Вы находитесь на странице: 1из 12

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKOMÁNYZATÁNAK LAPJA

KUNSZIGETI
HÍRMONDÓ
XXII. évfolyam 4. szám 2010. augusztus 6.
Bevetésen a tűzoltók
új járműve
- REBENEK ÁRPÁD -
Kunsziget Község Önkéntes Tűzoltó Egyesü-
lete kedvezményes áron új gépkocsifecskendőt
vásárolt, amellyel júniusban több bevetésre is
vonultak. Az idei tűzoltóversenyen három má-
sodik helyezést szereztek a kunszigetiek.

Fotó: Szalai Béla

Húsz éves az erdélyi kapcsolat Az önkormányzat és tűzoltó egyesület


- SZALAI BÉLÁNÉ - Az augusztusi ünnepre meghívót kapott már több éve szerette volna megvásárolni a
Idén ünnepeljük az erdélyi kapcsolatterem- minden kapcsolatteremtő erdélyi és kunszigeti gépjárműfecskendőt, de azt a remek állapota
tés jubileumi, huszadik évfordulóját. család, és azok is, akik azóta szereztek erdélyi miatt egész idáig üzemben tartotta a győri
barátokat a testvértelepülési kapcsolat révén. tűzoltóság, így csak idén, május végén
Kunsziget fogad - úgy, mint két évtizeddel Kunsziget és Backamadaras között a kerülhetett sor az átadásra. A járművet azóta
ezelőtt - erdélyi csoportot Backamadarasról, 1990-ben kezdődött a kapcsolat, amikor többször is bevetették ár- és belvíz elleni
Nyárádgálfalváról és társközségeiből, Náznán Ildikó vezetésével iskolás gyermekek védekezésnél és kárelhárításnál.
valamint Marosvásárhelyről. Előzetes adatok tölthettek egy hetet Kunszigeten. Óriási FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON >>
alapján 68 vendég érkezik autóbusszal és élmény volt ez az erdélyi diákoknak, mivel a
személygépkocsikkal. A vendégek között ott
lesznek az egykori iskolások is - akik ma már
kunszigeti kapcsolatteremtés mellett Győr-
Moson-Sopron megye néhány nevezetességét
Egy osztállyal lejjebb
szülők - és sokan mások, akik azóta létesítettek is megismerhették. - BÁBICS NORBERT -
kapcsolatot falunkbeliekkel. FOLYTATÁS A 2. OLDALON >> Utolsó előtti helyen végzett, így kiesett a
megyei II. osztályból a kunszigeti első számú

Szent Lőrinc könnyei labdarúgócsapat.

Ínséges idők jártak tavasszal mindhárom


- BÁBICS NORBERT - A hívő nép később az kunszigeti labdarúgó csapatra, sajnos a
Búcsúra készül a falu, közeleg Szent Lőrinc augusztus 10-e körül lát- győzelem ritka vendég volt nálunk. Az első
napja. ható hullócsillagokat így számú csapat csak Rábapatonán tudott nyerni,
nevezte el: ,,Lőrinc köny- az ificsapatnak csak két döntetlen jutott, míg
,,Az én éjszakám nem ismer sötétséget, és nyei’’. a serdülők egy nagy arányú és egy szoros
minden ragyogó fényben úszik!’’ Ezt felelte Templomunk védő- győzelemnek örülhettek.
Szent Lőrinc diakónus a kivégzése előtt, mi- szentjére emlékezünk Vasárnap kupameccsen lép pályára a
után felajánlották neki: megmenekül a halál- ezen a hétvégén, az ünne- némileg átalakult csapat. Augusztus 15-én
tól, ha megtagadja az istenét. Aztán hozták a pi szentmisének immár a kezdődik a bajnokság, immár a megyei III.
rostélyt, rábilincselték, és tűz fölé tették; rosté- felújított templom ad he- osztály mosonmagyaróvári csoportjában.
lyon égették meg, így halt kínhalált. A lángok lyet. Búcsú éjszakáján Lő- Az utánpótlás csapat továbbra is az U16-os
közül így szólt a hóhérhoz: ,,Ez az oldalam rinc könnyeit is meglát- korosztályban indul.
már megsült, fordíts meg és egyél belőlem!’’ hatjuk majd az égbolton. FOLYTATÁS A 10. OLDALON >>
2. OLDAL - AKTUÁLIS KUNSZIGETI HÍRMONDÓ - 2010. 4. SZÁM

Kábelnettel érkezik
az új szolgáltató
- BÁBICS NORBERT, VARGA JÓZSEF -
Szeptember 1-től új kábeltelevíziós szolgál-
tató veszi át a rendszer működtetését. Az új
szolgáltatóval kábeles internet és telefonszol-
gáltatás is lehetővé válik Kunszigeten.

Falunkban az a hír járta, hogy a kunszigeti


Balra az egyik épülő buszváró, középen a plébánia udvarán
kábeltelevízió üzemeltetését a jövőben
épülő „kalapos szín”. Fotó: Bábics Norbert
nem a Vitech „UNO” Kft. fogja ellátni.

Beruházások, felújítások Mivel önkormányzatunknak erről hivatalos


információja nem volt, megkereste a
kábeltelevízió-szolgáltatást nyújtó Vitech
- LENDVAI IVÁNNÉ - 23-ig. Ezután a kiválasztott kivitelezővel „UNO” Kft. ügyvezetőjét, Kuller Istvánt.
Jelentős összegű sikeres pályázatok szolgál- elkezdődhet a felújítás - a tervek szerint 2010. Az ügyvezető azt a tájékoztatást adta, hogy
ják idén is községünk épületeinek felújítását, a szeptember első felében. a kábeltelevízió általa kiépített hálózatát eladta
szolgáltatások javítását. A Győri Agglomeráció, közösségi egy hasonló szolgáltatokat nyújtó cégnek.
közlekedés fejlesztése Erre a lépésre azért volt szükség, mert a mai
Szakrális közösségi kulturális tér A Győri Többcélú Kistérségi Társulás piacon csak olyan szolgáltató versenyképes,
kialakítása tagtelepüléseként 5,8 millió forintot nyertünk aki együtt tudja biztosítani a telefonálás,
(Plébánia udvar gazdasági épületeinek a buszmegállók felújítására. A fejlesztés része internetezés és a televíziózás lehetőségét.
felújítása, közösségi tér kialakítása) buszvárók elhelyezése is. Őszre a tsz-iroda Erre az új szolgáltató korszerű megoldást tud
A Kunszigetért Közalapítvány, a Római épülete előtt is buszváró épül. biztosítani optikai hálózatán.
Katolikus Egyház és Kunsziget Község „Legyen aktív vendégünk Megkerestük az új szolgáltatót, a Micro-
Önkormányzata sikeres pályázata a LEADER találkozzunk a Győri Kistérségben!” Wave Kft-t is, hogy ismertessék, milyen
Turizmusfejlesztési prioritása keretében 21 A NYDOP pályázatán a kistérségi társulás változásokkal jár a szolgáltatóváltás. Bercsényi
millió Ft támogatásból önrész nélkül valósul tagjaként elnyert forrásból (38 millió Péter tanácsadó és Paveszka Zsolt ügyvezető
meg. A kivitelező az Euro Generál Kft., forint) valósul meg a Mosoni-Duna parton tájékoztatása alapján a szolgáltatásuk
amely alvállalkozóként helyi vállalkozókat is a strand, és az elsősegélynyújtó helyet, szeptember 1-től indul. Szeptemberig a cég
foglalkoztat. A kivitelezés jó ütemben halad, a csónakkikötőt is tartalmazó beruházás. A megbízottjai felkeresik az előfizetőket, hogy
felújítás során sikerült használható állapotba vízjogi engedélyt megkaptuk, a közbeszerzési megkössék az új szolgáltatói szerződést.
hozni a ritka építészeti értékű nyitott konyhát, eljárás lefolyatására a következő hónapokban Októberig szükség esetén lecserélik az
ami lehetőséget ad kenyérsütésre, régi ételek kerül sor. A megvalósítás várható határideje oszlopokról a házakba érkező kábeleket is,
készítésére, az épületek pedig kézműves és 2011 tavasza. A pályázat tartalmazza még hogy a kábelezésen ne múljon a szolgáltatás
kiállító műhelyként őrzik hagyományinkat, tanösvény kialakítását, állomásain padok, minősége (az elmúlt hetekben az oszlopokon
lehetőséget adnak a szabadidő kreatív asztalok elhelyezését, a római őrtorony a vezetékeket már korszerűbbre cserélték).
eltöltésére, táborozásra. Tisztelettel kérjük megközelítését. A szolgáltató az új előfizetőket is várja,
községünk lakosságát, hogy régi eszközökkel, akiknek várhatóan nem kell majd belépési-
Bírálatra váró pályázataink kiépítési díjat fizetniük.
tárgyakkal segítsék az épület berendezését.
Római Katolikus Plébánia külső felújítása, A kábeltelevíziós szolgáltatás mellett a
Integrált Közösségi Szolgáltató Tér
helyi értékeink, helyi termékeink árusítása, Micro-Wave Kft. kábeles internetszolgáltatást
„IKSZT” kialakítása
Kossuth tér dísztérré alakítása, sportöltöző is nyújt majd Kunszigeten, valamint
A pályázaton községünk 51 millió forintot
infrastrukturális fejlesztése (hőszigetelés, kedvezményes telefonelőfizetést is. Bercsényi
nyert, amiből a kultúrház felújítának költsége
nyílászáró csere). Péter elmondta, hogy az internetszolgáltatást
36 millió Ft. A berendezés, működtetés
A fent leírtak nagyon fontosak községünk jelenleg csak a kábeltelevíziós alapszolgáltatás
költségére is biztosít a támogatás lehetőséget.
életében. Megvalósításukkal községünk mellett tudják szolgáltatni, vagyis csak azok
A kiviteli tervek elkészültek. A közbeszerzési
szépül, vagyona nő. Köszönöm segítségüket. számára lesz elérhető, akik a kábeltelevíziós
felhívásra várjuk a jelentkezőket augusztus
szolgáltatást is igénybe veszik. Az átállások

