Orvosi kémia II.

: Elméleti tudnivalók a második demóra

A karbonsavak származékai
Észterek
Észtereknek nevezzük azt a vegyületcsoportot, melynek tagjai egy karbonsavmolekulából és egy
alkohol(v. fenol-)molekulából vízkilépéssel származtathatók. Ez alapján a karbonsavésztereket úgy
kapjuk, hogy a megfelelő karbonsav karboxilcsoportjának hidroxilcsoportját alkiloxi- vagy ariloxi-
csoportra cseréljük. A karbonsavészterek jellegzetes funkciós csoportja az észtercsoport, melynek
általános szerkezete az alábbi:

Nevezéktanukban változás történt: a ma már nem használatos körülírásos elnevezés (pl. hangyasav
etilésztere) helyett az észterek szisztematikus nevét használjuk. Ennek alkotásakor meg kell
vizsgálnunk hogy van-e az észtercsoportnál magasabb rangú funkciós csoport a vegyületben (magasabb
rangúak a gyökök, anionok, kationok, ikerionok, karbon-, szulfon- és szulfinsavak valamint az anhidridek – ebben
a sorrendben). Amennyiben (1) az észtercsoport a főcsoport a vegyületben, úgy az elnevezéskor először
az alkohol/fenol alkiloxi-/ariloxi-csoportjának nevét tüntetjük fel, majd pedig a karbonsavkomponens
savmaradékjának nevét. Abban az esetben, amikor (2) nem az észtercsoport a főcsoport, akkor a
magasabb rangú előtt előtagként alkil-/ariloxikarbonil előtagként meg kell adni az észtercsoportot.
Példa az elnevezésekre:

(A képen nyíllal jelöltem az egyes névelemek eredetét 😁)

Ciklikus észtereket is ismerünk, ld. ɣ-butirolakton képződése. Általánosságban a ciklikus észtereket úgy
nevezzük el, hogy a sav triviális nevéből az „-ánsav” utótagot levágjuk és az „-olaktont” hozzáillesztjük.

Bazsa
Előállításuk karbonsavból vagy karbonsavszármazékból (pl. savanhidrid) és alkoholokból vagy
fenolokból történik, egyensúlyra vezető reakcióban. (Ezen kívül észter képződhet más észterből is Az
egyensúlyi reakció a (Le Châtelier–Braun-elv figyelembevételével) a teljes átalakulás irányába több
módon eltolható (pl. alkoholfelesleg alkalmazása). A leggyakrabban alkalmazott előállítási mód a
Fischer-féle észterezés, mely során a karbonsav-alkohol-elegyhez ásványi savat (pl. cc. kénsav) adunk,
így protonkatalízis mellett az észterképződés végbemegy. A savkatalízises észterképzés során először
egy nukleofil addíció (AN) majd pedig vízelimináció megy végbe. Reakciómechanizmusa alább látható:

Egyéb előállítási módok:

Észterek hasítását leggyakrabban lúgos közegben végezzük, ezt elszappanosításnak nevezzük. A lúgos
hidrolízis irreverzibilis, a karbonsav sója és alkohol képződik. Ezzel szemben a savas hidrolízis
reverzibilis; a reakció során az észterképzés reaktánsait kapjuk. Élő szervezetekben az észterek
hasítását észterázok végzik (pl. acetil-kolin-észteráz, foszfolipáz-család tagjai stb.).

Bazsa
Tioészterek
A tioészterek elsődlegesen biológiai funkcióval bíró, laboratóriumi körülmények között savkloridok és
merkaptánok reakciójával állíthatók elő. Kiemelt jelentőségű a koenzim-A molekula, melyben a szabad
szulfhidril-csoport tioészterkötéssel acilcsoportot képes megkötni, ezzel a biokémiai folyamatokban
jelentős szerepet tölt be. A koenzim-A szerkezete, alkotórészei:

Legtöbbször acetilcsoport kapcsolódik a CoA-hoz, de kapcsolódhat más csoport is (pl. szukcinilcsoport:

szukcinil-KoA a citrátkörben). Az acil-KoA-molekulákban lévő tioészterkötés elbomlásakor lejátszódó
reakciók szabadentalpiája negatív; spontán végbemenő, exergonikus reakciók. Például az Ac-KoA
esetén:

