Jókai életművének egyik különleges darabja Az arany ember (1873).

A társadalmi regények,
irányregények közé sorolható. A téma fontos mellékszála Magyarország kapitalizálódása, a
főhős a modern kor alakja, vállalkozó szellemű polgár.

A regény alaptémája a boldogság elérhetősége a modern világban.. A főszereplő, Timár Mihály

életét, sorsát elsősorban szerelmei határozzák meg. Timár, Jókai más hőseivel szemben,
állandóan tépelődik, őrlődik, szenved. Nem képes dönteni, felelősséget vállalni, morális kételyei
nem cselekvésre, hanem állandó menekülésre késztetik.

Timár fejlődő hős, a társadalmi érvényesülésért mindenre képes, tehetséges karrieristából

fokozatosan válik az üzleti világtól, a vagyontól, majd a társadalomtól is elidegenedő emberré. A
különleges lélektani helyzetet nemcsak szerelmei, érzelmei okozzák, hanem az az
ellentmondás, mely társadalmi sikerei és személyes vágyai között feszül. Személyes
boldogságát a világ számára nem létező Senki szigetén találja meg.

Timár az ókori mítosz hősének, Midász királynak modern kori alteregója. Timár „szamárfüle”
becstelensége, meggazdagodásának erkölcstelen kezdete (a katonáknak eladott, elázott
gabonából készült kenyér; telekspekuláció; Timéa vagyonának eltitkolása – Timár szerint
ellopása). Hiába lesz később sikeres, hiába sok jó cselekedete, önzetlensége, nagyvonalúsága,
gondoskodása, hiába kétségbeesett küzdelme a sikertelenségért, a bukásért, eredendő bűne
alól nincs megváltás. Mivel képtelen a cselekvésre, sodródik, menekül, gyötrődik, kettős életet
él. Mégsem negatív hős, hiszen küzdelmei, szenvedése emberivé teszik, problémái átélhetőek,
érthetőek.

Szimpatikussá, vonzóvá, pozitív hőssé teszik ellenfelei is. A történet negatív figuráinak
magatartása, cselekedetei jóval erkölcstelenebbek, aljasabbak, mint Timáré. Csakhogy
ellenfeleinek nincs bűntudata, lelkifurdalása. Brazovics Athanáz vagy Krisztyán Tódor
aljassága, gonoszsága tudatos, ők alkalmazkodtak a világ törvényeihez, a pénz uralmához.

Jókai pesszimizmusának oka a pénz emberekre gyakorolt hatalma. Miként a XIX. század
számos írójának – pl. Balzac, Thackeray, Dickens – műveiben is ez az alapmotívum. A modern
világ, a kapitalizmus riasztó ellentmondása a jóléthez, gazdagsághoz tapadó bűn. Az „új világ”
talán túlzottan leegyszerűsített törvényét – a vagyon és bűn kapcsolatát – Krisztyán fogalmazza
meg a történet tragikus tetőpontján (lásd Timár és Krisztyán jelenete a balatoni villában).
Érdekes párhuzama ez Jókai művének BalzacGoriot apó című regényével, melyben szintén egy
alvilági figura, Vautrin fejtegeti hasonló nézeteit.

Timár gyötrődésének magyarázata az is, hogy úgy érzi, hiába nem önző, hiába akarja vagyonát
nemes célokra fordítani, hiába segít másokon, ezeknek értékét, helyességét megkérdőjelezi,
hamissá teszi eredetük. (Hasonló motívum jelenik meg PetőfiJánosvitézében, amikor a főhős
nem képes a zsiványok rablott kincsével megoldani sorsát.) Timár számára az emberek hálája,
köszönete csak fokozza szégyenét, bűntudatát, s a világ bűnössége sem változtat ezen. Timár
idealista, képzete szerint a tisztesség, becsület csak az egyszerű emberek, a szegények sajátja
vagy azoké, akik nem ebben a világban, nem a társadalomban élnek. A regény elején Tereza
mama fogalmazza meg a Senki szigetének törvényeit, melynek sarokpontja, hogy itt nincs pénz,
nincs tulajdon, ez a világ „mentes a civilizáció ártalmaitól”.
A regény főhőse sorsának megoldódása csodaszerű. A végső kétségbeesésében
öngyilkosságra készülő Timárt legnagyobb ellenségének halála menti meg. A rianás természeti
csoda. A természet mint igazságot szolgáltató erő Jókai más regényeiben is felbukkanó
motívum. A természet „beavatkozása” azonban nem végzetszerű, inkább az isteni gondviselés
megnyilvánulása. A természet tökéletessége Isten igazságosságának és tökéletességének a
jelképe az emberi társadalommal, a civilizációval szemben.

