13. film, Az írott történelem meghamisítása.

00.33-02.08
A régi időktől fogva az emberek tudták, hogy mennyire fontos ismerni a történelmet és meg-
őrizték az utódok számára. Éppen a történelem segít az embernek tudatosítania magában az
egyik-másik nemzetséghez vagy műveltséghez való tartozást. De az évszázadok során a törté-
nelemnek volt másik feladata is. Bármely államban a politikai érdekek őrzője volt, s így jelen-
tős mértékben szubjektív volt. De kiderült, hogy a világtörténelem szörnyen el van torzítva. S
bizonyos mértékig tudatosan és szándékosan. Közülünk a legtöbben meg vannak győződve,
hogy a történelmet – világmértekben – hamisítani lehetetlen, mivel az ilyen globális hamisítás
hasonlít a különleges hadműveletre, amelyet lehetetlen észrevétlen és egyeztetés nélkül kivite-
lezni egyből valamennyi országban. De hiszen ki is csinálhatta meg ezt? A modern ember, a-
kit a Scaliger-i Petavius-i Iskola általánosan elfogadott történelemváltozata szerint neveltek,
feltétlen megkérdezi, hogy hogyan történhetett? Hogy fordulhatott elő, hogy az igaz történe-
lem elfelejtődött s a helyét a tankönyvekben kitalált történelem foglalta el? Vajon meg lehet-e
az egész emberiség történelmét hamisítani? Úgy tűnik, hogy lehet. A filmünkben erről mesé-
lünk majd.

02.09-02.26 A 13. film, Az írott történelem meghamisítása.

02.27-03.30
A filmsorozatunk előző részében meséltünk arról, hogy a világban csak egyetlen világhatalom
létezett: az Orosz-Horda Birodalom. Ez az i.sz. XIII-XVI. században volt. Semmilyen ókori
Róma s ókori Görögország, amelyet annyira színesen ecsetelnek a történelemben, állítólag az
i.sz. elejéig, nem létezett. Az i.sz. elejéig nem volt Kína sem az állítólag több ezer éves törté-
nelmével. India és Sumér Királyság, nem volt a Maja Állam sem, sem pedig a maják és az az-
tékok állama. Ezek az állítólag régi társadalmak valóban léteztek, de csak a középkorban, az
i.sz. XIII-XIV. századtól kezdve. De semelyik európai tartománynak sem volt függetlensége
azért, mert csak az orosz király (cár) ill. császár helytartói voltak.

03.30-04.36
Az i.sz. XVI-XVII. század fordulóján Ruszban (Oroszországban) végbe ment a politikai hata-
lom kettészakadása Moszkvában és a királyi (cári) dinasztiák cseréje. Ezek az események, a-
melyeket a későbbikben a Nagy Zavargásnak neveztek el, Nyugat-Európában a szeparatizmus
egyik legfőbb okává váltak. Ma ez a történelmi időszak Reformációként ismert. A tanköny-
vekben úgy van leírva, mint bizonyos vallási szakadás. De a Reformáció ismertetésekor el-
hallgatják a legfontosabbat. Éppen ebben az időszakban az európai vezetők, vagyis a Horda
helytartói gazda nélkül, császár nélkül maradtak. Ezért a XVI. század végén, ill. a XVII. szá-
zad elején elkezdődött a nyugati tartományok elkülönülése a Birodalomtól, és az új, független
európai államok létrejötte, akiknek új történelem kellett.

04.37-04.46 Az új vezetők céljai

04.46-06.35
A Reformáció győzelme után, a királyi (cári) helytartóknak, a függetlenek államok vezetőivé
váltak, amelyek közül számos még szilárdult meg véglegesen, két főbb feladatot volt kellett
eldönteniük. Első, megindokolni a hatalomra való jogot. Ezáltal egyfajta törvényes látszatot
és legitimitást adva. A második feladat: legfelsőbbként megerősíteni a hatalmukat, megsem-
misíteni az emlékeket a múltról, hogy lehetetlenné tegyék a közös múlt visszatérését. A győ-
zelmük nem volt könnyű. Sok európai nép sokáig nem ismerte el a reformátorok vezetését, s
továbbharcoltak a korábbi Birodalom helyreállításáért. Új államok létrejötte Európában alap-
vetően a XVII-XVIII. században ment végbe, véres ütközetekben s háborúkban. Az új, füg-
getlen vezetői minőségükben való megszilárdulás a volt királyi (cári) helytartók számára élet-
halál kérdése volt. De amíg az emberek tudatában még élt a Nagy Birodalom emléke, a refor-
mátorok helyzete rendkívül ingatag volt. Megsemmisíteni ezt az emléket, kitörölni az igazi
múlt emlékét a történelem oldalairól, ez volt a legfőbb feladat, mely egyesítette Európa összes
újonnan megjelent vezetőjét, beleértve a Romanovokat is, az új királyi (cári) dinasztiát Orosz-
országban. Ebbe a globális összeesküvésbe nemcsak az akkori események közvetlen résztve-
vői voltak belekeveredve, hanem az utódaik is, akik – mind a mai napig – őrzik őseik bűnös
tetteinek a titkát.

06.35-07.58 Noszovszkij
A Birodalom szétesése után a korábbi helytartók megragadták a helyi hatalmat. S azonnal el-
kezdték újraírni a történelmet, úgy magukat számukra kedvező fényben bemutatva be. Még
pedig az alattvalóik szemében olyan független uralkodókként és örökös uralkodókként, akik
ezeken a helyeken vezetői szerepet betöltő független uralkodók utódai. Más különben nem
tudták volna létrehozni az államukat, mert a Birodalom joga szerint nem törvényes vezetők-
nek, lázadóknak számítottak. Ezt nekik át kellett törniük. Ezért ez számukra élet-halál kérdése
volt. Történelmet kitalálva természetesen mintának azt a történelmet vették alapul, amely (va-
lóban) volt: a középkori Nagy Orosz-Horda Birodalom történelmét. Ezért a (hamis) történe-
lem kitalálásának a forrása valamennyiüknél egy és ugyanaz volt. Egyszerűen átöltöztették új
ruhába, kicserélték a neveket, kicserélték az évszámokat, a különböző eseményeket a múltba
helyezték át, fantomokat hoztak létre, de mindennek a tevékenységnek az információs alapja
egy volt, még pedig nem más mint a középkori Nagy Orosz-Horda Birodalom történelme.
Ezért mi a módszereinkkel úgy találtuk, hogy a különböző európai államok történelme egy és
ugyanazon forrásra megy vissza.