Húsz éves az erdélyi kapcsolat során a csatornák más helyekre kerülnek,


ezért a tévék újrahangolására van szükség.
Az új szolgáltatónak Kunszigeten nem
>> FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL római katolikus templomban ökumenikus lesz fejállomása, a jelet a házakhoz az abdai
A látogatást újabb látogatások és istentisztelet keretében - a családok vallásait központból küldik. Terveik szerint még ebben
viszontlátogatások követték, míg Kunsziget követve - katolikus, református és unitárius az évben összekötik Kunszigetet (és Abdát) a
és Nyárádgálfalva között testvértelepülési tiszteletesek szolgálnak. Az istentiszteletet szigetközi hálózatukkal, s onnantól már HD-s
kapcsolattá érett a számtalan baráti szál, közös követően a milleneumi keresztnél Szent szolgáltatást is igénybe lehet venni.
élmény. István napi ünnepség keretében történik A helyi információkat és videókat sugárzó
Augusztus 18-án érkeznek a vendégek. erdélyi barátaink ajándékának: a kopjafának KTV Kunsziget adása augusztus 31-én -
Másnap, 19-én este 7 órakor kezdődik az a megszentelése. Augusztus 21-én bécsi ebben a formában - biztosan megszűnik. Egy
ünnepély a kulturházban, merre szeretettel kiránduláson vesznek részt a vendégek, közös helyi csatorna jövőbeli működtetéséről
hívnak minden érdeklődőt a szervezők. vendéglátóikkal együtt, 22-én zenés nótaesttel egyeztetéseken döntenek az érintett
20-án délelőtt fél tíz órakor a kunszigeti és vacsorával zárul a közös együttlét. települések.
2010. 4. SZÁM - KUNSZIGETI HÍRMONDÓ AKTUÁLIS - 3. OLDAL

Októberben választás, Programkalauz


augusztus 8., vasárnap
hat képviselője lesz Kunszigetnek 17:00 Kunsziget - Mecsér (MK)
- VARGA JÓZSEF - kihagyás, illetőleg törlés vagy a névjegyzékbe augusztus 15., vasárnap
A Magyar Köztársaság Elnöke 2010. október való felvétel miattaugusztus 18-tól augusztus 15:00 Halászi - Kunsziget (tart)
3-ára írta ki a helyi önkormányzati képviselők 22-én 16.00 óráig lehet kifogást benyújtani. 17:00 Halászi - Kunsziget (m3)
és polgármesterek választását. Annak, aki a lakóhelyétől eltérő helyen augusztus 19., csütörtök
kíván szavazni, igazolást személyesen vagy 19:00 Jubileumi Testvértelepülési találkozó
A helyi önkormányzati képviselők és meghatalmazott útján október 1-jén 16 óráig, augusztus 20., péntek
polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. ajánlott levélben pedig úgy lehet kérni, hogy az 09:30 Ünnepi ökumenikus istentisztelet
törvény alapján Kunszigeten a megszerezhető legkésőbb szeptember 28-án megérkezzen az 11:00 Ünnepi megemlékezés, Kopjafa avatás a
mandátumok száma az eddigi 7 helyett 6 lesz. illetékes helyi választási irodához. A módosított 20 éves testvérkapcsolat alkalmából
A névjegyzékbe történő felvételről szóló névjegyzék október 1-jén 16 óráig tekinthető augusztus 22., vasárnap
értesítőt az ajánlószelvénnyel együtt 2010. meg a polgármesteri hivatalban. 15:00 Kunsziget - Ásványráró (tart)
augusztus 16. és augusztus 19. között kell Változás a korábbiakhoz képest, hogy a 17:00 Kunsziget - Ásványráró (m3)
megküldeni a választópolgároknak. A választási kampány október 3-án 0 óráig tart. augusztus 29., vasárnap
névjegyzéket augusztus 18-tól augusztus 22-ig Kampányt folytatni kizárólag a szavazás napján 15:00 Kimle - Kunsziget (tart)
kell közszemlére tenni annak érdekében, hogy 19 óráig tilos. 17:00 Kimle - Kunsziget (m3)
az állampolgárok választási jogosultságukról Jelöltet ajánlani szeptember 3-án 16 óráig szeptember 5., vasárnap
meggyőződhessenek. A névjegyzékből való lehet. A jelöltet legkésőbb szeptember 3-án 15:00 Kunsziget - Darnózseli (tart)
16 óráig lehet bejelenteni az 17:00 Kunsziget - Darnózseli (m3)
illetékes választási bizottságnál.
Egyéni listás képviselőjelölt az, szeptember
akit az adott választókerület 6., hétfő
választópolgárainak legalább 15:00 Őszkezdő
1%-a jelöltnek ajánlott. klubdélután a
Polgármesterjelölt az, akit a 10 Nyugdíjas Klub-
ezer vagy annál kevesebb lakosú ban
település választópolgárainak szeptember
legalább 3%-a jelöltnek ajánlott. 12., vasárnap
(Kunsziget községben a 2010. 15:00 Mecsér -
évi országgyűlési választáson Kunsziget (tart)
a választópolgárok száma a 17:00 Mecsér - Kunsziget (m3)
névjegyzékben a szavazás szeptember 19., vasárnap
befejezésekor 940 fő volt.) 16:00 Kunsziget - Mosonszentmiklós II (m3)
A szavazás október 3-án szeptember 20., hétfő
vasárnap reggel 6 órától 18 óráig 9:30 5. Nyugdíjas anekdota- és mesemondó ver-
tart. A kultúrház felújítása miatt seny
Képviselőjelöltek és polgármesterjelöltek száma 1990 óta. a kijelölt szavazókör ezúttal az
(* 1996-ban Tilai Lajos halála miatt
szeptember 26., vasárnap
iskolában lesz. 16:00 Dunaszentpál - Kunsziget (m3)
időközi polgármesterválasztás volt Kunszigeten.)

