsem vagyunk tökéletesek.

– Nem, egyikünk sem – mondom.

Jackre pillant, és tudom, azt gondolja, egy ilyen jóképű férfi hogy maradhatott ilyen sokáig független. Magán érezve a tekintetét, Jack jámboran elmosolyodik.

– Be kell vallanom, hogy negyvenévesen aggódni kezdtem, hogy sosem találom meg a tökéletes nőt. De mihelyt megláttam Grace-t, tudtam, hogy rá vártam.

– Annyira romantikus – sóhajtja Diane, aki már ismeri a találkozásunk történetét. – Azt sem tudom, hány lányt próbáltam összeboronálni Jackkel, de Grace előtt senki sem felelt meg neki.

– És te, Grace? – kérdezi Esther. – Számodra is szerelem volt az első látásra?

– Igen – felelem visszaemlékezve. – Az volt.

Az emlék letaglóz, kissé gyorsan állok fel, és Jack feje felém fordul.

– A felfújt – magyarázom higgadtan. – El kellett készülnie. Asztalhoz ülnétek?

Diane sürgetésére, aki közli, hogy a felfújt nem vár senkire, kiürítik poharukat, és mind az asztalhoz indulnak. Ám Esther megáll, hogy jobban szemügyre vegye a Szentjánosbogarakat, és amikor Jack csatlakozik hozzá, ahelyett hogy sietve leültetné, megkönnyebbülten sóhajtok fel, amiért a felfújt még távolról sincs készen. Ha készen volna, majdnem sírnék a késedelem miatt, kivált, amikor Jack kezdi elmagyarázni, hányféle technikát alkalmaztam a festmény megalkotásakor.

Amikor végre leülnek öt perccel később, a felfújt éppen tökéletes. Miközben Diane a csodálatáról biztosít, Jack rám mosolyog az asztal túlsó végéről, és közhírré teszi, hogy tényleg nagyon okos vagyok.

Az ilyen esték emlékeztetnek rá, miért szerettem bele Jackbe. Elbűvölő, szórakoztató és intelligens, pontosan tudja, mit kell mondani és hogyan. Minthogy Esther és Rufus újak a környéken, gondoskodik róla, hogy a felfújt fogyasztása közben folytatott csevegés a hasznukra legyen. Azt sugallja Diane-nek és Adamnek, hogy osszanak meg olyan információt, amely segít új barátainknak, például, hogy hol vásárolnak, mit sportolnak. Bár Esther udvariasan hallgatja a beszámolót szabadidős tevékenységeikről, kertészeik és bébicsőszeik nevét, hogy hol a legjobb halat vásárolni, tudom, hogy én érdeklem, és tudom, hogy visszatér arra, hogy viszonylag későn házasodtunk össze Jackkel, azt remélve, hogy mégis talál valamit – bármit –, ami bizonyítja, hogy a frigyünk mégsem tökéletes. Pechére csalódnia kell majd.

Megvárja, amíg Jack felszeli a Wellington bélszínt, amelyhez mézzel enyhén bevont burgonya és sárgarépa a köret. Van apró szemű zöldborsó is, amelyet akkor tettem forró vízbe, amikor a sültet kivettem a sütőből. Diane csodálkozik, hogy sikerült mindennel egyszerre készen lennem, és beismeri, hogy nála a főfogás többnyire curry, amelyet korábban el lehet készíteni, és csak melegíteni kell. Szívesen megmondanám neki, hogy nagyobb örömmel tenném én is azt, amit ő, s hogy fárasztó számításokkal és álmatlan éjszakákkal fizetek az ilyen tökéletes vacsorákért. De más megoldás – a tökéletesnél rosszabb minőséget tálalni – nem létezik.

Esther rám néz az asztal túloldaláról.

– Szóval hol találkoztál Jackkel?

– A Regent’s Parkban – mondom. – Egy vasárnap délután.

– Meséld el, hogy történt – noszogat Diane, akinek sápadt bőre kipirult a pezsgőtől.

Egy pillanatig habozom, mert ezt a történetet már meséltem. Ám Jack szereti hallani tőlem, tehát érdekemben áll megismételni. Szerencsére Esther a segítségemre siet. Késlekedésem zárkózottságnak vélve, ő is biztat.

– Meséld el – sürget.