07.59-09.11
A reformátorok képzeletét egyáltalán nem korlátozta semmi. Azért, hogy jelentőséget adjanak
az éppen hogy csak létrejött országaiknak, s egyben a saját őseiknek is, több száznyi, sőt még
több ezernyi évvel megnyújtották a történelmüket. A Horda-féle dinasztia távoli múltba áthe-
lyezett uralkodóinak-császárainak a fantom tükröződéseit kizárólag a sajátjukénak, helyieknek
nyilvánították. A saját őseiknek hangos győzelmeket írtak, az ellenségeiknek pedig nemcsak
vereségeket, hanem az összes ismert emberi gyarlóságot. Ebben az új történelemben új kor-
szakok, királyságok és legendás személyek jelentek meg, akik valójában csak a sokkal későb-
bi XI-XVII. századi valóság fantom tükröződéseinek minősültek. Ezek a fantomok, dupliká-
tumok, már más néven foglalták el a valódi történelem, a Nagy Orosz Birodalom történelme
helyét.

09.12-09.44 Fomenko
Így Európa Oroszország, a Nagy Birodalom volt anyaországa fölötti győzelmét új, meghami-
sított, álságos történelemváltozat létrehozásával szilárdították meg. Ennek a változatnak a se-
gítségével az új vezetőknek Európa, Ázsia és Amerika népeiben sikerült új öntudatot kialakí-
tani. Egy-két nemzedék alatt a valódi történelem emlékei már a múltba vesztek, eltűntek a né-
pek emlékezetéből. S idővel a népek elhitték az új hovatartozásukat (identitásukat).

09.45-10.00
A kitalált történelem gyakran került ellentmondásba egyik-másik nép igaz jellegével s hagyo-
mányos műveltségével. Néha ezek az ellentmondások szerencsétlen következményekhez ve-
zettek.
10.00-10.22
Ennek fényes példája Olaszország. A XX. században a reformátorok által kitalált régi törté-
nelem hívei megpróbálták újjáéleszteni Olaszországban a Római Birodalom volt szellemét. A
szép, de kitalált mítosz szembesült a durva valósággal.

10.23-10. 31
Ugyanez történt Németországban is, amely megpróbálta újjáéleszteni az ún. ezer éves Biro-
dalmat (Reich-et). Az, hogy később mi történt, jól ismert.

10. 32-11. 05
Az eltorzított történelem segítségével a reformátoroknak sikerült elérni a hamisítók számára
nagyon fontos hatást: a XVII-XVIII. századi orosz társadalomban az elveszettség érzetét ki-
alakítani, a nemzeti gondolat hiányát. Az orosz néptől nemcsak a múltját lopták el, hanem a
jövőjét is. Megfosztatván a valódi történelmétől, Oroszország nem egyszer került történelmi
és politikai zsákutcába.

11.06-11.14 A történelem meghamisításának az eszközei.

11.15-13.30
A felbomlott birodalomban a hatalmuk megőrzése érdekében az „Oszd meg és uralkodj” elve
érvényesült. Az egységes állam, a Birodalom, darabjaira hullott. Az egyes külön részei közt
ellenségeskedés keletkezett, amelyet az egyes vezetők szítottak. S első sorban vallási ellensé-
geskedést. Hiszen csak egységes Nagy Orosz-Horda Birodalom megsemmisülése után kez-
dődtek Eurázsia területén vallásháborúk. A valaha egységes kereszténység feloszlott néhány
ágra: a pravoszláv vallásra, a katolicizmusra, az iszlámra, a buddhizmusra és a judaizmusra.
Az egyházszakadás történelmét az egyik következő filmünkben magyarázzuk el. A legalább
öt önálló vallás megjelenése vitát váltott ki arról, hogy melyik vallás a helyes. A hit helyessé-
ge melletti egyik érv a régisége volt. Azaz: minél régebbi, annál jobb. Ezáltal új történelem-
változat kitalálásának még egy oka jelent meg. A tekintély mindegyik vallásban jelentős mér-
tékben függött azon országok nemzetközi befolyásától, amelyek magukénak vallották. Feltét-
lenül: minél régebbi volt az ország, annál tekintélyesebb volt a vallása, annál kevésbé volt
szüksége történelme mesterséges megnyújtására. S fordítva is, hogyha az adott ország katona-
ilag-politikailag gyenge volt, saját maga és a vallása számára nagyon hosszú történelmet talált
ki, az erő tekintélyét felcserélvén a kor tekintélyével. Más szóval, a fiatalabb vallások és álla-
mok a lehető legteljesebb mértékben „megöregbítették”. A régebbiek a történelmüket kevésbé
öregbítették meg. Az állítólagos régiség érve mind a mai napig az országok a vallásos és a
területi viták megoldására egyaránt megpróbálják felhasználni.

13.30-14.39 Noszovszkij
Az egységes birodalomban élt népek különválasztásának még egy másik módszere volt az új
nyelvek létrehozása. A XV-XVI. században az egész középkori Nagy Orosz Birodalomban
állami nyelvként elsősorban az egyházi szláv nyelv volt használatban. S Európában szintén
használatban volt. A Reformáció lázadását követően az új vezetőknek, abból a célból, hogy
új, egymástól független államokat hozzanak létre, szükségük volt közülük valamennyiben új
nyelv elterjesztésére. Ilyen mennyiségű nyelv nem volt. Ezért (ezeket) mesterségesen hozták
létre. Így megjelent a francia, az angol, a német, új nyelvek. Mert a középkorban voltak még
más nyelvek is: lengyel nyelv, stb. Sőt, még az ókori görögöt s az ókori latint is a reformáto-
rok találták ki, s eléggé későn. S még később keletkezett a szerb, a bolgár nyelv, akik a XIX.
század elején még egyszerűen orosz nyelven beszéltek.
14.39-15.12
A vallási és a nyelv akadályok támasztása lehetővé tette az új vezetőknek, hogy szétrombolják
a volt birodalom népeinek az egységét. Ezen akadályokkal szembesülvén elkezdett összeom-
lani az egységes műveltségbeli tér. Elkezdtek megszakadni az emberek közti évszázados kap-
csolatok. Idővel a szétesett birodalom összes népe elkezdte úgy tartani, hogy mindig is más-
féleképpen (más nyelven) beszéltek, különbözőképpen imádkoztak és éltek, s hogy egyáltalán
valamennyien nagyon különbözők.