Változások az önkormányzati lakáscélú támogatás rendszerében


- VARGA JÓZSEF - jutás támogatásáról, ha egy második ingatlan Fontos változás, hogy a kérelem beadására
Hosszú előkészítő munka és a tervezet több- megvásárlását támogatja az önkormányzat. 2010. december 31-ig bármikor lehetőség van. Az
szöri megvitatása után 2010. május 27-én módo- Jogszerűen azt a kérelmet sem tudja támogatni igény benyújtásától számítva a képviselő-testület
sította a képviselő-testület a fiatalok első lakáshoz a képviselő-testület, ha már teljes egészében 30 napon belül, de legkésőbb a soron következő
jutásának, Kunsziget községben történő letele- kifizettett (akár saját erőből, akár kölcsönből) ülésén megállapítja, hogy a kérelmezők a
pedésének önkormányzati támogatásáról szóló ingatlanra kérnek támogatást. Továbbra sem meghatározott feltételeknek megfelelnek-e,
rendeletét. A módosított szabályozás a június 1-je adható támogatás, ha a kérelmező a lakás vételárát és a rendelet mellékletében meghatározott
utáni kérelmekre vonatkozik. a kérelem benyújtása idején teljes egészében szempontrendszer alapján a lakáscélú
kiegyenlítette. Ebből adódóan csak az lehet az támogatásra rászorultnak minősülnek-e.
A változás igénye a rendelet elfogadása egyetlen járható út a támogatás igénylésére, Amennyiben a kérelmezők a rendeletben
óta eltelt több mint fél év tapasztalataiból és a ha a vevő tulajdonjog-fenntartással vásárolja meghatározott feltételeknek nem felelnek
támogatás feltételeinek a megváltoztatására meg az ingatlant, vagyis az önkormányzati meg (például már adásvétel útján ingatlanhoz
irányuló kérelmek értékeléséből ered. A támogatásnak megfelelő összeg kifizetését a jutottak), a képviselő-testület a kérelmezők
módosítás legfőbb szempontja az volt, hogy a kérelem elbírálásáig felfüggesztik a felek. Ezt rászorultságát nem vizsgálja. Elutasított kérelem
támogatás iránti kérelmet folyamatosan, ne csak már az adásvételi szerződés elkészítése előtt esetén, ha a lakásvásárlás nem jön létre, a
egy évben egyszer lehessen beadni. Másik fontos jelezni kell az eljáró ügyvédnek. A jogosultak kérelem ismételten benyújtható. A vissza nem
cél volt az, hogy a rászorultsági szempont jobban köre olyan szempontból nem változott, hogy térítendő lakáscélú támogatás összege továbbra
érvényesüljön az elbírálásnál. lakáscélú támogatásban az a nagykorú, 40. is hétszázezer forint.
Több kérelem érkezett arra vonatkozóan, életévét be nem töltött fiatal részesíthető, aki A lakáscélú támogatásról szóló rendelet
hogy olyan fiatalok is kaphassanak támogatást, a rendelet szerint rászorultnak minősül. A jelenlegi formájában 2010. december 31-ig
akiknek tulajdonába vétel útján lakóingatlan rászorultságot az alapján lehet eldönteni, hogy hatályos. Arról, hogy a jövőben is fenntartható-e
jutott. Egyrészt, ahogy azt a rendelet címe a kérelmezőnek mekkora a jövedelme, vagyona, ez a támogatás, a képviselő-testület az év végi
is mutatja, nem beszélhetünk első lakáshoz illetve van-e gyermeke, hány gyermeke van. ülésén dönt.
4. OLDAL - AKTUÁLIS KUNSZIGETI HÍRMONDÓ - 2010. 4. SZÁM

Kunszigeti Kisokos Utak és járdák Egyházközségi hírek


Autóbuszjáratok - LENDVAI IVÁNNÉ - - SZALAI MÁRK -
Kunszigetről Győrbe Önkormányzatunk ismét kérte a kunszigeti 2010. május 16-án bérmálás volt
- hétfőtől péntekig 4.50; 5.50; 6.42; 7.07; 8.02; bekötőút álapotának javítását. Jobb lett az út Kunszigeten. Dr. Rédly Elemér pápai prelátus
9.56; 12.45; 13.25; 14.27; 15.02; 15.32; 16.37; minősége a Szent István király utcában. Járdá- nyolc kunszigeti fiatalnak szolgáltatta ki
18.04; 19.52; 20.47 kat újítanak fel a falu központjában. a bérmálás szentségét: név szerint Bíró
- szombaton 4.51; 6.01; 7.07; 9.56; 12.51; Márknak, Borbély Marcellnek, Gondár
14.36; 16.41; 17.51; 19.52; 20.47 Ismét romlott a 14101 sz. Kunsziget – Violának, Gyurkovits Veronikának, Horváth
- vasárnap 4.51; 7.46; 10.16; 12.51; 16.41; Öttevény bekötő út állapota. A problémát Kristófnak, Kopacsek Viktóriának, Ramm
17.51; 20.47 a Magyar Közút Kht. felé – mint az út Krisztiánnak és Szalai Ildikónak.
Győrből Kunszigetre tulajdonosa felé folyamatosan jelezzük, a Június 3-án a trianoni emléktáblát avattunk,
- hétfőtől péntekig 5.15; 6.05; 6.35; 7.20; 8.30; gyors javítás érdekében segítséget kértünk a melyet Winkler Zsolt plébános Úr áldott
11.00; 12.55; 13.55; 14.30; 15.00; 16.05; 17.20; Közlekedés Koordinációs Központtól. meg.
18.40; 20.15; 22.45 A sikeres pályázat, mely az út 1,3 km Lezajlott kápolnánk védőszentjének, Szent
- szombaton 6.35; 8.30; 11.40; 13.25; 14.55; hosszú szakaszán aszfalt cserét jelent – Antalnak a tiszteletére rendezett ünnepi
16.40; 18.40; 20.15; 22.45 további jóváhagyásokat igényel. 2010. évi szentmise és a nyolcad. Az ünnepi szentmisét
- vasárnap 6.35; 9.05; 11.00; 14.55; 16.40; költségvetés terhére, a javításokra került sor. Schäffer Zoltán csabrendeki plébános Úr
18.40; 20.15; 22.45 Községünk tulajdonában levő utak padkáira celebrálta.
murva került, ezzel is és védve az út szélének A templom felújítási munkálatai miatt
Orvosi rendelő letöredezését. a szentmiséknek egészen a Szent Lőrinc
Kossuth tér A Szent István Király útra kavics és murva diakónus, falunk védőszentjének ünnepéig,
Telefon: (96) 495-029 került, ami javított az út járhatóságát. búcsúig a kápolna adott helyet. Búcsúkor
Nyitva tartása: Megkezdődött a járdák felújítása. A járdák ünnepélyes keretek közt tér vissza a vasárnapi
Hétfő 14.00-17.00, kedd 8.00-11.00, szerda műszaki állapotát vizsgálva a képviselőtestület szentmise a templomba.
14.00-17.00, csütörtök 8.00-11.00, péntek döntése alapján a falu közepétől indulva a A templom felújítás utáni felszentelésére
8.00-11.00 Fő út – Petőfi tér – Vörösmarty útig terjedő várhatóan szeptemberben kerül sor, melyen a
szakasz kerül aszfaltozásra. szentmisét Pápai Lajos megyéspüspök Úr fogja
Orvosi ügyelet celebrálni. A templomon végzett munkálatok
Hétköznapokon 16 órától másnap 7 óráig és Felhívás földvásárlással kapcsolatban befejeződtek, a plébánai udvarán zajló
munkaszüneti napokon reggel 7 órától más- fejlesztéssel is jól haladnak a szakemberek.
nap reggel 7 óráig Győrben a Dembinszki Az utóbbi időben egyre több kunszigeti A Kisalföld 2010. július 15-i számából ugyan
utca 29. sz. alatt. termőföld kerül új tulajdonoshoz. Mivel kimaradt, így utólag szeretnénk megköszönni
Telefon: (96) 542-043 elképzelhető, hogy olyan ingatlan eladása Kunsziget Község Önkormányzatának a
merül fel, melyet Kunsziget Község nagy mértékű segítséget a templom külső
Gyógyszertár Önkormányzata céljai megvalósítása felújítására elnyert 43 millió forinthoz,
Kossuth tér érdekében hasznosítani tudna, tisztelettel valamint köszönjük a kivitelezés során
Telefon: (96) 582-028 kérjük az eladókat, ha eladási szándékuk nyújtott eszközi és anyagi segítségnyújtást.
Nyitva tartása: van, és ezt az előnyt biztosítani kívánják a Winkler Zsolt atyát távollétében,
Hétfő 16.00-17.00, kedd 9.30-10.30, szerda községnek, első sorban szíveskedjenek az szabadságolása alatt dr. Németh Gábor és
16.00-17.00, csütörtök 9.00-11.00, péntek önkormányzatot ajánlatukkal megkeresni. Dékány Ferenc atyák helyettesítették.
14.00-15.00