Savhaloidok (=savhalogenidek)
A karbonsavak karboxilcsoportjában található OH-csoportot halogénatomra cserélve
savhalogenideket kapunk. A savhalogenidek erősen reaktív anyagok. Savkloridok előállítása
karbonsavakból, tionil-klorid, foszfor-tri- vagy pentaklorid vagy foszfor-oxi-klorid alkalmazásával
történik:

Például savklorid előállítása tionil-kloriddal kén-dioxid felszabadulása mellett:

Savanhidridek
A savanhidridek két csoportra, az egyszerű és a vegyes savanhidridek csoportjára bontható. Az
egyszerű karbonsavanhidridek formálisan két karbonsavmolekulából, vízelvonással képződnek,
előállításuk azonban karbonsavnak (v. sójának) és a karbonsav savkloridjának reakciójával zajlik:

Bazsa
 acetil-klorid nátrium-acetát ecetsavanhidrid

Gyűrűs savanhidridek képződhetnek egyes dikarbonsavakból, meghatározott körülmények között:

ftálsav ftálsavanhidrid

Vegyes anhidridek közül kiemelésre méltóak az acil-foszfátok biokémiai szerepük miatt: például az
acetil-foszfát foszforilcsoport-átvitelben vesz részt, a foszfo-enol-piruvát a biológiai oxidáció egyik
sarokköve. Mindkét molekula hidrolízise exergonikus, a bennük található makroerg foszfátkötések
miatt.

acetil-foszfát

Savazidok
A savazidok savhalogenidek és nátrium-azid reakciójából képződő vegyületek.

A savazidok a Curtius-féle lebontási reakcióban hő hatására izocianátokká alakulnak, melyek

(vízfelvétellel karbamidsavon keresztül) aminokká alakulnak. Az izocianátok más vegyületekkel
reagálva egyéb termékeket is produkálhatnak, pl. alkoholokkal karbamátokat.
Bazsa
Karbonsavnitrilek
A karbonsavnitrilek a karbonsavak karboxilcsoportjának cianocsoportra történő cseréjével
származtathatók. Izomerjeik az izonitrilek.

Előállításuk történhet alkálifém-cianidok alkil-halogenidekkel történő alkilezésével vagy

szubsztituálatlan karbonsavamidokból vízelvonással.

Részleges hidrolízisük során primer karbonsavamidok képződnek:

Karbonsavamidok
A karbonsavamidok (primer amidok) az ammónia egy, a diacil- és triacil-aminok pedig az ammónia
kettő ill. három hidrogénatomjának acilcsoportra való cseréjével származtathatók.

Bazsa
Az aminocsoport pozitív mezomer effektusának következménye, hogy a karboni szénatom és a
nitrogénatom közötti kötéstáv jóval rövidebb, mint az aminokban lévő szén-nitrogén kötés. Az emiatt
fellépő egyszeresnél nagyobb kötésrend miatt a C-N tengelyen történő rotáció gátolt, tehát az
amidkötés síktermészetű, rezonanciahibridében delokalizálódott elektronokat találhatunk.

A primer amidok mellett ismerünk mono- és diszubsztituált amidokat is, melyekben az –NH2-csoport
hidrogénatomjai közül egy vagy kettő R-oldallánccal helyettesítődik. Az primer amidok
nomenklatúrája egyszerű: a sav neve után odaírjuk, hogy amid, pl:

Mono- és diszubsztituált amidok elnevezésekor (ha a karbonsavrész bonyolultabb), akkor a nitrogénatom

szubsztituenseit N-előtaggal adjuk meg, például:

Amidok előállítása savklorid és ammónia vagy primer/szekunder amin reakciójával történik:

Bazsa
Amidok keletkeznek az alábbi reakciókban is:

Gyűrűs amidok a laktámok, például az egyes antibiotikumokban kulcsfontosságú szerkezeti elemként

jelen lévő β-laktám (β-propiolaktám).

