2012. január 6., 7., 8., péntek–vasárnap kilato@magyarszo.

com KILÁTÓ 21

ÖTVENÉVES A
A leghidegebb
éjszaka n CZIROK ATTILA

hol vagy már

április virágai
hervadoznak emlékeimben
SZERKESZTI: KONTRA FERENC LI. évfolyam, 1. szám
nem vagy már
csak

Gondolatok az anyaságról
távoli villanások
a rám telepedő
télsötétben
n POTOCZKY LÁSZLÓ a leghidegebb
karácsony éjszaka volt

H
armincat hordok magamban, harminc izzó kályhám mellett
gyönyörűséges ikret; sorban, egymáshoz
préselődve, moccanatlanul várják, hogy lángoló érintésed
meglássák végre a napvilágot. Egyformák, már tüzével
amennyire az ikrek egyformák lehetnek: a harci-
asabbaknak alig észrevehetően hegyesebb a feje, s a kérdéssel
a tunyák inkább derékban tömöttek, némelyik- ha álomra hajtom fejem
nek pedig a bőre haloványabb egy leheletnyivel. jön-e fényes angyal
Hogy mennyi időkülönbséggel fognak a világra
jönni, nem tudom: lehet néhány másodperc, de vagy angyalaink sokasága
akár hosszú órák, sőt, napok is, igazából nem érde- szárnyaikkal betakarják-e
kel, egyformán fogom szeretni őket, és a szívem is
egyformán fog fájni értük.
üreges kisemmizett
Szerencsére nem vagyok egyedül, együtt vajú- lelkemet
dom a többi várandóssal, harmincan vagyunk mi is, a takaró alatt
harmincan fekszünk egymás hegyén-hátán ebben
a szűk, deszkafalú szobában. Nem panaszkodunk,
másoknak sincs jobb sorsa, inkább örülünk annak, hatatlan kegyetlenséggel máris leszakított egy darabot törzsükből,
amink van, tökéletes, karcsú testünknek, melynek ami aztán kipattan a szűk kamrából, mintha nem is hozzájuk tarto-
hosszában finom barázdákba redőzik a bőr. Egyedül zott volna, ők meg, testük még meglévő csonkjával, a fájdalomtól
a sötétség fáj, még a közvetlen szomszédunkat sem megvadulva, őrült száguldásba kezdenek: végigrontanak egy sötét,
láttuk, amióta ránk szegezték a tetőt. síkos folyosón, melyben testvéreik megpörkölődött testének bűze
Van valami, amiről a többiekkel nem merek vegyül a fegyverolaj szúrós szagával, de egyetlen pillanatra sem
beszélni: attól félek, egyik magzatom halott. Vala- torpannak meg, hívogatja, csalogatja őket az alagút végén a fény,
mi elromolhatott benne mélyen, legbelül, talán élettel kecsegtet, de mihelyt elérik a folyosó végét és kitágul a tér,
már el is pusztult, egyedüli reményem, hogy a sor melyben ők oly aprók, mégis oly fontosak, máris megérzik a halál
legvégén van, de legalábbis a közepe táján, mert leheletét, ők maguk hordozzák magukban, ahogy végigsüvítenek
ha ő megszorul, márpedig meg fog, akkor a többi- a levegőn. Egyesek egész hosszasan szárnyalnak, másoknak viszont
eket is meggátolja a világra jövetelben. Egymásra még annyi sem jut ki, hogy megízleljék a létezés zamatát, máris
torlódnak szegénykéim, s bárhogyan is erőlködnek, beteljesül a sorsuk.
örökre méhem sötétjében ragadnak, idővel megva- Mihelyt véget ér vajúdásom, kiszipolyozott testem eldobják, a
kulnak és süketek lesznek, a hosszas várakozástól földön heverek üresen és lehasználtan, bakancsok taposnak sárba-
pedig bénák, aztán a bőrük is elsenyved, összeaszik, vérbe, csontok porával behintett avarba, de mindez nem fáj, jófor-
mígnem egészen kicsikére zsugorodnak, hogy csak mán meg sem érzem, egyedül azon rágódom, hogy vajon milyen
úgy zörög majd a hasam tőlük. végzet érte gyermekeimet, puha húsban, porhanyó földben fejez-
De talán nem is lesz olyan szörnyű, ha így törté- ték-e be rövid szárnyalásukat, vagy csontnak, fának, betonfalnak
nik, legalább egypáran megmaradnak nekem, mert rontottak, nem is sejtvén, hogy kurta létezésük még arra sem volt
csupán egyetlen aprócska lökés, amivel elhagy- elegendő, hogy annak egyetlen célját beteljesítsék.
nak engem, örvendeni sem tudok nekik, azonnal egy sötét, még
a méhemnél is szűkebb kamrába nyomulnak egyenként, ott aztán
csöndben, kábultan hevernek, általában csak a másodperc töredé-
kéig, de az sem kizárt, hogy hosszú órák, napok várnak rájuk, míg
végre rácsapnak a fenekükre. Sírásuk fülhasogató, talán sejtik, életük
csupán egyetlen villanás lesz, mert valami ismeretlen erő fölülmúl-
Útközben n KÁICH KATALIN