Szent Lőrinc rk. templom


Petőfi tér
Szentmisék hétfőnként és péntekenként nyári
időszámítás idején 18 órakor, téli időszámítás-
kor 17 órakor, vasárnap 8 órakor.

Polgármesteri Hivatal
József Attila utca 2.
Telefon: (96) 485-040; fax: (96) 552-056
Nyitva: hétfő-csütörtök 7.30-16.00
péntek: 7.30–13.00

Teleház
Kossuth tér 9.
Telefon/fax: (96) 552-010
Nyitva hétköznap 9:30-11:30 és 16:00-21:00

Tündérvár Óvoda A trianoni döntés 90. évfordulóján emlékoszlopot avatott Kunsziget a Kossuth téren, a millenniumi emlék-
Petőfi tér 12. Telefon.: (96) 495-143 kereszt közelében. A szentmise után ünnepélyes keretek között két kunszigeti fiatal leplezte le az emlékosz-
lopot, amelyet az önkormányzat, a Szigetgyöngye Nyugdíjas Klub, a Kunszigeti Polgári Hagyományőrző és
Vocational A. Kunszigeti Tagiskolája Kultúrális Egyesület, valamint a Jobbik kunszigeti szervezete koszorúzott meg. Az avatás után a kultúrház-
ban irodalmi emlékestet tartottak. Fotó: Vikidár Márk
Petőfi tér 12. Telefon.: (96) 495-142
2010. 4. SZÁM - KUNSZIGETI HÍRMONDÓ AKTUÁLIS - 5. OLDAL

Bevetésen az új gépjárműfecskendő
>> FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL
Az egyesület által vásárolt IFA fecskendő
ünnepélyes átadásán jelen voltak a győri
tűzoltóság vezetői, és felsorakoztak a kunszigeti
rajok és önkéntes tűzoltók, valamint idős,
egykori egyesületi tagok.
A gépjármű azóta többször is részt vett
az egyesület munkájában. Három napon
keresztül segített az árvízi védekezésben
Bőnyön az egyesület, ahová a frissen vásárolt
fecskendővel vonultak ki. A védekezésben részt
vett Rebenek Árpád, parancsnok, valamint
Kiss István, Börzsei Arnold, Szalai Csaba,
Jursics András, Gacs Gábor, Virág Márton és
Strobl Gergely. Kunszigetre is kellett vonulni
egy alkalommal, a Federal Mogulban belvizet
szivattyúztak és homokzsákokkal védekeztek
a további beázás ellen, az üzem trafóháza volt
veszélyben.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófa-
védelmi Igazgatóság emléklappal is elismerte
az egyesület árvízi védekezésben végzett
munkáját, az elismerést Rebenek Árpád Az egyesület árvízi védekezésben nyújtott munkáját Jursics András és Szalai Csaba a homokzsákokból
vehette át Győrben. emléklappal ismerték el. épített gáton Bőnyben.

A Szigetgyöngye Nyugdíjas Klub és énekkara első félévi eseményei


- SZALAI BÉLÁNÉ -

Eseménydúsnak és sokszínűnek
nevezhető az első félév munkája a klubban.
Hagyományőrző farsangi délutánt rendeztünk
az öttevényi Őszirózsa testvérklubunkkal
együtt január 25-én. Horváth Ferenc, a
győri Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár
munkatársa, népművelő személyiségfejlesztő
tréninget tartott. Két orvosi előadást
hallgattunk meg dr. Székely Vera és dr. Mejkli
Aranka előadókkal. 100 éves az iskola címmel
nyugdíjas társaink régi iskolai emlékeiket
idézték fel . Hallgatóink között ott voltak az
alsó tagozatos diákok. A falu borversenyén
versenyzőként és pogácsasütőként is részt
vettek a tagjaink. Játékos nőnapi fejtörőre;
könyvbemutatóra: Z. Arany Piroska:
Kendőmesék címmel került sor. Operettgálán
vettünk részt a BBMMK-ban. Sikeresen
szerepeltek versmondóink az általános
iskolásokkal rendezett hagyományos vers- és
prózamondóversenyen. Áprilisban Horpács Balázs Lívia néprajzkutatónak a „Szenthelyi utca” történetéről meséltek a kunszigeti nyugdíjasok. Fotó:
(Mikszáth-kúria), Mohora (Mauks Ilona Tilai Zoltán
lakóháza, evangélikus templom, Tolnay Klári
emlékmúzeum) és Hollókő - a világörökség Rónai kiállításban és a Széchenyi tér alkalmából május 29-én, Ménfőcsanakon.
részeként - kínálta értékeit és szépségeit a kínálta eseményekben gyönyörködhettek Fertőszentmiklóson, június 29-én nagy sikert
kirándulásunk jóvoltából.A „Szenthelyi utca” nagymamáink és a kíséretükben levő aratott műsorunk a nemzeti-, egyházi értéket
történetéről meséltek nyugdíjasaink Balázs unokák. bemutató kulturális fesztiválon.
Lívia néprajzkutatónak. Az énekkar valamennyi nemzeti-, Köszönet illeti tagjainkat hogy részt vettek
Tekézésre is sor került. Június 24-én társadalmi ünnepen szerepelt. A hagyományos a rendszeres próbákon, foglalkozásokon a
Győrben a BBMMK-ban részt vettünk Dr. virágvasárnapi passión énekelt. Farsangoltunk rendkívüli időjárás okozta nehézségek (hosszú
Barsi Ernő tanár, jeles néprajzkutató 90.- és műsort adtunk Öttevényen. Köszöntöttük tél és a tavaszi esőzések) ellenére. Hálásan
ik születésnapjára rendezett felejthethetlen a Ménfőcsanaki Dalkört 20. évfordulója, és köszönjük az önkormányzatnak egyesületünk
ünnepségen. Júliusban a híres Rippl- Dr. Barsi Ernő tanár urat 90.-ik születésnapja anyagi támogatását.
6. OLDAL - ISKOLA-ÓVODA KUNSZIGETI HÍRMONDÓ - 2010. 4. SZÁM

Tizenöt nagycsoportos már az iskolára készül


- FARKAS FERENCNÉ -
Hangulatos ünnepéllyel búcsúztatták az
óvodai tanévet az ovisok. Augusztus közepéig
felújításokat végeznek az óvodában.