15.12-15.30
Így tehát a hamisítás három legfőbb eszköze a következő volt: az egységes keresztény vallás
megosztása öt alapágra, új történelem alkotása egész sor állam és nép számára, s új érintkezé-
si nyelvek létrehozása.

15.31-15.40 A többkötetes kiadványok nem véletlenül jelentek meg.

15.41-16.57
A világtörténelem meghamisítása nem volt véletlen jellegű. Azt lehet mondani, hogy jelentős
mértékben alaposan átgondolt s összehangolt volt. Mindez a tevékenység ténylegesen összeu-
rópai állami program volt, amivel szintén magyarázható a különböző nyugat-európai országok
történészeinek s a Romanov-korszak történészeinek egymással jelentősen összehangolt tevé-
kenysége. Erre mutat az állítólag ókori nyomdakiadványok története is. Figyelmet irányít ma-
gára az a tény, hogy ezek a kiadványok a kezdetektől fogva nem voltak szétszórtak és nem
voltak véletlenek, ami eléggé furcsán néz ki. Az események természetes lefolyása esetén va-
laki ki kellett, hogy nyomtasson egy könyvet egy adott helyen. Másik helyen, másik kiadó, az
elsőtől függetlenül kinyomtatott egy másik könyvet, stb. S csak ezután az idő előrehaladásá-
val az emberek kezdték el összeszedni a külön kinyomtatott könyveket, s ezek alapján kiadni
többkötetes gyűjteményeket.

16.57-17.44 Fomenko
Ellenkezőleg. Ha a régi történelmet szándékosan meghamisítják, akkor a kép legnagyobb va-
lószínűséggel fordított lesz. Először a régi könyvek, régi alkotások nagyobb kötetei s alap-
gyűjteményei lesznek közzétéve és megírva. S eközben nem zűrzavarosan jönnek létre, ha-
nem egy vagy néhány központban. Így kényelmesebb és könnyebb ellenőrizni a hamisítás fo-
lyamatát. Majd utána, ezeknek a „megszilárdult tankönyveknek” az alapján jönnek létre azok
a különböző alkotások, amelyek támaszkodni fognak az előzőleg létrehozott állítólagos elsőd-
leges forrásokra (kútfőkre). S mi éppen ezt a képet látjuk a XVII-XVIII. század korszakában.
Amint mi ezt értjük, látjuk a régi történelem meghamisításának a képét, az elsődleges forrása-
iét (kútfőiét).

17.45-18.15
Így a jezsuiták flamand rendje a szentek életleírásának a hamisítására szakosodott. 1643-től
1794-ig 53 kötetet bocsátott ki. A XVII-XVIII. század szempontjából ez nagyon sok volt. A
flamand rend monopol tevékenységét a francia forradalom szakította meg.

18.16-18.53
Még egy (másik) hamisítvány gyártó központ a bencések rendje volt. Az egyház (alapító)aty-
jainak művein dolgoztak. Jól ismert, hogy a szerzetesek nemcsak egyszerűen újra kinyomtat-
ták a kéziratokat, hanem ki is javították. Pl. kéziratos szöveg nyomtatáshoz való előkészítése a
bencések az összes biblia-idézetet összehasonlították a Biblia XVII. századi szövegével. S
minden töredéket, amelyek különböztek a későbbi szövegtől, összhangba hozták vele. Egy-
szerűen szólva, ezeket átírták.

18.53-19.10
Ezért mi ma nem az eredeti régi szövegeket vagyunk kénytelenek olvasni, hanem a bencés
szerzetesek munkájának az eredményét. Ez a jobbik esetben, mert a szöveg lehet, hogy a
XVII-XVIII. századi hamisítás.

19.11-19.52
A XIX. század közepén Jacques Paul Mien francia apát újra kiadta a bencések műveit. Ez a
többkötetes kiadás neve: Patrológia volt, és a latin szerzők 221 kötetét és a görög szerzők 161
kötetét foglalta magába. Már a Mien által kiadott kötetek száma is ékesen beszél a bencések
rendje tevékenységének a méreteiről, amely a régi kéziratok kijavítására irányult. Ezért nincs
semmi meglepő abban, hogy a hamisítók munkájának az eredményeivel mindenhol találko-
zunk.

19.53-21.37
Amint láthatjuk, a „helyes” történelem kitalálásával egyből néhány részleg foglalkozott. A
legfelelősségteljesebb esetekben a történelmi „projekt” vezetői maguk láttak munkához. Pél-
dául személyesen Joseph Scaliger írta meg az ún. Eusebius Pamphilus Krónikáját, amelynek
az eredetije állítólag elveszett. Igaz a történészek ma azt mondják, hogy Scaliger elkezdte
helyreállítani a Krónikát, de nem fejezte be a munkáját. 1787-ben pedig megtalálták örmény
fordításban. Magának a Krónikának a kinézete is felveti a hamisítás gyanúját. Eusebius Pam-
philus kronológiai táblázatai pontosan ugyanúgy néznek ki, mint a Scaliger iskolája által a
XVII-XVIII. században kiadott táblázatok. Vagyis a táblázatok rengeteg függőleges oszlop
alakjában vannak megrajzolva, amelyek közül mindegyik külön ország vagy külön meghatá-
rozott eseményfolyam kronológiájának van szentelve. Scaliger ezen hamisítása egyáltalán
nem irigylésre méltó. Neki messzemenő céljai voltak. Ugyanis az évszámok kb. háromnegye-
dét, amelyet a történészek mind a mai napig használnak, Eusebius Pamphilus Krónikájából
vette (Scaliger). Vagyis szó szerint azokra az évszám-meghatározásokra támaszkodnak, ame-
lyet Scaliger javasolt a XVII. században. Mivel valójában ezeknek az évszámoknak semmi-
lyen megalapozottságuk nincs.