2. sa alól teljesen kiszakadt, agyonintellektualizált, rá-

M
úló életem során sok mindent megtapasztaltam,
ami ma már lehetővé teszi számomra, hogy időn-
ként, a cseppet sem lélekemelő körülmények elle-
nére, ne csak elviseljem a meghasonlott létezés különböző
megnyilvánulási formáit, de el is tudjam azokat fogadni,
sőt egyre gyakrabban meg is mosolyogjam őket.
Az egyik nagyon lényeges lecke, amit elsajátítottam,
abban mutatkozik meg, ahogyan a be nem teljesült kíván-
ságaimat minden nagyobb megrázkódtatás nélkül veszem
tudomásul. Menet közben ugyanis sikerült felismernem,
hogy megvalósuló életem folyamán minden segítséget
megkaptam/megkapok életfeladatom célkitűzéseinek
realizálásához. Számos esetben a segítség éppen az elém
tornyosuló nehézségek, akadályok révén kínálta/kínálja fel
a problémamegoldást, így azután ma már egyre ritkábban
berzenkedem amiatt, hogy valami nem úgy alakul, ahogyan
azt én elképzelem/elképzeltem.
Elmondhatom, hogy ráeszméltem a „legyen meg a Te
akaratod” semmivel össze nem hasonlítható, mérhetetlen
varázserejének előítélet-mentes bizonyosságára: mindenki
számára egyformán adott és biztosított jótékony, életgazda-
gító hatása, csak meg kell tanulni feltétel nélkül elfogadni.
A mai ember számára ez a legnehezebb, pedig meghökken-
tően egyszerű és csodatevő törvény ez. Ebben a valóságtól
teljesen elrugaszkodott, agyonkomplikát, korlátlan önzésbe
fulladt virtuális világban azonban már egyre kevésbé lehet
érzékelni lélekgyógyító következményeit.
A régi, léleklátó bölcsek közül sokan és sokszor
elmondták, hogy minden úgy van jól, ahogyan van.
Ez a kijelentés a mai, a természet törvényeinek hatá-
cióra felesküdött és hamis megistenülésbe gabalyodott
ember számára egyfajta szentségtörésnek tűnik. A ma
embere képtelen felismerni azt, hogy a vak vezet világta-
lant szlogen zászlóvivőjeként egyre inkább a kiúttalanság
felé sodródik, és tulajdonképpen mindent megtesz annak
érdekében, hogy ne legyen jó mindaz, ami van.
Amióta tudatosodott bennem, a „legyen meg a Te akara-
tod” életnemesítő és életminőséget javító hatásának a felis-
merése, megszívlelve és megfogadva azt, nagyon sokszor
megtapasztalhattam, hogy miképpen válnak mindennap-
jaim sokszínűbbé, tartalmasabbá és főleg értelmet adóvá.
Ugyanis bármennyire hihetetlennek tetszik, de egy-egy
nem teljesülő kívánságnak igen áldásos kimenetelei is
lehetnek.
Amikor pl. néhány évvel ezelőtt Izlandon jártam, és
lemaradtam a Grönlandra induló repülőről, igencsak elke-
seredtem. Csakhogy közben kiderült: az Atlanti-óceánon
átrepülő gép meghibásodott, ami eléggé kellemetlen félel-
meket generáló érzésekkel töltötte el a turistákat, arról
nem is beszélve, hogy az egy nappal későbbi visszajövetel
sem ment simán. Az átélt szorongás és rettegés ugyancsak
nyomot hagyott az utasokon: az átvészelt nyomasztó érzel-
meken igen nehezen tudtak túladni.
Nekem viszont egy általam választott, csodálatos kirán-
dulás révén lehetőségem nyílott egy múltbéli félelmem
feloldására. Nevezetesen egy szerfelett keskeny, meredek út
akadályaival sikerült megküzdenem annak köszönhetően,
hogy nem az én akaratom érvényesült. Ennek köszönhettem
azt, hogy izlandi utam is a teremtés teljességének felhőtlen,
meghitt és harmonikus megélése lett.
22 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com
A virtuális valóság útjain
B
artha Géza, a Magyar Szó egykori munkatársa, Újvidék első
fotóriportere, akinek a fotóiból összeállított naptárt éppen
most adta ki a Forum Nyomda, a maga korában hasonló-
képpen úttörőnek számított a fényképezés terén, mint unokája két
évtizede a számítógépes animációk készítése terén.
Manapság – mondja beszélgetésünk során Aleksandar Štiglić
animációtervező – már minden sokkal könnyebb: bármi újat kelljen
is elkészíteni, az alapok már adottak, az interneten minden egyes
lépés részletes leírása viszonylag könnyen megtalálható. Akkori-
ban azonban, amikor nálunk még gyerekcipőben járt az animáció
készítése, a legtöbb dologra az embernek saját tapasztalata, előtu-
dása által kellett rájönnie. A kezdeti nehézségek ellenére azonban
– folytatja – a nagyapának mégis sikerült „megfertőznie” a képek,
fotózás iránti szeretetével.
Amikor Aleksandar Štiglić Újvidéken van, családjával tölti a
legtöbb időt: édesanyja, Stiglity Mária és nagyanyja, Bartha Anna
társaságában
– A nagyapám művészfotós volt, emellett harminc éven át orvo-
si szakfotósként is dolgozott az egykori tartományi kórházban, s a
szakfényképképezés úttörőjének számított. A film, fénykép irán-
ti érdeklődést mi, unokái így már gyerekko-
runkban lépésről lépésre elsajátíthattuk. Rám a
legnagyobb hatással kétségkívül az volt, amikor
a fényképek előhívását láttam. Valóságos mági-
aként hatott, ahogyan a fehér papíron felsejlik
a kép.
n Mit kell pontosan számítógépes animá-
ción értenünk, hogyan fogalmazná meg: mi
mindennel foglalkozott?
– Minden országban másmilyen elnevezést
használnak ugyanerre a munkára. A lényeg
voltaképpen az, hogy egy virtuális valóságban
vagyunk, ahol speciális effektusokat, környe-
zetet, mozzanatokat dolgozhatunk ki filmek,
műsorok, reklámok céljaira.
n Hogyan került külföldre? Ha jól tudom,
Budapest volt az első állomás...
– Ellátogattam a pesti számítógépes kiállítás-
ra, ahol a szerencse folytán kapcsolatba kerül-
tem egy újonnan megalakult vállalattal, munkát
ajánlottak, én pedig kihasználtam a kínálkozó
lehetőséget. Mindez 1991-ben történt. Ettől
kezdve, mondhatni, rendszeresen váltogat-
tam a világvárosokat a munkám folytán, attól
függően, éppen hol volt rám nagyobb szükség.
Magyarországról Izraelbe kerültem, a keleti piac
számára animációs szoftvert készítő cég aján-
lott munkát. Onnan később Norvégiába, majd
Hongkongba jutottam. Végül pedig Angliában a
BBC munkatársa lettem, a Bolygók című isme-
retterjesztő sorozat grafikai-animációs megmun-
kálásán dolgoztam.
n Ugyanazt a munkát végezte a világ számos
pontján. Vannak szembeötlő különbségek az
elvárások, a körülmények terén? Hol találta
meg önmagát?
– Minden helynek meg lehet találni az érde-
kességét. Ha azt kéri, mégis válasszak ki egyet a
sok közül, talán Hongkong mellett döntenék. A
különbözőségeknek ilyen sokaságát sehol másutt
nem tudtam felfedezni. Egy egészen másféle
n VIRÁG ÁRPÁD
Bartha Géza
kultúráról, gondolkodásmódról, s mondhatom: „működési elvről”
és világról van szó. Valódi metropolisz, ahol az utcán is alig lehet
haladni. Úgy alakult viszont, hogy magam mégis egy szigeten laktam,
melyet a teljes zajmentesség, békés idill jellemzett. Talán e kettősség,