Óvodai évzáró ünnepélyünkön a kicsik és


nagyok is ízelítőt adtak az év közben tanult
dalokból, versekből, mesékből. Megható
búcsúzás keretében köszöntöttük az iskolába
menő 15 nagycsoportost. Ők már ősztől
iskolások lesznek.
Nyári szünet vette kezdetét augusztus
2-tól óvodánkban. A szünet időtartama alatt,
meszelés, parketta csiszolás és a vizesblokk
felújítása történik intézményünkben.
Augusztus 23-án hétfőn megújult
környezetben várjuk a régi-új óvodás
gyermekeket. Az új tanévben az alábbiak
szerint alakul a gyermeklétszám. Tanköteles
korú 22 kisgyermek, középsős korú 11,
kiscsoportos 21. Ősztől is változatlanul a
megszokott nevelők és óvónénik várják a
gyermekeket. Augusztus utolsó hetében
a leendő első osztályosokkal készülünk a Az óvodai évzáró megható pillanata volt, amikor az iskolába készülő gyermekek ajándékkal és verssel
tanévnyitó ünnepélyre. köszöntötték az óvodai dolgozókat. Képünkön a fiúk, virággal a kézben. Fotó: Bábics Norbert

Színjátszós napközistábor egerekkel


- GYURKOVITS PÉTERNÉ, V. PÁLI HAJNALKA -
A nyári szünidő második hetében
napközistáborba invitáltuk a színjátszáshoz
kedvet érző tanulóinkat.

Reggel 9 órától délután 4-ig tartottak a


foglalkozások annak a 13 gyereknek, akik a
táborra jelentkeztek.
A tábor hete alatt két darabot tanultunk be:
Az egerek, valamintA kőnyúl című meséket.
A foglalkozásokat változatosá tette hogy
mi magunk készítettünk a díszleteket,
jelmezeket.
A darabokat táncos jelenetekkel,zenével
igyekeztünk színesebbé tenni.
A próbák mellett jutott idő a játékra is.
A gyerekek izgatottan várták a péntek
délutáni bemutatót.
Örömünkre szolgált, hogy nemcsak a
szülők, hanem sok érdeklődő is érkezett a
Kultúrházba.
Az egész heti munka mindenki
megelégedésére meghozta gyümölcsét:
a nézőknek nagyon tetszett az előadás,a
gyerekek élvezték a szereplést.
Reméljük adódik lehetőségünk ismételten
előadni a produkciónkat.
Az előadás után hűsítő gyümölcssalátával
kínáltuk a jelenlévőket, amit a gyerekek
sajátkezűleg készítettek.
Köszönjük az önkormányzat és a szülők
Fotók: Gyurkovits Péterné támogatását. Kellemes nyarat kívánunk
tanulóinknak!
2010. 4. SZÁM - KUNSZIGETI HÍRMONDÓ ISKOLA - 7. OLDAL

Tizenhat nyolcadikos ballagott el az iskolából a június 18-án. A ballagást és az


évzárót az eső miatt ezúttal nem az iskola udvarán, hanem a tornacsarnokban
rendezték. Fotó: Nagy Alex

Számvetés az iskolai tanév végén


- SAMODAI IMRE - a plébánián, a könyvtárban, mert iskolánk Ezúton szeretném megköszönni az
Ismét eltelt egy év! Ismét egy nagyon moz- épülete új ablakokat kapott ősszel… Önkormányzat és az Alapítvány önzetlen
galmas év. Ha visszanézünk rengeteg program, Örömteli, hogy a diáklétszám emelkedése segítségét. Köszönjük, hogy ha bármi
kirándulás és esemény van mögöttünk. A vál- nem állt meg, sőt valószínű, hogy gonddal, bajjal fordultunk hozzájuk segítettek,
tozatosság jellemezte évünket. szeptembertől átlépjük a „bűvös” százas bármi ötletünk volt, támogattak. Köszönjük
határt, köszönhető annak is, hogy tanulóink minden támogatónknak, segítőnknek, a
Az év egyik fő eseménye volt a Stolcz ötödét leendő elsőseink adják (21 fő). Ez az Szülői Munkaközösségnek, Mátrai Elemér
Attila-féle rejtvényes matematikaverseny, örömteli változás újabb kihívásokat jelent, Úrnak, az egyesületeknek és az óvodának
amelyen a versenyzők megtöltötték a újabb célokat ad számunkra. önzetlenségüket, felajánlásaikat, reméljük, a
berendezett tornatermet. De nyertünk Kedves Szülők! Köszönjük a segítséget, jövőben is számíthatunk rájuk.
foci kupát, és szomorkodtunk szerényebb a támogatást! Önök nélkül, Nélkületek mi Elmondhatjuk, hogy összességében ismét
helyezések után is. Eredményesen szerepeltek semmit nem tehetünk, nem tudunk tenni. egy sikeres évet zárhattunk. Mindenkinek jó
diákjaink szavaló, mesemondó, matematika Köszönjük, hogy mindenben támogattatok, pihenést, nyaralást kívánunk, és találkozunk
és történelem versenyeken. És tanítottunk ha kellett anyagiakkal, ha kellett tettekkel. szeptember 1-jén.
Könyvjutalmak az évzárón
Az első osztályosok közül Bencsics eredményéért és szorgalmáért, Pintér
Evelin, Farkas Döniz és Kun Zsuzsanna Szilárd kiváló tanulmányi eredményéért,
Bella magatartásáért, szorgalmáért és példamutató magatartásáért és szorgalmáért,
kiemelkedő tanulmányi eredményéért, a Ramm Szabolcs kitűnő tanulmányi
2. osztályos Kerczó Liza Nina példamutató eredményéért vehetett át könyvet; a
magatartásáért és kiemelkedő tanulmányi hatodikból Csányi Dominik tanulmányi
eredményéért, a szintén másodikos eredményéért, Janó Regina kiemelkedő
Seres Nikolett kiemelkedő tanulmányi tanulmányi eredményéért, Szalai Szilvia pedig
eredményéért vehetett át könyvjutalmat. közösségi munkájáért kapott jutalmat. A
Kitűnő tanulmányi eredményéért és hetedik osztályosok között Börzsei Krisztina
példamutató magatartásáért a harmadikos kiemelkedő tanulmányi eredményéért,
Csapó Tekla és Nagy Bálint, példamutató Szalai Rebeka példamutató magatartásáért
magatartásáért, szorgalmáért és kiemelkedő és kiemelkedő tanulmányi eredményéért
tanulmányi eredményéért negyedik vehetett át jutalomkönyvet, míg a nyolcadik
osztályos Nagy Dániel és Pap Klaudia, kitűnő osztályból Bíró Márk és Gyurkovits Veronika
tanulmányi eredményéért a negyedikes példamutató magatartásáért és kiemelkedő
Csala Dávid és Sokorai Márió részesült tanulmányi eredményéért kapott dicséretet
könyvjutalomban. és könyvjutalmat.
A felsősök között az ötödikes Bodor Az iskola érdemes diákja idén Szalai
Bálint és Gerezsdi Tamás kiváló tanulmányi Ildikó (8. osztály) lett. Az iskola érdemes diákja Szalai Ildikó lett.
8. OLDAL - TÁBOR, ANYAKÖNYVI HÍREK, KÖSZÖNET KUNSZIGETI HÍRMONDÓ - 2010. 4. SZÁM

