Szereplő Reflektorfényben- Robert Pattinson a Rememer ME-ben 1.

rész

-by jessegirl August 1, 2010

„Mint színész, felmagasztalhatod az emberi állapotot, vagy lealacsonyíthatod.

Feltételezném, ez a helyzet mindennel amit teszel – megpróbálsz előlépni és talán egy napon
fogsz is.”

-Robert Pattinson Jenny Lumettel (Details) beszélget, 2010 Március

Munka feltételek:

2009 nyarán leforgatták a Remember Me című filmet NYC területén. Hála az olyan modern
technológiai eszközöknek, mint a Twitter, a paparazzik és rajongók sokasága nyüzsgött minden
kültéri helyszínen, az Egyetemtől a Central Park-ig. Videók és fényképezőgépek vették Pattinson
minden nyilvánosan tett mozdulatát és ezek a vadászkutyák olyan tolakodók voltak, amennyire a
New York-i körülmények engedték, nemcsak a sztár, de az ostromlott rendező és a megzavarodott
stáb döbbenetére. Pattinson rajongók sorakoztak az utcákon, mobiltelefonok emelkedtek, izgatottan
várva, hogy mikor jön a lakókocsiból; Brosnan és Ellington mindketten mondták, hogy a
sikolyokból mindenki tudta, mikor jön Robert dolgozni. Számtalan fotó van róla amint a forgatásról
jön és megy, féltucatnyi termetes testőrrel kísérve. Más képek lehajtott fejjel mutatják, melyeken
próbál megőrizni egy cseppnyi magánéletet, ami az előtte lévő négyzetméternyi betonterületig
terjedt a lába alatt.
(Épp itt lenne az a rész ami megmutathatná mire gondolok. Ironikusan, a legjobb mód illusztrálni
ennek hatását a színészen, megmutatni egy paparazzi által készített képet. Én nem fogom ezt tenni.
Én teljesen megbízom az önök képzelőerejében. Szóval képzeljék el.)

Egy színész számára a koncentráció képessége, a fókuszálás a karakterre és a szövegre a legfőbb.

Pattinson is tudta, hogy a mesterséget még tanulja. Ez az együttes tolakodás a paparazzik és a
rajongók részéről, mint bevallotta, őrültté tette, amíg meg nem tanulta mentálisan kizárni a világot.
Őrült és szánalmas helyzet volt, de Pattinson ügyesen kezelte. Ő volt, Brosnan szerint, a nyomás
alatti megtestesült báj (jegyzetelj, Christian Bale!).

De, ezt olvasva, kérdezd meg magadtól, te hogyan kezelnéd, ha ilyen intenzíven figyelnének a
munkahelyeden, ha nem lenne módod elmenekülni, csak önmagadba? Ha el tudod képzelni, milyen
volt számára ennyire ostromlottnak lenni, rokonszenveznél-e az állapotával?

Szerződés:
2009-re, a Twilight sikere után, feltételezték, hogy Pattinson átalakulása Taylor Hawkinsszá meg
volt komponálva számára, mint egy újabb eszköz a sztársághoz. De nem volt. Ha a kritikusok jól
végezték volna a házi feladatukat, tudták volna, hogy Pattinson jóval a Twilight forgalomba hozása
előtt szerződött a projektre, jóval a hírnév előtt. Számtalan forgatókönyvet olvasott, köztük a
'Memoires-t' (Remember me) egy parkolóban. Video interjúkban a Remember me-ről megemlítette,
hogy kb. 50 forgatókönyvet olvasott, de ez az egy kiemelkedett a többi közül. A fiatal férfi
főszereplő összetettnek tűnt, olyannak, ami sok gazdag érzelemmel teli feladatot adhat
Pattinsonnak. A forgatókönyv természetes lefolyásúnak, a párbeszédek igaznak és a kapcsolatok
valóságosnak tűntek számára. „Volt valami annyira erőteljes az egésszel kapcsolatban amikor
először olvastam” mondta az On The Red Carpettől George Pennacchionak.

Nick Osborne producer és Allen Coulter rendező hallották, hogy Pattinson érdeklődik a film iránt és
találkoztak vele. A férfiak mind „egy lapon voltak” a projekttel kapcsolatban. Így Pattinson
leszerződött. Aztán kijött a Twilight.

De miután Edward Cullen megjelent a vásznon, mindenki nézte, akarta és elvárta Pattinsontól a
legjobbat. Egy érdekes cikk: „Hollywood figyel: Vajon képes lesz Robert Pattinson megnyitni egy
filmet?” jelent meg, amely leterítette a hollywoodi modus operandi-t – húzd fel őket, aztán csitítsd
le – és Pattinson volt a cél. (Remember Me Saturday:Can Robert PAttinson Open A Film?)