21.38-21.48 Mikor éltek az antik szerzők?

21.49-23.00
Mint ismert, a középkori szövegeket eléggé „érdekes1” nyelven írták. Ez nem meglepő. Hisz a
kezdetlegesen beszélt nyelv csak idővel válik magas szintű irodalmi nyelvvé. Ráadásul a szö-
veg összeállításakor a múltban csak a szótörzset írták le, amelyet a mássalhangzók tettek ki. A
magánhangzókat vagy kihagyták, vagy felcserélték apró sor fölötti jelekkel. Ezért is merült fel
sok régi szöveg magánhangzósításának a nehézsége, konkrétan a bibliaiaké. Az emberek pe-
dig nem mindig tudták, hogy hová kell helyesen beilleszteniük a magánhangzókat, hogy hely-
reállítsák a dokumentum szövegét. A régiségben vajon miért írták a szövegeket magánhang-
zók nélkül? A helyzet az, hogy az íráshoz az anyag nagyon drága volt, s az írnokoknak takaré-
koskodniuk kellett vele. Ezért rövidítették a szöveget, csak a mássalhangzókat meghagyva.
Természetes, hogy az írható anyag hiánya esetén magasan fejlett irodalmi nyelv kialakulásá-
ról beszélni nem lehetett.

1
Orosz eredetiben: karjavij.
23.01-24.15
De amikor az emberek megtanultak papírt készíteni, amely idővel elkezdett olcsó lenni, meg-
jelent számukra a lehetőség, hogy gyakorolhassák a megfelelő nyelvezet kimunkálását. Nem
meglepő, hogy sok népnél a középkorban az irodalmi nyelv éppen hogy csak elkezdett kiala-
kulni. Meglepő viszont más, hogy korábban az ún. antik szövegek gyönyörű nyelven vannak
megírva. Nyissuk ki az állítólag antik történész, Titusz Líviusz művét. Íme, mennyire színe-
sen s sokatmondóan fejti ki a mondanivalóját.

Titi Livi ab urbe condita praefatio

„Munkát jelent-e, ha megírom a római nép történetét a főváros alapításától fogva? Ezt jól
nem ismerem, de még ha ismerném is, akkor sem szánnám magamat arra, hogy elmeséljem.
Az a helyzet, hogy ez a vállalkozás, amint látom, régi is, sokak által kipróbált is, ráadásul a
folyamatosan megjelenő új írók gondolják, hogy vagy valami újat hoznak ténybeli oldalról,
vagy hogy a kifejtés művészetével múlják felül a szigorú régiséget.”

24.16-24.50
A történészek azt bizonygatják, hogy Titusz Líviusz állítólag az i.e. I. században 144 könyvet
írt tele ennyire választékos nyelvezeten. Ennyire magabiztos és kifinomult stílus kiművelésé-
hez bizonyára gyakorolni kellett, azaz meglehetősen sok piszkozatot kellett írni. Azonban az
antik korban nem volt papír. A történészek azt bizonygatják, hogy az antik klasszikusok kizá-
rólag pergamenre írtak. De nézzük meg, hogy mennyire volt hozzáférhető.

24.51-26.49 Pergamen
Ahhoz, hogy egy pergamenoldalt készítsenek, végig kell csinálni néhány nem könnyű (mun-
ka)műveletet. Lenyúzni a fiatal borjú vagy bárány bőrét, amelynek a kora nem lehet több mint
hat hét. Folyóvízben áztatni a bőrt hat napon keresztül. Külön fésűvel leszedni róla a csomó-
kat, az elrohadás ellen anyagokkal beszórni, s 12-20 napon keresztül mésszel átitatni. Lenyúz-
ni róla a szétmállott szőrzetet. Hogy a bőrről eltávolítsák a fölösleges meszet, búzapelyvában
kell megforgatni. Azért, hogy a bőr a kiszáradás után puha legyen, át kell kenni növényi kivo-
natokkal. Ki kell egyengetni sodrófával, amelyet előzőleg szappannal bekentek. Az ennyire
munkaigényes folyamat miatt a pergamen egyenértékű volt a drágakövekkel. S ez a helyzete
megmaradt egészen a XIV. századig, amikor is feltalálták a jellegzetes papírt. Ha lehet hinni a
történészeknek, hogy Líviusz s más ún. antik szerző szövegeit másfél, ill. két évezreddel a pa-
pír megjelenése előtt írták, akkor mennyi tehénborjúra és bárányra volt szükség ahhoz a per-
gamenhez, amelyen az antik irodalmárok mesterségüket a tökélyig gyakorolták? Logikusabb
feltételezni, hogy az irodalmi alkotáshoz nem irtottak ki egész állatcsordákat. Legnagyobb va-
lószínűséggel mindezek az „antik” könyveket a középkorban hozták létre, amikor már széles
körben elterjedt a papír.