Kunszigeti hittanosok tábora Csabrendeken


- KOVÁCS OTTÓNÉ - érdekességet megtudhattunk a vár történetével Táborunk jelmondata: „Barátaimnak
Június 21-én borongós, esős időben, de jó kapcsolatban. Részesei lehettünk egy múltidéző mondalak titeket!” azt hiszem több szempontból
hangulatban indult útnak 63 gyermek és 8 kísérő lovagi tornának, mely megelevenítette a középkori is megvalósult. Közelebb kerültünk Jézushoz
a Győr közeli Mosonszentmiklósról, Öttevényről várvédők életét, harcait. és egymáshoz is táborlakók és vendéglátók
és Kunszigetről, hogy a 3. hittantáborban öt Az esti vacsora és meglepetés-rétes után egyaránt. Erősödtünk hitben, egymás iránti
napot együtt töltsenek vidámságban, szeretetben. izgatottan vártuk az éjszakai hétpróbát, melynek szeretetben, türelemben. Köszönettel tartozunk
Úti célunk Csabrendek volt. A helyi plébános, helyszíne a templomdomb volt. Csoportonként mindazoknak, akik irántunk tanúsított
Zoltán atya és táborvezetőnk, Zsolt atya sok éve indultak a gyerekek, hogy megbirkózzanak szeretetükkel, segítségükkel, felajánlásukkal
tartó ismeretsége, barátsága adta a lehetőséget, a különböző tréfás, ügyességet is igénylő szebbé, gazdagabbá tették az ott töltött napokat.
hogy ennek a szép fekvésű településnek vendégei feladatokkal. Kissé fáradtan, de jókedvűen Isten áldása legyen munkájukon, életükön!
lehessünk. érkeztek meg a
A falu lakóinak csapatok a pislákoló
vendégszeretetét
már az érkezéskor
megtapasztaltuk,
mécsesekkel
lágított úton
templomba, ahonnan
kivi-
a Anyakönyvi
hiszen jó néhány
autó várt bennünket
a sümegi állomáson,
egy közös imádság
után nyugovóra tért
mindenki.
hírek
hogy a szálláshelyre Az utolsó előtti
szállítson bennünket. napon kellemes
Lányaink és a kisebb időben indultunk Születés:
fiúk a „toronyban” a Somlóra. A hegy
kaptak szállást, a lábától először a várig
nagyobb fiúk pedig Kuller Adrián
gyalogoltunk, majd
az iskolában. Zoltán Hainburg an der Donau 2010.04.21.
rövid nézelődés után
atya vezetésével a an.: Hossová Martina
Hittanosok sümegi várban. a kilátó felé folytattuk
falu nevezetességeit, utunkat. A helyszín
történetét ismertük meg, az esti tábornyitó mise ideális volt a tábori miséhez. A millenniumi Szalai Luca Erzsébet
előtt pedig a felújított templomot mutatta be kereszt és Szent István szobra méltó háttere volt a Győr, 2010.05.08.
az atya. A vacsora után a helyiek gyümölccsel szertartásnak. Az elmaradhatatlan szalonnasütés an.: Danka Ildikó
kedveskedtek a táborlakóknak. következett, mely után a hely szellemének /somlói
A keddi programot /szigligeti strandolás/ a vár, Kinizsi Pál/ megfelelő játékokban versengtek Varga Viktória
hűvös idő meghiúsította, de azt hiszem a kehidai a csapatok. Győr, 2010.05.30.
élményfürdőben töltött órák is emlékezetesek Az utolsó este a plébánia és a hívek jóvoltából an.: Fehér Hajnalka
maradtak mindenki számára. Az esti meglepetés bográcsgulyás és pogácsa várt bennünket.
ma sem maradt el: kuglófok, kalácsok sokfélesége Sajnos minden jó egyszer véget ér: elérkezett Beke Attila és Beke Regina
várt bennünket a Kolping-házban. az utolsó nap. A záró szentmisében hálát adtunk Győr, 2010.06.17.
A 3. napon fő program a sümegi vár „bevétele” minden szépért, jóért, az együttlétért, amiben a an: Nagy Viktória
volt, délelőtt azonban még a helyi és táborozó tábor alatt részünk volt. A délelőtt folyamán még
fiúk focicsapata mérte össze erejét. Délután egy egy jó hangulatú foci visszavágóra került sor. Házasságkötés:
gyalogtúra keretében érkeztünk meg a sümegi Ebéd után a sümegi vasútállomáson elbúcsúzva Beledi Noémi és Farkas
vár alá, melyet egy nagy nekirugaszkodással vendéglátóinktól élményekben gazdagon Norbert
„meghódítottunk”. Idegenvezetőnktől sok indultunk haza. Kunsziget, 2010.06.19.

Németh Judit és Né-

Köszönet- Hálás szívvel mondunk köszönetet mind-


azoknak, akik felejthetetlen halottunk
özv. Stoller Mártonné
meth Péter
Győr, 2010. 06.05.

temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet


nyilvánítás virágait elhelyezték és gyászunkban osz-
toztak. Köszönjük Dékány Ferenc Atyának
Halálozás:

Csapó Imréné
szép búcsúbeszédét, Polgármester Asszony
segítőkészségét,a Nyugdíjas Klub énekkará- sz.: Hirmann Anna
Hálás szívvel mondunk köszönetet mind- nak szép éneklését, valamint Jursicsné Andi- Mosonmagyaróvár, 2010.04.11.
azoknak akik drága jó édesanyánk, Anyó- nak és Annuskának a szép koszorúkat.
sunk, Nagymamánk, Dédink és Rokonunk Gyászoló család Kuller Mátyásné
özv. Kuller Mátyásné Ági néni sz.: Hencz Ágnes
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, vi- Kunsziget, 2010.05.16.
rágot helyeztek, fájdalmunkat bármilyen Hálás szívvel mondunk köszönetet minden
módon enyhíteni igyekeztek. Külön köszö- kedves rokonnak, ismerősnek, akik Nagy Emil
netet mondunk Dr. Varga-Balázs Gábor há- Nagy Emil Győr, 2010.05.27.
ziorvosnak, hogy az utolsó percekben erején temetésén részt vettek, a szeretet virágait ham-
felül próbált segíteni, ifj. Sajgó Péternek a vainál elhelyezték és fájdalmunkban velünk Stoller Mártonné
segítő hozzáállásáért, megértéséért, Winkler éreztek. Külön köszönetet mondunk Winkler sz.: Lakó Katalin
Zsolt plébános Úrnak a szép búcsúztatóért, a Zsolt plébános úrnak, és Jursicsné Andinak Kunsziget, 2010.07.18.
Nyugdíjas Klubnak a megható énekeikért. segítőkészségéért és a szép koszorúkért.
Gyászoló család. Gyászoló család Molnár József
Győr, 2010.07.20
2010. 4. SZÁM - KUNSZIGETI HÍRMONDÓ KIRÁNDULÁS - 9. OLDAL
forrás mind-mind kedvelt kirándulóhellyé
teszik a környéket. A kegyhely szépsége, az
itt tapasztalható béke, harmónia mindenkire
kiárad, a nem hívő emberekre is. A bátrabbakkal
közülünk a szakadó eső ellenére is picit
begyalogoltunk az erdőbe, ahol megtaláltuk a
Szűz Mária forrást. A látvány a mi szívünket is
felmelegítette. Megízleltük a kút vízét, amiből
kulacsainkat is megtöltöttük, és kis kóstolót is
hoztunk szeretteinknek.
11 órakor kezdődött a Szent Anna-
nagybúcsú. A rossz idő ellenére rengeteg
zarándok érkezett, és vett részt a szabadtéri
szentmisén, amelyet Jakubinyi György érsek
celebrált. Prédikációjában főként a nagyszülők
és a család szerepének fontosságáról beszélt.
A szentmise után részt vettünk az ünnepi
körmeneten, amelyen több százan együtt
énekeltük a gyönyörű régi magyar Mária
énekeket. Zárásképpen a nagyszülők megáldása
történt. Csoportunk nagymamái és nagypapái
is hálás szívesen fogadták az áldást.
Lélekben feltöltődve indultunk tovább
Gödöllőre, hogy megtekintsük a Grassalkovich
kastélyt. A magyarországi kastélyépítészet
egyik legjelentősebb, méreteiben is impozáns
műemlék együttesének építtetője Grassalkovich
Antal gróf volt a XVIII. század közepén.
Kirándulás Mátraverebély-Szentkútra 1867-ben került a koronajavak állományába,
és lett a mindenkori magyar uralkodó
- DOBRÁDI ÉVA, ANGYAL MÓNIKA - meg az 1100-as években a Szent Szűz egy pihenőrezidenciája. Különösen Erzsébet
néma pásztorfiúnak, aki Mária tanácsára ivott királyné tartózkodott szívesen Gödöllőn. 1945
A Kunszigeti Polgári Hagyományőrző a forrás vízéből és meggyógyult tőle. Azóta után, annyi más hazai palotához hasonlóan, a
és Kulturális Egyesület 2010. július 25- zarándokolnak ide a katolikus hívők az ország gödöllői együttes sorsa is a fokozatos pusztulás
én kirándulást szervezett Mátraverebély- egész területéről, hogy testi –lelki bajaikra lett. A legfontosabb állagmegóvási munkákat
Szentkútra, Magyarország egyik legősibb gyógyulást találjanak. már elvégezték, de a teljes felújítás még ma is
kegyhelyére, hogy közösen vehessünk részt a 2006-ban Erdő Péter bíboros Nemzeti tart.
Szent Anna napi búcsúi szentmisén. Kegyhellyé nyilvánította. Fontos, hogy A Gödöllői Királyi Kastély, Magyarország
Az időjárás sajnos nem volt túl kegyes határainkon belül legyen egy olyan kegyhely, egyik legvonzóbb turisztikai célpontja. I. Ferenc
hozzánk, kora reggel szemerkélő esőben ami kifejezhetné a Magyar Katolikus Egyház József és felesége, Erzsébet királyné szobái a
vágtunk neki a közel 250 km út megtételének. A egységét. Egy Mária-kegyhely lett a kiválasztott, kastély második fénykorát, a királyi család itt-
rossz időjárás ellenére idejében érkeztünk meg ami utal arra, hogy a Szűzanya a nemzetek tartózkodásait idézik fel a korabeliek alapján
a festői környezetben található bazilikához, így közül elsőként Magyarországnak lett pátrónája berendezett enteriőrök sorával, 13 teremben.
jutott idő, hogy körbejárjuk a szent helyet. Szent István révén. Európa-szerte számos Csoportunknak is nagyon tetszet a kastély, és
Mátraverebély–Szentkút történetéről tudni országban vannak központi kegyhelyek, így három nagyon kedves teremőr jóvoltából kis
érdemes, hogy jövőre lesz 800 éve, amikor Lengyelországban Chestochowa, Portugáliában bepillantást nyerhettünk Sissi és Ferenc József
ennek a búcsújáró helynek megépült az első Fatima, Franciaországban Lourdes. Nálunk világába. A látogatás után megvacsoráztunk,
temploma, amely azóta már bazilika rangra eddig hiányzott az előbbiekhez hasonló nemzeti majd hazafelé vettük az útirányt.
emelkedett. A hagyomány alapján a Szentkút szent hely, ami most Mátraverebély-Szentkút Az időjárás sajnos nem kedvezett a
forrásának vizét Szent László fakasztotta, lett. Itt megjelenhet a nemzetet képviselő kirándulásunknak, de maradandó élményekkel
amikor üldözői elől menekülve egy nagy közösség. A környék gazdag látnivalókban. gazdagodtunk. Jó volt együtt lenni, kiszakadni
szakadékon lovával átugratott, és a ló patájának A bazilika, a mögötte található Lourdesi a hétköznapokból, és e kirándulás révén átélni
nyomán forrás tört fel. Ennél a forrásnál jelent -barlang, a remetebarlangok, a patak és a négy a közösséghez való tartozás élményét.

Köszönet az ötven önkéntes véradónak


- FARKAS FERENCNÉ - Béláné, Bíró Vince, Varga Balázs, Varga Szabó Bálint (Rétalap), Bíró Zsolt, Szalai
Balázsné, Nátz Róbert, Horváth László, Gede Márk, Banga Richárd, Lendvai Imre, Virág
Júniusban ismét véradást szervezett a László, Horváth Ferenc, Kovács Katalin, Balázs, Gál Csaba, Szabó Ferenc, Szalai Csaba
kultúrházban a Magyar Vöröskereszt helyi Pusztai Zsolt, Tóthné Stoller Mária, Tamás Domsitz Eszter (Lébény), Tilai Zsófia, Tilai
szervezete. Krisztián, Tamásné Lévai Márta, Kovács Istvánné, Szabóné Steiner Eszter, Kovács Lilla,
Pontosan ötvenen jelentek meg, hogy vérrel Miklós, Szalai Rudolfné, Börzseiné Varga Kovács Lajosné, Volner József, Volner Szilvia,
segítsék beteg embertársaikat. Jutka, Börzsei László, Vargáné Kasztner Tóth Balázs, Farkas Ferenc, Peitli András,
Köszönjük önzetlen segítségüket a Ildikó, Varga Szilárd, Lévai Imréné, Peitliné Farkas Tamás, Gondár Istvánné, Szalai Árpád,
következőknek: Sári János, Sári Alexa, Forgó Posh Mária, Szalai Csabáné, Rigó Judit, Gondár István, Németh Rita
10. OLDAL - SPORT KUNSZIGETI HÍRMONDÓ - 2010. 4. SZÁM