Timár utolsó visszatérése a Senki szigetére szimbolikus szakítás a társadalommal, a társadalmi

sikerrel, karrierrel, visszatérés a természetes állapotokhoz, Jókai idealista rousseau-izmusa. A
sziget mint motívum az utópiákból eredő tökéletes helyszín, s Jókai valósággal szembeni
pesszimizmusának bizonyítéka: a való világban, az emberi társadalomban az író nem lát
lehetőséget a tiszta, becsületes, igaz életre. Épp ezért különleges és talányos a mű befejezése.
A boldog öregember, akinek neve Senki, mégis a valóság szférájába helyezi a boldogságot,
tehát a pesszimizmus mögött mély hit és optimizmus rejtőzik, ily módon az epilógus
újraértelmezteti a történetet az olvasóval.

Jókai e regényének jellegzetességei a jelképek és a mesei motívumok. A két fő helyszín

(Komárom, Senki szigete) is jelkép, a főhős is szimbolikus alak, de a cselekmény menetének is
van meghatározó jelképe, a Hold.

A cselekmény kibontakozásában szerepe van amesei hármas számnak, és egyes szereplők is

mesebeliek. Timárnak három akadályt kell legyőznie: a természetet (vaskapui kaland), a világot
(gazdaggá kell válnia) s végül önmagát (választania kell); három nőalak határozza meg életét
(Timéa, Noémi, Athalie).

A Hold-motívum is összekapcsolódik Timár próbatételeivel: Ali Csorbadzsinak utolsó szava ez,

Timár karrierje, gazdagsága a vörös félholddal jelzett zsákokba rejtett kincsekkel indul, s élete
válságos pillanatában (öngyilkosságára készülve) az égitest jelenik meg, mint a halálba csábító
erő.

Mint Jókai sok más művében, e regényben is fontos szerepe van a leírásoknak, a
természetábrázolásának. A rianás epizódja annak bizonyítéka, hogy a természetnek a
cselekményben is kulcsszerepe van. A regény kezdete is egy csodálatos természeti kép, a
Vaskapu-szoros leírása. A helyszín leírásában Jókai festői eszközöket alkalmaz, a táj szinte
érzékelhetővé válik, s a képi szépséget kiegészítik a fantázia elemei is. A Senki szigetének
bemutatásában inkább a tudományos leírás eszközeit alkalmazza az író. A Vaskapu leírására
emlékeztet, de még annál is plasztikusabb és líraibb a téli Balaton megjelenítése. A Balaton, a
balatoni táj Jókai egyik kedvelt helyszíne.

alterego: hasonmás; valakire emlékeztető, esetleg azt helyettesítő személy.

A mű cselekményének fő szála Timár vívódása szerelmei, Timéa és Noémi között. Timéa, a

gyönyörű török leány, Timár szerelmének tárgya annak nyilvános, társadalmi életében. A főhős
mindent elkövet, hogy boldoggá tegye, végül mégis végérvényesen boldogtalanná teszi. Timéa
egzotikus keleti szépsége rabul ejti Timárt, s teljesen félreértve a nőt, mindent megtesz azért,
hogy Timéa visszanyerje szabadságát, társadalmi rangját, vagyonát.
Timéa – az elérhetetlen, megközelíthetetlen „alabástrom-szobor” – a téves út jelképe, ahhoz a
világhoz tartozik, ahol Timár megtalálja az anyagi boldogságot, a társadalmi érvényesülést, a
karriert. Mártírrá, áldozattá azért válik, hogy Timárt mindvégig figyelmeztesse bűnösségére: az
a legboldogtalanabb, aki miatt minden történt, s akinek Timár szerencséjét köszönheti. Timéa
áldozatvállalása, kitartása férje mellett, vállalkozásainak intézése csak fokozzák a főhős
szenvedéseit, különösen azért, mert Timéa sohasem kérdez, nem kíváncsi arra, hogy férje
merre járt, mit tett hosszas távollétei alatt. Timár akkor teszi végérvényesen boldogtalanná,
amikor még egyszer, utoljára, segíteni akar rajta: Dódi levele leleplezi ugyan Athalie-t, de Timárt
is. Ez az utolsó világi jó cselekedet Timéát (a társadalomban élő embert) örök boldogtalanságba
taszítja.

Noémi a természet tiszta és ártatlan világának, Timár másik énjének, boldogságának jelképe.
Szépsége, vidámsága, vitalitása Timéa ellenpólusává teszi. Külső jegyei is ellentétesek vele (pl.
szőke), de benne is felfedezhetők a mesebeli jó tündérek, aranyhajú királykisasszonyok
vonásai. Timár hosszú ideig vele szemben is lelkifurdalást érez, úgy érzi, őt is meglopja. Kettős
életének boldog szigetén is alárendelt, bűnös ember, a szigeten élők hálája, szeretete
ugyanúgy bűntudatot ébreszt benne, mint a külvilágban az embereké.