26.50-26.58 Misztifikátor Poggio Bracciolini

26.59-30.00
Mind a mai napig fennmaradt elég sok mű az ún. antik bölcsészektől (filozófusoktól), történé-
szektől, matematikusoktól. Azonban mindezeket a műveket valamiért csak a reneszánsz kor-
szakában fedezték fel. Arra, hogy ez miért éppen a XV-XVI. században történt, a történészek
nem adnak logikus magyarázatot. A világ egyetlen egy múzeumában vagy könyvtárában
nincs egy sornyi sem a szerzők ezen művei kézzel írott eredetijéből. Mindig csak fordítások
vagy másolatok. Néha másodlagosak vagy harmadlagosak s mindig az állítólag elveszett ere-
detiről. Az antik szövegek ismert kutatói, egymástól függetlenül arra a következtetésre jutot-
tak, hogy egyes híres szövegeket nem az időszámításunk határán írták, hanem jelentősen ké-
sőbb. Jellegzetes példa Cornelius Tacitus művei. Úgy tartják, hogy a római történész Corne-
lius Tacitus rengeteg könyvet írt, többek közt ismert történelem könyvet is. Az i.sz. I. szá-
zadban élt. Tacitus Történelmének alapvető másolatait, az ún. első és második Medici króni-
kákat a firenzei Könyvtár őrzi. A Scaliger-i időrend (kronológia) szerint ezek a másolatok
prototípusai Tacitus minden más régi krónikájának. Tacitus Történelmének első nyomtatott
kiadása 1470-ben készült állítólag a második Medici krónikáról vagy a másolatáról, amelyet
Velencében őriztek meg Szent Márk Könyvtárában. De onnan a krónika rejtélyes módon el-
tűnt. De az is meglehet, hogy ott soha nem is volt. Ezen mű felfedezésének a története eléggé
ködös. Úgy tartják, hogy 1425-ben a XV. század ismert és kiemelkedő humanista írója, Pog-
gio Bracciolini a hercegi apátság szerzetesétől néhány kézirat leltárszerű leírását kapta, ame-
lyek közt volt Tacitus kisebb műveinek a kézirata is. Poggio Bracciolini a XV. század egyik
legfényesebb szerzőjének számít. Sok kitűnő történelmi és erkölcsi könyv tartozik hozzá.
Bracciolini ragyogó hamisító volt. Ha az olvasónak kényelmes, akkor úgy írt, mint Seneca,
Petroni és Titus Livius. A szó mestereként mindenkit tudott utánozni, akit csak akart. Úgy írt
a hittani kérdésekben, hogy ha nincs az aláírása a szövegeknél, akkor az egyházi atyák írásai-
nak lehetne ezeket gondolni.

30.01-31.47
Bracciolini annyira kedvelt volt, hogy Firenzében emlékművet emeltek a tiszteletére, akit nem
más faragott ki, mint maga Donatello. Ismert, hogy Bracciolini megszokta, hogy nagy lábon
éljen, ezért örökké szűkén volt a pénznek. A kiegészítő jövedelem forrásának az antik szerzők
művei másolatának a készítését és szerkesztését 2 választotta. Meg kell hagyni, hogy a XV.
században ez nagyon kedvező foglalatosság volt. Nicollo Nicolli firenzei könyvkiadó
segítségével Bracciolini vele állandó üzleti vállalkozást szervezett az antik irodalom át-
dolgozása kapcsán. Egész seregnyi elég művelt, igaz nagyon kétséges hírnév segédet vont be
a munkájába. Bracciolini az első – bástyáról ledobott – leletét a Saint Gallen-i Kolostor udva-
rán találta, ahol neki szerencséje volt felfedezni hatalmas könyvtárat a régi kéziratokból. Ott
voltak Quintillian, Valerius Plaque, Asconi Pidiano, None Marcello és Prob művei. Kis idő
elteltével Bracciolini felfedezett töredékeket még egy antik szerző, Calpurne műveiből (is). A-
zonban ennek a felfedezésnek a körülményei nem voltak ismertek. Azok a kéziratok, amelye-
ket Bracciolini eredetinek állított be, továbbá a róluk készített másolatokat hatalmas összege-
kért értékesítette. Pl. A Titus Livius másolatának Saragoniai Alfonznak való eladásáért kapott
pénzből Firenzében villát vásárolt.

31.47-33.03
Poggio ügyfelei a Mediciek voltak, a Sforzák, az Esték, Anglia arisztokrata családjai, a bur-
gundi hercegi ház, Arsini bíboros, Calonna, az olyan gazdagok mint Bartolomo Dibardis, az
olyan egyetemek, amelyek akkoriban töltötték fel a könyvtáraikat, vagy bővítették a könyv-
táraikat. Amikor 1425-ben a szerzetestől olyan könyvkatalógust kapott, amelyben szerepeltek
Tacitus művei, Bracciolini azonnal értesítette üzlettársát, Nicolli könyvkereskedőt. S javasol-
ta, hogy vegyék meg ezeket a régi könyveket. Nicolli beleegyezett, de az ügylet valamiért el-
húzódott néhány évig. Mindezen idő alatt, Bracciolini különböző kifogásokkal húzta az időt
az ügylet teljesítésére. Amikor Nicollinak elege lett abból, hogy a kifogásait tartalmazó leve-
leket kap tőle, követelte, hogy Bracciolini küldje el neki azt a katalógust, amelyet a szerzetes
vitt neki. Ebből kiderült, hogy Tacitus „Történelem” című műve nem is volt a katalógusban.
Bracciolini hogyan is akarta eladni azt, ami nem is létezett (a természetben).

2
Az orosz eredetiben: ’readaptálását’.
33.04-33.54 Noszovszkij
A XIX. század második végén Tacitus műveivel Gacharre és Rousse foglalkozott. S arra a
következtetésre jutottak, hogy ez a „Történelem” c. mű nem az i.sz. I. századba tartozik, ha-
nem XV. századba. S Tacitus műveinek megírásával Bracciolinit vádolták meg, aki megtalál-
ta. Gacharre és Rousse tanulmányozta az összes XV. századnál korábbi, Tacitusra vonatkozó
utalást, és felfedezték, hogy ezek az utalások nagyon általános jellegűek és vonatkozhatnak
Tacitusra is, vagy bármely más emberre. Tulajdonképpen semmiről sem beszélnek ezek az
említések. Gacharre és Rousse egyenesen azt állították, hogy ezt a „Történelem” c. művet
Bracciolini írta a XV. században.

33.54-33.54 Fomenko
Annak ellenére, hogy Gacharre és Rousse hatalmas munkát végzett Tacitus műveinek a elem-
zésével, s hálásak kell legyünk nekik ezekért a kutatásokért, a legfőbb következtetésük nem
bizonyult helyesnek. Tacitust hamisítással vádolták meg. De a Scaliger-i időrend (kronológia)
keretei szerint dolgoztak, hibásan. Nem értették meg, hogy valójában mit tártak fel. A helyre-
állításunk (rekonstrukciónk) szerint, az eredményeinkből következik, hogy ez a szöveg való-
jában nem hamisítvány, csak később írta meg maga Bracciolini, azaz Tacitus és a XII-XV.
század valós eseményeit jegyezte fel.