– Nos, megkockáztatva, hogy untatni fogom azokat, akik hallották már – kezdem mentegetőző mosollyal –, a parkban voltam Millie húgommal. Vasárnaponként gyakran járunk oda, és aznap játszott egy zenekar. Millie imádja a zenét, és aznap annyira élvezte, hogy felállt a helyéről, és táncolni kezdett a zenekar dobogója előtt. Akkoriban tanult meg keringőzni, és tánc közben előrenyújtotta a kezét, mintha partnerrel táncolna. – Azon kapom magam, hogy mosolygok az emléken, és kétségbeesetten kívánom, hogy bárcsak ennyire egyszerű, ennyire ártatlan volna az élet. – Bár az emberek zöme örömmel nézte, mennyire jól érzi magát Millie – folytatom –, láttam, hogy néhányan kínosan érzik magukat, és tudtam, hogy tennem kell valamit, talán vissza kéne hívnom a helyére. De az egyik részem ezt nagyon nem szívesen tette volna, mert…

– Mennyi idős a testvéred? – szakít félbe Esther.

– Tizenhét éves. – Egy pillanatra elnémulok, nem akarok szembenézni a valósággal. – Majdnem tizennyolc.

Esther felhúzza a szemöldökét.

– Akkor feltűnési viszketegségben szenvedhet.

– Nem dehogy, csak…

– De nyilvánvaló. Az emberek általában nem táncolnak a parkban, igaz? – Esther diadalmasan néz körül, de mindenki kerüli a tekintetét. Kénytelen vagyok megsajnálni.

– Millie Down-kóros. – Jack hangja töri meg az asztal körül a kínos csöndet. – Ami azt jelenti, hogy néha csodálatosan spontán.

Esther zavarba jön, és haragszom azokra, akik annyi mindent elmondtak neki rólam, de nem említették Millie-t.

– Szóval, mielőtt eldönthettem volna, mit tegyek – siettem Esther segítségére –, ez a tökéletes úriember felállt a helyéről, odament, ahol Millie táncolt, meghajolt, és a kezét nyújtotta neki. Millie boldog volt, és amint keringőzni kezdtek, kitört a taps, más párok is felálltak, és szintén táncolni kezdtek. Nagyon-nagyon különleges pillanat volt. És persze nyomban beleszerettem Jackbe, mert neki volt köszönhető.

– Amit Grace akkor még nem tudott, az volt, hogy az előző héten láttam őt Millie-vel, és nyomban beleszerettem. Annyira figyelmes volt Millie-vel, annyira önzetlen. Soha nem láttam még ilyen odaadást senkitől, és elhatároztam, hogy megismerkedem vele.

– És amit Jack nem tudott akkor – következem én –, hogy észrevettem őt az előző héten a parkban, de nem gondoltam, hogy érdekli olyasvalaki, mint én.

Mulattat, amikor mindenki helyeslőn bólogat. Bár eléggé vonzó vagyok, ám Jack filmsztárszerű jóképűsége miatt az emberek zöme úgy gondolja, szerencsém van, hogy feleségül vett. De nem így értettem.

– Grace-nek nincs több testvére, ezért azt hitte, az a tény, hogy egyszer ő lesz egyedül felelős Millie-ért, elbátortalanít – magyarázza Jack.

– Ahogy másokat – mutatok rá.

Jack a fejét rázza.

– Ellenkezőleg, az a tudat, hogy Grace bármire hajlandó Millie-ért értette meg velem, hogy ő az a nő, akire egész életemben vártam. Az én munkám mellett az ember könnyen kiábrándulhat az emberi fajból.

– A tegnapi újságból tudom, hogy ismét helyénvaló gratulálni – emeli Jackre a poharát Rufus.

– Lényegében rutinügy volt – mondja szerényen Jack. – Bár azt kicsit nehezebb volt bizonyítanom, hogy a kliensem, akinek hajlama van kárt tenni magában, nem maga okozta a sérüléseket.

– De az erőszakos bűncselekményeket általában nem egyszerű bizonyítani? – kérdezi Rufus, miközben Diane elmagyarázza Esthernek, ha esetleg még nem tudná, hogy Jack mindig a hátrányos helyzetűek pártján áll – pontosabban a bántalmazott feleségekén. – Nem szeretném csökkenteni az általad végzett csodálatos munka súlyát, de sokszor akad fizikai bizonyíték, akár tanú is, nem?

– Jacknek az az erőssége, hogy annyira meg tudja nyerni az áldozatok bizalmát, hogy azok elmondják neki, mi folyik – magyarázza Diane, aki szerintem egy kicsit szerelmes Jackbe. – Sok nőnek nincs kihez fordulnia, és félnek, hogy nem fognak hinni nekik.

– Gondja van arra is, hogy az elkövetők hosszan bűnhődjenek – teszi hozzá Adam.