Gyakorlati szempontól fontosak a szintetikus poliamidok, például a nejlonok. Ezek közül a

legismertebbek a nylon-66 illetve a nylon-6; az előbbi hexametilén-diamin és adipinsav reakciójából,
az utóbbi ε-kaprolaktám hevítéséből keletkező polimer.

nejlon-66

Bazsa
 Foszfolipidek
A foszfolipidek a hidrolizálható lipidek osztályába tartozó, amfipatikus molekulák. Amfipatikus létük
abban áll, hogy a glicerint észteresítő 2 zsírsav apoláris, a foszforsav (illetve a hozzá kapcsolódó
alkoholok) pedig poláris jellegeket aggatnak a molekula egészére. Emiatt a kettősségük miatt az élő
szervezetekben kiemelt fontosságúak, membránalkotók. Kémiailag a glicerin három alkoholos
hidroxilcsoportja közül kettő zsírsavakkal, egy pedig foszforsavval képez észtert. Alapvegyületük az így
kialakuló királis foszfatidsav, mely enantiomerei közül a sejtekben az L-ɑ-foszfatidsav található meg:

R1- és R2-csoportok a zsírsavak szénhidrogénláncát jelölik. A foszfogliceridekben a foszfatidsav

foszforsavrészének egyik hidroxilcsoportját különböző alkoholtermészetű anyagok (az ábrán X jelöli
őket) észteresíthetik. Az alkoholkomponens alapján több biológiailag fontos molekulát kell ismernünk.

Fiziológiás pH-n az észterkötésben rész

nem vevő hidroxilcsoport deprotonálódik
Bazsa
Gyakori X oldalláncok:
alkoholkomponens neve alkoholkomponens képlete foszfoglicerid neve

– foszfatidsav

foszfatidil-etanol-amin
etanol-amin
kefalin
foszfatidil-kolin
kolin
lecitin

szerin foszfatidil-szerin

glicerol foszfatidil-glicerol

foszfatidil-inozitol-4,5-
myoinozitol-4,5-
biszfoszfát
biszfoszfát
PIP2

biszfoszfatidil-glicerol
foszfatidil-glicerol kardiolipin

A foszfogliceridek hidrolízisekor a fenti alkoholkomponensek és foszfatidsav keletkezik. Egyes

biokémiai folyamatokban a foszfogliceridek hidrolízisét specifikus helyeken elvégző foszfolipázok
vesznek részt. A foszfolipáz enzimcsalád tagjai (PLA1, PLA2, PLB, PLC, PLD) a foszfolipid-molekulákat jól
meghatározott helyen vágják. Különleges tagja a családnak a foszfolipáz-B, mely kettős aktivitással bír:
képes vágni a PLA1 és a PLA2 vágási helyén is. Kiemelendő a foszfolipáz-C (PLC), amely a PIP2/IP3-
jelútban kulcsszereppel rendelkezik.

Bazsa
 Aminosavak
Az aminosavak amino- vagy iminocsoportot tartalmazó szubsztituált karbonsavak. Iminocsoportot
csak egy fehérjealkotó aminosav, a prolin tartalmaz. Legjellemzőbb feladatuk peptidek és fehérjék
felépítése, ez mellet azonban csekély mennyiségű szabad aminosavat is találunk a sejtekben. Álatlános
szerkezeti képletük az alábbi:
⍺-szénatom

aminosavra
jellemző oldallánc

ikerionos forma

Fehérjealkotó aminosavak
Élő szervezetek fehérjéit mindösszesen 20 aminosav alkotja. Ezeket célszerű az R-oldallánc kémiai
sajátságai alapján csoportosítani. (Ezek megtanulásában csupán a Czigner-féle „MKT” szabály segít...)