Pattinson bevallotta amit mindenki bevallana ebben a helyzetben. Egy másik videó interjúban
elmondta hogy „nehéz úgy tanulni, hogy mindenki azt várja tőled hogy te legyél az első... ez elég
aggasztó.” Ez igazság szerint kegyetlen. Sajnos Hollywoodot, a médiát és a paparazzikat ez nem
érdekli.
Hova lett az a talpalatnyi beton terület?

Miért csináljunk filmeket?

Eltekintve a sokat mondott történettől, hogy a színészet a lányokkal való találkozásról szól,
Pattinson oka a színészkedésre, számára nagyon személyes. Azt mondta – számos Remember me-
ről szóló interjúban - , hogy olyan szerepeket választ, amelyek segítenek neki fejlődni mint ember,
amelyek katarktikusak, és egyfajta terápiaként szolgálnak. Akár van olyan, aki elhiszi ezt az
idealista nézetet vagy sem, ez az ember, fel tudja kavarni az indulatokat. És a Remember me-hez
való elkötelezettsége egy becsületes embert tár elénk.

Elkötelezett a minőségi filmek készítése iránt, mert így a neve „fenn fog állni valamiért”, hogy
elkerülje a pénzt és hírnevet. Mármost ez furcsán hangzik, figyelembe véve a Twilight franchise-t,
de emlékezni kell rá, hogy akkor szerrődött arra a filmre, amikor az még csak egy kis költségvetésű
film volt. Őszintén szólva, bármely ravasz színész tudja, hogy a kasszasikerekből származó pénz
megadja a szabadságot az igazán fontos filmek készítéséhez. És az okos színészeket ezért
megtapsolják.

Egy minapi interjúban (moviesonline.ca ) mondott valami érdekeset a karrier választással

kapcsolatban: „ Megpróbálsz megcsinálni minden apróságot, megpróbálsz hozzáadni valamit... Én
megpróbálok olyan dolgokat választani, amelyekről úgy gondolom, hozzájuk tudok adni valamit,
vagy fel tudom emelni valamilyen színvonalra” És megint itt a „felemel” (magasztal) szó.

A Remember me-nél maradván:

A Remember me-nek akadtak nehézségei a finanszírozással, mert nem volt egyszerű elkészíttetni. A
legjobbak sosem azok. Pattinson mondta „úgy tűnt volt egy oka annak hogy megírták és egy ok,
amiért meg kellene csinálni”. Uh-huh. Enyhén fogalmazva. Ő, Osborne és Coulter tudták hogy van
valami különleges Fetters történetében, és megtettek minden lehetőt, hogy megfelelően készítsék el.
A személyes befektetéseik sosem csökkentek.

Amikor Manny a Movie Guy készített interjút velük (2010. március 10.), megkérdezte hogy
Pattinson megmaradt-e a szerep mellett a Twilight sikere után, Fetters és Coulter megerősítették
Pattinson megingathatatlan ragaszkodását a projekthez. Coulter mondta, hogy soha nem is volt
kérdéses Pattinson hűsége, és hogy mindig nézte a napilapokat. Fetters: „A becsületessége mellet
szól hogy mint művész, kapcsolata van a karakterrel és az anyaggal, és látni akarta azt
megvalósulni... az elkötelezettség és szenvedély amit magával hozott... nagyon komolyan vette a
szerep ábrázolását.”

Tulajdonképpen, Pattinson elkötelezettsége túlszárnyalt a filmben való szereplésen. Ő az egyik

executive producer. Whoa! Milyen gyakran történik ez meg ilyen fiatal színészekkel? A dolog, amit
mindannyiunknak fel kell ismernie, hogy Pattinson nem átlagos ember, és hogy a többiek, felelősek
a filmért, sokat fektettek bele érzelmileg. Nem féltek használni bármilyen és mindenféle módszert,
hogy a filmet megfelelően mondják el.

Hogy mi volt Pattinson pontos részvétele, nem tudom biztosan. Benne volt a forgatókönyv
változtatásokban, és még a casting folyamatban is segített (Emilie de Ravin), és próbálta
értékesíteni a filmet többként mint egy tini románc, hogy megváltoztassa a bemutatót, ami hamis
színben tüntette fel a filmet. Amint elmondta George Pennacchio-nak (On The Red Carpet), „Nem
akartam megalkudni semmilyen formában... így azt mondtam, bármit amit meg tudok tenni... Meg
akarom tenni az én részemet hogy megvédjem.” Talán a szerepe ebben minimális volt, de hogy
legalább volt, az kivilágló. És, a szokásos önleértékelő módján, Pattinson mondta, azt akarta, hogy
a neve egész kis betűkkel szerepeljen a stáblistán.