a békés szigeti élet és az óriási város túlzsúfoltságából eredő élmé-
nyek váltották ki bennem a város iránti szimpátiát. Annyi bizonyos,
hogy az életritmus ott a leggyorsabb, s a munka megszervezése a
legapróbb részletekre is kiterjedt, a pontosság határoz mindent meg.
A Vajdaságra is jellemző kényelmességet leginkább talán Norvégi-
ában találtam meg.
n Miért éppen az animáció világa?
– Azt hiszem, a számítógépes animációtervezés mindannak a
szintézise, amivel korábban foglalkoztam, amit korábban tanultam.
Az újvidéki Đorđe Natošević Általános Iskolának volt egy animációs-
film-stúdiója, ahol már tizenkét évesen bele tudtam mélyedni ebbe
a szenvedélybe. Később videózással, informatikával is foglalkoztam.
Az újvidéki Művészeti Akadémia rendezés szakát fejeztem be, közben
fotóztam is. Úgy érzem, egyenes következménye az elmondottaknak
az, hogy az animációk világában kötöttem végül ki.
(A mai Kilátót Bartha Géza fotóival illusztráltuk)
2012. január 6., 7., 8., péntek–vasárnap
Éj hercege
A vízköröszti csoda története n PÓSA KÁROLY
Kanyó Zoltán emlékének
A
z újesztendő hetedik napján két gazdátlan párát találtak a Kus-
túr út melletti Csonka Krisztusnál. Mindkettő föl volt fejzőz-
ve. Néztek nagy, fénylő szemükkel, és amikor elvezették
őket, a kötőfékjük a fagyos réti földet súrolta. Éj hercegének a
lovai voltak.
*
Már egy ideje tervezte, de valami mindig közbejött. Hogy pont
mostanra maradt, arról igazán nem tehetett.
Az egész napot a háza csöndjében múlatta. Metszett pohárból
itta borát. Juhfarkot. Azt szerette ő is, meg az egykor volt három
cimborája. Amikor barátja, a kisfiús mosolyú zenész a gitár húrjai
közé csapott, hangosabban énekeltek tőle. Olyankor koccintott a
csapott vállú, szakállas festő a potrohos fiskussal, és közös akarattal
rímeket faragtak a folyóról. Négy hajdani jó barát. Tréfás pózba
vágták magukat, és zengedeztek.
Késő délután már sötét volt odakint, mint az ármány. Úgy hatá-
rozott, hogy világot gyújt. Vesződött egy sort a kanóccal, nehezen
gyulladt, átázhatott a gyufa a zsebében. Aztán már vissza se dőlt
priccsére. Nézte tűnődőn a faggyúgyertya karcsú lángját, melynek
fénye őszülő fejére bólogatott. Vízköröszt napja volt. Ezen a napon
született. Mondják azt is, hogy teliholdas éjjelen jött világra. Most is
itt lett volna ideje, de borús idő járta. Nehéz csöppeket hullajtottak
a fázós ködfellegek.
Hatvankét év.
A pilács gyönge melegének csókját a homlokán érezte.
Régebben, vagy más alkalommal, nem spekulált ilyesmiről. De
az év kezdetekor, a hatodik napon mindig visszarévedt, számot
vetett, mint ahogy az öreg Isten tehette volt, a teremtés utolsó előtti
napjának alkonyatán.
A táncikoló gyertya lángja pedig mutatta a múltat. Lassú képek-
ben tünedezett föl eddigi élete. Ahogy tenyérből pörögnek lefelé
a búzaszemek. Minden mag egy esemény, egy ismerős név. Egy
elfeledett mosoly, érdekes történet vagy tünékeny pillanat. Lehe-
tett friss kalács illata, asszonyi tekintet, simogatás, ritka öröm, sűrű
bánat emléke. Vagy csak egyszeri, vissza nem térő gondolat, mely
játszi könnyedséggel illan el az embertől, és mégis ott csiklandoz-
za egy életen körösztül. Bujkál a lelkünkben, nem is vélünk felőle
semmit, de mély és egészséges álmaink tarkaságában megjelenik,
előlibben, hogy reggelente derült szívvel ébredjünk.
Ő már elég régen nem mosolygott.
Amikor megfogta a kilincs szöghideg nyelét, mind a hatvankét
búzaszemből Krisztus nézett rá. Az ajtó nyílt, a hátsó udvarba balla-
gott. A sötétebbik megszokásból kérette magát. Egyre húzódozott.
Már arra vetett, hogy nejlonmadzagos pipát tesz rá, ám végül csak
föladta a lábát. Az éles szerszámokat a nyakába vetett, zsákvarró
tűvel készített viaszosvászon tarisznyából szedte elő. Illettek a kezé-
be. Még az apjától örökölte őket.
Kapkodás nélkül, de gyorsan dolgozott. A csánkot nem bántotta,
mert a sötét anyjának is poharas volt a talpa, högyös léptét sokat
irigyelte a vásározó népség. Rogyasztott inas combjára fektetve
tartotta a bal hátulsó lábat, és a pej tűrte, ahogy a fölös körmöket
éles fogóval lecsipedi. A közelben kushadó kutya alkalmas pillana-
tokon fölkapkodta a bűzös patadarabokat.
Csönd vette körül a házat, csak a fagyott ágak roppantak. A meg-
körmölt ló háta gőzölt. Elővezette a másikat. Acélja csillant a kétélű
patakésnek, ahogy a nyír szarujába hasított. Serényen dolgozott.
Nem ő, hanem a pej ló vette észre.
A félig nyitott istállóajtón kékes fény derengett föl. Neszezés
hallott. Valaki odabent gitárját hangolta. A húrok lágy pendülései
tépett csipkeként haltak el az udvar haván. Aztán a delejes fény
egyre erősödött, a hangok pedig dallammá álltak össze. A kettős
fények árnyéka illatossá lett, mert fölcsendültek egy régi, ismert
melódia akkordjai: A rubinpiros tangóé.
Nem félt, amikor szélesre tárta az istálló ajtaját.
Szája szegletében félmosoly, szemében is nevetés bujkált. Abban
a kimerevített pillanatban már látta őket. Ott voltak mind. A dalnok
c-mollra kulcsolta ujjait a gitárja nyakán, és a refrént énekelte vele
az ösztövér festő meg a pohos hasú jogász-poéta. A kalapos piktor
dünnyögve, a kövér ügyvéd ráspolyos hangon kísérte a gitáros
cimborát, aki zöld gyöngyökkel díszített indián nyakéket viselt.
Hármójukból sugárzott az égi fény melege. Az istálló mélyén, a
lassan forduló időtlenség üres jászolában pedig egy gyermek nézte.
A tekintete ismerősnek tűnt.
A sarokvas nem csikordult, amikor betette maga mögött az istál-
lóajtót. Odabent fölcsendült Helga dala.
Vízköröszt napja volt.
A holdfény marta téli felhők árnyékába húzódva négy nőalak
hallgatta őket. Soltész Baba combig érő velúrcsizmában karolt bele
Somlai Margit kibolyhodott kardigánjába. Mellettük sudáran állt a
Tarpay grófné szép szőke lánya, és Tóth Mariann egy ódon kiné-
zetű lakáskulcsot szorított ökölbe zárt kis kezében. A régi lányok
arca könnyben ázott.
A kócos süvegű alsóház árnyékából előlépett Vizi meg Ecsedi,
és száron ragadták a két lovat.
Puha léptük beleveszett az éj titkos homályainak mélyébe.
(Kanyó Zoltán Magyarkanizsa Helyi Közösségének többször megválasz-
tott elnökeként csakúgy, mint magánemberként hatalmas szerepet vállalt
a város közéletének alakításában. Az Írótábor szervezője, a sportélet és a
kultúra megkerülhetetlen alakja volt. Személyére, tetteire, emberi nagy-
ságára emlékezve döbbenünk rá, hogy fogyatkozó értékű világunkból
mekkora kincset veszítettünk.)
2012. január 6., 7., 8., péntek–vasárnap kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 23