Bazsa
Az egyes kategóriákba tartozó aminosavak egybetűs rövidítéseivel születtek angol nyelvű mondatok,
melyek a memorizálást segíthetik. Az egybetűs rövidítések ismerete a demóra nem (és talán a
szigorlatra sem) szükséges, azonban most a memorizálást, később a külföldi szakirodalom olvasását
nagyban megkönnyíti.
A) Apoláris oldalláncúak: Gly (G), Ala (A), Val (V), Leu (L), Met (M), Phe (F), Trp (W), Pro (P)

Grandma Always Visits London In May For Winston’s Party

B) Poláris oldalláncúak: Ser (S), Thr (T), Cys (C), Asn (N), Gln (Q), Tyr (Y)

Santa’s Team Crafts New Quilts Yearly

C) Töltött oldalláncúak: (1) negatív/savas: Asp (D), Glu (E) (2) pozitív/bázikus: Lys (K), Arg (R), His (H)

Dragons Eat Knights Riding Horses

Egyes nem fehérjealkotó aminosavak biológiailag kiemelt szerepűek. Ilyenek például az ornitin, amely
a szervezet nitrogénforgalmának fontos résztvevője vagy a glutamát dekarboxileződésével keletkező
ɣ-aminovajsav, mely fontos gátló neurotranszmitter.

Optikai jellemzők
Az aminosavak általános szerkezetéből adódóan az ⍺-helyzetű – a glicin kivételével – szénatomhoz
négy különböző ligandum kapcsolódik, ezért az összes aminosav királis molekula. Az előbbi tényből
fakad, hogy az aminosavak optikailag aktívak (természetesen a glicin kivételével); az egyes
enantiomerek forgatóképessége abszolútértékben megegyezik. Fontos tudnivaló, hogy néhány
alacsonyrendű élőlény kivételével az élő szervezetek fehérjéit L-konfigurációjú aminosavak építik fel.
Az aminosavakról általánosságban elmondható, hogy a látható hullámhossz-tartományában nem
abszorbeálják a fényt, az aromás oldalláncúak azonban jellegzetes UV-abszorbancia spektrummal
rendelkeznek. Az ⍺-aminosavak Fischer-projekciós képletének felírása rendkívül egyszerű, csupán az
alábbi ábrán szereplű R-oldalláncot kell lecserélni a megfelelő szubsztituensre. Az L/D-rendszerbe való
besorolás oka egyszerű: a vetítést követően az L-szériába tartozó aminosavak az L-glicerinaldehidre, a
D-szériába tartozók pedig a D-glicerinaldehidre hasonlítanak inkább. Minden L-aminosav abszolút
konfigurációja szerint S-szériába tartozó, kivéve az L-ciszteint, mely R-szériás.

R R

Sav-bázis tulajdonságok
Mivel az aminosavakban legalább két jellegzetes funkciós csoport található, melyek közül legalább egy
amino- és egy karboxilcsoport egy szénatomhoz kapcsolódik, ezért sav-bázis tulajdonságaik
meglehetősen egyediek lesznek. Mind az amino-, mind pedig a karboxilcsoport protonálódhat illetve
deprotonálódhat, ezért az aminosavak protondonornak (sav) és protonakceptornak (bázis) is
tekinthetők, tehát amfoter jellegűek. Ez az amfotéria alakítja ki a rájuk jellemző ikerionos szerkezetet,
melyben a karboxilcsoport deprotonált, az aminocsoport pedig protonált. Izoelektromos pontnak
nevezzük azt a pH-értéket, ahol az oldatban lévő aminosav teljes mennyisége ikerionos formában van
Bazsa
jelen, tehát a nettó töltése zérus. Ennek a pontnak a meghatározásához ismernünk kell a karboxil- és
aminocsoportra jellemző savi disszociációs állandókat. Ezeket a Henderson–Hasselbalch-formula
segítségével határozhatjuk meg:
[kation]
𝑝K COOH = 𝑝H + lg
[ikerion]
[ikerion]
𝑝K NH2 = 𝑝H + lg
[anion]
Ezek ismeretében az izoelektromos pont (IP vagy pI):
𝑝K COOH + 𝑝K NH2
𝑝I =
2
Az alábbi ábrán (Gly titrálási görbéje) szemléletesen láthatók ezek a pontok.
A titrálás kezdetén a glicinünk teljesen
protonált formában van, majd az első inflexiós
pont, a 2,34-es pH érték (pK1 vagy pKCOOH)
elérésekor a teljesen protonált és az ikerionos
forma koncentrációja egyenlő lesz. A
következő inflexiós pontban (pI) lesz az
izoelektromos pont, itt csak nettó töltéssel
nem rendelkező, ikerionos formában lévő
glicint találunk. A harmadik inflexiós pontban
(pK2 vagy pKNH2) a protonált és a deprotonált
alakok koncentrációja lesz egyenlő.
Elmondható, hogy minden aminosavnak
karakterisztikus izoelektromos pontja van. A
legtöbb fehérjealkotó aminosavnak ez pH=5,0
és 6,5 között van, az Asp és a Glu esetén ez (az
oldalláncban található karboxilcsoport miatt)
pH=3 körüli, a Lys, Arg és His esetében pedig az
oldallánc aminocsoportja miatt 7-es pH feletti.
Ökölszabályként használható, hogy ha
• pH > pI, akkor az anionos forma dominál;i
• pH < pI, akkor a kationos forma az uralkodó.
Az aminosavak pKCOOH-és pKNH2-értékeinek vizsgálata után két fontos következtetést tudunk leszűrni:
(1) Az ⍺-szénatomhoz aminocsoportok negatív induktív effektusa miatt a karboxilcsoportokon a
deprotonálódás könnyebben végbe megy, így az aminosavak a megfelelő karbonsavaknál
erősebb savak.
(2) Az aminosavak gyengébb bázisok, mint a megfelelő alifás aminok, mivel a karboxilcsoportok
elektront szívnak el az aminocsoporttól, ez pedig a protonálódás mértékének csökkenésével
jár.

