Академический Документы
Профессиональный Документы
Культура Документы
Alábbi írás többet nem akar, mint felhívni a figyelmet Hamvas Béla valószínűleg még a
szakértők számára is kevéssé ismert gondolataira a színházról, és e módon is rámutatni
a több mint száz éve született polihisztor, tanító, bölcs, a szellem hőse életművének a
magyar kultúra jövője és orientációja, a most következő évezredben elfoglalt helye
szempontjából szerintünk beláthatatlan jelentőségére. Nemrégiben a Premier hasábjain
a reinkarnáció eszméjének divatjáról írva, mottó gyanánt meglehetősen pontatlanul
idéztem Hamvasnak egy gondolatát, nem is írtam ki a nevét, úgy említettem, mint
"legkedvesebb tanáromat". Azt gondoltam, azért teszem ezt, hogy nevének tekintélyével
ne tetézzem cikkem könnyű súlyát az igazság mérlegén. Valójában szégyelltem, hogy
az évek múlásával egyre közelebb érzem magamhoz az ő gondolatait, mivel azok a mai
magyar baloldal (amelyhez kénytelen vagyok számolni magam, jóllehet, akárcsak
Tandori Dezső legszívesebben én is royalista lennék, ám valószínűleg más okból nem
lehetek az, mint ő: én úgy gondolom, egyetlen legitim királyunkat az Eklézsia keresztjére
feszítették) számára elfogadhatatlanok. Valóban tanárom volt Hamvas, de nem az
iskolában. Ott évezredek óta nem is tanítanak, hanem e földi borzalom kőkemény
játékszabályait vésik az agyunkba nekünk, gyermekeknek, kezdetben mit sem sejtő
állampolgároknak. Hamvas Béla igazán intenzíven húsz és negyven éves korom között
tanított engem. Eligazított. Nem személyesen – 1968-ban egy vidéki kórház
kloákaszagú tömegnyomorában halt meg - hanem városunkban titokban és kéziratos
formában terjedő művei útján. Scientia Sacra, Patmosz (Esszék I-II néven), Tabula
Smaragdina, Henoch Apokalipszise, Anthologia Humana és a többi.
Ebben az összefüggésben jelenik meg a színház is. Idézem Hamvast: " A Bábel
mátrixából érthető meg minden a valóságtól egészségtelenül elzáródó mű és törekvés.
Idetartozik a maszk, az áltatás, a szélhámosság, a szerep, a festék, az etikett, a faszád,
a hamis retorika, a pátosz. A színház az, ami e sok Bábelt leleplezi. A színház a
hieratikus káprázat jegyében áll. Hódolat az örök és szakrális máyá előtt. Mert a színház
forma, s ezért lényeg, s ezért valódi szám. A színházban a káprázat és a valóság egy,
úgy mint a világban egy a valóság és a káprázat. A színháznak is négy fala van, mint az
Egyháznak, de a negyedik fal a néző (nem pedig a kíváncsi) számára megnyílt, hogy
mindenki abba, ami történik, beleláthasson. A színpad a negyedik fal, vagyis a maszk
levétele. Különbséget kell tenni néző és kíváncsi között. A néző a színpadot és önmagát
egybelátja a tükörben a képben és a hasonmásban és ezért a valóság jegyében áll. A
kíváncsi a negyedik falat le akarja bontani, hogy más titkát kiszaglássza, és nem tudja,
amit lát, az saját maga. A kíváncsi a indiszkrét, a pimasz, a szégyentelen, a mohó, aki
élet-kapzsiságban szenved. A színész is idetartozik. A színész a káprázat és a valóság
közvetítője, aki a nézőnek a valóságot a káprázat nyelvére fordítja le. Ide tartozik a
szerep, de az az ember is, aki szerepéből sohasem esik ki, az úgynevezett karakter.
Annál rosszabb neki. A karakter, mint mondják, a butaság egyik felsőfoka nélkül
elképzelhetetlen. Maszkjában eszelős komolysággal hisz. De ha itt a karakter, itt van a
komédiás is, aki a szakrális maszkot nem veszi komolyan, és az életet elvicceli. S ha ide
tartozik a színész, akkor ide tartozik a ripacs is, aki sem valóság, sem káprázat, csak
kulissza. Guarda e passa. Nézd meg és menj tovább."