34.32-34.42 A nemzeti eposzok megírása

34.43-36.32
A hamisítók minden időkben nemcsak az anyagi előny kedvéért hoztak létre hamisítványokat.
Volt, aki ezt azért csinálta, hogy csillapítsa a becsvágyát, volt, aki – úgy tűnik – nemes célo-
kért. Pl. a cseh újjászületés kiemelkedő alakja, Václav Ganka, nagyon be akarta bizonyítani a
cseh nép régiségét s a műveltség ennek megfelelő színvonalát. Ennek céljából fabrikálta a ka-
linogori és a zelenogori (zöldhegyi) kéziratot, amelyek régi cseh mondákat s legendákat tartal-
maztak. Ha a hamisítás tényét nem leplezte volna le Jan Gebauer cseh nyelvész, akkor ezek a
kéziratok ma valódinak számítanának. Meg kell mondani, hogy Ganka hamisítványának a
színvonala eléggé magas volt, ezért ma a művét a XIX. századi cseh irodalom példájaként ta-
nulmányozzák. Sajnos Václav Ganka nem szorítkozott csak a kalinogori s a zelenogori (zöld-
hegyi) kéziratra. 1823-től a Cseh Nemzeti Múzeum Könyvtárában szolgált Prágában. A Mú-
zeum Könyvtárában nem maradt egyetlenegy kézirat sem, amelyhez Ganka nem nyúlt volna.
Megváltoztatta a szöveget, beszúrt szavakat, oldalakat ragasztott be, kihúzott bekezdéseket.
Ganka régi művészek egész iskoláját találta ki, akiknek a nevét beleírta a keze ügyébe kerülő
eredeti régi kéziratokba. Ennek a méreteit tekintve hihetetlen hamisítás lelepleződését fülsike-
títő botrány kísérte.

36.33-37.28
1827-ben Prosper Mérimée „La Gusla” néven énekgyűjteményt adott ki látszólag balkán nyel-
vekről való fordításként. A könyv nagy sikert aratott. Még Alekszandr Szergejevics Puskin is
csinált a könyvről orosz nyelvű fordítást. Puskin sokkal hiszékenyebbnek bizonyult mint pl.
Goethe, aki egyből megérezte a misztifikációt. A énekek második kiadásához Mérimée gú-
nyos előszót írt, amelyben felsorolt mindenkit, akit sikerült becsapnia. „Megtanultam öt-hat
szláv szót és mintegy két hét alatt megírtam az összes balladámat. A gyűjteményt titokban
kinyomtattam Strassburgban, s megjegyzéseket mellékeltem hozzá és a szerző portréját. A
titkot szigorúan betartottuk és hatalmas volt a siker.”
37.29-37.40
Ráadásul ennek a balladáknak a legnagyobb sikere nem az egyszerű olvasók körében volt, ha-
nem a szakértők körében, akik semennyire sem kételkedtek az eredetiségükben.

37.40-38.12
1849-ben közzétették a Kalevala nevű finn eposzt, amely mint később kiderült, a XIX. száza-
di Elias Lonrart finn orvos és a finn nyelv professzora tollából született. Ez az irodalmi mű
annyira megfelelt az akkori idő közhangulatának, hogy azonnal elismerték nemzeti eposzként.
S fontos szerepet játszott a finn öntudat kialakításában és a finn nemzet létrejöttében.

38.13-38.42 Noszovszkij
A XVII-XVIII. század általában gazdag a nemzeti eposzok megtalálásában és felfedezésében.
Ez a nemzetállamok létrejöttének a korszaka is Európában a helyreállításunk (rekonstrukci-
ónk) szerint. Ez teljességgel megfelel a helyreállításunknak (rekonstrukciónknak), mert a
nemzeti eposzok voltak az egyik legfontosabb elemei az elkülönült új államok nemzeti öntu-
data kialakulásának Európában.

38.44-40.20
Eközben kijelentették, hogy egyik-másik nemrég megtalált nemzeti eposzt – úgymond – na-
gyon régen írták. Csak néhány példát hozunk fel. A német hősi eposz, a Nibelung-ének c. kö-
lteményt állítólag 1200 körül írták, de először csak 1757-ben nyomtatták ki. Az „Ének Side-
ről” c. spanyol epikai költeményt állítólag 1140 körül alkották, de az első kiadása csak 1779-
ben jelent meg. A középkori francia Roland-ének. Úgy tartják, hogy állítólag 1170 körül je-
lent meg a költemény legkorábbi szerkesztése. De először valójában 1737-ben jelentették
meg. A Beowolf nevű angol eposzt először latinul jelentették meg 1845-ben. Angol nyelven
pedig 1849-ben. A fentebb felsorolt valamennyi eposzt a legnagyobb valószínűséggel nagyon
későn írták: a XVII-XVIII. században. S régiesen stilizált irodalmi alkotásoknak minősülnek.
A fiatal, éppen hogy csak születőben lévő nemzeteknek erre nagyon nagy szükségük volt.

40.20-40.29 Megsemmisíteni a múltat.

40.30-41.09
Annak érdekében, hogy az új, kitalált történelem elfoglalja a korábbi birodalmi történelem he-
lyét, nem volt elegendő új könyveket kitalálni, és régi dokumentumokat hamisítani. Elsősor-
ban meg kellett semmisíteni valamennyi írásos forrást, amelyek ellentmondott ennek a kitalá-
ciónak. A helytelen könyvek és a helytelen szerzők ellen igazi terrort szerveztek. Az inkvizí-
ció máglyáin elégett több tízezernyi olyan könyv, amelyeket helytelennek nyilvánítottak. I-
lyen könyvekből sokkal több akadt mint a kanonikusnak nyilvánított művekből.