Mušicki meg a magyarok n CSORBA BÉLA

A
Temerinben született nagy szerb klasszicista, Lukijan Mušicki
(1777–1837) és a korabeli magyar írók kapcsolatairól olvasva
szinte minden alkalommal szóba kerül – és joggal – Kazinczy
Ferenc nevezetes levele, amelyben a magyar felvilágosodás vezéralak-
ja, az irodalmi élet szervezője dicsérő szavakkal szól mind az akkor
még Szerémségben élő ortodox papneveldei tanárköltőről, mind
a szerb nyelvről, amelyen – mint írja – a Hasanaginicához hasonló
remekművek születtek. Kazinczy ebben a levelében fejti ki a kultúrák
közötti előítélet-mentes kapcsolatteremtés máig érvényes humanista
hitvallásának egyik alaptételét: „ ... az igazság minden nemzettel,
minden felekezettel közös, s a jók s bölcsek fellelik egymást külön-
böző feleken is. Jaj annak a nyomorultnak, kinek szemei felakadnak
a ruhán és a hangzaton!”
De milyen előzményei voltak a Széphalmon élő mester Karlócára
küldött levelének? Mušicki ugyan tudott magyarul, sőt jogi tanul-
mányai idején Pesten is tanult, szorosabb kapcsolatokat azonban
magyar írókkal nem épített ki s nem ápolt. Egyetlen kivételnek
egykori iskolatársa, az egri születésű, Pesten működő szerb szárma-
zású ügyvéd (majd táblaíró) Vitkovics Mihály számított , aki nemcsak
poétai babérokra pályázott, de irodalmi szalont is fenntartott, melyet
a kor jeles magyar írói is látogattak. Vitkovics azonban nemcsak
magyarul írt, hanem – noha jóval kevesebbet – szerbül is, Mihailo
Vitkovićként, mi több, lefordította a magyar jakobinusok üldözése
során rejtélyesen eltűnt fiatal prózaíró, Kármán József szentimen-
talista regényét is, a hősnő nevét Fanniból Milicára szerbesítve.
Vitkovics élénk érdeklődéssel figyelte mind Karađorđe Száván túli
küzdelmeit, mind a különféle országokban szétszóródott szerbség
irodalmi ébredezését. Többek mellett Dositej Obradovićtyal, Vuk
Karadžićtyal, de legfőképp Mučickival levelezett, aki 1807-ben lelke-
sen számol be neki szünidei kirándulásairól Szerémség addig általa
még nem látott tájain – „Voltam az ezüstben gazdag Zimonyban” – és
az országhatáron túl, a függetlenségéért küzdő Szerbiában. „Ah,
Mišo, minő látvány van odaát! Minő tágasság, mily gyönyörűség!
Mennyire szépséges a Vračar és a Topčider felé tekinteni, melyek
a szerb vitézségtől dicsők!” Vitkovics mindenekelőtt a fontosabb
kulturális eseményekről tájékoztatja barátját. 1809 szeptemberében
például javasolja, hogy szerezze be Révai és Beregszászi nyelvköny-
veit. „A magyar nyelv, amelyet tudsz, grammatikai ismerete nagy
segítségedre lenne. Következésképpen jó volna, ha megvennéd a
legújabb kálvinista Bibliát, amelyet egyenesen eredetiből fordítot-
tak.” Egy másik levelében pedig arra biztatja Mušickit, hogy küldjön
híreket a számára, hogy azokat ő majd továbbíthassa a magyar sajtó
képviselőihez. „Ha a szerb újságokban nem hagyhatunk emléket
irodalmunknak vagy más eseményeknek, amelyek érdemesek, hogy
az utódokra szálljanak, akkor legyenek meg a magyar újságokban,
s idővel, ha támad valamely pravoszláv historkus, legyen valami
forrása vagy skicce a munkájához. (...) Hadd tudják egyesek, hogy
mi is élünk.”
Néhány év múlva barátja archimandritává történt kinevezésekor
szerb nyelven írt, antik veretű ódával tiszteleg lelkesen:
Te is világunk múzsája az égben,
Hisz Jupiternek is tetszik e líra,
Vedd át s a kedves szép szerémi dalt mind
Zengd ki dicsően.
Őt is, ki lelkem fél-fele, dicsőitsd,
Szerbia hősi dalnokát, Mušickit.
(Lukijan Mušickihoz, amikor archimandrita lett – Fodor András fordítása)
Ezt azonban egy évvel korábban már megelőz-
te a sajátságos, „két vegyértékű” verses levelezés
Vitkovics/Vitković és Kazinczy, illetve Mušicki között.
Kazinczy verses levelének egyik részletében (Poetai
epistola) – melyet Vitkovics büszkén továbbít a karló-
cai költőhöz – Mušicki azonnal észreveszi a barátian
lekezelő kitételt („A könyvcsinálást hagyd nekünk,
s rohanj / Rengő karokkal mátkád szép keblébe”),
s mivel nem minden féltékenység nélkül figyeli,
hogyan szippantja be Vitkovicsot a pesti magyar
irodalmi élet, úgy érzi, itt a pillanat, tollat ragad, és
nyolcvannyolc soros ódában inti s buzdítja társát a
költői mesterség szerb nyelvű gyakorlására: „Idegen
nyelven szólsz te mindig, / Végre mikor leszel ujra
szerbbé?” Közben metaforává érleli a nemzeti ébre-
dés akkor még eleven, de kétszáz év alatt mérgező
eszmehullává csépelt axiómáját, mi szerint az egyén:
semmi, a nemzet: minden. „Benne vagyunk mi dús-
leveles fatörzs,/Rajta kívül csak könnyű, leszáradó/
Gallyak.” Valójában programverset alkotott Mušicki,
melynek fő üzenete Herder szemléletének jegyében,
hogy a nyelvet „nemzeti kincseiért” kell szeretni.
Szétszórt nemzete felemelkedését a hittől és a nyelv-
től (amely „művelendő parlag”), ám nem utolsó-
sorban Ferenc császár kegyeitől várja. A „kurta, ősi
szerb dicsőség géniuszát” füleli, aki „fojtott szavak-
kal” így beszél:
Volt sok, kinek természete, nyelve is
A szomszéd dákokéba simult bele;
Ez turbánossá lett, az Árpád
Nyája között idegenbe tévedt.
Szerencse még, hogy van maradék elég,
Szövetkezésre tán akad új esély.
Szolgál a német sok jogarnak,
Ámde csak egy a mező, melyen szánt.
Legyen a föld tinéktek a hit s a nyelv,
A művelendő parlag, amelybe ti
Szórjátok majd sietve Pesttől ni nagyon nem tud.” Kazinczy ugyan nem érti a karlócai költőtárs
Cserna Goráig a tiszta magvat. verssorait, s ezt maga is megvallja, de Vitkovics levele arra serkenti,
hogy maga is kifejtse nemzeti irodalom és nyelv emancipációjával
Mindennek magvait, mi igaz, mi szép, kapcsolatos etikai maximáit a többnyelvű és nemzetiségű ország-
S mi jó, vessétek közhasznunkra el, ban. A legnagyobb tisztelet hangján beszél Mušickiról, hiszen, mint
Az egyezségtek lesz a harmat, mondja, „poétai tüzét” néhány versének német fordításából ismeri.
Mivel nem tud szerbül, nyilván Vitkovics levelének „a rác litera-
Majd odahinti kegyét a császár.
túrára édesgetésre” vonatkozó kitételéből érezhet rá a háttérben
(Óda Mihailo Vitković barátomhoz, a főtisztelendő budai konzisztórium fiskálisához megbúvó gyanakvásra, ezért kellő empátiával, kétértelműségek
– Fodor András fordítása)
nélkül fejezi ki attitűdjét, rávilágítva annak erkölcsi megalapozott-
Vitkovics, aki egyaránt nagy tisztelője Mušickinak és Kazinczy- ságára: „… ne hidd, hogy igyekezeteket kancsal és kaján szemekkel
nézem, sőt hidd, hogy szívesen óhajtom, hogy a mennybeliek dicső
nak, egy 1811 karácsony böjtjén keltezett levél kíséretében továb-
bítja a verset Széphalomra. Számára félreérthetetlen a helyzet: „Ő igyekezeteteket megkoronázzák. Az én patriotizmusom nem ellen-
(ti. Mušicki – Cs. B.) olvasván a hozzám írt Epistoládat, tűzbe jött, kezik a kozmopolitizmussal, s midőn a magyar nyelvnek virágzását
s lantjával a rác literatúrára édesget.” Hozzáteszi: „Beszél, ír szla- óhajtom, midőn azt, amennyire tőlem kitelik, elősegíteni igyekszem,
vóniai, rác, orosz, görög, magyar, francia, német, deák, sőt zsidó nem könyörgök azért az egeknek, hogy más nyelveknek kárukkal
nyelveken. És mindezek teszik azt, hogy keresztet nem kaphat. Ezt virágozzék az én nyelvem…”
ne csudáld, mivel ezen derékségei mellett hízelkedni, csúszni, mász- Ennél többet, lényegesebbet e kérdésről ma sem mondhatunk.

