Вы находитесь на странице: 1из 889

S.C. STEPHENS

Meggondolatlan

S.C. STEPHENS Meggondolatlan Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2014 A fordítás alapjául szolgáló mű: S.C. Stephens: Reckless Fordította

Ulpius-ház Könyvkiadó

Budapest, 2014

A fordítás alapjául szolgáló mű:

S.C. Stephens: Reckless Fordította BABITS PÉTER (1.–6. fejezet) EFF BALÁZS (7. fejezettől)

Barátaimnak, akik mindig mellettem álltak, családomnak, akik mindig támogattak, és rajongóimnak, akik mindig hittek bennem.

Szeretlek titeket!

1. fejezet

Átmeneti boldogság

A combomon végigsikló kéz ébresztett fel álmomból. Mosolyogva nyújtóztattam ki a tagjaimat, és rátettem a kezem a kalandozó ujjakra. Melegnek és puhának éreztem a bőrét, ahogy összefonódó ujjaink egymásnak feszültek. A hideg fémgyűrű a bőrömbe nyomódott, miközben ő szorosan magához ölelt, én pedig széles mosollyal kerestem meg az ujjamon a gyűrű párját. Múlt éjjel férjhez mentem… legalábbis lelki értelemben. Egyelőre legyen elég annyi, hogy tiszta szívünkből örök hűséget fogadtunk egymásnak. Tényleg nem egy ünnepélyes szertartás és egy darab papír a házasság lényege! Hanem az érzés, amely szinte szétfeszítette a mellkasomat – az a minden mást elfeledtető érzés, hogy születésemkor kettévágtak, de nekem valamilyen csoda folytán mégis sikerült megtalálnom a másik felemet. És ami ennél is csodálatosabb: ő is így érzi. Puha ajkak érintették a vállam, ahogy még jobban befészkel- tem magam az oltalmazó ölelésbe. A körénk gabalyodó lepedőnél finomabb anyagon még sosem feküdtem, de még ez a

5/889

fényűzés is elhalványult a mellettem fekvő férfi mellett. Ahogy lába körbefonta az enyémet, széles mellkasa a hátamon pihe- gett, karja pedig bölcsőként ölelte körbe a testemet, messze puhábbnak és kényelmesebbnek találtam őt minden túlárazott luxuságynál. Ajkamhoz emeltem egymásba font ujjainkat, hogy megc- sókoljam a bal kezén a fogadalomgyűrűt. Halk kuncogás hallat- szott, mielőtt azok az érzéki ajkak elindultak felfelé a nyaka- mon. Azonnal libabőrös lettem, ahogy az apró elektromos im- pulzusok végigfutottak a testemen. Ahogy a fülemhez ért, belesúgta:

– Jó reggelt, Mrs. Kyle! A szívem tüstént dobolni kezdett a mellkasomban. Addig for- golódtam az ölelésében, amíg meg nem pillantottam az arcát. Az éjkék szempár szikrázva nézett vissza rám, és ahogy a voná- sait fürkésztem, kis mosoly játszott a szája szélén. Ilyen egy tökéletes arc: az áll szöge, az orr íve, az ajkak teltsége. Abban a pillanatban elképzelni sem tudtam volna gyönyörűbbet ennél a férfinál, aki épp az imént vett a nevére. – Jó reggelt, Mr. Kyle! Hitetlenkedő kis kuncogás hagyta el az ajkam, miközben Kel- lan mosolya egyre szélesebb lett. Szinte tapintani lehetett a szeméből sugárzó végtelen elégedettséget. Átmelegítette a szívemet a tudat, hogy miattam érzi így magát. Épp elég

6/889

fájdalmat megélt már az életben, rászolgált egy kis békére. Kic- sit még most is szürreálisnak találtam ezt a mély szerelmet, és magamat mint e szerelem tárgyát. Néha egyszerűen nem éreztem magam méltónak rá, még ha hálát is adtam érte minden áldott nap. – Nem tudom elhinni, amit az imént tettünk, Kellan. Felvonta a szemöldökét, a mosolya pedig tüstént huncut lett. – Miről beszélsz? Az észvesztő szexről? Pedig igazán meg- szokhattad volna már. – Az arckifejezése imádattá lágyult. – Veled minden alkalom hihetetlen. Ajkamba harapva próbáltam megakadályozni, hogy elpiruljak. – Nem arról beszélek. – Szabad kezemmel felnyúltam, hogy lágyan végigsimítsak az állán. – Arról beszélek, hogy összeházasodtunk. Kellan felkönyökölt, és lenézett rám. Tekintete lesiklott összefont kezünkre, az ujját övező gyűrűre. Az elégedettség helyébe leplezetlen boldogság lépett. Még sosem láttam ilyen boldognak. – „Míg a halál el nem választ” – suttogta. Ujjaim lefelé kalandoztak a mellkasán, az elképesztő test dombjain-völgyein, és ettől máris kezdtem beindulni. – Csak hogy tudd, a szüleim nem fogadnak el a férjemnek – mormoltam –, amíg az oltárhoz nem vezetsz. Összeráncoltam a homlokomat, amikor eszembe jutott a

7/889

zavaros üzenet, amelyet tegnap Kellan üzenetrögzítőjén hagytam nekik, ha már úgyis a városban tartózkodtak a diplo- maosztóm alkalmából. Ki lesznek bukva, ha majd felkelnek és megtudják, hogy nélkülük mentem férjhez. Őszintén szólva, kicsit meg is lepett, hogy még nem csörgött a telefonom… vagy még nem törték ránk a hotelszoba ajtaját. Kellan nevetett, és addig fészkelődött, míg fölém nem kereke- dett. Szemérmes mosollyal simítottam végig a hátán, mire megborzongott. – Akkor majd… – Lehajolt, hogy csókkal illesse a nyakam, azután a vállam. A szívem zakatolni kezdett. – Akkor majd megkapják az esküvőjüket… – Felnézett rám, miközben a szája már továbbsiklott a vállamról a mellemre. Erőt vettem maga- mon, hogy ne kezdjek el vonaglani. – Igazi álomesküvőt ren- dezek neked, Kiera. Ekkor az ajka rátapadt a mellbimbómra, és az elmúlt éjszaka minden szenvedélye új életre kelt bennem. Lehetett bármilyen kielégítő az első szeretkezésünk férjként és feleségként, még többet akartam belőle. Úgy éreztem, soha nem fogok betelni vele. Amint ujjaim beletúrtak a hajába, és zihálva kifújtam a leve- gőt, a szája elhagyta az imént fellelt erogén zónát. Egyenesen a szemébe néztem, ahogyan felemelte a fejét, ő pedig vigyorogva csókolt bele a mellembe, majd lefelé haladt a hasamon. Már a

8/889

gondolattól is megvadultam, hogy itt nem fog leállni. A vigy- orából ítélve ezt pontosan tudta is. – Megkapsz mindent, Kiera, de addig is, amíg illően elveszlek… – Nyelve rátalált a köldökömre, mielőtt továb- bindult. Felnyögtem és lehunytam a szemem, ezzel egy időben felemeltem a csípőmet, és lenyomtam a fejét. A torkából kaján nevetés tört fel, hogy végighullámozzon a combomon. Forrónak éreztem a leheletét a bőrömön, amikor végre befejezte a mond- atot. – …addig is élvezzük ki a helyzetet! Azzal a nyelve belém hatolt, én pedig elvesztettem a maradék önuralmamat is.

Órák teltek el, mire végül felöltöztünk és készen álltunk rá, hogy elhagyjuk a menő hotelszobát. Mobiltelefonom gyors el- lenőrzése során kiderült, hogy Kellan még valamikor az éjjel kikapcsolta. Gyaníthatóan ezért nem zargatott minket senki. Vigyorogva néztem, ahogy felkapta a kabátját az öltözőasztal előtt álló plüsszsámolyról – amelyet múlt éjjel felavattunk –, miközben visszakapcsoltam a telefont. Csipogás jelezte, hogy új üzenetek vannak a hangpostámon, sőt alighanem több is. Abból kiindulva, hogy nemsokára úgyis találkozunk magukból kikelt szüleimmel, nem bajlódtam az üzenetek lehallgatásával. Szinte biztosan tudtam, mit hallanék: „Elment az eszed? Nem mehetsz csak úgy hozzá, Kiera! A legelső géppel húzz haza!” És

9/889

a többi, és a többi. Beletelik egy kis időbe, amíg elfogadják ezt a frigyet. És még több időbe telik majd annak megemésztése, hogy hamarosan útra kelek újdonsült férjemmel. Ez még engem is sokkolt. Amíg iskolába jártam, szóba sem kerülhetett, hogy Kel- lannel turnézzak az országban, de most, hogy végeztem, sza- badon mehettem bárhová. Azt csinálhattam, amit csak akartam. Én pedig Kellannel akartam lenni, bárhová is megy. Apám a régi felfogást erőltette: menj egyetemre, szerezz dip- lomát, keress egy jó állást. Kellan még csak nem is járt fősulira. Rögtön a középiskola után elszökött otthonról, hogy Evan, Matt és Griffin társaságában bevegye magát a Los Angeles-i zenei életbe. Azóta is velük játszott. Apa egyszerűen nem értette Kel- lan életét, és dühödten látta, ahogy az enyém is összefonódik az övével. Az én életemet viszont nekem kell leélnem, és én azt szeretném tenni, amit helyesnek érzek. A Kellannel való együttlét pedig… nem is lehetne fantasztikusabb. Nem tudnék másik helyet említeni, ahol szívesebben lennék, mint vele. Ezzel együtt nem adtam fel az álmomat, de nem ám! Arra törekedtem, hogy az én álmaim is megvalósuljanak, és úgy alakult, hogy az álommunkám tökéletesen illett az övéhez. Író akartam lenni, ami bizonyos szabadsággal jár együtt, hiszen bárhol csinálhatom, ahol egy kicsit félre lehet vonulni.

10/889

Ez nem mindig egyszerű egy zajos srácokkal teli turnébuszon, de biztosan tudtam, mindennap képes leszek egy-két órát arra szánni, hogy papírra vessek valami értelmeset. Az első könyvem közepén tartottam, amelyet önéletrajznak is lehet nevezni, miv- el megtörtént eseményeken alapul. Részletesen és kendőze- tlenül feltártam mindent, ami Denny, Kellan és közöttem történt. A szerelmet, a vágyat, az árulást – mindent. Nem ment könnyen, de jót tett a lelkemnek. Ahogy háttérbe húzódtam, és kritikus szemmel tekintettem a történtekre, már tisztán láttam, milyen hibákat követtem el. Akadtak pillanatok, amikor hisztis, nyafogós, tapadós, szánalmas, határozatlan voltam… még magamat is bosszantottam. Alázatra intő tapasztalat, ha látjuk a gyengeségeinket így kiterítve. A könyv olyan személyesre sikeredett, hogy azt sem tudtam, engedem-e valaha bárkinek is elolvasni. Különösen Kellannek. Bár ha megkérdezi, biztosan igent mondok. Csak arról kell meggyőznöm, hogy már nem vagyok az a gyenge, szánalomra méltó teremtés. Már tudom, mit akarok: őt és senki mást. Ahogy végigpásztáztam tekintetemmel a szobát, nehogy itt hagyjak valamit, megláttam a felforgatott ágyat. A vastag vörös takaró teljesen összegubancolódott, akárcsak alatta a szatén- lepedő. Kellannel alaposan kihasználtuk az extra nagy ágyat, ahogy újból felfedeztük egymást, végighemperegtünk minden négyzetcentijén. Nyögéseink és kéjes kiáltásaink még most is

11/889

ott visszhangoztak a fejemben, és ezerszer is hálás voltam, amiért Kellan belement, hogy a nászutunkra béreljünk ki egy hotelszobát. El sem tudtam volna képzelni, hogy ilyesmiket műveljünk, mondjuk, a szüleimmel a szomszédos szobában. Kellan halkan mögém lépett, és átkarolta a derekam. Mélyen beszívtam a levegőt, kiélveztem a belőle áradó friss, felvil- lanyozó illatot. Belecsókolt a fülembe, úgy mormolta:

– Most már mennünk kell. Azt mondtam Gavinnek, hogy ma vele reggelizem, és máris késésben vagyok… Így ebédre sem érek oda. Ahogy a vállam felett visszanéztem rá, nem tudtam magamba fojtani a mosolyomat. Gavin Carter volt Kellan biológiai apja. Kellan hónapok óta halogatta a vele való találkozást, annyira rettegett őt látni, tegnap azonban végre beszéltek egymással, és Kellan most már azon igyekezett, hogy valamilyen személyes kapcsolatot építsen ki a férfival, akinek az életét köszönhette. Megfordultam a karjában, és nyaka köré fontam a karom. Miközben ujjaimmal végigsimítottam a tarkóján, lágy csókot le- heltem az ajkára. – Biztosan meg fogja érteni, hogy egy kicsit elhúzódott a nászéjszakánk. Kellan felsóhajtott, és szorosabban magához vont. Teste keményen, ellenkezést nem tűrően feszült az enyémhez. Biz- seregtek az ujjaim, hogy felfedezőútra induljanak mesés testén,

12/889

de az mindig ahhoz vezetett, hogy felfedezőútra indultak az ő ujjai is, és végül hosszú-hosszú időre ágyban maradtunk… Pedig most már tényleg mennünk kellett. Kipréseltem magamból an- nyi önuralmat, amennyit csak tudtam, és a haját simogattam. Ő megcsókolta a fejem búbját. – Még most sem tudom elhinni, hogy a feleségem vagy. Ahogy az arcom a mellkasához simult, úgy éreztem, a szívem mindjárt kirobban a torkomból. Istenem, mennyire szeretem! A vágy kezdett önálló életre kelni bennem, ahogy egymáshoz sim- ultunk, és ezúttal is le kellett küzdenem magamban a késztetést, hogy tettekkel is kifejezzem. Összeráncolt hom- lokkal hátrahúzódtam. – Igazad van, most már mennünk kell. Kellan önelégült arccal nézett. – Legszívesebben megint szexelnél, igaz? Elvörösödve toltam el magamtól. – Azt hiszem, épp elég rekordot megdöntöttünk az éjjel… és ma reggel. – Éreztem, ahogy a forróság ellepi az arcomat, és elkaptam róla a tekintetemet. – Szexelni akarsz? – tette fel újra a nagyon is komoly kérdést. Olyan kéretlen közvetlenséggel kérdezett, hogy alig tudtam a szemébe nézni. Ösztönösen lesütöttem volna a szemem, de nem tettem. Egyenest belemerültem tekintetének kék mélységeibe, úgy suttogtam:

13/889

– Igen. Kellan büszkén vigyorodott el. – Miért olyan nehéz bevallani? – kérdezte pajkosan csillogó szemmel. Lehunytam volna a szemem, de erőt vettem magamon. Ő nem akarta, hogy bármiért is zavarban legyek. Most sem incselkedett velem, hanem próbált megerősíteni. Ahogy összeakadt a tekin- tetünk, újra bólintottam. – Hát, igen… de valahogy nem megy könnyen. Kellan beharapta az ajkát, ahogy hátrébb húzódott. – Arra akarlak kérni, hogy szexelj velem… itt és most. Leesett az állam. – Kellan… – Ösztönösen eltakartam a mellemet a karommal. Még most is azt a vékony, tapadós ruhát viseltem, amelyet a nővérem, Anna adott kölcsön a diplomaosztóra, és amely többet láttatott a testemből, mint amennyit elfedett. – Nem egyszer kértem már, hogy szexeljünk… Miért akarsz mindenáron zavar- ba hozni? Sóhajtva hajolt közelebb, hogy mélyen a szemembe nézzen. – A pillanat hevében kérted, amikor úgyis arrafelé haladtak a dolgok. Azt akarom, hogy képes legyél megkérni bármikor, bárhol. Felvontam a szemöldököm. – Bárhol?

14/889

Kellan sokatmondó mosollyal felelte:

Bárhol. Tudtam, hogy nem fog leszállni a témáról, ezért fújtatva összekaptam magam, leengedtem a karomat, és elszámoltam tízig. Igazából nem is olyan nehéz. Meg kell tanulnom kérni, hogy szexeljen velem. A tetteimmel már sokszor megkértem… valamiért mégis furcsának éreztem, hogy ki is mondjam. Mintha ettől védtelennek éreztem volna magam. Felemeltem az állam, hogy határozottan feltegyem a kérdést:

– Kellan, szexelnél velem? – Vagyis hát határozottan akartam feltenni a kérdést, a hangom mégis vékonynak és bizonytalan- nak tűnt, a legkevésbé sem szexinek. Az arckifejezését elnézve Kellan mégis azt a benyomást kel- tette, mintha az imént táncoltam volna az ölében. Lángoló tek- intete végigsiklott a testemen, és engem is lángra lobbantott. Elidőzött a számon, a mellemen, a csípőmön, s bár egy ujjal sem ért hozzám, a testem úgy reagált, mintha megtette volna. Amikor ágyba húzó tekintete végre visszatalált az enyémhez, tett felém egy lépést. A csípője hozzám ért, mire felnyögtem. Lehelete megperzselte a bőrömet, amikor közel hajolt, és a fülembe súgta:

– Ennél izgatóbb dolgot még életedben nem mondtál. A szempillám rebegve lecsukódott. Az egész testem lüktetett, úgy vártam, hogy megérintsen. Minden érzékeny pontom

15/889

bizsergett a várakozástól. Mást se kellett tennie, csak megérin- tenie az ajkamat, a mellbimbómat, a hátamat, és biztosan tudta, hogy nem bírom türtőztetni magam. Szájába vette a fülcimpámat, mire a testem mélyéből érdes nyögés tört fel. – De tényleg mennünk kell. – Azzal megragadta a kezem, és magával rántott. A hirtelen mozdulattól riadtan felpattant a szemem. Mosoly terült szét az arcán, miközben magával húzott az ajtó – és nem az ágy – felé. Összevont szemöldökkel figyeltem, hogyan nevet. – Ne haragudj, Kiera, de egy darabig még nem tudom kielégíteni a vágyad. – Ahogy felvetette a fejét, a mosolya még szélesebbé vált. – Tudod, ez a sors büntetése… amiért olyan sokszor otthagytál felpörögve és egyedül. Bűntudat fogott el, de leküzdöttem. A múltunk már nem számított. – Gonosz vagy – mormoltam. Erre arcon csókolt. – Hmm… talán igazad van. – Közelebb húzódott, megragadta a fenekemet, és odahúzott a csípőjéhez. A tűz azonnal újra fel- lobbant, és halk nyögés tört fel belőlem, mielőtt erőt vettem magamon. Orrával végigsimított az államon, miközben fojtott hangon hozzátette: – Mert előre élvezem, hogy egész nap ezzel foglak ugratni.

16/889

Bosszúsan, amiért ennyire beindultam, ellöktem magamtól.

– Te kis szemét! Nevetve nyitotta ki az ajtót. Felkaptam a táskám, majd vissz- anéztem az ágyra, amely azt hirdette: Friss házasok hemperegtek rajtam!

– Várj csak, Kellan! Nem kellene bevetnünk az ágyat? Kellan összeráncolta a homlokát, ahogy a tekintete ide-oda vándorolt az arcom és az összegyűrt lepedő között. Lassan in- gatni kezdte a fejét. – Olyan imádni való vagy! – Gyengéd mosolya átadta a helyét a mélázásnak, ahogy visszanézett az ágyra. – Ne, hagyjunk csak mindent így! Tudja csak meg az egész világ, mi történt… hogy rendesen elháltuk a házasságunkat. – A tekintete visszatért rám. A szavai egészen megindítottak, amíg hozzá nem tette: – Amúgy ügyes próbálkozás volt. A szememet forgatva követtem, amikor elhagyta a hotelszobát. Mialatt kijelentkeztünk, a recepciós pultnál ülő nő egész idő alatt le sem vette a szemét Kellanről. Láttam, ahogy a tekintete a jegygyűrű felé rebbent, amikor ő átadta neki a hitelkártyáját, de a tekintetében csillogó érdeklődés alapján az a tény sem tán- torította el, hogy Kellan már házasember. Kellan, amilyen lélegzetelállítóan jóképű volt, magára vonta a nők figyelmét, bármerre is járt. Mostanra már kezdtem

17/889

megszokni, és nem igazán zavart. Vagyis inkább nem zavart an- nyira, mint azelőtt. A buzgó alkalmazott felvont szemöldökkel adta át a nyugtát Kellannek. A csalódottsága alapján – miután Kellan anélkül vette el, hogy egy pillantást is vetett volna a nőre – legalábbis arra számított, hogy Kellan felhívja magával valamelyik üres szobába. Elfojtottam a mosolyomat, amikor a tekintete hirtelen felém rebbent. Nyilván izgalmas kis kalandban reménykedett ezzel a dögös fickóval, csakhogy Kellan már nem volt vevő az izgalmas kis kalandokra. Befészkeltem magam Kellan ölelésébe, és köszönetet mondtam a remek szobáért. Kuncogni kezdtem, kicsit még mindig bódultan a nászéjszakától. Kellan megcsókolta a hom- lokom, amikor a kijárat felé fordultunk. – Ha majd hazaérünk, felhívom Gavint, hogy ebédeljen nálunk. Ideje, hogy a két család megismerje egymást, nem? Kellan önfeledt mosolya megmelengette a szívemet. Tetszett, hogy „családnak” nevezte az apját, holott nem is olyan régen még hallani sem akart róla. – Remekül hangzik. – Összerezzentem. – Csak a szüleim meg fognak ölni! – Megvillantottam a gyűrűmet. – Aztán végeznek veled is. Kellan csak megvonta a vállát, miközben odavezetett a parkolóban álló autóhoz. Gálánsan kinyitotta előttem az ajtót,

18/889

és megcsipkedte az arcomat, mialatt becsusszantam a Chevelle- be. Széles mosollyal ment át a másik oldalra. Annyira boldognak tűnt, amiért végre összeházasodtunk, és soha többé nem kell elválnunk egymástól! Mindig is reméltem, hogy a jövendőbelim szívből szeretni fog, de Kellan… ő tényleg feltétel nélkül szeretett. Szerelmének mélysége néha teljesen megdöbbentett, bár én is ugyanígy éreztem iránta. A mindent jelentette számomra. Ahogy beült a kocsiba, arrébb húzódtam az ülésen, hogy a le- hető legközelebb kerüljek hozzá. Vigyorogva karolta át a vállam. – Hiányoztam? – kérdezte fojtott és szenvedélyes hangon. Bólintottam, és odahajoltam, hogy megcsókoljam. Kellan mo- hón viszonozta a gyengédségemet, ujjaival lágyan cirógatta az arcomat. Ahogy játékosan megnyaltam a száját, felnyögött, és sietve eltolt magától. – Hé, úgy volt, hogy én cukkollak egész nap, nem fordítva! Imádni való módon lebiggyesztette a száját, mire önkén- telenül is kuncogni kezdtem. – Tudod, jó mesterem volt. Kellan színpadiasan felsóhajtott, és levette a karját a vállam- ról, hogy elindítsa az autót. – Azt hiszem, ezt megérdemeltem. – A motor dübörögve éle- tre kelt, Kellan arcára pedig visszatért az elégedett kifejezés. A vállára hajtottam a fejem. Bár a recepciós leplezetlenül

19/889

megbámulta a férjemet, apám pedig bizonyára életfogytiglani szobafogsággal sújt, amint viszontlát, valamint Kellan nemrég megismert apja meglátogat minket, tökéletesen indult a nap. Semmi sem tehette tönkre a boldogságomat. Befordultunk Kellan szűk utcájába, ahol elöntött a hazatérés

jóleső érzése. Élveztem a kis kiruccanásunkat, de ugyanilyen örömmel tértem vissza erre a helyre. Igazán örültem, hogy néhány héttel ezelőtt végleg visszaköltöztem. Amikor Kellan leállt a fehérre festett, kétszintes ház előtt, egy autó már parkolt a felhajtón. Homlokráncolva nézte a sportos, tűzpiros Jettát. Én is kíváncsian méregettem; tudtommal egyetlen ismerősömnek sincs ilyen kocsija. Miközben Kellan leállította a Chevelle-t, csak hümmögött, miközben kinyitotta az ajtót. Én is kinyitottam az enyémet, és azon tűnődtem, hogy talán Gavin ugrott át a kölykökkel. Messziről látogatott ide – talán kölcsönözte az autót? Ezzel együtt nem tűnt hihetőnek, hogy csak úgy beállított volna ide, ráadásul még meg kellett volna tudakolnia Kellantől, hogyan talál ide. Amellett nem hittem, hogy egyetlen kölcsönautó lökhárítóján is ilyen matrica lenne: Ha már a seggemben vagy, legalább húzkodd a hajam!

Abban a tudatban, hogy a sofőr nőnemű, és alighanem egyike Kellan számtalan exének, vonakodva követtem a férjemet a be- járati ajtó felé. Istenem, ha valamelyik tyúk idejön egy szál

20/889

ballonkabátban, amíg a szüleim itt vannak… én elsüllyedek szégyenemben. Az ajtó nem volt bezárva, így Kellan akadálytalanul belépett, majd hátranyúlt a kezemért, hogy bevezessen az előszobába. Kellan otthona nem volt épp a legnagyobb. A bejárati ajtótól jobbra lépcsősor vezetett az emeletre, balra pedig egyenesen a konyhába lehetett jutni, míg szemben a nappali nyílt. Szüleim jelenleg Kellan kanapéján foglaltak helyet, és apám arcára leplezetlenül kiült a gúnyos megvetés. Anyám próbált uralkodni magán, de látni lehetett, hogy ő sem túlzottan boldog. Nem tudtam biztosan, hogy csalódottságukat a hirtelen felbukkanásunk váltotta-e ki, vagy inkább az a személy, aki Kel- lan rendkívül kényelmes foteljében időzött, amely számomra komoly érzelmi értékkel bírt, amióta Kellan a szakításunk al- kalmával nekem adta. Sokat jelentett számomra, hogy Kellan akkor is fontosnak találta a rólam való gondoskodást, amikor egyáltalán nem szolgáltam rá a kedvességére. A látványra, hogy egy idegen lány ül benne oldalra fordulva, és a karfán nyugtatja tűsarkúba bújtatott lábát, a gyomrom is görcsbe rándult. Az érkezésünkre a lány hátravetette a fejét, hogy rálásson a bejáratra. Amikor Kellan szembesült vele, elmormolt egy halk szitkot, majd aggódó tekintettel fordult felém. A gyomorgörcs átadta a helyét a fagyos félelemnek, miközben azt találgattam, ki lehet ez a lány.

21/889

Kellan a kezemet szorongatva lépett a nappaliba, hogy köszöntse a jövevényt. Amint beléptünk a látómezejébe, a lány végigmérte Kellant, és résnyire szűkült a szeme. A hívatlan vendégnek hosszú fekete haja volt, hozzáillő fekete szeme, amelyet még sötétebbé tett a szürke szemfesték. Bosszús, mégis erotikusan lebiggyedő ajkát mélyvörös rúzs hangsúlyozta. Sugárzó szépség volt, de hát mire számítottam? Kellan minden hódítása az. Megvetéssel az arcán, sejtelmesen és érzékien búgó hangon szólalt meg:

– Mindjárt kifekszem… Kellan Kyle. – Megengedett magának egy szórakozott mosolyt. – Várjunk csak, hiszen egyszer már le- feküdtem neked. – Ahogy visszatért az arcára a megvetés, elsötétült a tekintetem. Máris rühelltem ezt a csajt. Kellan elengedte a füle mellett a megjegyzést, és először a szüleimet üdvözölte. – Martin, Caroline. – Ezután tért csak vissza a kedvenc fotelemben tanyázó közönséges nőszemélyhez. – Joey. Szemöldököm sosem látott magasságokba szaladt, ahogy el- néztem az ellenségesen Kellanre meredő lányt. Joey? Mármint a „volt lakótárs” Joey? Aki alig néhány héttel azelőtt ment el, hogy Dennyvel beköltöztünk? Több mint két évvel ezelőtt? Sosem gondoltam volna, hogy visszajön. Mi a rossz nyavalyát kereshet itt?

22/889

Kellan feszült arccal mondta ki, amire gondoltam. – Mi a rossz nyavalyát keresel itt? A lány felpattant a fotelből, összefonta a karját telt keble előtt, és öntudatosan felszegte az állát. – Hol a francban vannak a cuccaim, Kellan? Kellannek láthatóan leesett az álla, és némi bosszúság tükröződött a vonásain. Még jobban megszorította a kezem, úgy felelt:

– Két éve kiköltöztél. Kidobtam mindent. Az ajkamba haraptam, nehogy látványosan összerezzenjek. Valójában én dobtam ki mindent. Joey nagy duzzogva kiköltözött, miután Kellan lefeküdt vele, majd közvetlen utána valaki mással. Bizony, nem mindig volt az az édes, hűséges szerető, mint manapság. Mindig is állította, hogy Joey nem törődött vele, csak birtokolni akarta. Bevágta a durcát, amikor Kellan más nőkkel is megosztotta az ágyát… miközben ő szintén más férfiakkal osztotta meg az övét. Dennyvel az ő bútorait használtuk, amikor beköltöztünk. A szakításunk után úgy éreztem, mintha szerelmünk emléke va- lahogy beleivódott volna a fába, nem tudtam elviselni azokat a holmikat. Meg kellett tőlük tisztítanom az otthonunkat. Talán nem kellett volna ezt tennem, végtére is nem az én cuccaim vol- tak, de azt akartam, hogy Kellannel új életet kezdjünk. Gondol- hattam volna, hogy előbb-utóbb ez a döntésem is vissza fog ütni

23/889

rám. Joey színpadias méltatlankodással bökte meg Kellan vállát. – Hogy mit csináltál? Hogy jössz ahhoz, hogy kidobáld más cuccait, te seggfej? Kellan kivörösödött arccal lépett felé. – Elmentél. Nem az én bajom, ha mindent itt hagytál. – Viszolyogva mérte végig a csajt. – Minek nézed a házamat, a raktáradnak? A lány megvető mozdulattal emelte fel a kezét. – Semmi szükség erre a szentimentális szarságra, Kellan. Ha nincs meg a cuccom, fizesd ki szépen! – Önelégülten elvigyoro- dott. – Ezerötszáz fedez mindent. Ahogy halkan felnyögtem, Joey dühödt tekintettel fordult felém. – Te meg ki a fene vagy? – Felvonta a szemöldökét. – Kellan aktuális kedvence? Apám lángoló arccal pattant fel. – Nem tudom, ki maga, hölgyem, de nem beszélhet ilyen hangon a lányommal! Olyan dühösnek tűnt, hogy attól tartottam, menten szívro- hamot kap, de a haragja így is semmiségnek tűnt Kellané mel- lett. Elengedte a kezem, hogy odalépjen Joeyhoz és lenézzen rá. – Vigyázz, Josephine! A feleségemről beszélsz. Joey egy pillanatra megriadt tőle, és hátrált egy lépést, azután

24/889

a szavak tudatosultak benne. Sötét szeme egészen kidülledt, ahogyan nyíltan megbámult. Azután nevetni kezdett. – Istenem, ez most komoly? Te, a legnagyobb hímringyó, akit valaha ismertem, tényleg megnősültél? Ezt a baromságot! Kellan összefonta a karját a mellén, apám pedig felsóhajtott, és visszarogyott a kanapéra. Tényleg nem örült ennek a házasságnak. Anyám mintha szipogni kezdett volna, de engem túlságosan lekötött Joey. Rohamléptekkel kezdtem elveszíteni a béketűrésem, és készen álltam rá, hogy páros lábbal rúgjam ki ezt a tolakodó lotyót. Kellan is erre készült. – Rendben – mutatott az ajtó felé. – Megkapod az ezerötszáz- at a bútorodért. Most pedig takarodj innen! Joey megrázta a fejét. – Ó, nem, azt már nem… azoknak az időknek vége, Kellan. Kellan félrehajtotta a fejét, nem értette. Én sem. Ökölbe szorított kézzel indultam felé. – Hallottad, nem? Megkapod a pénzedet. – Hessegetni kezdtem a kezemmel. – Húzzál vissza a pöcegödörbe, ahonnét előbújtál! Joey tekintete tőrként fúródott belém. Rajtam tartotta a szemét, de Kellanhez beszélt. – Van nálam valamid, amit vissza akarok adni – fordult végre felé –, mert nekem már nem kell. – Amikor Kellan zavartan

25/889

ráncolta a homlokát, Joey önelégülten elvigyorodott. – És ha vissza akarod kapni, édes… jobb lesz, ha megduplázod azt a pénzt. – Neked elmentek otthonról! – csattantam fel. Joey ügyet sem vetett rám, továbbra is Kellanre meredt. Azzal előrehajolt, és felkapta táskáját a fotelből, miközben min- iszoknyája szinte az egész combját látni engedte. Ahogy kinyitotta a táskáját, egy apró memóriakártyát halászott elő, amilyet a digitális fényképezőgépekben, kamerákban, mobilok- ban használnak. Kellan szeme kikerekedett, ahogy meglátta, s mielőtt még megkérdezhettem volna, mi ez az egész, sietve rávágta:

– Rendben, megkapod a háromezret. Joey diadalmas pillantást vetett rám, ahogy Kellan felé nyújtotta az SD memóriakártyát. Magamban vadul pörgettem a lehetőségeket, mi lehet rajta, amiért Kellan hajlandó ennyit fiz- etni. Rosszullét kerülgetett. Kellan megmarkolta a kártyát, aztán az ajtóra mutatott. – Holnap megkapod. Joey megpaskolta a férjem arcát. – Ajánlom is… különben pokollá teszem az életed. – És gono- sz vigyorral nézett vissza rám. Kellan lehunyta a szemét. – Tűnj el a házamból, Joey! – Azzal újra a nő szemébe nézett.

26/889

– És soha többé ne gyere ide! Joey integetett a szüleimnek, miközben lassan az ajtó felé in- dult. Senki sem moccant vagy szólalt meg, amíg el nem hagyta a házat. Kellan csak azután kezdett ellazulni, hogy kintről behal- latszott a felpörgő motor hangja. Miközben a szüleim felé fordult, diszkréten eltette a kártyát a zsebébe. – Ne haragudjatok miatta. Remélem, nem okozott túl sok ba- jt, amíg távol voltunk. Apám egész tartása megmerevedett, ahogy felnézett Kellanre. Megesküdtem volna, hogy amúgy is ősz haja minden pillanattal egyre őszebb lesz. – Inkább aggódom azért, amit ti ketten műveltetek az éjjel, mint a feslett barátnőid miatt. – Kivörösödött arccal nézett hol a férjemre, hol rám. – Mi ez az őrültség, hogy elszöktök és összeházasodtok? – Meleg barna szeme megállapodott rajtam. – Megháborodtál, Kiera? Anya újra szipogni kezdett, mire apa megpaskolta a kezét. Legszívesebben leültem volna melléjük, hogy kibeszéljük az elmúlt éjszakát, de még mindig szédelegtem a sokktól. Mi az ördög lapulhat Kellan zsebében? Ami megér neki három lepedőt… Miközben apám jelentőségteljesen megpaskolta maga mellett a kanapét, Kellan visszafordult felém. Arcán egyszerre tükröződött szórakozottság, beletörődés és… félelem. Nem

27/889

biztos, hogy szándékosan, de még a csípőjét is elfordította, hogy ne lássam a zsebét, ahová a kártyát dugta. Ettől még rohadtul tudtam, hogy ott lapul. Intett, hogy üljek csak le az apám mellé, majd visszafordult az ajtó felé. – Mindjárt jövök. Meg akarom nézni a kocsimat, hátha Joey csinált vele valamit. – Feszült kis mosollyal tette hozzá: – Ha összekarcolta a kulcsával, akkor fogjál le, mielőtt még megölöm. – Azzal nevetve indult az ajtó felé… hogy a szavaim nyomán hirtelen megtorpanjon. – Mi van azon a kártyán? A szórakozott mosoly azonnal eltűnt az arcáról. Nagyot nyelt, és megrázta a fejét. – Semmi. Ne is törődj vele, Kiera! Egy pillanatra ügyet sem vetettem a szüleimre, csak közelebb léptem hozzá. Próbáltam benyúlni a zsebébe, de ő ellépett az utamból. Miközben tőlem telhetően próbáltam uralkodni a gyomromban kavargó haragon, megismételtem a kérdést:

– Mi van azon a kártyán? Erre már Kellan is felfortyant, és résnyire szűkült szemmel vágta rá:

– Mégis mit gondolsz, Kiera? Felvettük magunkat dugás közben! – Azonnal elöntötte a bűntudat, amiért ilyen nyersen fogalmazott. Néha haragjában elfelejtett lakatot tenni a szájára,

28/889

és nem válogatta meg a szavait, a Joeyval való összetűzés pedig láthatóan őt is megviselte. Kitartó faggatózásom csak feltette az i-re a pontot. Eltátottam a szám, és úgy éreztem magam, mint akit leöntöt- tek egy vödör jeges vízzel. Tudtam, mit fog meggyónni, tényleg tudtam, de ettől még nem fájt kevésbé. Mintha egyetlen seb lett volna az egész testem. Elködösülő tekintettel mormoltam:

– Te lefilmezted magatokat szex közben? Anyám megköszörülte a torkát, és fészkelődni kezdett a kanapén. Ekkor döbbentem csak rá, hogy Kellannel nem vagy- unk egyedül. Nem, ostoba módon nem tudtam kivárni a fag- gatózásommal, hogy kettesben maradjunk. Tényleg azt kívántam, bár gátat tudnék szabni a kíváncsiságomnak. Mindent megadtam volna, ha nem tudok arról, hogy újdonsült férjemnek van egy felvétele, amelyen egy régi barátnőjét keféli. És még többet megadtam volna azért, ha erről a szüleim sem tudnak. Kellan látta a fájdalmamat, és kitárt karokkal lépett felém. – Meg tudom magyarázni, Kiera. Feltartottam tenyerem, ahogy a könnyek kicsordultak a sze- memből. Nem akartam hallani a magyarázatát. Csak egyedül akartam lenni. Hátat fordítottam neki meg a szüleimnek, és felviharzottam a lépcsőn. Még hallottam, hogy Kellan és anyám egyszerre szólít a nevemen, de nem törődtem velük. Csak bevágtam a hálószoba ajtaját, lerúgtam a cipőmet, lerogytam az

29/889

ágyra, és szabad folyást engedtem a könnyeimnek. Ennyit arról, hogy semmi sem teheti tönkre a boldogságomat.

2. fejezet

Szerelem

Miután a könnyeim elapadtak, valamivel jobban éreztem magam. Tudtam, hogy túlreagáltam a dolgot; nem arról van szó, hogy Kellan mostanában csinálta azt a felvételt, vagy ilyesmi. Csak felülkerekedett rajtam a sokk, ez minden. Meg a viszoly- gás. A gondolatát sem tudtam elviselni, hogy egy másik nő megérinti, bármikor is történt. Épp elég volt az emlék, hogy egykor a falon át hallgattam, amint jöttek-mentek nála a lányok. Ha csak magam elé képzeltem őket, elfogott a hányinger. Biztos, ami biztos, a szám elé tartottam a kezem. Miután a zokogásom abbamaradt, már hallottam a lentről felszűrődő hangokat. Apa alighanem megmondta a magáét Kel- lannek. Abban a tudatban, hogy tovább kell lépnünk, próbáltam minden másra gondolni, csak nem Joey sárga tűsarkúba bújtatott lábára, ahogyan ráfonódik Kellan derekára. Nem könnyen tudtam kiverni a fejemből ezt a képet. Segítség gyanánt lehúztam a gyűrűmet, hogy az oldalán sorakozó parányi gyémántokra meredjek. Miközben gondosan

31/889

megnéztem mindegyiket, felidéztem azokat a romantikus és szívbe markoló dolgokat, amiket nekem mondott, és senki másnak.

Inkább kitartok egy gyönyörű lány mellett, mint hogy újabb és újabb sebeket kapjak. Azt akarom, hogy velem légy. Számomra

minden lány te vagy. Nem látok mást, csak téged… csak téged akarlak. Csodálatos lesz együtt. Tönkreteszel. Maradj! Maradj velem! Találjuk meg együtt a módját. Csak ne menj el… kérlek. Biztosan tudom, hogy mindig az életed része akarok lenni. Össze- házasodtunk… a feleségem vagy. Szeretlek!

Mire meghallottam a halk kopogtatást, már lecsillapodtak az érzelmeim, és háborgó gyomrom is. Igazából kicsit ostobán éreztem magam a helyzet miatt. Kellan résnyire nyitotta az ajtót, de nem lépett be. – Kiera… bejöhetek? Az ajtó felé hemperedtem, letöröltem könnyeimet, és eligazítottam a miniruhámat. – Igen – feleltem rekedten. Az ajtó nem nyílt ki azonnal, én pedig összevont szemöldökkel meredtem rá. Hosszabb szünet után újra meghal- lottam Kellan hangját. – Ugye nem… nem akarsz hozzám vágni semmit? Halk kuncogás tört fel belőlem, és ennek hallatán Kellan kitárta az ajtót. Mosolyogva néztem aggódó arckifejezését, és

32/889

megráztam a fejem. – Nem, biztonságban vagy. Halkan betette maga mögött az ajtót, mielőtt az ágy felé in- dult. Tekintete a gyűrűre tapadt, amelyet még mindig az ujjaim között tartottam. A léptei lelassultak, a tekintete üvegessé vált. Nem tudta levenni szemét a gyűrűmről, úgy suttogta:

– El akarsz hagyni? Ahogy fájdalmas arcát fürkésztem, belegondoltam, mit olvashat ki a jelenetből. Feldühödtem, színpadiasan ot- thagytam, azután meg azt látja, hogy a kezemben tartom a jegygyűrűmet, mintha nem akarnám többé viselni. Kapkodva visszahúztam az ujjamra. Könnyben úszó szemével az arcomat kémlelte. A szívem szakadt meg, miközben szélesre tártam a karomat. – Nem, dehogyis hagylak el! Ennyivel nem sikerült meggyőznöm, ezért feltérdeltem, és megragadtam a pólóját, hogy magamhoz rántsam, és a nyaka köré fonjam a karomat. Azonnal ellazult az ölelésemben, én pedig beszívtam illatát, és a fülébe súgtam:

– Csak eszembe jutott az a rengeteg minden, amiért annyira szeretlek. Szeretek mindent, amit csak teszel, ami csak vagy. Úgy érzem, hogy beléd szerettem. Kellan meglepetten húzódott el. – Az esküvőnk utáni napon megtudod, hogy szexvideót

33/889

készítettem egy másik lánnyal… és ettől újra belém szeretsz? – Megtapogatta a homlokomat, mintha lázas lennék. Felkacagtam, és lehúztam magam mellé az ágyra. – Hát, nem, a szexvideódnak továbbra sem örülök, de… – A vállára hajtottam a fejem, és felnéztem tündöklő kék szemébe. – Annyi minden szeretek benned, nem hagyom, hogy egyvalami tönkretegye… tönkretegyen minket. Kellan elmosolyodott és homlokon csókolt. – Mondtam már neked, mennyire szeretlek? Befészkeltem magam a karjába, átfontam a lábammal a derekát, és a mellkasára hajtottam a fejem, éppen arra a helyre, ahová a nevemet a szíve fölé tetováltatta. – Lehet, de egyszerűen képtelen vagyok megunni. Összeszorított ujjaim közt tartottam a pólóját, és kiélveztem az önfeledt pillanatot. Mély hangja ott visszhangzott a fülem- ben, amikor végül megtörte a csendet. – Annyira sajnálom, Kiera! Sosem kellett volna megtudnod. Vetettem egy pillantást a nadrágja felé, azon tűnődve, a zsebében rejtegeti-e még a kártyát, azután felnéztem bűnbánó arcára. – Nem akarom, hogy bármit eltitkolj előlem, csak mert azt gondolod, hogy nem örülnék neki, ha megtudnám. Túl sokszor megtörtént velünk, hogy ez állt közénk. Kellan elgondolkodva bólintott.

34/889

– Igazad van. Azt hiszem, idővel elmondtam volna… bár biztosan nem az esküvőnk utáni reggelen. Hogy őszinte legyek, teljesen el is feledkeztem Joeyról és erről a felvételről. – Le- biggyesztette az ajkát. Láthatóan a legkevésbé sem örült neki, hogy Joey hívatlanul felbukkant, és emlékeztette rá. Tekintetem markáns, simára borotvált állára tapadt. – Hogy tudtad elfelejteni, hogy szexvideót forgattál a lakótár- saddal? Azt gondolnám, hogy az ilyesmi azért megmarad az em- ber emlékezetében. Ahogy Kellan egész teste megfeszült alattam, mélyen a szemébe néztem. Mielőtt feltehettem volna a kérdést, amely rettegéssel töltött el, Kellan felsóhajtott, és megcsóválta a fejét. – Tényleg nagyon sajnálom, Kiera. Ő kérte, engem meg nem érdekelt. Akkoriban nemigen mondtam nemet semmire, ő meg… – Összeszorította a száját, és behunyta a szemét. Amikor újra kinyitotta, suttogva folytatta: – Nem érdekelt a jövő, hogy mi marad utánam… Annyira sajnálom! Kezdett rossz érzésem lenni. Felültem. – Nem ez az egyetlen felvétel, igaz? Kellan összerezzent, én pedig tüstént megkaptam a választ. – Annyira sajnálom, Kiera – ismételte suttogva. Összefontam a karom, és hitetlenkedve ráztam meg a fejem. – Szép… Összekötöttem az életem egy pornósztárral. Kellan küszködve próbált kifejezéstelen arcot vágni, de nem

35/889

sokáig sikerült. Belebokszoltam a vállába, miközben kitört belőle a nevetés. Elkapta a kezem, felült, és a dereka köré fonta a karomat. Azután a mellkasára vont, hogy simogatni kezdje a hátam. Felizzó haragom gyorsan kihunyt az ölelésében. Azután szétáradt bennem a búskomorság. – Nem maradhat mind titokban, Kellan, ha egyszer a banda híres lesz. Ha egyszer mindenki ismerni fogja a neved. Ha egyszer azok a videók sokat fognak érni… ott lesznek majd mindenhol. Szomorú mosollyal bólintott. – Tudom… és nem győzök bocsánatot kérni. Az arckifejezése láttán előtört belőlem az együttérzés. – Nem az én testemmel fognak visszaélni, Kellan. Nem kell bocsánatot kérned olyasmiért, ami évekkel ezelőtt történt. Én csak… nem örülök neki, hogy a magánéleted ilyen… nyilvános lesz. Kellan megvonta a vállát. – Engem nem érdekel. – Végigsimított az arcomon. – Csak nem szeretném, ha neked fájdalmat okozna. Hosszan kifújtam a levegőt. – Hát, legalább fel tudok rá készülni. – Gúnyos mosollyal néztem fel rá. – És ne hidd, hogy valaha megnézem bármelyiket is. – Kellan felnevetett, mire megráztam a fejem, és behunytam a szemem. Kicsit még mindig bántott, hogy a világ a maga teljes

36/889

pompájában megismerheti majd a férjem testét, de ez sem számított. Ő már nem volt ugyanaz az ember. Az én emberem lett. Ahogy kinyitottam a szemem, elnéztem gondterhelt arcát. El akartam űzni a félelmét, hogy talán emiatt rosszat gondolok róla. – Akkora egy… hímringyó vagy! – mormoltam játékosan. Megrázta a fejét, ahogy visszahúzott magához az ágyra. Egy hosszú pillanat múlva eszembe jutott, hogy mindkettőnknek sok a dolga, emberek várnak ránk. Már épp emlékeztetni készül- tem Kellant, hogy ideje felhívnia Gavint, amikor kopogtatás hallatszott. – Kiera, drágám, minden rendben? – hallottam anyám aggódó hangját. Kellan fészkelődni kezdett alattam, és félregurított, hogy fel tudjon állni. Azt kívántam, bárcsak visszaránthatnám az ágyba, ám ehelyett felültem, és eligazítottam magamon a ruhát. – Persze, gyere csak be! Ahogy a szobába lépett, vegyes érzelmekkel nézett Kellanre. Láttam, hogy nem lelkesedik túlságosan azért, amit odalent a földszinten hallott. Anya nagyon kedvelte Kellant, de az oltal- mazó ösztön ugyanolyan erősen élt benne, mint apában, emiatt Kellan egyre jobban nyugtalanította. A vonzerő, a hírnév, a fi- atalság és a monogámia nem passzolnak túl jól egymáshoz.

37/889

Bármennyire is bízott a csáberőmben, anyám nem kételkedett abban, hogy végül pórul járok ezzel a házassággal. Viszont ő nem ismerte Kellant úgy, ahogy én. Márpedig én biztosan tudtam, hogy nem lesz hűtlen hozzám. Kiélvezte azt az életet, de most valami egészen mást keresett. Valamit, ami egy életre szól: engem. Sugárzó mosollyal néztem rá, ahogy felém indult. Kellan maga elé meredt, majd lehajolt és arcon csókolt. – Megyek, felhívom Gavint… és megnézem a kocsimat. Egy perc, és jövök. – Bólintottam, és megcsókoltam a kezét, mielőtt elment. Anyám hosszan nézett utána, mielőtt leült mellém az ágyra. Nem szólt semmit, de zöld szeméből még most is kiolvashattam az előző kérdését. A térdére tettem a kezem, úgy ismételtem meg a válaszomat:

– Jól vagyok, anya, tényleg. A felelet láthatóan megdöbbentette. – Hogy lehetsz jól, amikor ő és az a lány…? Hagyta visszhangozni a kérdést. Megvontam a vállam. – Az már régen volt, jóval azelőtt, hogy találkoztunk. Annak a felvételnek semmi köze hozzám, és most, hogy túl vagyok az első sokkon, tényleg semmi bajom. Anya továbbra is zavartan nézett, mire halkan nevetve a vállára hajtottam a fejem.

38/889

– Ő már nem az az ember, és… – Elhallgattam, ahogy tudato- sultak bennem a tulajdon hibáim és tévedéseim. – Nem róhat- om fel neki a múltját. Ezt hallva anya hátrébb húzódott, hogy a szemébe kelljen néznem. – És a te múltad? – Az arcomat fürkészte. – Nem akarod végre elmondani, szívem, hogy mi történt veled és Dennyvel? Hunyorogva hőköltem hátra. Anya és apa egyaránt elfogadta, amikor közöltem, hogy Dennynek egy munka miatt haza kellett utaznia, anya azonban jobban odafigyelt, többet aggódott és kíváncsiskodott, így a bűntudatos pillantásokból és félbehagyott megjegyzésekből bizonyosan jóval nagyobb részt kirakott a Denny–Kellan–Kiera-rejtvényből, mint amekkorát meg akartam mutatni neki. Nyilván kiszagolta az igazságot. Éreztem, ahogy újra feltolulnak a könnyeim, miközben rázni kezdtem a fejem. Nem, nem akartam elmondani neki, milyen rettenetesen viselkedtem, hogy ilyen lány lett belőlem, hogy sokkal súlyosabb bűnt követtem el, mint az, aki felvett egy görbe estét a volt lakótársával. Jobban örültem volna, ha továbbra is édesnek és ártatlannak tart, mégis… hazugság lett volna, ha meghagyom ebben a hitében. Lesütött szemmel, suttogva feleltem:

– Viszonyom lett Kellannel, Denny rájött, és elhagyott. – A bűntudat könnyei végigperegtek az arcomon. Elszoruló torokkal

39/889

néztem fel. – Annyira sajnálom, anya! Könnyes szemmel nézte a fájdalmamat. Keserű, elítélő sza- vakat vártam tőle, de ő hallgatott. Csak körém fonta a karját, és szorosan magához ölelt. Ettől csak még keservesebben sírtam. A vállába temettem az arcomat, és szabad folyást engedtem minden magamba fojtott megbánásnak. Ott zokogtam a kar- jában, míg ő csitítgatott és a hátamat cirógatta. Miután a könnyeim elapadtak, felemeltem a fejem. – Most utálsz? – A szavaktól elszorult a torkom. Anya a hüvelykujjával törölgette le könnyeimet. Kis mosoly játszott a szája szélén, ahogy megrázta a fejét. – Nem, dehogyis utállak. – Nem fogsz kiabálni? – csóváltam a fejem. – Nem mondod azt, hogy szörnyen viselkedtem? Miközben lehajtottam a fejem, megragadta az államat. Egy hosszú pillanatig a tekintetemet fürkészte, mielőtt válaszolt:

– Úgysem mondhatok semmit, amivel jobban megbüntethet- nélek, mint amennyire te bünteted saját magad. – Ahogy megrázta a fejét, hosszú barna loknijai a vállát verdesték. – Per- sze ha nem bánnál semmit, apáddal sorba állnánk, hogy megne- hezítsük az életedet. – Egyre szélesebb mosollyal fogta a tenyerébe az arcomat. – A történtek láthatóan nagyon megviseltek, és nem hinném, hogy még egyszer kitennéd magad ennek.