Aminosavak vizsgálata elektroforézissel

Az elektroforézis olyan fizikai elválasztási módszer, mely során bizonyos vegyületeket elektromos
töltésük szerint választunk szét. Ehhez valamilyen álló fázisra (pl. poliakrilamid-gél, szűrőpapír stb.) és
egy mozgó fázisra van szükségünk. A mozgó fázis egy fix pH-értékre beállított puffer, melyben az
aminosavak is megtalálhatók. A futás iránya és sebessége a puffer pH-jától függ (a fenti ökölszabály
Bazsa
szerint): ha pH > pI, akkor az adott aminosav a pozitív pólus felé fog elmozdulni. Ellenkező esetben
pedig egyértelműen a negatív felé. Ha pH = pI, akkor az aminosav helyben marad, mivel ekkor nettó
töltése zérus. A nagyobb töltésűek gyorsabban mozognak az álló fázison.

Az aminosavak kémiai reakciói

Az aminocsoport reakciói
(1) Alkilezésük erélyes alkilezőszerekkel (pl. dimetil-szulfát) betainokká alakíthatók:

(2) Acilezés történhez például az alfa-helyzetű aminocsoportokhoz specifikusan kötődő danzil-

kloriddal:

(3) Schiff-bázis (imin) képződik aminosavak és aldehidek reakciójából (az általános képletnek
megfelelően):

(4) Ninhidrin-teszt: ninhidrin jelenlétében az aminosavak általában bíborszínű, a prolin sárgaszínű

terméket ad.

Bazsa
A karboxilcsoport reakciói
(1) Sóképzés: pl. glicin és nátrium-hidroxid reakciója során nátrium-glicinát keletkezik.
(2) Dekarboxileződés: pl. hisztidin hisztidin dekarboxiláz általi dekarboxileződése során a
szervzeteben hisztamin képződik.

(3) Észterképződés Fischer-módszerrel.

Az oldalláncok reakciói
(1) Cisztinképződés.

(2) Egyéb reakciók séma szerint.

Bazsa
 Peptidek
Az aminosavak ɑ-aminocsoportja és ɑ-karboxilcsoportja között vízkilépéssel létrejövő amidjellegű
kötést peptidkötésnek nevezzük. A pepdtidkötés kialakulás energiaigényes, csupán a hidrolízis zajlik
le spontán. A peptidek olyan biopolimerek, melyekben az összekapcsolódó aminosavegységeket
peptidkötés kapcsolja össze. A peptideknek két végét különböztetjük meg, a szabad aminocsoportot
hordozó N-terminálist és a kötésben nem lévő C-terminálist. Aminosavszekvenciának nevezzük azt az
aminosavsorrendet, melyet a peptid N-terminálisától a C-terminálisa felé olvasunk le.