Nyilvánvalóan ezeknek a férfiaknak – Osborne, Coulter, Fetters és Pattinson – volt egy

elképzelésük, szenvedéllyel vállalták el ezt a projektet, és együttműködtek olyan szokatlan módon,
hogy az eredmény igaz legyen a történethez. Ez egy olyan dolog, amit csodálni kell
mindannyiukban, és ez a gyönyörű, mély film az eredmény. (Értésemre lett adva, hogy Meredit
Miltont és Eric Feig-et is meg kell említeni, a 16 millió dolláros költség összetételében.)

A kollégák tapasztalata Pattinsonról a Remember me-ben

Nyomtatott és videó interjúkban a többi szereplő csak jót tudott mondani Pattinsonról. Mind nagy
tisztelettel vannak iránta. És nekik tudniuk kell, nem igaz? (Ők már csak tudják, nem?)
Ellington mondja Nicola McCafferty-nek (OK.co.uk), hogy Pattinson olyan kedves amilyen csak
tud és mindig teljesen alázatos. de Ravin arról beszél, hogy mindig bonyolult részleteket hoz a
karakterbe, és hogy mindketten osztoztak ugyanabban a szenvedélyben és abban, hogy mindent
meg kell tenni ezért a filmért, amit csak lehet. Cooper azt állítja, hogy Robert át tudja adni azt a
bizonyos érzékenységet. Brosnan apjaként érezte magát. Megemlítette Pattinson executive producer
szerepét számos interjúban, nyilvánvalóan lenyűgözötten, azáltal, hogy Pattinson használja az
erejét, hírességét és szerencséjét a jó szándék irányában... hogy jó anyagot találjon... és hogy egy
olyan karrierje legyen, ami hosszú életű. Mind többet mondtak ennél, de ez most elegendő.

Már hallottunk Coulterről és Fettersről, de ehhez hozzá kell adni amit Coulter mondott Manny a
Movie Guy-nak, vagyis hogy „nem tudtuk hogy annyira jó lesz amennyire volt. Gondoltam, tudod,
ki tudok hozni ebből a fiatal férfiból egy jó szereplést... de ő rendkívüli volt”. Szabad hinni, hogy ez
csak a hivatalos nézet része, létrehozva hogy megteremtsék a pozitív burkot a film körül. Talán.
Önnek kell döntenie. Én nekik hiszek.

Pattinson régi barátai és családja támogatják és megvédik a magánéletét amennyire csak tudják.
Nem mondanak iskoláskori pletykákat. Ez igen tiszteletre méltó.

Tyler

Tyler ugyan azon az átváltozási szakaszon ment keresztül mint Robert, a késői tinédzserkorból a
férfikorba (azt mondja, az alapján választ szerepeket, amelyek lefedik azokat a dolgokat amik éppen
az ő életében is megtörténnek). Tyler mégis egy kötekedő, bonyolult alak, egyáltalán nem a
sztereotip figura, amiket a legtöbb forgatókönyv ad. Tehát, Tyler érdekes volt. Pattinson egyből
tudta hogyan beszélt Tyler. „Rögtön megvolt a hangja”, mondta, és úgy gondolta, tudna mit
hozzátenni.

Pattinson úgy látta Tylert mint aki „eleinte nem igazán élt” de „a végére elfogadja bármi is lesz”. A
DVD extráján azt mondja hogy Tyler „egy kissé elveszett alak” és hogy Ally „mutatja meg neki
hogyan kell élni és fejlődni”. Elég hosszan beszél Tyler apjával való összecsapásáról a
tárgyalóteremben. Vicces, ahogy a karaktert látja. Pattinsonnak a tárgylótermi rész „olyan
nehezteléseket és sérelmeket ábrázol amelyeket évek óta visszatart.... és amelyek már olyan régiek”,
és hogy „már beteg ugyanazoktól dühkitörésektől”. Talán mert mi, a nézők, csak egy ilyen
összecsapásnak vagyunk tanúi, számomra más jelentése volt. Szerintem fordulópont értékű volt, és
Charlest igazán befolyásolta.

Bárhogy is, Pattinson finom mértékkel és nagy emberséggel ábrázolta a karaktert, és ezt olyan jól
csinálta hogy a közönség megszerette azt a Tylert akit ő hozott. Pattinson arról is beszél, hogy ez
egy csapatként működő szereplőgárda; nos talán a többi szereplő együtt van, igen. De ez Tyler
története; ő az összetartó erő, a középpont, akinek meg és le kell minket győznie. Ez egy nagy
szerep a színésznek; igazából ő viszi el a vállán a történetet. Ha a tetőpontszerű filmvégig nem
törődünk Tylerrel, akkor mi értelme? De Pattinson olyan jól végzi a dolgát, hogy felnőtt férfiak,
tinédzser fiúk, csakúgy mint bármely korú nők, sírnak Tylerért. Oh, nem egyedül csinálta ő ezt, az
egész szereplőgárda szuper volt; mindegyik hihetőséget és emberséget hozott a karakterébe. De az ő
teljesítményét nem szabadna alábecsülni.