40/889

Hevesen rázni kezdtem a fejem. Nem, ezen a gyötrelmen biztosan nem akartam még egyszer keresztülmenni. Anya el- mosolyodott, és lassan leengedte a kezét. – Ami azt illeti, jobban aggaszt, hogy férjhez mentél a hátunk mögött. – Összefonta maga előtt a karját, az ajkába harapott, és felvonta a szemöldökét. – Esetleg ezt megmagyaráznád? Felsóhajtottam, mert tudtam, hogy ezt nem úszom meg ilyen könnyen. Nem kevés időbe telt, de végül meggyőztem anyát, hogy előző éjjel valójában csak eljegyeztük egymást. Kellannel házasságnak tekintettük a kölcsönös fogadalmunkat, de tudtam, hogy a külvilág ezt nem így látja, és jogi szempontból egy ilyen szer- tartás semmiképp sem érvényes. Apának és anyának ehhez képest nagyon rövid üzenetet küldtem, minden magyarázat nélkül. Alapjában véve csak annyit közöltem velük, hogy Kellan- nel összeházasodtunk, és majd csak reggel jövök haza. Kész csoda, hogy apám nem küldte utánunk a kommandósokat. Miután tisztázódott a félreértés, anyám megkönnyebbülten nevetett fel. – Jaj, már azt hittem, hogy elrepültetek az éjszakai járattal Vegasba, hogy valami Elvis-hasonmás összeadjon titeket. – Megrázta a fejét, miközben megragadta kezemet, és gondosan tanulmányozta jegygyűrűmet. – Nem ez a módja annak, hogy összekösd valakivel az életed… már ha biztos vagy abban, hogy

41/889

vele akarod leélni, ami hátravan belőle. Határozottan bólogattam. Ebben az egy dologban tökéletesen biztos voltam. Anyám megértően mosolygott. – Hát, akkor legjobb lesz, ha elkezdjük tervezgetni az esküvőt, nem igaz? – Még jobban felélénkült a tekintete, ahogy össze- fontuk az ujjainkat. – Lehetne decemberben, miután Anna meg- szüli a kisbabát… Vagy inkább tavasszal, amikor minden kivirágzik? Szédelegni kezdtem, ahogy anya sorban kipipálta a teendőket, amelyek a nagy napig rá és rám várnak: menyasszonyi ruha, koszorúslányok ruhája, vendéglista, meghívók, virágok, zene, helyszín, ételszállító, torta, szmokingok… Csak sorolta és sorolta, míg végül a tenyeremmel be nem tapasztottam a száját, hogy véget vessek a litániának. – Nem kell semmi flanc, anya – mosolyogtam. – Kellannel már összeházasodtunk, csak annyi kell, hogy törvényessé tegyük. Anya üres tekintettel meredt rám, mielőtt feltette a kérdést:

– Azt akarod, hogy itt legyen Seattle-ben, vagy inkább oda- haza, Athensben? Csak mert az egész család ott él, és nem lenne szép dolog tőled, ha ide kellene repülniük. Felsóhajtottam. Anya nem hagyta magát lebeszélni semmiről. Habcsóknak kell öltöznöm, és végig kell parádéznom egy

42/889

feldíszített templomon, ha tetszik, ha nem. A gyomrom görcsbe rándult, ha csak belegondoltam. Mielőbb témát kellett váltanom. – Szerintem menjünk le, és nyugtassuk meg apát is! – Nyilván még most is fortyog a szexvideó miatt, a házasságról már nem is beszélve. Szegény apa! Ez nem az ő napja. Úgy döntöttem, valami kényelmesebb ruhát húzok, mielőtt apám elé állok. Ez a ruha folyton felcsúszott a combomon, és nem akartam állandóan igazgatni, miközben lehord a sárga földig. A szögletes és szupermély kivágás melltartót sem engedett viselnem, ami a nászéjszakán talán előny, de a családi vitában nem annyira. Anya üdvözülten nézte, ahogy farmerba és pólóba bújok; fe- jében tovább pörögtek az esküvő részletei, máris virágkompozí- ciókat rendezgetett. Miután átöltöztem, elindultunk lefelé. Anya egy pillanatra sem szűnt meg az esküvőről csacsogni, és szavainak értelme minden lépéssel egyre jobban tudatosult ben- nem. Ahogy lefelé tartottunk a lépcsőn, elképzeltem magam az oltár felé lépdelve. Amikor elértünk a lépcsősor aljára, Kellan az ablak mellett állt, és komoly arckifejezéssel bólogatott apám felé. Láttam őt szmokingban, magamat pedig szaténruhában. Ugyanolyan szédítően jóképű volt, mint mindig, és kivételesen én is jól festettem. A gondolattól is rosszullét kerülgetett, hogy mindenki minket bámul majd, ezért inkább elképzeltem, hogy

43/889

kettesben vagyunk Kellannel. A gyomrom így is idegesen bizser- gett, amint elkezdődtek a nászinduló taktusai. Kellan felém fordult, és elmosolyodott. Biztos lehettem ab- ban, hogy nincs ugyanolyan látomása, mint nekem, szép arcáról mégis olyan szeretet és áhítat sugárzott, mint az enyémről. Túláradt bennem a vágyakozás, és olyan csodálatosnak láttam képzelt esküvőm képeit, hogy Kellanhez léptem, és átkaroltam a derekát. Ő mosolyogva nézett le rám, a karjába zárt, és meg- puszilta a fejem búbját. Még akkor is imádattal csüngtünk egymáson, amikor apám megköszörülte a torkát. A romantikus látomás képei szertefoszlottak, ahogy felé fordultam. Ő is zavartan ráncolta a homlokát. – Öö… minden rendben? Mosolyogva bólintottam, apa pedig felsóhajtott, mint aki nyilvánvalóan nem érti, milyen szélsőséges érzelmek dúltak bennem az elmúlt húsz percben. Kuncogva engedtem el Kellant, és öleltem magamhoz apát. Az ilyen hangulatváltozások Kellan mellett az élet természetes velejárói. Bármikor magasba repíthet vagy mélybe taszíthat. Néha talán élveztem is ezeket a kilengéseket, de igazából valamiféle egyensúlyra vágytam. Va- lahogy le kell higgadnunk, ha hosszú távon is fenn akarjuk tartani a kapcsolatunkat. Márpedig a házasság eléggé hosszú távú. Számomra örökre szól. Amikor elhúzódtam, hogy apához forduljak, ő a vállam felett

44/889

Kellanre nézett. Láttam rajta a vívódást. Apa azt akarta, hogy boldog legyek, de nem dobta fel a tudat, hogy egy rocksztárral vagyok. Egy rocksztárral, akinek a zsebében most is egy szexvideó lapul. – Kellan beszélt nekem a… házasságotokról… a bárban – vágott a sűrűjébe. – Biztos, hogy ezt akarod, Kiera? Sugárzó mosollyal csókoltam arcon. – Tökéletesen biztos, apa. A válaszomtól cseppet sem vidult fel. Ami azt illeti, mintha a szemem láttára öregedett volna. Ahogyan elnéztem egyre mélyebb barázdáit, megragadtam a karját. – Kellan azt is mondta, hogy az apja átjön ebédre? – Vissza- fordultam Kellan felé. – Sikerült elérned? Kellan megemelte a telefonját. – Most beszéltünk. Fél órán belül itt lesz. – Kellan mélykék szeme felszikrázott az örömtől. Számára még újdonság volt, hogy szeretetet érezzen bármelyik családtagja iránt, és eddig csak vonakodva adta át magát ennek az érzésnek. Azt hiszem, még most sem adta át magát teljesen, mint aki valami elkerül- hetetlen katasztrófára készül. Akárhogy is, egyelőre a derűlátás győzött. Kellan tovább mosolygott, miközben az ajtóra mutatott. – Az autóm is rendben van. – Jót nevettem a megkönnyebbült arckifejezésén. Képes lett volna fejvadászt küldeni Joeyra, ha a

45/889

„kicsikéjének” bármi baja esik. Amíg Kellan családjára várakoztunk, anya az esküvői színekről faggatott, miközben apa tekintete minden kérdésnél rám villant. Kellan a kezemet szorongatta, miközben szórako- zott arckifejezéssel hallgatta anyámat. Láthatóan belement bármilyen ceremóniába, amit csak anya kitalált. Nem bánta, hogy mindenki őt fogja bámulni, azt pedig mégúgy sem, hogy az oldalán ott feszengek majd én is. Amúgy is mindig arra biztatott, legyek magabiztosabb és nyíltabb. Ezzel folyton zav- arba hozott, mégis nagyra értékeltem a gondoskodását, amellyel hozzá akart járulni a kibontakozásomhoz. Gavin épp időben csöngetett. Miután Kellan lassan kifújta a levegőt, felállt, és beletörölte a tenyerét a farmerjába. Nem lát- tam kidudorodni a zsebét, amiből arra következtettem, hogy időközben kidobhatta a kártyát. Legalábbis reméltem. Soha töb- bé nem akartam más nővel látni, de tudtam, hogy ha belebot- lanék, megölne a kíváncsiság, ami az őrületbe kergetne, és végül csak megnézném. Az ilyesmit nem lehet nem megtörténtté tenni. Én pedig nem akartam beleégetni az agyamba a képet, ahogy Kellant meglovagolja a volt lakótársa. Már abba beleb- etegedtem, ha csak elképzeltem. Kellan látható idegességgel indult az ajtó felé. Imádtam ezért, hisz csak ritkán láttam ilyennek, de tényleg sokat jelentett neki, hogy találkozhat az apjával. Nem tudtam pontosan, mit érezhet,

46/889

de ha én vagyok a helyében, az izgatottság, a szorongás és a rémület keveréke lett volna. Olyan sok minden sülhet el rosszul, ha kitárulkozunk valaki előtt, különösen egy közeli hozzátar- tozó előtt. Kellan óriási bátorságról tett tanúbizonyságot, és én nem is lehetettem volna büszkébb rá. Mintha csak megacélozná magát a találkozásra, Kellan sípolva kifújta magából a levegőt, amikor az ajtóhoz ért. Itt a legkisebb erőfeszítés nélkül elmosolyodott, miközben szélesre tárta. Felálltam a kanapéról, amikor Kellan apja felbukkant a színen. Kellan annyira hasonlított Gavinre, hogy le sem tagadhatták volna a rokonságot. Ugyanaz a testfelépítés, ugyanaz a ma- gasság, ugyanaz a világosbarna haj és királykék szem, ugyanaz a markáns áll. Ahogy egymás mellett láttam kettejüket, mintha időutazást tettem volna Kellan jövőjébe. És abból, amit láttam… Kellanre szép, nagyon szép öregkor vár. Gavin hihetetlenül vonzó maradt. Magam mellett meghallottam anyám motyogását. – Ó… jaj nekem… Anyával váltottunk egy gyors pillantást, amíg Kellan kezet rázott az apjával. Kellan lelkesen intett a nappali felé. – Örülök, hogy itt vagy. Gyere be! Gavin bólintott és belépett, a nyomában két gyerekkel: Kellan féltestvéreivel. Integettem Kellan húgának, Haileynek, ő pedig kuncogva integetett vissza. Hailey egyidős lehetett velem, talán

47/889

csak egy-két évvel fiatalabb. Megörökölte apja sötétkék szemét, de ebben a természetes fényben a haja egy árnyalattal szőkébbnek tűnt, mint a fiúké. A sarkában ott topogott Kellan kisöccse, Riley. Tündéri, tíz év körüli fiúcska volt, alig néhány évnyire attól a kortól, amikor Kellan az első tapasztalatait szerezte a másik nemről. Reméltem, hogy Riley még messze van ettől; túlságosan fiatalnak tűnt hozzá. Riley tündöklő búza- virágkék szemmel, félelemmel vegyes tisztelettel nézett fel Kel- lanre. Látszott, hogy máris isteníti a rocksztár bátyját. Kellan összeborzolta Riley haját, amikor az belépett az ajtón. Miután a trió megérkezett, Kellan körbemutatott a kis nappaliban. – Gyertek, üljetek le! Elléptem a kanapétól, hogy Kellan apja odaülhessen. A szüleim felálltak, hogy megrázzák Gavin kezét. Apám határo- zottan, kéretlen egyenességgel szorongatta meg. Anyám udvari- askodott egy sort, majd zavartan köszörülte meg a torkát, míg apa homlokráncolva nézte, hogyan ráz kezet Kellan idősebb kori kiadásával. Bölcsen úgy helyezkedett, hogy Gavin mellé üljön a kanapéra, így anyám már nem fért oda. Riley lehuppant a padlóra és kinyújtóztatta a lábát, miközben körbenézett Kellan otthonán. Nemrégiben a legjobb barátnőm, Jenny segítségével kifestettem a nappalit. A seszínű falak, amelyeket azóta bámultam, hogy beköltöztem ide, immár meleg

48/889

bézsben pompáztak, középütt egy figyelemfelkeltő vörös fallal, amelynek sarkaiba Jenny ügyesen néhány hangjegyet festett. Felírta még Kellan egyik dalának szövegét is. A tolóajtó felett nagy, vastag betűkkel ez állt: Minden áldott nap mellettem vagy, lehetsz bármilyen távol. Kellan kissé furának találta, hogy a saját szövege néz le rá a falról, de nekem ez annyira tetszett, hogy nem engedtem átfesteni. Elvégre ez már az én otthonom is. Amint odalépett hozzám, Hailey körém fonta a karját. Ön- feledt arcából ítélve hitelt adott Kellan jellemzésének. Nevet- ségesnek találtam, hogy nemrég még azt gyanítottam, Kellan megcsal vele, de ez a büntetése annak, aki titokban tartja a vér szerinti apját mindenki előtt, beleértve engem is. Szerintem mindenki más arra a következtetésre jutott volna, amelyre én. Kellan szélesen mosolygott, és egy ideig elnézte, ahogy az apja beszélgetésbe elegyedik a szüleimmel, mielőtt összecsapta a tenyerét. – Oké, én nekilátok annak az ebédnek. Nemsokára dél. – Nevetve és szabadkozva emelte fel a kezét az apja felé. – Bocs, de egy kicsit későn hívtalak. Gavin tekintete megállapodott a fián, majd átsiklott rám. Elpirultam a pillantásától, és nagyon is el tudtam képzelni, hogyan csábított el egy férjes asszonyt. Ettől persze még szörnyű helyzet lehetett – éppen olyan szörnyű, mint amilyen- ben néhány éve én is találtam magam –, de könnyen be lehetett

49/889

látni, miért történt. Gavinre a megjelenése alapján bizony nem sok asszony mondott volna nemet. Apám is azonnal magára vál- lalta az ütközőzóna szerepét Gavin és anya között. Nem mintha Gavin rá akart volna nyomulni anyára, és nem mintha anya örült volna ennek, mégis… Meleg mosoly áradt szét Gavin arcán, amikor biccentett. – Igen, hallom, múlt éjjel összeházasodtatok. Gratulálok. Még forróbbnak éreztem az arcom, amikor Hailey szorosan magához ölelt. – Most már te is a családhoz tartozol, Kiera, akár tetszik, akár nem! Apám felsóhajtott. Kellan hozzánk lépett, leválasztotta rólam a húgát, és lágyan megcsókolt. Pillantásától elgyengült a térdem, torkomban dobogott a szívem, szaporábban vettem a levegőt. Elképesztően hatott rám. – Akár tetszik, akár nem – mormolta, mielőtt újra megcsókolt. A romantika hevében érzelgősen felnyögtem:

– Tetszik. Apám újra felsóhajtott. Kellan átkarolta a vállam, mielőtt szembefordultunk a családjainkkal. – Kint leszünk a konyhában. Kértek valamit?

50/889

Anyám szélesen mosolyogva meredt Gavinre, úgy mormolta:

– Nem, jól elvagyunk így is. – Apám vetett rá egy sokatmondó pillantást, mielőtt előrébb hajolt, hogy kitakarja előle Kellan apját. Gavin mindebből semmit sem vett észre. – Megvagyunk, fiam – rázta meg a fejét –, köszönjük. Kellan kuncogva lépett be velem a konyhába, ahol hozzám hajolt, és belesúgta a fülembe:

– A fiának hívott! Széles mosollyal nyugtáztam a köteléket, amely egyre csak er- ősödött közte és az apja között. Kellan eközben a hűtőhöz lé- pett, ahol a mosoly azonnal lehervadt az arcáról. Tökéletesen puha ajka hirtelen lebiggyedt. – Most mi az ördögöt adjak nekik enni? – Arcán pánik és ag- godalom tükröződött, ahogy felém fordult. – Nem vagyok valami nagy szakács. Elengedett, hogy kinyissa a hűtőajtót, és céltalanul körül- nézzen odabent. Próbáltam kitalálni valami emészthetőt, amelyet én is el tudok készíteni. – Talán lehetne rántotta. Kellan arca újra felderült, amikor a hűtőben talált egy doboz tojást. – Ja… az beválhat. – Odaadta a dobozt, azután egy pillanatra behunyta a szemét. – Mondd, hogy van itthon szalonna! – Már

51/889

épp készültem megmondani, hogy a minap vettem, amikor kinyitotta a fagyasztó ajtaját, és kiszúrta. Arcán szétáradt a megkönnyebbülés. – Istennek hála! Szórakoztatónak találtam a nyugtalanságát. Letettem a to- jásokat a pultra, és kezembe fogtam az arcát. – Hé, nyugi! Miattad vannak itt, nem a kajáért. Kellan lassan kifújta a levegőt. – Igen, tudom. Én csak… tudod, nem akarom elszúrni. – Megrázta a fejét, és lesütötte a szemét. – Mindent elszúrok, Kiera. Összerándult a gyomrom a fájdalmas arckifejezésétől. Nyaka köré fontam a karomat, és magamhoz húztam. – Nem, ez nem igaz. – Eltoltam magamtól, hogy komoly ar- ccal a szemébe nézzek. – Minket sem szúrtál el. A szája idegesen megrándult, mintha nem lenne biztos ebben, pedig nem csak őt terhelte a felelősség a sötétebb időszakokért. Nem, ezekhez is a kettőnk közös erőfeszítése kellett. A mosogató alatt lapuló szemetes felé mutatott. – Nem? Épp most dobtam ki egy szexvideót, Kiera. A gyomrom valamiért újra görcsbe rándult. Örültem, hogy a kártya már nincs a zsebében, viszont elborzasztott, hogy pon- tosan tudtam, hol van. Igyekeztem magamra ölteni a lehető legtermészetesebb mosolyt, miközben kibontakoztam Kellan öleléséből, és kerestem egy serpenyőt.

52/889

– Pontosan. Kidobtad, és kész. – A fiókban találtam egy villát, és játékosan megböktem vele a mellkasát. – Ha eltetted volna a fiókodba, hogy később megnézd, akkor lennél seggfej. Kellan kuncogva nézett, aztán megpaskolta a fenekemet a jéghideg szalonnával. Épp amikor sikkantva elugrottam, a húga tűnt fel a sarkon. – Ki a seggfej? A popsimat dörzsölgetve automatikusan Kellanre mutattam, aki összeráncolta a homlokát, majd vállat vont. – Én. Ki más? Hailey széles vigyorral nézett rá, miközben kihúzott magának egy széket. Lovagló ülésben foglalt rajta helyet, hogy lássa, miképpen próbálunk összeütni valami tisztességes kaját. Kellan felolvasztotta a szalonnát a mikróban, amíg én feltettem egy kávét. Frissen főtt kávé aromája keveredett a szalonna serce- gésével és ínycsiklandó illatával, miután Kellan hasznossá tette magát a serpenyőnél. Palacsintasütőt ragadtam, és nekiláttam felütni a tojásokat, majd kivártam néhány percet, amíg a fehér- jük kezd megszilárdulni. Amikor elérkezettnek láttam az időt, megpróbáltam átfordítani őket. Kellan vetett egy pillantást a rántottára, miközben feltörtem még egy tojást. – Szerintem hagyd még egy kicsit – javasolta. Vetettem egy pillantást a sercegő szalonnára, miközben a levegőt szúrós füst töltötte be.

53/889

– Szerintem te meg odaégeted a szalonnát – vágtam vissza. Tüstént visszatért a saját dolgához, míg Hailey hangosan felnevetett. – Édes istenem, hogyan bírtátok ki egymással ilyen sokáig? Felállt és hozzánk lépett, miközben csúfot űztünk a főzésből. – Innentől átveszem. Ti inkább menjetek, lazítsatok egy kicsit! Kellan szabadkozó mosollyal nézett rá. – Kösz… hugi. Hailey vigyorogva nézett vissza rá, miután gond nélkül át- fordított egy tojást. – Szívesen… bratyó. Önkéntelenül is feltűnt, mennyire hasonlítanak egymásra, ahogy így összemosolyognak. Megmelengette a szívemet a tud- at, hogy Kellan mosolya alighanem a génekkel öröklődik. Talán mi is tovább tudjuk örökíteni a gyerekeinkre. Ha majd lesznek gyerekeink. Sok év múlva. Kellan a vállamra tette a kezét, és elengedett egy önfeledt sóhajt. Ahogy lenézett rám, megrázta a fejét. – Évek óta főzök magamra. Nem tudom, ma miért nem megy. Széles vigyorral paskoltam meg a hasát. – Végre te is megtudod, milyen csodálatos érzés bizonytalan- nak lenni és szorongani. Homlokráncolva fogadta a helyzetelemzésemet.

54/889

– Én nem szorongok. Hailey félbehagyta a főzést, hogy vessen rá egy szúrós pillantást. – Nem mondod komolyan, ugye? Idáig érzem, hogyan sug- árzik belőled a para. Érzem a félelem szagát. – Kaján örömmel kuncogott. Kellan egyre mélyebben ráncolta a homlokát. – Milyen jó, hogy vannak testvéreim. Tetszett, ahogy incselkednek egymással, és még szorosabban fontam át Kellan derekát. Haileynek igaza volt a parával kapc- solatban, de tévedett abban, amit a szagokról mondott. Kellan- nek ugyanolyan mesés illata volt, mint mindig. Ez a fenséges il- lat, amely hozzá, és csakis hozzá kötődött, betöltötte az érzékeimet, miközben hozzásimultam. Csodásabb illatot árasztott, mint a kávé és a szalonna együttvéve. Néhány perccel később megjelent Riley is, az arcán izgatott kifejezéssel. – Kellan, megmutatod nekem a gitárodat? A bátyja mosolyogva nézett le rá. – Persze. – Megpaskolta a vállát, azután megcsókolta a fejem búbját. – Mindjárt jövök! Ahogyan elnéztem távolodó alakját, tökéletes elégedettség töltött el. Azután Hailey mondott valamit, ami kissé kibillentett ebből a harmóniából.

55/889

– Kellan tényleg csinált egy… felvételt? – Jelentőségteljesen felvonta a szemöldökét. Utáltam, hogy már ő is tud róla. Ahogy látta a feszengésemet, a szeme hatalmasra tágult, és rögvest visszatért a főzéshez. – Bocs, nem kellett volna szóba hoznom. Biztosan nem akarsz beszélgetni… ilyesmiről. – Kissé zavartnak tűnt. Riley, aki nem igazán értette, miről van szó, még zavartabb arcot vágott. – Rengeteg felvételt csinál, Hail. – Tiszta, ártatlan tekintettel nézett fel rám. – Egy csomó videó van fent a neten. Elpirultam, és az ajkamba haraptam. – Igen, ez igaz. Rengeteg felvétel van mindenfelé. – Felsóhajtottam, abban a tudatban, hogy ez nagyon is igaz. Hailey elfintorodott, és némán azt formálta a szájával:

„bocsi”. Biccentettem. Hiába is aggódtam volna a felvételek miatt, amelyeket egy napon majd kiszivárogtatnak. Nem számított. Meg tudtam birkózni vele. Megérte. Ennél sokkal rosszabbat is elviseltem volna Kellan kedvéért. Nem mintha vágytam volna erre, de ha szorul a hurok, vállalok bármilyen kellemetlenséget, amivel az jár, hogy Kellan Kyle felesége vagyok. Kellan néhány perccel később visszatért, kezében a gitárjával. Végre elszabadult az LA-i stúdióból, a lemeze felvételéről, és mint mindig, hazahozta a kedvenc hangszerét. Úgy tűnt, mintha

56/889

nélküle nem érezné magát biztonságban; semmi pénzért nem vált volna meg tőle. Mosolyogva néztem, ahogy leültette Rileyt egy konyhaszékre, és a kezébe nyomta imádott hangszerét. Azt hittem, Riley men- ten elájul, olyan izgalommal fogta meg. Kellan tekintete megvillant, ahogy az öccsét nézte, mintha Riley gyermekkori önmagára emlékeztetné. Hagytam kibontakozni őket, addig is próbáltam segédkezni Haileynek az ebédnél. A hűtőben találtam egy sárgadinnyét, amelyet elkezdtem falatokra aprítani, miközben a hamis akkordok betöltötték a konyhát. Kellan segített Rileynak lefogni a húrokat, és ahogy az utasításait hallgattam, eszembe jutott az első kísérlete, amikor engem próbált tanítgatni. Elmosolyodtam, amint felidéztem magamban az érintését, a forró leheletét a fülemen. Akkoriban komoly bűntudat gyötört, amiért ennyire élveztem. Ami azt il- leti, még mindig furdalt miatta a lelkiismeret, és ez talán már örökre így is marad. Rosszat tettem, és ennek tudatában is voltam. Ártatlan kedveskedésnek állítottam be a flörtöt, noha igazából sosem volt az. Akartam őt, és ő is akart engem. Szer- ettem őt, és ő is szeretett engem. Amit tettünk, mindennek nevezhető, csak helyesnek nem, mégis mosolyognom kellett, ha eszembe jutott. Riley akkordjain és a szalonna sercegésén keresztül hallottam, ahogy Gavin a szüleimmel beszélget. Meglepő módon apám

57/889

harsány nevetését is hallani véltem. Gavin éppoly elbűvölő tudott lenni, mint a fia – nyilván ez is öröklődik. Az Úr legyen ir- galmas a fehérnéphez, ha Kellannek és nekem egy napon fiunk szü- letik, gondoltam. Már kis híján elkészültünk az étellel, amikor Gavin bukkant fel az étkezőt a nappalitól elválasztó kis folyosón. Sugárzó mosollyal nézett végig három gyermekén. Amikor találkozott a tekintetünk, én is elvigyorodtam, és önfeledt boldogsággal töltött el a tudat, hogy megkapta azt a második esélyt Kellannel, amelyre mindig is vágyott. Sokat mesélhettem volna a második esélyek áldásáról. Biccentettem Gavinnek, amikor leült a székre Riley mellé. A fiú vetett rá egy pillantást. – Hallottad, apa? Végre elkaptam ezt a részt! Gavin büszke tekintete átvándorolt a kisebbik fiára. – Csodálatos! Máris a legjobb úton vagy a sztárság felé. – Vis- szafordult Kellan felé. – Ahogy a bátyád is. Riley visszaadta a hangszert, de Gavin továbbra sem vette le a szemét Kellanről. Lehalkította a hangját, de így is hallottam, amikor megkérdezte:

– Válthatnánk néhány szót valahol? Kellan arcára azonnal kiült az óvatosság, de bólintott, és a folyosó felé intett. Arcon csókolt, miközben elhaladt előttem, azután eltűnt az apjával. Haileyhez fordultam, de ő csak a vállát

58/889

vonogatta; láthatóan nem tudta, miről akar beszélni Gavin. Miután végeztem a dinnyével, sietve egy tálba raktam a fala- tokat, majd beletöröltem a kezem a konyharuhába. Kíváncsian hagytam el a konyhát, és indultam utánuk. Kellan és az apja a sarkon túl állt meg, a mosókonyhába és a földszinti fürdőbe vezető ajtónál. Ahogy közelebb értem, hallot- tam, amint Gavin azt mondta:

– Nem akartam erről Hailey és Riley előtt beszélni, de… – Hir- telen elhallgatott, amikor észrevett. Kellan felém fordult, és felvillantott egy gyors mosolyt, ezért feljogosítva éreztem magam, hogy odalépjek hozzájuk. Gavin nem tudta, beszélhet-e a közelemben, de Kellan csak intett neki, hogy folytassa. – Oké, szóval… Martin és Caroline mondta, hogy nemrég volt egy lá- togatód. Azt mondták, megzsarolt téged valamivel. Kellan felsóhajtott, én meg elpirultam. Gavin végignézett rajtunk. – Minden rendben? Kellan a fogát csikorgatta, és olyan erővel szorította ökölbe a kezét, hogy az ujjpercei belefehéredtek. – Igen, persze. Ez… semmi. Holnap gondom lesz rá, mielőtt elmegyek. A szívem nagyot dobbant a tudattól, hogy Kellan ilyen hamar elutazik. Még nem csatlakozhattam hozzá. A szüleim néhány napot a városban maradnak, és fel kell mondanom a

59/889

munkahelyemen is. Pete mindig rendes volt hozzám, meg akartam hálálni azzal, hogy kitöltöm a kéthetes felmondási időt. A nővéremnek is megígértem, hogy legközelebb én is elkísérem

az orvoshoz. Vagyis Kellannek nélkülem kell visszatérnie Los Angelesbe – de még előtte találkozik azzal a… lánnyal. A ribanccal!

3. fejezet

Őszinteség

Gavin és a gyerekei egész délután nálunk maradtak. A nap nagy részét azzal töltöttük, hogy a nappaliban társasoztunk. Hailey győzött a Monopolyban, apám mindenkit rommá vert Scrabble- ben, Kellannel pedig mi vittük el a Pictionaryt, ami kicsit megle- pett, mivel semmi tehetségem a rajzoláshoz. Kellannek lehetett kivételes érzéke a találgatáshoz. Mire beköszöntött az este, Kellan láthatóan beilleszkedett az új családjába, és a Joeyval kapcsolatos incidens szépen feledésbe merült. Az én csupa élet nővérem ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy megjelenjen, nyomában a gyermeke apjával. Kellan ajtaja minden figyelmeztetés nélkül felpattant, és nekivágódott a falnak. Felugrottam a helyemről, miközben a szívem a torkomban dobogott. Minden tekintet a bejárat felé fordult. Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy rajtunk ütöttek, és egyenruhás rendőrök özönlik el a házat, kezükben a ránk szegezett fegyvereikkel. Kellan féltőn elém lépett, hogy megvédjen, mielőtt elvetemült

61/889

basszusgitárosa belépett az ajtón. Kellan megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta a feltűnését, azután fenyegető pillantást vetett rá. – Griffin? Kopogásról még nem hallottál? Griffin szipogva tűrte a füle mögé vállig érő haját. – Egy család vagyunk, haver, nem kell kopognunk. Felsóhajtottam, miután Kellan sem vitathatta, hogy igaza van – ha már egyszer felcsinálta a nővéremet. Most már tényleg a családhoz tartozott. Uram irgalmazz! Kellan azért szóra és vitára nyitotta a száját, de Griffin mögött Anna is belépett a házba, hogy csattanós taslit kenjen a barátja nyakára. – Te ősbunkó! – morogta. Anya és apa felkelt a kanapéról, hogy köszöntse Annát. Apa tekintete elsötétült, ahogyan végigmérte születendő unokája apját. Arckifejezéséből ítélve Kellan egyszeriben tökéletes vőnek tűnt a szemében. Miután felocsúdtam a sokkból, én is csatlakoztam a szüleim- hez. Annánál gyönyörűbb lányt nem sokat láttam. Láttára a fér- fiak térdre borultak, és úgy lihegtek a nyomában, mint a kölyökkutyák. Igéző vonalai még így, várandósan is magukra vonták a figyelmet. Hihetetlenül selymes haja lágy hullámokban omlott a vállára, szikrázó smaragdzöld szemébe pedig alig le- hetett belenézni. Nem könnyű felnőni egy ilyen dögös csaj

62/889

árnyékában, de lassan kezdtem jól érezni magam a bőrömben, és most először nem gyötört az irigység, ha elnéztem képtelenül tökéletes külsőjét. Ahogy magamhoz öleltem, nem éreztem mást, csak őszinte boldogságot. Még akkor is, ha magával hozta ezt az ősbunkót. – Szia! – Ahogy elhúzódtam tőle, tekintetem a pillekönnyű felsőre tévedt. Nem tudom, honnan sikerült ilyen provokatív kismamaruhát szereznie, de láthatóan csak akkor érezte jól magát, ha a dekoltázsa a köldökéig ért. Griffin szintén a hetedik mennyországban érezte magát. Anna még a várandósság legszebb szakaszában, a negyedik hónapban járt. Már nem dobta ki minden reggel a taccsot, és az életereje is kezdett visszatérni. Nem mintha ezt a viselkedéséből szűrtem volna le – Anna minden adandó alkalommal rájátszott az állapotára –, de így is tudtam, hogy sokkal tevékenyebb, mint amilyennek mutatkozik. Különösen a Griffinnel töltött estéi tevékenyek. Anna elnézett arrafelé, ahol Gavin és a gyerekei türelmesen várakoztak. Kicsit összeráncolta a homlokát, amitől csak még vonzóbbnak tűnt. – Ó, sajnálom, nem tudtam, hogy társaság van nálatok. Kellan odafordult hozzá. – Semmi baj, gyertek csak be! Apa bekísérte Annát a nappaliba, miközben végig a karját

63/889

fogta, mintha nélküle a lánya nem tudna talpon maradni. Kellan sietve megölelte Annát, mielőtt bemutatta a családját. – Anna, tegnap este nem tudtalak bemutatni. Ő itt Gavin, az én… vér szerinti apám. – Megvakarta a fejét, azután vállat vont. Büszkeség töltött el, hogy Kellan ilyen könnyen beismert egy ilyen rendkívül személyes dolgot. Tényleg kezdett meg- barátkozni a gondolattal, hogy nincs egyedül ezen a világon. Anna szeme résnyire szűkült. Ő még semmit sem tudott Kel- lan viharos múltjáról. Ahogy megrázta Gavin kezét, Kellan be- mutatta a féltestvéreinek is. Anna szeme minden új családtaggal egyre jobban kikerekedett. Gavin végül helyet csinált neki a kanapén, apa pedig segített neki leülni. Kellan átkarolta Hailey vállát, úgy nézett le Annára. – Gavin, Riley és Haily keletről utaztak hozzánk. Pennsylvan- iából. – Visszafordult Gavin felé. – Van ott más rokonom is? Gavin elmosolyodott; ilyenkor kísértetiesen emlékeztetett Kellanre. – A testvérem ott él a családjával, és a szüleink is. Hailey oldalba bökte Kellant. – A nagyit imádni fogod, Kellan. Nagyon vagány csaj. Kellan ámuldozó arccal fordult felém. – Vannak nagyszüleim, Kiera! – Visszanézett Haileyre. – Sosem volt élő nagyszülőm, de még bácsikám sem. – Szórako- zottan nevetett, amíg megemésztette a hallottakat. Én közben

64/889

úgy dagadoztam a büszkeségtől, ahogy Kellan családja gyarapodott. Griffin ugyan hallott minden szót, de egyiket sem értette. – Várj már, haver! – nézett körbe zavartan. – Én azt hittem, hogy az apád meghalt. Kik ezek az emberek? Senki sem törődött vele. Anna tekintete ugyanúgy elidőzött Gavinen, ahogy anyáé is. Griffin, akár tudatlanságból, akár közönyből, nem vette észre. Láthatóan még mindig azon agyalt, ki a fene lehet Gavin. Anna arcán megnyerő mosoly jelent meg. – Szóval… Gavin, a feleséged is itt van valahol? Gavin lenézett a padlón ülő gyerekekre, akik nemrég végeztek egy társassal. – Nem, nincs. Egyedül élek. – Szomorú mosollyal nézett vis- sza Annára. – Özvegy vagyok, Riley kétéves kora óta. – Hailey hasonlóan komor arccal nézett fel az apjára. Anna arcáról lehervadt a mosoly. – Ó… Sajnálom. Egy hosszú pillanatig mindenki együttérzéssel gondolt Gavin helyzetére, mielőtt Griffin suttogása megtörte a csendet:

– De tényleg, haver, kik ezek az emberek? Kellan fejcsóválva markolta meg Griffin vállát. – Gyere, keressünk egy sört, közben rajzolok neked egy családfát. – A nevetés feloldotta a hirtelen jött feszültséget,

65/889

amint Kellan kivezette a basszusgitárosát a konyhába, hogy be- számoljon neki a származásáról. Griffin így a bandatagok közül elsőként szerezhetett tudomást arról, hogy Kellan néhai apja valójában nem is volt az apja. Remélhetőleg a fogyatékos agyáv- al is fel tudja fogni, mit jelent ez. Mire a társaság felbomlott, már késő éjjelre, vagy inkább kora hajnalra járt. Anna és Griffin visszavonult a lakásába, hogy a le- hető legtöbbet hozza ki a fennmaradó időből. Gavin a gyerekeivel visszatért a szállodába; a gépük korán reggel indult. A szüleim vonakodva elvonultak a vendégszobába, hogy eltölt- senek még egy éjszakát a régi, göröngyös ágyamon. Apa felsóhajtott, amikor Kellannel búcsút intettünk nekik a hálószobánk ajtajából. Nem szívesen vesztegettük volna alvásra azt a kevés időt, amit kettesben tölthetünk, ezért inkább fennmaradtunk: talpig felöltözve feküdtünk egymás karjában, és addig beszélgettünk, amíg a szürke hajnali fény át nem szűrődött az ablakunkon. Kel- lan a hajamat simogatta, miközben én a mellkasán nyugtattam a fejem, hogy hallgassam a szívverését és a megnyugtató hangját. A karjaiban hamisítatlan békére leltem. Biztosan tudtam, hogy még a legnagyobb hóvihar közepette is ugyanazt a melegséget érezném. Azt kívántam, bár ne kellene néhány óra múlva elmennie, és megragadtam a pólóját, hogy még szorosabban magamhoz

66/889

húzzam. Már nem beszélt, csak a hajamat puszilgatta. Néhány percnyi hallgatás után újra meghallottam a hangját. – Kiera? Felnéztem az arcára. Szeme sötétlett a fakó fényben, mégis fénylett a boldogságtól. A szája szegletében parányi kis mosoly játszott. – Hozzám jössz feleségül? Szívem vadul vert a mellkasomban, ahogy felkönyököltem. – Tessék? Még szélesebb lett a mosolya. – Hozzám jössz feleségül? Vetettem egy pillantást gyűrűmre, majd az övére. – Nem úgy van, hogy már összeházasodtunk? Kellan mellkasa hullámzani kezdett a karom alatt, ahogy a nevetés feltört belőle. – De, csak most jöttem rá, hogy még nem kértem meg rendesen a kezed. – Nagy sóhajjal a fülem mögé simított egy rakoncátlan tincset, azután megcirógatta az arcomat. – És te megérdemled, hogy rendesen megkérjenek. Miután ezt kimondta, mélyen elgondolkodott, aztán, még mielőtt felelhettem volna a kérdésére, gyengéden eltolt magától. Próbáltam visszahúzni, hogy mohó igennel feleljek, de ő már kisiklott alólam, és felállt. Megkerülte az ágyat, azután hosszú pillanatokig csak nézett rám. Már épp rákérdeztem

67/889

volna, mi ütött belé, amikor hangosan kifújta a levegőt, és las- san fél térdre ereszkedett. Nem tudom, miért, de már attól, hgy láttam térdre ereszkedni, a sírás fojtogatott. A látásom elhomályosult, mire kapkodva letöröltem a könnyeimet. Tisztán akartam látni minden apró részletet. Az ő szeme is csillogott, ahogy felnézett rám a félhomályban. – Kiera Michelle Allen, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? Már azelőtt buzgón bólogattam, hogy a végére érhetett volna. Lenyúltam, hogy megsimogassam az arcát. – Igen, hát persze hogy igen! – Csak csókoltam és csókoltam, miközben ölelő karjaimba fogadtam. A teste az enyémen nyugodott, így csókolóztunk, nevet- géltünk, majd sírtunk megint egy sort, amíg a borongó szürkeség át nem adta a helyét az élénk napsugaraknak. Hallot- tam, ahogy apám kilépett a szobából, amelyen egykor Dennyvel osztoztam. Kellannel félbehagytuk a csókolózást, hogy lassan a hálószobánk bezárt ajtaja felé forduljunk. Hosszú-hosszú időbe telt, de apa végre lecsoszogott a földsz- intre, hogy főzzön egy kávét. Kellan kaján vigyorral fordult vis- sza hozzám. – Miért érzem úgy, mintha bujkálnánk előle? – kérdezte sut- togva, miközben újra egymásba fűztük az ujjainkat.

68/889

Csípője az enyémhez préselődött, miközben előrehajolt, hogy belecsókoljon a nyakamba. Tökéletes elégedettségben hunytam le a szemem és hajtottam félre a fejem. Kellan figyelme nyomán a testem kezdett feléledni. Átfontam a lábammal, és azon tűnődtem, mennyire tudnánk csendesek lenni. A néma szex semmiképp sem az erősségünk. Amint a szája felfedezőútra in- dult a nyakamon, kéjesen felnyögtem. – Mmm… mert rossz fiú vagy, aki csak arra használ, hogy kielégítse a barbár ösztöneit. Kellan azonnal visszavonult. – Apád tényleg ezt gondolja rólam? A váltás teljesen készületlenül ért, csak hebegtem és habogtam. – Nem… öö… nem hinném… nem… biztos nem. Kellan mellém feküdt, én pedig megfordultam, hogy a szemébe nézhessek. – De igen. Azt hiszi, csak a szexre kellesz, és minden városban van egy ilyen barátnőm. Az ajkamba haraptam, miközben próbáltam felsorakoztatni az ellenérveket, de sajnos én is tudtam, hogy tényleg ez apám leg- nagyobb baja Kellannel. Egyszerűen nem bízott benne, látván az életstílusát. Megvontam a vállam. – Azért azt nem hiszi, hogy minden városban. Kellan a homlokát ráncolta, aztán felpattant az ágyról. Én is

69/889

felültem, hogy csalódottan felnyögjek:

– Most meg mit csinálsz? Kellan az öltözőszekrényhez lépett, és vetkőzni kezdett. A tiltakozás elhalt az ajkamon, amint bokszere is a földre hullt. Önelégült vigyorral nézte, ahogy őt figyelem. Tiszta alsót és farmert húzott, majd keresni kezdett egy pólót, míg én továbbra is leplezetlenül bámultam. Bármilyen vadítónak is láttam a meztelen testét, volt valami végtelenül izgató abban, ahogyan megállt a begombolatlan farmerjében. Különösen, ahogy az izomkötegek táncoltak kockahasán. Másra sem vágytam, csak hogy ez a test újra fölém kerekedjen. Kellan a figyelmemben sütkérezve végre talált egy alkalmas pólót, és belebújt. Elmosolyodtam, amint mesés teste eltűnt a sötétvörös pamutréteg alatt. Még felöltözve is a torkomra for- rasztotta a szót. Miközben felhúzta a cipzárját, fejcsóválva közelebb lépett. – Tudod, ha én bámulnálak úgy, ahogy te engem, már rég leüvöltötted volna a fejem. Könnyed csókot leheltem az ajkára, amint közelebb hajolt. – Sosem üvölteném le a fejed, de értem, mire gondolsz. – Arca egyszerre tűnt boldognak és ingerültnek, ahogy hátrébb húzódott. Kuncogva tettem hozzá: – Az élet már csak ilyen ig- azságtalan. – Összeráncoltam a homlokom. – Most például te is itt akarsz hagyni. Hová mész?

70/889

Kellan elmosolyodott, ahogy könnyed mozdulattal beletúrt a hajába, és ellenállhatatlanul kócos lett. – Megmutatom apádnak, hogy több van bennem, mint gon- dolná. Nem csak arra kell a lánya, hogy lefektessem. – Kacsin- tott és menni készült. Már az ajtóból fordult vissza. – Bár jelen pillanatban másra sem vágyom jobban. – Tekintete végigsiklott a testemen, hogy nyomában szétáradjon bennem a forróság. Kellan felsóhajtott, ahogy összerezzentem. Találkozott a tekin- tetünk. – Látod, milyen áldozatokra vagyok képes? – tette még hozzá. Elvigyorodott, és kilépett az ajtón, mielőtt még felelhettem volna. Gondoltam, csatlakozom Kellanhez és apámhoz, de végül másként döntöttem. Apának el kell töltenie a társaságában némi időt, hogy megenyhüljön. Amellett nem akartam elvonni Kellan figyelmét az erotikus képzelgéseimmel. Az erotikus, sőt szexuális képzelgéseimmel… Mosolyogva pattantam fel az ágyból. A kapcsolatunk elején mindig Kellan vonta el az én figyelmemet. A folyosón, útban a fürdőszoba felé, belebotlottam anyába. Kellan lakása nem volt túl tágas. Az emeletre mindössze két kic- si háló jutott, közöttük a fürdővel. Nem is nagyon lehetett elkerülni, hogy az ember ne botoljon bele a többiekbe. Kellannel is így találkoztam először.

71/889

Anya mosolyogva hallgatta, ahogy a férje civilizált társalgást folytat az enyémmel. Futólag magamhoz öleltem, amíg én is füleltem egy kicsit. Apa éppen azt tudakolta Kellantől, hogy pénzt is keres-e ezzel a „bandával”. Miközben Kellan mag- yarázni kezdte, hogy „jól megvan”, anya figyelme rám terelődött. – Keresnünk kell egy jó ruhaszalont, amíg a városban vagyok. Találnunk kell neked egy menyasszonyi ruhát, mielőtt hazamegyünk. Óhatatlanul összerezzentem. – Nem kell ebből nagy ügyet csinálni, anya! Azt szeretném, hogy minél egyszerűbb legyen. Anya csak a fejét ingatta. – Akármilyen egyszerű lesz, ruha akkor is kell. Magamban tartottam a csalódott sóhajt. Ezzel a ténnyel valóban nem lehetett vitába szállni. – Oké, persze. Mielőtt folytathatta volna, bevettem magam a fürdőbe, és bezártam magam mögött az ajtót. Jól tudtam, hogy anyám meg fogja tenni az előkészületek kilencven százalékát, mielőtt haza- utazna. Ki gondolta volna, hogy mániája az esküvő? Azelőtt sosem beszéltünk ilyesmiről. Amíg Dennyvel voltam, ilyesmi szóba sem került. Talán anya is látta a kötődést Kellan és köztem, és akárcsak

72/889

én, ő is azt gondolta, hogy megtaláltam az igazit. A lelki tár- samat. A jobbik felemet. Életem értelmét. Az életben soha semmi nem tölthet el akkora örömmel és békével, mint Kellan. Tényleg nem tudtam, mihez kezdenék nélküle. Mire a bizarrul hosszú zuhanyozás után előjöttem a fürdőből, Kellan már visszatért a hálószobánkba, de mostanra rövidnad- rágot húzott, és éppen a futócipőjét kötötte be. Az arckife- jezésem sokat elárulhatott, mert kétszer is megnézett magának. Persze azért is történhetett, mert nem viseltem mást, csak egy vékony fehér törülközőt, amely alig fedte el a testem. Tényleg rá kell szánnom magam a mosásra! Szórakozott kis mosollyal fejezte be a cipőfűzést. – Mi az? – csuktam be magam mögött az ajtót. Kellan egyre szélesebb mosollyal rázta meg a fejét. – Semmi. – Már épp ki akartam faggatni, mit talál ilyen mu- latságosnak, de már végzett az öltözködéssel, és felegyenese- dett. – Megyek, gyorsan futok egyet. – Rendben. – Felötlött bennem, hogy apám a távollétemben talán megszorongatta egy kicsit. – Minden oké? Mélykék szeme végigsiklott szinte meztelen testemen. Azon- nal tudatosult bennem a tény, hogy nem viselek semmilyen alsóneműt. Amikor a tekintetünk újra találkozott, határozottan láttam hirtelen felizzó vágyakozását. – Minden a legnagyobb rendben, csak szükségem van egy kis

73/889

testmozgásra. – Arcán megjelent a szokásos pajkos mosolya, ahogy becsúsztatta a kezét a pólója alá, hogy megpaskolja szik- lakemény hasát. Szerencsés kéz… Ahogy közelebb lépett, előhúzta a kezét, majd lenyúlt, hogy megcsipkedje a fenekem. – Nem akarok leereszteni, most, hogy már házasember vagyok. Kuncogtam, és félreütöttem a kezét, ahogy elkezdte lefejteni rólam a törülközőt. A nyaka köré fontam karomat, és elvesztem a teste csodálatában. – Inkább eressz le, mint hogy elmenj. Kellan szorosan magához ölelt, és mintha egy kicsit maga is elveszett lett volna, ahogy rám nézett. – Én csak… – Egy pillanatra elhallgatott. – Szükségem van friss levegőre – bökte ki végül, azzal kapkodva megcsókolt, de tehette ezt bármilyen könnyedén, megesküdtem volna rá, hogy az utolsó pillanatban meggondolta magát, és változtatott azon, amit mondani akart. Vagy csak az üldözési mánia éreztette ezt velem. A kapcsolatunk nem mindig alapult az őszinteségen, de azóta megfogadtuk egymásnak, hogy soha semmit nem titkolunk el egymás elől, és én bíztam benne. Bólintottam, és útjára engedtem. A mosolya ugyanolyan sug- árzó maradt, de a tekintetében mintha kihunyt volna a fény, ahogy elfordult tőlem. Kinyitottam a szekrényt, de ő megtor- pant, mielőtt még kinyitotta volna az ajtót. A falaphoz szorította a homlokát, úgy mormolta maga elé:

74/889

– A pokolba is, ezt nem tehetem meg. El is feledkeztem az öltözködésről, úgy pördültem elé. – Kellan! – Mégiscsak igazam volt? Hazudott nekem? Vett egy nagy levegőt, azután hosszú pillanatokig némán meredt rám. A feszültség minden eltelt másodperccel egyre sűrűsödött. Beleborzongtam a nyirkos bőrömet simogató leve- gőbe, és tűéles jégcsapnak éreztem minden vízcseppet, amely lehullott rám a hajamról. Reszketni kezdtem, ahogy a félelmem felerősítette minden érzékemet. Rettegésemet látva Kellan tett felém egy lépést. – Azt mondtad, teljes és feltétlen őszinteség, igaz? Bólintottam, de egy szót sem tudtam kinyögni. Kellan elkapta rólam a tekintetét. Láthatóan nem hagyta nyugodni valami. Valami, amit még nem sejtettem. Végül sikerült legyűrnöm a torkomban lévő gombócot. – Mi az? – kérdeztem rekedt hangon. Visszafordult felém. – Ne haragudj! Az előbb szándékosan félrevezettelek. Nem azért akarok elmenni, hogy fussak egyet, vagy mert szükségem van friss levegőre. Meg kell tennem valamit… és egyedül kell megtennem. A bőrömre kérgesedett jég tüstént felolvadt és elpárolgott; esküszöm, még a szisszenését is hallottam. – Te… hazudtál nekem? Miről? Pontosan mi az, amit meg kell

75/889

tenned? Kellan összerezzent, és felemelte a kezét. – Látod, éppen ezt a reakciót akartam elkerülni, ezért hazudtam. Viszont ha tényleg őszinték akarunk lenni egymáshoz, akkor semmit sem titkolhatunk el. Ezért is gon- doltam meg magam. Úgyhogy nincs okod haragudni rám. Úgy lángolt bennem a harag, hogy úgy számítottam, öt más- odpercen belül a hajam is megszárad. – Mégsem mondtad el az igazat! Most sem mondasz semmit, csak titokzatoskodsz… ami egyáltalán nem tetszik. Kellan lehunyta a szemét. – Mennyivel egyszerűbb lett volna csak elmenni! – Hangosan topogni kezdtem, mire lassan kinyitotta a szemét. – Joey hívott, amíg te zuhanyoztál. Találkozom vele, és azt akarom, hogy ad- dig maradj itt a szüleiddel. Leesett az állam. – Nem! Nem akarom, hogy nélkülem találkozz vele. Én is jövök! Kellan megrázta a fejét. – Nem akarom, hogy a közelében légy. Azt akarom, hogy maradj itt. – Határozott, parancsoló hangon beszélt. Kezdett tényleg kiborítani. – Nem vagy a főnököm. Ha menni akarok… – Kellan fájdal- mas sóhajjal fordult el. Megragadtam a könyökét, és magam felé

76/889

pördítettem. – Hé, még nem végeztem! Hozzád beszélek! Kellan szája vékony vonallá préselődött. – Tudom, hogy nem vagyok a főnököd, Kiera. Tisztán és vilá- gosan az értésemre adtad, amikor Denny visszasétált az életedbe, te pedig egy szót sem szóltál. Csakhogy te sem vagy az én főnököm, és ezt egyedül akarom elintézni, hát így is fogom. Azzal elfordult, és távozott. Én pedig engedtem. Könnyek perzselték a szemem, miközben lerogytam az ágyra. Ez a feltétlen és teljes őszinteség egyáltalán nem jött be. Hosszú ideig füstölögtem, miután elment. Apám próbált jobb kedvre deríteni azzal, hogy talán mégsem Kellan a megfelelő számomra. Csak akkor hagyta abba, amikor szembesült a fagyos pillantásommal. Anyám feltűnően hallgatott, miközben egy esküvői magazint lapozgatott – sejtelmem sincs, honnan szerezte, de buzgalmából és némaságából ítélve abban re- ménykedett, hogy Kellannel rövid úton tisztázzuk a nézeteltéré- seinket. Én is csak ezt akartam. A legkevésbé sem szerettem haragudni rá. Nem tetszett, ha martuk egymást. Persze tudtam, hogy a nézeteltérések elkerülhetetlenek. Egy kapcsolat sikere vagy bukása azon múlik, hogyan kezelik ezeket. Kellannel korábban is sokszor veszekedtünk, de mindig sokkal nagyobb horderejű dolgokon. Nem voltak kisebb összezördülé- seink. Nem igazán. Ez újdonságnak számított, így nem is nagy- on tudtam, mihez kezdjek vele.

77/889

A távollétében szüntelenül azon járt az agyam, mit mond és tesz éppen Joey társaságában. Nem mintha bármi rosszra gon- doltam volna. Kellan szeret engem, megkérte a kezemet. Nem dobna el csak azért, hogy lefeküdjön egy évekkel korábbi futó kalandjával. De miért rémít meg, amiket mondhat? Persze nagyjából tudtam, mit mond. Lehordja, közli vele, hogy ő élete nagy tévedése, azután hozzávág egy gyűrött pénzköteget abban a re- ményben, hogy békén hagy minket. Mosolyogva gondoltam bele a jelenetbe. Kellan hihetetlenül vonzó, amikor így haragszik. Nem, az egészben nem Kellan aggasztott és nyugtalanított, hanem az ismeretlen tényező: Joey. Az tett idegessé, hogy nem tudtam, ő mit mond és tesz. Kellan pontosan ezért nem akarta, hogy vele menjek. Ismerte őt, sokáig egy lakásban éltek. Tudta, milyen tüzes a természete. Csak védeni akart azzal, hogy egyedül ment, én meg majdnem leharaptam a fejét. Elpárolgott a haragom, miután Kellan szemszögéből vizs- gáltam meg a történteket. Nyilván szégyelli magát. Nem annyira a felvétel miatt, inkább hogy így lelepleződött – éppen előttem és a szüleim előtt. Meg akarta békíteni Joeyt, hogy mielőbb lépjen tovább. Nyilván tudta, ha engem is magával visz, az csak elnyújtja vagy akár meg is akasztja a folyamatot. Joey biztosan mondana vagy tenne valami olyasmit, amivel megbántana, és a végén még képes lennék nekimenni. Kellan csak jót tett

78/889

mindenkinek, amikor itt hagyott. A helyében talán én is itt hagytam volna magam. Mire úgy másfél órával később Kellan végre hazatért, a dühöm nyomtalanul eltűnt. Mindenki rámeredt, ahogy belépett a házba, ő pedig nagy sóhajjal csukta be maga mögött az ajtót. Ideges pillantásokat vetett rám, de nem nézett a szemembe. Haja csatakosan tapadt a homlokához, a bőre verítéktől fénylett. Úgy tűnt, a végén mégiscsak elment futni. Talán rá is fért, mi- után találkozott azzal a döggel. Tudtam, hogy bocsánatot kell kérnem, ezért letettem a jegyz- etfüzetemet, és óvatosan elindultam felé, de ő elfordult és motyogott valami olyasmit, hogy még le kell zuhanyoznia, mielőtt kimegy a reptérre. A fájdalom belém nyilallt a gon- dolatra, hogy el kell mennie, most mégis jobban aggasztott a tartózkodása. Ahogy kiértem az előtérbe, sarkon fordult, és nekivágott a lépcsőnek. – Kellan? Eltűnt a sarkon, de még visszaszólt:

– Mindjárt jövök… csak muszáj lezuhanyoznom. Próbáltam elfogadni, hogy ez a színtiszta igazság: teljesen megizzadt, és fel akar frissülni. Miután vetettem egy gyors pil- lantást a szüleimre, elindultam utána. Már a fürdőszobai tükörben vizsgálgatta magát, amikor utolértem. – Kellan!

79/889

Visszanézett rám, én pedig hátrahőköltem. A tükörben már láttam a vérvörös karmolásokat, amelyek oldalt indultak, és lenyúltak egészen az álláig. Hát ezért nem akart odalent a sze- membe nézni – az a kis ribanc megtámadta! – Bántott? – A szívem a torkomban dobogott, ahogy odasi- ettem hozzá. Kellan gyors pillantást vetett a tükörbe, majd felsóhajtott, amikor megértette, hogy láttam a képét. – Jól vagyok, Kiera. Megragadtam az arcát, és óvatosan magam felé fordítottam, hogy közelebbről is tanulmányozzam a sérülést. – Vérzel. Az a ribanc véresre karmolt! – Megleszek. – Elvigyorodott. – Nem ez az első eset, hogy egy nő összekarmol. Elengedtem a fülem mellett a provokatív megjegyzést, amellyel a kávézóban történt szenvedélyes együttlétünkre utalt. A mosoly lehervadt az arcáról, miközben az arcomat vizsgál- gatta, ugyanúgy, ahogyan én az övét. – A dolgok… nem mentek valami jól. Talán mégiscsak jobb lett volna, ha velem jössz. Végigsimítottam arcának sértetlen felén. – Jobb, hogy nem mentem. Mostanra már bilincsbe vertek volna súlyos testi sértésért. Kellan ajkán halovány mosoly jelent meg, majd nyomban el is

80/889

tűnt. – Sajnálom, ahogy viselkedtem. Egyszerűen csak nem akartam, hogy belekeveredj ebbe az egészbe. Hüvelykujjammal végigsimítottam a nyirkos bőrén. – Már belekeveredtem, amikor téged választottalak. Csak azért akartam ott lenni, hogy segítsek. Kellan egyszerre elismerő és aggódó arckifejezéssel nézett rám. – Igen, tudom. Csak… jól ismerem, tudom, hogy milyen. Különösen most, hogy tudja, mit jelentesz nekem. Meg akartalak védeni tőle. Lágyan megcsókoltam az állát; enyhén sósnak éreztem a bőrét. – Erősebb vagyok, mint hinnéd. Meg tudok birkózni vele. Kellan békés mosollyal ült le a fürdőszobai pulthoz. – Tudom, hogy erős vagy. Azt hiszem, erősebb vagy nálam is. Csak tudnom kellett, hogy biztonságban vagy. Nem akartam, hogy halld… – Elhalt a hangja, nem fejezte be a mondatot. – Ez az egész csak rólam szól, Kiera… és annyira sajnálom! Könnyen el tudtam képzelni, miket mondott volna Joey nekem: leírt volna minden intim részletet, minden rossz dolgot, amit Kellantől valaha is látott. Próbált volna éket verni közénk, csak mert nem tudta magához láncolni Kellant. Ez is csak megerősítette bennem, mennyire veszedelmes dolog a

81/889

féltékenység. Kihúztam magam, és átkaroltam Kellan nyakát. – Elég legyen a szabadkozásból! Már rég megbocsátottam. Kellan széles mosollyal ölelte át a derekamat. Még az állán végighúzódó véres karmolás sem tűnt annyira durvának, amikor boldogság csillant a tekintetében. – Igazán? Közelebb húzódtam, és megvontam a vállam. – Hát persze. Nem fogunk mindig mindenben egyetérteni; nem fogunk mindig gondtalanul élni. – Óvatosan elkerültem a sebeit, ahogy két kezembe fogtam az arcát. – És nagyon büszke vagyok rád, amiért elmondtad az igazat, pedig szívesebben hazudtál volna. Ez nagyon sokat jelent a számomra… egyszer- űen mindent. – A torkom kezdett elszorulni, ezért gyorsan nyel- tem egyet. Kellan szemével a tekintetemet kereste, miközben bólintott a kezeim között. Könnyek mardosták a szemem, mialatt belegon- doltam a számtalan hazugságba, amelyek megrontották a kapc- solatunkat. Az őszinteség, bár néha gyötrelmes, a legjobb, amit tehetünk egymásért. Mielőtt az érzelmek elragadtak volna, sietve összekaptam magam. – Nincs kedved elmondani, hogy mi történt? – élénkültem fel. Kellanből hosszú, elcsigázott sóhaj tört fel, amiről eszembe

82/889

jutott, hogy egyikünk sem aludt az éjjel. A felismerés nyomán el kellett nyomnom egy ásítást. – Azt akarta, hogy itt, a házban találkozzunk, de mondtam neki, hogy inkább találkozzunk a sarkon. Előbb akartam odaérni, nehogy esélye legyen idejönni, ezért nem tudtam el- menni a bankba. Nem volt elég készpénzem, ő meg teljesen kiborult, amikor a maradékról írtam neki egy csekket. Felaján- lottam, hogy elviszem a bankba, de ő rám támadt, mire elküldtem a francba. Utána meg elmentem futni, hogy kienged- jem a gőzt. – A szemét forgatta, míg én résnyire szűkült szem- mel figyeltem. – Teljesen elment az esze. Nem is tudom, hogyan tudtam egy lakásban élni vele. Engem jobban foglalkoztatott, hogyan tudott lefeküdni vele, de miután máris felhúzta magát, ennek inkább nem adtam hangot. Kellan megcsókolta a hajam. – Most már muszáj lezuhanyoznom. Ideje készülni. Hátrébb léptem, hogy Kellan elléphessen a mosdótól. Utáltam, hogy el kell mennie, én meg itt maradok. Bárcsak maradhatna! Bárcsak vele mehetnék! Csak hát az ábrándozás nem változtat semmin, így nincs más, mint hogy mindketten a türelem erényét gyakoroljuk. Kellan megengedte a vizet, ahogy betettem a fürdő ajtaját. Elfoglaltam a helyét a mosdónál, on- nan néztem, ahogyan beállítja a víz hőmérsékletét. Reméltem, hogy korábbi, kivételesen hosszú zuhanyozásom óta

83/889

felmelegedett. Miután tökéletesnek találta a víz hőmérsékletét, Kellan levette a cipőjét, a zokniját és a pólóját; utóbbi nyirkosan tapadt a bőréhez, ahogy lehámozta magáról. Amint láthatóvá vált, a tekintetem rátapadt a szíve fölött viselt tetoválásra. Jó, hogy Joey nem látta a nevemet Kellan bőrébe égetve, akkor talán nem érte volna be egy kis karmolászással. Igaz, Kellan nem gyakran mutatta meg a világnak a tetoválását. Ez a mi kettőnk titka maradt. Mennyire hiányozni fognak ezek a betűk, ha majd el- megy! Ez is egyike annak az ezernyi dolognak, ami hiányozni fog belőle. Kellan vetkőzés közben hirtelen megdermedt, mire feloc- súdtam a melankolikus gondolatokból, és felnéztem az arcára. Összeráncolta a szemöldökét. – Lehet, hogy hibát követek el? – suttogta a víz csobogásán keresztül. Miután nem tett semmilyen utalást, nem tudtam biztosan, mire érti. Felfigyelt a zavaromra. – Azzal, hogy albumot csinálok, turnézni megyek… hibát követek el? – A fürdőszoba megtelt gőzzel, miközben elé léptem. – Nem akarok mást, csak egy csendes és boldog életet veled – folytatta. – És amire vállalkozom, az minden, csak nem csendes élet. Nem tudtam, hogyan nyugtathatnám meg – amikor gyakran

84/889

engem is ez a gondolat kínoz –, végül a hüvelykujjammal végig- simítottam lassan behegedő sebén. – A te életed sosem lesz csendes, Kellan, bármit is csinálsz. – Ezen jót nevetett, és láthatóan oldódott a zavara. A mellkasára tettem a tenyerem, és egyenesen belenéztem a szemébe. – Te színpadra születtél. Ezt kell csinálnod. Bármennyire is ellentétben állt mindez a béke és a csend iránti vágyunkkal, tudtam, hogy ez az igazság. Kellan pontosan azt csinálta, amihez a legjobban értett – valóra váltotta az álmát –, de ez még nem jelentette, hogy le kell mondanunk a közös életünkről. Csupán rugalmasnak kell lennünk. Gyengéden megcsókoltam. – Csak meg kell találnunk a békés pillanatokat a káosz köze- pette – suttogtam –, és ebben egész jók vagyunk. Kellan viszonozta a csókomat. – Igen, azok vagyunk. – Biccentett a zuhany felé, miközben kérdőn felvonta a szemöldökét. Tudtam, azt kérdezi: Nem csat- lakozol hozzám? Szívesen mondtam volna igent, de még sok teendő várt ránk, odalent például két éberen figyelő szülő, akiket le akartunk nyűgözni az önmérsékletünkkel. Megráztam a fejem, és még egyszer megcsókoltam, aztán elkezdtem összeszedni a szennyest. Összeráncolt homlokkal nézett, azután lerázta magáról a maradék ruhát, és a kezembe nyomta.

