Művelődési ismeretek – esszé

(Németh Zoltán BA II. zeneszerzés) 2016. 12. 20.

December 3-án döntöttem úgy, hogy itt az idő, hogy elmenjek egy kiállításra.
A Műcsarnokot választottam. Többfajta kiállítást is meg lehetett tekinteni, köztük a
„Kertek és műhelyek” nevet viselő kiállítássorozatot, melyben a modern kortárs
képzőművészet széles spektrumának bemutatását tűzte ki céljául. Viszont
konzervatívabb ember lévén, inkább választottam a számomra vonzóbb témájú „Az
első aranykor” című kiállítást; ez a Monarchia idején lévő közép-európai festészet
virágkorára hívja fel a figyelmet, és prezentálja a nemzetek individuálissá váló,
sajátos jegyekkel bíró festészetét.

Több alcímre volt osztva a kiállítás, helyileg is el voltak választva a bemutatni kívánt
képek az alcímek szerint.

Az első cím: „ A tájképfestés 'aranyfedezete' idealizmus és szépségkultusz”.

Láthattam többek között a későromantikus magyar tájképfestészet egyik mesterének,
Ligeti Antalnak a „Szob a Duna mellett” c. festményét, Jellegzetessége a választott
tájmotívum tágas, széles perspektívájú láttatása.
Továbbá Mészöly Géza „Tanya” c. műalkotása megfogott, érdekessége, hogy a képen
szereplő emberek a táj részévé válnak.

Ezeket követően kettő gigantikus kép fogadott, az egyik Ferenc Józsefet, a másik
Erzsébet királynét ábrázolta. Mindkettő Eduard Swoboda osztrák festő alkotása.

A második alcím: „Horvát historizmus”

Itt érdemes kiemelni Vlaho Bukovac – grafikusan percíz, naturalista, világos palettája
az újdonság erejével hatott - és Medovic nevét. Mindkét festő életművének zömében
szerepelnek történelmi tárgyú képek.

A harmadik alcím: „Realista-naturalista fordulat”

A művészi alkotásokon olyan témák jelentek meg, amik eddig egészen szokatlanok
voltak: az elesettek nyomorát, egyéni tragédiákat festettek meg, sokszor fotografikus
precizitással. Ezekre példa Révész, Csók és Thorma némely elmélyült, szociális
empátiáról tanúskodó nagyméretű, jó technikai tudással megfestett képeik.
Hatása alatt voltam különösen Mednyánszky képeinek. Gazdag életének kettős
vonulatából inkább tájképeivel szimpatizálok, mintsem a figuratív alkotásaival.
Képei láttán hangulatokat, mágikus energiát érzek, szerintem minden egyes
tájképénél igyekszik a táj jellegzetességét megragadni, és ezáltal képei nem laposak,
mindig lehet bennük valami újat, egyedit felfedezni...
A következő részleg lengyel festők munkásságát igyekezett bemutatni.
Nem voltak rám nagy hatással. Viszont egyértelmű, hogy világszemléleti változás
történt, mely megtörte a historizmus és a realizmus uralmát, és teret adott a
szimbolizmusnak.

Majd átsétálva a cseh festészet remekműveihez, valóban nagyobb nyomot hagyott

mint a föntebb említett.
Szemem elé tárult Jan Preisler „Tavasz” c. triptichonja. Kissé melankolikus, pedig a
címét olvasván egy üdébb, sokkal élénkebb színhasználatot várna az ember.
Mucha Alfons „Egy nő dicsérete” c. műalkotása, szerintem grafikailag ma is egész
aktuális. Utánaolvasásomból kiderült, hogy színházi előadások plakátjait készítette,
és próbált nem a képen ábrázolt konkrét jelenetre helyezni a hangsúlyt, inkább a női
alakra, a díszes ruhákra, a csillogó ékszerekre, amik minden bizonnyal a nézelődő
figyelmét magával ragadták.

Ezt követően – egy zenész számára különleges dolog – láttam meg a Beethoven-
zeneszoba feliratot. A négy pannót Joseph Maria Auchentaller festette a családi villa
zeneszobájába. Kedvenc szimfóniájuk a Pastorale volt, amit zongoraátiratban maguk
is játszottak. A pannók a mű témáját követik, viszont nem a pontos programot, hanem
a természeti élmények szülte érzelmeket fejezik ki. Mindegyik kékes árnyalatú, és az
éjszaka van lefestve, inkább asszociálok egy noktürnre.

A magyar festők közül voltak főként Lotz Károlynak, Vaszary Jánosnak, Ferenczy
Károlynak, Rippl-Rónai Józsefnek és Szinyei Merse Pálnak képei. Minden egyes
festmény remekmű, viszont nem szeretnék ezekre kitérni, mivel ezek közül sokat már
a Nemzeti Galériában már láttam, tehát a tapasztalatokról az előző esszémben már
beszámoltam.

Összességben élveztem a kiállítást. De mivel csak egy kis korszak alkotásai voltak
összesűrítve, eléggé egyhangúnak éreztem őket. Ez bizonyára szubjektív, egy
művészettörténész biztosan másképp vélekedne.

(Igazoló kép: A Beethoven-zeneszobánál)