Ivo Andrić író és/vagy diplomata

Kiállítás a budapesti Közép-európai Kulturális Intézetben
Belgrád Város Múzeuma Ivo Andrićról No-
bel-díja odaítélésének 50. évfordulóján
(1961–2011) olyan kiállítást készített (a kiál-
lítás szerzője Tatjana Korićanac irodalom-
történész, a múzeum tanácsosa), amely
Andrić életpályájának kettősségét mutatja
be: a diplomatát, aki bejárta Európát a Vati-
kántól Berlinig, ugyanakkor író volt: már
első diplomáciai állomáshelyének elfoglalá-
sa előtt megjelent Ex Ponto című kötete.
A vendégeket köszöntve Módos Péter, a Közép-
európai Kulturális Intézet igazgatója elmondta,
hogy Ivo Andrićot a magyarországi közönség első-
sorban íróként ismeri, mint a Híd a Drinán című
regény szerzőjét, és amikor megnézte a kiállítást,
akkor meglepetten látta, hogy milyen hatalmas
diplomataéletmű állt mögötte. Az állomáshelyeit
végignézve, azt, hogy hol és mit látott, tapasztalt,
szerinte mindez elősegítette, hogy olyan összeg-
ző művet írjon, mint a Híd a Drinán. Az egykori
Jugoszlávia területén ő az egyetlen Nobel-díjas
író, aki már beletartozik a világirodalomba. Akik
már ismerik a műveit, azok számára érdekes lesz
és gazdagító ez a kiállítás, akik pedig most ismer-
kednek vele, azok egy különleges személyiséget
ismerhetnek meg.
Gyurity Milán, a Magyarországi Szerb Kultu-
rális és Dokumentációs Központ igazgatója (a kiál-
lítás szervezője) a központ nevében köszöntötte
a közönséget, majd elmondta, hogy ez a kiállí-
tás Budapesten már látható volt a Szerb Kultú-
ra Hónapja rendezvénysorozat keretein belül a
Nagymező utcában, de ez a mostani is ugyan-
olyan jelentős. A kiállítást Belgrád Város Múzeu-
ma adta kölcsön néhány hónapra, és ennek egyik
másolata Ivo Andrićhoz hasonlóan körbeutazta
Európát: volt már Olaszországban, a frankfur-
ti könyvvásáron, Párizsban, Bosznia-Hercegovi-
nában, Szerbiát is körbeutazta, sőt még a belg-
rádi Nikola Tesla repülőtéren is kiállították. Ez
a kiállítás egy rendezvénysorozat része, Szerbia
Kulturális Minisztériuma támogatta elkészítését
és utaztatását ide is, a Magyarországi Szerb Kultu-
rális és Dokumentációs Központ pedig átvette a
feladatot, hogy Magyarországon több helyen is
bemutassa (pl. Siklóson is volt), és a magyar közön-
n BALÁZS-ARTH VALÉRIA
ség a fordításoknak köszönhetően megismerje
Ivo Andrićot, rajta keresztül a szerb népet is, a
magyarországi szerb közösséget is, mert ahogy
Andrić vonzódott a hidakhoz, ez a kiállítás is egy
híd a magyarországi szerb közösség számára a
többségi társadalomhoz.
A Predrag Stepanović irodalomtörténész Ivo
Andrićról szóló tanulmányából felolvasott részle-
tek után Dejan Šahović budapesti szerb nagykö-
vet Ivo Andrić diplomáciai karrierjéről beszélt,
arról, hogyan fonódott össze írói munkásságá-
val: Andrić 1920-tól 1941 közepéig dolgozott a
Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv
Királyság diplomatájaként, ezek nagyon dinami-
kus és viharos idők voltak mind az ország, mind
egész Európa és a világ számára is. Ebben az
időszakban nagyon dinamikus időszakon, válto-
zásokon ment keresztül országa: az első világhá-
borút követő békeszerződések utáni létrejöttétől
egészen a háború kitörése és a nácista megszállás
miatti, 1941. évi széteséséig. Ivo Andrić ezt a húsz
évet különböző helyeken töltötte Európában. Első
állomáshelyére New Yorkba nevezték ki, de azt
nem foglalta el, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság
diplomatájaként a Vatikánban kezdett dolgozni,
majd Bukarestben, Triesztben, Grazban, Marseil-
le-ben, Párizsban, Madridban, Brüsszelben, Genf-
ben, végül diplomáciai pályájának utolsó állomá-
sára, a legmagasabb posztra, a Jugoszláv Királyság
nagyköveteként Berlinbe nevezték ki. Diplomá-
ciai karrierje mindig felfelé ívelt, nagyon sikeres
volt, de diplomataként készített – nem túl sok –
feljegyzéséből tudjuk, hogy nem érezte igazán jól
magát ebben a szerepben, ez különösen az utolsó
állomáshelyére, Berlinre vonatkozott, olyannyi-
ra, hogy már a leváltását kérte. Nem volt semmi
beleszólása a háromhatalmi egyezményhez való
csatlakozáskor. Leváltására nem került sor, mert
1941. március 27-én Belgrádban puccsot hajtottak
végre, április 6-án pedig kitört a háború, és Andrić
visszatért Belgrádba, ezzel véget is ért diplomáci-
ai karrierje. Dacára annak, hogy nem érezte jól
magát a diplomáciai pályán, mindig nagyon jó
diplomata volt.
A nagykövet – visszatérve a kiállítás címére,
amely dilemmaként fogalmazza meg, hogy Ivo
Andrić író és/vagy diplomata volt-e – azzal fejez-
te be, hogy nincs dilemma: Ivo Andrić nagyon jó
diplomata volt, és azt természetesen tudjuk, hogy
nagyon jó író is volt. Kortársai között is voltak olya-
nok, akik írók és diplomaták is voltak, pl. Miloš
Crnjanski, Jovan Dučić, Marko Ristić. Ivo Andrić
mégis íróként él az emlékezetünkben, ezért is
kapott Nobel-díjat ötven évvel ezelőtt, amit most
ünnepelünk.
24 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2012. január 6., 7., 8., péntek–vasárnap