85/889

– Akkor kösz a beszélgetést – hajolt közelebb, hogy arcon csókoljon. Próbáltam a szemébe nézni, tényleg próbáltam, de nem tudtam megállni, hogy ne vessek egy-két pillantást a testére is. – Nincs mit. Az arcom kipirult, ahogy elnéztem, amint belép a zuhany alá. Elhúzta a függönyt, és dúdolgatni kezdett egy dalt. Kezemet a kilincsen tartva megtorpantam; egész nap el tudtam volna hallgatni. Hirtelen felszisszent, és elmormolt egy szitkot. Vissz- anéztem a függönyön átsejlő árnyékra. – Jól vagy? Kidugta a fejét. Teljesen hátranyalta máskor kócos haját, amely így sötétebbnek tűnt, mint máskor, csaknem olyan sötét- nek, mint Dennyé. – Ja, csak az a nyavalyás karmolás. Szívesen mérgelődtem volna, amiért az a ribanc fájdalmat okozott neki, de olyan mókásnak találtam a duzzogó arckife- jezését, hogy kuncognom kellett. Ő ezt a legkevésbé sem találta viccesnek, és sértődötten visszavonult a függöny mögé. – Esetleg hozzak valamilyen kötszert? – kérdeztem vidáman. Kellan elcsigázottan kifújta a levegőt. – Elvagyok, kösz. – Óriáscsecsemő – mormoltam magam elé, miközben kinyitottam az ajtót.

86/889

Anya felfelé jött a lépcsőn, amikor kiléptem a folyosóra. Felélénkült az arca, amint meglátott. Hosszú, elegáns ujjaival a kezében szorongatott színes magazin egyik képére mutatott. – Épp most találtam meg a világ leggyönyörűbb virágcsokrát. Muszáj megnézned. Karomon Kellan átizzadt ruháival, vetettem felé egy gyors mosolyt. – Persze, anya… mindjárt, csak előbb hadd tegyem be a szennyest. Lelkesen bólogatott, miközben követett a hálószobába. Hát már sose mennek haza apával?

4. fejezet

Viszlát egy időre

A vendégszobában voltam anyával, amikor Kellan befejezte a zuhanyozást. Éppen a tiszta fehér csokor előnyeit és hátrányait vitattuk meg. Anya annyira beleélte magát, hogy észre sem vette Kellant, aki egy szál törülközőben sétált be a hálóba. Nem mintha a látvány eltántorította volna a témától. Egy pillanatra felötlött bennem, hogy meg kellene kérnem Kellant, jöjjön át, és ő is mondja el a véleményét a virágokról. Mégsem tettem. Először is, készülődnie kellett. Másodszor, nem hinném, hogy anyát érdekelné a véleménye. Legalábbis eddig semmivel kapcsolatban nem kérdezte meg. Valamilyen okból az esküvői előkészületek terhe kizárólag az én vállamat nyomta, mintha csak nekem lenne beleszólásom a dologba. Ami persze nem volt igaz. Én sem kaptam beleszólási jogot. Hiába mondtam el százszor is, hogy egyszerű, rövid, bensőséges szertartást szeretnék… már ha egyáltalán szeretnék bármilyet is. A Pete-nél kötött rögtönzött házasság tökéletesen megfelelt volna, de az is, ha csak bemegyünk a hivatalba, hogy aláírjunk

88/889

néhány papírt. Utána legfeljebb tartanánk egy kis összejövetelt, szűk családi és baráti körben. Anya persze hallani sem akart er- ről. Nem érte be kevesebbel, mint a legpompásabb ceremóniával. Kellan átjött a vendégszobába, miután felöltözött. Olvasott valamit a telefonján, amitől fülig ért a szája. Anya felnézett rá, és lélegzetvételnyi ideig nem győzködött tovább arról, hogy a vadvirágok nem igazán stílusosak. A karmolás valamivel jobban nézett ki most, hogy Kellan lemosta magáról az izzadságot, ezzel együtt anya figyelmét nem kerülhette el, amit kérdő tekin- tettel az értésemre is adott. Ügyet sem vetettem a kimondatlan kérdésre, csak felnéztem Kellanre. – Mi az? Kellan még mindig szélesen mosolyogva tette zsebre a telefont. – Gavin. Mindjárt felszáll a gépük. Meg akarta köszönni, hogy végre találkozhatott velem, és meghívott, hogy látogassam meg, amikor csak jólesik. – Idegesen elnevette magát, és lesütötte a szemét. – Azt írta, hogy szeret. Kellan olyan szégyenlősen és zavartan nézett rám, mintha nem értené, hogyan képes szeretni őt bárki, kiváltképp egy szülő. Ez a szeretet merőben új tapasztalat volt a számára. Vagyis inkább a szeretet elfogadása. Nyilván ismerte a

89/889

szeretetet – a bandája biztosan szerette, ahogyan Denny is –, ő azonban olyan torz képet alkotott magáról, hogy nem ismerte fel. Én kellettem ahhoz, meg hogy fenekestül felfordítsam az életét, hogy végre lássa és érezze. Ugyanakkor egy életen át tartó elutasítottságot nem könnyű levetkőzni. Ezzel neki is meg kellett küzdenie. Felálltam, és átkaroltam a derekát. – Még szép, hogy szeret. Hiszen a fia vagy. A szája halvány mosolyra húzódott. – Az még nem jelent semmit. Sajgó szívvel simítottam félre a nyirkos tincseket a hom- lokából, hogy a fülébe súgjam:

– Én mindig szeretni foglak, Kellan. Nálam biztonságban van a szíved. Ő magához ölelt, és hosszan, elgyötörten kifújta a levegőt. – Megígéred? – suttogta. Még szorosabban öleltem magamhoz. – Megígérem. – Hátrébb húzódtam, hogy egymáshoz érintsem a homlokunkat. – Nem is tudnék kiszeretni belőled. Hidd el, megpróbáltam. – Kellan elvigyorodott, mire gyengéden megc- sókoltam. A meghitt pillanatot hirtelen köhécselés zavarta meg. Kellannel egyszerre fordultunk apa felé, aki az ajtóban állt, és minket nézett. – Történt valami? – kérdezte, tőle telhetően hétköznapi

90/889

hangon, de mindketten kihallottuk belőle az elégedetlenséget. Kellan eleresztett, és megrázta a fejét. Úgy válaszolt apának, hogy a tekintetünk továbbra is összekapcsolódott; most is meghitten melegnek és háborítatlannak találtam szemének éjkék mélységeit. – Minden rendben, csak elbúcsúzunk indulás előtt. Apa láthatóan felélénkült, és megcsapkodta a hátát. – Remek, esetleg segítsek valamiben? Kellan lágyan homlokon csókolt, mielőtt felelt. – Nem, megvagyok. Azért köszönöm. Megveregette apa vállát, miközben megkerülte őt, és vissza- tért a szobánkba. Hitetlenkedve tártam szét a karom. Apám színlelt értetlenséggel fordult anyához. – Mi az? Nem ajánlhatom fel a segítségem a leendő vejemnek? Hamarabb, mint szerettem volna, mind a négyen Pete bárja felé autóztunk. A banda itt gyülekezett indulás előtt. Kellan nem engedte, hogy kimenjek vele a reptérre. Azt mondta, nem akarja megnehezíteni a dolgot a hosszú búcsúzkodással. Felsóhajtott, miközben leállította imádott Chevelle-jének motorját. Gyengéden végigsimított még a kormányán is, mielőtt felnézett rám, és látható vonakodással felém nyújtotta a kulc- sokat. Szóra nyitotta a száját, de én megelőztem. – Tudom. Vigyázok rá, a legjobb benzint tankolom, lassan

91/889

hajtok. Felfogtam. – Kikaptam a kezéből a kulcsokat, mire Kel- lan összeráncolta a homlokát, és kinyitotta az ajtót. – Gondoskodnunk kell neki egy garázsról, ha majd te is velem jössz. Nem akarom olyan sokáig egyedül hagyni a felhajtón. Összerezzentem, és vetettem egy gyors pillantást apára. Neki még nem említettem, hogy elhagyom Seattle-t. A szeme akkorára tágult, mint egy csészealj. – Vele mész? Ezt meg hogy érti? – kérdezte. Kapkodva én is kinyitottam a kocsiajtót. – Később elmondom, apa. – Várj, Kiera… Rácsaptam az ajtót apám tiltakozására. Kellan szabadkozva vonta meg a vállát a tető felett, míg apa kipattant a kocsiból. – Mennyi időre, Kiera? Felsóhajtottam. Nem szívesen vitattam volna meg a kérdést a parkoló közepén, de szerencsére történt valami, ami elterelte rólam a figyelmet. Griffin Vanagonje parkolt le közvetlenül mellénk, és Anna szállt ki az utas felőli oldalon. Úgy ka- paszkodott az ajtókeretbe, mintha nagy baj történne, ha túl gy- orsan mozogna. Félrecsúszott a hátsó ajtó is, hogy Matt ugorjon ki rajta. Integetett nekünk, majd a kezét nyújtotta, hogy kisegítse a barátnőjét, Rachelt. Még mindig nehezemre esett elhinni, hogy Matt és Griffin így kötődik egymáshoz. Matt leginkább rám hasonlított, csendes és

92/889

tartózkodó srác volt, míg Griffin sokkal inkább… igazi faszfej. Néha azt kívántam, a nővérem bár Matt-tel jött volna össze Griffin helyett. Oké, sokszor ezt kívántam, Matt azonban jól kijött Rachellel. Matt udvarias meghajlással üdvözölt, majd megveregette Kel- lan vállát. Griffin megkerülte a furgont, hogy csatlakozzon a járművek mögött gyülekező kis csoporthoz. Anna mögé surrant, megragadta a csípőjét, és félreérthetetlen mozdulattal furakodott hozzá egészen közel. Apa arca vörösre vált, miközben láthatóan elfelejtette minden korábbi aggodalmát. Amint tett egy lépést, hogy leállítsa Griffint, mielőtt mindenki szeme láttára üzekedni kezdene a nagyobbik lányával, Evan autója fékezett mellettünk. Miután leállt a motor, mindkét ajtó egyszerre pattant fel. Evan és Jenny kéz a kézben indult el felénk. Ők voltak a legjobb barátaink. Kellan a banda összes tagját szerette, a maga furcsa módján még Griffint is, mégis Evannek nyílt meg a legjobban. Nemigen ismertem rendesebb fickót en- nél a tetovált, piercinges rockernél. Kezdettől fogva szoros kötelék alakult ki közöttünk, míg Jenny a legközelebbi barátom és bizalmasom lett. Gyönyörű teremtés volt, szőke és eleven, az a fajta lány, akit a férfiak mindig észrevesznek. Mindehhez hatalmas szív járult, és olyan édes természet, ami a fiújáéval vetekedett. Az általam ismert párok közül egyedül Evanért és

93/889

Jennyért nem kellett aggódnom. Tökéletesen jól kijöttek egymással; túlságosan is összeillettek, hogy ne így legyen. Mindent elmondtam Jennynek, még olyan dolgokat is, amelyeket talán nem kellett volna, ő pedig mindig elfogadott olyannak, amilyen vagyok, és életem minden hullámvölgyében mellettem állt, amióta csak Seattle-be költöztem. Ő hiányzik majd a legjobban, ha útra kelek Kellannel. Ahogy közeledett felém, hirtelen átvillant a fejemen, hogy még nem is mondtam el neki a jó hírt. Sugárzó mosollyal néztem, ahogy Evannel csatlakoznak hozzánk. Általában nem voltam túl jó társaság, amikor Kellannel összevesztünk. Ilyenkor rendszerint mogorva, lehangolt, depressziós voltam – igazi partigyilkos. Kicsit most is szomorkodtam, amiért nemsokára itt hagy, de az izgalmas hírek feldobtak. Majd kicsattantam a boldogságtól. Nem mondtam Jennynek semmit, csak feltartottam a bal kezem. Ahogy meglátta a gyűrűt, azonnal megértette. Éleset sikkantott, megriasztva ezzel a szüleimet, és ellépett Evan mellől, hogy magához öleljen. Mindketten sokáig ugrándoz- tunk, miközben a fiúk úgy meredtek ránk, mintha elment volna az eszünk. Rachel kíváncsian húzódott közelebb. Még nálam is félénkebb lány volt, de levegő után kapkodott, és szorosan átölelt minket, miután rájött, mire a nagy felhajtás. Anna is csatlakozott hozzánk, hogy mindenki egyszerre csodálja meg a

94/889

jegygyűrűmet. Ahogy megcsillant a napfényben, tökéletesen il- lett az önfeledt boldogságomhoz. Rachel felsóhajtott, ahogy elkapta a kezemet. – Szóval eljegyeztétek egymást. – A vállam felett gyors pil- lantást vetett Matt felé, mielőtt a tekintete visszatért a gyűrűre. Megráztam a fejem. – Nem… Összeházasodtunk. Jenny felkapta a fejét. – Mi? Összeházasodtatok? Nélkülem? – Megbántott arckife- jezése anyáét idézte, és ebből biztosan tudtam, hogy már két esküvőszervezőm is van. Anna felhorkant. – Nyugi, csak gyűrűt cseréltek a bárpultnál. Igazából nem házasok. A szüleim Anna mögött álltak, és tisztán láttam a kis mosolyt apám szája szegletében. Kellan mellettük állt, ahol homlokrán- colva hallgatta Anna helyzetelemzését. Akárcsak én. – A szívünkben házasságot kötöttünk, egyedül ez számít. A jogi része ráér később is. Griffin különvált az egyszeriben feszengő Matt-től, hogy csat- lakozzon hozzánk. Akárcsak Anna, ő is megvetően horkant fel. – Ugyan már, nem lehettek házasok! – Karba tette a kezét, és mogorva pillantást vetett Kellanre. – Ha nincs legénybúcsú, nincs házasság. Ez a törvény.

95/889

Utánoztam Griffin tartását. – Nem ez a törvény, Griffin. Vetett rám egy gunyoros pillantást. – Hát, pedig ennek kéne lennie. Ha nincs prosti, dutyi se legy- en. – Olyan önelégült vigyor jelent meg a képén, hogy leg- szívesebben ott helyben letöröltem volna. De ellenálltam a kísértésnek. Anna segített ki azzal, hogy lekent neki egy pofont. Griffin összevont szemöldökkel fordult felé. – Mi az? Szerintem így tisztességes. Ha már életed végéig be kell érned egyetlen tyúkkal, legalább legyen előtte egy nagy dobásod. Vagy kettő. Vagy három. Anna felhúzta tökéletesen ívelt szemöldökét. – Igazán? Szeretnéd, ha valami vadbarom a lányunkkal is ezt csinálná? – Gyengéden végigsimított kerekedő pocakján, mire Griffin tekintete is oda vándorolt, ahol a gyermekük békésen növekedett. – A nagy francokat! Miszlikbe aprítom azt a faszfejet, aki ilyet tesz az én kislányommal! – horkant fel. – Hmm. – Anna mosolyogva csókolta arcon, és annyiban hagyta a dolgot. Azért látszott, hogy Griffin végiggondolja a történteket. A nővéremmel küldtünk egymás felé egy titkos kis mosolyt. Úgy tűnt, még Griffin sem teljesen reménytelen. Kis csapatunk besorjázott a bárba, hogy mondjunk egy tósztot

96/889

a bandára, mielőtt megérkezik a taxi, és kiviszi a fiúkat a reptérre. Az éjszakás csapat még nem jött be, de így is láttam néhány ismerős arcot: Szivit, Babát, Emilyt és Troyt, a csapost, aki reménytelenül belezúgott Kellanbe, és aki látványosan fel- húzta az orrát, amikor együtt jelentünk meg. Miután mindannyian a banda szokásos asztala felé indultunk, hirtelen megtorpantam. Olyasvalaki ült az asztalnál és várt, akit nagyon is jól ismertem. Denny Harris, életem előző nagy szerelme. Kellan látta, ki vonta magára a figyelmemet, és ő is megtorpant. Denny lassan, zsebre dugott kézzel felállt. Megváltozott egy kicsit, amióta visszatért Seattle-be. Idősebbnek, érettebbnek tűnt. Magabiztosság áradt belőle, sötétbarna szeméből csak úgy sütött az önbizalom. Láthatóan pontosan tudta, mit akar, és az már nem én voltam. Reménytelenül szerette új barátnőjét, Abbyt. Eleinte fájt, hogy továbblépett – de hát én is ezt tettem, és most már tiszta szívvel vele együtt örültem. Denny vigyorogva figyelte, ahogy Kellan felhorkan a megle- petéstől. Amint közelebb léptünk, Kellan azonnal magához ölelte. – Azért jöttél, hogy elköszönj? Denny vállat vont. – Nagy dobásra készültök. Talán ez az utolsó alkalom, hogy látjuk egymást.

97/889

Kellan halvány mosollyal fordult el. – Én nem hinném. – Aztán visszanézett Dennyre. – Azért örülök, hogy itt vagy. Odaléptem Dennyhez, hogy megöleljem, miután a két barát elvált egymástól. Tudtam, hogy Kellan még mindig zavarban van, ha túl barátságosan viselkedem Dennyvel – bármennyire mondta, hogy felőle nyugodtan lehetünk barátok –, ezért a le- hető legrövidebbre fogtam az ölelést. Denny ezután a banda többi tagjához fordult. Miután minden- ki összepréselődött az asztal körül, Kellannel szemben ültem le. Denny végzett a tagok köszöntésével, majd leült az egyetlen szabad helyre, mellém. Furcsamód Dennyvel és Kellannel most is pontosan azon a helyen ültünk, mint a legelső alkalommal, amikor Denny és én csatlakoztunk a bandához egy sörre. Denny vetett rám egy pillantást, miközben Kellan rendelt egy kör rövidet. Árulkodó tekintetéből azt olvastam ki, hogy az ő gondolatai is a körül járnak, mennyire megváltoztak azóta a dolgok. Néma kérésként felvontam az egyik szemöldökömet, mire sietve erőt vett magán. Halk kuncogással csóválta meg a fejét, és fordult Emily felé, aki kihozta az italainkat. Kellan engem figyelt, miután pohár került mindenki elé. Nem éreztem azt a mardosó bűntudatot, amit korábban, amikor együtt voltunk. Csak megragadtam Kellan kezét, és megc- sókoltam az ujjait, hogy tudja, az övé vagyok, testestül-

98/889

lelkestül. Kellan fesztelen és könnyed mosollyal nézett. Megértett. Anyám eközben homlokráncolva figyelte hármunk viselkedését. Szerintem még most sem tudta felfogni, hogy még mindig bará- tok vagyunk, főként azután nem, hogy megtudta, mi történt közöttünk valójában. Miután mindenki megkapta az italát – leszámítva persze a nővéremet, aki az asztal túlsó végében úgy meredt az al- malevére, mintha mérgező lenne –, köszöntésre emeltük a poharunkat. Matt szóra nyitotta volna a száját, de harsány unokatestvére megelőzte. – A hírnévre, a gazdagságra és a szolgálatkész rajongókra! – Griffin már le is küldte a felesét, míg mi, többiek meredten néztünk. Apa zord pillantásokkal méregette, de mint már mondtam, Griffin közelében mindig így viselkedett. Miután Griffin lecsapta az asztalra az üres poharát, Matt folytatta a tósztot, mintha mi sem történt volna. – A jó barátokra és a jó zenére. Legyen meg mindkettő. – Éljen, éljen! – Mindnyájan koccintottunk. Dennyvel nyújtózkodnunk kellett az asztal felett, hogy elérjük Annát és Rachelt, azután mi is felhajtottuk az erős italt. Rendesen égetett, de Matt jókívánsága miatt így is megérte. Jól kibeszélgettük magunkat, felidéztük az emlékeket, és

99/889

élveztük egymás társaságát, amíg a kedélybeteg Troy az as- ztalunkhoz nem lépett. – Itt a taxitok – jelentette be, miközben most sem vette le a szemét Kellanről. A szívem azonnal nagyot dobbant, de megkeményítettem magam. A búcsúzkodás nagyon is része a Kellannel való együttélésnek, jobb lesz, ha hozzászokom. Matt vetett egy pillantást a faliórára, és elmosolyodott; a csapat tiszteletbeli menedzsereként ő szervezte meg az egész utat. Boldoggá tette, ha terelgethette szedett-vedett csapatát. Kellan a kezét nyújtotta, és segített felállni, azzal mindnyájan elindultunk a parkoló felé. A Matt által rendelt kocsi már ott várakozott. A banda búcsúzkodni kezdett. Kellan gyorsan megcsókolt, mielőtt elfordult, hogy elköszönjön azoktól, akiket talán már nem lát viszont. Megölelte anyámat, kezet rázott apámmal, és megsimogatta Anna hasát. Kedélyesen magához vonta Rachelt, levegőbe emelte a kuncogó Jennyt, és még Troy vállát is megveregette, aki utána sokáig üdvözült mosollyal járkált a bárban. Amíg Kellan lefoglalta magát, én is búcsút mondtam Evannek és Mattnek. Evan mackósan magához szorított, míg Matt gyengéd, tartózkodó ölelésben részesített. Griffinnel megtartottam a három lépés távolságot, csak a kör túlsó feléről integettem neki. Azután Kellan újra ott állt mellettem. Ahogy összefontuk ujjainkat, Denny felé fordult, és a szabad

100/889

kezét nyújtotta felé. – Vigyáznál helyettem a feleségemre? – Denny arckifejezése üressé vált. Kellan elvigyorodott, és hozzátette: – De azért ne vidd túlzásba, oké? Denny mosolyogva felhorkant. – A helyedben én… – Megragadta Kellan kezét, hogy határo- zottan megrázza. – Hát persze hogy vigyázok rá. A haja szála se fog görbülni. – Nevetve fordultam Dennyhez, és láttam arcán azt a tudálékos mosolyt, amelyet úgy szerettem. Azután, hogy eleresztette Kellan kezét, hirtelen elkomolyodott. – Remélem, összejön, cimbora. Kellan elvigyorodott, és lenézett rám. – Igen, azt én is. – Kellan tekintetét látva nem tudtam eldön- teni, minek örülne jobban: a sikernek vagy a sikertelenségnek. Olyan érzésem támadt, hogy amíg együtt vagyunk, igazából mindegy is. Átöleltem a derekát, és a vállára hajtottam a fejem. Kellan még egyszer, utoljára megszorongatott. – Nemsokára találkozunk – suttogta. Bólintottam, és el- néztem, ahogy futni kezd a kocsi felé, hogy kivegye egyetlen poggyászát: a fekete tokot, benne a kedvenc gitárjával. A vállára vetette, úgy indult a taxi felé. A sofőr ezt is berakta a csomagtartóba, míg Kellan lehuppant a hátsó ülésre. Az ajkamba haraptam, hogy gátat vessek az egyre növekvő szo- morúságnak. Nemsokára látjuk egymást. Ki tudom várni.

101/889

Miután a banda összes tagja bepréselődött a kocsiba, a sofőr gázt adott. Kellan az ablaknál ült, és amikor kidugta a kezét, hogy integessen, a délutáni nap fénye megcsillant a gyűrűjén. Úgy vigyorogtam, mint egy idióta, és lelkesen integettem, amíg a taxi be nem fordult a sarkon, hogy eltűnjön a szemünk elől. Denny felém fordult, amikor leengedtem a kezem. – Szóval, milyen a házasélet, Kiera? – Mindig is tetszett, ahogy akcentussal ejtette ki a nevemet, s bár a kapcsolatunk alapjaiban változott meg, a hangja még most is zene volt füleimnek. Sötét szemét kémleltem, kerestem a fájdalom nyomait, de nem láttam. Miután magamban számba vettem mindazt, ami rögtönzött esküvőnk óta történt, megvontam a vállam. – Jó. – A hangom elhalt, ahogy visszaemlékeztem Joey várat- lan felbukkanására. Denny látta a bizonytalanságomat. – Ez nem volt valami meggyőző. Énem egyik része nem igazán akarta megvitatni Dennyvel a problémáimat. Azok után, amiken együtt keresztülmentünk, nem tűnt helyesnek, hogy éppen vele beszéljek a nehézségeim- ről. Rászolgáltam mindre, nem igaz? Csak hát amilyen kivételes ember, Denny minden fájdalmat és neheztelést elfelejtett, mi- után egyszer megbocsátott valakinek, és valóban képes volt továbblépni. Vagy legalábbis őszintén ezen igyekezett. Mert azt

102/889

láttam, hogy még mindig küzdelem számára a közelemben len- nie. Kihallottam a hangjából az árulásom felett érzett fájdalmat. Mégsem menekült el. Az életem része, a barátom maradt. Ezért is tartoztam neki az őszinte válasszal. – Történt valami – mormoltam, miközben vetettem egy pil- lantás a szüleimre, akik Annával, Jennyvel és Rachellel társalogtak. – Kellan álla? – A tekintetem visszatért Dennyhez. – Te csináltad? – tette fel a kérdést. Elvigyorodtam. – Dehogy! Beugrott hozzánk a volt lakótársa. Dennynek időnként villámgyorsan járt az agya. – Joey? – emlékezett vissza azonnal. – A lány, aki elment, mi- után lefeküdt vele? A gyomromban kavarogni kezdett egy viszolyogtató érzés, de leküzdöttem. – Igen, Joey. Visszajött a cuccáért, amit réges-rég kihajítot- tam. Kellannek kellett kártalanítania. – Hát, ebben nincs semmi rendkívüli. Mégiscsak az ő cuccait dobtátok ki. – Egy pillanatra elhallgatott. – Gondolom, van más is. Mi történt még? Tényleg nem akartam erről beszélni Dennynek, de valakinek el kellett mondanom, és Jennyt nem számítva Denny volt a leg- jobb barátom.

103/889

– Visszaadott neki egy… szexvideót, amiért pénzt követelt. Denny hosszú ideig nem felelt. Láttam, hogyan kavarognak a fejében a gondolatok, és nem tudtam biztosan, mit fog felelni. Ahogyan a meleg szél belekapott a hajamba, abban sem voltam biztos, hogy hallani akarom. Talán jobb ennyiben hagyni a dol- got. Lesütöttem a szemem, és rugdalni kezdtem az aszfaltot, amíg a válaszra vártam. – Ha odaadta, mielőtt még megkapta a pénzt, akkor nem ez az egyetlen példánya. Még hallasz róla. Felkaptam a fejem. Ez eddig eszembe sem jutott! Tudtam, hogy más felvételek is lehetnek, de nem gondoltam arra, hogy Joey átverte Kellant. Még azelőtt hozta vissza a kártyát, hogy tudomást szerzett volna rólam. Úgy tett, mintha ez lenne az egyetlen példánya, és annyira megvetné Kellant, hogy nem akarja megtartani a felvételt. Persze csak eljátszotta az egészet; így mutatta meg Kellannek, hogy már nincs szüksége rá, és hogy mennyire lenézi. Olyan fajtának tűnt, aki gyűjti a trófeákat, és mi lenne alkalmasabb trófea, mint egy videó? Denny jól látta:

több másolata is lehet. Előfordulhat, hogy esze ágában sincs Kellannek adni az egyetlen példányt. Denny szabadkozva és együttérzéssel nézett rám. – Nem ismerem, ezért nem lehetek benne biztos, de ha Kellan tényleg befut, nem lennék meglepve, ha megpróbálná pénzzé tenni a sztorit. Bárhol találkozhatsz azzal a felvétellel, Kiera.

104/889

Sajnálom. Sóhajtva hessegettem el a későbbi gondokat. – Minden rendben. Nem számít, de tényleg. – Denny felvonta a szemöldökét, mire elnevettem magam. Sikerült megkönnyebbülnöm, és a feszültség is oldódni kezdett. – Nem csak neki van róla ilyen videója, úgyhogy sokat úgysem kap érte. Bőven van kínálat. – Legszívesebben elfintorodtam volna, ahogy a férjem szexvideóiról beszéltem, de Denny meg- botránkozott arckifejezése láttán újra nevetnem kellett. Denny megcsóválta a fejét. – Tényleg megváltoztál. Mosolyogtam és a vállamat vonogattam, miközben tőlem tel- hetően próbáltam megbékélni a helyzettel. Kellan magánélete nemsokára a nyilvánosság előtt játszódik majd, és bizonyos részletei kényelmetlenné válhatnak mindkettőnk számára, de beleláttam a szívébe, ahogy ő is az enyémbe, és együtt felül tud- tunk kerekedni minden megpróbáltatáson. Miközben háttérbe szorítottam a rosszat, és próbáltam meglátni a jót, Denny a szemét forgatta. – Nem hiszem el, hogy lefilmezte magát! – Behunyta a szemét. – De, mégis elhiszem. – Az arca hirtelen kipirult, miközben a szeme felpattant. Sötét mélyén ott lappangott a kérdés, amelynek nem akart hangot adni, pedig majd kifúrta az oldalát a kíváncsiság.

105/889

Jól tudtam, mi jár a fejében, és belebokszoltam a vállába. – Nem. Sosem engedném… Dehogy! – Csak hebegtem és habogtam, de nem tudtam kimondani, hogy én sosem készítenék szexvideót Kellannel. Denny kuncogva hátrált előlem. – Sajnálom, de eszembe jutott, mielőtt meggátolhattam volna. Anna lépett közelebb, miközben Denny egyre harsányabban nevetett. – Mi olyan mulatságos? Anna hűvös pillantást vetett Dennyre, ha nem is barát- ságtalanul, de semmiképp sem barátságosan. Még mindig nem tudta túltenni magát azon, hogy Denny rátámadt Kellanre, aminek végül én ittam meg a levét. Denny kihúzta magát, és ab- bahagyta a nevetést. – Semmi. Csak dumálunk. Anna résnyire szűkült szemmel nézte, mintha Denny próbálna lecsapni Kellan kezéről, vagy ilyesmi. Nem is tudom, hányszor mondtam már el neki, hogy nincs közöttünk más, csak barátság. De nem valószínű, hogy valaha is elhiszi. – Én lépek, Kiera. Le kell pihennem. – Egyenesen a szemembe nézett. – A lányok kimerítettek. Lebiggyesztett szájjal gondoltam arra, hogy nem a hasában lévő gyermekről beszél.

106/889

– Ja, persze. Ahogy elindult Griffin furgonja felé, anya és apa is véget vetettek a társalgásnak Jennyvel, majd egyenesen felém indul- tak. Apán látszott, hogy feltett szándéka folytatni a félbemaradt beszélgetést a Kellannel kapcsolatos terveimről. Ahogy felsóhajtottam, Denny rám nézett. – Nagyon várod már, hogy hazamenjenek? Elvigyorodtam. – Naná! – Amíg a szüleimre vártam, felötlött bennem, hogy megemlítem neki a távozásomat. Kellan szexvideója után ez sz- inte semmiségnek tűnt, valahogy mégis nehezebbnek éreztem. Anya megtorpant, mert kiszúrt a földön egy pénzérmét. Összeszedett minden ilyet, még a centeket is. Megőrizte mindet, amelyik a hetvenes éveknél korábban készült. Otthon tucatnyi üvegben gyűjtötte a régi érméket. Amíg apa rámordult anyára, hogy hagyja már, belőlem kibukott, amit nem igazán akartam elmondani. – Nemsokára csatlakozom Kellanhez Los Angelesben, azután vele megyek a turnéjára. Itt hagyom Seattle-t. Denny szája némán kinyílt, az arca elsápadt. A sokk a velejéig hatolt. Éles fájdalom mart belém is. Még sosem hagytam el Dennyt. Mindig ő volt az, aki elment. Miközben a lelkem is be- lesajdult, felülbíráltam korábbi meggyőződésemet, hogy könnyebb elhagyni valakit, mint átélni, hogy minket hagynak el.

107/889

Semmivel sem éreztem könnyebbnek, pedig még el sem mentem. Denny félrekapta a tekintetét, hogy összeszedje magát. Miután úgy-ahogy sikerült, a szüleim felé fordította a figyelmét. Halvány mosoly derítette fel az arcát, de a tekintetét nem. – Emlékszem, amikor megmondtad apádnak, hogy otthagyjuk Ohiót. – Visszafordult felém. – Sok szerencsét! Rád fér. Bólintottam, és megpaskoltam Denny vállát. Egy pillanatig osztoztunk a közös veszteségen. Meggyászoltuk az együtt töltött időt. Meggyászoltuk az elválást. A kapcsolatainkat tek- intve mindketten helyrejöttünk, de ez nem jelentette, hogy elfelejtettük – és néha nem hiányoltuk –, ami egykor közöttünk volt. Denny beletörődő, megértő mosolyától egy kicsit megszakadt a szívem. Bármennyire is hiányolni fogom Jennyt és Annát, tudtam, hogy Denny még jobban fog hiányozni. Úgy éreztem, ezt nem kellene feltétlenül bevallanom neki, ezért meg- próbálkoztam egy magabiztos mosollyal. – Azért sokat járok majd erre, és ránézek Annára is, hogy minden rendben van-e. Denny bólintott, miközben a szüleink végre csatlakoztak hozzánk. – Ez nem rossz ötlet. Felajánlanám, hogy rajta tartom a fél szemem, de… nem tudom, mi lenne erről a véleménye.

108/889

Miután a szüleim hallótávolságon belül kerültek, válasz gy- anánt csak bólintottam. Nem akartam a szüleim előtt kitárgy- alni, miért van Annának gondja Dennyvel. Nem tudták, mit tett Denny miattam, és szívesebben vettem, ha ez így is marad. Másként apa ragaszkodna hozzá, hogy örökre zárjam ki Dennyt az életemből, amit nem szeretnék. Ő már örökre a részem lesz. Apa kimerültnek tűnt, mint aki szívesen kipihenné ezt a kis kiruccanást. Összefonta a karját a mellén, kihúzta magát, és próbált határozott jelenségnek tűnni. – Azt hiszem, Kiera, hogy le kell ülnünk megbeszélni ezt a költözést. – Az arckifejezésén látszott, hogy nevetségesnek találja magát a felvetést is. – Tényleg Los Angelesbe akarsz költözni Kellannel? Mert nekem egyáltalán nem tetszik, hogy abban a nagyvárosban élj. – Rövid szünet után hozzátette: – Mindenféle rocksztárokkal a közeledben. Mosolyogva néztem apára, és válaszra nyitottam a számat, de Jenny kihallgatta apát, és mellettünk termett. – Tényleg oda akarsz utazni? Hogy vele legyél, amíg felveszik az albumot? Eddig még Jennyvel sem tudtam erről beszélni. Mostanában annyi minden történt! Egy kicsit még most is szédelegtem tőle. Megragadtam Jennyi karját, hogy egyszerre feleljek neki és apának. – Kellan azt akarja, hogy mellette legyek, és miután végeztem

109/889

a sulival, rengeteg szabadidőm lesz. Apa összeráncolta a homlokát. – Akkor ne vesztegesd az időt, és kezdj állásokat megpályázni, Kiera! Nem mutat jól az önéletrajzodban, ha túl sokáig vársz. Összerezzentem, és átkaroltam Jennyt; hirtelen nagyon is rám fért a támogatása. – Nos, apa… ami azt illeti, nem fogok állásokra pályázni. Mi- után Kellan végzett az albummal, újra turnézni fog, hogy népszerűsítse, én pedig vele tartok. A hangom fojtott suttogássá halkult, majd sokáig nem hallat- szott más, csak az úton elsuhanó autók zaja. Azután Jenny és az apám egyszerre kezdett el beszélni. Meglepő módon mindketten ugyanazt mondták, ha nem is egészen ugyanúgy. – Nem! Jenny meglepetésében kiáltott fel, apám azonban parancsot adott ki. Végignéztem rajtuk, hogy együtt örüljek Jennyvel, és együtt érző pillantást vessek apára. – Tudom, hogy hirtelen jött, de tényleg ezt akarom. Jenny magához ölelt, és fülig érő szájjal lelkendezett:

– Ha tudnád, milyen féltékeny vagyok rád! – Könnyes szem- mel húzódott hátra. – Nagyon fogsz hiányozni. De az biztos, hogy jó mulatság lesz. A lelkesedése rám is kezdett átragadni, amíg apám hangja magamhoz nem térített.

110/889

– Nem, Kiera. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Visszafordultam felé, miközben lehervadt arcomról a mosoly. A barázdák tovább mélyültek az arcán. – Nem azért járattunk négy éven át egyetemre, hogy mindent eldobj egy banda kedvéért. – Szinte vicsorogva ejtette ki a szót, ami felszította bennem az indulatot. Legszívesebben elmondtam volna, hogy az ösztöndíjamból fedeztem a tanulmányaim túlnyomó részét, ő csak egy elenyészően kis részt vállalt, de nem akartam vitatkozni. – Nem „egy banda” kedvéért, apa. A férjem bandájáért… Apám a szemét forgatta, és közbeszólt:

– Még nem is házasodtatok össze, Kiera. Elengedtem a fülem mellett a megjegyzést. – …akinek szüksége van rám. Apa felhorkant, mint aki nem hisz ebben, és mint aki szerint Kellan szívesebben turnézna egyedül, de ő nem látta, mennyire megviselte Kellant a legutóbbi ilyen utazás. Igaz, a felfordulást jórészt az apja okozta, szerintem mégis miattam volt az egész, mert velem akart lenni, de nem tehette. Jól tudtam, mit érezhetett. Mielőtt apám hangot adhatott volna az ellenvetésének, még hozzátettem:

– Különben sem akarok mindent eldobni magamtól. Író leszek, azt pedig úgy is csinálhatom, ha úton vagyok Kellannel.

111/889

Apa hitetlenkedő pillantást vetett rám. – Író leszel? Abból nem lehet megélni! Anya belekönyökölt apa oldalába, mire ő vetett rá egy értetlen pillantást. – Mi az? Anya ügyet se vetett rá, hanem hozzám fordult. – Biztos vagyok benne, hogy jól fogod csinálni, szívem. Apád csak amiatt aggódik, hogy nem lesz könnyű… tudod… még az elején. Összevont szemöldökkel fordultam apához. Ő egyáltalán nem emiatt tiltakozott. Hacsak nem azt mondtam volna, hogy elszegődöm valamelyik nagy laphoz, apa éppen olyan felesleges léhaságnak tartotta az írás, mint a zenélést. Egy igazi munkához munkaidő, munkahely és fizetési csekk jár. Apa a kiszámíthatóságot szerette. Persze én is, de tudtam, hogy Kellan élete gyökeres változás előtt áll. Bár nem hitt benne, Kellan egyszerűen túl tehetséges volt ahhoz, hogy a világ ne vegye észre. Haragos pillantásom átadta a helyét egy békülékeny mosolynak. – Kellannel jól megleszünk – biztosítottam. – Nem kell féltened. A bosszúsága kezdett aggodalommá alakulni. – Mindig is félteni foglak, Kiera.

112/889

Elpárolgott az indulatom. Sóhajtva elengedtem Jennyt, és apa felé indultam, hogy magamhoz öleljem. – Jól megleszek, és én is nagyon szeretlek. Hallottam a szipogását, ahogy a karjai összezárultak körülöt- tem. Talán sosem értett egyet a döntésemmel, de nem hányta a szememre, ahogyan Annát sem emlékeztette soha a rossz döntéseire. A szüleink úgy szerettek minket, ahogy voltunk, jó időkben és rossz időkben egyaránt. Kibontakoztam apa öleléséből. – Menjünk haza – javasoltam vidáman –, ott majd mindent elmondok. Apa bólintott, aztán felsóhajtott.

5. fejezet

Rendes búcsú

Egy héttel később az egész család kijött a repülőtérre, ahonnan a szüleim hazaindultak. Amint odaértünk, önkéntelenül is vágyakozó pillantásokat vetettem az odakint várakozó gépekre. Azt kívántam, bár felszállhatnék az egyikre, hogy együtt legyek Kellannel. Máris hiányzott. Én is hiányoztam neki. Épp előző nap kaptam tőle képeslapot, rajta a Hollywood felirattal. A hátoldalára ezt írta: Siess ide, hogy ne kelljen folyton rólad ábrándoznom!

Anya melegen magához ölelte Annát, míg apa elmagyarázta, hogy minden áldott nap jelentkeznem kell nála. – Komolyan beszélek, Kiera. Ha napokig nem hallok felőled, én… én… felülök az első repülőre. – Zord arccal beszélt, de a tekintete őszinte aggodalomról árulkodott. Tényleg nem tetsz- ett neki az ötlet, hogy elköltözöm. Átkaroltam a nyakát, és gyors csókot nyomtam a homlokára. – Minden rendben, apa. Kellan mindig ott lesz mellettem. – Apa felhorkant, amikor elengedtem. Megnyugtatónak szánt

114/889

szavaim a legkevésbé sem nyugtatták meg. Még mindig nem barátkozott meg Kellannel annyira, hogy a szemében ő legyen az ideális testőröm. Anna szerencsére elvonta a figyelmét a szorongásról, amikor megölelte. – Viszlát, apu! Apa duzzogása átadta a helyét egy széles mosolynak, ahogy megpaskolta Anna hátát. Elfordultam, hogy elköszönjek any- ától. Miután megcsókolt, és megmondta, mennyire szeret, rátért a lényegre:

– Szóval, eldöntötted már, hogy téli vagy tavaszi esküvő legy- en? Tudod, mennyi munka megszervezni az ilyesmit… Elnyomtam egy sóhajt, mialatt kibontakoztam az öleléséből. Vagy századszorra hallottam ezt a kérdést. – Majd időben szólok, anya. Felvonta a szemöldökét. – Ne várj túl sokáig! Valamikor a meghívókat is ki kell küldeni. Ezúttal tényleg felsóhajtottam. Miután a szüleink biztos távolban, a gép gyomrában ültek, Anna hozzám fordult. – Csak a terhesség miatt van, vagy mindig ilyen fárasztóak voltak? Nevetve vontam meg a vállam. A terhességről nem tudtam

115/889

nyilatkozni, de el tudtam képzelni, hogy az csak súlyosbította a helyzetet. Lehetnek bármilyen jó szándékúak, a szüleim engem is kifárasztottak.

Noha tényleg alig vártam, hogy lássam Kellant, kicsit mégis vonakodtam elhagyni Seattle-t. Sok minden kötött ide. Egy hely csak egy hely, mondtam Kellannek korábban, csakhogy a helyekhez emberek is járulnak, és úgy éreztem, néhányan nagy- on fognak hiányozni. Amikor az utolsó műszakom előtti estén Jennyvel bezártuk a bárt, különös érzésem támadt. Másnap dol- goztam utoljára Pete-nél. Odakint a parkolóban Jenny magához húzott, és szorosan megölelt. Könnyek csillogtak a szemében. – Annyira hiányozni fogsz, Kiera! Ahogy viszonoztam az ölelését, alig tudtam magamba fojtani a könnyeimet. – Elég, mert tényleg elbőgöm magam – szipogtam. Amikor elengedett, megmarkoltam a vállát. – Egyelőre nem megyek se- hová. Holnap még dolgoznom kell, emlékszel? Jenny sóhajtozva törölte meg a szemét. – Tudom, csak… utálok búcsúzkodni. Visszanyeltem a gombócot a torkomban, miközben figyeltem, ahogy Jenny lassan kifújja a levegőt. – Ez még nem a búcsú. És vissza fogok jönni. Jenny nyomban felélénkült.

116/889

– Igen, tudom, és én is meglátogathatlak titeket, amikor csak akarlak. – Hirtelen önfeledt mosoly terült szét az arcán, éppoly ragyogó, mint a platinaszőke haja. – Azért egyvalamiért jó, hogy itt hagyod Pete-et. Nem igazán értettem, mi lehet az. Értetlen arckifejezésem lát- tán Jenny ugrándozni kezdett. – Holnap este rendezhetünk neked egy búcsúbulit! Összerezzentem. Nem igazán vágytam rá, hogy a figyelem középpontjába kerüljek. Jenny gyengéden elmosolyodott, ahogy látta rajtam a kelletlenséget. – Ne félj, nem csinálunk belőle nagy ügyet. Csak felvágunk egy tortát az öltözőben. Valamiért nem hittem, hogy ilyen olcsón megúszom. Ahogy Kellan Chevelle-jével hazaautóztam, hirtelen rám sza- kadt a magány. Kellan csak néhány hétre utazott el, mégis úgy éreztem, mintha az elválás örökre szólna. Kis, fehér, kétszintes házunk zordnak és barátságtalannak tűnt, ahogy felé tartottam. Volt valami Kellanben, ami élettel töltötte be. Vele minden lük- tetett az energiától, a zenétől. Miközben kinyitottam az ajtót, feltúrtam a táskám a tele- fonomért. Késő volt, de talán még nem túl késő. Kellan amúgy is éjszakai bagoly. Meg korai pacsirta is, így ha hiányzik, nem kell túl sokat várnom, amíg újra hallhatom a hangját. Becsuktam és bezártam az ajtót, amíg beütöttem a számot.

117/889

Kellan szinte az első csengésre felvette. – Hahó! Honnan tudtad, hogy épp rád gondolok? Nevetve fogadtam a köszönést. – Onnét, hogy mindig rám gondolsz. – Az lehet – hallottam a férjem érzéki hangját. – Tényleg hiányzol. Ugye most már nemsokára jössz? Önfeledt mosollyal akasztottam fel a táskámat és a kabátomat. – Annával rajta leszünk a péntek reggeli gépen. – Anna kiv- ette a július negyediki hétvégét, hogy biztonságban leszállíthas- son Los Angelesbe. Meglepő módon az egészet apa főzte ki, Anna azonban nagyon is kapott az alkalmon, és alig várta a kalandot. Ami azt illeti, képes lett volna felrakni az éjszakai járatra, amint végeztem Pete-nél, csakhogy másnap fontos jelenése volt az orvosánál is. – Helyes. Felturbóztam a szobánkat. Imádni fogod. A vigyorom még szélesebb lett. – A szobánkat? – Bizony! – A háttérben nevetgélést hallottam, és eltűnődtem, ki lehet még ébren ezen a késői órán. – És ha még nem mondtam volna, hozd el a fürdőruhádat is! A háznál van medence. Kellan és a banda a lemezcég egyik vendégházában szállt meg. Abból, amit Kellan eddig elmondott, kellemesnek tűnt, így

118/889

nem lepett meg különösebben, hogy medence is van. Úgy tűnt, az úszómedencék sokkal gyakoribban Kaliforniában, mint Washingtonban. Nálunk minden sarkon van egy kávézó, náluk minden kertben egy medence. Ahogy felfelé baktattam a lépcsőn, elmondtam Kellannek, milyen izgatottan várom már a találkozást. Időnként ijesztőnek találtam, hogy egyedül vagyok a házban. Még az is a szokásom- má vált, hogy hajnalig írogattam – amíg elmerültem a ro- mantikus emlékirataimban, addig sem gondoltam a szekrényben lapuló mumusra. Az, hogy Kellan a szavaival szinte ágyba csalogatott, szintén segített oldani a késő éjszakai félelmeket. A hangja mindig olyan megnyugtatóan hatott rám. Vagy talán nem is a „megnyugtató” a legjobb szó. Bár a hangja mindig hatással volt rám, bizonyos esetekben az ajkát elhagyó érzéki hang minden volt, csak nem megnyugtató. Telefonnal a fülemen lefekvéshez készülődtem. Annyira hiányzott Kellan, hogy felvettem egy pólót, amelyet ritka alkal- makra tartogattam. Teljesen átitatta Kellan illata, és nem akartam, hogy ez elhalványuljon. Miután felvettem a fekete pólót, rajta a rikító P. Fejek felirattal, bekúsztam a takaró alá. Miközben Kellan a napirendjükről beszélt, én az orromhoz húztam a pamutot, és mélyen belélegeztem az illatát. Hihete- tlen volt – férfias, mégis tiszta. Még most sem tudtam, milyen kombinációból ered, de nem ismertem ennél érzékibb illatot.

119/889

Még az is előfordulhat, hogy nem mesterséges aroma. Talán egész egyszerűen ilyen az illata, ha már a csupasz bőrébe is an- nyira jólesik beleharapni. A gondolattól kuncognom kellett, mire Kellan elhallgatott. – Mit művelsz? – kérdezte, és szinte láttam a kaján vigyort az arcán. – Most feküdtem le… Azonnal félbeszakított. – Meztelen vagy? Elpirultam, és a szavaitól az egész testem bizseregni kezdett. A háttérben még mindig hallottam a fojtott neszeket, így tudtam, hogy Kellan nincs egyedül, de talán mégis… – Nem, rajtam van a póló, amit még tőled kaptam. Ez a ked- vencem, csak nem szoktam viselni. – Lehunytam a szemem, miközben bevallottam neki, mennyire a megszállottja vagyok. – Olyan az illata, mint neked, és azt akarom, hogy ez így is maradjon. Kellan halkan kuncogott, és ettől szikrák pattogtak a hasam- ban, ahol korábban simogatott. Ujjaim végigszaladtak a teste- men, ahogy a magány fájdalma egyre nőtt bennem. Annyira hiányzott – az érintése, a mosolya, a tekintete, a tetoválása, a szíve… Mindene. – Igazán? – kérdezte. – Van illatom? Halkan dorombolva feleltem.

120/889

– De van ám, a legfenségesebb illat a világon. Jobb, mint a kávéé. Kellan felnyögött. – Istenem, Kiera, kezdek beindulni. Mosolyogva képzeltem el, mennyire feszültté vált. – Egyedül vagy? – suttogtam, attól való félelmemben, hogy valaki meghall engem… vagy Kellant. Nem mintha ellenére lett volna a nyilvánosság. – Tartsd! – mormolta halkan. Egy pillanattal később hallot- tam, ahogy távozásra szólította fel a többieket. – Jó éjt, srácok, reggel találkozunk! – Sustorgás hallatszott a háttérben, majd miután ez elhalt, újra hallottam Kellan hangját. – Most már ig- en. Hol tartottunk? Végigsimítottam az arcomon. Még mindig küszködtem azzal – hogy egyenesen megmondjam neki, mit akarok, mire vágyom –, de emlékeztem rá, mit mondott az esküvőnk utáni reggelen:

azt akarta, hogy ne feszélyezzen, bármit is kérek, bármiről is be- szélek. Kellan teljes szívéből, teljes lelkéből szeretett, és sosem akart nekem fájdalmat okozni. Néha talán ugratott, de nem gondoltam, hogy ma este is ezzel próbálkozna. – Kellan… – mormoltam, olyan mélyen búgó hangon, amely mindig beindította. – Hiányzol, és azt akarom, hogy szeretkezz velem. – Mielőtt tudatosulhatott volna bennem, mit is mondtam, sietve hozzátettem: – Vedd le a ruhádat!

121/889

A homlokomra ütöttem, amint kimondtam. Nem hangzott valami izgatóan. Arra számítottam, hogy Kellan nevetni kezd, és egy megjegyzéssel gúnyt űz az erőfeszítéseimből, de nem tette. Csak szaggatottan beszívta a levegőt, és felnyögött. – Istenem, teljesen kész vagyok! Bárcsak látnád, milyen kemény lettem! A szívem zakatolni kezdett, ahogy magam elé képzeltem. Érdekes gondolat ötlött fel bennem, amelynek hangot is adtam, mielőtt még meggondoltam volna:

– Küldj egy képet! Olyan erősen haraptam az ajkamba, hogy azt hittem, kiserken a vér. Komolyan azt kértem tőle, hogy küldjön egy képet a farkáról? Sosem hittem volna, hogy idáig merészkedem, de hát egy csomó mindenről sosem hittem volna, hogy Kellan képes lesz rávenni. Mellette egészen váratlan módokon nyilvánultam meg. Még azon tűnődtem, vajon Kellan komolyan veszi-e az egész- et, amikor azt felelte:

– Tartsd! – Talán csak képzelődtem, de mintha cipzár hangját hallottam volna. Te jó ég…! Nem tudtam biztosan, meg tudom-e majd nyitni az erotikus képet, amelyet küldeni készül. A testem máris fájdalmasan vágyott az érintésére. Ha látom, mennyire hiányol, mennyire vágyik rám, talán nem bírok majd magammal.

122/889

A telefon elnémult, majd a hangos zihálás visszatért a fülembe. Nem tudtam, megtette-e, vagy sem, mindenesetre a telefon csilingelt egyet. Egy pillanatra lehunytam a szemem, amíg az izgalom végigsöpört rajtam. Istenem, annyira hiányzott! – Kellan – mormoltam, miközben elvettem a telefont a fülemtől. Gondosan, nehogy megszakadjon a vonal, megnyitottam az általa küldött üzenetet. A számat is eltátottam, amikor megnyitottam. Megtette! Tényleg megcsinálta! Küldött magáról egy képet, a legnyilvánvalóbb és legkitárulkozóbb pózban. Igaz, Kellan korántsem volt olyan szemérmes, mint én, és ez neki közel sem lehetett akkora mérföldkő, mint nekem, mégis… Nem tudtam levenni szemem a képről, amelyet a témája dacára furcsamód gyönyörűnek, szinte művészinek láttam. Ahogy Kellan legtöbb képét. Merész volt, és büszke, a fények előnyösek, és a bal kezét is úgy tartotta, hogy a jegygyűrű csak úgy szikrázott felém, mintha azt mondaná: Ez a tiéd, csakis a tiéd! Lenyűgöző, lélegzetelállító, édes és izgató volt, mindez egyszerre. A tűz először csiklandozni kezdett, mielőtt teljesen lángra lobbant bennem. Nem bírom ki nélküle… egy pillanatig sem! – Kiera? Ott vagy? Kapkodva a fülemre tettem a telefont.

123/889

– Azt akarom, hogy érints meg, Kellan, most azonnal! Ezúttal elnevette magát. – Felesleges mondanom, de én is azt akarom, hogy érints meg. A képe örökre beleégett az agyamba, ahogyan a nevét nyögtem… és aznap éjjel nem utoljára.

Bárgyú vigyor ült az arcomon, amikor másnap este bementem dolgozni. Leesett az állam, amint megláttam, mit művelt Jenny a bárral. Akaratom ellenére mindent kidekorált a búcsúbulira. Minden boltívet és asztalt rózsaszín és fehér kreppszalagok díszítettek; a mennyezetet elborították a szivárvány színeiben pompázó lufik. Hosszú, egymáshoz kötözött zsinórjaik lelógtak a vendégekig, akik nagy örömüket lelték abban, hogy lerángat- ták őket. A színpad mögötti fekete falon, közvetlenül a banda képe felett óriás transzparenst láttam, rajta zavarba ejtően nagy betűkkel: VISZLÁT, KIERA! SOK SZERENCSÉT! HIÁNYOZNI FOGSZ! Ettől egyszerre elaléltam és kővé dermedtem. Visszafogott kis buli, a jó nyavalyát! Jenny ugrándozott oda hozzám, ahogy szájtátva álltam az ajtóban. Amikor szorosan magához ölelt, felkiáltottam:

– Jenny! És a tortával meg az öltözővel mit lett? Széles mosollyal mért végig, miután szétváltunk.

