Hőtan

A testek hőállapotát objektív módon kifejezhetjük egy

mérhető fizikai mennyiséggel a hőmérséklettel, a
hőmérséklet változását pedig egy másik fizikai
mennyiséggel, a testek által leadott, illetve felvett
hőmennyiséggel jellemezhetjük.

A hőtan körébe tartoznak azok a jelenségek,

állapotváltozások, amelyekben a hőmérsékletnek és a
hőmennyiségnek lényeges szerepe van.

A hőmennyiséget kezdetben valamilyen súlytalan

folyadéknak vélték, mára kiderült, hogy a hőmennyiség
az energia egy formája.
1. A hőmérséklet mérése, hőmérsékleti skálák

A hőmérsékletnek érzékszerveinktől független

számszerű megadására három alapvető tapasztalat nyújt
lehetőséget:

a./ A testek tulajdonságai általában függnek a

hőmérséklettől. (R=R(t) V=V(t) …)

b./ Ha különböző hőmérsékletű testek egymással

érintkeznek, akkor a hidegebb felmelegszik, a melegebb
lehül. (hőmérsékleti egyensúly jön létre)

c./ Előállíthatók jól reprodukálható hőmérsékletek.

A fenti tények alapján többféle hőmérsékleti skála

állítható fel:
Celsius-skála:

alappont: 0oC: normál légköri nyomás mellett a jég

olvadáspontja
100oC: normál légköri nyomás mellett a víz
forráspontja

Fahrenheit-skála:

0oC= 32oF
100oC=212oF

Abszolút hőmérsékleti skála (Lord Kelvin:1824-1907)

0oK= - 273,15oC

és az egységei megegyeznek a Celsius-skála

egységeivel.
2. Hőtágulás

Szilárd testek lineáris hőtágulása:

l = l 0 (1+ α ⋅ ∆t)
∆l = l 0 ⋅ α ⋅ ∆t

Szilárd testek ∆t hőmérséklet változásnál fellépő

hosszváltozása arányos ∆t-vel és az eredeti l0 hosszal.

Az arányossági tényező:
 1
α
lineáris hőtágulási tényező:  0 
 C

Szilárd testek térfogati hőtágulása:

V = l 3 = l 30 (1 + 3α∆t + 3α 2 ∆t 2 + α 3 ∆t 3 )
V = V0 (1 + 3α∆t )
térfogati hőtágulási tényező:
 1
β = 3α o 
 C

folyadékok hőtágulása:
V = V0 (1+ β ⋅ ∆t) l0

l
  1
ahol β o  a folyadékok térfogati hőtágulási
 C
együtthatója.

A fenti törvények 0 oC környezetében mintegy 100 oC-

os intervallumban kielégítően írják le a hőtágulást.

Magasabb hőmérsékleteken az
l = l 0 (1+ α1 ⋅ ∆t + α 2 ⋅ ∆t2 + α 3 ⋅ ∆t3 + ...)
összefüggés érvényes, ahol az α1, α 2 , α 3 együtthatók
méréssel határozhatók meg.
Termodinamikai rendszer: zárt felülettel határolt véges
mennyiségű anyag.

Mindazok a rendszerek, melyek energiát cserélnek a

vizsgált rendszerrel, a rendszer környezetét képezik.

Ha a körülmények olyanok, hogy a rendszer nem

cserélhet energiát a környezetével, akkor a rendszert
szigeteltnek nevezzük.

A rendszer állapotjellemzői:

A rendszert számos fizikai mennyiség jellemzi,

melyeket a rendszer állapotjelzőinek nevezünk.

Azokat az állapotjelzőket, amelyeknek az egész

rendszerre vonatkoztatott értéke egyenlő a rendszer
részeire meghatározott értékek összegével, extenzív
állapotjelzőknek nevezzük. (pl. térfogat, tömeg, energia)
A fenti definíciót nem teljesítő állapotjezők az intenzív
állapotjelzők. (pl. hőmérséklet, nyomás, sűrűség)

Az intenzív állapotjelzők kiegyenlítődésre törekednek

az extenzív állapotjelzők áramlása útján.

3. A gázok térfogatának és nyomásának változása a

hőmérséklettel (Gay-Lussac törvényei)

a./ Állandó nyomáson melegített gáz térfogatváltozása:

(Gay-Lussac I. törvénye)

V = V0 (1+ β ⋅ t)

ahol β közelítőleg minden gáznál ugyanaz:

1
β= térfogati hőtágulási tényező
273,15o C
V0: a 0 oC-hoz tartozó térfogat
b./ Állandó térfogaton melegített gáz:
(Gay-Lussac II. törvénye)

Kísérlet:

1. 2. 3.

melegítés visszanyomva
p0 a dugattyút
p0 px

V0; 0oC; p0 t; oC; p0 V0; t; px

A 2-3 állapotváltozás izotermikus:

p0 ⋅ Vt = px ⋅ V0 (Boyle− Mariotte
)
 1 
p0 ⋅ V/ 0 1+ t = px ⋅ V/ 0
 273 
px = p0 (1+ β′ ⋅ t)

ahol a β′ nyomási tényező közelítőleg minden gáznál

megegyezik, és
 1
β′ = o
≈β
273,15 C

Az egyesített gáztörvény:

p0 0oC
Legyen egy könnyen mozgó
dugattyúval ellátott tartályban
V0 levő gáz hőmérséklete 0 oC,
térfogata V0, nyomása p0
kezdetben.