Foci: Egy osztállyal lejjebb Jövőre


>> FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL azonban néhány játékos nem jutott volna az előrelépés a cél
- Nagy reményekkel kezdtük a 2009/10- játéklehetőséghez (akik az U13-ban már nem, - GUTLÉBER ZOLTÁN -
es bajnokságot, sajnos messze a várakozás a tartalékcsapatban még nem játszhatnak),
alatt teljesítettünk - mondta Németh Péter az egyesület vezetése ezért úgy döntött, hogy Megyei I. osztályban szereplő csapatunk
szakosztályvezető a Kunszigeti Hírmondónak. marad a csapat az U16-os bajnokságban. Az a 12 együttes között 8. helyén végezett a
- Nagyon sok volt a sérülés, és a játékosok edző továbbra is Kopp András lesz. bajnokságban. Ha minden jó dobó ott tudott
hozzáállása sem volt megfelelő. Az elveszített A hétvégén Mecsér ellen játszik kupameccset volna lenni a meccseken (első a munkahely),
mérkőzések miatt a csapat önbizalma is egyre a csapat, remélhetőleg győzni fogunk. Az első két győzelemmel több is lehetne. Reálisan az
kopott, ez is közrejátszott, hogy utolsó előtti bajnokin Halászi ellen kell bizonyítani, akik 5.-6. helyen lenne a helyünk.
lett a csapat és kiesett a megyei III. osztályba. szintén a bajnoki címre törnek. Kunsziget-Dunaszeg 8:0 (2324-2097)
A megyei II. osztályú csapatunkat sok A célkitűzés az, hogy olyan helyen végezzen Ld. Fincicki Z. 409 fa, Szalai B. 402 fa,
sérülés mellett elképesztő pechszéria is sújtotta, a csapat, hogy jövőre ismét a megyei II. Németh I. 383 fa.
amelynek köszönhetően tavasszal csak egy osztályban kezdhesse a bajnokságot. A csapat Kezdő csapat ellen játszottunk, tudtuk
meccsen sikerült nyerni, Rábapatona ellen, és edzője marad Szabó Attila. Az együttestől hogy megnyerjük a meccset, csak ekkora
három meccs végződött döntetlennel. távozott Hécz Zoltán és Takács Richárd különbségre nem számítottunk. Minden
Ificsapatunk gyakran hiányosan állt ki (mindketten Mecsérre igazoltak), Hálám játékosunk pontfogó lett.
tavasszal, és a csapatba épített fiataloknak is Róbert Mosonszentmiklóson, Lengyel Zoltán Tekecenter-Kunsziget 6:2 (2407-2223).
tapasztalatot kell még szerezniük. Tavasszal két a Bajcs csapatánál játszik már ősszel. Új játékos Ld. Szalai B. 389 fa, Németh I. 388 fa.
döntetlent ért el a csapat, az első és az utolsó Füleki Krisztián lesz, aki a Koroncó játékosa
fordulóban. Csak a jó őszi eredményeknek volt. Szigeti Zsolt már játszhat (a csatár A Megyei II.osztályos csapatunk már
köszönhető az, hogy 13. helyen végzett a tavasszal az utolsó felkészüli mérkőzésen korábban befejezte a szezont, mivel csak
kunszigeti U21-es csapat a bajnokságban. sérült meg), Németh Péter és Horváth Gergő nyolcan voltak a bajnokságban. Ők is a
Az U16-os csapat kétszer tudott nyerni sérüléseik után talán szeptembertől tud ismét nyolcadik helyen végeztek...
tavasszal, Győrladamér ellen 15-0-ra, játszani. Fazekas Péterre műtét vár ősszel, rá Rájátszások: Kunsziget/B-Győrújfalu/B 1:5
Hegyeshalom ellen 2-1-re nyertek. Rossz biztosan nem számíthat még jó ideig Szabó (1445-1523). Ld. Rebenek B. 389 fa. Kunsziget/
gólkülönbsége miatt mégis utolsó lett a Attila edző, Szeredi Andrást is műtik majd a B-Bábolna/B 2:4 (1507-1543). Ld. Farkas T.
csapat. Bár korábban szóba került, hogy a szezon vége felé, addig azonban erősítheti a 400 fa. Kunsziget/B-Bősárkány/B 5:1 (1668-
csapat az U13-as bajnokságban indul, így csapatot. 1609). Ld. Taufer P. 446 fa.

Az Allianz győri üzleti


csoportjába keres megbízható,
agilis munkatársat
Kunszigeten.
Ha Ön szeretné felépíteni hosszú távú,
biztos megélhetését, és közép- vagy
felsőfokú végzettséggel rendelkezik,
kérem, jelentkezzen képviselőnek!

Kiemelkedő kezdeti támogatás


az elinduláshoz, ingyenes
professzionális képzés!
Júniusban országos terepkerékpáros bajnokságon vett részt a kunszigeti Mészá-
Érdeklődés: 06-20/966-10-67
ros Áron (középen). Korcsoportjában a hat induló közül az első helyen végzett.
2010. 4. SZÁM - KUNSZIGETI HÍRMONDÓ HÍREK KÉPEKBEN - 11. OLDAL

Kunsziget idén is „Mozdult”


Július elején immár ötödik alkalommal rendezte
meg a Kunsziget SE és az önkormányzat a Mozdulj
az egészségedért Kunsziget! rendezvényt. A családi
sportnapról készült fotókat Tilai Zoltán készítette.
Még több kép a
http://picasaweb.google.com/nbabics oldalon.

A Kunszigeti Faluszépítő Egyesület pályázati


támogatással ivókutat helyezett el a Petőfi téri
játszótérre. A díszkút elhelyezését a Pannon-
Víz Zrt. és az önkormányzat is segítette. Fotó:
Bábics Norbert

Az Életfa egyesület elhatározta, hogy az összes


magyarországi és több határon túli településről ösz-
szegyűjtenek egy-egy marék földet, hogy a Hegykőn
így létrejött „közös földbe” fát ültessenek. A kun-
szigeti földcsomót egy, a moldvai csángókról szóló
előadás előtt adta át az egyesület képviselőjének az
előadás legfiatalabb résztvevője, Szalai Henrik és
Lendvai Ivánné polgármester.
12. OLDAL - KÉPEK HÍREKBEN KUNSZIGETI HÍRMONDÓ - 2010. 4. SZÁM

Remekül sikerült az idei majális Kunszigeten. A színes programok sok kunszigetit vonzottak ki a sportpá-
lyára május 1-jén, ahol a legkisebbektől az idős korosztályig mindenki jól érezhette magát.
Fotók: Horváth Csaba, Horváth Kornél

A gyermekeket köszöntötte Kunsziget május utolsó


szombatján. Az egész délutánt betöltő programo-
kon remekül szórakoztak a gyerekek.

Horváth Krisztián és kedves felesége Edit a délután


folyamán finom ennivalóval kedveskedett a gyer-
mekeknek. A szükséges hozzávalókkal és munká-
jukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. A
délután folyamán az iskola pedagógusai kitartóan
sütötték a sok palacsintát, mely a mozgásban és
a nagy melegben nagyon jól esett mindenkinek.
Keller András birkahúst ajánlott fel a rendezvény-
re. A Horváth Kisállat-kereskedés különleges,
egzotikus állatokat hozott, amiket a gyermekek
megcsodálhattak és megsimogathattak. Vendégünk
volt a nyúli Origami Kör, akik az ügyeskedő hajto-
gatni vágyóknak megmutatták a hajtogatás titkait.
Különleges kiállításukon megcsodálhattuk a műfaj
remekeit. Köszönjük mindnyájuknk, valamint az
óvoda pedagógusainak és a Teleház munkatársai-
nak közreműködését, hogy munkájukkal nagyban
hozzájárultak a nap sikeréhez.

A kisgyermekes családok köszönik Kunsziget


Község Önkormányzatának az anyagi támogatást,
mellyel lehetővé tették a délután megrendezését.

Fotók: Tilinger Edina

KUNSZIGETI HÍRMONDÓ
Kunsziget Község Önkormányzatának lapja.
Ingyenes kiadvány.

E-mail: kunszigetitelehaz@yahoo.com
Web: http://www.kunsziget.hu

Kiadja a Kunszigeti Polgármesteri Hivatal


9184 Kunsziget, József A. u. 2.
Felelős kiadó: Lendvai Ivánné, Tel.: 96/485-388,
30/226-97-30 e-mail: polgarmester@kunsziget.hu
Felelős szerkesztő: Szalai Sándor Tel.: 96/485-736
Tördelés és képek: Bábics Norbert és Tilai Zoltán

Kunsziget Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületének rajai remekül szerepeltek az abdai területi versenyen. A Készült a BHM ’98 Stúdió nyomdájában
gyermek lány, gyermek fiú és felnőtt nő csapatok második helyen végeztek. Fotó: Tilai Zoltán 550 példányban.

Вам также может понравиться