– Csak megvetni tudom a férfiakat, akik erőszakosan bánnak a feleségükkel – mondja határozottan Jack. – Mindent megérdemelnek, amit kapnak.

– Erre iszom – emeli ismét a poharát Rufus.

– Egyetlen ügyben sem veszített még, nem igaz, Jack? – mondja Diane.

– Nem, és nem is áll szándékomban.

– Kitűnő bizonyítvány, ez már valami – néz Jackre tisztelettel Rufus.

Esther rám pillant.

– A húgod, Millie, jóval fiatalabb nálad – jegyzi meg, visszatérve a témához, amelyet félbehagytunk.

– Igen, tizenhét év van közöttünk. Millie akkor született, amikor anyánk már negyvenhat éves volt. Eleinte nem jött rá, hogy várandós, ezért valósággal sokkolta, hogy ismét anya lesz.

– Millie a szüleiddel él?

– Nem, egy gyönyörű bentlakásos iskolában, Észak-Londonban. Ám áprilisban betölti a tizennyolcat, így nyáron el kell hagynia az intézetet, ami igazán rossz, mert imád ott lenni.

– És hová megy? A szüleidhez?

– Nem. – Egy kis szünetet tartok, mert tudom, hogy amit mondani fogok, megdöbbenti majd. – Új-Zélandon élnek.

Esther megdöbben.

– Új-Zélandon?

– Igen. Tavaly vonultak oda nyugdíjba, közvetlenül az esküvőnk után.

– Értem – mondja. De tudom, hogy nem érti.

– Millie hozzánk fog költözni – magyarázza Jack. Rám mosolyog. – Tudtam, hogy ez az egyik feltétele annak, hogy Grace hozzám jöjjön feleségül, és több mint boldog voltam, hogy beleegyezhettem.

– Igazán nagylelkű vagy – mondja Esther.

– Szó sincs róla: örülök, hogy Millie itt fog élni. Új dimenziót ad majd az életünknek, igaz, drágám?

Iszom egy korty bort, hogy ne kelljen válaszolnom.

– Nyilván jól kijössz vele – jegyzi meg Esther.

– Remélem, éppen annyira kedvel, mint én őt – bár némi időbe telt, miután Grace-szel összeházasodtunk.

– Miért?

– Azt hiszem, a házasságkötésünk valóságossága sokkolta – mondom. – Kezdettől imádta Jacket, de miután hazatértünk a nászútról, és Millie megértette, hogy Jack immár mindig velem lesz, féltékeny lett. De már jól van. Ismét Jack az első számú kedvence.

– Szerencsére George Clooney vette át annak a szerepét, akit Millie nem kedvel – nevet Jack.

– George Clooney? – kérdezi Esther.

– Igen – bólintok, és örülök, hogy Jack előhozta a témát. – Egy kicsit bele voltam esve…

– Ahogyan mindannyian – mormolja Diane.

– …és Millie annyira féltékeny volt rá, hogy amikor néhány barátomtól egy George Clooney-naptárt kaptam karácsonyra, ráírta: „Nem szeretem George Clooney-t, persze fonetikusan: D-ZS-O-R-D-ZS K-Ú-Ú-N-I – az „L betűvel egy kis gondja van – magyarázom. – Olyan édes volt.

Mindenki nevet.

– És most fűnek-fának elmondja, hogy engem szeret, de Clooney-t nem. Amolyan mantrája lett: „Téged szeretlek, Jack, de George Cooney-t nem szeretem." – Jack mosolyog. – Be kell vallanom, hízelgő számomra, hogy együtt emlegetnek vele – teszi hozzá szerényen.

Esther Jackre pillant.

– Tudod, egy kicsit hasonlítasz rá.

– Csak Jack sokkal jobban néz ki. – Adam vigyorog. – El nem tudod képzelni, mennyire megkönnyebbültünk mindannyian, amikor feleségül vette Grace-t. Legalább az irodában nem fantáziáltak róla tovább a nők – sem bizonyos férfiak – teszi hozzá nevetve.

Jack jámboran sóhajt.

– Elég, Adam.

– Te nem dolgozol, igaz? – fordul ismét hozzám Esther. Kihallom a hangjából az alig leplezett megvetést,

Вы достигли конца предварительного просмотра. Зарегистрируйтесь, чтобы узнать больше!
Страница 1 из 1

Обзоры

Что люди думают о Zárt ajtók mögött

4.2
5 оценки / 0 Обзоры
Ваше мнение?
Рейтинг: 0 из 5 звезд

Отзывы читателей