41.10-43.17
1559-től kezdve a Vatikánban elkezdték összeállítani az ún. tiltott könyvek sajnálatosan elhí-
resült indexét. Ennek során nem csak egyedi könyveket átkoztak ki, hanem ezeknek a köny-
veknek a szerzőit is. Ha a szerzőnek akár csak legalább egyetlenegy könyve belekerült az In-
dexbe, akkor feltétlen házkutatásra s a többi könyve megsemmisítésére is sor került. Pl. Mau-
ro Orbini „Szláv királyság” c. könyvében listát közöl azokról a szerzőkről és elsődleges forrá-
sokról (kútfőkről), amelyeket használt. Ma ezeknek a szerzőknek a többsége már nem ismert.
Sok név mellett az a megjegyzés áll, hogy „dannato autore”, ami annyit tesz: „kiátkozott szer-
ző”. A betiltott könyvek alaplistája mellett a megtisztított vagy megtisztítandó könyvekről is
készültek listák, azaz a részlegesen kijavítandókról. Különbizottságoknak joga volt eltávolíta-
ni a szövegek bármely részét, betiltani a kiadását, motozást végrehajtani a könyvárusító hely-
eknél, nyomdákban, megvizsgálni a könyvek szállítását a határokon. Minden kikötőben jelen-
voltak a szent törvényszék képviselői, akik csak akkor engedélyezték a kirakodást, ha meg-
győződtek arról, hogy a hajón nincs tiltott könyv. Az inkvizíció nemcsak az egyszerű halan-
dóktól kobozta el a könyveket, hanem a magas beosztású személyektől is. 1602-ben az inkvi-
zíció a király személyi lelkészének a könyvtárában is házkutatást hajtott végre. A spanyol ki-
rály megalázkodva kérte, hogy megtarthasson néhányat a tiltott könyvekből. A nagy inkvizí-
tor személyesen állított össze listát a királynak az irodalmi alkotásokból, amelyeket szabad
volt olvasnia. A könyvek tömeges elégetése pedig addig folytatódott, amíg meg nem semmi-
sült az (összes) írásos emlék a Nagy Birodalomról.

43.18-43.27 A földrajzi térképek kijavítása és helytelen dátumozása

43.28-43.56
Ma nem létezik mindent átfogó atlasz az összes napjainkig fennmaradt régi földrajzi térképek-
ről. Időről időre a különböző országokban csak külön térképeket vagy atlaszokat jelentetnek
meg. Azonban leggyakrabban a kitörölt vagy apró betűs részletek kinagyítása nélkül, amelyek
gyakran fontos információt tartalmaznak a kutatók számára.

43.57-45.21
Az országok és földrészek első leírásai nem minősültek tudományos térképeknek a szó mai
értelmében, hanem mindössze csak rövid listák. A térképészet fejlődésében a következő lépés
a térképek kör alakban való ábrázolása lett, amely három földrészre volt felosztva: Európa,
Ázsia, Afrika. Minden egyes szektor belsejében felsorolták a megfelelő országokat s népeket.
A part menti hajózás fejlődésével megjelentek a térképek az országok hozzávetőleges megraj-
zolásával. S csak a XV-XVI. században a nagy földrajzi felfedezések korszakában kezdtek el
az országok hitelt érdemlő körvonalakra szert tenni. A földrajzi elírások pedig részletesebbek-
ké váltak. Érdekes, hogy a XV-XVI. századi térképeken gyakran vannak jelen különböző te-
rületek, települések és folyók azonos elnevezéssel. Az a helyzet, hogy a Nagy Birodalom – a
hódításait kiterjesztve – a gyarmatosított területekre magával vitte az orosz-török földrajzi el-
nevezéseket. Ez nem meglepő. A hódítók megérkeztek a nem gyarmatosított földekre s távoli
hazájukról emlékként a területeket a számukra szokványos nevekre keresztelték.

45.21-45.50
De a XVII-XVIII. században Európában és Oroszországban elkezdték létrehozni és terjeszteni
a világtörténelem új változatát. A Scaliger-i Iskola történészei elkezdték kitörölni a krónikák
oldalairól Nagy Birodalom történelmét. Sok birodalmi elnevezés vagy egyáltalán eltűntek a
földrajzi térképekről, vagy átkerültek más helyekre. Például az evangéliumi Jeruzsálem.

45.50-46.17 Fomenko
Jeruzsálemet az Újszövetség ismerteti, vagy ahogy mi ma hívjuk, az evangéliumi Jeruzsálem,
Bizánc, illetve pontosabban a Királyi Város3 Birodalmának a fővárosa volt a XI-XIII. század-
ban. Mikor a Scaliger-i történészek elkezdték létrehozni a hibás, nem helyes történelmet, ak-
kor el kellett ferdíteniük a Királyi Város4 Királyságának a történelmét. Ezért kijelentették,
hogy a Bibliában leírt Jeruzsálem állítólag a jelenlegi Palesztina területén található.

3
Cár-Grád
4
Cár-Grád, szintén
46.17-47.22 Noszovszkij
Másik példa a Nagyságos5 Novgorod (esete). Több mint három (?6) századig ez nemcsak o-
rosz főváros volt, hanem az egész középkori Nagy Orosz-Horda Birodalom fővárosa is, amely
kiterjedt Európára, de Eurázsia más területeire is. A Nagyságos Novgorodnak Jaroszlavlot ne-
vezték a helyreállításunk (rekonstrukciónk) szerint: Jaroszlavl város a Volgán. Tágabb érte-
lemben azonban Nagyságos Novgorodnak nevezték az egész vladimiri-szuzdali Oroszország,
a Nagy Birodalom fővárosi tartományát, amelynek a központja Jaroszlavl volt, s amelyben
benne voltak más városok is, amelyek királyi szálláshelynek számítottak. Jaroszlavltől eltérő-
en, ahol a Birodalom közigazgatási szervei voltak találhatók, királyi szálláshelyek, ahol a ki-
rály udvara megszállt, különböző helyeken voltak: Szuzdalban, Vlagyimirban nagyon sokáig,
az Alekszandr-i Szlobodán, stb. Mindez a vlagyimiri-szuzdali Rusz (Oroszország). Azonban
utána a XVII-XVIII. században, amikor a történészek meghamisították az orosz történelmet,
Nagyságos Novgorodot papíron áttették a Volga partjáról a Volhova folyó partjára, Oroszor-
szág észak-nyugati megyéjébe (tartományába).