Az MNT felzárkóztató szerb nyelvi képzési programjának

közpolitikai elemzése 1
n PAP (PEÉ) TIBOR

A
nemzeti tanácsok intézménye Szerbiában egy alternatív poli-
tikai arénát eredményezett, ennek tudható be az MNT-t
övező legitimációs vita is. Szakpolitikai szempontból azonban
elsősorban forrásallokációs szerepük lenne a perszonális autonómia
szervezeteinek: a felsőbb – többségi képviseleti szervek (tartomány,
köztársaság) által előirányzott összegek szétterítéséről áll módjukban
dönteni. Illetve az anyaország határon túli szakpolitikáinak alakí-
tására tehetnek javaslatokat. Döntéseiknek törvényi és rendeleti
keretet szintén a többségi társadalom által ellenőrzött közigazgatás
nyújt. Funkcionálisan leginkább a dekoncentrált államigazgatási
szervekhez hasonlíthatóak. Azaz saját prioritásait figyelembe véve
intézkedéseket hozhatnak az általuk – a többségi jóváhagyás mellett
– kiharcolt intézmények: kultúrházak, színházak, oktatási intézmé-
nyek, kutatási központok és az anyanyelvi média működtetésére.
Ezek az intézmények meghatározó fontosságúak a kisebbségi élet-
világok fenntartásához.2
Az elmúlt néhány év és a közeljövő tétje az, hogy e testületek
mennyire lesznek képesek konszenzusos útra terelni a saját külön-
életviláguk fenntartására fordítható erőforrások odaítélését. Illetve:
mennyire engednek az egyes kisebbségeken belüli domináns politi-
kai erők a hatalom démonának, s a kisebbségi politika ezen a sajátos
terrénumán is a többségi uralom logikája3 mentén hozzák-e majd
meg a saját közösségeik egészét érintő szakpolitikai döntéseket.
A külső, társadalom- és politikaelméleti analízisnek s egy majdani
értékelő funkciót ellátó intézmény felállításának ebből a szempontból
nagy szerepe lehet. Rámutathat a nemzeti tanácsok intézményében
rejlő, a kisebbségi politizálás napi gyakorlatának perspektívájá-
ból kellően át nem látható lehetőségekre. Ahogy
az intézmény korrekciós jelegéből fakadó korlá-
tokra is. Tágíthatja a kisebbségek cselekvési terét,
és lehűtheti a megalapozatlan elvárásokat, nehogy
a nemzeti tanácsok megítélése – kellő sikerek híján
– kontraproduktívvá váljon. Ez ugyanis azt jelent-
hetné, hogy a sikertelenség megélése a kisebbségi
kérdés intézményes kezelésének továbbfejlődését
is gátolná.
Az első MNT elnöki beszámolóját vizsgálva feltű-
nő, hogy az intézmény sok energiát fordított önmaga
társadalmi elfogadtatására, és kevésbé foglalkoztatta
a közpolitika-alkotás intézményes lehetőségeit felmérő
hatékonyságjavítás.4 A politikai intézményekbe vetett
bizalom jelenlegi helyzete mellett ez is legalább olyan
kisebbségstratégiai jelentőséggel bíró feladat, mint
az új képviseleti forma hazai, anyaországi és nemzet-
közi propagálása. Az elfogadtatás fontosságát nem
vitatva, konstatálni kell az utóbbi elmaradását.
Egy kiragadott program 2008-ból
Az elnöki beszámolóból kiindulva az intézmény-
ben rejlő cselekvési potenciál után kutatva tűnt fel
egy relatíve rövid bekezdés:
Intéző bizottságunk május folyamán fogadta el a felzár-
kóztató szerb nyelvi képzésre vonatkozó koncepciót, amit
talán az MNT egyik legfontosabb projektumaként tartha-
tunk számon. Nem csak a tapasztalati tények, hanem az
MNT által lebonyolított kérdőíves adatgyűjtés is igazolta,
hogy komoly gond van az Észak-Bácskában és Észak-
Bánátban élő, és ebben a térségben tanuló magyar közép-
iskolások szerb nyelvtudásával. Nem lehet vita afelől hogy
ez a helyzet hátrányosan érinti a magyar gyerekek esélyeit
mind az egyetemi továbbtanulás, mind a munkaerőpiaci
érvényesülés tekintetében. Nem elégedhettünk meg azzal,
hogy az MNT korábban legalább 3 ízben kezdeményezte
az oktatási hatóságoknál egy hatékonyabb, modernebb szerb
nyelv oktatási program elkészítését és bevezetését, azonban
erre nem került sor. Nem volt lehetőség tovább halogatni a
dolgot, alternatív megoldás után kellett nézni. Az IB által
elfogadott koncepció alapján, egy idegennyelvi iskola bevonásával indult be
a projektum, amelynek lényege egy, a diákok számára is fizetési kötelezett-
séggel járó, ugyanakkor közpénzből is támogatott intenzív kurzussorozatban
van, amely tudásszintekbe sorolva, új arculatú nyelvtanulási program és
erre a célra készített tankönyv segítségével foglalkozik a célcsoport érdekelt
tagjaival. A kiemelkedő tanulói és szülői érdeklődés mellett indított tanfo-
lyam az első évben sok szép eredményt, és kevesebb, talán természetesnek is
mondható lemorzsolódást is hozott. A második – tehát a 2009/2010-es tanév
– tapasztalata azonban már nem kedvező: a kezdeményezés sikere visszasüp-
pedt a – szomorú, de ki kellé mondani - egyéni érdektelenség felé. Közoktatási
bizottságunknak kell kielemeznie, hogy mivel növelhető a tanulók személyes
motivációja, valamint azt is, hogy az MNT szervező és háttárbeli gesztor