N- C-
terminális terminális

leolvasás iránya

A fenti képen a 8 aminosavból álló „ízletes peptid” szerkezete látható. Szaggatott vonallal jelöltem az
egyes aminosavmaradékok határát. Az oldalláncok beazonosítása után az aminosavszekvenciát N-
terminális à C-terminális irányban írjuk le:
Lys–Gly–Asp–Glu–Glu–Ser–Leu–Ala vagy egybetűs jelekkel K G D E E S L A .
Nem mindegy, hogy honnan kezdjük a leolvasást! Annak ellenére, hogy az NàC irányban
meghatározott és a CàN irányban leolvasott peptidek egymás szerkezeti izomerei, potenciálisan
eltérő fizikai, kémiai, sőt biológiai tulajdonságokkal is rendelkezhetnek. A peptideket az alkotó
aminosavak számától függően az alábbi kategóriákba sorolhatjuk:

dipeptidek
oligopeptidek tripeptidek
peptidek

... 10 AS-ig!
polipeptidek
5 kDa-nál nagyobb
fehérjék molekulatömegű, akár több
polipeptid alegységből álló
makromolekulák.

Elnevezésük rendkívül egyszerű: N-terminális–C-terminális irányban felsoroljuk az

aminosavmaradékok nevét „-il” utótaggal, a C-terminális AS neve pedig marad változatlan. Pl. az
alaninból és glutaminból álló dipeptid elnevezése alanil-glutamin.

Bazsa
 A peptidkötés szerkezete
A peptidkötésben résztvevő 6 atom
egy síkban helyezkedik el és a kötés
delokalizált jellege miatt a kötés
tengelye mentén történő rotáció
akadályozott. Ebből a merevségből
ered a tény, hogy a szomszédos ɑ-
szénatomok egymáshoz viszonyítva
átellenes helyzetben vannak, ezt a
szakirodalom transz-peptidkötésnek
nevezi. A fehérjékben döntő
C⍺1 többségben ez a transz-jellegű kötés
van, ez alól viszont kivételt képeznek
az egyetlen iminocsoportot
C⍺2 C⍺1 C⍺2 tartalmazó aminosavnak, a prolinnak
a környezetében kialakuló
peptidkötések, mivel a prolint
tartalmazó szakaszokon a transz- és a
cisz-peptidkötések hasonló
energiatartalommal rendelkeznek.
A peptidekben csupán kettő kötés
mentén van megengedve rotáció
(bár sztérikus okok miatt ez is
rendkívül korlátozott). A N–C⍺ kötés
mentén történő elfordulás szögét
konvenció szerint ɸ-vel (fí), a C⍺–C
kötés körüli rotációt pedig ѱ-vel
(pszí) jelöljük. A polipeptidlánc
tagszámának növelésével a φ és a ѱ
lehetséges értékei meglehetősen
beszűkülnek, így a polipeptideknek
csak kevés konformációja valósulhat
meg. A lehetséges konformációkat jó
közelítéssel megadja a
Ramachandran-féle függvény.

Izoelektromos pont becslése

Peptidek izoelektromos pontjának becslésekor azt kell figyelembe vennünk, hogy a molekulában
milyen oldalláncú aminosavak dominálnak. Savas dominancia esetén savas pH-n, bázikus aminosavak
túlsúlya esetén pedig a pH-skála másik felén találjuk majd a pI-t. Amennyiben az oldalláncok töltése
kiegyenlíti egymást (tehát eredő töltésük 0), úgy 5,5–6 körüli értéken lesz az izoelektromos pont.