124/889

– Ne félj, megkapod a tortádat is. – Tekintete a bár felé rebbent, majd vissza, rám. – Úgy éreztem, hogy a távozásod megér egy kis felhajtást. Végtére is, nagy nap ez az életedben. Nemcsak a bárnak mondasz búcsút, de Seattle-nek is. Felsóhajtottam, de ezzel nem lehetett vitatkozni, különösen, miután láttam könnyben úszó szemét. Így bármennyire is szívesen leszaggattam volna a szalagokat és kipukkasztottam volna a lufikat, inkább még egyszer szorosan magamhoz ölel- tem. Egy estét csak kibírok ennyi dekorációval, bár határozottan megvontam a határt a papírkalapnál, amelyet a semmiből varáz- solt elő. Elég, ha hülyén érzem magam, nem akartam úgy is kinézni. Szinte minden seattle-i ismerősöm eljött Pete-hez, hogy sok szerencsét kívánjon az útra: a nővérem, a csoporttársaim, a törzsvendégek, akiket estéről estére kiszolgáltam, meg néhány barát a művészettörténeti kurzusról. Denny is eljött, és a banda asztalához ült, hogy elnevetgéljen a kidobóval, Sammel. Jóleső tudattal töltött el, hogy eljött mindenki, aki közel áll hozzám. El sem tudtam képzelni, hogy néhány nap múlva mindnyájukat itt hagyom. A változás túlságosan is hatalmasnak tűnt, egy részem bele sem mert gondolni, mennyire – em- lékeztetnem kellett magam a Kellannel folytatott esti telefonbe- szélgetésre és hogy ő vár rám LA-ben. Bármennyire is fájt a búc- sú, ezt kellett tennem. Felnőni mindig fájdalmas.

125/889

Később befutott az egyik egyetemi barátnőm, Cheyenne is – jó természetű, örökké vidám lány, az a típus, akit mindenki szeret. Annak idején első látásra megkedvelt, és megmentett a szégyentől költészettanórán. Nélküle biztosan nem dip- lomáztam volna le. Oké, talán lediplomáztam volna, de akkor is sokat könnyített a dolgomon. Cheyenne mellett ott nyomult a barátnője, Meadow, meg a Poetic Bliss többi tagja is. Meglepett, hogy együtt látom a csap- atot; aznap este nem is kellett volna játszaniuk. Amíg Cheyenne magához ölelt, Sunshine, Tuesday és Blessing bekapcsolta a hangszerét. Rain elfoglalta a helyét a mikrofonnál, míg Meadow bevette magát a dobok mögé. Igen, a banda minden tagja ilyen fura nevet viselt. Már az is kihívást jelentett, hogy bárme- lyiküket szemtől szemben a nevén szólítsam. Nem könnyű valakit Tuesdaynek hívni. Ahogyan az elektromos zümmögés betöltötte a bárt, vé- gignéztem két szőke, belevaló barátnőmön. Cheyenne azzal a leplezetlen büszkeséggel mérte végig a lánybandát, amelyet jól ismertem – én is hajlamos voltam pontosan ugyanígy nézni a P. Fejekre. Jenny izgatottan ugrándozott, ahogy a sikeres parti fe- lett érzett boldogság magával ragadta. – Játszani fognak ma este, csak ez én kedvemért? – kérdeztem meglepetten. Cheyenne széles mosollyal fordult felém.

126/889

– Naná! Megkértem Meadow-t, hogy rendesen búcsúztassan- ak el. – Sóhajtva fordult vissza a barátnője felé. – Át kellett ren- dezniük a naptárukat, de szívesen megtették. Érted mindent! Hunyorogva gondoltam bele, mi lenne, ha Kellan akarna meg- lepni egy ilyen ajándékkal valakit, aki korábban belezúgott, de hát Meadow jól ismert. Tudta, hogy Kellannel vagyok… és hogy fiúpárti vagyok. Ez nyilván enyhítette a féltékenységét, ha maradt benne egyáltalán ilyen. Cheyenne-nel rég megállapod- tunk a baráti státusznál, mielőtt még ők randizgatni kezdtek volna. Nem tudtam egykönnyen a pincérnői feladataimra összpon- tosítani ekkora felhajtásban. A barátok tovább csacsogtak minden sarokban, míg a többi vendég, akik nem kifejezetten mi- attam jöttek, egyre türelmetlenebbé vált. Végül Pete előjött az irodájából, és néhány órával korábban elengedett. Hangos éljen- zés és fütyülés közepette adtam le a kötényemet. Pete megveregette a vállam, köszönetet mondott az itt töltött időért, majd felém nyújtott egy almás nyalókát. Próbáltam megállni könnyek nélkül, de amikor a munkatársam, Kate is magához ölelt, nem bírtam tovább. Kate maga is könnyes szemmel kísért a bárpulthoz. Rita szol- gált ki, ahogyan majdnem minden este, ő töltötte ki a fe- lesünket, amíg Jenny elhozta a tortát az öltözőből. Amióta is- mertem, Rita most először állta meg, hogy ne említse a

127/889

rocksztár férjemet. Általában azzal hencegett, hogy lefeküdt vele, vagy sötét célzásokat tett rá, de ma este már-már ille- mtudónak tűnt, miközben evett egy kis tortát, és sorban töltö- gette az italokat. Mire kivégeztük a sütit, úgy hat ünnepi italon lehettem túl. A poharam csodálatos módon újra és újra megtelt, és valaki mindig – általában a nővérem – arra biztatott, hogy ürítsem csak ki. Már szédelegtem, amikor valaki más magával ragadott a táncparkettre… alighanem Cheyenne. Amikor berángatott a banda rajongói közé, feladtam minden tartózkodásomat, és kitáncoltam a lelkem. Mindig is felszabadítónak találtam a tán- cot, ha egy időre kiszabadulhattam a fejemből. A felszabadulás- ban persze a szervezetemben keringő tekintélyes mennyiségű alkohol is segített. Kezdtem úgy érezni magam, mintha lebegnék. Miután egy örökkévalóságon át táncoltam és ittam, teljesen leizzadtam, gondtalanná váltam, és többé nem éreztem fájdal- mat. Belebotlottam egy ismerős, sportos testbe, és megtorpan- tam, hogy felnézzek Denny meleg, sötét szemébe. Mosolyogva nézett le rám, miközben támogatott. A zene, a tömeg… erről es- zembe jutott egy egészen más alkalom, amikor Dennyvel tán- coltam. Ő is elgondolkodva nézte arcomat. – Minden rendben, Kiera? Körülnéztem a bárban, miközben azon tűnődtem, hol lehet

128/889

Denny barátnője. Mindketten ugyanannak a feltörekvő reklám- cégnek dolgoztak. Mondhatjuk, hogy Denny a lány főnöke volt. – Abby hol van? – bukott ki belőlem a kérdés. Denny már válaszolni készült, amikor egy véletlenszerű gondolat jutott es- zembe, amelyet nem is fojtottam magamba. – Ti ketten együtt dolgoztok… és ha már nappal te vagy a főnök, éjszakánként ő irányít, igaz? Denny kivörösödött arccal motyogott valami olyasmit, hogy Abby elment valahová a barátnőivel, míg én kuncogva ny- ugtáztam a zavarát. Kuncogás közben láttam, hogy az egyik barátom újabb felest nyújt felém. Mohón elvettem, noha ehhez át kellett nyúlnom Denny válla felett. Egy pillanatra összeért a testünk, ahogy átkaroltam a vállát, és hátrahajtott fejjel leküldtem az italt. Vi- hogva adtam vissza az üres poharat, és fontam át a nyakát a másik karommal is; a meghitt, ismerős érzés szétáradt bennem, ahogy a tekintetünk is összefonódott. Még ha José Cuervót, a tequilák királyát nem is izgatták túlzottan a korlátok, az agyam hátsó fertályában tudtam, hogy túlságosan közel kerültünk egymáshoz. Miközben Denny összeráncolt homlokkal nézett, gyengéden eltoltam magamtól, hogy a mellkasunk ne érintkezzen. Vagyis hogy el akartam tolni magamtól, de végül csak annyit értem el, hogy én hátrébb léptem. Ettől nekiütköztem a mögöttem álló srácnak, és kis

129/889

híján elvesztettem az egyensúlyomat. Denny egyre aggodal- masabban nézett, miközben megragadta a könyökömet, és megtartott. – Berúgtál, igaz? Válasz gyanánt éles hangon felnevettem. Denny a szemét for- gatta, és megrázta a fejét. – Már készültem hazamenni, de ilyen állapotban nem hagy- hatlak itt. A nővéred már elment? Az ajkamat lebiggyesztve próbáltam visszaemlékezni. Anna még itt lehet valahol? Egyáltalán itt volt? Egyszerűen nem tudtam… Azután ködös agyamból felbukkant egy távoli emlék, alig néhány perccel korábbról. Anna kezdett kimerülni, ezért haza akart menni, hogy lefeküdjön. Próbált meggyőzni, hogy tartsak vele, de én még táncolni akartam, és nem hagytam, hogy elrángasson. Anna bosszúsan kapta el az arra haladó Jennyt, és megkérte, hogy vigyen haza, azzal faképnél hagyott. Ezt már akkor sem értettem. Azelőtt mindig Anna távozott utolsóként a buliból. Megcsóváltam a fejem. – Ja, kibukott, aztán elment. Én kuncogtam, Denny sóhajtozott. – Akkor, azt hiszem, nekem kell hazavinnem téged. Annyira meghatott az ajánlata, hogy újra magamhoz szorítottam.

130/889

– Te vagy a legjobb, Denny. – Halk zokogás tört fel belőlem. – Annyira sajnálom, hogy megcsaltalak! Denny elkezdett az öltöző felé terelgetni. – Igen, tényleg itt az ideje, hogy hazamenjünk. Gyere! Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta, miközben a bánat és az életöröm gigászi harcot vívott bennem. Egyrészt gyűlöltem, hogy így a gondomat viseli azok után, am- ilyen szörnyen viselkedtem vele, másrészt imádtam, hogy még mindig jó barátok vagyunk, és ő szükségét érzi, hogy gon- doskodjon rólam. Amíg összeszedtem a cuccomat, belefutot- tunk Jennybe. – Mi történt? – kérdezte aggódó hangon. Nem tűnt túl bol- dognak, amikor Denny közölte vele, hogy hazafuvaroz. – Anna azt mondta, hogy munka után én vigyem haza. Denny vetett rám egy pillantást. Nem tudtam megállni a lába- mon, kis híján összecsuklottam, amit viszont ellenállhatatlanul mulatságosnak találtam. – Nem hinném, hogy kihúzná addig, Jenny. Nem akartam, hogy aggódjon miattam, ezért átöleltem, és el- mondtam neki, mennyire szeretem. Ettől mintha még jobban aggódott volna. Denny tartotta a hátamat, úgy terelt ki a Chevelle-hez. A banda még mindig játszott, miközben feltúrtam a táskámat a kulcsokért. Kicsit rosszul éreztem magam, amiért kihagyom a

131/889

búcsúbuli végét, és még mindig táncolni vágytam, ugyanakkor a világ egyre vészesebben forgott velem. Ahogy Denny kinyitotta az ajtót és besegített, összeráncoltam a homlokom. – Mi lesz a te kocsiddal? – kérdeztem. Futó mosollyal csatolta be az övemet. – Azzal most ne törődj! Majd visszajövök érte. Most csak az számít, hogy biztonságban hazajuss. Becsukta az ajtómat, majd átment a vezető felőli oldalra. A szomorúság újra szétáradt bennem. Miért ilyen kedves hozzám? Rettenetes dolgokat műveltem vele. Rettenetes ember vagyok. Tényleg annyira szeret, hogy kész megbocsátani minden bűnömet? Ahogy lehuppant mellém, azonnal rá is kérdeztem:

– Még mindig szerelmes vagy belém? Ezért törődsz velem? Denny megdermedt, mielőtt bedugta volna a slusszkulcsot az indítóba. Aztán üres tekintettel fordult felém. – Nem tudom, mit mondhatnék erre, Kiera. Nem hinném, hogy helyes lenne, ha válaszolnék. – Megrázta a fejét és beindította az autót. A karjára tettem a tenyerem. Egyszerűen nem értettem. – Miért? – A világ vészesen megbillent, ezért lassan és hossz- an kifújtam a levegőt. Denny tekintete egy pillanatra megállapodott rajtam, mielőtt kitolatott a parkolóhelyről.

132/889

– Mert teljesen kész vagy, és nem szeretném, hogy félreérts. Elvettem a kezem, és beletúrtam a hajamba, hogy kibontsam a lófarkamat. – Én már nem értek semmit – mormoltam behunyt szemmel. Hallottam Denny sóhaját, és mintha azt is mondta volna:

– Igen, azt tudom. Denny úton hazafelé felhívta Abbyt. Kigyúlt az arca, ahogy vele beszélt. A beszélgetésnek abból a feléből ítélve, amit hal- lottam, Abby nem aggódott, amiért a fiúja velem van. Denny el- mondta neki, hogy túl sokat ittam, ezért haza kell vinnie. Nem tudom, Abby mit válaszolt erre, de Denny csak nevetett, ham- isítatlanul és gondtalanul. Noha kezdett elfogni a rosszullét, a boldogsága engem is boldoggá tett. Minél tovább ültem, annál rosszabbul éreztem magam. Mire Denny leállította az autót, már háborgott a gyomrom. Elöntött a forróság és a viszolygás, ahogy nyögve a hideg ablakhoz döntöt- tem a fejem. Denny vetett rám egy aggódó pillantást. – Jól vagy? Megráztam a fejem, és a szám elé kaptam a kezem. Nem, egyáltalán nem voltam jól. Denny szitkozódott, és sietve kiszállt. Odasprintelt hozzám, kisegített és felállított. A gyom- rom meglódult a mozdulattól. – Denny! – nyögtem fel. – Nem vagyok jól. Megtántorodtam, mire a karjába kapott. A számra

133/889

tapasztottam a tenyerem, és azon fohászkodtam, hogy legyen vége a hányingernek. Nem lett, sőt egyre erősödött. Denny a házhoz sietett velem, miközben ezt ismételgette:

– Tudom, tudom, Kiera. Minden rendben, csak tarts ki! – Könnyek buggyantak ki a szememből, miközben ő előrehajolt, hogy kinyissa az ajtót. Mennyire gyűlöltem ezt a rosszullétet! Miután Denny a lábával berúgta az ajtót, felrohant velem az emeletre. Épp abban a pillanatban tett le a fürdőben, amikor elvesztettem az uralmat a testem fölött. Térdre rogytam, hogy hangosan kiadjak magamból mindent. Denny sóhajtozva paskolta a hátam. Lassan lehámozta rólam a táskámat, miközben én még néhányszor görcsösen összerándultam. Amint a vécéülőkére tette a homlokom, hallottam, ahogy megnedvesít egy törölközőt. Felém nyújtotta, én pedig hálásan vettem el és töröltem meg vele a szám. – Kösz… – mormoltam, azzal újra kidobtam a taccsot. Mintha órákon át gyötört volna a rosszullét. Mintha sosem akart volna vége lenni. Csak szipogtam és öklendeztem, Denny azonban mindvégig mellettem maradt. Amikor már semmi sem maradt a gyomromban, lefeküdtem a hideg csempére. Cs- odálatosan jólesett. Lehunyt szemmel hallottam Denny suttogását:

– Kiera? Annyira kimerültem, hogy nem is feleltem.

134/889

Hosszan és lassan kifújta a levegőt, ahogy a fülem mögé tűrt egy tincset. Ki akartam nyitni a szemem, hogy lássam az arcát, de a szemhéjam mintha ólomból lett volna. Újra magam alatt éreztem erős karjait, ahogy felkapott, hogy bevigyen a Kellannel közös hálószobámba, és ott gyengéden lefektessen az ágyra. Mi- után lehúzta a cipőmet és a zoknimat, betemetkeztem a takarók közé. Még életemben nem éreztem ennél fenségesebb dolgot. Denny fölém hajolt, betakargatott, azután habozni kezdett; éreztem magam felett a jelenlétét. Újra próbáltam felnyitni a szemem, de mintha leragasztották volna. Egy újabb pillanat után éreztem, ahogy a szája megérinti a hajamat. A gyengéd gesztus mosolyt csalt az ajkamra. Elhúzódott, és éreztem, hogy menni készül. Erőtlenül kinyújtottam a kezem, és megragadtam a karját. Nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam egyedül maradni. – Maradj – nyögtem fel száraz, károgó hangon. – Kérlek! Denny újra felsóhajtott. – Jó. Fel kell hívnom Abbyt, és szólnom kell neki, de ha kell, itt maradok. A szomszéd szobában leszek, ha kellenék. Bólintottam, és elengedtem a kezét. Éreztem, ahogy az álom lassan elragad, Denny jelenléte azonban még ott lebegett körülöttem, ezért leküzdöttem. Hosszú ideig néma csendben figyelt, mielőtt megszólalt. – Nem tudom, mit érzek irántad, Kiera… túl azon, hogy

135/889

törődöm veled. Érdekel, ha boldog vagy. Érdekel, ha szomorú vagy. Érdekel, hogy mi van veled. Ha ez a szeretet, akkor igen, szeretlek. Szeretlek, de nem vagyok beléd szerelmes… Van en- nek bármi értelme? Óriási erőfeszítésembe került, de elfordítottam a fejem és kinyitottam a szemem. Gyengéden mosolygott rám… mind- három Denny. Újra lehunytam a szemem, és bólintottam. Megtaláltam benne az értelmet, még a ködös agyammal is. Én is szerettem őt, de nem voltam belé szerelmes. Nem ő volt a szívem és a lelkem. Nem ő töltötte ki minden gondolatomat. Nem ő volt Kellan. Denny megpaskolta a lábam, azzal otthagyott. Az álom már kezdett volna magával sodorni, amikor megszólalt a telefonom. A táskám még mindig a fürdőben hevert; hallottam, ahogy Denny fölé hajol, és kutatni kezd benne. Pillanatokkal később meghallottam:

– Öö, Kiera… Kellan az. Vegyem fel? Felpattant a szemem. Ha az éjszaka közepén Denny venné fel a telefonomat, az nem mutatna túl jól. Viszont ha az utolsó műszakom végén nem veszem fel a telefont, az sem fest túl jól. Ráadásul Kellannel tényleg igyekeztünk teljesen őszinték lenni egymással, úgyhogy nemigen maradt választásom. Fogcsikor- gatva nyögtem ki:

– Igen… kérlek.

136/889

Hallottam, hogy Denny fogadta a hívást. Halkan mondott néhány szót, mielőtt visszatért a hálószobába, hogy a vállamnál fogva átfordítson. A gyomrom újra összerándult. – Veled akar beszélni. Bólintottam, mélyen beszívtam a levegőt, majd kifújtam. Reszkető ujjaim végigsimítottak Denny kézfején, ahogy átvettem tőle a telefont. Alig hallható hangon szóltam bele:

– Halló! – Kiera! Minden rendben? Denny azt mondja, rosszul vagy. Kellan hangja furán csengett, ahogy Denny nevét említette; nem fájdalmasan, nem is dühösen, de valahol a kettő között. – Nincs semmi, csak… kicsit túl sokat ittam Pete-nél. – A gyomrom már az emlékétől is görcsbe rándult. Kellan elgyötört hangon felsóhajtott. – Nem örülök, hogy berúgtál, amikor nem vagyok ott, hogy vigyázzak rád. Gondolkodás nélkül feleltem:

– Semmi baj, Denny itt van velem. Kellan hangja azonnal feszültté vált. – Igen, hallottam. – Kellan… kérlek, ne aggódj! – motyogtam. – Tudod, hogy szeretlek. Hozzád mentem feleségül, emlékszel? Kellan felnevetett, miközben a feszültség elpárolgott a hangjából. Hallottam, hogy Denny elhagyta a szobát és becsukta

137/889

maga mögött az ajtót. Megpróbáltam nem aggódni azon, hogy- an eshetett neki a megjegyzésem. Felesleges is lett volna. Épp az imént mondta, hogy csak barátságot érez irántam, semmi mást. Belenyögtem a telefonba, ahogy a gyomrom tótágast állt. – Pocsékul érzem magam, Kellan… Kellan újra elnevette magát. – Érezd is, ha már nélkülem iszol! Amikor nem tudom ki- használni a helyzetet. Elmosolyodtam, miközben azt kívántam, bárcsak azt tehetné velem, amit a múlt éjjel… Azután a gyomrom nagyot rándult, és azt hittem, menten összehányom az ágyat. Nem, ma este aztán nem lesz szexelés. Zajosan fújtam ki a levegőt. – Azt hiszem, megint hányni fogok. A fülemben Kellan megnyugtató hangja szólt. – Nem, szívem, nem fogsz. Próbálj valami másra gondolni! Szeretnéd, ha énekelnék neked egy altatót? Idiótán vigyorogtam, miközben a hasamat simogattam. – Azt imádnám – feleltem. Egy perccel később meghallottam Kellan gitárját, azután a hangja betöltötte a fülemet, amint akusztikus egyveleget ját- szott a kedvenc számaimból… csak nekem. Érzéki hangja elc- sitította a gyomromban tomboló vihart, és egyszeriben mil- liószor jobban éreztem magam. Egész éjszaka elhallgattam

138/889

volna, de végül megadtam magam az álomnak és az alkoholnak, hogy belezuhanjak a sötétségbe.

6. fejezet

Lányok egymás közt

Porszáraz torokkal ébredtem. Kitikkadva és összezavarodva. Arra sem emlékeztem, hogy eljöttem a bárból. Azt tudtam, hogy előző este túl sokat ittam, meg hogy önfeledten táncoltam a banda zenéjére, de az már kiesett, hogyan jutottam haza. Csak remélni mertem, hogy nem én vezettem. Kellan iszonyúan dühös lenne. A gondolattól felbukkant bennem egy ködös emlék, amelyben Kellan addig énekelt, amíg a hangja álomba nem ringatott. Fogalmam sem volt róla, hogy valódi emlék-e, vagy csak álmod- tam az egészet. Akárhogy is, a gondolat olyan békével töltött el, hogy mosolyogva fordultam a hátamra. Ám a gyomrom egyáltalán nem örült ennek – ahogy a fejem sem. Felnyögtem, és összegömbölyödtem. Úgy éreztem magam, mint aki a halál mezsgyéjéről tért vissza, és magamban meg- fogadtam, hogy soha többé nem iszom. Azután hallottam, hogy valaki más is van a házban, és rémület hasított belém. Ki van

140/889

itt? Megkönnyebbültem, amikor eszembe jutott, hogy alighanem Anna hozott haza. Csak nem engedte, hogy ilyen ál- lapotban beüljek a kocsiba! Viszolyogva tápászkodtam fel az ágyból. Semmire sem vágytam annyira, mint egy zuhanyra. Bűzlöttem a hányástól. Botorkálva megtettem néhány lépést, mielőtt lerángattam magamról Pete vörös pólóját. Miközben némán esengtem a gyomromnak, hogy nyugodjon le végre, kigomboltam és lehá- moztam magamról a farmerom. Meg kellett támaszkodnom a falban, amíg lerúgtam magamról, nagyjából a szennyeskosár irányába. Ahogy megláttam a tükörben az összetapadt hajfürtjeimet, újra felnyögtem. Ez nagyon durva! Hallottam a nővéremet közeledni a lépcsőn, mialatt kic- satoltam a melltartómat. Ahogy a kosár felé hajítottam, azért imádkoztam, hogy egy pohár vizet hozzon – tényleg rám fért volna valami innivaló. Próbáltam kibújni a bugyimból, és azt is elrúgni a kosár felé, de az anyag valahogy beleakadt a lábamba. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy koordináljam a mozgásomat, elveszítettem az egyensúlyomat, és lehuppantam a fenekemre. Amint eleresztettem egy cifra káromkodást, az ajtó hirtelen felpattant. – Anna! – kiáltottam fel. Meglepetten és szégyenkezve próbáltam eltakarni magam a kezemmel. – Lassan ugyanolyan rossz vagy, mint Griffin! Mi lenne, ha kopognál…

141/889

Torkomra forrt a szó, ahogy meredten néztem az ajtóban álló személyre. Nem a nővérem volt az. Még csak nem is egy másik lány. – Denny? Te meg hogy…? Denny arca kivörösödött, és azonnal félrekapta a tekintetét meztelen testemről. A vér nekem is az arcomba szökött. Istenem, mekkora egy idióta vagyok! Tényleg nem iszom soha többé! Az emlékek elöntötték az agyamat, amíg Denny hebegve bocsánatot kért, és becsukta az ajtót. Múlt éjjel nem Anna si- etett a segítségemre, hanem Denny. Nem Anna nézte végig, ahogy kidobom a taccsot, hanem ő. És nem Anna dugott ágyba, hogy egész éjjel őrködjön felettem, és biztos lehessen abban, hogy túlélem az éjszakát. Denny, az én legjobb barátommá átvedlett volt fiúm tette mindezt. Akinek most tárulkoztam ki. Francba! A gyomrom és a fejem eltörpült a büszkeségemet ért károk mellett. Botladozva felálltam, és felkaptam az öltözőasztalon heverő törülközőt. Amikor kinyitottam a hálószoba ajtaját, a túlsó oldalán találtam Dennyt. Még mindig vörös volt az arca, és még mindig elfordította a fejét, de egy pohár vizet tartott felém. – Bocs – mormolta. – Úgy hallottam, segítségre szorulsz. Egyszerre hálásan és megsemmisülten vettem el a poharat. – Kösz. – Amíg ledöntöttem a vizet, Denny óvatosan felém fordult. Még mindig azt a ruhát viselte, amelyre az előző

142/889

éjszakából homályosan emlékeztem: öltönynadrágot és keményre vasalt inget. Utóbbin nem láttam ráncokat, így nyílván levetette, mielőtt elfoglalta a vendégszoba hepehupás ágyát. Visszaadtam az üres poharat, de szívesen ittam volna még. Denny olvasott a gondolataimban. – Mennem kell dolgozni, de azért hozok neked még egy po- hárral. Hogy érzed magad? Behunytam a szemem. – Szörnyen restellem magam. – Résnyire nyitottam a fél sze- mem. – Sajnálom, hogy erre kellett bejönnöd. Halvány mosoly játszott Denny ajkán, miközben elfordította a fejét. – Én a gyomrodra gondoltam. Egy árnyalattal még vörösebb lettem. Aha. Fú! – Hát… az sokkal jobban van. Hála neked. Denny bólintott, és visszaindult a lépcsőn, hogy újabb adag hideg vizet hozzon a hűtőből. Utánaszóltam, mielőtt eltűnt volna. – Köszönöm, hogy vigyáztál rám az éjszaka. Én igazán… ig- azán nagyra értékelem. Denny visszafordult, és felvillantotta jellegzetes mosolyát. – Persze, cimbora. Biztos vagyok benne, hogy te is megtennéd értem.

143/889

Lelkesen bólogattam. – Bármit megtennék érted, Denny. A mosoly lehervadt az arcáról, én pedig azonnal tudtam, mi jár a fejében: Bármit, csak hűségesnek ne kelljen maradnod. Nem mintha szóvá tette volna a dolgot, csak bólintott és elfordult, hogy befejezze a rólam való gondoskodást. Lehunytam a sze- mem, és a félfára hajtottam a fejem. Eljön az az idő, amikor nem fogok bűntudatot érezni a hűtlenségem miatt? Nem, az az idő talán sosem jön el. Megmostam a fogam, míg Denny visszatért az újabb adag vízzel. Noha résnyire nyitva hagytam a fürdő ajtaját, a biztonság kedvéért bekopogott. A második pohár után valamivel jobban éreztem magam. Most már talán lezuhanyozhatok anélkül, hogy elesnék és összetörném magam. Denny már elfordult, hogy távozzon. – Hogyan szerzed vissza a kocsidat? – szóltam után. Vállat vont. – Felhívtam Abbyt. Bármelyik percben itt lehet. Bólintottam. – Köszönöm, Denny – hálálkodtam újra. Ezúttal csak legyintett és intett, mielőtt elindult lefelé a lépc- sőn. Mintha egy autó dudált volna búcsúzásképpen, ahogy átadtam magam a gőzölgően forró víz fényűzésének. Nem tudtam, mit gondolna Kellan arról, hogy Denny itt töltötte az

144/889

éjszakát, de aztán eszembe jutott, hogy már tudja. A gondolat mosolyt csalt az arcomra. Jó érzéssel töltött el, hogy őszinte le- hettem vele, hogy soha többé nem kell titkolóznunk. S ahogy eszembe jutott Kellan altatója, csak még jobb kedvre derültem. Nem lovalta magát dührohamba és repült haza az első géppel. Megbízott bennem, és tudta, hogy hű maradok hozzá, lehetek bármennyire részeg. Igaza is volt. Nem kevés büszkeséget éreztem, ahogyan kimostam a hajam- ból a ragacsot. Nem azért, mert engedtem az ingyenpia csábításának – reméljük, nem így emlékeznek majd rám –, hanem mert az alkohol sem oldotta fel annyira a gátlásaimat, hogy elfeledkezzem magamról. Úgy éreztem, kiálltam a próbát. Szólnom kell Annának, hogy élek és virulok, a mai progra- munk továbbra is érvényes, ezért keresni kezdtem az ágyban a mobilomat. A takaró alatt találtam rá, teljesen lemerülve. Kellan addig énekelhetett nekem, míg meg nem szakadt a vonal. Nem emlékeztem rá, mikor szunnyadtam el, de könnyen el tudtam képzelni, hogy Kellan az utolsó percig játszott nekem. Talán amíg el nem aludt ő is, mintha csak egy ágyban lennénk. Istenem, remélem, nem horkoltam! Amikor rádugtam a hálózatra, a telefon nem fogadott hívást jelzett Jennytől, Kate-től és Cheyenne-től. Mindnyájukkal tud- attam, hogy jól vagyok, azután írtam Annának, hogy úton vagy- ok hozzá.

145/889

A szokásosnál kétszer tovább tartott, de végül eljutottam a régi lakáshoz. Anna csillogó szemmel és izgatottam szállt be a kocsiba. Alig várta, hogy megtudja a nap hírét: a gyermeke nemét. Aznapra hívták be ultrahangra, és ha az unokaöcsém vagy az unokahúgom is úgy akarja, kiderül, hogy kékre vagy rózsaszínre fessük-e a gyerekszobát. Anna természetesen a fogantatása pillanatától „tudta”, hogy kislánya lesz, ezért máris telepakolta a régi szekrényemet tucatnyi rózsaszín, halványlila és mélyvörös ruhácskával. Mint egy Valentin-nap csec- semőknek. Émelyegtem a gondolattól is. Anna önelégülten vigyorgott, amikor meglátta az arcszínemet. – Jól mulattál? – kérdezte szokatlanul bántó hangon. Összerezzentem, és bosszús pillantást vetettem rá. – Nem igazán. – Ami persze nem volt egészen igaz. Remekül mulattam, amíg folyékony barátaim úgy nem döntöttek, hogy a lehető legkellemetlenebb módon szállnak ki a buliból. Anna nevetve nézett előre. – Kicsit rosszul érzem magam, amiért a sorsodra hagytalak. Ez annyira nem vall rám. Jenny rendben hazaért veled? Eszembe jutott Jenny tekintete, amikor Denny társaságában hagytam el a bárt. Összeráncoltam a homlokom, és anélkül feleltem, hogy számításba vettem volna, kivel beszélek. – Nem, nem ő vitt haza, hanem Denny.

146/889

– Mi? Te Dennyvel mentél haza? – csattant fel. Legszívesebben a kormányba vertem volna a fejem. Egyáltalán nem akartam ezt említeni neki. – Nem „vele mentem haza”, csak kitett a háznál, és vigyázott rám, hogy ne essen bajom. – Elhallgattam előle azt a részletet, hogy a házamban töltötte az éjszakát; nem akartam, hogy idő előtt vajúdni kezdjen. Ahogy vetettem rá egy pillantást, Anna smaragdzöld szeme résnyire szűkült. A sűrű pillák árnyékában a szeme még a szokottnál is tündöklőbbnek tűnt. – Ja, azt lefogadom, hogy vigyázott rád. – Sokatmondóan felvonta a szemöldökét. – Lefeküdtél vele? Akkorára tátottam a számat, hogy a garatmandulám is látszott. – Édes istenem, Anna! Dehogy, nem feküdtünk le! És kösz, hogy így bízol bennem. Az ajkába harapott. – Nagyon is bízom benned, Kiera. Abban a sok töményben nem bízom, amit leküldtél a torkodon. Szóval, nem dugtatok? Nem is válaszoltam a goromba kérdésre, csak dacosan meredtem az útra. Hosszú hallgatás után Anna törte meg a csendet. – Oké, ha azt mondod, én hiszek neked. – A hangszíne alapján nem sikerült eloszlatnom minden kételyét.

147/889

Megadóan sóhajtottam fel. – Tényleg nem csináltam vele semmit, Anna. Csak barátok vagyunk, esküszöm. És mielőtt még megkérdeznéd, igen, el- mondtam Kellannek. Múlt éjjel felhívott, amíg Denny vigyázott rám. A nővérem hosszan elgondolkodott. – Nem azt mondtad, hogy csak kitett a háznál? Amikor a szemem sarkából haragos pillantást vetettem rá, el- nevette magát. – Oké, Kiera, hiszek neked. Ha azt mondod, semmi sem történt, akkor semmi sem történt. – Szinte megállás nélkül hozzátette: – Különben sem tudsz hazudni. – A lehető leggono- szabb arcot vágtam, mire ő újra felkacagott. A rendelőben a fakósárga ruhát viselő ultrahangos asszisztens vidáman bekísért minket egy félhomályos helyiségbe. A leve- gőben halványan érezni lehetett a fertőtlenítő csípős szagát, míg a közelben egy számítógép zümmögése töltötte ki a csen- det. A nő megkérte Annát, hogy feküdjön fel a papírral letakart vizsgálóasztalra. Anna üdvözült mosollyal szót fogadott, és ig- azított a kismamanadrágján, hogy szabaddá tegye a hasát. – Oké, lássuk az én kislányomat! – kiáltott fel izgatottan. – Ó, tehát már tudják a gyermek nemét? – kérdezte az as- szisztens, miközben átlátszó zselét nyomott Anna hasára. Erről eszébe jutott, hogy figyelmeztesse: – Ez kicsit hideg lesz.

148/889

Anna sziszegve szívta be a levegőt, miközben a zselét szétkenték a bőrén. – Nem, ez az első ultrahangom. Csak egyszerűen tudom, hogy lányom lesz, ez minden. A nő elmosolyodott, de nem válaszolt. Nyilván sokat tudott volna mesélni az olyan nőkről, akik előre megmondták a gyerekük nemét. Amikor Anna hasának képe feltűnt a monitoron, csak kivehet- etlen szürke foltokat láttunk. Az asszisztens mintha így is tudta volna, mit kell nézni, és egyenként rámutatott a testrészekre. Annával összenéztünk, azután megvontuk a vállunkat. Egyikünk sem látott semmi olyat, ami távolról is emberi lényre em- lékeztetett volna. Azután lassan mégis kirajzolódott egy gerinc. Határozottan, élesen, félreismerhetetlenül. Könnyek szöktek a szemembe, amint végre megláttam valamit, amihez kötőd- hettem. Azután fókuszba került egy parányi kéz – egy tökéletes, ötujjas kéz. Az ujjak lassan begörbültek, ahogy az asszisztens megállította az érzékelőt. – Ó, istenem, Kiera, láttad ezt? – mormolta Anna, miközben könnyek peregtek az arcán. – A lányom integetett nekem! Magamhoz öleltem az én érzelgős nővéremet, miközben én is elérzékenyültem. Miután az asszisztens végzett a mére- getésekkel és az állóképekkel, beleértve a tökéletes profil fotózását is, összeráncolta a homlokát.

149/889

– Hm. Belém villant a páni rémület. Valami baj van a babával? Anna próbált felülni, de ebből a testhelyzetből nem ment könnyen. Az asszisztens tovább ráncolta a homlokát, és mozgatni kezdte a műszert, mintha jobban fel akarná tárni a területet. – Kérem, most ne mozogjon! – Mi az? Valami baj van? – Anna hangjából sütött a félelem. Az asszisztens ellazult, majd lassan elmosolyodott. – Ó, nem, semmi baj, csak… – Elhalt a hangja, ahogy tovább fürkészte a monitort. – Csak mi? – kérdeztem, miközben előrehajoltam, hogy job- ban lássak. Nem tűnt fel semmi érdekes. Az asszisztensnek an- nál inkább. – Igen, ahogy gondoltam. Sajnálom, de kisfia lesz. Anna felkönyökölt. – Mim lesz? Az asszisztensnő elvigyorodott. – Remélem, nem vásárolt be rózsaszín ruhákból. – Nem, ez csak valami tévedés lehet. Nézze meg még egyszer! Nekem lányom lesz. A nő megtette, majd megismételte:

– Sajnálom, egyértelműen fiú. Újabb könnyek peregtek le Anna arcán, ám ezúttal egészen más okból.

150/889

– Nem, nem, nem… nekem lányom lesz! – Felém fordította az arcát. – Úgy volt, hogy lányom lesz! Megsimogattam a vállát. – Semmi baj. Egy kisfiú is csodálatos. Anna bólintott, ahogy visszahanyatlott az asztalra. – Tudom… én csak annyira azt akartam… – Az ajkába hara- pott, mielőtt kimondta volna, de így is értettem. Anna lányos lány volt, és alig várta, hogy öltöztethesse a kis hercegnőjét. Szerintem még azt sem tudta, mihez kezdjen egy fiúval, de nem kételkedtem abban, hogy ki fogja találni. Az asszisztensnő egy zsebkendőt nyújtott Anna felé. – Tényleg sajnálom. Anna megtörölgette a szemét, de nem szólt semmit. Még akkor is hallgatott, amikor beültünk a kocsiba. Azután a tüzes természete, amelyet ismertem és szerettem, működésbe lépett. Bevágta az ajtót, és felcsattant:

– Megölöm azt a mocskot, csak találkozzunk. – Gyanítottam, hogy Griffinről beszél. Összerezzentem, ahogy ilyen kíméletlenül bánt Kellan szíve csücskével, és a lehető legóvatosabban tettem be a saját ajtómat. – Minden rendben lesz, Anna. Egy kisfiú is nagy öröm. – Nem sok időt töltöttem kiskölykök társaságában, legyenek akár fiúk, akár lányok, úgyhogy nem lehettem száz százalékig biztos

151/889

ebben. Ugyanakkor mi mást mondhattam volna? Anna a legkevésbé sem értékelte a gesztust. A szemem láttára élte ki minden haragját, amit az asszisztensnő, Griffin – sőt az egész világegyetem – iránt érzett. – Az égvilágon semmit sem tudok a fiúk neveléséről. És nézd csak meg, milyen apamodell lesz előtte! – Az ablak felé fordította lángoló tekintetét, hogy inkább azt olvassza meg helyettem. – Ugyanolyan önelégült, pinabubus ősbunkó lesz majd, mint az apja. – Azt hittem, éppen ezt kedveled Griffinben – jegyeztem meg halkan, mire Anna újra rám irányította minden haragját. Bölc- sen nem szóltam többet, csak beindítottam az autót. Akármi is köti össze Annát és Griffint, jobb nem bolygatni. Mire hazaértünk, Anna haragja valamelyest mérséklődött, hogy helyét a melankólia vegye át; még néhány szótlan könnyet is ejtett. Tényleg beleélte magát abba a kislányba! Kissé attól tartva, hogy belém mar, akár testi értelemben is, vigasztalóan átkaroltam a vállát. – Ugyanúgy fogod szeretni a kiskrapekot, ahogy egy lányt szerettél volna. Griffin miatt meg ne aggódj! Te is tudod, Kellan, Matt és Evan nem engedné, hogy elrontsa a gyereket… legaláb- bis túlságosan. Anna sokáig üres tekintettel meredt rám, azután az arcán halvány mosoly jelent meg. És lehetett bármennyire vörös az

152/889

arca, taknyos az orra és véreres a szeme, még mindig eszméle- tlenül gyönyörű volt. Egy ideig vele maradtam, meggyőződtem róla, hogy rendben lesz, és segítettem neki becsomagolni. Noha Anna csak a hétvégére utazik Los Angelesbe, több cuccot pakolt, mint én. Amíg a bőrönd lecsukásával küzdöttem, azt mondta, fel akar készülni mindenre. Eközben önkéntelenül is vetettem egy pil- lantást a hasára. Ha a nővérem tényleg „felkészülne mindenre”, akkor most aligha lenne ebben a helyzetben – hogy világra fog hozni egy mini-Griffint.

Meglepetés várt, amikor hazaértem. Jenny autója állt a fel- hajtón, ő maga pedig a nyitott ajtóból integetett felém. Amint beparkoltam mellé, Rachel, Kate és Cheyenne pattant ki a többi ajtón. Fülig ért a szám, hogy viszontláthatom a barátnőimet. – Hát ti meg mit csináltok itt? Jenny úgy ugrándozott felém, mintha rugók lennének a lábában. – Azért jöttünk, hogy segítsük megünnepelni a Seattle-ben töltött utolsó estédet. A fejemhez kaptam, amikor az önfeledten vidám kis szőkeség átkarolta a nyakam. – Azt hiszem, tegnap épp eléggé megünnepeltem – nyögtem fel.

153/889

Cheyenne behajolt Jenny kocsijába. – Hát, most egy csendesebb bulira gondoltunk. – Amikor újra megjelent, egy hálózsákot tartott a kezében. – Legyen, mond- juk, egy pizsamaparti. Elvigyorodtam, és a ház felé mutattam. – Jól hangzik. Jenny, Rachel és Kate is felkapta a maga hálózsákját, amíg én kinyitottam az ajtót. Amíg azzal küzdöttem, hogy kiszabadítsam a kulcsot, amely rejtélyes módon mindig nálam ragadt be, Jenny mögém lépett, és a vállamra tette a kezét. – Hé, minden rendben volt az éjjel? A szemöldöke szögéből láttam, pontosan mire gondol: Történt valami közted és Denny között? Amilyen kedves lány, nem kérdezett egyenesen rá, de ugyanazt akarta tudni, amit a nővérem: megcsaltam-e Kellant. Megráztam a fejem, miközben igyekeztem, hogy ne kapjam fel a vizet. Erről is csak én tehetek. – Semmi sem történt, leszámítva, hogy Denny egész éjjel azt nézte, hogyan okádom tele a vécét. Jenny összerezzent. – Bocs, hogy ennyire kiütöttünk. Nem volt szándékos. Elvigyorodtam. – Nem neked kell mentegetőznöd az én rossz döntéseim mi- att. – Összevontam a szemöldököm, ahogy eszembe jutott, mit akartam ennyire belefojtani az alkoholba. – Csak nehezebb

154/889

elhagyni Seattle-t, mint gondoltam. – A hangom suttogásig halkult, és máris kezdett elhomályosulni a látásom. Istenem, még addig sem bírom ki, hogy bemenjünk? Jenny magához ölelt. – Nehogy sírni merj előttem, hallod? Ha te elkezded, én is elkezdem, azután egész éjjel bőghetünk egymás vállán. Nevetve szorítottam magamhoz. Kis idő múlva már valamen- nyien ott ölelkeztünk az ajtóban. A jelenet esetlenségén tényleg kuncognom kellett. – Oké, ebből elég! – szakítottam meg a kört. – A ma este a bu- liról szól, nem a kesergésről. – Végignéztem rajtuk. – És még visszajövök. Seattle legalább annyira az otthonom, mint Athens. Kate megtörölte a szemét, azután felélénkült az arca. – Van cukrom és pattogatott kukoricám. Cheyenne átvetette a karját Kate vállán. – Én meg elhoztam a létező összes csajos filmet. Nem telt bele sok idő, és átadtuk magunkat a pizsamaparti örömeinek. Nyolcadikos korom óta nem csináltam ilyet, de a gyerekkori emlékek azonnal visszatértek, amint a lányok kiteregették a kincseiket. Egy hétre elegendő filmet, egy ország- nak is elég édességet és annyi szépségápolási terméket láttam, amennyivel a nővérem is kihúzta volna egy hónapig. Remek mókának bizonyult, hogy a nappaliban mind a négyen egyszerre csináltunk magunknak arcpakolást. És amilyen jól

155/889

szórakoztunk, az sem érdekelt senkit, mennyire nevetségesen nézünk ki. A második film felénél megszólalt a csengő. Noha pizsamában voltam, arcomon a zöld hámlasztó maszkkal, siettem ajtót nyitni. Ujjatlan felsőben és Kellan fekete bokszerében tártam szélesre, abban a reményben, hogy a pizzánk érkezett meg. Remélhetőleg a futár csaj is észreveszi, hogy Kellan alsóját viselem, ha már látta korábban is, amikor Kellan a vetkőzőspóker-esten tőle vette át a pizzát. A nevetés az arcomra fagyott, amikor megláttam, ki áll az ajtóban. Nem a pizzás csaj érkezett. Joey állt a küszöbömön. Ahogy végignézett rajtam, megvetően felhorkant. Az arcom úgy kipirult, hogy megfonnyadt rajta a zöld arcpakolás. – Te meg mit keresel itt? Kellan megmondta, hogy ne gyere ide többet. – Jó kedvem nyom nélkül elpárolgott. Joey ügyet sem vetett a haragomra, csak félrehajtott fejjel el- nézett mellettem. – Kellan itt van? Előreléptem, hogy az útját álljam. – Nem, LA-ben. Megragadta az egyik hosszú, fekete lokniját, és az ujja köré csavarta, amíg megemésztette a válaszomat. Hosszú, éles, vörösre lakkozott körme volt. Ahogy eszembe jutott a karmolás Kellan állán, összeszorítottam a fogam, és legszívesebben

156/889

rácsaptam volna az ajtót. Zordságom láthatóan nem indította meg. – Tényleg csinál egy lemezt? Vagy csak ezzel a dumával szedi fel a csajokat? – Gúnyosan elvigyorodott, ahogy a tekintete a gyűrűmre esett. Bár tudtam, hogy nem kellene ezzel törődnöm, tényleg fel- bőszített, ahogy ez a tyúk lekicsinyelte a kapcsolatunkat. Kel- lannel olyan sok mindenen keresztülmentünk! Forrt bennem a düh attól, hogy az egészet elintézte egy kézlegyintéssel mint futó kalandot. – Igen, lemezfelvételt készít. – Elkezdtem rácsukni az ajtót. – Majd mondom, hogy kerested. Beékelte a lábát az ajtórésbe. – Ez érdekes. Akkor hamarosan nagy dobás lesz? Vagy leg- alábbis nagyobb, mint most? Ahogyan ott állt az ajtóban, és elgondolkodva harapdálta az alsó ajkát, valahogy Ebenezer Scrooge-ra emlékeztetett a Karác- sonyi énekből. Beleláttam fejébe, amint már a pénzkötegeket számolja, amelyeket valaki más kárán keresett. Éreztem, hogy a barátnőim óvatosan közelednek az ajtó felé, és felsóhajtottam. – Több példányod is van a felvételből, igaz? Joey visszahúzta a lábát, és vállat vont. – Az ő példányát visszaadtam. A többi az enyém. – Ahogy

157/889

Jenny mellém lépett, ugyanolyan zöld maszkban, Joey egészen felélénkült. – Hé, nincs kedvetek megnézni? Tényleg iszonyú izgi! Van egy rész, amikor Kellan… Felemelt kézzel állítottam meg. Istenem, dehogy, eszem ágában sem volt megnézni, hogyan szexel a férjem valaki más- sal. Semmiképp sem akartam belemenni Joey kis játékába. – Nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzád vagy a videóhoz. Kellan kifizetett, részemről végeztünk egymással. Hallottam, ahogy a lányok levegő után kapnak mögöttem, amint rádöbbennek, mi folyik itt valójában. Egyedül Jennynek meséltem a felvételről, és ő láthatóan nem adta tovább senk- inek. Rá mindig lehetett számítani. Joey vállvonogatva igazította meg a miniszoknyáját. – Te tudod. Én csak azt gondoltam, szeretnéd másokkal együtt megnézni az év botrányfilmjét. Sarkon fordult, hogy távozzon. Méltatlankodva, zavartan és Kellan miatt aggódva léptem utána, miközben kibukott belőlem:

– Tényleg el akarod adni? Hiszen te is rajta vagy! Tényleg azt akarod, hogy egy rakás dagadt fickó a te magánéleteden szórakozzon? Joey megtorpant a járdán, és felém fordította sötét tekintetét. – Ha ezzel egy életre egyenesbe kerülök, akkor igen. – Alig észrevehetően elhúzta a száját. – Azonkívül örökre össze fognak kapcsolni egy gazdag és híres rocksztárral, amitől én is híres

158/889

leszek. Mi lehet ennél jobb? Megcsóváltam a fejem. Nem értettem a vágyát, hogy híres akart lenni, bármilyen árat is kelljen fizetnie érte. Én minden erőmmel próbáltam távol maradni a Kellant övező rivaldafénytől, miközben Joey a saját testét is eladta, csak hogy valamennyi rá is vetüljön. Milyen szomorú, amikor valaki an- nyira áhítja a figyelmet, hogy szinte bármire hajlandó érte! Furcsamód még a haragom is elpárolgott, miközben csendben meredtem rá. Ahogy Joey a válaszomat várta, már nem éreztem mást, csak szánalmat. Lassan visszahúzódtam a Kellannel közös otthonunk melegébe. – Remélem, megtalálod, amit keresel, Joey. – Láthatóan nem erre a reakcióra számított. Még akkor is zavartan ráncolta a homlokát, amikor rácsuktam az ajtót.

7. fejezet

Agyő, Seattle!

Amikor felébredtem, az önkívület határán lebegtem. Péntek van, az utolsó napom Seattle-ben! Ma délután Kellan karjaiban leszek Los Angelesben. Már alig vártam! Kipattantam ideiglenes ágyamból, és majdnem átestem a nappali padlóján fekvő barátnőkön. Jenny mordult egyet, amikor megböktem a könyökét, de nem ébredt fel. Szédültem, felsiettem az emeletre, hogy lezuhanyozzam, és készüljek az indulásra. Anna nemsokára jön értem, én pedig friss és üde akarok lenni, amikor Kellannel találkozom. Még csak pár hete, hogy elment tőlem, de egy örökkévalóságnak tűnt. Mindig ez van, amikor elmegy. Az időérzékem Kellan közelségétől függ – minél távolabb van tőlem, annál lassabban telik az idő. Amint kiléptem a zuhanyzóból, frissen főtt kávé mennyei il- latát éreztem. Összefutott a nyál a számban, és azonnal Kellan jutott eszembe. Nem mintha eddig nem lett volna az eszemben. Általában ott volt a gondolataim mélyén, de a kávéillat a

160/889

felszínre hozta. Miután felöltöztem és útra kész lettem, megragadtam a csomagjaimat, és lesiettem, hogy a bejáratnál lepakoljak. Addi- gra a legtöbb lány már felébredt, dörgölték a szemüket, bö- gréből kávét kortyolgattak, miközben elrakosgatták a holmijukat. Jenny egyik karjával megölelt, a másikkal egy ter- mosz kávét nyújtott felém. – Anna épp most hívott. Úton van. Bólintottam két korty között – kissé égette a nyelvem, de fenségesen krémes volt. Jenny körbenézett a zsúfolt nappaliban. – Megvárom, amíg a lányok hazamennek, aztán bezárom a házat, mielőtt elindulok. Szavai eszembe juttattak valamit. Beletúrtam a táskába a kulcscsomómért. Miután kiszabadítottam a könyvből, amelyet a repülőn akarok olvasni, próbálgattam egy darabig a kulcslyuk- ban, mire megtaláltam a Chevelle-hez valót. – Kérhetek tőled egy szívességet? Jenny bólintott, mire átadtam neki Kellan drágaságának a kulcsát. – Megbeszéltem a karosszéria-műhellyel. A garázsukban marad a Chevelle, amíg vissza nem jövök. Le tudod ott adni Babette-et? Jenny vigyorgott, amint meghallotta Kellan autójának becenevét.

161/889

– Persze. Rachellel leadjuk ma délután. Rachel odajött Jenny mellé, és fáradt fejét a vállára hajtotta. Túl sokáig maradtunk fönn az éjszaka. Az egzotikus szépség fáradtan ásított egy nagyot, és Jenny együtt érzően megsi- mogatta a lány sötét haját. Mandulaszemével rám hunyorított, majd fölemelte fejét. Rachel halkan megkérdezte:

– Üdvözölnéd a nevemben Mattet? És megmondanád neki, hogy legszívesebben vele lennék? A tartózkodó lány az ajkába harapott, és barna bőre enyhén elpirult. Azonnal válaszoltam, hogy persze. Pontosan tudtam, milyen érzés távol lenni attól, akit szeretünk. Pocsék. Ám Matt és Rachel, úgy tűnt, jól kezelik a távkapcsolatot, és jó érzéssel töltött el, ahogy a fiúk őrült – vagy egyre őrültebb – életmód- jának ellenére jól boldogulnak. Tetszett Evan és Jenny kapcsolata is. Átnéztem legjobb barát- nőm feje fölött, és azt mondtam:

– És Evant is megölelem a te nevedben. Jenny szélesen elmosolyodott, majd a hátsó zsebébe nyúlt. Élénkzöld cukrosdobozt vett elő, amely már laposra volt hajtog- atva. Huncut mosollyal átadta nekem. – Ezt is odaadnád neki? Kíváncsian széthajtogattam, jujubacukorka volt benne. Vis- szahajtogattam a dobozt, és megkérdeztem:

– Ezt a vacakot adjam oda neki?

162/889

Jenny kuncogott. – Ne aggódj, elfogadja. Táskámba tettem a dobozt, és azon tűnődtem, vajon milyen bizalmas viccelődés hírvivője vagyok. Nos, bárhogy is segíthet- ek, megteszem. Evan és Jenny az én rocksztárjaim – és ideális pár. Cheyenne és Kate odajöttek, hogy búcsúzóul megöleljenek. Amikor Kate hátrébb lépett, így szólt:

– Hé, Justin épp Los Angelesben van. Ha esetleg találkozol vele, azt üzenem… Hé! Felnevetett, copfja a vállán ugrándozott. Justin a már neves rockbanda, a Megváltók szólóénekese volt. Az öttagú együttes volt az, amely felfedezte a P. Fejeket. Kate belezúgott Justinba, és szerintem Justin is Kate-be. Amióta ők ketten találkoztak, rendszeresen SMS-ezgettek egymásnak. Kate aranybarna szeme izgatottan csillogott, amikor mondtam, hogy gondom lesz Justinra. Amint csöngettek, Cheyenne szorosan átölelt. – Ugye ott is vigyázol magadra? Kuncogtam, aztán Jenny kinyitotta a nővéremnek az ajtót. A kuncogásom elhalt, amint Anna beviharzott a szobába. Látványosan lehajította a táskáját a félhold alakú asztalra, a bejáratnál. – Bárcsak néha én is ihatnék! – morogta.

163/889

– Baj van? – kérdezte Jenny, miután becsukta az ajtót. Anna átnézett a válla fölött. – Csak annyi, hogy megölöm azt a szemét állatot, amint Los Angelesbe érek. Senkinek nem kellett rákérdeznie, vajon ki az a bizonyos szemét állat. Jenny csak elhúzta a száját, aztán annyit kérdezett:

– Mit csinált? Az arca kifejezéstelen volt, mintha a világon semmilyen válasz nem tudná kihozni a sodrából. Értettem, hogy ez milyen érzés. Valójában Jennynek inkább azt kellett volna kérdeznie:

„Mit nem csinált Griffin?” Mivel tudtam, mi a baja Annának, felsóhajtottam. – Nem olyan nagy ügy, Anna. Rám nézett. A lányok döbbenettel az arcukon bámultak rám. Általában nem védtem Griffint. – Fiú, Kiera. Fiú lesz! Csakis annyit kértem tőle ebben az egész… botrányos kapcsolatban, hogy kislánnyal ajándékozzon meg, de ez az idióta még erre sem volt képes. Rosszallón azt mondtam:

– Ez nem olyan, amiről ő tehet. Jeges tekintete belém fojtotta a szót. Amint a lányok rájöttek, miért bosszankodik Anna, Kate hirtelen felkiáltott:

– Ó, istenem! Kisfiad lesz! Gratulálok! A fiúk olyan

164/889

íííííímádnivalók! Kate hangja elcsuklott, amint Anna pillantása rávetődött. Egy időre néma csönd lett, aztán Jenny óvatosan azt mondta:

– Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Anna dobogni kezdett a lábával, mire Jenny megvonta a vállát, és feladta. – Igazad van, Griffin csak eszköz. Anna felélénkült. – Megmondtam! Igaz? Csak ráztam a fejem, ahogy Anna kemény öt percig szidal- mazta a barátját. Néha van, hogy azt akarjuk, legyen, aki vakon egyetért velünk, mindegy, mi a gond. És annak ellenére, hogy Anna tényleg túlzásba esett, azt egyikünk sem vonta kétségbe, hogy igaza van. Végül Anna lecsillapodott, mindenkitől elköszönt, és segített bepakolni a cuccaimat Denny öreg Hondájába. Nos, igazából csak szemmel tartott, amíg bepakoltam a csomagjaimat az autóba. Csak kettő volt, ami szerintem elég szerény poggyász egy határozatlan idejű úthoz. Annának három tömött bőröndje volt, és egy kézitáskája, amely súrolta a kézipoggyász határait. Éppen elhelyezkedtem az ülésemen, és a stewardess arra kért mindenkit, kapcsoljuk ki az elektronikus eszközeinket, amikor rezegni kezdett a mobilom. Mivel épp előtte üzentem Kellan- nek, hogy mindjárt indulunk, azt hittem, ő az, és diszkréten

165/889

ránéztem a telefonra. Mosolyogtam, amikor Denny üzenetét lát-

tam a képernyőn: Hiányozni fogsz, csajszi. Sok szerencsét, és légy óvatos!