Ha p0 nyomást állandó
értéken tartva a hőmérsékletet
p0 t
t-re növeljük:
V ′ = V0 (1+ β ⋅ t) lesz a
V’ térfogat.

Ha most állandó
hőmérsékleten a térfogatot V-
re növeljük:
p 0 ⋅ V′ = p ⋅ V
p t p ⋅ V = p 0 ⋅ V0 (1 + β ⋅ t )
p 0 ⋅ V0
V
p⋅V = ( 273 . 15 o
C + t)
273,15 C0

p0 ⋅ V0 p⋅ V
Egyesített gáztörvény: =
T0 T
- 273,15 oC: abszolút zérus fok
abszolút hőmérséklet: T=273,15 oC+t (K)

p⋅ V p0 ⋅ V0
= ≡C ⇒ p⋅ V = C ⋅ T
T T0

Tehát ideális gáz nyomásának és térfogatának szorzata

arányos a gáz abszolút hőmérsékletével.

Az ideális gázok állapotegyenlete:

p⋅ V = m⋅ r ⋅ T

 J 
specifikus gázállandó: 
r  a gázra jellemző
 kgK 
állandó

m
p⋅ V = ⋅R ⋅T
M

J
egyetemes gázállandó: R= 8,314 minden gázra
mólK
 g 
ugyanaz. M = móltömeg   : 1 mól tömeg annyi
 mól 
gramm amekkora a vegyület molekulasúlya, vagy
atomsúlya.
Avogadro törvénye: Minden ideális gáz egyenlő
térfogatában ugyanazon a hőmérsékleten és nyomáson
egyenlő számú molekula van.
Egy mólnyi anyagban, tehát függetlenül az anyagi
minőségtől ugyanannyi molekula van:

L = 6,02⋅1023

Ezt a számot első meghatározójának emlékére

Loschmidt-féle számnak nevezzük.

Tehát pl. 1 mólnyi oxigén: 32 g ugyanannyi molekulát

tartalmaz, mint 1 mólnyi hidrogén: 2 g, 6,02⋅1023 db
molekulát.

Valódi gázokra: van der Waals-féle állapotegyenlet.

 a
 p + 2 ( v − b) = R ⋅ T
 v 

V
ahol v = : fajlagos térfogat, a,b pedig a gáz anyagi
m
minőségétől függő állandók.

a
2: nyomáskorrekció, a molekulák közötti
v
vonzóerőkből származó kohéziós nyomás
b: térfogat korrekció, a molekulák kiterjedésével függ
össze.

Hőmennyiség, fajhő, hőkapacitás

Ha m tömegű test hőmérséklete Δt-vel megváltozik,

akkor a test által felvett hőmennyiség:

Q = c⋅ m⋅ ∆t

A hőmennyiség az energia egyik formája

egysége a J. (Régi egység cal, kcal)
1 cal= 4,186 J
1 kcal= 4186 J
 J 
fajhő: c  
 kgK
Valamely anyag fajhője – a dimenziótól eltekintve – az
egységnyi tömegű anyag 1oC-kal való felmelegítéséhez
szükséges hőmennyiség.

 J 
hőkapacitás: K = m ⋅ c o 
 C
A hőkapacitás dimenziótól eltekintve az adott test 1oC-
kal való felmelegítéséhez szükséges hőmennyiség.

kcal J
cviz = 1 o = 4186 o
kg C kg C

Szilárd anyagok fajhője:

Dulong-Petit szabály: ha a tömegegység a mol, akkor a
szilárd elemek fajhője elég magas hőmérsékleten:
cal J
c= 6 = 25,1
moloC moloC

Ez fémes elemeknél már szobahőmérsékleten is igaz,

nemfémes elemeknél jóval magasabb hőmérsékleten
o
J
kezd el közeledni. Pl grafit: 1170 C; c=22,6
moloC

T → 0o K ⇒ mindenanyagfajhője→ 0

Gázok fajhője

Gázok esetében állandó nyomású hőközlés esetén a

fajhő: cp
állandó térfogatú hőközlésnél a fajhő: cv
valamennyi gáznál igaz:
2cal 8,37J
cp − cv ≈ =
moloC moloC
cal cp 5
egyatomos gázoknál: cp ≈ 5 o
⇒ ≈
mol C cv 3
cal cp 7
kétatomos gázoknál: cp ≈ 7 o
⇒ ≈
mol C cv 5
Az ideális gázok kétféle fajhőjének különbsége egyenlő
a gázállandóval:
R  J 
cp − cv = r =  
M  kgK

A termodinamika első főtétele

Az energiamegmaradás elve: Energia semmilyen

folyamatnál nem keletkezik vagy semmisül meg, hanem
csak egyik energiaformából valamilyen más
energiaformává alakul át.