szerepét, amely az első évben szinte erőn felül valósult meg, hogyan kell
majd a harmadik évfolyam sikerének szolgálatába állítani. Itt kell köszönetet
mondanunk az EBESZ Szerbiai Missziójának, kiemelten Hans Ola Urstad
nagykövet úrnak, a Misszió akkori vezetőjének, Hannelore Valier asszonynak,
a Demokratizálódási Osztály akkori vezetőjének és összes munkatársuknak a
tanfolyamon használt könyvek kiadásának támogatásáért. Azonos mértékben
illeti köszönet a Miniszterelnöki Hivatalt és Gémesi Ferenc szakállamtitkár
urat a tanfolyam költségeinek hatékony résztámogatásáért.
Ebből a bekezdésből indul ki ez az elemzés, amely az ún. közpoli-
tikai ciklusnak az MNT tevékenységében is kimutathatóan jelen lévő,
de kevésbé transzparens szakaszait részletekbe menően tárgyalva
próbálja meg felkelteni az igényt egy, a kurrens közpolitikai gondol-
kodások (új közmenedzsment, governance) elemeinek a vajdasá-
gi magyar kisebbségpolitikába való beillesztésére. Hiszen azzal az
intézmény és a közösség egyaránt nyerhetne.
A „középiskolások felzárkóztató szerb nyelvi képzése” mint szakpolitikai
program nemcsak egy ad hoc bemutatandó eset az első MNT tevé-
kenységéből, hanem az a bizonyos állatorvosi ló, melyen a követke-
zőkben be lehet (és kell[ene]) mutatni kisebbségi közpolitika-alko-
tásnak a tényleges működése és a potenciális lehetősége közötti
pálya nagyságát.
Nem könnyű feladat ez, hisz a szóban forgó program esetében is
az MNT csak mint hálózati csomópont, az eseményeket kézben tartó,
koordináló szereplő vett részt. Maga a program egy, a forrásbevonás
tekintetében országhatáron túlra is kiterjedő,5 s így a közpolitikai
cselekvés különféle hagyományait megjelenítő, a közmenedzsmenti
tudatosság eltérő szintjén működő ’együtt mozgás’ egyenlők közötti
elsőjeként (az elnöki beszámolóban ez a szerep a ’háttérbeli szervező
és gesztor’ fogalmakban jelenik meg). Ám hogy tényleges szinergia
jöhessen létre az amúgy jó szándékú közreműködők egy irányba
tartó cselekvései nyomán, abban a tudatosság és az átláthatóság
jövőbeni növelése csak segíthet.
A szerb nyelvi felzárkóztató képzés
A továbbiakban ezzel az első MNT tevékenységéből kiemelt
közpolitikai programnak a szakmai elemzésével foglalkozom. A
program lebonyolítását feltáró rekonstrukciós kísérlet ez, s nem
egy hagyományos értelemben vett elemzés, mivel az MNT doku-
mentációs tevékenysége eddig nem terjedt ki a közpolitikai ciklus
minden egyes stációjára.
Folytatjuk
1 Az MTT jubileumi kötetében megjelent tanulmány átdolgozott, rövidített
és egyszerűsített, változata.
2 Mindennek ellenére a nemzeti tanácsok által még nem lesznek ezek a külön-
világok önfenntartóak, azaz a nemzeti tanács még nem maga a megtestesült
perszonális autonómia, de határozott és pozitív lépés az autonómia felé.
3 Ez utóbbira, a Vajdasági Magyar Szövetség domináns helyzetéből kifolyólag
is, nagyobb esély látszik, ám a kisebb magyar pártok és a politikai kultúránk
sem kedvez a korporatív vagy a konszocionális megoldásoknak. A szakpo-
litikai kérdések instrumentalizálódnak.
4 L.: Elnöki beszámoló a Magyar Nemzeti Tanács tevékenységéről a 2008. és 2009.
évben. http://www.mnt.org.rs
5 A programba a szerb közigazgatásból korábban (kevés sikerrel [háromszor])
bevonni kívánt oktatási hatóságokon túl még biztosan részt vett a finanszí-
rozást illetően a magyar állam Miniszterelnök Hivatalának (MeH) kisebb-
ségügyi szakállamtitkársága (Gémesi Ferenc), ill. egy nemzetközi szervezet,
az EBESZ szerbiai képviselete (Hannelore Valier), akinek a segítségével az
oktatási segédanyagra sikerült a forrást előteremteni.
S Z Ó F I GY E L Ő
Mizu n MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ
Új határozószó van kialakulóban. Még nem vált köznyelvivé,
de ez lehet, hogy csupán idő kérdése. A mizu eleinte a chates
szlengben éldegélt bizalmas kérdőszóként (Mizu?), mígnem egy
dal címeként be nem robbant a köztudatba. Egy évvel ezelőtt,
2011. január 4-én jelent meg Fluor Tomi magyar rapper, énekes
Lájk című albumának második kislemezeként a Mizu című dal.
Vele párhuzamosan a szóban forgó dalnak a videoklipje is debü-
tált a Viva Tv-n. Az utána következő hónapokban több millióan
klikkeltek rá Fluor Tomi Mizu című dalának videoklipjére az
interneten. Az év derekára már a tízmillió nézőt is meghaladta
a YouTube-on Fluor Tomi Mizu című videoklipje.
Az is a szerzemény népszerűségéről tanúskodik, hogy sokan
utánozzák. Nemcsak az Irigy Hónaljmirigy együttes (amely
mintegy hivatásszerűen foglalkozik utánzással) készítette el a
maga változatát, hanem jazzszámot is írtak a Mizuból, énekelték
már operastílusban, ruhadarabokra került fel stb. A végtelenül
egyszerű Fluor Tomi-költészet külön értelmet kapott az X-
Faktor c. tévéműsorban szereplő debreceni Bagosi Alexa jazz-