Meghatott Denny végtelen figyelmessége. Már majdnem meg- mutattam Annának az üzenetet, hátha megváltozik a véleménye Dennyről, de csak elolvasná a szöveget, és rögtön azt feltételezné, hogy lefeküdtem vele. Mivel nem akartam újra bizonygatni az ártatlanságomat, kikapcsoltam a mobilomat, és a táskámba tettem. A repülőút Los Angelesbe nem tartott sokáig, de én végig do- boltam a lábammal, a gitár alakú láncomat babráltam, és halálra idegeskedtem magam, amíg a levegőben voltunk. Az írással is megpróbálkoztam, de nem tudtam eléggé koncentrálni rá, és végül félretettem a notebookot. Kellannel akartam lenni. A szívem hevesen dobogott, amikor földet értünk, és nehezebben lélegeztem, amint megállt a gép. Anna rám ripakodott:

– Nyugi, ne legyél már úgy begerjedve! De nem tudtam lenyugodni. És nem voltam begerjedve, egyszerűen… szükségem volt Kellanre. Azonnal leszállhattunk a gépről, úgyhogy megragadtam a csomagomat, és gyorsan az ajtó felé indultam, még mielőtt Anna felállt volna. Bár a gép közepe felé ültünk, másodikként mentem ki. A gyomoridegeim táncot jártak, ahogy az

166/889

utaslépcsőn rohantam. Fogalmam sem volt, hogyan veszem ma- jd észre Kellant a tengernyi utas és látogató között ezen a hatal- mas reptéren. Arra gondoltam, hogy amíg a csomagra várok, üzenek neki, ha nem pillantom meg rögtön. Kilőttem magam a folyosón a váróterem felé. Átverekedtem magam a barátaikra és szeretteikre várakozó tömegen, majd föl- nevettem. Kellan elöl, középen állt, karját széttárva, mint John Cusack a Mondhatsz akármit című filmben. Azzal a különbséggel, hogy ő nem magnót tartott a kezében. Nem, Kel- lan büszkén tartotta kezében a következő – kínosan nagy, fekete betűs – feliratot: MRS. KELLAN KYLE. Tudhattam volna, hogy nem lesz nehéz Kellant kiszúrni. Még a felirat nélkül is kitűnt a tömegből. Elfojtott nevetés-zokogás tört ki belőlem, ahogy hozzárohan- tam. Egyszerűen nem hittem el, hogy végre vele lehetek, és már nem hagyom el. Kellannek alig maradt ideje, hogy ledobja a fe- liratot, és elkapjon, amint a karjába omlottam. Fejem a vállgödrébe temettem, lábammal a derekát szorítottam, és oly- an szorosan öleltem, ahogy csak tudtam. Éreztem férfias, tiszta, mámorító illatát, míg meleg keze a hátamat simogatta. Ny- ugtalanságom azonnal elillant. Itt vagyok! Együtt vagyunk! Elhúzódtam tőle, amikor csöndes nevetését éreztem a mellka- somon. Kellan arca sugárzott, ahogy rám nézett. Lehet, hogy csak képzelődtem, de éjkék szeme még sötétebbnek tűnt, a

167/889

szempillája még hosszabbnak. Vidám mosolya is érzékibbnek tűnt, mint ahogy emlékeztem rá. Nem gondoltam, hogy lehet- séges, de rövid távollétem alatt még vonzóbb lett. – Hiányoztam? – suttogta, és ahogy felém hajolt, a teste egyértelműen azt üzente: Érezni akarom az ajkad! Mosolyogva hagytam. Még a szája is édesebb, érzékibb volt. Amint nyelve a nyelvemhez ért, és kezét a fenekemen éreztem, hirtelen ráeszméltem, hogy nyilvános helyen vagyunk, amely tele van fiatal, ártatlan bámészkodóval. Nagy nehezen kisza- badítottam magam az öleléséből, és lábra álltam. Komoran rám nézett; ha lehet, apró fintora még édesebb volt, mint a mosolya. – Hé, én élveztem! – Igen, tudom. Kezem a hasán hagytam, ő pedig megragadta az ujjaimat, és a komorsága rögtön eltűnt. Felnevetett és lehajolt, hogy fölvegye az üdvözlő feliratát. Ellenálltam a kísértésnek, hogy beletúrjak hihetetlenül szexi, borzas, kócos hajába. Amikor fölegyenese- dett, a kezében lévő hivalkodó táblára mutattam. – Tetszik a feliratod. Megint mosolygott. – Gondoltam. Elolvastam újra, amint a csípőjénél himbálódzott, és komoly- an azt mondtam:

– De ugye, tudod, hogy nekem nem tetszik a Mrs. Kyle? Túl

168/889

régimódi. Kellan rápillantott a táblára a combja mellett, aztán ismét rám. – Miért? Kedves dolog egy nő részéről, ha felveszi a férje nevét, nem? Hüvelykujjával hozzáért a jegygyűrűmhöz, amikor kimondta a „férj” szót, és vonásain tisztán látszott, büszkeséggel tölti el a gondolat, hogy a felesége vagyok. – Ez szexista felfogás, Kellan. Megvan a saját nevem. Nincs szükségem arra, hogy fölvegyem a tiédet. Végigsimítottam a puha, fekete pamuton a mellkasán. Hogy bizonyítsam az igazamat, odanyúltam a szíve fölött lévő tetováláshoz. Kellan összerezzent, a szeme megvillant. – Csak a vezetéknevedet – suttogtam. Kellan izzó tekintete a számra szegeződött. Az ajka szétnyílt, és miközben figyeltem, megigézve kidugta nyelvét, majd lassan végighúzta a fogát az alsó ajkán. Tébolyító volt, túlzás nélkül. Éppen azon tűnődtem, mennyi közszeméremsértést úszunk meg, mielőtt a biztonságiak elhurcolnak minket, amikor a reptéri zaj és hangzavar közepette valaki hangosan felkiáltott. – Köszi, Kiera! Majdnem megszültem, miközben meg- próbáltam levenni a kézitáskámat! Kellannel hátranéztünk kivörösödött arcú nővéremre. Ahogy felénk trappolt, idegesen eligazított egy kósza hajtincset az

169/889

arcából. Nyilvánvaló volt minden körülötte álló számára, hogy ki van borulva. Kellan elengedte a kezemet, és egy lépést tett Anna felé. – Segíthetek, ugye? – Itt van Griffin? – suttogtam, szememmel a basszusgitárost keresve. Biztos voltam abban, tudja, hogy Anna velem jön. Kellan egy pillanatra megállt, és a haját hátrasimította. – Úgy döntött, hogy a házban vár. Bocsánatkérően vállat vont. Először bosszantott a dolog, de aztán hagytam. Griffin soha nem volt figyelmes partner. A pokolba is, soha nem is volt igazi partner! Csak egyéjszakás kaland. Azt gondoltam, majd megváltozik, amint megtudja, hogy Anna terhes, és talán felnő egy kicsit. De ahogy Kellan mindig is mondta, Griffin az Griffin. Kis ideig eltartott, mire a csomagjainkat megkaptuk, de végül mindegyik meglett, aztán Kellan autója felé indultunk. A lemezcég megengedte, hogy az egyik autójukat használja, amíg a banda a vendégházban száll meg. Fényes ezüst Audi kabrió volt. Anna el volt ájulva, amint meglátta, de rám nem tett különösebb benyomást. Kellan sokkal jobban mutatott a ko- moly, csillogó Chevelle-ben. Kellan sóhajtott egyet, amint beült a kormány mögé, és tudtam, ő is hasonlóan érez a menő autóval kapcsolatban. An- nát majdnem teljesen betemették a csomagok a hátsó ülésen,

170/889

mivel a csomagtartó ebben az autóban nem volt igazán tágas. De úgy tűnt, őt mindez nem zavarja, miközben nyitott tetővel hajtottunk végig a napsütötte Los Angeles-i utcákon. Szélesen mosolygott, haját lobogtatta a szél. – Tutira hozzá tudnék szokni ehhez – mondta, miközben a fe- jét hátravetette. Seattle-ben nyirkos, borult volt az idő, itt viszont ragyogóan tiszta, kék ég fogadott minket. Nos, szerintem a város fölött le- begő szmogréteg kissé beárnyékolta ezt a kékséget, ám az idő tényleg gyönyörű volt. A levegő, ahogy a szél átfújt az ujjaim között, más volt, mint otthon – meleg, nem pedig hűvös. A hosszan elterülő várost elképedve figyeltem. Bárhová nézett az ember, kultúrák és et- nikumok keveredtek. Az autóutak és -pályák hálózata is bonyolultabb volt, mint bárhol máshol, ahol eddig jártam, de Kellan magabiztosan vezetett, ahogy a belváros felé tartottunk. Semmit nem tévesztettem szem elől, mindent látni akartam! Los Angeles ikon, legenda. Ez a méret és tér félelmetes. Nem vé- letlenül vonzotta az embereket LA – itt álmok születtek és hal- tak meg. Szinte érezni lehetett az élet lüktetését a langyos levegőben. Ahogy elkerültük a belvárost, lakóövezetekhez közeledtünk. Útközben láttuk, hogy a város egyik előkelőbb negyedébe érünk. Az ingatlanok tágasak, a házak elképesztően hatalmasak, a gyep

171/889

képtelenül zöld és bársonyos; szebb, mint a seattle-i kertekben. Ahogy ritkultak a házak, behajtottunk egy utcába, amelyet kapu zárt el. Egy idősebb, pocakos férfi őrizte egy fülkében, és hirtelen olyan érzésem támadt, mintha országhatáron mennénk át. Ha a férfi megkérdezné, láthatja-e az útlevelünket, nem is igazán lepődnék meg. Kellan a hátsó zsebébe nyúlt, amint megállította az autót. – Jó napot, Walter! – mondta, és egy kártyát nyújtott át a férfinak. – Már vissza is ért, Mr. Kyle? Ez gyors volt. És látom, két szép fiatal hölgyet talált, amíg távol volt. Megbökte a kalapját, visszaadta Kellannek a kártyáját, és fel- húzta a sorompót. Kellan mosolyogva beindította a motort. – Óvatosan, Walter! Még a végén gyanakodni kezdek, hogy ráhajt a feleségemre. Walter zavarba jött. – Eszembe sem jutna, uram. Rám kacsintott, amivel jelezte, hogy szabad az utunk. Kellan kedélyesen rázta a fejét, amint továbbhajtott. Sportautóban, lazán, sötét napszemüveggel a szemén látszott, hogy már ot- thon érzi magát az új helyén. Meg aztán, Kellan korábban egy teljes évig Los Angelesben lakott a gimnázium után, bár akkor valószínűleg nem élt ilyen jól.

172/889

Miközben olyan impozáns otthonok mellett haladtunk el, melyek alighanem többe kerültek, mint amennyit a legtöbb em- ber egész életében keres, reméltem, hogy Kellan nem itt akar letelepedni. Igaz, bárhová követném őt, de valahogy ennek a városnak más volt a varázsa, mint Seattle-nek. Itt számomra minden túl kihívó volt. Mint például az a ház, amelyiknél Kellan megállt. Modern, háromemeletes épület volt, homokfújt fehér falakkal. Két terasz nyúlt ki belőle, egyik jobb, a másik bal oldalon, mindegyik szint- nek a lehető legtöbb napsütést biztosítva. A teraszkorlátok mind jégvirágos üvegből és fényes krómból voltak, sőt még a koc- sibeállóról is tudni lehetett, hogy a tetején úszómedence van. Bulizós házra emlékeztetett. Arra a fajtára, amelyet elkényeztetett tinédzserekről szóló komédiákban láthatunk, akik durván buliznak, amíg a gazdag szüleik külföldön vannak. Az a tény, hogy több tucat csinos, lengén öltözött ember nyüzs- gött a házban – kezükben itallal, annak ellenére, hogy még dél sem volt –, csak megerősített a véleményemben. Komoran Kel- lanre pillantottam, amint egy parányi bikinis nő elment az autó mellett. Mielőtt rákérdeztem volna, kik is ezek az emberek, Kellan válaszolt. – Ez a lemezkiadó cég háza. Bármelyik általuk alkalmazott művészt szívesen látják itt, és van, aki vendégeket is hív. Ami

173/889

azt illeti, a legtöbb hív is vendégeket, a nap és az éjszaka minden órájában. Rosszalló képet vágott. Ettől én még komorabban néztem, mivel gondolatban mindig is úgy láttam magam előtt Kellant, hogy egy csöndes, félreeső helyen kötelességtudóan dolgozik az albumán. Nem diáktanyán képzeltem el, amíg én tanulok a suliban. És azt is reméltem, itt zavartalanul együtt lehetünk, amire már igazán nagy szük- ségünk volt. Úgy tűnt, tévedtem. Kellan bocsánatkérően vállat vont, majd napszemüvegét a napellenzőre csíptette. Kiugrott az autóból, és elkezdte kipakolni Anna csomagjait a hátsó ülésről. Segítettem neki, mialatt a nővérem helyeslően nézett körbe; a hetedik mennyországban érezte magát. Szélesen mosolygott, mert rabul ejtette tekintetét egy szőke, kék szemű férfi, aki kigyúrt izmait fitogtatta. – Ó, ehhez mindenképpen hozzá tudnék szokni. Figyelmem a szőke férfi párjára terelődött. Háromszög alakú bikinit viselt, amely alig takarta gömbölyded idomait, de azok túl kerekdedek és hetykék voltak ahhoz, hogy természetesek legyenek. Ahogy elment az autó mellett, a bögyös nő végig- mérte a férjemet, és odaszólt neki:

– Szia, Kellan! Kellan bólintott, aztán gyorsan rám nézett. Nyugodt kife- jezést erőltettem az arcomra. Nem számít, ha ismer pár csinos

174/889

szőke nőt. Én vagyok az egyetlen, akivel ágyba bújik. Mégis, azt kívántam, bárcsak ne látnám az egész fenekét, ahogy elmegy mellettünk. Úgy értem, tényleg szinte alig viselt valamit, nem is kellett volna a bikinivel veszkődnie. Nyilvánvaló volt, hogy leg- szívesebben meztelen lenne, és tuti, hogy ma még lesz is. Csomagokkal megpakolva mindhárman bementünk a tágas házba. Minden elsőrangú volt – a drága festmény a falon, a szobát tarkító bőrkanapék, a parkettát takaró perzsaszőnyegek. Mindenről ordított a pénz, és féltem bármihez is hozzányúlni. Visszafogottságomban nem osztoztak azok a félmeztelen pároc- skák, akik úgy lebzseltek a házban, mintha az a sajátjuk lenne. Átvetették magukat a karosszéken, poháralátét nélkül használták a dohányzóasztalt, hihetetlenül ápolt növényekről leveleket tépdestek le. Egyikük a sarokban cigarettázott. Lázadó! Kellan felvezetett minket a lépcsőn. Hangos zene bömbölt a szobákban. De minél beljebb értünk, a hangzavar annál tom- pább lett. A csigalépcső óriási üvegtábláin láttam az úszómedencét a hátsó udvaron, ahol az emberek sokasága tén- fergett. Nem voltam benne biztos, de mintha Griffint láttam volna a tömegben – egy bikinis libával az ölében! Mivel Anna figyelmét teljesen elvonta a pompa, nem vette észre a barátját. Nem mintha különösebben érdekelné. Nos, szerintem egyáltalán nem érdekelte. Amint felértünk az emeletre, Kellan

175/889

egy hatalmas nappaliba vezetett minket. Az elrendezése alapján inkább hálóteremre emlékeztetett: a fő helyiség közösségi célokat szolgált, a tőlem balra eső ajtó közös fürdőszobába vez- etett, és az öt ajtó a körfolyosón nyilvánvalóan a hálószobákba. Az emeleti terasz ajtaja pont előttünk volt. Evan és Matt lépett be rajta, Kellan és én pedig ledobtuk a csomagokat a földre. A szőke gitáros nevetett, és egy vízzel teli lufival zsonglőrködött, majd valami ilyesmit mondott Evannek:

– Jó dobás! Evan vállat vont, megemelte teletetovált karját, ezzel is mutatva imádni való szerénységét. Anna arca felragyogott, amint meglátta a barátainkat, mögöt- tük pedig Griffint kereste – általában nem maradt le az un- okatestvérétől. Nem volt szívem szólni neki, hogy Griffin minden bizonnyal egy félmeztelen csajjal van elfoglalva. Gyors pillantással föltérképeztem a helyet. A bulizók biztosan a föld- szinten, kint tartják a partit. Engem nem zavart. Még az is lehet, hogy Kellannel zavartalanul együtt lehetünk. Amikor Matt és Evan észrevett minket, játékos viselkedésük szívélyes és barátságos lett. Matt gyorsan megölelt, aztán Evan is magához ölelt úgy, hogy lábam nem is érte a talajt. Miután Anna is üdvözölte őket, Matthez fordult:

– Hol van Griffin? Hibátlan ajkát kissé lebiggyesztette, és gömbölyödő pocakját

176/889

simogatta. Matt először Evanre, majd Kellanre pillantott. Amint halványkék szemébe néztem, magamban hallani véltem Matt kérdését, amelyben megerősítést vár zenésztársaitól: „Meg- mondjuk neki?” Idegesített ez a férfiak közötti bajtársi jel- beszéd, de úgy döntöttem, nem húzom föl magam. Ez a banda már régóta együtt van. Biztosan sok nehézségen mentek már keresztül. Ők egy család, még akkor is, ha az egyik tag idióta. Miután Matt látta, mi a többiek válasza, Anna felé fordult. Hüvelykujjával a mögöttük lévő teraszra mutatott, és így szólt:

– A medencénél van. Evan mosolyogva hozzátette:

– Azt az ideges pacákot keresd, akinek a képén savanyú tej csorog végig. Matt felhorkant, és Evan felé emelte a kezét. – Átkozottul jó duma, haver. A két srác lepacsizott, majd rápillantottam a Matt kezében lévő lufira. Élénk rózsaszínű volt, s miután jobban megfigyel- tem, láttam, hogy a folyadék benne nem tiszta, nem átlátszó. Biztos, hogy nem víz. Tej? És nemcsak hogy tej. Most, hogy elég közel voltam hozzá, a szagát is éreztem, és nem volt valami kellemes. Büdöstej-bomba? Pfuj! Undorító! Még szerencse, hogy Matt és Evan kiszemelt áldozatai a medence mellett álltak. Habár nem volt szép dolog a részemről, azt reméltem, kinézték

177/889

már azt a picurka háromszög bikinis csajt, aki Kellannel flörtölt. Anna keze a pocakja fölött ökölbe szorult, amint rájött, hogy a pasija lengén öltözött nőkkel bulizik, ahelyett, hogy segítene neki a csomagokat felcipelni. Egy pillanatra dühösnek tűnt, aztán elégedett mosoly futott át arcán. Kezét kinyújtva Matt felé fordult. – Kölcsönadnád egy kicsit? Matt nevetve odaadta a lufit Annának. – Szívesen. Édes mosollyal az arcán, Anna méltóságteljesen kilépett a ter- aszra. Matt és Evan öt másodpercig várt, aztán utánasietett. Kellan a fejét rázta, és lenézett rám. – Meg akarod nézni a szobánkat, vagy inkább azt, ahogy Griffint lealázzák? Az ajkamba haraptam. – Hű, ez igazán nehéz választás! Kellan kuncogott, és kézen fogott. A fal mellett az első ajtóhoz vezetett, majd azt suttogta:

– Az utóbbi időben voltam Griffinnel eleget, de veled közel sem eleget. Szélesre tárta az ajtót, és én elámultam, ahogy beléptem. Inkább garzonlakásnak, mint vendégszobának tűnt, a seattle-i szobánk háromszorosa volt. A falakat meglepően meleg árnyal- atú szürkére festették, a bútorok ennek kontrasztjaként

178/889

sötétbordók voltak. A fekete ágytakarót ezüstös minta díszítette. A huzatok és a párnák rikítóan fehérek voltak, a pa- planhoz illő, fekete mintával. Ezüst és fekete lámpák álltak az éjjeliszekrényeken, míg néhány kényelmes szürke klubfotel csöndes zugot alkotott a sarokban, íráshoz és olvasáshoz. Az ággyal szemben a falon óriási tévéképernyő volt. Összességében elég fiús szobának tűnt, mégis éreztem benne valami nőiességet. Kristálycsillár lógott a szoba közepén. Mély- bíbor díszpárnák adtak finom hangulatot az ágynak, mellette bíborszín plüss-szőnyeggel. Az egész szoba tele volt hármas csoportokba rendezett, hosszú gyertyákkal, és egy alacsony komód tetején, egy vázában hatalmas liliomcsokor díszelgett. Ámulatba ejtő szoba volt, de nem ettől állt el a lélegzetem, hanem hogy Kellan vörös rózsaszirmokkal szórta tele a padlót és az ágyat. A vörös szín még mélyebbnek tűnt a fekete ágy- takaróval a háttérben. A vörös szirmokon gondosan fehér szir- omréteget is elhelyezett. Ezek szív alakot formáztak, és a szív közepén egy dobozka volt. Kis bársonydoboz. A szívem hevesen vert, ahogy ránéztem. Kellan becsukta mögöttünk az ajtót, és a fülembe suttogta:

– Tetszik? Képtelen voltam válaszolni. Csak bólogattam, miközben bűvölten néztem a rám váró ajándékot. Kellan közelebb húzott, és a friss virágok illata csodálatosan csiklandozta az orromat.

179/889

Levettem a szandálom, és így lépkedtem, hogy érezhessem a selymes szirmokat a lábam alatt. Ahogy az ágy széléhez értünk, Kellan megállt, és velem együtt bámult a dobozra. Egy pillanat- tal később felvette az ágyról, óvatosan, nehogy megbontsa a szép fehér szívet. Szememmel követtem az ujjait. Kellan szó nélkül térdre borult. Bár már korábban is volt erre példa, és bár a szívünk mélyén házasok voltunk, ahogy elnéztem őt így, térdre ereszkedve, könnybe lábadt a szemem. Mosolyogva fel- nézett rám, és azt suttogta:

– Kiera Michelle Allen, leszel a feleségem? Könnycsepp gördült végig az arcomon, amikor kinyitotta a dobozt. Már bólogattam, amint a beáradó napsütésben csillogó gyémántot bámultam. A középen lévő gyönyörű, nagy, kerek gyémánt élettelien ragyogott, ahogy megtörte a fényt. Apróbb gyémántok gyűrűje vette körül, növelve a ragyogását, és gyémántok sora szegélyezte az ezüstgyűrű karikáját is. Ez volt a legmesésebb gyűrű, amelyet valaha láttam. Kellan nyugodt volt, miközben kivette a gyűrűt a dobozból. Az én ujjaim persze remegtek, amikor Kellan a bal kezemre csúsztatta, az eljegyzési gyűrű fölé. A kettő tökéletesen kiegészítette egymást, egyszerűen nem tudtam levenni a sze- mem róluk. Kellan nevetett, majd felállt. Amint összeszedtem magam, felnéztem rá, és kimondtam az első dolgot, ami az es- zembe jutott:

180/889

– Nem kellett volna. A régi gyűrű is jó volt. Szerénykedésnek hangozhatott, ami kicsúszott a számon, de az új gyűrű drágának tűnt, és igazán nem kellett volna ennyi pénzt rám költenie. Nem kellett küzdenie értem – már az övé voltam. Kellan mosolygott, és szorosan átölelte a derekamat. – De igen. Megráztam a fejem. – Ne érts félre, ez mesés, de tökéletes volt nekem a régi is. Nem kellett volna. Kellan mosolya nem haványult. – De igen. – Kellan… Türelmetlen ajka félbeszakított. – De igen, Kiera – suttogta a számba. A szemem lecsukódott, és felhagytam a hiábavaló ellenkezés- sel. Az ő pénze volt, milyen jogon mondhatnám meg neki, mire költse? Miközben egyre erősebben szorított, beletúrtam a hajába. Csókunk egyre mélyült, ahogy a pillanat heve összekeveredett a többhetes távollét fájdalmával. Elképesztően hosszú ideje nem voltam a karjai között, s bár a házban nyüzs- gés volt, hirtelen semmi mást nem volt kedvem viselni, csak a fényes gyűrűt, amelyet épp most kaptam tőle. Némán könyörögve megrántottam az ingét. Értette, és azon- nal letépte magáról. Végigsimítottam mellkasán, elragadtatva a

181/889

meleg, bársonyos bőrétől, a karcolásoktól és rovátkáktól. Leha- joltam, és megcsókoltam a nevem a szíve fölött. Kellan sóhajtott egyet, és a mellkasához szorította a fejem. Ránéztem, a szeme csukva volt. Az arca békés és boldog. Azt akartam, hogy izzon a szeme, ezért lejjebb csúsztam, és nyelvemmel a mellbimbóját izgattam, körbe-körbe. Majd fino- man végighúztam a fogam az érzékeny bőrön. Tudtam, hogy az ő melle nem olyan érzékeny, mint az enyém, de valahol olvast- am, hogy a férfiak is élvezik ezt az izgatást. Kellan hirtelen kinyitotta szemét, és nyugodt arcán ördögi vigyor ült. Ujjbegyei végigsimították a hátam, s bár alig ért hozzám, minden érintkezési pontból forróság sugárzott. Amikor a pólóm aljára ért, a szegély alá csúsztatta az ujjait, és gyakorlott moz- dulattal levette rólam. Tekintete a melltartómon időzött. A ruháimat gyakorlatiasan válogatom meg, különösen a fe- hérneműimet. Az egyszerű fehér vagy krémszínű, teljes mellet fedő melltartók tetszenek. Ám a nővérem kezdett beleszólni a ruhatáram kiválasztásába. Azt mondogatta, aki egy rocksztár fe- lesége, az nem viselhet sportmelltartót, ezért elvitt fehérneműt vásárolni. Először elvetettem a javaslatait, mivel azok az apró ruhadarabok, amelyeket megpróbált rám erőltetni, semmikép- pen sem voltak melltartónak nevezhetők, de aztán mutatott néhány csinos, elegáns darabot is, amelyek tényleg megtetsz- ettek. Amit most viseltem, az egy csipkés, világos rózsaszínű,

182/889

push-up melltartó volt. Nem rendelkeztem nagy méretekkel, de ez a melltartó jól tartotta azt, amim volt, és úgy emelte meg, hogy sokkal nagyobbnak tűnt. Mondhatni, az őszinteségi egyez- ségünk határait feszegettem ezzel, de Kellan már jól ismerte a testem. Egyszerűen csak „kidíszítettem a csomagot”, ahogy a nővérem fogalmazott. Alig vártam, hogy Kellan lássa a hozzá illő bugyit. Komoly tizenöt másodpercig tartott, hogy újra az arcomba tudjon nézni. Ekkor már izzott a szeme a vágytól. Egy pillanatra az ajkába harapott, majd megrázta a fejét. – Nem kellett volna – mondta tréfásan. – A régit is nagyon szerettem. Vidám mosolya egyre szélesebb lett, miközben a saját sza- vaimat használta ellenem. Halkan nevetve megrántottam a sortja zsinórját, és egyre közelebb húztam magamhoz a csípőjét. – De igen – suttogtam, mielőtt ajkam a szájára tapasztottam. Rám nevetett, de abbahagyta, ahogy sortját kigomboltam. Halkan felnyögött, amikor becsúsztattam a kezem. Teljesen készen állt, kemény volt a selymes bokszerben. Érezni akartam, de Kellan visszalökött az ágyra. Az ajka szétnyílt, homályos tek- intetével végignézett rajtam, amint a sziromtengerben ülök. Fölém hajolva megragadta a sortomon a gombokat, és letépte rólam. Amikor meglátta az említett fehérneműt, felnyögött. A

183/889

halvány rózsaszín enyhén áttetsző volt, csípőmön a pánt zavar- ba ejtően vékony. Olyan tekintettel nézett föl rám, amely tele volt vággyal és bosszúsággal. Mérgesen így szólt:

– Azt akarod, hogy ez csak három másodpercig maradjon ép? Felnevettem, mire a huncut vigyora visszatért. – Kikészítesz, Kiera! Megcsókolta a hasam. – Tényleg kikészítesz… Amint a szája lefelé vándorolt a hasamon, kezdtem azt hinni, ő készít ki engem; a sajgó vágy már majdnem igazi fájdalom volt. A mesteri virágdíszt lesöpörve széttártam a lábam az ágy- on, hogy Kellan rám feküdhessen. Bársonyos szirmok ragadtak a bőrömre, ahogy felé nyúltam. Az arca ellágyult, tele volt szere- lemmel és elragadtatással. – Olyan gyönyörű vagy, tudod? Éreztem, hogy az arcom forró, és elfordítottam a tekintetem. Persze, helyes lány vagyok…. de az olyan szó, mint a „gyönyörű”, inkább az egzotikus szépségű nővéremet jellemzi. Kellan levette a cipőjét, a sortját, és bebújt mellém az ágyba. Már mellettem fekve megragadta az állam, és maga felé fordította az arcom. – Tudod? – kérdezte újra. Mivel nem tudtam mit mondani, megráztam a fejem. Kellan

184/889

sóhajtott, és végigsimított a hajamon. – Hát, én tudom – súgta. Ajka visszatért az enyémhez, és fölsikoltottam, amint a testünk összeért. A bugyim vékony anyaga csak felerősítette az érzést. Csókunk egyre hevesebb lett, ahogy a vágy is egyre for- rósodott. Kellan a fülembe lihegve azt suttogta:

– Szeretlek. Teste a testemnek feszült, és behunytam a szemem. El akartam neki mondani, hogy én is szeretem őt, de féltem, hogy ha bármilyen hangot kiadok magamból, az csak szenvedélyes sikoltás lenne, és még mindig a tudatában voltam, milyen sok ember kószál itt a házban. Így csak felnyögtem, és ujjaimat a vállába mélyesztettem. Amikor Kellan kikapcsolta a melltartómat, és isteni nyelvével a mellbimbómat csókolgatta, ahogy előtte én tettem vele, a körülöttem lévő idegenekről teljesen elfeledkezve felkiáltottam. Levegő után kapkodva, finoman lejjebb toltam fejét. Nem volt szüksége több iránymutatásra. Megragadta a bugyim vékony pántját, lerántotta, és alatta kezdett kutatni. Amint a nyelve a csiklóm körül forgott, felsikoltottam. Addig játszott a testem- mel, amíg már ziháltam, a párnába markoltam, és izzadt testemre virágszirmok ragadtak. Abbahagyta, mielőtt a csúcsra értem volna, és fájt ez a veszteség. Ám Kellan nem hagyta, hogy sokáig szenvedjek. Gyorsan levette a bokszeralsóját, és fölém

185/889

feküdt. Belém hatolt, miközben száját a számra tapasztotta. – Ó, istenem, mennyire hiányoztál! – suttogtam, amikor már bennem volt. Vagy talán kiáltottam? Nem tudom már… Kellan a nyakam hajlatának támasztotta a fejét, amikor megkönnyebbülten felnyögött. – Többé már nem kell, hogy hiányolj – lihegte, majd mozogni kezdett. Nincs csodálatosabb érzés, mint amikor bennem mozog! Lábammal átfogtam, és szorítottam. Gyönyörrel teli, erotikus élmény volt, ahogy megfeszültek és elernyedtek az izmai. Bőre és a bőröm izzadt volt, és néhány kósza virágszirom a hátára került. Nem lepődtem meg. Ha szirom lennék, én is Kellan Kyle bőrére vágynék. A zihálása erősödött, miközben a szája a nyakam felé vette az útját. Bár éreztem, hogy teste remegni kezd, lassú, egyenletes ritmussal az egész lelkemet megrázó csúcsra röpített. Érzékeimet kitöltötte a veríték, Kellan és a virágok illatának egyvelege. Úgy éreztem, ez felejthetetlen pil- lanat. A vége felé éreztem, ahogy Kellan teste merevvé válik, a csípőmozgása felgyorsul, és ő is mindjárt csúcsra ér, bár az ar- cán láttam, hogy megpróbálja késleltetni. Én viszont nem tudtam. Lehunytam a szemem, és megfeszültem, miközben a mámor elárasztott. Nyögések hosszú sora tört ki belőlem, ahogy a gyönyör utat talált. A legvégén Kellan azt suttogta:

– A francba!

186/889

Éreztem, hogy elélvezett. A gyönyöröm, ha lehet, még tovább fokozódott. Kimerülve, kielégülten egymás karjába omlottunk. Amint újra levegőhöz jutottunk, Kellan így szólt:

– Sajnálom, azt akartam, hogy kétszer élvezz el, de nem tudtam visszatartani. Felemelte fejét, és felhúzta az egyik szemöldökét. – Csakis a fehérneműd lehet az oka. Kuncogtam, és kicsit megcsipkedtem. – Ha az első jó, nem kell kettő. Kellan nevetett, majd bágyadtan csókolóztunk egymást átölelve, szirmokkal borítva. Kellan néhányat felszedett a mellemről, és azt súgta:

– Adj nekem egy percet, és talán meg tudom változtatni erről a véleményedet. Tetszett a válasza, ám ekkor a hálószoba ajtaja hirtelen kinyílt. Felsikoltottam, és megpróbáltam eltakarni a testemet. Kellan segített, rám feküdt, úgyhogy csak őt lehetett látni, ami viszont őt nem zavarta. Elszörnyedve, tehetetlenül néztem, ahogy a legrosszabb rémálmom lejátszódik a szemem előtt. Griffin oldalgott be a szobába. Tekintete szórakozott volt, amint Kel- lanre bámult. Lehet, hogy tévedek, de mintha nem azért örült volna, hogy rajtakapott minket az ágyban. Ami azt illeti, lehet,

187/889

hogy nem is vett észre engem. Most már tudtam, ez a pillanat örökre emlékezetes marad. Kellan mereven bámulta Griffint, aki a legintimebb pillana- tunkat zavarta meg, és rákiáltott:

– Mi a fasz van, Griffin? Griffin ugrált, és ügyet sem vetett Kellanre. – Nem fogod elhinni, ki van itt! Az inge, a haja fehér folyadéktól ragadt; borzasztóan büdös volt, szerelmi fészkünk rózsaillatát azonnal a háttérbe szorította. Kellan mérgesen egy vaskos párnát dobott hozzá. – Nem érdekel! Tűnj a francba! – Griffin hátrébb lépett, amint a párna pofon csapta. Arcom forró volt, és vörös, bár Griffin még mindig nem vett észre. – Haver, majd érdekelni fog, ha látod! Szállj már ki az ágyból, lusta disznó! Csak ekkor vette észre, hogy Kellannek társasága van. Mosolya szélesebb lett, és elnyújtott hangon így szólt:

– Hé, Kiera, örülök, hogy látlak. Tudtam, hogy Kellan nekirontana és a földre nyomná Griffint, ha nem azzal lenne elfoglalva, hogy testével az enyémet takarja Griffin tekintete elől. Miután rájött, hogy hiába, felkiáltott:

– Matt, vidd már ki a szobámból az unokatesódat, mielőtt lelököm a kurva erkélyről! Ez eltartott egy pillanatig, de végül Matt és Evan berohantak a

188/889

szobába, hogy eltávolítsák a basszusgitárost, aki az életével ját- szott. Nyöszörögtem, és eltakartam az arcomat. A francba! Tényleg ez volt a legborzasztóbb rémálmom. Matt és Evan volt olyan udvarias, és nem nézett közvetlenül ránk, mégis megalázó volt. Anna vihogva dugta be a fejét a szobába, Matt és Evan a tiltakozó Griffint vonszolták kifelé. – Haver, később is szexelhetnek! Kellannek látnia kell, ki van lent! Griffin újra ránk irányította a figyelmét. – A csajnak te kellesz, haver! Te! Matt fejbe vágta. – Elfelejtetted, hogy megbeszéltük? Kellant békén hagyjuk, mert Kiera jön, és ő oda akarja adni neki azt a bizonyos dolgot. Mivel Griffin nem értette, Matt újra fejbe vágta. – Hülye, idióta! – dünnyögte, és kirángatta a szobából. – Bocsi, Kell! – kiabálta Griffin, és becsukta az ajtót. Megszégyenítve Kellanbe kapaszkodtam. – Ó, istenem, ugye ez nem is történt meg? Kellan sóhajtott, és a hátamat simogatta. – De, sajnos igen. Ne haragudj, elfelejtettem bezárni az ajtót. – Majd vigyorgott egyet. – Más kötött le. Hátrébb húzódtam, és mérgesen ránéztem. Ez egyáltalán nem volt vicces! Aztán eszembe jutottak Griffin szavai – hogy is fele- jthetném el őket –, és megkérdeztem:

189/889

– Te tudod, kiről beszélt? Ki van itt, hogy lásson téged? Kellan a fejét rázta. – Fogalmam sincs. Fejét az ajtó felé fordította, amely mögül hallottuk, hogy Griffin és Matt azon veszekszik, hogy Griffinből teljes mérték- ben hiányzik az illem. – Azt hiszem, mégis megyek és megnézem.

8. fejezet

Az ajánlat

A testünket beterítő rózsaszirmok miatt eltartott pár percig, amíg Kellan és én átöltöztünk. Kellan nevetett, amikor kip- iszkált néhány szirmot a hajamból, amely bizonyára kócos volt, és arról árulkodott, hogy épp az előbb voltam egy délutáni – pontosabban szólva késő délelőtti – légyotton. Nos, lehetett volna rosszabb is. Az egész zenekar rajtakaphatott volna minket teljesen pucéran, kiszolgáltatva a tekintetüknek. Ja, hogy pon- tosan ez történt… Mérgesen felálltam, és visszabámultam az összegyűrt ágyra. Kellan követte a tekintetemet, aztán cipőbe bújt. Lassan mellém állt, elmosolyodott, vett egy nagy lélegz- etet, majd homlokon csókolt. – Maradj itt! Megyek és megölöm Griffint. Vigyorogtam, és követtem, ahogy kiviharzott az ajtón. Amen- nyiben Kellan ellátná Griffin baját, semmi áron le nem marad- nék róla. Griffin a nappali másik felén volt, olyan messze az ajtónktól, amennyire csak az unokatesója el tudta rángatni. Kis- sé már nekivetkőzött, pólójával épp a hajáról törölgette a

191/889

savanyú tejet. Matt és Evan mondtak neki valamit, Anna pedig a lábával dobolt. Biztosra vettem, hogy le akarta szidni, amiért fiúval ajándékozta meg, de még nem volt rá lehetősége az egyéb kellemetlenségek miatt. Nem értettem, hogyan tud valaki ennyi bajba keveredni. Griffin felnézett, és látta, hogy Kellan feléje siet. Vékony ajka széles mosolyra húzódott. – Haver…! Ám Griffin mást már nem mondhatott. Kellan odament hozzá, mindkét tenyerét a mellére tette, a földre lökte és jól seggbe rúgta, mire a mosoly eltűnt Griffin arcáról. – Mi a fasz van, Kellan? Kellan összeszorított szájjal bámult le Griffinre. Én már tudtam, milyen Kellan, amikor berág valakire, akár rám is, de még soha nem láttam, amikor a mérge egy bandatagra irányul. Nos, kivéve, amikor Griffin engem molesztált, és Kellan annyira bedühödött, hogy ráüvöltött, hagyja abba. De ez most más volt. Úgy tűnt, elege volt, mintha Griffin végül túllőtt volna a célon. Mivel Kellan nem válaszolt, Griffin a szemét forgatva így szólt:

– Nyugi, a seggeden kívül nem láttam semmit. Kellan a lefelé vezető előcsarnokra mutatott. Halkan, kimérten szólt Griffinhez:

– Tűnj innen! Most rögtön!

192/889

Matt és Evan döbbenten néztek Kellanre. Még Anna sem

tudott szóhoz jutni. Griffin horkant egyet, és felállt. – Ne már, Kell! – mutatott a hálószobánk felé. – Nem tudtam, hogy Kiera itt van. A nővérem halkan megjegyezte:

– Szerinted külön repültünk ide? Griffin nagy levegőt vett, és összekulcsolta a karját a mellén. Griffinnek volt pár tetoválás a testén, de valamiért nem tudtam levenni a szemem arról a bögyös, matrózruhás nőről, amelyik egy kardon lovagol. Azt hiszem, egy pillanatra kissé hazavágott, és részben emiatt még nem tudtam Griffin szemébe nézni. – Egyébként meg, akár ki is rúghatsz a bandából, haver. Kellan farkasszemet nézett Griffinnel, és a többiek is feszültek lettek. Matt és Evan egymásra nézett, szinte hallottam, amint a szemükkel azt üzenik: Oké, háromra te lefogod Kellant, én meg Griffint.

– Mi a francért tartanálak meg? – mondta Kellan dühösen, kemény tekintettel. Griffin nem tűnt ijedtnek, önelégülten vigyorgott, és nyugodt maradt. – Mert szar alak vagyok, és te ezt jól tudod. – Majd ártatlan mosollyal hozzátette: – És a legjobb barátok vagyunk. Kellan behunyta a szemét, és egy lépést hátrált. Matt és Evan

193/889

kissé ellazultak. Kellan mély lélegzetet vett, és végül felnézett. – Ha bárhol együtt vagyok a feleségemmel, bárhol… kopogj, és várj, amíg beengedünk! Fel tudod fogni ezt a kibaszott kis agyaddal? Griffin vállat vont. – Rendben, haver, ha akarod. Kellan a fejét rázta, megfordult, és megfogta a kezem. Bár az arcom lángolt, rámosolyogtam Mattre és Evanre, mintegy jelezve hálámat a segítségükért. Griffin, miután érezte, hogy a forró helyzetnek vége, biztosan azt hitte, minden újra a régi. Amint mi elindultunk, Kellanhez lépett, és átölelte a vállát. Kellan másik oldalán állva is éreztem a megromlott tej savanyú bűzét. – Na, most már megmutathatom, ki van itt? Kellan vágott egy grimaszt, amint megcsapta az orrát a rémes szag, és elhúzódott tőle. Mivel talán azt hitte, Kellan még mindig mérges rá, Griffin összevonta a szemöldökét. – Na, ne már, bocsi, hogy rátok törtem, oké? Egyszerűen izg- atott voltam. Azzal vigyorogva ugrálni kezdett megint. – Úgy értem, milyen sűrűn találkozhatsz egy pornószínésznővel? Kétségbeestem, mert rossz érzésem támadt, ki van itt. Kellan összeráncolta homlokát, Matt pedig azt súgta:

194/889

– Ő nem pornósztár, Griff. Ne hívd annak! Griffin morcosan Mattre nézett. – Dögös csaj, haver. És a felvételen szexel. Beindultam rá. Hű, haver, igazi pornósztár! Behunytam szemem, és befogtam az orromat. Épp amikor azt gondoltam, Griffin már nem tud jobban megbotránkoztatni, be- bizonyította, hogy tévedek. Ügyet sem vetve Mattre, aki a szemét forgatta, illetve Annára, aki nyugtalannak tűnt, Griffin Kellant figyelte. – …és téged akar látni, esküszöm! El tudod hinni ezt a baromságot? Kellan megállt, és körbenézett a szobában. – Kiről beszél ez? Ki van itt? Evan a fejét vakargatta. – Hm, Sienna Sexton. Kellannek leesett az álla. Nekem is. Sienna Sexton óriási sztár volt – mindenki ismerte a nevét. És nem csak azért, amit Griffin már említett. Igaz, hogy az egyik volt pasija kiszivárogtatott róla egy szexfelvételt, és igaz, hogy azt a neten bárki megnézheti, mindazonáltal Sienna tényleg nagyon tehetséges művész volt. Mint gyerekszínész, a rivaldafényben nőtt föl. Ahogy ebből kinőtt, átpártolt a zenére. Amikor kitört a szexbotrány, az tönkretehette volna a karrierjét, de akkor ő kihasználta a lehet- őséget, hogy a zenéjét felnőttesebb stílusúra változtassa.

195/889

Rendszeresen a toplisták élén állt. Ismeri a férjem nevét… és látni is akarja… Nem tudtam elhinni. Kellan Mattre és Evanre nézett. – Komolyan? Az a bizonyos Sienna Sexton? Miért akar velem találkozni? Honnan tudja egyáltalán, ki vagyok? Mindkét srác vállat vont, majd Matt így szólt:

– Nem tudom, haver. Pár perccel ezelőtt érkezett a kísérőivel, és veled akar találkozni. – A mennyezetre mutatott. – Fönt várnak rád. – Griffinre nézett. – Akkor szóltunk volna, ha már Kierával végre… tudod. Elpirult, ahogy kezemre mutatott. – Tetszik ez a gyűrű. Gyönyörűen mutat rajtad, Kiera. Szégyenlősen suttogtam:

– Köszönöm. Kellan a fejét rázta, még mindig nem értette. Anna odajött hozzám, és elragadtatva megfogta a kezem. A gyűrűre csak felü- letesen rápillantott, majd fölsikoltott:

– Szent isten, Kiera! Találkozni fogunk Sienna Sextonnal! Smaragdzöld szeme felcsillant, és én biztos voltam benne, hogy már teljesen megfeledkezett arról a problémáról, amiért meg akarta ölni Griffint ma reggel. Sóhajtottam, mert nem tudtam, én is örüljek-e a nő miatt. Griffin látta, hogy Kellan végül is figyel rá, ezért vállon veregette.

196/889

– Akkor mehetünk? Kellan arcán undor látszott. – Bűzlesz! Lezuhanyoznál előtte? Griffin megint mogorván nézett Mattre, látszott, hogy őt okolja, amiért büdös. – Ja, csak adj két percet! Berohant az egyik fürdőszobába, és hallani lehetett, amint beindítja a zuhanyt. Még nem volt időm körülnézni, de úgy tűnt, minden szobához tartozik saját fürdőszoba, zuhanyozóval. Kellan figyelte, ahogy Griffin odébbáll, majd Matthez és Evan- höz fordult. – Menjünk! Vigyorgott, látszott, hogy jót mulat azon, hogy egy kicsit vis- szavág Griffinnek. Miközben a legfölső emeletre tartottunk, Kellan egy kóbor szirmot vett ki a hajamból. Nem tudtam megállni mosolygás nélkül, ahogy átadta nekem. Tenyeremen a kis darab illatos bár- sonnyal, hozzáhajoltam és a fülébe súgtam:

– Tényleg kirúgtad volna Griffint a bandából? Kellan hátranézett a válla fölött, és halkan így szólt:

– Nem, csak egyértelmű akartam lenni. Visszafordult, és látszott, hogy elgondolkodik. Elragadó fél- mosollyal az arcán elnézett fölöttem, és hozzátette:

– Nos, talán. Akarod, hogy megtegyem?

197/889

Egy pillanatig gondolkodtam, de aztán lassan megráztam a fe- jem. Akármilyen bunkó is Griffin, mégiscsak a bandához tar- tozik. Emellett a nővérem helyzetét sem javítaná, ha a gyereke apja hirtelen munkanélküli lenne. Amint felértünk az emeleti lakosztályokhoz, két testőr állta utunkat. Fülhallgatót és napszemüveget viseltek, így inkább titkos ügynököknek, mint egy popsztár testőreinek tűntek. Kel- lan a két, útját elálló hústömeget méregette. – Kellan Kyle vagyok, és ez itt a zenekarom. – Ránk mutatott. – Ms. Sexton, úgy tudom, látni akar minket. Az egyik testőr megnyomott valamit a tenyerén, és a fül- hallgató másik végén lévő illetőnek azt mondta, Kellan van itt. Egy pillanatnyi szünet után a testőr elállt az útból, és hagyta, hogy továbbmenjünk. Kissé zavart, ahogy a két hústorony között áthaladunk. Biztonság mindenekfelett. De azt hiszem, értem, hiszen Sienna Sexton tényleg világhírű, és biztosan ra- jongók zaklatnák, ha lehetőségük lenne rá. Elgondolkodtam, va- jon Kellannel is ez történik-e majd. Szüksége lesz-e Buldog 1-re és Buldog 2-re, hogy vigyázzanak rá? Vigyázzanak rám. Lana, aki a lemezkiadó képviselője volt, és akiről korábban tévesen azt hittem, Kellannel kavar, odalépett a zenekarunkhoz. Ez a nő, aki Halle Berry dublőre is lehetne, melegen üdvözölte az újoncait. – Kellan, fiúk!

198/889

Kellan bájosan félrebillentett fejjel válaszolt:

– Lana! Lana intett, és maga mögé mutatott. – Miss Sexton beszélni szeretne veled, Kellan, amennyiben ráérsz. Lana, ahogy rám nézett, éreztette, mindent tud, én pedig vis- szafogtam magam, nehogy elvörösödjek. Miután Griffin rajtaka- pott minket, egy ilyen burkolt célozgatás már nem is tűnt kínosnak. Hm, lehet, hogy Griffin szívességet tett nekem? Kellan kissé elmosolyodott, majd fegyelmezte a vonásait. – Természetesen. Lana végigvezetett minket egy sor fehér üvegajtón. Arra számítottam, mindjárt megpillantom Sienna Sextont, de nem láttam mást, csak egy párt, akik egy likőrökkel teli vitrinben kutattak, és egy öltönyös férfit, aki türelmesen ücsörgött egy kanapén, és papírokat rakosgatott ide-oda. Pár díszes dupla ajtón át jutottunk ki – ahogy sejtettem – a medencés tetőter- aszra. Az ajtók nyitva voltak, a nap szikrázott, és enyhe szellő fújt. A másik, zárt dupla ajtó sejtésem szerint a hálószobába vezetett. Ő vajon odabent van? A gondolat, hogy egy igazi popsztárral találkozhatok, megdobogtatta a szívemet, és meg- szorítottam Kellan kezét. Amint közeledtünk a kanapé felé, az öltönyös fickó felállt, és a kezét nyújtotta.

199/889

– Kellan, örvendek! Nick Wallace vagyok, a Vivace Records elnökhelyettese. Kellan arcán döbbenet futott át, ahogy kezet fogott a férfival. Tudtam, Kellan már jó pár fontos emberrel találkozott, de az ar- ckifejezésén látszott, hasonlóan magas beosztásúval még nem. – Örvendek. Éppen arra próbáltam rájönni, mi a fene folyik itt, amikor hár- man sétáltak be a külső teraszról. Kettejüket nem ismertem föl, de aki középen haladt, az egyértelműen Sienna Sexton volt. Külsőre pont olyan, mint amit az ember elvár egy sztártól – hi- bátlan barna bőr, tökéletes testfelépítés, és amennyit a bikini láttatott: nulla testzsír. Sima, egyenes, tökéletes fekete haja a vállára omlott. Szeme ugyanolyan sötét volt, rajta ízléses szempillafesték és tus; úgy tűnt, mint aki mindent lát. Melegen és derűsen mosolygott, és két kezét Kellan felé nyújtotta. Bájos brit akcentussal felkiáltott:

– Kellan, olyan izgatott vagyok, hogy találkozhatok veled. Nagy rajongód vagyok. Megszorította Kellan kezét, odahajolt hozzá, és mindkét arcát megpuszilta. Olyan közel állt hozzám, hogy a bikinije fölött viselt átlátszó fehér köntöse a kezemhez ért. Éreztem rajta a kókuszillatú naptejet, és napbarnított bőre csak úgy sugárzott az egészségtől és élettől. Ilyen bőrt eddig csak kozmetikai reklá- mokban láttam.

200/889

Hátrébb lépett Kellantől, arcán rajongás és érdeklődés tükröződött. Az ajkamba haraptam, hogy megálljam, és ne mu- tassam ki: ő az enyém. A rajongói megérinthetik őt, még azok is, akik gazdagok, híresek, és lélegzetelállítóan gyönyörűek. Kellan azt sem tudta, mit szóljon, ami furcsa volt tőle. Általában könnyen kommunikált. – Hm, köszönöm, én is… nagy rajongód vagyok. Rámosolygott a nőre, és nekem rosszallóan megrándult a szám. Nagy rajongód? Hallottam már egyszer-kétszer, hogy Kel- lan énekelte Sienna dalait, miközben a rádióban mentek, de en- nyi. Kellan sokkal inkább a klasszikus rockot kedvelte. De biztosan csak kedveskedni akart. Azt mégsem mondhatta neki:

Köszi, a te zenéd is egész jó. Sienna kuncogott, elengedte Kellan kezét, és hátralépett. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Sienna így válaszolt:

– Ó, szívem, milyen édes vagy! Amint Sienna kísérői bekapcsolták a tévét, és kényelembe helyezték magukat, Kellan bemutatta a zenekar tagjait, ter- mészetesen Griffin nélkül, aki valószínűleg a hátvédekkel üvöltözik a hallban, hogy engedjék be. Sienna udvariasan üd- vözölt mindenkit, de csak tartózkodó kézfogással. Szerintem a puszit csak Kellan üdvözlésére tartogatta. Remélhetőleg ez csak egyszeri dolog volt… máskülönben beszélnem kell a popdívával. Amint megtörtént a bemutatkozás, Anna előrelépett, és

201/889

megragadta Sienna kezét. – Anna Megan, és óriási rajongód vagyok. Valójában te vagy a példaképem. A két szépség egymásra mosolygott, majd Sienna megsi- mogatta Anna pocakját. – Nemsokára meglesz a baba, szívem? Anna egy pillanatra rosszallóan nézett rá, aztán megrázta a fejét. – Nem, csak novemberben. A hangja már más volt, és nem tudtam, vajon Sienna megbántotta-e Annát azzal, hogy azt hitte, most fog szülni, mert olyan nagy a hasa. De lehet, hogy csak azért, mert a nővér- em úgy félt a közelgő szüléstől, mint a tűztől. Sienna mosolyogva Kellanre nézett. – A tiéd? Kellan Anna pocakjára pillantott, és megrázta fejét. Átölelt és maga mellé húzott. – Ő az enyém. Kellanre mosolyogtam, és kezet nyújtottam Siennának. – Kiera vagyok. Szia! Sienna arcáról lefagyott a mosoly, ahogy Kellanre, majd rám nézett. De aztán a mosoly újra megjelent, és kezet fogott velem. – Örvendek. Akcentusa Dennyére emlékeztetett. Magamban meg is

202/889

jegyeztem, hogy nemsokára fel fogom hívni, hogy tudassam vele, biztonságosan földet értem. Egyébiránt, aput is fel kell hívnom. Most, hogy már mindenkit bemutattak, Kellan megkérdezte:

– Te… tényleg velem akartál találkozni? Sienna összekulcsolta a karját a mellén. Ettől a dekoltázsa még hangsúlyosabb lett, és én csak sóhajtani tudtam; még ott is tökéletes volt, sőt még a várandós nővéreménél is teltebb volt a melle. Kíváncsi voltam, igazi-e. – Igen, van számodra egy megbízásom. Olyan, ami szerintem érdekelne. Téged is és engem is. Kellannek még mindig nem volt világos. Sienna még szélesebben mosolygott, és Kellanre mutatott. – Te kellesz nekem. Már éppen azon voltam, hogy udvariasan a tudtára adom, nem lehet az övé, amikor Nick végül megszólalt:

– Tudod, Sienna a lemezkiadó legnagyobb sztárja. Meghallgatta az eddigi számaidat, és nem túlzok, igazán mély benyomást tettél rá. – Nick szétterpesztette az ujjait. – Azon gondolkodtunk, hogyan tudnánk frissíteni Sienna hangzásán, hogy új lökést adjunk a stílusának. Sienna hozzátette:

– Valami újat, frisset. – Olyan együttműködésre gondolunk, amely az ő egyedi

203/889

stílusával jól összhangba hozható. – Nick széles mosollyal Kel- lan vállára tette a kezét. – És itt jössz te a képbe. Kellan pislogott. – Én? Nick vállon veregette. – Igen. A te hangzásod pont olyan, amilyet Sienna keres. És meg is van a tökéletes dal számotokra: a Túl késő. Sienna félig már fel is vette. – Vállat vont. – Már csak rád van szükségünk. Kellan egy percig bámult rá, majd hátranézett Mattre és Evanre. – Úgy érted, ránk, ugye? Sienna édesen rámosolygott. – Természetesen. Matt és Evan higgadtak próbáltak maradni, de éreztem, majd szétrobbannak az izgalomtól. Közös dal a legdögösebb listavez- ető sztárral – ez azonnal szenzáció lesz! Kellan rám nézett, én pedig döbbenten álltam. Mindig is tudtam, hogy Kellan híres lesz majd, de azt hittem, kapok pár évet, hogy hozzászokjam. Ez viszont most azt jelentené, hogy egyik napról a másikra sztár lesz. Mintha olvasna a gondolataimban, Kellan az ajkába harapott. Pár másodperc múlva visszanézett Nickre. – A két stílus elég eltérő. Hallhatnám az első dalt, csak hogy tudjam, passzol-e hozzánk?