47.23-47.43
A hasonló manipulációknak köszönhetően az orosz területek sok régi elnevezése más orszá-
gokban, sőt más földrészeken kötöttek ki. A Góbi-sivatagba került a Mongólia elnevezés. In-
diának a Hindusztáni félszigeten lévő országot kezdték el hívni. A kínaiak szintén kaptak né-
hány régi orosz nevet.

47.44-48.33
Mindez a földrajzi térképek átszabdalásával kapcsolatos tevékenység írószobai munka volt, s
kizárólag papíron zajlott. Utána pedig a misszionáriusok-reformátorok, új térképekkel felvér-
tezve, megérkeztek Afrikába vagy Ázsiába, s közölték a helyi lakosokkal, hogy hogyan hívták
az országukat a régiségben. Valószínűleg a helyi lakosok elsőször értetlenkedve vonogatták a
vállukat, de idővel egyetértettek. S azok számára, akiknek a misszionáriusok történetei nem
bizonyultak meggyőző erejűnek, a reformátorok közelében mindig voltak máglyák, s más
meggyőzési eszközök. A földrajzi térképek átrajzolásának a folyamata legnagyobb valószínű-
séggel csak a XIX. században fejeződött be.

48.34-49.11
A régi földrajzi térképek kutatásában különleges helyet foglal el a kormeghatározásuk kérdé-
se. Hiszen sok térképen a készítés éve nincs feltüntetve. Azonban a történészek határozottan a
XIV-XV. századra teszik őket, vagy például a XVI. századra. De szemmel tökéletesen látható,
hogy ezeket a térképeket most újra kell datálni. Az írásos dokumentumok meghamisításának
és a földrajzi térképek átrajzolásának nagyszámú esete komoly kétségeket ébreszt a kormeg-
határozásuk helyességei iránt is.

49.12-49.18 Déjà vu (Úgy tűnik, hogy ez már volt)

49.18-51.08
1991-ig Anatolij Fomenko és Gleb Noszovszkij változatát (verzióját) a világbirodalom létezé-
séről és szétrombolásáról és a világtörténelem teljes földre kiterjedő meghamisításáról sokan
érdekesnek, de kevéssé hihetőnek tartották. Túlságosan nagynak tűnt az összeesküvés mérete.

5
Az orosz „velikij” szó többféleképpen fordítható. Pl. a nagynak, így is szerepel a történelemkönyvekben: ilyen-
olyan nagyfejedelem. Azonban az orosz szógyökben benne van a parancsolni szó is (velity), s akár a nagyfeje-
delem, s így a megszemélyesült Novgorod is, fordítható nagyságosnak is, mint – egyébként a magyar történe-
lemben egyedülálló módon – Rákóczi esetében is nagyságos fejedelemről beszélünk.
6
Sajnos Noszovszkij a számot érthetetlenül elnyeli. Csak találgatni lehet: 3-5?
De a Szovjetunió szétesése után több milliónyi ember, aki a poszt-szovjet térségben élt, saját
szemükkel látták, hogy a birodalom összeomlása után a történelem hamisítása elkerülhetetlen-
né válik. Hogy az évszázadok alatt egy államban együtt élő népeket szétválasszák, elegendő
sugallni a gondolatot a saját stílusukról és össze nem férésükről. Annak, aki még mindig nem
hisz a világtörténelem elleni összeesküvésben, egyszerűen ki kell nyitni a tankönyveket, ame-
lyeket a volt szovjet köztársaságokban adnak ki. Ukrajna, Grúzia, Kazahsztán, Lettország,
Litvánia, Észtország. Azt, amit ezekben a tankönyvekben írnak, nemcsak a valódi történelmi
tényekkel megy élesen szembe, hanem a józan ésszel is. Néha pedig a nemzetközi törvények-
kel is. Sajnos ezeken a tankönyveken egész nemzedéknyi fiatalember nőtt fel. Ez a mi időnk,
amikor bármely információ gyakorlatilag egy pillanat alatt továbbadható. Úgy tűnik, semmit
sem lehet eltitkolni, s legkevésbé meghamisítani. Azonban úgy tűnik, hogy a dolgok nem
annyira az információhoz való hozzáféréstől, hanem a tartalmától és a tálalásától függenek.

51.09-52.30
Ha az emberi tudatot lehet manipulálni a TV, az internet és a mobilkapcsolat korszakában,
akkor mit mondjunk azokról az emberekről, akik 300-400 évvel ezelőtt éltek. S ma is, akár-
csak azokban a távoli években, új államok új vezetői vallást váltanak, megpróbálván elszakí-
tani a gyökereitől. Például Ukrajnában megpróbálnak erőszakosan saját patriarchátust létre-
hozni, elszakítván a patriarchátust a moszkvai patriarchátustól. Más vallásokat erősítenek, el-
sősorban a katolikust. Új nyelvet hoznak létre, a korábbi egyszerű népi ukrán nyelvjárást po-
lonizmusokkal7 megtöltve, elutasítván az orosz nyelvet. Újraírják a történelmet, kitalálván ú-
jabb hősöket és újabb mítoszokat. Pontosan ugyanaz megy végbe, mint az Orosz-Horda Vi-
lágbirodalom felbomlása éveiben ment végbe a XVII. században. A történelmi hamisítások-
nak csak nagyon csekély hányadától beszéltünk, amelyek az utóbbi néhány száznyi év alatt
léteztek. A következő filmjeinkben nem egyszer vissza fogunk térni a történelemhamisítás
kérdésköréhez, s azokhoz új bizonyítékokat fogunk bemutatni.

52.31-52.48
A következő filmünkben beszélünk majd arról, hogy az elmúlt négy évszázad során hogyan
készítettek tankönyveket azok számára, akiknek el kellett hinniük Scaliger és Petarius törté-
nelmét.

7
Ez a szó valószínűleg lengyel eredetű szavakat jelenthet.