Bazsa
A peptidszintézis módjai
Annak ellenére, hogy biotechnológiai módszerekkel sokféle polipeptidet elő tudunk állítani, bizonyos
esetekben szükség van arra, hogy ezeket a módokat félretéve, tisztán vegyi úton állítsuk elő a kívánt
sajátsággal rendelkező peptidet. Rekombináns módszerekkel nem tudunk előállítani többek között D-
aminosavakat tartalmazó vagy fluoreszcens illetve izotópos jelöléssel rendelkező peptideket. Az in
vitro peptidszintézis azonban nem olyan egyszerű, mint ahogy elképzelnénk. Aminosavak keverékéből
random módon fognak peptidek képződni, a feladatunk pedig az, hogy adott aminosavakból egy
bizonyos sorrendben összekapcsolódó peptidláncot kapjunk.
A vegyiparban a peptidszintézist különböző védőcsoportok alkalmazásával szokták véghezvinni. A
védőcsoportok olyan csoportok, melyek az aminosavak karboxil- vagy aminocsoportját maszkírozzák,
így a védett aminosavak kondenzációja csak és kizárólag egyféleképp mehet végbe. Kívánalom a
védőcsoportokkal szemben, hogy:
(1) szelektíven kapcsolódjon a védendő funkciós csoporthoz;
(2) a kapcsolódási reakciók alatt maradjon stabil;
(3) eltávolítása ne okozzon kárt a képződő peptidben, valamint
(4) az egyes funkciós csoportot védő csoportok eltávolítása során a másik funkciós csoportot védő
csoportnak stabilnak kell maradnia (ortogonális védőcsoport stratégia).
Az alkalmazott védőcsoportok az ɑ-aminocsoportot karbamátformában (pl. terc-butil-oxikarbonil,
benziloxikarbonil), míg a karboxilcsoportot legtöbbször észteresítik (pl. etil-, metil- vagy benzilészter).
A kondenzációt elősegítendő a DCC nevű erélyes vízelvonószert használják.
Oldatfázisú peptidszintézis

Bazsa
Szilárd fázisú peptidszintézis
A módszer alapja az, hogy a C-terminális aminosavat sztirol és divinil-benzol kopolimere által alkotott
szilárd hordozóhoz kötik, majd pedig N-terminális védett aminosavakat adnak lépésenként a
rendszerhez, melyeket vízelvonással a növekvő peptidlánchoz kötnek. Minden reagenst oldatként
adagolnak, a tulajdonképpeni reakció a szilárd-folyékony határfelületen megy végbe. A kívánt lánc
elérésekor a peptidet a gyantáról lehasítják, izolálják, tisztítják, majd felhasználják.

Fehérjék
A fehérjék 5 kDa-nál nagyobb molekulatömegű, aminosavakból felépülő biopolimerek. Felépítésük és
funkciójuk rendkívül változatos. Állhatnak csupán peptideredetű részekből (proteinek), de
kapcsolódhatnak hozzá más jellegű alkotórészek is (proteidek). Felépülhetnek egy- vagy akár több
polipeptidláncból is. Osztályozásuk többféle módon történhez, azonban a legjellemzőbb a biológiai
funkció szerinti kalsszifikáció.

A funkció szerinti felosztás mellett szokás még alak szerint is besorolni a fehérjéket; ez alapján
megkülönböztetünk globuláris és fibrilláris fehérjéket. A globuláris fehérjék izodimenzionálisak, a tér
egyik irányában sincs kitüntetett kiterjedésük. A fibrilláris fehérjék hosszirányban megnyúltak.

Az összetett fehérjéket a hozzájuk kapcsolódó prosztetikus csoport alapján tudjuk kategóriákba

szedni, így beszélhetünk lipoproteidekről (pl. β1-lipoproteid), glikoproteidekről (pl. syndecan-4 (egy
sejtfelszíni proteoglikán)), foszfoproteidekről (pl. kazein), hemoproteidekről (pl. hemoglobin),
flavoproteidekről (hozzájuk flavonukleotidok kapcsolódnak, pl. szukcinát DH) és metalloproteidekről
(pl. Ca-tartalmú kalmodulin vagy Zn-tartalmú alkohol DH).