204/889

Nick arcán látszott, hogy elvárja, Kellan azt tegye, amit ő kér tőle. Szigorú mosollyal így szólt:

– Természetesen. – Gyere, eljátszom neked. Sienna kézen fogta Kellant, és a szoba végében álló zon- gorához húzta. Megpróbáltam nem azon idegeskedni, milyen bizalmas mozdulattal ér hozzá Kellanhez, vagy hogy ő milyen keveset tesz ez ellen. Nem akartam tudomást venni arról sem, milyen sokat mutat Sienna testéből az áttetsző fölsője. Az üzleti megbeszéléseket nem felöltözve szokták tartani? Nos, úgy látom, ha világhírű popsztár valaki, akkor nem. Anna a zártkörű előadás izgalmától kuncogott, és megfogta a kezem. Sienna leült a zongorához, míg Kellan keresztbe font karral mellé állt. Ahogy Sienna elkezdett játszani, Matt és Evan is odament Kellanhez. Kelletlenül követtem őket, nem igazán akartam hallani, milyen mesésen tehetséges ez a kihívó, gyönyörű nő. Ám amint a hangja megszólalt, képtelen voltam tagadni: hihetetlen ez a nő. Tiszta volt, és erőteljes, édes és pi- masz, mindez együtt. A dal maga gyönyörű volt, nem igazán ballada, de nem is gyors szám. A szöveg olyan, hogy akár maga Kellan is írhatta volna. Jó volt, nagyon jó. Fülbemászó, megható és kissé romantikus. A Túl késő a veszteség dala volt, amely arról szólt, hogy egy ideig teljes az életünk valakivel, aztán mindent elveszítünk, és próbáljuk összeszedni magunkat.

205/889

Evan dobolni kezdett a dallamra a zongora tetején, Matt pedig ritmusra bólogatott. Kellan félrehajtotta a fejét, azon gon- dolkodott, hogyan egyesíthető a két stílus. Én is szinte hallot- tam, és ez az elképzelt hangzás hihetetlen volt. A valós hangzás egészen elképesztő lenne. Amint vége lett a dalnak, Matt és Evan csalódottnak tűnt, Kellan pedig még most is bizonytalan- nak. Lana Kellan hátára tette a kezét, és maga felé fordította. – Ez egy olyan, életre szóló lehetőség, amelyről már be- széltünk, Kellan. A helyedben én igent mondanék. Kellan Lanára mosolygott, és hálásan bólintott. Ebben a szobában, olyan emberekkel körülvéve, akik Kellant más oldaláról is ismerik, hirtelen aprónak és jelentéktelennek éreztem magam. Elnyomtam az érzést, és az ellenkezőjéről győzködtem magam. Nekem is van hangom, és ez fontos valak- inek. Legalábbis Kellannek. Átöleltem a derekát, és megkérdeztem:

– Mit gondolsz? – Nem tudom. És te? Nem voltam meggyőzve arról, helyesen teszem-e, de a dalról őszinte, pártatlan véleményt adtam. – Szerintem hihetetlen. Elfecsérelnéd a tehetséged, ha nemet mondanál. És attól félek, elveszítelek, ha igent mondasz. Bár ez utóbbit nem mondtam ki.

206/889

Kellan rám mosolygott, majd Nickre nézett. – Azt hiszem, először is lássunk munkához. Nick mosolygott, pont ezt az eredményt várta. Sienna bol- dogan fölsikoltott, és újabb dalba kezdett a zongorán. Meglepő módon, egy P. Fejek-féle dalt – ezek szerint tényleg rajongott értük. Még mielőtt énekelni kezdte, már ráismertem az egyik ked- venc dalomra. Az a dal volt, amely miatt fölfigyeltem Kellanre; számomra ez a dal különösen kedves volt. Az első versszak közepénél Sienna megszólalt:

– Ez a kedvencem tőletek. Lehet, hogy feldolgozom majd valamikor, természetesen az engedélyetekkel. Kellanre kacsintott, mire ő válaszul szélesen visszamosoly- gott. Magához szorított, és így szólt Siennához:

– Ez Kierának is a kedvence. Sienna felém fordította tündöklő tekintetét:

– Nos, ugye, mennyi közös van bennünk? Ahogy a szemével újra Kellant kereste, tudtam: kettőnkben több a közös vonás, mint szeretném. Negyedórával később az első emeleten voltunk. Matt, Evan és Anna a közelgő közös munka miatt egészen önkívületben vol- tak. Griffin dühösen, morcosan ücsörgött egyedül a sarokban. Végül Anna odaült az ölébe, harapdálni kezdte a fülét, hogy fölvidítsa. Szerintem az, hogy találkozott a „példaképével”,

207/889

elfeledtette vele, hogy dühös Griffinre. Persze soha nem tartott sokáig a haragja. Kellan mélyen elgondolkodva mellém ült a kanapéra, hüvelykujjával megsimogatta a kezem. Nem tudtam, merre járnak a gondolatai, de sejtettem, hogy Siennánál. El akartam terelni róla a figyelmét, de nem tudtam, mit mondjak. Végül úgy döntöttem, előveszem a notebookomat, és a történetemen dolgozom. Hagyom, hogy Kellan gondoljon arra, amire csak akar. Támogatni és bátorítani akarom őt, ahogy ő is engem. Kellan megoldja, amit meg akar oldani, és megleszünk, mert bízunk egymásban. Bár szédült a fejem a sokféle szörnyű eshetőség miatt, nem hagyom, hogy úrrá legyenek rajtam! Sienna a teljes hétvégét ebben a házban tölti. Nagy csapat veszi mindig körül, bárhová is megy. Azt hiszem, még nem lát- tam őt egyedül. A nővéremnek sem fog soká tartani, hogy csat- lakozzon a kísérőihez. Amikor Sienna a lenti medencéhez jött szombat délután, a nővérem bikinit vett föl, és odament hozzá. Esküszöm, csak az én nővérem teszi meg, hogy a gömbölyödő pocakjához pöttyös bikinit párosítson. Sienna állandóan Kellannel beszélgetett. Amikor Kellan kiment napozni, vagy megmártózott a medencében, rögtön ott termett, hogy elmondja, milyen nagyszerű lesz a közös kislemezük. Nem akartam tudomást venni a sötét szempár csillogásáról, miközben Kellanhez beszélt. Megpróbáltam nem észrevenni,

208/889

hogy Kellan milyen könnyed stílusban beszél vele. És tényleg megpróbáltam nem gondolni arra, mennyi közös van bennük. Kellant és Siennát egy fából faragták, és az jutott eszembe, ha Kellannel nem hoz össze a sors, ő már rég randira hívta volna a szupersztárt. Ám Kellan nem mondott vagy tett semmi olyat Sienna jelen- létében, ami ne lett volna helyénvaló. Sőt általában hozzám ért, miközben hozzá beszélt: keze a csípőmön nyugodott, térde a térdemhez ért, meztelen karját az enyémre tette. Valami apró kis érintés mindig volt kettőnk között, mintha tudat alatt ezzel is azt üzenné, nincs miért aggódnom. A nővérem utolsó kaliforniai napján Kellan és én a medence mellett élveztük a napsütést. A legtöbb vendég már előző este, a tűzijáték után hazament, és most az egyszer teljesen egyedül voltunk. Kellan napozóágyon pihent, fekete úszónadrágot viselt, semmi mást. Mellette ültem, bal kezem összefonódott a jobb kezével. Csukott szemmel játszadozott a jegygyűrűmmel, míg én a szíve fölötti tetoválást néztem. Teljesen el voltam ragadtatva, ahogy a nevem betűit gondolatban végigrajzoltam, ám ekkor ezt a békés idillt a nővérem dühös hangja törte meg. Nos, ennyit a zavartalan együttlétről. – Nem, ez így nem jó. Kislányt akartam! Anna ment el előttem, én pedig követtem a szememmel. Egy asztalhoz viharzott, és olyan erővel tette le az italát, hogy egy

209/889

kicsi kilöttyent. Griffin követte. Kellanhez hasonlóan ő is csak úszónadrágot viselt. Griffin izmos volt, és jó kiállású, de nem volt olyan jó modora, mint Kellannek. – Nekem jó a fiú is. Szerintem nagyszerű. Myrtle helyett majd Myrt, Mort vagy Mortimus lesz. Egy percre megállt, miközben a nővérem vágott egy grimaszt. Én is. Mortimus? Nem tudnék egy kisbabát így hívni. Griffin hir- telen felemelte az ujját. – Maximus! – kiáltotta. Kellanre néztem, mindketten mosolyogtunk és vállat von- tunk. A Maximus sokkal jobban hangzott, mint a Mortimus. A nővérem felhorkant, és én ránéztem. Fanyar mosollyal meglökte Griffin hátát. – Maximus, mint a gladiátor? Griffin mosolygott, és csípőre tette a kezét. – Kegyetlen gyilkos lesz! Anna nevetett, a keze már Griffin melléről haladt lefelé. Megragadta az úszónadrágját, és meztelen pocakjához húzta. Griffin rögtön Anna nyakát kezdte csókolgatni, kezével már a bikinialsóban fogdosta a fenekét. Visszanéztem Kellanre. Reméltem, nem fognak itt, pár méterre tőlem újabb gyereket csinálni. Kellan még egy percig nézte őket, aztán becsukta szemét, és hátrahajtotta a fejét a széken. Ekkor Sienna formás lába jelent

210/889

meg a másik oldalán. A nő kibújt átlátszó köntöséből, és rossza- llóan figyelte, amint a P. Fejek basszusgitárosa a nővéremet falja. – Ők ketten tényleg egy pár? A srác már tucatszor be- próbálkozott nálam. Sienna ugyanúgy furcsállta Anna és Griffin kapcsolatát, ahogy én. Kellan is ránézett és mosolygott. – Az attól függ, mit értesz „pár” alatt. – Majd újra nővéremre nézett, és így szólt: – Még most is próbáljuk megérteni őket. Sienna mosolygott, csillogó fehér foga szinte vakító volt. – Akkor az ő kapcsolatuk nem olyan bensőséges, mint a tiétek? Tekintete Kellan tetoválásáról a jegygyűrűmre siklott. Kellan rámosolygott, és az ajkához emelte a jegygyűrűmet. – Nem, egyáltalán nem. Sienna udvariasan mosolygott, miközben Kellant figyelte. Ha el is keserítette Kellan odaadása irántam, én nem láttam rajta. Másfelől előadóművész volt, remek színésznő. Amint a kísérete szétszéledt a medence körül, Sienna a hasára ütött, én pedig megigazítottam szerény tankinim alját. Fekete hajzuhatagát eligazította a válláról, és így szólt:

– Reggel visszamegyek Londonba. Van kedvetek velem vac- sorázni ma este? Kellan hallgatott, a választ teljes mértékben rám hagyta. Nem

211/889

lettem volna képes kihagyni a lehetőséget, hogy a világ tizedik legbefolyásosabb emberével vacsorázzam, ezért azt mondtam:

– Igen, persze, nagyszerűen hangzik. Sienna behunyta szemét, és ezt suttogta:

– Mesés. Szerettem volna egyetérteni vele, de nem tudtam, hogy most éppen nem óriási hibát követtem-e el. Anna mérges volt, hogy nem hívták meg vacsorázni az újdon- sült „legjobb barátnőjéhez”. Griffin úgyszintén. Le sem tudta venni a szemét Sienna testéről, amíg félmeztelenül napozott a medencénél. Annyira el volt bűvölve, hogy a nővéremmel már nem is törődött. Annát meg már nem is érdekelte, mit csinál Griffin, amíg az figyelmes vele és tisztelettudó velem. Őszintén szólva, fogalmam sem volt, milyen szülők lesznek majd. Később, az egész alakos fürdőszobai tükör előtt állva azon morfondíroztam, elég jól nézek-e ki ahhoz, hogy Sienna Sexton társaságában megjelenjek. Nem pakoltam a bőröndbe semmi olyat, amiben vacsorázni lehetne, és az egyetlen ruhám egy egyszerű, hosszú, fekete pamutruha volt, amely a bokámig ért. Széles pánttal, V kivágással, mell alatti vágással. Inkább volt kényelmes, mint szexi, de nem volt semmi más nálam. Sóhajtot- tam, és végigsimítottam egy hullámos hajtincsemen; gon- doltam, feldobom ezt az egyszerű ruhát azzal, hogy begöndörítem a hajam, de csak hullámosra sikerült.

212/889

Mögöttem Kellan bukkant föl, és megcsókolta a csupasz vállam. – Mesésen nézel ki. A vállam fölött megnéztem a tükörképét. Karcsúsított kék in- get viselt, amelyet nem tűrt be sötétkék farmerébe. Az ing színe kihangsúlyozta szeme színének mélységét. Elképesztően jól nézett ki. Mint mindig. Egy hang belül azt mondatta velem, nem nézek majd ki mesésen egy olyan bombázó mellett, mint Sienna, de tudtam, Kellan nem értene egyet velem, ezért hallgattam. Visszanéztem a saját tükörképemre, hogy lássam, vajon Kellan milyennek lát engem. A szemem „kifejező”, ami azt jelenti valójában, hogy nagy. Általában zöldesbarna, de ebben a megvilágításban inkább zöld. Vékony réteg szempillafestékkel még csinosnak is mondanám. Arccsontom finom vonalú, orrom helyes, ajkam telt. Lehet, hogy az állam kissé hegyes, de összességében arányos és szimmetrikus vagyok. Lehet, hogy nem vagyok ká- prázatos, de talán szép igen. Rámosolyogtam, elővettem a szájfényem, és kentem egy kicsit az ajkamra. – Köszi. Kellan meglepetten pislogott. – Ugye nem fogsz veszekedni velem? Nem kell, hogy meggyőzzelek arról, vonzó vagy?

213/889

Megráztam a fejem, és ő helyeslően mosolygott. – Nos, ez újdonság nekem. Tetszik. Szexi, ha magabiztos vagy. Huncutul rám vigyorgott. Az arcom lángolni kezdett, ahogy vággyal teli tekintete találkozott a tükörben az enyémmel. Istenem, soha nem érünk oda a vacsorára, ha továbbra is így néz rám! Megfordítottam őt, és kitessékeltem az ajtón. Kellan kuncogott, amíg én összeszedtem a holmimat, aztán kimentünk a társalgóba, ahol már várakozott a banda. Evan odajött, és tetovált karjával átölelt. – Csini vagy, Kiera. Rámosolyogtam, és eszembe jutott, mit ígértem néhány napja Jennynek. Szégyelltem, hogy elfeledkeztem róla, visszasiettem hát a szobába, és addig keresgéltem a táskámban, amíg meg nem találtam a lapos cukrosdobozt. Bocsánatkérően mosolyogva átnyújtottam Evannek. – Jenny azt üzeni, hiányzol neki, és szeretné, ha veled lehet- ne, és megkért, hogy ezt adjam át neked. Amint Evan elvette a dobozt, esküszöm, elpirult. Meleg barna szemével rám nézett, és megkérdezte:

– Elmondta neked, mi ez? Fejemmel nemet intettem, mire ő nevetett, és a hátsó zsebébe csúsztatta.

214/889

– Köszi, Kiera. A másik zsebéből elővette a mobilját, és a hálószobájába ment. Még akkor is hallottam a nevetését, amikor becsukta az ajtaját. Hm, azt hiszem, nem akarja elmagyarázni ezt a bizalmas viccet. Ahogy Kellan az ajtó felé húzott engem, átadtam Rachel üzenetét is Mattnek. Mosolygott, bólintott, aztán búcsút intett. Griffin és Anna szomorkodott, hogy elmegyünk. Ki kell majd va- lahogy engesztelnem a nővéremet. Griffin miatt nem nagyon aggódtam, duzzoghat, amennyit csak akar. Sienna magával hozta Buldog 1-et a közös vacsorára. Kissé meglepett, amikor a nagydarab testőr bemászott a fekete Es- calade sofőrülésébe. Lehet, hogy Sienna arra számít, valaki túl közel megy hozzá az étteremben? Vagy talán attól tart, hogy valaki leszólítja, miközben bemegy vagy kijön az étteremből? Még soha nem találkoztam hozzá hasonló hírességgel, úgyhogy nem tudtam, mire számítsak. A gondolat, hogy vele együtt rivaldafénybe kerülhetek, jobban idegesített, mint az, hogy egy asztalnál ülünk és cseverészünk. Lehet, hogy Kellan látta rajtam, ideges vagyok, és valamit tap- intatosan átadott. Sápadt rózsaszirom volt. Gondolataim át- terelődtek a vörös és fehér szirmokkal ellepett ágyra, amelyet Kellan rendezett el nekem. Megsimogattam a szirmot, és el- mosolyodtam, amikor tűfilccel írt feliratot láttam rajta. Nem is

215/889

szavak voltak. Nagyon körültekintően egy szemet és egy szívet rajzolt rá. Szeretlek. Elnevettem magam, ahogy elégedett arcára néztem, és betettem a szirmot az erszényembe. Kellan mindig megtalálta a módját, hogyan enyhítsen az aggodalmaimon. Húsz perc múlva már bementünk az étterembe, amelynek már a bejáratáról lerítt, hogy ez messze nem a mi pénztárcánkhoz van szabva. Egy parkolófiú elvitte Sienna kocsiját, egy másik, öltönyös férfi pedig kinyitotta előttünk az ajtót. Nevén szólította Siennát, és olyan szélesen vigyorgott rám, hogy szinte meg lehetett számolni az összes fogát. Úgy éreztem, ha egyedül mennék be, korántsem üdvözölnének ennyire szívélyesen. Si- enna megköszönte a portásnak, és várt, míg Kellan és én utolér- jük. Amikor Kellan már mellette volt, karon fogta. – Éhes vagy? Én majd éhen halok. Áthajolt rajta, úgy szólt hozzám:

– Imádni fogod ezt a helyet. A kaja isteni! Próbáltam nem észrevenni, mennyire Kellanhez préselődik, és hogy miniszoknyájából szinte az egész combja kilátszik. A topja elöl bő volt, és hullámzó, hátul pedig oly mélyen kivágott, hogy majdnem leért a szoknyáig; lerítt róla, hogy nem visel mell- tartót, és gondoltam, biztosan az ilyen ruhák kedvéért napozik félmeztelenül. Amint Kellan udvariasan bekísérte őt az étterem ajtaján, fények villantak mögöttünk. Hátrapillantottam, és láttam,

216/889

egyre-másra készítik rólunk a fényképeket, míg Buldog 1 eléjük nem lépett, és határozottan meg nem kérte őket, hogy tá- vozzanak. Épp most készítettek rólam képet a paparazzók? Tényleg? Ó, istenem, remélem, nem! Az étterem pont olyan fényűző volt belül, mint kívül, és olyan érzésem támadt, mintha kissé alulöltöztem volna. Az előzékeny hosztesz Siennára pillantott, majd azonnal az étterem végébe, egy félreeső asztalhoz vezetett minket. Sienna magabiztosan követte a pincérnőt. A popsztár járása kissé feltűnő volt, ami lenyűgözött, számításba véve a cipősarok méretét is. Kellan követte, de a hátamon éreztem a kezét. Fehér lenvászon terítő és négy teríték várt minket az asztal- nál. A pincérnő gyakorlott mozdulattal levett egy terítéket, az ezüst evőeszközöket a zsebébe tette, és jelezte, miénk a három hely. Körülnéztem és láttam, Sienna testőre nem jött be velünk az étterembe. Biztosan úgy véli, Sienna biztonságban van idebent. Láttam, hogy néhányan lopva ránk pillantanak, de sen- ki nem adta jelét, hogy zavarni akarnának bennünket. Ha a vac- sora annyiba kerül, mint egyébként egyheti élelem, valószínűleg élvezni akarod, még akkor is, ha egy sztár ül pár asztallal odébb. Rendelés után nem sokkal megjöttek a koktélok, azt kortyol- gattuk, és vártuk a vacsoránkat. Ez volt az első alkalom, hogy bizalmasan beszélgethettem Siennával. Meglepően kedves, kellemes, barátságos és józan gondolkodású volt, amit fel sem

217/889

tételeztem egy sztárról. Sőt kimondottan szellemesnek találtam. Egyértelmű volt, hogy szerencsés csillagzat alatt született. Amikor megérkezett a kalóriadús vacsoránk, kezét a hasára tette, és felsóhajtott:

– Az edzőm meg fog ölni ezért. – Hibátlan szemöldökét fel- húzta, és hozzátette: – Mivel sokan figyelnek rám, megpróbálok fitt maradni. Legkevésbé sem szeretném, ha valamelyik bulvár- lap címoldalán látnám a hurkás fenekemet. – Felemelte a villáját, és búgó hangon folytatta. – Így lényegében egy francos évtizede éhezem. A villa, rajta a tésztával, becsúszott a szájába, majd Sienna olyan hangot hallatott, amely szinte már túl erotikus volt egy vacsoraasztalnál. Kellan kuncogott, és ösztönzően rápillantott az én tányéromra: azt akarta, hogy tegyek túl Sienna élvezetén. Rosszallóan néztem Kellanre, majd így szóltam Siennához:

– Nehéz lehet, hogy vadidegen emberek szét akarnak cincálni. Mosolygott, és tovább evett. – Fogalmad sincs, mennyire. – Kellanre nézett, és a vállával meglökte a vállát. – A férfiak ezt könnyedén kezelik. Elég, ha le- hengerlő a mosolyod, és már nyertél is. Káprázatosan Kellanre mosolygott, és a vonásait fürkészte. Megköszörültem a torkom, Kellan pedig megkérdezte:

218/889

– Milyen volt felnőni ebben a világban? Sienna két falat között megállt, majd leengedte a villáját. – Nem könnyű. Ellentmondást nem tűrő szülőkkel, színésznő gyerekeként. Nem kaptam sok együttérzést, ha nem voltam tökéletes. Ez a fajta elvárás enyhén szólva is embert próbáló. – Lehajtotta a fejét. – Éjszakánként azt kívántam, bárcsak hétköznapi, szerető szüleim lennének, akiket nem zavar, ha elszúrom a szöveget, vagy nem jön ki egy magas hang. – Fölnéz- ett, a szeme ragyogott. – Jó lett volna, ha szeretnek, mindegy, hogyan. Kellan a poharára bámult, és elgondolkodott. Egy pillanat múlva odasúgta neki:

– Tudom, mire gondolsz. Sejtettem, mire utal, és kezem a kezére tettem. Sienna ránk nézett, és az arca földerült. – Nos, ez a világ arra tanított engem, hogy vagy megszoksz, vagy megszöksz. – A szájába vett egy falatot. – És én senki ked- véért nem szököm meg. Eszembe jutott, hogy Sienna micsoda világraszóló hírnévre tett szert – főként azzal, hogy a legintimebb pillanatait a világ nyilvánossága elé tárták –, és csak a tányéromat bámultam. Fogalmam sem volt, hogyan kezelhette azt a tényt, hogy az egész világ mindent tud róla. Én nem tudnám elviselni. Kíváncsi voltam, vajon Kellant hogyan érintené, ha ilyesmi

219/889

nyilvánosságra kerülne róla. Sienna olvasott az arcomról, és megkérdezte:

– A szexvideó jár a fejedben, ugye, szívem? Hirtelen fölemeltem a fejem. – Nem, csak… de igen. Én… nem tudok ennél szörnyűbbet elképzelni. Kellanre pillantottam, aki felsóhajtott; kristálytisztán kihal- latszott belőle a bocsánatkérés. Sienna egy pillanatig figyelt minket, mielőtt válaszolt. – Igen, ez életem olyan pillanata volt, amelyet soha nem fo- gok elfelejteni. A média szenzációt csinált belőle: Sienna Sexton Szexfelvétele. – A szemét forgatta. – Alliterációbuzik! – Hallgatott, majd kortyolt az italából. – De mint mondtam, vast- ag bőrre van szükség ebben a világban, vagy elevenen fölfalnak. – Vállat vont. – Örülnöm kellett volna, hogy az, akiben bíztam, elárult? Nem. De a dzsinn már kiszabadult a palackból, és mielőtt még ráeszméltem volna, a videó mindenhol ott volt, hát mit tehettem? Végül az egyetlen lehetséges dolgot választot- tam. Kaptam a lehetőségen. Meglovagoltam a népszerűséget, és arra irányítottam a karrieremet, amerre a kedvem tartotta. – Szemérmesen elmosolyodott. – Nem éppen így terveztem, de hihetetlen utazás, és nem nézek vissza. Jelentőségteljesen ránézett Kellanre. – Semmi megbánás. Csak így maradhatsz életben ebben a

220/889

világban.

9. fejezet

Utolsó simítások

Másnap reggel Kellan és én kivittük Annát a repülőtérre. Mivel Griffin megkapta tőlünk a magáét azért, mert nem várt minket a repülőtéren, amikor Los Angelesbe értünk, eljött velünk ő is, amikor kikísérjük Annát. Furcsa érzés volt látni, ahogy a testvérem elrepül. Annak ellenére, hogy Seattle-ben korábban már eltöltöttem néhány hónapot egyedül, amikor Anna keleten járt a szüleinkkel, folyton azt éreztem, hogy lekéstem a járato- mat, mert nem szálltam fel vele együtt a repülőgépre. Nehéz volt látnom, amint a testvérem elhagyja a várost. De még mindig ott volt nekem Kellan, és ez jelentős mérték- ben megkönnyítette a dolgokat. Miután Anna gépe már a távolba veszett, Griffin Kellanhez fordult. – Öregem, hallottad a nagy hírt? Babát vár. Az én fiamat! – Felemelte az állát, és a szemében nyilvánvaló büszkeség tükröződött. Kellan elmosolyodott, és még szorosabban fogta a derekamat.

222/889

– Igen. Mintha már hallottam volna valahol. Amennyire csak tudtam, igyekeztem megőrizni a mosolyo- mat. Anna valahogy mindig szóba hozta a születendő gyermeke nemét, legtöbbször zavart, haragos tekintettel az arcán. Még mindig nem jött túlságosan izgalomba Maximus érkezése miatt, de tudtam, a gyermeke megszületésekor az érzései majd teljesen átalakulnak. Kellan megveregette Griffin vállát, aztán visszasétáltunk az autóhoz. Ahogy ez a fiúknál szokás, bármi kellemetlen történt is köztük, túlléptek rajta. Kellan és Griffin pontosan olyanok vol- tak, mint régen, miközben viccelődve elhagytuk a repülőteret. Kezdtem én is túltenni magam a kellemetlenségeken – végül újra Griffin szemébe tudtam nézni. Mivel Griffin egyfolytában arról beszélt, milyen szexi volt Anna és Sienna, miközben lustán elnyúltak a medencénél, hálát adtam a sorsnak, hogy Sienna is elutazott a városból. Nem tett ő semmi rosszat, még kedveltem is, de a Kellan iránti érdeklődése miatt az idegeimre ment. Ez főként nyilván szakmai érdeklődés- ből fakadt, de nem vagyok annyira naiv, hogy azt gondoljam, többről nem is szólt. Hiszen legalább annyira vonzónak találta, mint amennyire tehetségesnek tartotta. Sienna tisztában volt azzal, hogy Kellan foglalt. De ez megakadályozza-e őt abban, hogy flörtöljön vele? Erre nem igazán szerettem volna megtudni a választ. A távolság a legbiztosabb megoldás.

223/889

A repülőtérről egyenesen a lemezstúdióba hajtottunk. Kellan és a fiúk éppen befejezték a munkát, és készen álltak rá, hogy Siennával együtt az új számon kezdjenek dolgozni. Izgalommal töltött el, hogy láthatom, hogyan zajlik a felvétel. Ezerszer hal- lottam már Kellant erről beszélni, de már alig vártam, hogy a saját szememmel is láthassam. Ráadásul Kellant évek óta nem hallottam már énekelni, és borzasztóan hiányzott. Miután a biztonságiaknak bemutattuk a szükséges személyi okmányokat, Kellan magabiztosan hátrakísért a stúdió azon részébe, ahol a felvételek zajlottak. Szokás szerint Kellan a vállára vette kedvenc hangszerét, míg a stúdió többi hangszere a többi zenészre várt. A felvételek egy nagy, hangszigetelt térben zajlottak, amelyet úgy terveztek, hogy a legjobb akusztikai hatást érjék el, legaláb- bis Kellan így mondta. Hátul, a helyiségen belül volt egy másik szoba, melyben a dobfelszerelést helyezték el. Akadt még egy másik szoba is az oldalánál, ebben csak egy mikrofon állt. A fő helyiség különböző részeit mozgatható táblák különítették el egymástól, ezek izolálták a hangot. Két gitár volt az erősítőre kötve, a harmadik hely üresen állt, arra várva, hogy Kellan gitár- ját is rácsatlakoztassák. Már attól, hogy jelen lehetek, beleremegett a gyomrom az iz- galomba. Az énem egyik része magához szeretett volna ragadni egy hangszert, hogy zenéljen egy kicsit a többiekkel. Sajnos

224/889

azonban rosszul, rettentően rosszul játszom. Miközben a fiúk beténferegtek a szobába, Kellan integetve üdvözölt néhány em- bert, akik a nagy üvegablakon keresztül néztek minket. Kellan letette a gitártokot, majd bevezetett a hangmérnöki szobába. Ott bemutatott vagy öt embernek, akik az album háttérmunkáit végezték. Eli egy nagy tiszteletnek örvendő gyártásvezető volt, meg- számlálhatatlan szakmai sikerrel a háta mögött. Dolgozott Justin és Sienna díjnyertes albumain is. Számomra túlságosan fiatalnak tűnt ahhoz, hogy ennyi sikert tudhasson maga mögött, de látható könnyedséggel igazodott ki a fogantyúk, kapcsolók és számlapok zavarba ejtő választékán. A sötét bőrű férfi különleges kézfogással üdvözölte Kellant. Miközben engem is köszöntött egy intéssel, Kellanhez fordulva a következőt mondta:

– Hallom, igent mondtál Sienna dalára. Kellan, végigsimítva a haján, igenlően bólintott. – Aha. Feltételezem, érdekes lesz. Eli keményen mellbe bokszolta. – Érdekes? Inkább szenvedélyes! Csak várj, amíg meghallod, amit eddig felvettünk! Leültem az ajtó mellett egy székre, és nézegettem, hogy mi zajlik körülöttem. Kicsit kívülállónak éreztem magam. Kellan időnként támogatóan rám mosolygott, de ő mégiscsak a

225/889

munkahelyén volt, és a zenére kellett koncentrálnia. Ráeszmél- tem, hogy nekem is munkához kellene látnom. Megkérdeztem az egyik férfit, zavarok-e bárkit is ott a sarokban. Megny- ugtatott, hogy senkit a világon. Így feltúrtam a táskámat, és előhúztam a jegyzetfüzetemet meg a könyvemhez írt jegyz- eteimet. Mindennap szakítottam egy kis időt az írásra. A regényem több mint felével elkészültem, de még mindig nem mutattam meg Kellannek. Tiszteletben tartotta a döntésemet, de állítom, nagyon kíváncsi volt rá. Miközben a tollam kupakját az ajkamhoz érintettem, meg- próbáltam kizárni a világot a gondolataimból, és visszaem- lékezni arra, milyen érzés volt, amikor Kellan arra igyekezett rávenni, hogy hagyjam el Dennyt és maradjak vele – amikor azt a bizonyos ultimátumot közölte, amely meglágyította a szíve- met. Az emlék könnyeket csalt a szemembe. Abban a pillanatban, amikor éppen valamit írni kezdtem volna, egy hang furakodott be a gondolataim közé. – Hé, Kiera! Minden rendben? Felpillantottam, és alig hittem a szememnek. Justin Vettel, a Megváltók szólóénekese állt előttem. Mivel egy-két alkalommal már találkoztam vele, hamar felocsúdtam a meglepetésből. Kedves mosollyal üdvözöltem:

– Igen, minden. Mit keresel itt? Biccentéssel üdvözölte Kellant, aki még mindig Elivel

226/889

beszélgetett. – Meg akartam nézni, hogy halad az album. – Világoskék szemével, lépcsőzetesre vágott szőke hajával – amelyet csak egy rocksztár tud így viselni – Justin határozottan jóképű volt. Galléros inget viselt, és láttam tetoválásának egy részét, amely az egyik kulcscsontjától a másikig terjedt. Most sem tudtam elolvasni, de gyönyörű volt. Mosolygott, miközben meg- próbáltam nem őt bámulni. – A következő turnét véglegesítjük, és szeretném megnyerni Kellant a turnéra. – Biztosan örömmel menne. Az együttesed korábbi turnéján is nagyon jól érezte magát. – Igen, sokkal nagyobb buli, ha az ember olyan fickókkal turnézik, akikkel jóban van – mosolygott Justin. Egy kis szünetet tartott, majd folytatta: – Mit gondolsz, csatlakozna hozzám Kate néhány hétre, ha megkérném rá? – Kicsit hadarva azonnal hozzátette: – Vagy ez túlságosan korai lenne, mivel- hogy még igazából nem is kezdtünk el randizni? Kicsit elpirult, és én azon tűnődtem, hogy ez a híres ember, aki bárkit megkaphatna, teljesen belehabarodott az én barát- nőmbe. De hát akár híres, akár nem, végül is csak egy érző férfi. – Justin, szerintem örülne a meghívásodnak. Egyébként azt kérte, adjam át az üdvözletét, ha összefutunk. Tehát, akkor most megteszem – mondtam. Zavaromban nem tudtam, hová nézzek. Mondhatom, szépen

227/889

adtam át az üzenetet! Justin egyre jobban nevetett, majd ajkába harapott. Eszembe jutott valami, amit egyszer még Kellan mon- dott nekem, így rákérdeztem:

– Azt hittem, barátnők nem nyernek bebocsátást a buszba. Csak feleségek. Justin összeráncolta a szemöldökét. – Nincs íratlan szabály sem arra, hogy ki szállhat be a buszba, feltéve, hogy mi a buszon tartózkodunk. – Huncut mosoly ült ki az arcára, majd folytatta: – Ki mondta ezt? Csücsörítve Kellanre mutattam. Ő éppen visszanézett rám, és amikor a pillantásunk találkozott, jelentőségteljesen bic- centettem. Állandóan azzal ugratott, hogy nem vagyok a fe- lesége. Most kérdő tekintetet vetett rám, én pedig kuncogva válaszoltam Justinnak:

– A férjem. Justin felnevetett, majd megveregette a vállam. – Ó, gratulálok! Justin egy perccel később odament Kellanhez, hogy üdvözölje őt, én pedig folytattam a regényírást. Másodperceken belül elmerültem a történetben, és kizártam mindent, ami körülvett. Összerezzentem, amikor egy kéz cirógatta meg a térdemet. Kel- lan kucorgott mellettem, derűs mosollyal az arcán. – Most fogunk kezdeni. Jól érzed itt magad? Felemeltem a jegyzettömbömet, és bólintottam. Kellan a

228/889

táskámra pillantott, amely tele volt jegyzetekkel, majd összevonta a szemöldökét. – Miért nem veszel egy laptopot, hogy ne kelljen ezt a sok papírt cipelned? – Mosolyra húzta a száját, és tovább folytatta. – Azt hiszem, vásárolni megyünk, ha itt végeztünk. Gondossága mosolyt csalt az arcomra. Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. – Azt hittem, többre tartod az én régimódi módszereimet. Meleg, érzéki szája az enyémen időzött. – Ez így van, de itt az ideje, Kiera, hogy belépj a huszonegyedik századba. Nevetgélés közben, nem éppen nőiesen, picit felhorkantottam. – Vicces ezt pont tőled hallani. – Hmm – mormolta szinte a számhoz érve. – Tudod, hogy mi az, ami tényleg nem vicces? Visszahúzódott, és én elfintorodtam egy kicsit. Hogy az ajkaid már nem érintik az enyémet? Derűs arckifejezése visszatért, miközben az arcomat vizsgálgatta, majd a harag apró jele tűnt fel a szája szélén. Megkopogtatta a jegyzettömbömet. – Az nem vicces, hogy még mindig nem engedted, hogy elolvassam a sikerkönyvedet. Felsóhajtottam, és diszkréten letakartam a legfelső lapot. – Elolvashatod, amint elkészül. Ha már tökéletes.

229/889

Megrázta a fejét; hajának hosszú, bozontos felső rétege el- lenállhatatlanul összekócolódott ezen a reggelen, az alsó, rövidebb tincsek pedig lágyan kunkorodtak a füle körül. – Nem érdekel a tökéletesség. – Mutatóujjával megérintette a homlokomat. – Az érdekel, mi zajlik odabent. Fontos, milyen gondolatok járnak a fejedben. – Szemét elfordítva, halkabban folytatta: – Fontos, mit gondolsz arról, hogy mi történik velünk. A szívem majd megszakadt, amikor újból felnézett rám. Mélykék szeme néha oly sok fájdalmat tükrözött. Mivel semmi sem jött ki a számon, csak bólintottam. Lehet, hogy fájni fog mindkettőnknek, de kitartok az egyezségünk mellett, amely az őszinteségről szól. Hagyom, hogy belelásson szívem-lelkem leg- mélyebb és legsötétebb zugaiba. Ez így helyes, hiszen ő is ál- landóan ezt teszi. Kellan mosolyogva adott még egy utolsó csókot, majd felrázta a stúdiósokat, hogy kezdjék el a remekműve felvételét. Feltették a fejhallgatókat, bedugták a hangszereket, és kigyúltak a fények a keverőpulton. Evan elvonult a saját dobszobájába, Kellan pedig belépett a hangstúdióba. Izgalmas volt a látvány, de egy idő után kezdett unalmassá válni. Sokat ismételtek a felvétel során. A dalt több ízben is eljátszották, hogy a legjobb felvételt használják majd fel. Az ötödik vagy hatodik nekifutás után már nem hallgattam őket tovább, inkább a könyvemen dolgoztam. Éppen akkor jutottam a fájdalmas rész végére, amikor a fiúk is

230/889

végeztek az aznapi munkával. – Befejezted? – kérdezte ragyogó szemmel Kellan. Bólintottam, majd felálltam egy kicsit nyújtózkodni. Ennyi üléstől elzsibbadt a fenekem. A munkámmal együtt járó nehéz- ség, gondoltam. Kellan elbúcsúzott a jelen lévő fiúktól, akik er- ősen koncentrálva hallgatták az előbb felvett dalt, amelynek az utómunkáival épp most végeztek. Csodás volt a hangzása – mil- liószor élesebb és tisztább, mint élőben. Kellan hangjától lib- abőrös lettem. Óriási lesz a sikere. Eli kezet fogott Kellannel, majd azt mondta neki:

– Elkezdhetjük az új számot, ha már volt néhány napotok arra, hogy csak azt próbáljátok. Rendben? Kellan rábólintott, a szívem pedig elszorult egy kicsit. Ha ily- en tempóban tanulják meg az új számot, szinte sosem fogom őt látni. De végül is, jól van ez így, hiszen egyikünk sem megy se- hová… a vásárlást leszámítva, természetesen.

Az elkövetkező néhány hét pihentető és békés volt, számomra legalábbis. A szüleimet olyan gyakran hívtam fel, ahogy csak tudtam. Anya elsírta magát, amikor küldtem neki egy képet az új gyűrűmről. Apa, aki majdnem annyira érzelgős, mint anya, ilyeneket mondott:

– Most már sehová sem mész Kellan nélkül, ugye? Mosolyt csalt az arcomra, hogy apa most már a

231/889

védelmezőmként tekint Kellanre. Ő ezzel szemben meglehetősen elfoglalt volt. Az együttes gy- orsabban megtanulta a számot, mint ahogy feltételeztem. Per- sze, hisz már csak megtanulni kellett, nem pedig megírni. A dalírás sokkal időigényesebb folyamat. Egyszer végighallgattam a fiúk háromórás vitáját egy harminc másodperces intro kapc- sán. Minden egyes alkalommal, amikor megközelítettem as- ztalukat Pete éttermében, ezt a kérdést taglalták. Vagyis inkább Matt, Evan és Kellan beszélgettek, Griffin pedig próbált meggyőzni valakit, aki meghallgatta, hogy a Starbucks logója egy szexéhes agy szüleménye. Amint az együttes készen állt az új számmal, elkezdték a felvételt. Mindennap bementem Kellannel, új laptopommal a kezemben, és kötelességtudóan dolgoztam a könyvömön, míg Kellan az albumot készítette. Örömmel töltött el, hogy karrier- ünk ilyen békésen megfér egymás mellett. Sőt éppenséggel az övé segítette az enyémet. Az együttese, a zenéje és a hangja, mind-mind segített emlékezni, és csak úgy áradtak belőlem a szavak. Olyannyira, hogy többször is előfordult, hogy ő már be- fejezte az aznapi munkát, én pedig még folytattam volna. De könnyedén meg tudott győzni, hogy tegyem félre a számítógé- pet, és induljak vele haza. Az, ahogyan mindig levett a lábamról, az egyik legfantasztikusabb képessége volt. Akkor és ott a zenével tette.

232/889

Július végén Kellan és a fiúk befejezték az albummal kapcsola- tos munkálatokat. A többi feladat már a hangmérnökökre várt. Már csak a lemezborítóhoz szükséges fényképeket kellett elkészíteni. Kellan morgolódott, miközben a stúdióba hajtottunk. – Nem értem, miért kell a borítón szerepelnünk. Nem lehetne rajta egy egyszerű kép… mondjuk, egy kacsáról? – Egy kacsáról? – kérdeztem. – Ezt nem gondolod komolyan! – Közben egy hajfürtömet, melyet a szél folyton a számba fújt, a fülem mögé tűrtem. Átkozott kabriók! – Miért? A kacsák igazán szexik, nem igaz? – vigyorgott Kel- lan ravaszul. Értetlenül forgattam a szememet, ő pedig kun- cogott. – Hiszen nekik olyan hosszú, lapos csőrük van, no meg kövérkés hasuk és széles, úszóhártyás lábuk. – Még mindig nevetett, de a tekintete már újra az útra szegeződött. – Mi le- hetne ennél izgatóbb? Néztem, ahogy a sötét napszemüvege keretet ad az arcának, és ezáltal még vonzóbbá válik. Azonnal eszembe jutott a válasz:

te. De csak mosolyogtam a nevetséges ötletén, majd hangosan felnevettem:

– Hát, bármi más. Felém fordította tökéletes arcát. – Akkor egyezzünk meg abban, hogy a kérdésben különböző véleményen vagyunk.

233/889

Ekkor megszólalt a mobilom. Gyorsan előbányásztam a táskámból, és a kijelzőre pillantottam, mielőtt felvettem volna. – Helló, Denny! Hogy vagy? Kellan újból az útra fordította a figyelmét, miközben le- halkította a rádiót. A gitár formájú nyakláncommal játsz- adoztam, miközben Denny válaszára vártam, amely csak lassan érkezett meg. – Remekül. Te hogy vagy? – A hangjából kiérződő aggodalom nyilvánvaló volt, és zavarba ejtő. – Nagyszerűen vagyok. Miért cseng ilyen furcsán a hangod? Miközben Kellan behajtott egy mellékutcába, gyors, kérdő pil- lantást vetett rám. Megvontam a vállamat, hiszen én is pont an- nyit értettem az egészből, mint ő. Majd újból Denny együtt érző hangját hallottam. – De most tényleg… komolyan minden rendben van? – Természetesen. – Hirtelen rettegés fogott el, amely a gyom- romig hatolt. – Miért? Történt valami? – Gondolataimban azon- nal a testvérem és a meg nem született unokaöcsém jelent meg. – Anna jól van? És a kicsi? – Félelem kezdte átjárni a lelkemet, de igyekeztem úrrá lenni rajta. Anna, Kate vagy Jenny biztosan felhívott volna, ha történt valami a babával. Denny nagyon gyorsan válaszolt:

– Nem, nem erről van szó. Ők jól vannak. Csak… láttad a bul- várlapokat mostanában? Olvasgattad a pletykákat a neten?

234/889

Megkönnyebbülés járta át testemet. Kellan nyugtalan tekin- tetét látva megráztam a fejem, jelezve, hogy nem történt semmi, Anna tökéletesen jól van. Válaszának első felére re- agálva azt mondtam neki:

– Ó, nagyszerű! Már teljesen kétségbeestem. – Szemöldökö- met összeráncolva próbáltam megfejteni a kérdését. Bulvár- lapok? – Nem, ilyenekre most egyáltalán nem értem rá. Miért kellene bulvárlapokkal és pletykaoldalakkal foglalkoznom? Denny felsóhajtott:

– Csak valami hazugság lehet. Hívtalak volna korábban is, de csak ma került a szemem elé. Errefelé még nem nagyon beszél- nek róla, és nem hiszem, hogy már összerakták volna a dol- gokat. De azt gondoltam, jobb, ha tudod, miről írnak, hogy fel tudj készülni rá. Ettől csak még jobban összezavarodtam, így ezzel próbálkoztam:

– Mire is kellene felkészülnöm? Denny újra hallgatásba burkolódzott, aggodalmam pedig újra előtört. – Valamikor ebben a hónapban említetted, hogy a banda együtt dolgozik Sienna Sextonnal. Hangjában félelemmel vegyes csodálkozás rejtőzött; olyan érzés, amelyet tökéletesen megértettem. Valamiért engem is feldühített. De nem értettem, miért váltott témát, és

235/889

gondterhelt hangon folytattam:

– Így van, de ennek mi köze a pletykalapokhoz? Figyeltem, ahogy Kellan a forgalomban manőverezik, és egy pillanatra rosszallóan elhúzza a száját, miközben a beszélgetést követi; majd Denny ezt mondta:

– Kellan szokott… találkozgatni vele? Egyre kevésbé értettem. – Siennával? Nincs is itt! Visszament Londonba, miután az ő részét felvették. – Merev tekintettel elfordultam Kellantől. – Mi folyik itt, Denny? – kérdeztem az exemtől őszintén. Sóhajtott egyet, és azt mondta:

– Van egy kép, amely az interneten kering. Sienna és Kellan látható rajta. A magazinokban is benne van. Úgy tűnik, még senki sem tudja, kicsoda Kellan. Főleg a háta látható a képen, de elég hihetően arról pletykálnak, hogy Siennának új, titokzatos… pasija van. Ekkorra már úgy leesett az állam, hogy azt gondoltam, műtéti úton kell majd a helyére illeszteni. – Pasija? Várj csak, mit ábrázol a kép? Denny együtt érzően fújta ki a levegőt. – Nem is tudom. Úgy tűnik, mintha egy étterembe mennének be. Sienna Kellan karjába kapaszkodik, ő pedig mosolyogva lenéz rá. Ez az egész nagyon… meggyőző. Minden rendben? Elsötétült előttem minden, aztán eszembe jutottak a fotósok,

236/889

akik az étterem előtt álltak, amikor Siennával vacsorázni mentünk. Mindhármunkról készítettek felvételeket, miközben bementünk az étterembe. Mielőtt beléptünk volna, Sienna ig- yekezett Kellanhez közel férkőzni, de én is rajta voltam a képek- en; mellesleg Kellan végig fogta a kezemet. Ezt, természetesen, nem mutatják! Én egy senki voltam, Sienna pedig egy híresség. És most már Kellan az ő új, titokzatos szerelme. Ők már egy párt alkotnak… és akkor még senki sem tudott a lemezről! Mi lesz, ha az is kiderül? A gyomrom felfordult, miközben az autó megállt. – Ez nem az, aminek látszik. Én is ott voltam, csak nem lát- szom a felvételen. – Ahogy ezt elsuttogtam Dennynek, gúnyt éreztem a hangomban, és ettől elállt a szavam. Nem én akartam láthatatlanná válni, hogy Kellanre vetődjön az összes reflektor- fény? Gondold meg legközelebb, mit kívánsz! Most már láthata- tlanná váltam. – Denny, most már le kell tennem. Viszlát! – motyogtam a telefonba. – Kiera, várj! Jól vagy? Letettem a telefont anélkül, hogy bármit is mondtam volna. Egyáltalán nem hinném, hogy jól voltam. Miközben Kellan leállította az autót, megdöbbenve, némán bámultam a telefono- mat. Mi a fene történt? A nyilvánosság már úgy tudja, hogy Si- enna és Kellan együtt jár. De érint ez engem egyáltalán? Nem, nem igazán. Nem számít, mit hisz a nyilvánosság igaznak,

237/889

hiszen én tudom, mire megy ki a játék. Mégis kavargott a gyomrom. – Kiera, minden rendben? Kellan hangja Dennyéhez hasonlóan nyugtalan volt. Úgy éreztem, meghibbantam, majd felnéztem rá:

– Jól vagyok – suttogtam. Összevonta a szemöldökét. – Komolyan kérdezem: tényleg jól vagy? Titkon sóhajtottam egyet; abban a pillanatban a leghatáro- zottabban gyűlöltem az egyezségünket, amely arról szólt, hogy mindenáron őszinték leszünk egymáshoz. – Nem tudom, mit érzek. – Rendben. El tudod mondani, hogy mi volt ez az egész? Talán együtt rájövünk, mit érzel. Az ajkamba haraptam, és feltartott ujjammal jeleztem: el- mondom, ha már képes leszek rá. Kellan megfogta a kezemet, és türelmesen várt. Ahogy ujjával a karikagyűrűmet dörzsölgette, Denny felfedezése nem nyomasztott többé, és őszintén mon- dom, jól voltam. Nem nagyszerűen, de már jól. Szembefordultam vele, miközben ő még jobban összeráncolta szemöldökét. Már nem volt rajta a napszemüvege, és az aggoda- lom, mely az éjszínkék szeméből sugárzott, szinte tapintható volt. – Mondd el! – suttogta.

238/889

Mivel tudtam, kinek adta a szívét, elmosolyodtam, és megráztam a fejemet. – Denny csak aggódott miattam, mert egy rólad és Siennáról készült fénykép jár körbe az interneten. A világon mindenki azt hiszi, hogy te vagy az ő ismeretlen szerelme. A fénykép két- ségtelenül meggyőző. Denny nyíltan nem mondta ki, de szerin- tem azt hitte, hogy ki akarsz lépni a kapcsolatunkból. – Elkezdtem nevetni, de aztán elszorult a torkom, amint belegon- doltam, hogy Kellan esetleg valóban megcsal vele. Nagyokat kellett nyelnem, hogy eltűnjön a gombóc a torkomból. Kellan tekintete a vállam fölött a semmibe veszett. – Fénykép? – A tekintete hirtelen újra rám vetődött. – Tudod, hogy ez nem így van, ugye? Sienna nem érdekel… egyáltalán nem. Ugye elhiszed? Bólintottam, és tenyerembe fogtam az arcát, mely meleg volt a ránk vetődő napsugaraktól. – Tudom – suttogtam. Igyekeztem véget vetni ennek a nyomasztó hangulatnak, amely az autóban ránk telepedett. – Felejtsük el azt a fényképet! – Mosolyt erőltettem az ajkamra, és humort a hangomba. – Talán kérhetnéd, hogy egy kacsa ker- üljön a háttérbe. Kellan rosszallóan nézett rám, ahogy az autóból kiszálltam. – Kiera! Felemeltem a kezem, hogy megállítsam, bármit is szeretne

239/889

mondani. – Jól vagyok. Igazán. Csak lehetne, hogy… ne beszéljünk erről többet? Már nem fontos. Hiszen nem is igaz. Kellan habozott egy kicsit, majd bólintott, és kiszállt az autóból. Az együttes többi tagjával egy nagy stúdióépületben találkoz- tunk. A szemközti falát egy padlótól mennyezetig futó redőzött, fehér háttérfüggöny borította. Emberek nyüzsögtek mindenhol – a fényeket állították be, mozgatták a fényvisszaverő paneleket, eligazították a függönyöket, beálltak a pultok mögé, melyeket elárasztottak a hajápoló szerek és a sminkkészletek. Miközben mi öten lenyűgözve, csendben figyeltük a körülöt- tünk lévő káoszt, egy alacsony, szűk farmert és garbót viselő férfi mutatta nekünk az utat. – Megérkeztek a tehetségek! – A hangjából nem tudtam megállapítani, hogy hízelgő vagy leereszkedő volt. Fényképezőgépet tartott lazán az egyik kezében, a másik kezével csettintett, mire egy bögyös szőke azonnal ott termett. Hosszasan végigmért minket a keskeny, téglalap formájú szemüvegén keresztül, majd kezével intve jelezte:

– Hozza rendbe őket! A szőkeség odanézett a sminkes pult körül lézengő nőkre. Mintha a királynő adta volna néma parancsba, azonnal elfordul- tak a piperecikkektől, és nyüzsögve elindultak felénk. Kellan

240/889

rosszallóan figyelte őket, Griffin vigyorgott. Amikor a nagy mellű szőke odalépett hozzá, Kellan azt morogta:

– Nem hiszem, hogy szükségünk van… De a nő elhallgattatta. – Bridgette vagyok. Ma én fogok rólad gondoskodni. – Megfo- gta a kezét, és az öltözőasztal felé vonszolta. – Komolyan gondolom, hogy nincs szükségünk… – próbálko- zott újból Kellan. Másodszor sem tudott érvényt szerezni a tiltakozásának; a lány belökte a székbe, és ujjait végighúzta a haján. Annak el- lenére, hogy nem töltött el örömmel, hogy egy káprázatos nő kócolja éppen a hajfürtjeit, mosolyognom kellett, látva Kellan arcán az ingerültséget. A fotós odasétált hozzánk, és Bridgette megvitatta vele, hogyan hozhatná ki a férjemből a legjobbat. A fényképész, kecskeszakállát végigsimítva, azt mondta neki:

– Rajta ne változtass sokat! Így jó, ahogy van. – Szürke szemével végigmérte Kellant. – Először öltöztessék fel! – Majd elcsoszogott, hogy szemügyre vegye az együttes többi tagját. Kellan felsóhajtott. Mire Bridgette és az ő jókedvű segítői végeztek a P. Fejekkel, el kellett ismernem, hogy jól néztek ki. Egytől egyig lenyűgözőek voltak, még Griffin is. De Kellan… észveszejtően jól mutatott. Izzott körülötte minden. Leesett az állam, amikor a függöny elé lépett. A stúdióba egy laza, fakókék

241/889

farmerben és egy fehér pólóban érkezett. Ők pedig egy karc- súsított farmerbe bújtatták, amely pont ott volt rongyos, ahol kell. Egyszerű fehér ingére pedig sötétbarna bőrdzsekit húztak, mely szorosan rásimult a testére. A cipzár a mellkasa közepéig volt lehúzva, és a dzseki pont a derekáig ért, így a szegekkel kivert öve teljes egészében látható volt. Nagyon beindított. A haja általában szexin kócos volt, de Bridgette tökéletesen elren- dezte, hogy minden szál a legmegfelelőbb helyen legyen. Volt egy fürt, amely a szemébe lógott. Ettől megbolondultam! Szexi rosszfiúnak, igazi rocksztárnak nézett ki, ő azonban rosszalló képet vágott, miközben felém sétált. – Nagyszerűen nézel ki. Mi a baj? – kérdeztem tőle. – Kisminkeltek. Hülyén érzem magamat. Megvizsgáltam a bőrét, de alig volt látható rajta valami, talán csak a szemét hangsúlyozták. A kéksége olyan átható volt, hogy a szívem gyorsabban kezdett verni. – Senki meg nem mondaná. Jól nézel ki. Végigsimított a haján, majd megállt. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy nem viseli a karikagyűrűjét. – Szemceruzával húzták ki a szememet, és nem lennék meg- lepve, ha ki is rúzsoztak volna. Nem tudtam elrejteni a mosolyomat. – Elképesztő vagy. Átkozottul jól nézel ki! Felemelte a fejét, majd a karjával szinte beborított, ahogy

242/889

átölelt. – Szeretnél megízlelni? – Éreztem, ahogy melegség járja át a mellkasomat. Kellan körbenézett, majd a fülemhez hajolt; részegítő volt, ahogy bőrkabátjának a szaga egybevegyült a saját illatával. – Eltűnhetnénk néhány percre. Mosolya határozottan oda nem illő volt, amikor eltoltam magamtól. – Azt hiszem, Bridgette a fejemet venné, ha tönkretenném a munkáját. Lehetséges, hogy Kellan tényleg tönkretette a száján mindazt, amit Bridgette létrehozott, amikor megnyalta alsó ajkát, és tek- intetével bebarangolta a testemet. – Lehetséges. De gondold csak végig, minden egyes alkal- ommal, amikor az album borítójára pillantasz, tudnád, hogy az ott látható mosolyt te csaltad az arcomra. Ahogy végigsimított a fenekemen, és gyengéden meg- szorongatta, teljesen elfogott a vágy. Egy pillanatra végigfutott rajtam, hogy egy üres szobában folytassuk, amit elkezdtünk… de már hallottam is a fotóst, ahogy utasításokat csettintget az ujjaival, és a szemem abban a pillanatban kinyílt. – Gyerünk, emberek! – kiáltotta. Kellan bánatosan nevetett egyet, miközben elengedett. Ahogy távolodott, még megérintette a karomat. Megszorítottam az uj- jait, előrehajoltam, és csókot leheltem a kisminkelt arcára.