Megjelent a Hungarológiai Közlemények 2012/4. száma feldolgozásában. Nemcsak a zsűrit és a közönséget, hanem az
eredeti dal szerzőjét és előadóját is meglepte a Csillag születik
verseny egyik továbbjutója, Erős Dávid azzal, hogy operaként
Kisebbségi irodalmi, kulturális… adta elő a Mizut. Az ismert stylist, Lakatos Márk spanyolul
FARAGÓ Kornélia: Várakozó jelentések (A nyelv közegében zajló kisebbségi létesülés elbeszélése) dolgozta fel a Mizut. A címe „Ke Tal?”. A Mizuból az új tánc-
HARKAI VASS Éva: Életmű – recepció – kultusz (Sziveri János lírai opusáról) zenei stílusnak megfelelően noombahton-verzió is készült. A
BENCE Erika: Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regénye a térségi várostörténeti diskurzusban Kelemen Kabátban elnevezésű csapat első klipje Mizu-ütem-
HÓZSA Éva: A lomtalanítás irányai – a lomtalanító képlékenysége (Tolnai Ottó Barnabásának lehetséges előképe) ben pörög a neten. A szegedi SZEFO Zrt divatkötöttáru üzem
CSÁNYI Erzsébet: A könyv és a könyvolvasás toposza a Végeladásban orosházi fióktelepén új munkások felvételével oldotta meg a
Mizu-pulcsik iránti keresletet. Vannak, akik magát a Mizut is
UTASI Csilla: A kulturális azonosság kérdései Juhász Erzsébet Határregényében
utánzásnak tekintik. A Vas Népe c. lap egy blogra hivatkozva
TOLDI Éva: Természetírás – természetolvasás (Természetélmény és létvers a vajdasági magyar irodalomban) azt írja, hogy Fluor Tomi száma, a Mizu Szécsi Pálnak egyik
Horváth Futó Hargita: Tanártípusok, tanári szerepmodellek dalát koppintja, csupán átírta XXI. századira.
ISPÁNOVICS Csapó Julianna: A szerbiai magyar irodalom 2006. évi bibliográfiai korpuszának előmunkálatai A mizu szó az olyan kérdésekből egyszerűsödött, mint a Mi
újság van?, Mi az újdonság?, Mi újság? Fluor Tomi dalában más
…és nyelvi diskurzusok hasonló szleng szavak társaságában fordul elő (szitu, figyu, sapi),
LÁNCZ Irén: A kérés fő stratégiái a magyar és a szerb nyelvben (Összehasonlító pragmatikai vizsgálatok) úgyhogy egészen természetesnek tűnik a használata. Más kérdő
RAJSLI Ilona: Kódváltás a vajdasági magyarok nyelvhasználatában határozószavunkon is végbement bizonyos egyszerűsödés. A
PÁSZTOR Kicsi Mária: Az internetes graffiti mint életjel és beszédcselekvés mikor eredetileg mikoron volt, vagyis a mi kérdő névmásból és
KATONA Edit: Kilencedikes tanulók fogalmazásainak szöveg- és mondattani vizsgálata a kor főnév -n határozóragos alakjából állt, de használat közben
KOVÁCS Rácz Eleonóra: A nyelvjárás fogalmi, valamint élőnyelvi jellegének tudatosulása az általános iskola 5. és 8. osztályában mintegy lekopott róla a rag.