Athalie bizonyos értelemben Timéa gonosz mostohája, hisz a török lány miatt veszti el
boldogságát, szerelmét, részben Timár lelkiismeretének gonosz démona. Amikor leleplezi
Timéa és Kacsuka szerelmét, azt hiszi, hogy Timéának árthat, holott Timárt ébreszti rá, hogy
mennyire boldogtalanná tette feleségét. Az a típus, aki saját szerencsétlensége miatt csak
annak képes örülni, ha másokat is szenvedni lát. Fő ellenségének természetesen Timéát tekinti,
hisz ő az, aki szebb nála. Végső soron sikerül bosszút állnia, az ő utolsó szavai leplezik le
Timárt, s teszik tönkre Timéa lehetséges boldogságát. Athalie, a harmadik nőalak jelenléte az
egyszerű pozitív-negatív ellentétpárt (Noémi és Timéa) teszi bonyolultabbá, illetve e
hagyományos ellentétet átalakítja. Timár mindkét szerelmével szemben – morális értelemben –
alárendelt, egyedül Athalie-vel egyenrangú, s mégis, bizonyos értelemben, vele szemben a
legkiszolgáltatottabb.

A történet negatív hőse azonban nem Athalie, a bosszúálló, hanem Krisztyán Tódor, a bűnöző-
kalandor. Krisztyán másokról csak a rosszat képes feltételezni. Gondolkodását az határozza
meg, hogy mivel mindenki aljas, mindenki önző, ezért az ember egyetlen lehetősége, ha még
aljasabb, még önzőbb másoknál. Jókai, a maga teremtette hagyományoknak megfelelően,
természetesen megindokolja Krisztyán jellemének okát, ugyanakkor változásra képtelen
gonosztevőnek ábrázolja.

Timár vele szemben is világi megoldást választ, abban reménykedik, hogy a pénz, a gazdagság
megváltoztatja majd (ezért küldi Brazíliába). Kísérteties visszatérése, s elhatározása, hogy
tönkreteszi Timárt, a főhős számára végzete beteljesedését jelenti. Az amúgy is mélyponton
lévő Timár elfogadja sorsát, úgy érzi, hogy Krisztyánnal szemben sincs joga saját akaratának
érvényesítésére, elfogadja, hogy ellenfele képviseli az igazságot.

Krisztyán sem csupán ellenpólusa a pozitív hősnek, hanem parabolikus figura, a modern
társadalom képviselője. Halála így nemcsak helyettes áldozat (mivel Timár ruhájában és
tulajdonaival a zsebében hal meg, így a világ számára Timárként), hanem szimbolikusan az új
kor, a modern világ halála is. (Ehhez hasonló motívum figyelhető meg MadáchAz ember
tragédiája című művében, a londoni színben).
A történet mellékalakjai közül kiemelkedik Tereza mama, aki újkori Robinsonként irányítja a Senki
szigetét. Jókai határozott, erős, nemes lelkű asszonyai közé tartozik, aki képes felülemelkedni a
viszontagságokon, bár Krisztyán gonoszságával szemben ő is tehetetlen. Azért is fontos személy, mert
azoknak az erkölcsi és erkölcs feletti értékeknek a képviselője, melyek alapvetően Timár értékrendjét is
meghatározzák.

Brazovics Athanáz a gyorsan meggazdagodott, vagyonos kereskedő alaptípusa. Számára csak a

haszonszerzés a fontos, nem riad vissza az aljasságtól sem (kihallgatja üzletfeleit), mivel azonban
ostoba, Timárék könnyedén becsapják és tönkreteszik. Timár alakjának egyik ellenpólusa, szerepe, hogy
Timár bűnössége relativizálódjék. Felesége, Zófi mama, ártatlan, de buta és korlátolt.

Kacsuka,Timár barátja és vetélytársa szintén a főhős alakját, jellemét árnyalja. Okos és megfontolt,
tisztességes és hűséges (Timéához), de nem mentes a bűnöktől sem. Ő adja az ötleteket Timárnak,
melyekkel kezdetét veszi a főszereplő gazdagodása, ötletei azonban arról tanúskodnak, hogy
pragmatizmusa mások kárára érvényesül. Neki nincs lelkifurdalása, mint Timárnak, elfogadja a világ
törvényeit. Kacsuka épp annak a tisztesség-tisztességtelenség mezsgyéjén való lavírozásnak a
képviselője, mellyel a főhős is megpróbálkozik, de Timár erkölcsi érzéke ezt nem képes elfogadni.

Jellegzetesen jókais, kedves népi alakja a regénynek Fabula János. A beszélő nevű figura a történet
forrása, hisz ő nevezi Timárt először arany embernek.