243/889

Ujjaim csak a karikagyűrű helyét tapintották, így rákérdeztem:

– Hol a gyűrűd? Homlokráncolva a zsebére mutatott. – A lemezgyártó cég azt a látszatot akarja kelteni, hogy egyedülállóak vagyunk. – Értetlenül forgatta a szemét. – Úgy tűnik, húsz százalékkal esne az eladás, ha már nem lennénk facérak. Vagy legalábbis Frank ilyeneket mond. – A fotósra mutatott, aki éppen a gépén babrált. Kellan eltűnődött egy percre, majd körbenézett. Ördögien rám mosolygott, belenyúlt a zsebébe, és előhúzta a gyűrűt. Úgy pil- lantott körbe, mintha törvényt szegne, és felcsúsztatta az ujjára. – Minek is foglalkozom én azzal, hogy az emberek mit gon- dolnak? – Az arca komolyra váltott. – Az a fénykép Siennával viszont igenis fontos. Kiera, annak még utánajárok. Megráztam a fejem, és már épp mondani akartam, hogy min- dez nem számít, amikor hirtelen elhúzta tőlem Frank egyik segédje. Miután beállították a megfelelő helyre, elkezdődött a fotózás. Minden egyes kattintásnál mosolyogtam, ahogy Kellan gyűrűje egy picit megcsillant. Ez volt az ő kis lázadása az elvárások ellen. Vagy három tucat fénykép készült, mire végeztek. Boldogság- gal töltött el, hogy nem nekem kellett kiválasztanom azt a felvételt, amely majd a borító végső változatára kerül; biztos voltam abban, hogy mindegyik lélegzetelállító lesz. Kellan,

244/889

megkönnyebbülve, hogy már végeztek, megcsókolta az arcomat, és azt morogta:

– Átöltözöm, és lemosom az arcomról ezt a borzalmat. Éppen rajta kuncogtam, amikor Griffin odalépett hozzánk. Lesimította a bőrzakóját, majd Kellanhez fordult:

– Mit gondolsz, megtarthatjuk ezeket a ruhákat? – Rám mosolygott, de most kirázott tőle a hideg. – Annyira lefeküdnék valakivel! Irritáló viselkedése mélységesen felháborított. Szúrós tekin- tettel néztem rá, mely, reméltem, érzéketlen szívén is áthatol, majd odavetettem:

– Dühítően viselkedsz. Griffin pislogott egyet; egyszerre tűnt zavartnak és bosszúsnak. – Mi bajod van? Ökölbe szorítottam a kezem, és az ellenállhatatlan kísértést leküzdve igyekeztem nem megütni. – Neked és a testvéremnek nemsokára gyereketek születik, és te még mindig… bárkit megdöntenél, ha az egy kicsit is hajlandó rá. Griffin csípőre tette a kezét, és elém állt:

– Én egy rocksztár vagyok. Azzal kefélek, akivel csak akarok. Ez így megy. Megráztam a fejemet, Mattről Evanre, majd Kellanre néztem.

245/889

Egyikük sem viselkedett így. – Ez nem így van. Griffin a vállán át Kellanre nézett, és értetlenül forgatta a szemét. – Ugyan már! Az, hogy belőle papucsot csináltál, még nem jelenti, hogy velem is megteheted. – Újból rám nézett. – Mellesleg, Annára sem vall, hogy lemondana bárkiről, akire kedve támad. És láttál valaha is dühösnek emiatt? Tudtam, hogy igaza van, és tudtam, semmi közöm ehhez az egészhez, de… inkább hagyjuk! – Ő már nem olyan, mint régen. Senki mással nem volt azóta, hogy várandós lett. Most már csak rólad beszél. Griffint ez láthatóan váratlanul érte, és megdöbbentette. – Komolyan? – Úgy tűnt, mint aki elgondolkodik ezen egy pil- lanatra, miközben végignézett mindazokon, akik minket bámul- tak. Majd a szemembe nézett, és megadóan felemelte a kezét. – Ez csak szex. Mi olyan nagy dolog benne? – Griffin, mindketten szülőkké váltok. Ez egy életre szóló változás, amelytől Anna halálra van rémülve. És itt vagy te, aki továbbra is csak az élvezeteket hajszolja, méghozzá fűvel-fával. Törődsz te egyáltalán azzal, hogy ő min megy most keresztül? Nyilván élvezed a szexet Annával, de törődsz te vele egyáltalán? Griffin üres tekintettel, kifejezéstelen arccal nézett rám. Egy kis szünetet tartott, majd gúnyosan felhorkant:

246/889

– Csak vicceltem. Kiera, lépjünk már túl ezen! – Azzal elvi- harzott az öltözők felé. Matt, Evan és Kellan, mindhárman nézték, amint elmegy, ma- jd Matt tágra nyílt szemmel felém fordult. – Biztos nem lehetek benne, de azt hiszem, ezzel komolyan elgondolkodtattad. – Felém nyújtotta a kezét, és nevetve kezet ráztunk. – Szépen csinálta, Mrs. Kyle! – Rám kacsintott, majd hátba veregette Evant. A két fiú halk kuncogás közepette, nagy léptekkel Griffin után eredt. Miután mindenki elment, Kellan átölelt. – Imádni való, hogy még mindig próbálkozol! Önelégült mosollyal néztem fel rá, majd a dzsekijére pillantottam. – Griffin nagyon jó kérdést vetett fel. Szerinted maradhatnak nálatok a ruhák? Tekintetem levándorolt a szétszaggatott farmerjára. Kellan meleg leheletét éreztem fülemben, amikor azt suttogta:

– Nincs rájuk szükségem. Éppen hogy útban vannak. Lecsuktam a szemem, azonnal elképzeltem meleg bőrét, gy- engéd sóhaját és lágy ajkát. Amikor kinyitottam a szemem, Kel- lan éppen távolodott tőlem, de még mindig engem nézett. Fel- hevült vágya ígéretként sugárzott a szeméből, és beleremegtem, ahogy beszívtam a levegőt. Istenem, de csábító volt!

10. fejezet

Hírverés

Szeptember 13-ára tervezték az album megjelenését. Úgy volt, hogy az első szám az lesz, amelyet Siennával vettek fel. Nagy iz- galom övezte az eseményt, különösen azután, hogy kiszivár- gott: a képen lévő rejtélyes férfi a Sienna új dalát játszó együttes frontembere. Nem tudom, hogyan történhetett, de a bulvár- lapok kiszagolták, kicsoda Kellan, és kiteregették a két fiatal zenész történetét, akik egymásba estek, mialatt felvették a du- ettjüket. Mindenhol erről a viszonyról beszéltek. Most, hogy fel- hívták rá a figyelmemet, úgy tűnt, nincs menekvés: a tévé, a bolt újságosstandja, a rádió, minden ezt nyomta a képembe. Már vagy ötvenmilliószor hallottam róla, vagy láttam azt az átkozott fotót. Meg kell hagyni, vonzó kép volt. Pont azt a pillanatot kapták el, amikor Kellan udvariasan mosolyog Siennára, és ő visszamosolyog rá. Nekem nem sikerült igazán profi képet készítenem róluk, de ezen ugyanolyan jól néznek ki oldalról, mint szemből; ez egyáltalán nem igazságos. Valamilyen okból kifolyólag mindenkit izgatott ez a kitalált

248/889

románc. Mindenki égett a vágytól, hogy meghallja, milyen hangot tud produkálni ez a két hihetetlenül vonzó ember. Én viszont nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy a kiadó szellőztette meg Kellan nevét. A pokolba, nem lepne meg, ha ők lettek volna azok, akik elmondták a fotósoknak, hová megyünk aznap este vacsorázni. Bármit megtesznek, hogy felkeltsék az érdeklődést. Kellan mindent megtett, hogy csökkentse a hírverést. Miután lefotózták őket, már úton hazafelé felhívta Siennát. Engem a földhöz vágott, hogy a mobiljában megvan Sienna Sexton száma. Különös! Még különösebb, hogy Siennának is megvolt Kellan száma a mobiljában; egyből tudta, amikor Kellan hívta, hogy ki telefonál. – Helló, Sienna, Kell vagyok – és tartott egy kis szünetet. – Igen, látom. Szia! Míg nevetgélt, én hiába próbáltam kifürkészni, mit mond Si- enna. Sajnos csak Kellant hallottam. – Láttad már a fotónkat? Igen, azt. Mondtál már valamit? Tettél valami bejelentést vagy hasonlót? – Amíg hallgatta a választ, összeráncolta a homlokát. – Az emberek kedvelnek minket… romantikus értelemben. Most összehúzta a szemöldökét. – Igen, úgy gondolom, hogy ez nagy ügy. Kicsit sután behajlította a kezét, mintha a nő előtte lenne.

249/889

– Azért, mert házas vagyok, és nem akarom, hogy mások úgy érezzék, hogy te meg én… – Kellan rám pillantott, és megrázta a fejét. – Nem, nem hivatalosan, de mi annak tartjuk magunkat, és… Újra a homlokát ráncolta, és megint az útra koncentrált. – Nézd, nem tudnád azt mondani, hogy mi csak együtt dol- gozunk, és a kapcsolatunk pusztán szakmai? – Elmosolyodott. – Rendben, köszi. Miután letette, összefoglalta nekem:

– Azt mondta, hogy majd gondja lesz rá. – És szerinted lesz? Rám nézett, de a napszemüvege eltakarta az arcát. – Természetesen. Miért ne tenné? Nem akartam neki elmondani, de mivel korábban őszintesé- get fogadtunk egymásnak, így sóhajtva, de megtettem. – Azért, mert szerintem érdekled. Azért, mert szerintem ő azt akarja, hogy ti ketten összejöjjetek. Azért, mert szerintem az még nagyobb hírverést csap a számnak, ha ti együtt vagytok. És azért, mert úgy gondolom, ő nagyon jól tudja manipulálni a közönséget, hogy megkapja, amit akar. Miután ezt előadtam, Kellan hallgatott, ami szerintem, leg- alábbis részben, azt jelentette, hogy egyetért. Egy hosszú perc után azt mondta:

– És úgy gondolod, hogy amit akar… az én vagyok?

250/889

Hátrahajtottam a fejem az ülésen, és behunytam a szemem. Ki ne akarna téged?

Meglepetésemre röviddel Kellan telefonja után Sienna kiadott egy nyilatkozatot, amelyben megmagyarázta, hogy pillanatnyil- ag nincs kapcsolata senkivel, és hogy most ez így jó neki. A kérdéses férfi pedig „pusztán egy közeli barát, akivel együtt dol- gozunk egy projekten, amelyet a rajongók nagyon fognak szeretni”. Bár megtette, amire Kellan kérte, én egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ez a magyarázat segít. Úgy tűnt, senki sem hiszi el, hogy a „közeli barát” tényleg közeli barátot jelent. Mindenki azt feltételezte, hogy ez csak a kódja annak, hogy „még nem akarjuk bejelenteni a kapcsolatunkat”. Ez csak növelte a felhajtást a számmal kapcsolatban. Tudhattam volna, hogy Kellan első albuma izgalmas lesz, de fogalmam sem volt, hogy a kiadása ilyen nagy energiát igényel. És hogy ezt az ener- giát a Kellan és Sienna magánélete körüli spekulációk és hírver- ések táplálják. Jenny, Kate és Cheyenne értő fülekkel hallgatták gondjaimat. A nővérem viszont azt mondta, ne aggódjak. Amikor megkérdeztem tőle, hogy látta-e már a fotót, azt válaszolta:

– Ja, azt? Ó, igen, egy héttel azután, hogy visszajöttem. Megjegyzem, Kellan borzasztóan szexi azon a képen! –

251/889

Sóhajtott egy nagyot. – Kár, hogy nem fordult jobban a fényképezőgép felé. Igazán megvárhatták volna, hogy készüljön róluk egy olyan kép, amelyen elhagyják a helyiséget. Ráförmedtem:

– Miért nem szóltál rögtön, amikor láttad, hogy mi történik? Anna hosszan és lassan fújta ki a levegőt. – Azért, mert tudtam, hogy kiborulnál, és azt is tudtam, hogy az a kép nem jelent semmit. – Úgy vannak rajta, mint egy pár, Anna. – Az ágyon fekve a fejem felett lógó csillárt bámultam. – Ez nem „semmi”. – De az. Miért érdekel, mit gondol a nyilvánosság? Mindketten tudjuk, hogy nincsenek együtt. A pokolba, egész idő alatt ott voltam, amíg az a nő, és biztosan tudom, hogy semmi sem történt köztük. Nem nagy ügy, Kiera. – Jé, ez furcsa… Láttam egy rózsaszirmot Kellan párnáján, felvettem és eldörz- söltem az ujjaim között. Olyan korallszíne volt, mint annak a friss csokornak, amelyet a szobalány tett a hallba tegnap. Kellan korábban elment futni, és a szirmot az ágyon hagyta nekem. Ezeket a szavakat írta rá: Hamarosan jövök! Anna újra sóhajtott, de most már egy kicsit könyörületesebben. – Ez csak akkor furcsa, ha hagyod, hogy furcsa legyen. Ne hagyd, hogy egy ártatlan fénykép miatt lehetetlen helyzetbe

252/889

kerülj! Végül is, mi a legrosszabb, ami történhet? A nővéremnek természetesen igaza volt. De akkor is, a világ abban reménykedett, hogy a férjed összejön valaki mással. Szóval ez egy kicsit… szívfacsaró volt. Az album megjelenése előtt pár héttel a fiúknak egy for- gószélszerű promóciós körútra kellett indulniuk. Az összes nagyobb várost érintették az USA majdnem minden államában. Észveszejtő volt látni a programjukat: repülőutak, rádióinterjúk és privát fellépések folyamatos áradata. Volt olyan is, hogy egy napon három különböző városban kellett fellépniük. Az útvon- altervnek még a látványától is kimerültem. De ha itt most ezen túljutunk, az utazás már könnyű lesz. Az első állomás a promóciós körúton egy népszerű rádióál- lomás volt Los Angelesben. Nem, nem csak népszerű volt: az első számú rádióadó a városban, és a számot akkor akarták be- mutatni, amikor a fiúk is a stúdióban vannak. A szívem a torkomban dobogott. Habár tudtam, hogy ennek a dalnak a de- bütálása csak olaj arra a tűzre, mely Kellan és Sienna kitalált kapcsolatát táplálja, alig bírtam kivárni, hogy halljam Kellan hangját az éteren keresztül. Olyan szürreális gondolat volt! Mivel felfogtuk, hogy az életünk hamarosan nagyon zűrzav- aros lesz, Kellan és én a nyugodt együttlétek minden percét kiélveztük. Kellan körbevitt a városon, megmutatta azokat a le- bujokat, amelyekben ő és a P. Fejek játszottak, amíg itt időztek.

253/889

Könnyedén el tudtam képzelni a képet, amint a gimiből épp kikerült Kellan lehúzza az önjelölt hollywoodi sztárocskák bugy- iját. Biztos nagyon könnyű volt megszerveznie a „randikat”. Kellan megmutatta nekem a turistalátványosságokat is: Dis- neyland, Seaworld, a Hírességek Sétánya – de a legjobb pillana- tokat mégis a lemezkiadó házának medencéjénél töltöttem. Különösen akkor élveztem, amikor mindenki elment, és csak ketten maradtunk. Egy napos reggelen, augusztus közepén, pár nappal azelőtt, hogy beütött Kellan karrierjének kaotikus része, élveztük, hogy csak a miénk a medence. A hűvös fehér lépc- sőnek támaszkodtam, amely a türkiz vízbe vezetett, és bámul- tam a hullámokat, amelyeket a lábammal keltettem, ahogy lágy- an rugdostam magam előtt. A klór és a naptej illata betöltötte az érzékeimet. Kivéve néhány, közeli fáról jövő madárvijjogást, minden csendes volt. Ízlelgettem ezt a békét, tudva, hogy nem sokáig tart. A víz alatt egy sötét árny közelített felém. Ahogy az alámerült test az enyém mellé úszott, kezek kúsztak fel a lábamon. Amint megálltak a derekamnál, Kellan kiemelte a fejét a vízből, és rám vigyorgott:

– Helló! – Helló! – mormoltam az ajkamba harapva. A haja hátrasim- ult, arcán vízcseppek csorogtak. A napfény megcsillant a szemében, és lángra lobbantotta a sötétkék színt. Ragyogóan

254/889

nézett ki, és ha csak erre az egy pillanatra is, egészen az enyém volt. Sóhajtva felültem, és a nyaka köré fontam a karomat; a lábam automatikusan a derekára kulcsolódott. Térdre ereszkedett a sekély vízben, miközben a karjában tartott. Elégedetten a vállára hajtottam fejem, és hagytam, hogy beteljek a közelségével. Amint Kellan hátrahajolt, hogy rám nézzen, Griffin lépett ki a házból. A lépcsőhöz sétált, összevonta a szemöldökét és megvakarta a fejét, mint aki nem tudja, mit tegyen. Aztán megvonta a vállát, és kopogott a korláton, amely a két lépc- sősort elválasztotta. Kellan felnézett rá, és megpróbált érdeklődő arcot vágni:

– Igen? – Itt van az a pacák a lemezkiadótól. Veled akar beszélni. Miután Kellan leültetett maga mellé, kiszállt a vízből. Kis pa- takocskák futottak le testén. A nedvesség cseppjei nyomokban megmaradtak rajta; a bőréhez tapadtak, mintha vonakodnának elhagyni őt. Ugyanezt éreztem én is. – Milyen pacák? – kérdezte Kellan. Griffin megvonta a vállát, miközben cseppet sem diszkréten végigmért engem. – Nem tudom. Egy beképzelt, öltönyös alak. Kellan lépett egyet, úgy, hogy eltakarjon.

255/889

– Nick? A kiadó alelnöke? Griffin most Kellanre emelte a tekintetét. – Nem tudom. Tényleg. Kellan visszapillantott rám. Legutóbb, amikor a kiadó alel- nöke megjelent, óriási lehetőséget ajánlott Kellannek. Az volt az érzésem, hogy bármit is akar most, az ugyanolyan óriási lesz. De valamiért a gyomrom mégis beleremegett. Gyorsan megtörülköztünk, Kellan felkapott egy inget, én meg egy sortot. Jobban szerettem volna teljesen szárazon, normális-

an felöltözve találkozni egy nagykutyával, de most a tankinim és a nedves hajam is megteszi. Jobb, ha nem váratjuk meg azt az embert, akitől a férjem sorsa függ. Griffin az emeletre vezetett minket. Oda, ahol legutóbb Nick- kel és Siennával találkoztunk. Ahogy követtem Kellant a szobába menet, Griffin megragadta a könyökömet. Ösztönösen megfeszült a testem, ahogy az arcába néztem. Megvonaglott az ajka, amikor azt mondta:

– Anna szerint te nem kedvelsz engem. Igaz ez? Azt hittem, jóban vagyunk. Finoman kihúztam a karom a szorításából, és azon gon- dolkodtam, vajon miért pont most akar erről beszélni. – Mi… jóban vagyunk. Tényleg. – Ne gyere a szobámba, ne nyúlj hozzám még egyszer, és hagyd abba a hülyéskedést a tesóm- mal! Akkor majd jóban leszünk.

256/889

Az arckifejezése megkeményedett, miközben a füle mögé tűrte a haját. – Hazudsz. – Karját összefonta a mellkasán. – Nem dugok veled, így szart se érdekel, hogy mit gondolsz rólam. De szeretném tudni, hogy miért gyűlölsz, amikor én kedves voltam hozzád. Kedves? Ezt annak nevezik? Némi szemforgatás után átpillan- tottam Griffin válla fölött, és láttam, ahogy Kellan kezet ráz a „beképzelt, öltönyös alakkal”, Nickkel. Igazából azt akartam hallani, hogy mi folyik ott bent, nem pedig egy hiábavaló be- szélgetésbe bonyolódni Griffinnel. Mivel kikerültem a választ a kérdésére, Griffin hozzátette:

– Ez azért van, mert azt mondtam, hogy le akarok feküdni veled? Csak vicceltem! A szemem akaratlanul is elkeskenyedett, amikor vissz- anéztem rá. – Nem, te nem vicceltél. Durva és visszataszító alak vagy, sokkal nagyobb kurvapecér, mint amilyen Kellan valaha is volt! Griffin vágott egy „igen, persze” arcot, amit én egyáltalán nem vettem jó néven. – Te mindazt képviseled, amit én utálok a rocksztárokban. A partizást, a nőket, a szexet. Mindaz vagy most, amitől félek, hogy Kellan válik a jövőben! Griffin megbökte a vállamat.

257/889

– Vagyis nem igazán velem van gondod. Attól félsz, mit csinálhat Kell, amikor te nem vagy ott, tehát a probléma te magad vagy. – Széttárta a karját. – Anna soha nem kérte, hogy ne feküdjek le mással. Mi soha nem kizárólag egymással vol- tunk. Őt nem érdekli, kivel szexelek, akkor téged miért érdekel? – Az állát előreszegezve tette hozzá: – És most tudd meg, hogy ebben az évben öt emberrel keféltem, és senki nem mondta, An- nát kivéve, hogy felcsináltam. Ja, és igenis, hogy rohadtul törődöm vele! Azt hiszem, talán még kurvára szeretem is. Ezután megfordult, és berontott a szobába, én pedig a sokktól csak bámultam. Csak nem Griffin oktatott ki engem? Ez biztos az apokalipszis egyik előjele. De… egy dologban igaza volt. Főleg azért utáltam, mert nem akartam, hogy Kellan olyan legy- en, mint ő. De Kellan nem olyan! Ég és föld köztük a különbség. Griffin közönséges, de ilyen a tesóm is, és én szeretem minden porcikáját. Nos, ez szar ügy. Most már meg kell próbálnom szeretni Griffint is. És milyen nagyszerű, épp most mondta, hogy szereti Annát. Eldobom az agyam! Végül úgy sétáltam be a szobába, hogy azt gondoltam, Nick már semmi sokkolóbbat nem tud nekem mondani annál, mint amit Griffin mondott. Kellan az egyik kanapén ült, szemben Nickkel. Evan és Matt mellette ültek, de volt még épp elég hely nekem is. Amíg elmentem Matt és Evan előtt, hogy Kellan mellé üljek, úgy éreztem, hogy félbeszakítottam a beszélgetést. Griffin

258/889

levetette magát egy székre, szemben velünk. Nick kis szünetet tartott a tréfás bevezetőjében, hogy megvárja, amíg elhelyezkedem Kellan oldalán. Habár odakint harminckét fok volt, Nick egy komplett öltönyt viselt. Abból is egy drágábbat – talán Armanit. A nyakkendője élénkpiros volt. Elég fiatalnak tűnt ahhoz, hogy alelnök legyen, legfeljebb a harmincas évei közepén járhatott. Ezek alapján megfejtettem, hogy magabiztos és hajtós, az a férfi, aki megszokta, hogy véghezviszi, amit akar. Miután elhelyezkedtem, Nick halványan rám mosolygott. Kutató szeme felmérte, hogy is nézek ki, és azt mondta:

– Látom, kihasználjátok a ház adottságait. – Majd Kellanre siklott a tekintete. – Ez jó. Most kell pihenned, hogy jól vedd a későbbi akadályokat. Kellan rám pillantott, és bólintott. Mielőtt bárki a szobában megkérdezhette volna, hogy mit is akar, Nick maga mondta el:

– Jó híreim vannak. Nagyszerű hírek. Előredőlt, és összekulcsolta a kezét. Észrevettem, hogy nincs rajta jegygyűrű. – Diedrick Kraus épp most egyezett bele, hogy leforgatja a Túl késő videóját. Amikor senki nem mondott semmit, Nick elmosolyodott. – Fogalmatok sincs, hogy ki ő, ugye? – Bocs, de nincs – válaszolta Kellan.

259/889

A pasas figyelmen kívül hagyta Kellan bocsánatkérését. – Diedrick Kraus lángelméje áll a jelenlegi legnagyszerűbb videoklipek mögött. Ő rendkívüli tehetség, és nehéz meg- szerezni. Adtunk neki egy demót a dalodból, és ő akarja ren- dezni. – Nick összeütötte a tenyerét. – Nemhogy akarja, kurvára ragaszkodik hozzá! Csak pislogni tudtam a szentségtörő szó hallatán, de Nick gy- orsan továbblépett. Kellanre mutatva azt mondta:

– Diedricknek van pár napja a hónap végén, amikor szabad, Siennának is van egy kis szünete a programjában, úgyhogy ezt még bele fogjuk préselni a promóciós körútba. – Égnek emelte a kezét. – Esküszöm, még a csillagok állása is nektek kedvez. Kellan szája kinyílt, ahogy a zenekar tagjaira pillantott. – Klipet forgatunk? – és újból Nickre bámult. – Néznek még ilyeneket az emberek? Egy kis rándulás látszott a főnök ajkán, mielőtt megint mag- yarázatba kezdett volna. – Igen, néznek. – A mosolya egyre szélesebb lett, és Nick an- nyira előredőlt a kanapén, hogy azt hittem, mindjárt leesik róla. – És van rá esélyünk, hogy felkavarjuk a port. Kellan arcára zavart kifejezés ült ki: „Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent.” Nick megrázta a fejét. – Azt jelenti, hogy komoly felfordulást fogunk okozni ezzel a

260/889

videóval. Amióta a közönség szagot kapott a Siennával közös fényképpel kapcsolatban, az érdeklődés középpontjába kerül- tetek. Mindenki Sienna új pasijára kíváncsi. – Nem vagyok a pasija – vetette közbe Kellan. Nick meg sem hallotta. – Táplálni fogjuk Kellan és Sienna őrült szerelmének lángját, és a listák élére nyomjuk a lemezt. Elszorult a szívem, ahogy megláttam azt a mohó kifejezést Nick arcán. Nem tudtam, hogy ez mit jelent, de biztos voltam benne, hogy nekem nem fog tetszeni. Kellan nagyon óvatosan ugyan, de megkérdezte:

– Mire gondolsz pontosan? Némi izgalommal az arcán, Nick széttárta az ujjait. – El fogjuk játszani a dal romantikus részét, igazán szexisre csináljuk a videót. Meztelen testek, vad csókok, nyögés és sóhajtás, minden, ami kell. – Kellanre pillantva hozzátette: – Mindenkinek, aki csak nézi, hideg zuhanyra lesz szüksége, de rögtön. A hírverés te és Sienna körül az egekbe szökik. Fel akartam állni, és megmondani ennek az áskálódó pénzesz- sáknak, hogy Kellan nem fog ilyen dolgokat művelni, de tudva, hogy ez nem az a hely, ahol szólhatok, összeszorítottam a számat. Kellan arca pont az ellenkezője volt az enyémnek: tátva maradt a szája. – A dal egy szakításról szól – ellenkezett bambán.

261/889

Nick, ujjait az állának támasztva, bólintott. – Igen, és melyik szakítás nem kezdődött egy forró románccal? A szobában egy pillanatra csend lett. Evan és Matt rám bámultak, mire az arcom elkezdett vörösödni. Griffin szélesen vigyorgott. Nem voltam benne biztos, hogy a klipkészítésnek örül-e annyira, vagy annak, hogy láthatja Kellant Siennával, amint azt a jelenetet forgatják, amelytől hideg zuhanyt kell ma- jd vennie. Valószínű, hogy kicsit mindkettőnek. Végül Kellan azt mondta Nicknek:

– Nős vagyok. Nem tudom megtenni. Griffin nyomban önként jelentkezett:

– Én igen! Figyelmen kívül hagyva Griffin nyomulását, Nick keményen Kellanre nézett. Az arckifejezésétől elkezdett lúdbőrözni a ka- rom. Ő tényleg az az ember, aki véghezviszi, amit akar. – Nem azt kértem, hogy folytass vele viszonyt. Az a te ügyed. Önelégülten elmosolyodott, és vetett rám egy gyors pil- lantást. Miután mogorván visszanéztem, ő újra Kellanre pillantott. – Pusztán arra kérlek, hogy forgass le vele egy kitalált videót arra a dalra, amelyet már felvettetek. Arra a dalra, amely egyéb- ként a mi tulajdonunk. Összefűzött ujjaival Kellanre mutatott, és hűvös mosolyt

262/889

eresztett meg. Hátradőlt, és úgy tette a kezét a combjára, mint aki felállni készül. – A munkaköri leírásod szerint szórakoztatnod kell a közön- séget, és ebbe néha a színészkedés is benne foglaltatik. Ha tudtuk volna, hogy te nem szívesen… vállalsz ilyet, akkor nem szerződtettünk volna. – Felállt, a szeme összeszűkült, és fenye- gető pózt vett fel. – Itt és most csak arra kérlek, hogy szedd össze magad, és csináld meg a rohadt melódat. És ha nem vagy rá képes… nos, én nem fogok könyörögni. A hangja jéghideg volt, felállt tőle a szőr a hátamon, és a gyomrom összeugrott. Nick úgy sétált ki a szobából, hogy már nem is figyelt Kellanre. Nick távozása után sűrű csönd borult a szobára. Még egy légy zümmögését is hallani lehetett volna. Nem valami meglepően éppen Griffin volt az, aki egy hangos kiáltással megtörte a csendet. – Haver! Meg kell dugnod Sienna Sextont egy filmben! Pacsit rá! Gratulációképpen feltette a kezét, és tenyerét Kellan felé tartotta. Én még mindig az események sokkhatása alatt álltam, így nem reagáltam Griffin megjegyzésére. Kellan a basszusgitárosra meredt, aztán úgy tűnt, felfogta, hogy ennek semmi értelme, és innentől kezdve mereven a padlót bámulta.

263/889

Még egy pillanatig csendben maradt, majd váratlanul felállt. Ahogy az ajtót nézte, amelyen Nick kisétált, az arca megkeményedett. – Ez hülyeség! Kirontott a szobából, de közben erősen súrolta a lábamat. Evan is felállt. – Kellan? Ő nem válaszolt. Kezét ökölbe szorítva, vissza sem nézve eltűnt a szemünk elől. Mindnyájan felálltunk és utánabámultunk. – Most mit fog csinálni? – kérdezte Matt. Senki sem válaszolt, de rajtam végigfutott a rémület. Én pon- tosan tudtam, hogy mit fog csinálni. Amit mindig is csinál, amikor túl durvára fordulnak a dolgok. Elmegy futni. Kevin után indultam, mögöttem a többiekkel. Kellan nem volt a lépcsőn, és most az egyszer a csodálatos kilátás nem ká- práztatott el. Igazából abban a percben semmi nem tudott el- bűvölni, mivel tudtam, olyasmit kell tennem, amit egyáltalán nem akarok. Meg kell győznöm Kellant, feküdjön le egy másik nővel. Nem, nemcsak egyszerűen, hogy tegye magáévá, de szerelmeskedjen is vele. Valahogy ez tízszer jobban megne- hezítette a dolgot. Kellanre a szobánkban találtam rá, amint feldúlt arccal hányta bele az ingeit a táskájába, amely az én üres táskám mellett

264/889

hevert. Az egyik felem azt súgta, néma beleegyezéssel én is kezdjem el összeszedni a cuccomat. Ez a könnyebbik megoldás lett volna. Ehelyett, mivel Evan, Matt és Griffin is betódultak mögöttem a szobába, azt kérdeztem:

– Hát te meg mit csinálsz? Kellan felpillantott rám. A szeme szikrát szórt. – Kezdj el pakolni! Hazamegyünk. Végeztem. Evan Kellan vállára tette kezét, így próbálta megnyugtatni. Kellan lerázta. Matt csendesen próbálta meggyőzni:

– Aláírtuk a szerződést, Kellan. Nem tehetjük meg, hogy csak úgy elsétálunk. Kellan éles pillantást vetett Mattre. – A francba! Akkor beperelhetnek! Nem fogom magam eladni nekik! Visszamegyek Pete-hez. Jöttök velem, vagy nem? Mindenki tudta, hogy az egész legfőképpen az én hibám volt. Úgy éreztem, a szívem majd kiugrik a helyéből. Griffin szólalt meg, és nekem támadt:

– Te vagy a legkibaszottabb ribanc! Kellan feldúltan közelített Giffinhez, hogy lehűtse. Evan közéjük lépett. Matt egyik kezével Kellan vállát fogta, a másik kezét nekitámasztotta Griffin mellkasának, így próbálva vissza- fogni őket. A levegő hirtelen feszültséggel telt meg, és tudtam, amíg mindnyájan egy helyen vagyunk, az nem vezet jóra. Kel- lannek nem vigasztalásra, hanem megnyugtatásra van szüksége.

265/889

És ebben a helyzetben én voltam az egyedüli, aki erre képes. Utáltam, hogy minden tőlem függ. Különösen, hogy Pete-hez visszamenni mesés ötletnek hangzott. Azt mondtam a fiúknak:

– Egy percre kettesben maradhatnék a férjemmel?

Kellan még mindig mérgesen nézett rám. Evan otthagyta Kel- lant, de mielőtt kiment a szobából, még csavart egyet a ka- romon. Matt kituszkolta Griffint a szobából, aki még előtte odakiáltott:

– Nem tudom, mi a franccal akarod teletömni a fejét, Kiera. Amikor hallottam az ajtó csukódását, közelebb léptem Kellan- hez. Mivel csak mi voltunk a szobában, minden haragját, elfo- jtott dühét rám zúdította. Erre azonban számítanom kellett, hiszen nemegyszer voltam kitéve Kellan kitöréseinek. – Te is hímringyónak nevezel? Lehet, hogy Siennával le kel- lene feküdnöm, hogy okot is adjak rá! Egy kicsit összerezzentem, de hagytam, hogy a feszültség ki- menjen belőlem. A dühe valójában nem rám irányult. Felé in- dultam, és megfogtam a kezét, amely még mindig ökölbe szorult. – Kellan… Most nem szállhatsz ki! Kiszabadította az egyik kezét, és az ajtóra mutatott. – Te is ott voltál azon a megbeszélésen. Hallottad, mire

266/889

akarnak rávenni? Ismét megfogtam a kezét, és bólintottam. – Igen, és szerintem ez így van jól – mondtam, miközben a gyomrom görcsben állt, de meg kellett tennem. Kellan nem hitt a fülének. – Szerinted ez rendben van így? Hogy lehetne az normális, hogy dugás közben filmeznek? Közelebb léptem hozzá, végigsimítottam a karján, egészen a nyakáig, ahol végül összekulcsoltam a kezem. Közeledésemet először ridegen fogadta, de aztán fokozatosan megenyhült, ahogy átöleltem. – Már a puszta gondolat, hogy vele kell lennem, ijesztő. Kellan ismét feszült lett, de én azon nyomban megnyugtattam:

– Ez csak egy szükséges rossz. Kellan átölelte a derekamat, és a fejét rázta. – Nem, nincs erre semmi szükség. – Fejét a homlokomhoz támasztotta. – Nem akarlak megbántani. Nem értem, hogy ez az egész mért hagy téged hidegen. – Nem akarom, hogy miattam add fel az álmaidat – mondtam, kicsit elhúzódva tőle. Megcsóválta a fejét, és a távolba tekintett, de én megfogtam az arcát. – Nagyon, nagyon közel állsz hozzám. Csak ezt az egy dolgot

267/889

tedd meg, hogy elindítsd a karrieredet, és a fiúkét is. Ha túl leszel rajta, és eleget teszel a szerződés feltételeinek, ti lesztek a legkeresettebb csapat a piacon. Új lehetőségek nyílnak meg. Ez lebegjen a szemed előtt, és ne… tudod, mire gondolok. Kellan szája szélén megjelent egy kis mosoly, amely jelezte, hogy kezd visszatérni a humora. Egy mély sóhajt követően azonban az arca megint elkomorodott. Néhány másodpercig egy szót sem szólt. Éreztem, hogy kavarognak a fejében a gondola- tok, és felzaklatják, így adtam neki egy kis időt, hogy feldol- gozza a hallottakat. Amikor ismét rászánta magát a beszédre, a hangja csendes volt. – Nem akarom letörni a fiúkat. Tényleg nem, és értem, mit mondasz. De amikor azt mondtam, hogy már nem érdekel más lány, azt úgy is gondoltam. Nem akarok hozzáérni. Hüvelykujjammal megsimogattam az arcát, és halkan azt mondtam:

– Tudom. És pont ezért szeretlek annyira. De ez nem felté- tlenül kell hogy hatással legyen ránk, ha nem engedjük. Te még mindig a férjem vagy, és én a feleséged. Ha a kamera előtt másképp viselkedsz, az nem fog ezen változtatni. Rendben? Kellan lassan biccentett, aztán sóhajtott egyet. – Abban sem vagyok biztos, hogy rajtad kívül bárkivel is képes lennék eljátszani egy szexjelenetet. Miközben beletúrtam sima, fekete hajába, azt suttogtam:

268/889

– Biztos vagyok benne, hogy képes vagy rá. Csak képzeld azt, hogy én vagyok ott. Nem ez lenne az első ilyen alkalom. Ironikus mosolyomból tudta, hogy csak cukkolom. Kaptam tőle cserébe egy gúnyos vigyort. Aztán az arca hirtelen elkomolyodott. – Tényleg azt akarod, hogy megtegyem? Az ajkamba haraptam. Ezt akarom? Nem, nem akarom, hogy a teste közel kerüljön Siennáéhoz. De azt akarom, hogy Kellan sikeres legyen, és úgy tűnt, ezért nagy árat kell fizetnie. Bólintottam. – Igen, ezt akarom. Kellan behunyta a szemét, és bólintott. Leheletnyi csókot adtam arra a mámorító ajakra, melyet hamarosan más ajka fog érinteni. – Ha ez valóban meg fog történni, ott kell lennem. Muszáj látnom. Kellan szeme tágra nyílt. – Nem! Bólintottam, és megcsókoltam. – De, Kellan. – Miért? – mormolta, miközben száját a számra tapasztotta. – Miért akarod látni, Kiera? – Mert meg kell birkóznom ezzel a helyzettel. Mert sokkal rosszabb gondolatok ébrednének bennem, ha nem így tennék.

269/889

– Kiera – kezdett bele az érvelésébe. – Én nem akarom ezt az egészet, de ha már meg kell tennem, szeretném, ha olyan távol lennél tőlem, amennyire csak lehet. Megfogta a vállamat, hogy a szemembe nézzen. – Nem akarlak megsérteni. Fordított esetben nem tudnám elviselni, ha egy másik férfival látnálak. Szomorúan mosolyogtam rá, és azt suttogtam:

– Te már tettél ilyet. Kellan szája tátva maradt, és a fájdalom hullámokban söpört végig rajta. Összetörte a szívemet. – Szeretlek – mondtam neki, miközben a szám az övéhez közeledett. Hogy szomorúságát enyhítsem, újra és újra megcsókoltam. Végre felsóhajtott, és a szenvedélyes tűz a hatalmába kerítette. A hajamba túrt, miközben fejét a homlokomhoz szorította. Nyelvünk vad fogócskába kezdett, és a hálószoba csöndjét halk nyögdécselések törték meg. A Kellan torkából előtörő erotikus hangok egybeolvadtak a lihegésemmel. Türelmetlen kezem az inge alá csúszott, mert minden akadálytól meg akartam sza- badítani, amely a testünk útjában állt. Kellan kicsit hátrébb állt, hogy kutakodó ujjaimnak utat engedjen, s miután megfosztottam őt a feleslegessé vált ingtől, az ajkam folytatta a felfedezőutat. Minden porcikáján imádattal haladtam végig. Ujjaim elérték a hasán lévő V formát, és a

270/889

derékpántjába kapaszkodva lerántottam róla a nedves úszónad- rágot. Kellan segített, és mielőtt felocsúdtam volna, ott állt előttem meztelenül, vágyakozva. Szemünk kábultan kalandozott a másiknak a testén. Kellan az enyém volt, a szívembe, lelkembe zárva. Sienna talán kap belőle egy cseppnyi kóstolót, de soha nem kapja meg azt a gyönyört, amelyet ez a csodálatos ember nyújthat. Majdnem meg is sajnáltam ezért. De csak majdnem. Lélegzetünk felgyorsult, átöleltem a nyakát, és az ágyba húztam. Abban a pillanatban, ahogy a hátam a matrachoz ért, elkezdett vetkőztetni. Nedves rövidnadrágom az övé mellett landolt a földön, a tankinialsó nyomban utána. Az oldalamat vé- gigsimítva lerántotta a felsőmet, s én felnyögtem, amikor a mellem szabaddá vált előtte. Bekapta az egyik mellbimbómat, és én olyan gyönyört éreztem, amilyet senki más nem fog, ezt tudtam. Még egy tizennégy éven felülieknek szóló videoklip kedvéért sem. Kellan felhúzta a lábamat, és elmerült bennem. Szorosan magamhoz öleltem, és felnyögtem:

– Igen! Ez egy kicsit hangosabb volt a kelleténél. Kellan azt lihegte, mielőtt elkezdett mozogni:

– Istenem, Kiera! Lehet, hogy az előbbi, szélsőségesen vibráló érzelmeknek volt

271/889

köszönhető ez az élmény, melyben minden sejtem feltöltődött, újjáéledt és bizsergett. Nem fogtam vissza magam, ahogy együtt vonaglottunk Kellannel. Ez a miénk volt, ebből Sienna nem részesedhet soha. S bár még a közelünkben sem volt, úgy engedtem utat az élvezetnek, mintha ő is hallaná. Kellan is így tett. Nem sokkal ezután mindketten elértünk a csúcsra, katarzistól remegő, verejtékes testtel. Ahogy az élvezés úrrá lett rajtam, a körmömet Kellan hátába vájtam. Nem olyan erősen, hogy kiserkenjen a vére, de elég erősen, hogy érezze még egy darabig. Egy kis emlékeztetőnek szántam, hogy kik vagyunk, és min mentünk eddig keresztül. Kellan vállamba temette a fejét, felnyögött, ahogy a teste megfeszült, majd el- ernyedt. Én is nyögtem, ahogy éreztem, hogy együtt élvezünk. Nem, Sienna ezt nem kaphatja meg! Meg sem közelítheti ezt a pillanatot a silány színészi képességeivel. Kellan mélyet lélegzett, és mellém bújt. Megcsókoltam az ar- cát, és ő mosolygott, de a szemét még mindig csukva tartotta. Néztem, ahogy feleszmél a kábulatból. Mosolya nem halványult el, de a légzése lelassult, egyenletesebb lett. Amikor az arcvoná- sai kisimultak, és halkan szuszogott, észrevettem, hogy álomba ringattam. Ez furcsa, euforikus érzéssel töltött el. De amikor a szerdai napra gondoltam, a bátorságom elillant. Lehet, hogy Si- enna soha nem élné át vele ezt a pillanatot, de talán tálcán kínálom fel a lehetőséget, hogy belekóstolhasson. Fatális hibát

272/889

követtem el, amikor megengedtem? Kisurrantam az ágyból, ráhajtottam Kellanre a paplant, hogy teljesen betakarja. Miután felvettem néhány tiszta, száraz ruhát, felvettem Kel- lan telefonját az éjjeliszekrényről, és csendben otthagytam az alvó férjemet. Amikor visszatértem a közös helyiségbe, arra számítottam, hogy találkozom a többiekkel, akik arra várnak, milyen válasszal fog Kellan előrukkolni. De miután visszapör- gettem agyamban az eseményeket, rájöttem, hogy Kellan és én is olyan hangosak voltunk, hogy talán maguktól is kitalálták, hogy sikerült megváltoztatnom a véleményét. Az arcom égett, de próbáltam elrejteni a zavaromat. Legalább senki nem nyitott ránk! Griffin jött ki a közös fürdőszobából. Lefagytam, amikor meg- pillantottam. Gondoltam, valamilyen obszcén megjegyzést fog tenni, de csak vigyorogva mutatott a hálószoba ajtajára. – Lefeküdtél vele, hogy meggyőzd? – A magasba emelte az öklét. – Szép volt. Először az jutott eszembe, hogy gúnyosan disznónak fogom nevezni. De tettem egy ígéretet magamnak, hogy megpróbálok kedves lenni hozzá, így erőt vettem magamon, és beszélgetést kezdeményeztem. – Megváltoztattam a véleményét a videóval kapcsolatban, de most aggódom, hogy nagy hibát követtem el.

273/889

Amint Griffin végigsimított a haján, arra a felismerésre jutot- tam, hogy életemben először beszélgetek vele. Furcsa volt, és nem tudtam előre, hogy mit fog mondani, és amit mond, sértőnek fogom-e találni. Volt valami lenéző a hangjában. – Ne aggódj emiatt! Nem kell osztoznod Siennával. Kellan semmi olyat nem fog vele csinálni. Rám kacsintott, és furcsa módon most inkább macsónak, mint pojácának találtam. – Kellan tudja, kivel hogyan kell bánni. Amit mondott, az meggyőző volt, és csak annyit motyogtam:

– Köszönöm. Én is így gondolom. Griffin nevetve hagyta el a szobát. – Szívesen, Kiera. Fejemet ingatva azon kezdtem gondolkozni, milyen fordított világba csöppentem bele, ahol én beszélem rá Kellant, hogy le- feküdjön egy másik nővel, és Griffin szavai vigasztaló tanác- sként hangzanak. Mi fog még történni? Anna és Denny összeszűrik a levet, és elhatározzák, hogy összeházasodnak, és felnevelik Griffin gyermekét? Ettől nevethetnékem támadt, miközben kisétáltam. Nem, ők ketten soha nem jönnének össze. Anna élve falná fel Dennyt. Izzadó tenyérrel járkáltam a korlát mellett. Ráláttam a hátsó

274/889

udvar medencéjére, és megpillantottam Mattet és Evant a szélén. Mindketten a mobiljukon beszéltek, szerintem Rachellel és Jennyvel. Valószínűleg elmondták az izgalmas híreiket Si- enna Sexton videoklipjével kapcsolatban. Előhívtam a mobilon Kellan névjegyeit, és addig görgettem, amíg meg nem találtam Sienna számát. Kellan az enyém volt, és nem akartam hagyni, hogy valaki más megkaparintsa. Majdnem azonnal felvette a telefont. – Kellan, micsoda meglepetés! Mit tehetek érted, drágám? Irtóztam a bűbájos drágámozásától, de próbáltam nem túl sokat belemagyarázni. Ő mindenkit drágámnak hívott. – Hm. Valójában Kiera vagyok. Kölcsönvettem Kellan mobilját. – Ó, hát akkor miben segíthetek, Kiera? Leheletnyi csalódottság volt a hangjában, és ezt túlzott ud- variaskodással próbálta leplezni. – Csak azt szeretném közölni, hogy én beszéltem rá Kellant a klipre – mondtam. Csalódottságát ezúttal nem is tudta leplezni. – Nem akarta a videót? Sóhajtottam, mert utáltam, hogy mindkét felet nekem kell kiengesztelnem. – Tartott a szerelmi jelenettől… veled. De én mondtam neki, hogy szerintem jó lesz.

275/889

– A beleegyezésedet kellett kérnie? Milyen érdekes. Egyértelmű volt, hogy szórakozott rajtam. Sienna Sexton valószínűleg soha nem kért engedélyt semmihez. Haboztam, nem igazán akartam Kellant védelmezni. És különben is, nem ezért hívtam fel telefonon. – Szerintem az a legfontosabb, hogy végül beleegyezett. De én csak azt szeretném tudni – vettem egy mély lélegzetet –, rosszul tettem-e, hogy rábeszéltem, adjon elő egy intim jelen- etet veled. Mint nő a nőhöz, szeretném, ha őszinte lennél velem. Akarod a férjemet? Hosszú szünet volt a vonal másik végén. Görcsben állt a gyomrom. Arra számítottam, hogy igent fog mondani, de akkor hogyan hozom helyre a bajt? És amikor kimondta az igent, már meg sem lepődtem. – Igen, akarom, de nem úgy, ahogy te gondolod. Csak pislogtam. Erre aztán nem számítottam! Lehet, hogy na- ivnak tűnök, de mi másra kell neki? Sienna folytatta, mielőtt még én tettem volna fel a kérdést. – Az én karrierem kicsit mellékvágányra került. Szükségem van Kellanre, hogy ismét tündököljek. Ha csak néhány felvétel erejéig is, de bekerülnénk a magazinokba, az csodákat tenne velem. Kaptam más zenészektől is felkérést közös szereplésre, és épp tegnap kaptam meg egy film forgatókönyvét. A hangja mélyebb lett, amikor folytatta:

276/889

– Szóval, igen, akarom őt, de csak a népszerűség miatt. – Ó! – dünnyögtem. – Szeretnél még tőlem valamit, drágám? A gondolatok még mindig kavarogtak a fejemben. – Nem, ennyi volt. Köszönöm az őszinteségedet. – Ez csak természetes. Szióka! Megszakadt a vonal. Hosszú másodpercekig Kellan telefonját bámultam. Higgyek neki? Megbízhatok benne? Ennek csak az idő a megmondhatója.

11. fejezet

Az őrület elkezdődik

A levegő tele volt vibráló energiával a dal megjelenése előtti éjjelen; ez még Kellan aggályait is enyhítette azzal kapcsolat- ban, hogy egy másik nővel kell majd szexjelenetet előadnia. Földöntúli érzés volt, ami egészen felélénkítette a bandát. Mint a karácsonyestét váró gyerekek, mind szeleburdiak, izgatottak, nyughatatlanok voltak. A srácok szokás szerint azzal vezették le fölös energiájukat, hogy Griffint ugratták. Miközben lázasan dolgoztam a könyvemen, a fiúk az egyik videojátékkal ját- szottak. Anélkül, hogy megbeszélték volna, valahogy Griffin lett mindenki „célpontja”. Csak úgy röpködtek a káromkodások, miközben Griffin lassan elvesztette a hidegvérét. – Ne gyilkolássz már, Matt! A szőke gitáros nem vette le a szemét a képernyőről, és közben nagyon igyekezett, hogy visszafojtsa a mosolyát. – Bocs, nem akartam. – Evan, haver! Fejbe lőttél! Evan is próbált komoly maradni.

278/889

– Hoppá, ezt elszúrtam! – Kellan, Jézusom! Tanulj meg célozni, baszd meg! Kellan nem tudta elrejteni a jókedvét, és a bandatagok nevetésben törtek ki. Griffin földhöz vágta a távirányítót. – Seggfejek vagytok! Beviharzott a szobájába, mire mindenki röhögni kezdett. Csak akkor hagyták abba, amikor Griffin egy perc múlva újra belépett, kezében két hatalmas, elemes vízipisztollyal. – Meghaltok, mocskok! – kiáltotta, mielőtt elkezdett lőni négyünket. Sikítottam, és amenniyre tudtam, takartam a laptopomat. A srácok meglepett kiáltásokat hallattak, és mind nekiiramodtak a szobában, szanaszét, menedéket keresve. Griffin ördögi kacajt hallatott, aztán Matt után vetette magát, aki lerohant a lépcsőn. Evan egy vödörnyi vízibombával lépett ki a szobájából. Legaláb- bis abban bíztam, hogy ezek most tényleg vízibombák. Griffin nyomába eredt, és vad csatakiáltást hallatott menet közben. Kellan nevetve indult utána, hogy türelmetlenül a harcba vesse magát. Megcsóváltam a fejem, és hallgattam a ramazurit. Pasik! Kiáltozást, ajtócsapkodást, káromkodást hallottam, és egyszer csak Griffin hangosan felkiáltott:

– A slaug nem ér, Kellan! Amikor negyvenöt perc múlva ismét felbukkantak, minde- gyikük teljesen el volt ázva. Letettem a laptopot magam mellé

279/889

az asztalra, összefontam a karomat, és azt mormoltam:

– Ha azt hiszitek, hogy majd én feltakarítom a romokat utána- tok, hát nagyon tévedtek. Kellan somolyogva megrázta a fejét. Víz csepegett a hajából, a pólójából és a nadrágjából is. – Ne aggódj, holnap reggel jön a takarítónő. Azzal elfordult, és egy vödröt húzott elő a háta mögül. Csak annyi időm volt, hogy azt mondjam neki :

– Ne merészeld! – Mire felém lendítette a vödröt, és jéghideg vízzel locsolt le. Sikítva pattantam fel a díványról. – Most megöllek, Kellan Kyle! Griffin összeszorította a száját, amikor elszaladtam mellette, hogy elkapjam „mindjárt-néhai” férjemet. – Hú, bevadul, ha mérges. Ez szexi! Mondanom sem kell, mindannyian túl sokáig maradtunk fenn ahhoz képest, hogy a srácoknak rádiós interjút kellett adniuk másnap kora hajnalban. Az interjú után azonnal repülőre száll- tunk, hogy megkezdjük a P. Fejek kaotikus promóciós turnéjának első részét.

Felkészülni, vigyázz, kezdődjék az őrület!

Amikor reggel lebaktattunk a lépcsőn, kezünkben a csomag- jainkkal, Nick már odalent várt minket. Felvont szemöldökkel

280/889

azt kérdezte:

– Mindenki készen áll? Kellan ásítva bólintott. Az ásítása ragályos volt, én is rákezdtem. Nick ránk mosolygott, aztán a jobbján álló nőre mutatott. Magas, hosszú lábú szőkeség volt, és pont olyan puccos ruhát viselt, mint Nick. Az arca merev volt, hideg és közömbös, nem igazán vonzó. – Ez itt Tory. Ő lesz a felelős az összes médiamegnyilvánulásodért. Tory kezet nyújtott Kellannek. – Örülök, hogy hivatalosan is megismerhetlek. Nick már sok szépet mesélt rólad – mondta. Az arca közben kifejezéstelen maradt, a tekintete végigsiklott Kellan testén. Kellan kezet rázott vele, és Nickhez fordult:

– Felelős? Tory válaszolt a félig feltett kérdésre, hogy mi is az a „felelős”, és miért van rá szükség:

– Én szervezem meg az összes interjúdat. Mindegyiket vé- gigülöm majd, és a riporter tudtára adom, melyik kérdést nem engedélyezed. Véget is vethetek egy interjúnak, ha úgy érzem, a kiadó kívánságait nem tartják tiszteletben. Kellan összevonta a szemöldökét. – A kiadó kívánságai? Szóval nem az enyémek? Tory gépiesen elmosolyodott.

281/889

– Nick azt kérte, hogy ne beszélj a magánéletedről. – Fagyos tekintete az enyémbe fúródott, és igencsak egyértelművé tette a helyzetet. Ne mondd el, hogy nős vagy! Kellan Nickre nézett. – Nem akarod, hogy beszéljek a feleségemről? És ha megkérdezik, hogy mi a helyzet Siennával és velem, akkor mégis mit mondjak? – Kezét a levegőbe emelve tette ki a kérdőjelet a mondat végére. Nick nyugodtan rámosolygott. – Mondd nekik, hogy nem válaszolsz, és hagyd, hogy ezen rágódjanak! Kellan leejtette a kezét. – „Nem válaszolok?” Ezzel az erővel azt is mondhatnám nekik, hogy mindennap őrületeseket kefélünk Siennával. Nick vállat vont. – Nem azt kérem tőled, hogy hazudj, pusztán annyit, hogy ne válaszolj, és ne adj nekik semmilyen… szükségtelen informá- ciót. – Kihívóan felvonta a szemöldökét. – Ki fogod bírni? A srácok mind aggodalmas pillantásokat vetettek Kellanre, én pedig megragadtam a kezét. Ha Kellan nem cáfolja meg a szóbe- szédet, amely terjedni kezdett, akkor tulajdonképpen elismeri, hogy igaz. Már a pikáns videoklip is zavarta, amelyet Siennával vesznek majd fel a beleegyezésével. Bár az, hogy nem nyil- atkozik a magánéletéről, a közelében sincs annak, ha egy másik

282/889

nő torkába dugja a nyelvét, valahogy ez is ugyanúgy beavatkozás az intim szférájába. Nem voltam benne biztos, mit fog mondani Nicknek. Úgy tűnt, Nick is bizonytalan, mert hozzátette:

– Arra számítunk, hogy ez a kislemez eljut az első helyig. Amikor néhány héten belül kijön az albumotok, nem fog meg- lepni, ha az első húszban debütál. Ez az egész nagyrészt annak köszönhető, hogy a közönség vevő rá, ha együtt vagy Siennával. A szemükben már egy pár vagytok, és az ilyen publicitást nem lehet pénzért megvenni. Amikor a videó piacra kerül, a körülöt- tetek lévő felhajtás hihetetlen lesz. És ha nem használjuk ki, ha nem lovagoljuk meg a hullámot, amíg tart, elherdáljuk a lehet- őséget, és az album el fog süllyedni a több száz másik között. Nagyon telített a piac, dugig van tehetséges, lenyűgöző em- berekkel, olyanokkal, mint te. Közülük kiemelkedve kezdhetnéd a pályafutásodat, vagy éppen a legutolsóként, a feledés homályába merülve. – Elégedett arccal megvonta a vállát, lát- szólag közömbösen. – A döntés a tiéd. Bár úgy tett, mintha nem érdekelné a dolog, a hangja elárulta, hogy nagyon is érdekli. Az is világos volt, hogy a döntés egyáltalán nem Kellané. A döntés Nické, és ő már döntött Kellan sorsáról. Kellan állkapcsa megfeszült, és nem felelt. Nem tudtam, mit kellene tennie, de csendes támogatásként megszorítottam a

283/889

kezét. A csomagjainkat cipelve kifelé indultunk, ahol két hatalmas, éjfekete SUV várt ránk, sötétített ablakokkal. Az jutott eszembe, hogy a két egyforma jármű kicsit feltűnő, mintha kémek vagy kormányzati ügynökök lennénk. Fekete öltönyösök… Ha a cég a diszkrét utazás híve, akkor inkább egy hosszú limuzint kellett volna bérelniük a városban. De ha azt akarták, hogy mindenki eltöprengjen rajta, ki ülhet az autóban, akkor azt hiszem, jól választottak. Az egyik sofőr üdvözölt minket, aztán kinyitotta az egyik SUV csomagtartóját, és lehajolt a poggyászunkért. Kellan megpróbált segíteni neki, de ő udvariasan elhárította. A sofőrünk ránc nélküli öltönyt viselt, és bár még kora reggel volt, sötét Aviator napszemüveg volt rajta. A másik sofőr segítségével begyömöszölték a csomagokat és a hangszereket a csomagtartókba, miközben mi bekászálódtunk. Griffin azonnal lecsapott az első ülésre, míg Matt és Evan a középső sorban foglalt helyet. Kellan és én bemásztunk a harmadik sorba; egy kicsit szűkös volt, de azért még kényelmes. A jármű belül lux- uskategóriás volt: digitális kijelzők, selyempuhaságú drapp bőr- borítás, világos és sötét színű faberakások a műszerfalon, a seb- váltó körül és az ajtókereteken, amelyek szemet gyönyörködtető mintát alkottak, ha egységben szemlélte őket az ember. Újautó- szagú volt, mintha nemrég lett volna kitakarítva. A mérete

284/889

ellenére könnyedén mozgott. Szerencsére Nick és Tory a másik autóba szállt, előttünk. Amikor a holminkat bepakolták és elrendezték, a sofőrök be- szálltak a járművekbe, és elindultunk. Az autóban tapintani le- hetett az izgatottságot, és nem csak a közelgő rádióinterjú miatt – a srácokat felizgatta, amit Nick előzőleg mondott: hogy a lemezük az első húszban debütálhat. Matt és Evan hátrafordult Kellanhez. – Szerinted igaza van? Szerinted tényleg ilyen jó helyre kerül- hetünk a toplistán? Kellan kifejezéstelen arccal megvonta a vállát. – Nem tudom, lehet. – A hangja halk volt. Elfordult, és kibámult az ablakon. Bár mellettem ült, mintha több millió kilo- méterre lett volna tőlem. Elöl Griffin felkiáltott:

– A fenébe, az első húszban fogunk debütálni! Meg se állunk az első helyig, bébi! Matt és Evan visszafordult és előrehajolt, hogy a banda izg- atottabb tagjával társalogjanak. Kellan felsóhajtott, és az ablak- hoz támasztotta a fejét. Aggódva hajtottam a vállára fejem. – Minden rendben? Kellan sóvárgó pillantást vetett a barátaira. – Én csak… azt kívánom, bár olyan izgatott lennék, mint ők. – Összevont szemöldökkel pillantott le rám. – Úgy érzem,

285/889

cserbenhagyom őket, mert nem élvezem mindezt. Két kezembe fogtam a kezét, és az övéhez kocogtattam a jegygyűrűmet. – Neked más, mint nekik. A kiadó kellemetlen dolgokat vár el tőled. Megértenek téged. Legalábbis Matt és Evan megért. – Kic- sit ránevettem, abban reménykedve, hogy felvidítom. A szája sarka felfelé kunkorodott, aztán összeráncolta a hom- lokát. Összekuporodott, hogy a fejünk közelebb legyen egymáshoz, és lehalkította a hangját. – Az egész annyira… bonyolult. Nem értem, mi értelme van az egész balhénak erről a totál képzeletbeli románcról. Azt szeretném, ha a lemez és a zene elég lenne, ha megállná a helyét önmagában is. Ha befutunk, azért fussunk be, mert jók vagyunk, nem azért, mert az emberek a magánéletemen csámc- sognak. – Összevonta a szemöldökét, mintha a puszta gondolat, hogy ő egy idealizált, kívánatos, vágyak netovábbja rockistenség legyen, abszurd lenne, mintha még mindig nem értené, miért akarna mást tőle bárki, mint egy röpke szenvedélyes pillanatot. Pedig nem volt abszurd. Tényleg kívánatos szerető és kívánatos férj volt. De értettem Kellan problémáját. – A zene lesz a lényeg, Kellan. A sikeres rajt talán a celeb- státuszodnak köszönhető, de az album azért marad a csúcson, mert fantasztikusak vagytok. Az egyik legjobb banda, amelyet valaha hallottam.