Zárt rendszer, olyan anyagi rendszer, amely a

rendszeren kívüli testekkel semmilyen kölcsönhatásban
nincsen.

Zárt rendszer teljes energiája állandó; nem zárt rendszer

teljes energiájának növekedése egyenlő a kívülről
bármilyen formában a rendszerhez vezetett energiák és
munkák összegével.
Az energiamegmaradás elvéből következik, hogy nem
lehet olyan gépet szerkeszteni, amely munkát végezne
anélkül, hogy a munkával egyenértékű energiát fel nem
használna. (elsőfajú perpetum mobile)

Az I. főtétel az energiamegmaradás elvének

felhasználása a hőfelvétellel vagy leadással kapcsolatos
folyamatokra, ily módon az I. főtétel egyik
megfogalmazása: elsőfajú perpetuum mobile nem
lehetséges.

Ideális gázok belső energiája és entalpiája:

Nyugvó rendszerek esetén a mechanikai energiától

eltekinthetünk, így a teljes energia megmaradó része,
ami tulajdonképpen a molekulák mozgási energiájából
áll a belső energia (U).

m tömegű ideális gáz belső energiája:

U = cv ⋅ m⋅ T (J )

entalpia: I = cpm⋅ T ( ≡ U + p⋅ V ) ( J )
I. főtétel matematikai kifejezése:

ΔU=Q+W

A rendszer belső energiájának megváltozása egyenlő a

rendszer által felvett hőmennyiség, és a rendszeren
végzett munka összegével.

ΔU pozitív: ha a hőmérséklet nő

Q pozitív: ha a rendszer hőt vesz fel

W pozitív: ha a gázt összenyomjuk

(W: a gázon végzett munka)

V2
∆U = Q − ∫ pdV
V1
V2
ahol W = − ∫ pdV pozitivmennyiség
, haV1 > V2
V1
Az ideális gázok különböző állapotváltozásai

1. Izotermikus állapotváltozás: (T=áll.)

p⋅ V = m⋅ r ⋅ T
p⋅ V = áll.
1
p~
V
p1 ⋅ V1 = p2 ⋅ V2
T1 < T2 (Boyle-
p Mariotte)

p1 1

T2

2 T1
p2
∆U = Q + WW de ∆U = 0, mertT = áll.
V2 m V
dV m2 V
Q = − W1 = ∫ pdV =V2 ⋅ RT ∫ V = R ⋅ T ln 2
V
V1 M V V M1 V1

m V m p
tágulási munka: W′ = ⋅ R ⋅ T ln 2 = R ⋅ T ln 1
M V1 M p2
összenyomás esetén a munkával egyenlő hőt ad le
tágulás esetén a munkával egyenlő hőt vesz fel a gáz.
2. Izochor állapotváltozás (V=áll.)
 p
p1 ⋅ V1 p 2 ⋅ V2
p2 2 =
T1 T2
de V1 = V2
p1 p1 p 2
1 =
T1 T2

V1=V2 V

∆U = Q + W itt W = 0 mertV = áll.

∆U = Q

Azaz a közölt hőmennyiség teljes egészében a gáz belső

energiáját növeli.
 3. Izobár állapotváltozás (p=áll.)

p
p1 ⋅ V1 p 2 ⋅ V2
=
T1 T2
1 2
p1 = p2 p1 = p 2
V1 V2
W =
T1 T2

V1 V2 V

∆U = Q + W
Q = cp ⋅ m⋅ ∆T
W = p⋅ ∆V
Q = ∆U − W = ( U 2 − U1 ) − p( − V2 + V1 )
Q = ( U 2 + p⋅ V2 ) − ( U1 + p⋅ V1 ) = I 2 − I 1

A közölt hőmennyiség teljes egészében a gáz entalpiáját

növeli.
4. Adiabatikus állapotváltozás
(A rendszer és környezete között nincs hőcsere: Q=0)

∆U = Q + W
Q=0
∆U = W
dU + p⋅ dV = 0
U = cvm⋅ T és
m T m(cp − cv )T
p= R⋅ =
M V V
p

dV
m⋅ cv ⋅ dT + m( cp − cv ) T ⋅ =0 / : mcvT
V
dT dV cp
+ ( κ − 1) ⋅ =0 aholκ =
T V cv
⇓
lnT + ( κ − 1) ⋅ lnV = áll.
V
T ⋅ V κ −1 = áll.
pκ −1
κ
= áll. Poisson-egyenletek
T
p⋅ V κ = áll.