Az előadás

A tárgyalótermi robbanászerű kitörésektől és az utcaharctól a gyengéd pillanatokig amiket a

kishúgával oszt meg, Tyler egy sokoldalú, bonyolult és rokonérzésű karakter. De bármi mást is
csinál, halott bátyját gyászolja és a naplóját használja arra, hogy átdolgozza magát a gyászon.
Minden tette erre vezethetők vissza. Kifejezéstelen viselkedése ellenére, nem igazán a
magábaforduló típus. Fájdalma van, és ezt látjuk is. Sebezhetősége annyira nyilvánvaló, hogy már
szinte fájdalmas nézni – mint például abban a jelenetben amikor megmutatja Ally-nek a tetoválását
– de aztán látjuk az érzelmi bátorságát is. Nem tart sokáig, amíg mindenki neki kezd szurkolni.
Amikorra a toronyban áll, már gyászolni is kezdünk.

Végigmehetnék az összes jeleneten, hogy leírjam azt a tökéletes munkát, amit Pattinson tett, hogy a
karakter a képernyőre kerüljön. Részletezzük. Figyeljük meg a testbeszédet, az arckifejezéseket és a
többi karakterrel való reakciókat. De szükségesnek éreztem először olyan témákat érinteni, mint a
rajongók, paparazzik, félreértések, szóval az előadásáról a második részben lesz szó.

A kritikák igazságtalanok voltak Pattinson előadásának megítélésében, és túl sok Jimmy Dean-t és
önmagába fordulást hoztak fel. Először is, minden művész tanul az elődöktől. Másodszor, ha Dean-
hez kell hasonlítani, akkor most, ebben az esetben Pattinson lejátszotta őt.

A pozitív kritikák legtöbbje megnyugodni látszott hogy Pattinson egyáltalán tud játszani,
nyilvánvalóan azzal a véleménnyel, hogy a korábbi szerepei, főleg Edward szerepe, nem
számítanak. Viszont ez is kétséges, mivel sok kritikusnak fogalma sincs hogy Edward karaktere mit
foglal magába.

Kevin McCarthy, akinek kitűnő véleménye van a filmről, úgy gondolja hogy Pattinson „nagyon
erős előadást hoz” [http://www.bdkreviews.com/review.php?movie=rememberme]. És Jackie
Cooper: „ A legfontosabb és egyben leglenyűgözőbb része a filmnek hogy hiszel a karaktereknek...
Nincs egy hamis játék közöttük... Pattinson teljesen lenyűgöző Tylerként."
[http://www.jackiekcooper.com/MovieReviews/MovieArchive/RememberMe.htm].
Dustin Putman: „...Pattinson teljesen irányítása alá vette a vezető szerepet és sosem akadozik.”
Uh huh.

Utolsó szavak

Az, hogy Pattinson egy ilyen remek munkával állt elő ilyen munkafeltételek alatt, lenyűgöző, mint
már korábban is említettem. Hogy ennyi alázatot adott, lenyűgöző. Ha azt nézzük mi mindent
mutatott meg Robert Pattinson magából, ő egy illedelmes ember.

Tudom, hogy mind a paparazzik mind a rajongók kint táboroztak a Water for Elephants című film
forgatásán, de a távolság miatt nem sikerült megsérteni sem a magánéletét, sem a munkát, mint az
történt 2009 nyarán, a Remember me forgatásán. És mostanság, újra, a paparazzik pokollá teszik az
életét, így még csak az utcán sem tud sétálni anélkül, hogy képébe ne vigyorognának. Túl sok lenne
azt kérni tőlük hogy tisztelettel kezeljék őt? Ezek az emberek csak lealacsonyítják az emberi
természetet.
Ó igen, nagyon régimódinak hangzik, de ha mindenki egyszerűen úgy bánna vele, ahogy ők
kívánnák hogy bánjanak velük, akkor talán tudna lélegezni. És nem kellene lehajtott fejjel járkálnia,
keresvén azt a meghatározhatatlan méretű magánszférát. Ha Tyler Hawkins lenne az egyetlen
karakter akit életre keltett, ha a képernyői szereplése most megállna, már elérte volna azt a célt,
hogy megjelenítse az emelkedett emberi állapotot. Ez volt az ereje az ábrázolásának, a szerepnek és
a filmnek.

Fordította : Szórád Patrícia

Lektorálta: Szórád András