286/889

Kellan szemöldöke megrándult. – Az egyik? – Erre a szememet forgattam, ő pedig a többi P. Fejek-tagra pillantott. – Olyan sok mindenen mentük együtt keresztül. – Megint rám nézett, szomorúsággal a szemében. – Ők voltak a családom, amikor nem volt senkim. Szó szerint sen- kim. És amikor mindent otthagytam Los Angelesben, és visszaköltöztem Seattle-be, feladtak mindent, amit ott felépítettünk, hogy kövessenek, hogy mellettem álljanak. – Vé- gigsimított az arcán. – Olyan sokkal tartozom nekik! Kezét leeresztve az ölébe bámult. – Ezer éve lenne már szerződésünk, ha LA-ben maradunk. Egyszer már elvettem tőlük ezt az életet. Másodszor nem teszem meg. – Felsóhajtott és rám nézett. – Tartozom nekik egy eséllyel, hogy nagyok legyünk, hogy tényleg bejöjjön nekünk ez a dolog. És Nicknek egyvalamiben igaza van. A piac tényleg telített, és Matt, Evan, Griffin… nekik nincs hátországuk. Vagy ez jön be nekik, vagy semmi, szóval… Értettem, mire akar kilyukadni, és azt mormoltam:

– Szóval… nem válaszolsz? Kellan bólintott. – Nem akarlak megbántani, nem akarom, hogy aggódj vagy szenvedj. És nincs viszonyom senkivel, nem is érdekel senki. Ha annyit kell csak tennem az áttöréshez, hogy leforgatok egy videót, és befogom a számat az interjúkon, ennyivel tartozom

287/889

nekik. Nagy levegőt vettem, és végiggondoltam, mi következik majd Kellan hallgatásából. A világ azt fogja hinni, hogy Siennával jár. Rengeteg pletyka kering majd róluk, lehet, hogy nem tudom majd kikerülni őket. Bombázni fognak számtalan, kilesett randevúkról, titkos esküvőről és terhességi gyanúról szóló történettel. De Kellan nem lesz majd Sienna közelében sem. Hogy ne vegyek tudomást botrányos szerepéről, és megtartsam magamnak a melegszívű, ragaszkodó férfit, elfogadható kom- promisszumnak tűnt. Amúgy sem vágytam soha a rivaldafényre. – Megértem, és részemről rendben. Kellan pislogott. – Tényleg? Ha valaki megkérdi tőlem, hogy feleségül vettem- e Siennát – és a hatás kedvéért felemelte a jegygyűrűjét –, és nem mondok semmit, az rendben van? Megráztam a fejem. – Hírességnek lenni már nem olyan egyszerű, mint régen. Akkoriban, ha tehetséges voltál, az tetszett az embereknek, és ennek megfelelően híres lettél. Ma már szinte inkább arról szól az egész, hogyan navigálsz a társasági életben. Tehetség is kell, meg az is, hogy el tudd kábítani a népet. Nick jó a manipulálás- ban, te pedig nagyon tehetséges vagy. Hadd végezze ő is a dol- gát, te pedig csináld a tiédet, és biztos vagyok benne, hogy minden jól alakul majd.

288/889

Kellan rám nevetett, és végre boldognak látszott. – Nem tudom eldönteni, hogy bölcs vagy, vagy még nagyon naiv. Ráemeltem a tekintetemet. – Szerintem bölcs. – Kellan nevetett, miközben egy gondolat merült fel bennem. – Ó… vajon össze tudunk még házasodni? Szertartással és mindennel? – Az ajkamba haraptam. – Mert az anyám gutaütést kap, ha megpróbálok kihátrálni a dologból! Kellan lehajolt, és arcon csókolt. – Hát persze hogy összeházasodunk, Kiera. Csak annyit mon- dott, ne meséljek semmit nyilvánosan. – Arcomat a kezébe fo- gva azt súgta: – És csak előtted akarom kimondani az igent. – Vigyorgott. – Meg persze pár száz barát és családtag előtt. Felnyögtem, és fejemet az ülésre hajtottam. – Ó, te jó ég! Kellan oldalba bökött. – Minden oké lesz. Ha én végig tudom csinálni ezt az egészet, akkor te is biztosan képes leszel megpecsételni az irántam érz- ett halhatatlan szerelmedet egy kisebb tömeg előtt, és megesküdni, hogy velem tűrsz, velem szenvedsz. Hátradőltem és felhorkantam. – Szenvedek? Kellan ártatlanul rám mosolygott. – Miért? Talán nincs benne az esküben?

289/889

Amikor megérkeztünk a stúdióhoz, egy csomó ember várt minket az épület előtt. Vastag bársonykötelek közt álldogáltak a járdán, és néhány kölyökképű főiskolás, aki színes szalagon belépőkártyát hordott a nyakában, fel-alá sétált a kötél másik oldalán. Ők talán a rádióadó munkatársai voltak. Mindannyian megdöbbentünk a látványtól, miközben Nick autója félreállt, és kitette Toryt. Egy második férfi is kiszállt a járműből, két gitártokot cibálva ki a hátsó ülésről; a srácok elő fogják adni az egyik dalukat ma reggel, miután a rádióadó elsőként lejátssza a Siennával felvett kislemezüket. – Ezek az emberek mind miattunk vannak itt? – motyogta Evan. Senki sem tudta, úgyhogy senki sem válaszolt neki. Amikor az autónk leparkolt, és mi kiszállhattunk, a lányokból álló tömeg visításba kezdett. Már az autón belül is belefájdult a fülem. Nem tudtam elhinni, hogy ennyi ember tölti az idejét egy rádióadó épülete előtt a napnak ebben az órájában, csak hogy egy pillantást vessen a P. Fejek tagjaira. Amikor Kellan kiszállt a kocsiból, a korábbi visítás szinte suttogásnak tűnt. A fülem is csengett, amikor kiléptem a járdára. Kellan kezet nyújtott nekem, ami apró lázadás volt – Nick nem figyelmeztette a nyilvános szeretetnyilvánítás mellőzésére –, de Tory előrehúzta őt, mielőtt megragadhattam volna a kezét. A stúdió bejárata ekkor kitárult, és Sienna sétált ki rajta,

290/889

két testőre kíséretében. Mivel nem tudtam róla, hogy ő is ott lesz az interjún, meglepődtem. Arra tippeltem, hogy valószínűleg miatta lehet itt ez a tömeg. Istenem, csak nem tart velünk az egész promóciós turnén? Kellan is meglepettnek látszott. Főleg amikor Sienna a nyaka köré fonta a karját, és két oldalról arcon csókolta. Körbepil- lantva láttam, hogy számtalan mobiltelefon rögzíti a „gerlepár” találkozásának minden pillanatát. A lányok tömege fel-le ugrált izgalmában, hogy élőben láthatják ezt a lélegzetelállító párost. A tumultusban felfedeztem egy profi fotós férfit. Biztosan az egyik pletykalap paparazzója; elégedett mosoly ült az arcán, miközben egyik képet a másik után kattintotta el Siennáról és Kellanről. És Sienna, aki mindig tudatában volt a környezetének, mega- dta neki a kincset érő képet. Hátravetve hosszú, fekete haját, hogy az arca jól látható legyen, lábujjhegyre állt, és Kellan köszöntésének megkoronázásaként könnyű csókot lehelt az ajkára. Kellan eltolta magától, és hátralépett tőle, de a baj már megvolt – biztos voltam benne, hogy a fotós elkapta a pillan- atot. Miközben Kellan homloka elfelhősödött, Sienna maga után húzta az épületbe, el a vihorászó tömeg szeme elől. Miközben inkább éreztem magam az együttes elfelejtett as- szisztensének, mint az énekes feleségének, a csapat után si- ettem. Kellan az előtérben kitépte magát Sienna szorításából.

291/889

– Mi volt ez? – förmedt rá. Sienna megpaskolta az arcát. – Ez, drágám, marketing volt. – Kellan homloka még borúsabb lett, miközben Sienna telt ajkai ezt formázták: – Ny- ugi! Ez egy ártalmatlan fotó, felvillanyozza a közönséget. Kellan megrázta a fejét. – Ne csókolj szájon! Azt csak a feleségemnek szabad. Sienna önelégülten mosolygott, és lehet, hogy csak képzelődtem, de esküszöm, az járt a fejében: „Egy pár héten belül már nem így lesz, amikor már velem fogsz hemperegni az ágyban.” – Oké. Hogy van a hangod? Készen állsz egy akusztikus előadásra, hogy beindítsuk a kislemezt? Ezen meglepődtem. Nem tudtam róla, hogy ma reggel elő fo- gják adni az új dalt. Kellan döbbent arckifejezéséből ítélve neki sem szólt erről senki. A terv az volt, hogy a nagylemezről játsz- anak el egy számot, miután a rádió lejátszotta a duett hivatalos verzióját. Gondolom, Sienna úgy döntött, hogy látványosabb premiert akar a biztos befutó dalának. Mielőtt Kellan bármit is mondhatott volna, Sienna elvon- szolta. Kellan visszanézett rám, miközben követtem a csapatot. Melegen rámosolyogtam, hogy tudja, jól vagyok. Sienna és a testőrei gyakorlatilag besodorták a liftbe, míg a P. Fejek többi tagja egy másik liftbe szállt. Amikor mindkét ajtó becsukódott,

292/889

mielőtt beszálltam volna, felsóhajtottam, és néhány gyakornok társaságában megvártam egy üres liftet. Kuncogtak, és hallot- tam, hogy egyikük azt suttogja:

– Bakker, de jóképű Sienna pasija! Mivel Tory nem volt a közelben, azt mondtam nekik:

– Nem járnak. – Nekem nem mondta Nick, hogy tartsam a számat, bár persze benne volt a felszólítás abban, ahogy rám nézett. Nem akartam elszúrni Kellannek semmit azzal, hogy el- mondom, házasok vagyunk, úgyhogy ezután már nem szóltam semmit, de amúgy sem számított. A gyakornokok mosolyogva néztek rám: egyértelmű volt, hogy nem hittek nekem. Amikor végre felértem az épületnek arra az emeletére, ahon- nan a rádióadó sugárzott, Kellan és a srácok már bent voltak a szobában Siennával, és fejükön fülhallgatóval a műsorvez- etőkkel csevegtek. A hangszereiket már felhozták és beállítot- ták, én pedig csendesen leültem egy székre a sarokban, és figyeltem az eseményeket. A srácok mind bemutatkoztak. Miután Kellan megmondta a nevét, a női műsorvezető azt mondta neki:

– Tényleg nagy kár, hogy ilyen visszataszító vagy, Kellan. Szerencse, hogy ez nem tévé, hanem rádió, hölgyeim, mert ősz- intén sajnálnák ezt a férfit, ha látnák. – A hangjából csöpögött az irónia, amiből az egész hallgatóság tudhatta, hogy viccel. Kellan elmosolyodott, és megcsóválta a fejét. A nő felnyögött:

293/889

– Jaj, anyám… meg akarsz ölni? Férfi műsorvezető társa úgy tartotta a karját, mintha vissza- fogná a nőt. – Nyugi, nyugi, ne mássz az előadóra, mielőtt még eljátszaná a dalát. A női műsorvezető színpadias sóhajt hallatott. – Megpróbálom, de tudod, hogy vagyok a jóképű pasikkal. A férfi műsorvezető azonnal hozzáfűzte:

– Az egész város tudja, szívem. – Kellan és a srácok fel- nevettek, a műsorvezető pedig folytatta: – Sienna Sexton is itt van a stúdióban, és a férfi hallgatóságunk nevében csak annyit mondhatok: nagyon dögös! Sienna mosolyt villantott rá, miközben sötét haját hátradobta. – Ó, köszönöm, nagyon kedves – turbékolta bájos akcentusával. Ujjával előbb Kellanre, majd Siennára mutatva a nő megkérdezte:

– Szóval, Sienna, Kellan, igaz a szóbeszéd, hogy együtt vagytok? Sienna rápillantott Kellanre, éppen, amikor Kellan Siennára nézett. Kellan állkapcsa megfeszült. Sienna vállat vont, és azt mondta:

– Hát, a srác elég… guszta. – Cinkos pillantással nézett a női

294/889

műsorvezetőre. – Bolond volnék, ha nem csapnék le rá, nem? A nő előredőlt, mintha ő és Sienna a legjobb barátnők lennének. – Akkor ez egy igen? Sienna szemérmesen rámosolygott, de nem válaszolt. Talán abban a reményben, hogy valami zaftos pletykát szedhet ki belőle, a nő most Kellanhez fordult, és így szólt:

– Szóval, gyerünk, elő a farbával, Kellan! Mi a helyzet veled és Siennával? Kellan nagyon kényelmetlenül érezte magát, és megvakarta a fejét. Tory mellettem állt, és úgy nézett ki, mint egy támadásra kész vipera, aki azonnal a műsorvezetőkre veti magát, ha rossz kérdést tesznek fel, vagy Kellannek ugrik, ha az nem úgy válaszol, ahogy a lemezcég szeretné. Már attól ideges lettem, hogy mellettem állt, és áradt belőle a feszültség. Végre Kellan kinyögte:

– Hát… a kislemezünk ma jelenik meg, az album pedig szeptemberben. Mindkét műsorvezető felnevetett a kísérletén, hogy témát váltson, és mindentudó mosoly jelent meg az arcukon. Úgy éreztem, mintha belém döftek volna, vagy mintha egy ragtapaszt téptek volna le a lelkemről. Megtette! Azzal, hogy ki- hátrált a kérdésből, Kellan elismerte, hogy együtt van Siennával. Hogy innen hová fajul a helyzet, nem tudtam, csak az volt

295/889

biztos, hogy elkezdődött. Kellan válasza begyújtotta a kanócot, csak remélhettem, hogy a tűz kicsi lesz, és könnyen eloltható. Kellan bocsánatkérő tekintettel nézett rám. Továbbra is bát- orítóan mosolyogtam. Nem számít, mit gondol a közönség. Mi ketten tudjuk az igazságot. A műsorvezetők azzal töltötték a következő pár percet, hogy minden sráccal beszélgettek kicsit. Evan teljesen lazán árado- zott Jennyről. Matt, úgy tűnt, gyűlölte az interjú minden pillan- atát, és még ködösebben nyilatkozott az életéről, mint Kellan. Griffin úgy itta magába a figyelmet, mint egy éhező kutya a neki vetett koncot. Egész Los Angelesnek elmondta, hogy „elérhető”, ha bárki magánelőadást szeretne. De aztán azzal folytatta, hogy nemsokára gyerekük lesz a barátnőjével. Nem tudtam, vajon komolyan veszi-e a szingliségét, vagy csak igyekszik megfelelni a rocksztárimidzsnek. Akárhogy is, meglepődtem, hogy megem- lítette Annát és a születendő gyermeküket. Ezután a srácok beálltak játszani. Griffin és Matt megragadták az akusztikus gitárokat, miközben Evan beült egy dobszerkó mögé, amelyet biztosan az asszisztensek hoztak be. Kellan a mikrofonhoz állt, lazán és nyugodtan. Én vért izzadnék a helyében, ha emberek ezrei, sőt ha van online adás is, akár százezrei előtt kellene énekelnem. És az akusztikus előadás még nagyobb kihívás; nincs ott az elektromos gitár, hogy elfedje az ének hibáit. De Kellan gyakorlatilag sosem hibázott, úgyhogy

296/889

tudtam, jó lesz. Amikor a műsorvezetők megadták a jelet, Evan elkezdte a felvezetést, aztán Griffin és Matt is csatlakozott hozzá, Kellan

pedig néhány taktussal később követte őket. A dal első fele csendes volt, de Kellan lágy hangja így is betöltötte a kis termet. Amikor a dal érzelmesebb részéhez ért, a hangja erősen, mégis szívbe markolóan zengett. Biztos voltam benne, és így is lett:

Kellan tökéletes volt. A közönség most tudta meg róla azt, amit én már a kezdettől fogva tudtam: Kellan nem pusztán egy jóképű srác, hanem igazi tehetség. Sienna, aki ugyanilyen tehetséges volt, profin hozta a saját részét. A két énekes egymás mellett állt, mindketten követték a testükkel a zene lüktetését, de amikor a dalnak ahhoz a részéhez értek, ahol két akarat csap össze, szembefordultak egymással, és közvetlenül a másiknak énekeltek. Talán a pillan- at tehetett róla, talán a dal, talán Kellan arckifejezése, amikor megvetően Siennára mosolygott, de libabőrös lettem a végére. Tapsolni szerettem volna, amikor vége lett, de a műsorvez- etők azonnal áradozni kezdtek, úgyhogy nem tettem. Azt akartam, hogy az egész világ hallja, milyen fantasztikusak a P. Fejek. És úgy tűnt, a világ felfigyelt rájuk. A férfi műsorvezető előtti képernyőn csak úgy sorjáztak a hallgatók üzenetei. A vis- szajelzések hihetetlenek voltak.„Hűha! Hihetetlen, hogy ez élő volt! Kik ezek a srácok, mert meg kell vennem a lemezüket! Sienna

297/889

nagyszerű volt, na de Kellan… Te jó ég! Ha feleolyan jól néz ki, mint ahogy énekel, elájulok, ha élőben látom. Örökös P. Fejek-ra- jongó lettem!”

A dicséretözön csak áradt, áradt, áradt. Mindenki le volt nyűgözve. A mellkasomat majd szétvetette a büszkeség! A srácok összepakoltak és elköszöntek. Kellan csupa mosoly volt, amikor kilépett a stúdióból. Felkapott, és megpörgetett a levegőben, miközben a csapat többi tagja elment mellettünk. Si- enna különös arccal figyelt minket, de nem mondott semmit. Kellan épp akkor tett le az egyik lift előtt, amikor kinyílt az ajtó. Mindketten beugrottunk, és Kellan megnyomta az ajtózáró gombot, mielőtt bárki más beszállhatott volna. A résen át még integetett Siennának és Torynak, aztán hozzám fordult. Kisfiús vigyorral az arcán azt kérdezte:

– Na, milyen volt? Megcsóváltam a fejem, és azon gondolkodtam, vajon tudja-e, hogy a válaszom erre a kérdésre mindig ugyanaz lesz. Átkaroltam a nyakát, és szó szerint liftező gyomorral azt feleltem:

– Fantasztikus! Tökéletes! Csodálatos! És még tudnám folytatni! Kellan a lift falának döntött, és azt suttogta:

– Talán később… – aztán lehajolt, hogy megcsókoljon. Aztán megtorpant, pont, mielőtt az ajkunk összeért volna. Azt hiszem,

298/889

felnyögtem. Aggodalmas arccal húzódott el tőlem. – Sienna megcsókolt… Úgy érzem, fertőtleníteni kellene a számat, mielőtt megcsókollak. Ránevettem, és magamhoz húztam. – Túl fogom élni. Ahogy az ajkunk összeforrt, magamban azt kívántam, bárcsak egy nagyon magas épület legfelső szintjén lennénk. Amikor Kel- lan nyelve az enyémhez ért, csípője a falhoz nyomott, az ujjai pedig a blúzom alá csusszantak, hogy a derékhajlatomat becézzék, már tudtam, hogy valószínűleg egyetlen épület sem lenne elég magas. Amikor a lift megállt, Kellan elengedett. Bűnbánó arccal suttogta:

– Bocsánat. Az előbbi rövid, túlfűtött pillanattól mámorosan azt válaszoltam:

– Ezért soha nem kell bocsánatot kérned. Kézen fogva vezetett el a liftbe igyekvő kisebb csapat mellett, és megrázta a fejét. – Nem, a korábbiért, az interjúban… Amikor nem mondtam semmit rólad. – Megtorpant, és szembefordult velem. – Tényleg akartam. Kezembe fogtam az arcát, és határozottan feleltem:

– Ne csináld ezt! Ne rontsd el ezt a pillanatot a

299/889

bűntudatoddal. Megmondtam, hogy megértem, és komolyan gondoltam. Meg kell tenned, amit a helyzet megkövetel tőled. – Széles vigyorral azt is hozzátettem: – És hallottad a reakciót? A hallgatók imádták, amit a stúdióban csináltál. Amikor az album kijön, azt teszel és mondasz, amit csak akarsz, és nem fog számítani… mert téged fognak szeretni, nem pedig téged és Si- ennát. – Könnybe lábadt szemmel néztem rá. – Épp most énekeltél el egy dalt akusztikus kísérettel a város egyik legnagy- obb rádiójában. A kislemez hamarosan a csapból is folyni fog. És én hihetetlenül büszke vagyok rád! Kellan tündöklően elmosolyodott. – Hozzám jössz feleségül? – súgta. Felnevettem a gyakran ismételt kérdésen. Mielőtt válaszol- hattam volna, a másik lift is megérkezett, és Tory masírozott ki belőle a srácokkal. Utat vágott magának kettőnk között, és tájékoztatta Kellant, hogy további interjúkat kell adnia, és a repülőt is el kell érnie, úgyhogy nincs vesztegetni való ideje. Azért adott még neki pár percet, hogy üdvözölje a kint várakozó rajongókat. Kellan elemében volt, miközben beszélgetett és autogramot osztogatott. Abból, ahogy beszélt a rajongóikkal, könnyű volt észrevenni, hogy őszintén kedveli és értékeli őket. Nevetett, amikor sikoltoztak és kuncogtak, bármit aláírt, ami az útjába került, és annyi képhez állt be velük, ahányra csak ideje volt.

300/889

Akadtak olyan területei ennek a szakmának, amelyek nem érdekelték Kellant, de a rajongókkal való találkozás nem ilyen volt. Épp amikor Tory csettintett egyet, és kijelentette, hogy ideje elindulnunk, egy limuzin állt be a járdaszegélyhez. Egy percig azt hittem, értünk jött, de ekkor Sienna lépett ki az épületből. A rajongók csoportja felmorajlott, ő pedig integetett, és aláírt néhány CD-borítót, miközben a kocsihoz tartott. Amikor elment Kellan mellett, hosszú, epekedő csókot nyomott az arcára. – Később találkozunk – mondta halkan, de épp elég hangosan ahhoz, hogy körülöttük mindenki hallja. Kellannek csak egy bólintásra volt ideje, mert Sienna már továbbsietett. Kellan visszanézett rám, én pedig vállat vontam. Legalább most nem csókolta szájon. Lehet, hogy tiszteletben fo- gja tartani, amit Kellan kért tőle. A következő néhány nap egybemosódott: utazás, rajongók, interjúk, akusztikus előadások és Tory Nagymesternő. Nem tudtam eldönteni, vajon áldás vagy átok a „médiafelelős”. Bárhová mentünk, mindenhol ott volt, mindenkit rendben és sakkban tartott. Mivel emlékeztem rá, milyen gondjai voltak Mattnek, amikor egymaga menedzselte a csapatot, tudtam, hogy Tory feladata nagyon bonyolult – pusztán a Griffinnel való harc teljes embert kíván –, de olyan fennhéjázóan viselkedett, hogy mindenkinek az agyára ment.

301/889

Ráadásul folyton félbeszakította a gyengéd pillanatokat köztem és Kellan között. Tudatosan vagy tudat alatt, de megtalálta a módját, hogy távol tartson minket egymástól a nyilvánosság előtt. Röpke intim pillanatunk a Los Angeles-i rádió halljában az utolsó alkalom volt jó időre. De a káosz dacára mégis volt időnk egymásra. Kellan azt mondta, muszáj, egyébként az egész nem éri meg. Egyetértettem. Romantikus levélkéket váltottunk, és Kellan rózsaszirmokból kirakott üzen- eteket csúsztatott oda nekem, amikor Tory nem figyelt. Nem tudtam, hol szerzi a szirmokat – a szállodák előterében, utcai árusoknál, öltözőkben –, de bármikor kaptam tőle egyet, bear- anyozta a napomat. Szexi vagy; Szeretlek; Akarlak; no és a személyes kedvencem: Hozzám jössz? Nem lepett volna meg, ha Nick utasította volna Toryt, hogy szándékosan tartson minket távol egymástól. Biztosan nem akarta, hogy bárki kiderítse: Kellan és Sienna valójában nem egy pár. Márpedig a világ Kellan Los Angeles-i rádióinterjúja után szentül hitte, hogy együtt járnak. A röpke csókról készült fényképpel együtt az interjú elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a közönséget, Kellannek „megvolt” Sienna; a pletykaoldalak tele voltak kitalált részletekkel a szenvedélyes kapcsolatukról. Annyira intenzív volt irántuk az érdeklődés, hogy szinte éreztük, ahogy vibrál a levegő, bárhová mentünk. Szerencsére Sienna elköszönt a P. Fejektől Los Angelest követően, így nem

302/889

öntött több olajat a tűzre, de Kellant még így is faggatták róla minden egyes interjúban. Bármikor felmerült a neve, Kellan tőle telhetően kihátrált a kérdésből. Egy héttel a promóciós körút kezdete után a jártok-vagy-nem-jártok kérdések már hozzátar- toztak a menetrendhez, és Kellan meg én nevettünk a dolgon, ha sikerült kettesben maradnunk. Akkor nem tehettünk többet. Megszoksz, vagy megszöksz. Miután végzett az aznapi utolsó interjúval, Kellan hátra- hajtotta a fejét a bérelt SUV ülésén, amellyel utaztunk. – Olyan fáradt vagyok! – mormolta. A turné felénél tartot- tunk, és a keleti parton utaztunk északnak. Fejemet a vállára hajtottam, és egyetértően mordultam egyet. Az állandó utazás meglepően kimerítő volt. Nem vágytam másra, csak egy forró fürdőre, egy jó könyvre, egy hosszú alvásra – természetesen a kényelmes Kellan kispárnám társaságában. A kocsiban ülők is mind kimerültek voltak. Mattnek és Evan- nek szavát sem lehetett venni mögöttünk, Griffin pedig a sofőr mellett ült, és ahogy hallottam, húzta a lóbőrt. Csukott szem- mel, fél füllel a rádiót hallgattam. Amikor egy ismerős dal következett, csendesen vele dúdoltam. Egyszer csak rájöttem, mit énekelek, kipattant a szemem, és döbbenten bámultam Kel- lanre. Összevont szemöldökkel nézett rám. – Mi az?

303/889

Elnémult, amikor meghallotta: az ő hangja áradt a hang- szóróból. Kellan előrehajolt az ülésben, és a sofőrhöz fordult. – Hé, ember, fel tudná hangosítani? A vezető elfordította a gombot, és Kellan hangja betöltötte az autót. Befogtam a szám, úgy ugráltam az ülésben. Matt és Evan a hátsó ülésen buliztak. Griffin horkantva felriadt, meghallotta a saját basszusát, és azonnal becsatlakozott a fesztiválhangulat- ba. Már a dalt sem hallottam, mert mindenki énekelt és lármázott. Tory mondta nekünk, hogy a P. Fejek és Sienna közös dala bekerült a leggyakrabban játszott számok közé az egész ország- ban, de annyira lefoglalt minket az ide-oda röpködés, hogy nem hallottuk még. Volt valami szürreális abban, hogy Kellan hangját hallottam a rádióból. Odafordultam hozzá. – A rádióban vagy! Tágra nyílt szemmel csóválta a fejét. – Tudom! Őrület! Átöleltem, és amilyen erősen csak tudtam, magamhoz szorítottam. Megcsinálta! Tényleg megcsinálta! Hihetetlenül boldog voltam. Másodpercekkel később már mindenki felhívott valakit, hogy hallgassa meg a szám végét. Biztosra vettem, hogy rajtunk kívül szinte mindenki hallotta már a rádióban a dalt – tudtam, hogy az anyukám, Jenny és Anna már igen, mert

304/889

sikoltozva felhívtak utána –, de a srácoknak ez volt az első al- kalom, és meg akarták osztani valakivel. Matt felhívta Rachelt, Evan Jennyt, Griffin pedig a testvéremet. Kellan az apját hívta fel, és én… én Dennyt. – Helló, Kiera! – szólt bele barátságosan. – Valami buliban vagy? Befogtam a másik fülemet, és beleordítottam a telefonba:

– Hallod, milyen dal megy a rádióban? – Feltartottam a tele- font a kocsi eleje felé, aztán visszatettem a fülemhez. – Kellan dala! A francos rádióban! Nevetni kezdtem, mire Denny azt mondta:

– Igen! Már hallottam. Nálunk folyton ezt játsszák. Amikor a dal véget ért, a sofőr visszahalkította a rádiót. A telefonbeszélgetések halk kuncogásokká és csodálkozó felkiáltásokká szelídültek. Kellan megszorította a combomat, miközben a családjával beszélt. Láttam, hogy ragyog a szeme, és elképzeltem, hogy az apja elmondja neki, milyen büszke rá, és hogy ezek a szavak milyen jóleshetnek Kellannek, hiszen még sosem hallott ilyet a szüleitől. Most, hogy már jobban hallottam, Denny szavai tisztán és élesen jutottak el hozzám. – Láttam a legfrissebb képeket. Neked… ööö… ez nem gond? Azon gondolkodtam, vajon Denny tudja-e, hogy Kellan és Si- enna közszereplése csak színjáték, így azt feleltem:

305/889

– Nincsenek együtt, tudod? A pletykaoldalak tévednek. Denny felsóhajtott, és szinte láttam magam előtt, ahogy dús, sötét hajába túr. – Igen, Jenny is ezt mondja, de… szóval… a kisebbséghez tar- tozik. A legtöbb ember, akivel beszéltem, azt gondolja, hogy Kellan és Sienna együtt járnak. Bocs. A szemöldökömet ráncoltam a hírre. – Miért lennék még mindig együtt vele, ha Siennával járna? Denny tétovázott, nyilvánvalóan nem tudta, mit feleljen. Aztán mégis sikerült neki. – Kellan sínen van a gazdagság és hírnév felé… igazi celeb. Úgy gondolják, emiatt szemet hunysz a dolog felett. Felcsattantam. – Én nem vagyok ilyen! Engem ez nem érdekel. Inkább csak megnehezíti az életemet! – Tudom, Kiera – felelte nyugtatólag. – Ezért is nem hiszek igazán a szóbeszédnek. Ismerlek téged, és tudom, hogy nem hunynál szemet, ha valaki megcsalna. – Elöntött a bűntudat, amikor hozzátette: – Ebben nagyon hasonlítunk. Mindenki más befejezte már a telefonálást, én pedig ott ültem tátott szájjal, és nem tudtam, mit is felelhetnék. A végén egyszerűen azt mondtam:

– Igen, tudom. – Pillanatnyi csend után hozzátettem: – Most le kell tennem, majd még hívlak, oké?

306/889

– Oké. Add át Kellannek a gratulációmat! – Rendben. Kellan rám nézett, amikor letettem a telefont. Átkarolta a vál- lamat, és azt mondta:

– Gavin még nem hallotta. – Mély hangon felnevetett. – Azt hiszem, éppen olyan izgatott volt, mint én. És Hailey is. – Az ujjával a fülébe piszkált, mintha csengene. Mosolyogva tettem el a telefont. – Denny gratulál neked. Már hallotta valamelyik nap. Kellan csupa mosoly volt, úgyhogy nem említettem a Dennyvel folytatott beszélgetés többi részét. Majd máskor el- mondom neki. Egyelőre azt akartam, hogy élvezze ki ezt a ragyogó pillanatot. Megérdemli.

12. fejezet

Videoszerelem

Már két hete tartott a promóciós turné, és visszarepültünk Los Angelesbe, hogy a srácok fel tudják venni a Túl késő videoklipjét Siennával. Melankólia volt a levegőben, amikor visszatértünk Kellannel a lemezcég vendégházában lévő szobánkba. És nem csak azért, mert holtfáradtak voltunk. Annyira lefoglalt minket a lemez promotálása, hogy a klipforgatás kiment a fejünkből, de most már csak arra tudtunk gondolni. Egyikünk sem volt túl lelkes. Kellannek azt kell eljátszania, hogy egy másik nővel szeretkezik, és nekem végig kell néznem, hogy a képzeletem ne- hogy valami őrült, szenvedélyes pornót faragjon a dologból. Mindig úgy hallottam, hogy a szerelmi jeleneteket steril, szinte kórházi feltételek közt veszik fel. Reméltem, hogy így van. A forgatás reggelén azzal igyekeztem elűzni az idegessége- met, hogy hamarabb keltem fel, mint Kellan, és egy szív- dobogtató szerelmeskedéssel leptem meg, de a csábítás mögött rejlő okkal mindketten tisztában voltunk, és a meghitt pillana- tokat beárnyékolta a kétségbeesés.

308/889

Kellan csendes volt a stúdióba vezető úton. A többi srác majd kicsattant az energiától, és megállás nélkül arról locsogtak, milyen izgatottak, hogy videoklipjük lesz. Én két véglet közt hányódtam, egyszerre éreztem izgalmat és rettegést. A limuzin, amelyet Sienna küldött értünk, egyenesen a filmforgatásra vitt minket. Hatalmas, hosszú, négyszögletes épületek húzódtak, ameddig a szem ellátott. Minden épületen egy szám volt, és ahogy a sofőr lassan haladt a labirintusban, azon gondolkodtam, vajon milyen mesterműveket forgatnak most körülöttem. A puszta gondolat széles mosolyt varázsolt az arcomra, amitől Kellan felnevetett. Ettől még szélesebb lett a mosolyom: inkább nevessen rajtam, mint hogy szomorkodjon. A B7 feliratú épületnél álltunk meg. A sofőr kisegített minket, és megmutatta, hová kell mennünk. Szükségtelen volt, hiszen Sienna már ott állt az ajtóban, és olyan sugárzó mosollyal inte- getett felénk, amely egy kisebb várost is lángra lobbantott volna. Fehér topjában és szűk farmerjében, amelyet valószínűleg rajta varrtak össze, tökéletesen festett. Vajon így érkezett, vagy már járt a fodrásznál és a sminkesnél? Hosszú fekete fürtjei csillogtak a napfényben, ahogy közele- dett felénk. Átölelte Kellant, és két oldalról megcsókolta üdvözlésként. – De jó újra látni téged! – turbékolta. Kellan kinyújtotta felém a kezét, és udvariasan bólintott.

309/889

Siennát kicsit sem zavarta, hogy Kellan és én fogjuk egymás kezét, átkarolta Kellan vállát, és magával húzta az épületbe. Mindenfelé fejhallgatós emberek voltak. Annyira nagy volt a nyüzsgés, hogy azonnal úgy éreztem, nincs itt semmi keres- nivalóm, pusztán azért, mert én nyugodtan álltam. Úgy éreztem, valamit csinálnom kellene, de fogalmam sem volt, mit. Miközben a fiúk rácsodálkoztak az eléjük táruló filmfor- gatásra, Sienna körbevezetett minket. Több forgatási helyszín is volt a stúdióépületben, de mi csak néhányat használunk majd. Valójában főként kettőt. Volt egy helyszín, amely úgy nézett ki, mint egy színpad. Ez melegséggel és nyugalommal töltött el – kevés dolog természetesebb ezen a világon, mint Kellan a szín- padon. A színpadi díszletben az egész zenekart filmezik majd. A jeleneteik kisebb bevágások lesznek, meg-megszakítva a videót. A klip lényege pedig a második helyszínen játszódik majd: egy tágas szobában, amelynek közepén egy hatalmas ágy állt. Ezt a díszletet megpillantva a gyomrom azonnal görcsbe rándult. Kellan aggodalmasan rám nézett, és erősebben szorította a kezemet. Amikor Sienna leült az ágyra, és kacéran kuncogott, kezdtem kételkedni abban, hogy én ezt végig tudom nézni. Pusztán attól, hogy ott ült az ágyon, rosszul lettem. De az egészet csak eljátsszák, és én tudom kezelni a helyzetet. Már sokkal durvább szituációkkal is volt dolgom. Pont amikor Kellan valamit mondani akart nekem, hátulról

310/889

odajött hozzánk valaki. Nick vágott át a termen a védjegyévé vált makulátlan öltönyben, egy magas férfi társaságában, akinek a haja hosszabb volt, mint a nővéremé. Szőke fürtjei, amelyeket rendezett lófarokban viselt, majdnem a derekáig értek. Nick sugárzó bájvigyorral, kitárt karral üdvözölte Siennát:

– Sienna, bébi, fantasztikusan nézel ki! Sienna elolvadt a bókjától, és felpattant az ágyról, hogy puszival köszöntse. – Ahogy te is, Nicholas! Nick ezután Kellanhez fordult. – Örülök, hogy látlak, Kellan. – Felhúzta egyik szemöldökét; tekintetéből győzelem sugárzott, mintha mindig is tudta volna, hogy Kellan beleegyezik ebbe az egészbe. Kellan összeszorított szájjal bólintott. Nick nem vett tudomást izzó tekintetéről, és a lófarkas férfira mutatott. – Srácok, ő itt Diedrich Kraus, a látványteremtés géniusza! – A P. Fejekre mutatott. – Diedrich, ez itt Kellan, Matt, Evan és Griffin. – Megszorította Sienna derekát. – Siennát pedig már ismered. Igyekeztem nem tudomást venni arról, hogy engem kihagytak a bemutatásból, és figyeltem, ahogy Diedrich Siennára mosolyog, aztán Kellanhez fordul. Kinyújtotta a kezét, és erős akcentussal szólalt meg, amelyet nem ismertem fel. Talán svéd? – Nagyon örvendek, hogy megismerhetlek! – Mindkét kezével

311/889

megfogta Kellanét, és felkiáltott: – A kamera imádni fog! Te és Miss Sexton lángra lobbantjátok ezt az egész kócerájt! Felkacagott, és ekkor egy írótáblás férfi lépett a csoporthoz, aki bejelentette, hogy mindenkinek az öltöztetőhöz, a fodrászhoz és a sminkeshez kell mennie. Sienna egyik irányba sétált el, a fiúk a másikba. Kellan arcon csókolt, és azt mondta, egy perc múlva itt lesz. Csak azon járt az eszem, vajon mit ad majd rá az öltöztető. Reménykedtem, hogy legalább az alsónad- rágját magán tarthatja. Miközben azon gondolkodtam, mit kezdjek magammal, Diedrichet elhívták, és kettesben maradtam Nickkel. Jeges kék tekintettel fordult felém, és azt kérdezte:

– Lesz veled valami probléma? Felszegtem a fejem, és igyekeztem a lehető legmagab- iztosabbnak látszani. Nem ment könnyen, de sikerült kiprésel- nem egy határozott „nem”-et. Nick féloldalas mosolyra húzta a száját. – Jó. Mert úgy kidobatlak innen, hogy a lábad se éri a földet, ha tönkreteszed a forgatást. – Közelebb hajolt és azt suttogta: – És halálbiztos vagyok benne, hogy akár Seattle-be is vissza tud- lak küldeni, ha kell. Csak egy apróság, amit jobb, ha észben tartasz, ha valamit esetleg… ízléstelennek találnál. – Aztán, mintha mi sem történt volna, Nick hirtelen összecsapta a kezét. – Most pedig rajta, lássunk neki!

312/889

Muszáj volt valahogy levezetnem az idegességemet, úgyhogy a büféasztalhoz mentem. Már egy hegynyi sárgarépán átrágtam magam, mire Griffin besétált a szobába. Teljesen fel volt öltözve: szűk fekete nadrág, szürke ing, lezser bőrdzseki és szegecses karkötő. Mindig zavarónak találtam Griffin személy- iségét, de megjelenésre helyes srác volt, és ma tényleg jól nézett ki. A díszlet mellett álldogált borús arccal. Körülnézett a terem- ben, és észrevett, mire azonnal felém indult. Azon töprengve, vajon akarok-e most beszélni vele, bekaptam egy újabb sár- garépát, és azt fontolgattam, hogy átpártolok a csokihoz. Griffin megragadott egy mentolos cukorkát, gyorsan kic- somagolta és a szájába dobta. – Ez tré – mormolta. Mondhatni, egyetértettem vele, de meglepett, amit mondott, úgyhogy megkérdeztem:

– Nem vagy lelkes, hogy felveszitek életed első videóját? Kissé meglepettnek tűnt, hogy emberszámba veszem, így várt egy másodpercet a válasszal. Amikor megszólalt, teljes figyelmével felém fordult. Le kellett küzdenem a természetes késztetést, hogy hátrébb lépjek. – Ja, persze, teljesen fel vagyok dobva. De a banda jeleneteit egyszerre veszik fel a szerelmi jelenettel – mutatott a fran- ciaágyra –, úgyhogy nem tudom megnézni, ahogy Sienna Sex- ton félmeztelenül hempereg. Nem igazság!

313/889

Eszembe jutott, hogy talán inkább a fiúkat nézhetném Kellan helyett, és azt sóhajtottam:

– Igen… nem igazság. Griffin még jobban meglepődött, hogy egyetértek vele. Pedig nem is feltétlenül vele értettem egyet, egyszerűen semmit sem tudtam most élvezni. Faképnél hagytam a zöldségeket, lec- saptam egy Kit-Kat szeletre, és lehangoltan beleharaptam. Griffin a cukorkát rágcsálva bámult rám. – Még mindig ki vagy akadva Sienna és Kellan miatt? Magam sem értettem, hogy a csudába lett Griffin a bizalma- som, mindenesetre vállat vontam és bólintottam. – Igen. Semmi kedvem ehhez az egészhez. Griffin lenyelte a cukorka utolsó darabjait, és bólintott, miközben hátranézett a hálószobadíszletre, amely iszonyattal töltött el. – Ne aggódj emiatt! Csak smárolás lesz, meg talán egy kis dörgölőzés. – Visszanézett rám, miközben grimaszoltam egyet. – Dörgölőzés? – Kellan olyan elcseszett hangulatban van ma, hogy szerin- tem félig se fog felállni neki. – Elkerekedett a szemem. Eddig eszembe sem jutott, hogy Kellan felizgulhat ettől a rémálomtól. De természetesen megvolt rá az esély: a vérkeringés nem igazán az a dolog, amit irányítani lehet. Griffin a szemét forgatta.

314/889

– Hallanod kellett volna, ahogy panaszkodott az öltözőben! – A hangját egy oktávval magasabbra vette, hogy utánozni próbálja Kellant. – Jaj, szegény én! Smárolnom kell egy szexis szupersztárral. A nők rám vetik magukat, amerre csak járok. Baszott jó a hajam, és kockahasam van. Brühühü! Megvetően lebiggyesztette az ajkát, és obszcén mozdulatot tett a csípőjével. Nem tudtam visszatartani a mosolyt, amely az arcomra kúszott. Griffin durva és nyers volt, és néha olyasmiket mondott, amiket nem akartam hallani, de valahogy megny- ugtató módon szórakoztató is tudott lenni, és tényleg jobban éreztem magam. Te jó ég! Griffint néhány perccel azelőtt rángatták el, hogy Sienna feltűnt. Bolyhos fehér fürdőköpenyében lenyűgözően nézett ki. Ahogy közelebb sétáltam a műtermi hálószobához, Diedrich ment oda hozzá. A teremben lévő emberek tömegére mutatott, valószínűleg azt kérdezte tőle, hogy nem akar-e zárt forgatást. Sienna körülnézett, megvonta a vállát, és megrázta a fejét. Ezt a nőt semmi sem zavarja! Lecsúsztatta a válláról a köntöst, és odaadta a közelben álló segédnek. Leesett az állam, olyan aprócska volt a fehérnemű, amelyet büszkén viselt. Bár láttam már bikiniben, ami legalább ennyit mutatott, valahogy attól, hogy alsóneműben volt, a megjelenése még kihívóbb lett. A szoba hátuljában valaki füttyentett, és Sienna arrafelé küldött egy mosolyt. Diedrich összevonta a szemöldökét, és

315/889

valamit odakiáltott egy másik segédnek. Úgy vettem ki, valakit kirúgtak. A díszletben álló ágyon fehér, selymes takaró volt. Egy segéd felhajtotta, és Sienna csábosan odatelepedett a kemény matracra. Amint elfoglalta a helyét, Kellan is belépett. Ahogy korábban Sienna, ő is köntöst viselt. Megálltam félúton, és őt figyeltem. Lenézett a szatén ágytakarón elnyúló Siennára. Az arcán olyan kifejezés ült, amely közel állt a szomorúsághoz. Szerettem volna megölelni. Sienna elfintorodott az arckifejezése láttán, és megpaskolta maga mellett az ágyat. Diedrich beszélni kezdett Kellanhez, talán tanácsokat adott neki, hogyan szeretkezzen egy nővel – mintha Kellannek szüksége lenne tanácsra! Észrevettem, hogy Diedrich Kellantől nem kérdezi meg, hogy szeretné-e, ha kiürítenék a termet. Ez a választási lehetőség, úgy tűnik, csak nőknek adatott meg. Kellan bólintott, miközben levette a köntösét. Beleharaptam az ajkamba, amikor a gyönyörű bőre előtűnt. Alsónadrágot viselt, hála istennek, de nem bokszer- alsót, amit szokott. Helyette szűk csípőnadrág volt rajta. Nagy- on jól állt neki. A stáb néhány női tagja megtorpant, hogy meg- bámulja, de senki sem volt olyan hülye, hogy füttyentsen. Messziről is jól láttam, hogy Kellan mellkasa makulátlan, nincs rajta tetoválás. Gondolom, a sminkesek eltüntették. Valószínűleg nem akarták, hogy az én nevem tűnjön fel a videón, hiszen egy Kellan/Sienna nászünnepet akartak eladni.

316/889

Valószínűleg a jegygyűrűjét is levették róla. Mielőtt ágyba bújt volna egy másik nővel, Kellan körülnézett a teremben. Azonnal kiszúrt engem, és röviden, zavartan rám mosolygott. Nehéz volt neki ez az egész, de én jobban éreztem magam attól, hogy nehezére esett. Griffin igazat mondott: Kel- lan nem akarta ezt. Bátorítóan odabiccentettem neki, és kényszerítettem magam, hogy közelebb lépjek és kimutassam a támogatásomat. Kellan félszegen Sienna mellé ült az ágy közepére, aki lelkesen köré fonta a karját. Szívesen rászóltam volna, hogy nem kellene ölel- getnie, mert még nincs felvétel, de Nick éberen figyelt, úgyhogy inkább tartottam a számat. Egy másik asszisztens megigazította a takarót, amely így épp csak a pár csípőjét takarta el. A fényeket beállították, a derítővásznakat a helyükre tették, romantikus hangulatú fénybe vonva a párocskát. A kamerák zümmögve életre keltek, a tete- jükön világító piros lámpácska mutatta, hogy készen állnak. A mellettük lévő nagy képernyőkön az látszott, hogy a felvétel hogy fog majd mutatni a végső verzióban. A tekintetem az igazi párról a képernyőn lévő párra ugrott. Könnyebb volt elviselni a látványt a kamerán keresztül. Valahogy kevésbé tűnt valódinak. A képernyőn Kellan idegesnek látszott, ahogy hanyatt feküdt Sienna mellett. Sienna a könyökére támaszkodva hajolt fölé, sötét haja Kellan vállát súrolta. Ő egyáltalán nem tűnt

317/889

idegesnek. Sőt, inkább elragadtatottnak. Mielőtt felkészül- hettem volna, a rendező azt kiáltotta: felvétel, és a terem elcsendesedett. Kellan nem csinált semmit, meg sem moccant. Sienna bezzeg igen. Ráhajolva az ajkához érintette az ajkát. Olyan erősen haraptam meg belülről a számat, hogy vérezni kezdett. Kellan óvatosan visszacsókolta őt, de ezt a csókot senki sem nevezte volna szexinek. Inkább az „esetlen” szó illett rá. Minden egyes mozdulata egyértelműen erőltetett volt. Sienna kissé frusztrált- nak tűnt, rámászott Kellan hasára, és a csípőjét is hozzádörgölte közben. Kellan megint nem úgy reagált, ahogy elvárható lett volna ebben a helyzetben. Egyszerűen csak feküdt ott, miközben Sienna letámadta. Sienna kissé összevont szemöldökkel átdobta a haját a vállán, és lehajolt Kellan szájához. A képernyőn, amelyet néztem, közeli képet mutattak, így láttam, hogy a nyelvét Kellan ajkai közé dugja. Abból, hogy az állkapcsa alig mozdult, azt is tudtam, hogy Kellan nem engedi beljebb. El- lenállt; napnál világosabb volt, hogy nincs rágerjedve erre a nőre, aki zaklatja őt. – Állj! A hirtelen felharsanó kiáltástól megállt bennem az ütő. Ellazítottam az öklömet, és megdörzsöltem a fájó részt, ahol a körmöm a tenyerembe vájt. Észre sem vettem, de ott is majd- nem kiserkent a vérem.

318/889

Sienna lefordult Kellanről, aki felült. – Nem ad nekem semmit, amivel dolgozhatnék! – kiáltotta. Kellan sóhajtott, és ránézett. – Sajnálom. Igyekszem. – Nem, nem igyekszel – dünnyögtem. Az ajkamba haraptam, annyira utáltam a tényt: talán nekem kell rábeszélnem a férje- met, hogy szeretkezzen ügyesen egy másik nővel egy filmben. Ami duplán furcsa volt, figyelembe véve, hogy Kellan már leforgatott egy-két szexjelenetet életében. Ahhoz képest a tettetett szex filmezése gyerekjáték kellett volna hogy legyen neki. De láthatóan küszködött. Miközben Nick azt harsogta Kellannek, hogy csinálja, amit megbeszéltek, Kellan engem keresett a szemével. A monitorok mellett állva odabólintottam neki, és azt tátogtam: „Minden oké!” Megint felsóhajtott, aztán félrenézett. Nick a tekintetével majdnem átdöfött, mintha kizárólag én te- hetnék Kellan hűvös hangulatáról. El is gondolkodtam, hogy talán távoznom kellene, hogy megkönnyítsem Kellan dolgát. Éppen amikor eldöntöttem, hogy átmegyek megnézni a P. Fe- jeket, Diedrich proaktívabb megközelítésre váltott, hogy vonakodó szereplője ellenállását megtörje. – Vedd le a melltartót, drága! – Majd sokkal halkabban hozzátette: – Így vagy úgy, de felvisszük a vérnyomását! – A körülöttük állók közül pár férfi felnevetett. A helyemen

319/889

maradtam, és megint ökölbe szorult a kezem. Sienna vállat vont, és levette kis fekete melltartóját. Átadta egy asszisztensnek, még azzal sem foglalkozott, hogy eltakarja magát. Honnan van valakinek akkora önbizalma, hogy attól sem jön zavarba, ha egy teremnyi idegen előtt kell mutogatnia a mellét? Lefagyott tőle az agyam. Ahogy méretes keblének töké- letességétől is. Elszakítottam a tekintetem a bájairól, és Kellanre néztem. Elfordított fejjel felült az ágyon, mintha az lett volna a legkényelmetlenebb hely, ahová valaha feküdt. Bár a legtöbb férfi a fél karját adta volna azért, hogy a helyében lehessen, nem tudtam nem sajnálni. Nagyon szánnivalóan festett. Sienna vagy nem vette észre, vagy úgy döntött, nem foglalkozik vele. Megint Kellanre mászott, és csupasz mellét a mellkasához nyomta. Valaki a forgatócsoportból gondoskodott róla, hogy a legintimebb testrészei ne látsszanak, miközben Kel- lan a plafonra meredt, és lassan, egyenletesen kifújta a levegőt. Mit nem adtam volna érte, ha tudom, mi jár a fejében! Az utolsó mellbimbó-ellenőrzés után egy asszisztens megragadta Kellan kezét, és Sienna fenekére helyezte. Aztán megfogták a másik kezét, és a lány derékhajlatába tették – ez volt Kellan egyik kedvenc női testrésze. Sienna elmosolyodott, és súgott neki valamit. Kellan lenézett az arcára, és feszülten visszamosolygott. Valahogy az egész ember feszültnek tűnt,

320/889

mintha nem tudna, vagy félne ellazulni. Diedrich megint felvételt kiáltott, és Sienna lehajolt, hogy újra megcsókolja Kellant. A szívem azonnal gyorsabban kezdett verni, és hogy megnyugodjak, mélyeket lélegeztem. Kellan vonakodva visszacsókolta a nőt, merev keze mintha rá lett volna

ragasztva Sienna testére. Mintha a végtelenségig tartott volna ez a pillanat – mialatt Sienna mindent bevetett, hogy beindítsa Kellant, aki alig reagált. Annyira más volt, mint az a szen- vedélyes férfi, akinek megismertem! Amikor már azt hittem, Diedrich megint azt ordítja: „szünet”, és Nick kitilt a forgatás helyszínéről, Kellan mély lélegzetet vett, behunyta a szemét, és elkezdett feléledni. A kezével kezdődött, amely útnak indult Sienna testén, és játszani kezdett a derékhajlatán. Aztán valódi szenvedéllyel kezdte őt csókolni. Mire észbe kaptam, már a nyelvük találkozását mutatta a gigaméretű képernyő pont velem szemben. Egy ideje már hall- ható volt a cuppogás, de most, hogy válaszreakciót kapott, Si- enna halk nyögései is megtörték a csendet. Valami meleg kez- dett csepegni a tenyeremből, ahogy a körmöm végül a bőrömbe vájt.

Ó, te jó ég! Mibe is egyeztem én bele?

Most, hogy a „színészei” végre játszották a szerepüket, Diedrich parancsokat kezdett vakkantani: simogasd meg ezt, fo- gd meg azt, csókold meg ott, kerülj te felülre… Mire Kellan a

321/889

hátára fektette Siennát, már teljesen és feltétel nélkül belemer- ült abba, amit csinált. Könnyek gyűltek a szemembe, de kényszerítettem magam, hogy tovább nézzem. Volt egy kamera az ágy végénél is, egy pedig mellette. Az ágy végében lévő príma képet adott Kellan izmos hátáról. A vékony ágytakarót szándékosan úgy helyezték el Kellan csípőjénél, hogy épp csak takarja az alsóneműjét, így a néző azt hihette, hogy meztelen. A takaró olyan vékony volt, hogy tökéletesen látszott a teste körvonala, és minden lökés, amelyet Siennának adott, teljesen nyilvánvaló és zavarba ejtően egyértelmű volt. Az ágy melletti kamera az arcukról adott közeli képet. Ez sz- inte még jobban zavart, mert Kellan arcán olyan kifejezés ült, amelyet már láttam, amikor velem volt. Behunyt szemmel, zi- hálva vette a levegőt az őrületes csókok között. Sienna vona- glott és nyögött alatta; kicsit sem lepett volna meg, ha nem színészkedik, hanem tényleg élvezi a dolgot. Vajon Kellan élvezte? Felizgult? Fogalmam sem volt, és majd beleőrültem, hogy nem tudom. Persze ha tudtam volna, valószínűleg abba is beleőrülök. Kellan ajka Siennáéval játszott. A nyelvét a szájába dugta, aztán végigcsúsztatta az arcán, és körbenyalogatta a fülét. A rendező kérésére végigsimította Sienna oldalát, majd a keze megállapodott a kamerához közelebbi mellén. Úgy éreztem, ele- get láttam ahhoz, hogy egy hónapig rémálmaim legyenek, de