Bazsa
A fehérjék szerkezete
Elsődleges és másodlagos szerkezet
A fehérjék primér struktúrája alatt a polipeptidlánc aminosavszekvenciáját értjük, melyről már az
előbbiekben megemlékeztünk. A másodlagok struktúra alatt a polipeptidlánc szerkezetének
periodikus rendezettségét értjük. A fehérjék másodlagos szerkezetének három formája lehetséges:
(1) ⍺–hélix: a primer struktúrát adó aminosavak
jobbmenetes hélixben csavarodnak fel. A
jobbmenetesség oka az, hogy a balmenetes
struktúrában az L-aminosavak oldalláncai a
peptidkötések karbonilcsoportjával sztérikus
okok miatt feszülést indukálnának. A hélix
tipikusan 15-25 AS hosszúságú, melyet a
karbonilcsoportok oxigénje és a peptidkötés N–H
csoportja között kialakuló hidrogénhidak
stabilizálják (n. karbonil oxigén és (n+4). NH-
csoport között). A hélix belsejében lévő térrész
meglehetősen szűk, ezért az aminosavak
oldalláncai a hélixből kifelé mutatnak. Preferált
C-terminális aminosavai a glicin és az aszparagin,
az N-terminálison pedig a glicin, szerin és
treonin. A prolin „hélixtörő”, így az ⍺–hélixes
szerkezetben nem fordul elő.
(2) β-redő: két vagy több polipeptidlánc között
kialakuló cikkcakkos, zegzugos szalagos
szerkezet. Az egyedi β-redőket hidrogénkötések
kötik össze, így kialakítva a β-redős
lemezszerkezetet. Az egyedi redők lefutásától antiparalel
függően beszélhetünk paralel és antiparalel
redőkről. A paralel redős szerkezet egymást
követő redőit hosszú aminosavszakaszok kötik
össze, ezek a lemez síkja alatt vagy felett
rendszerint ɑ-hélixes szerkezetet öltenek. Ezzel
szemben az antiparalel szerkezet egymást
követő redőit rövid szakaszok kötik össze,
melyek rendszerint β-hajtű struktúrát képeznek.
Több β-redős lemez összetapadásával kialakul a paralel
β-amiloid szerkezet, mely több neurodege-
neratív betegségben (pl. Alzheimer-sy)
megfigyelhető fehérjezárványok jellemző
szerkezeti alkotóeleme.
(3) β-hajtű: az antiparalel β-redőket összekötő, 4
aminosavból álló struktúra. Gyakori eleme a
cisz-peptidkötésben résztvevő prolin és glicin.
Az energetikailag lehetséges szekunder struktúrák a már
említett Ramachandran-diagramból olvashatók ki.

Bazsa
Harmadlagos szerkezet
A fehérjék harmadlagos szerkezete megmutatja,
hogy a molekula hogyan rendeződik a térben. A
fehérjék tercier struktúráját az
aminosavmaradékok oldalláncai között fellépő
többféle kölcsönhatás alakítja ki és tartja fenn:
hidrogénhidak, sóhidak, diszulfidhidak illetve
hidrofób apoláris kölcsönhatások. A fehérjék így
feltekeredhetnek globuláris vagy fibrilláris
szerkezetekbe is. A harmadlagos szerkezet
magába foglalja az aminosavak kísérő
vízmolekulákat is. A fehérjék nagy részének a
harmadlagos szerkezete több doménből áll. A
domének olyan fehérjén belüli, függetlenül
alakuló kompakt egységek, melyek a másodlagos
szerkezeti elemeknél nagyobbak, a teljes
polipeptidlánc szerkezeténél azonban kisebbek.
A domének evolúciósan jól konzerválódott, specifikus funkció ellátást biztosító elemek. Egy fehérje
sokszor több doménnel is rendelkezik. Néhány jellegzetes domén például a kalciumkötő EF-kéz domén,
a DNS-kötő „cinkujj”-domén vagy a különböző jelátviteli regulátormolekulákban jelenlevő PH domén.

Negyedleges szerkezet
A negyedleges szerkezet megadja, hogy a
különböző polipeptidek hogyan hoznak létre
nagyobb struktúrákat. Ez alatt az értendő, hogy a
fehérjék nagy része nem monomerként, hanem
oligomerként van jelen az élő szervezetekben.
Példaként hozható a citokróm-c, ami
monomerként marad; a nukleoszómákat alkozó
H2A, H2B, H3, H4 hisztonfehérjék viszont
heterooktamert képeznek. Hasonlóképpen
oligomert képeznek a hemoglobin egyes
alegységei, felnőttben az ɑ1, ɑ2, β1 és β2
alegységek. A negyedleges szerkezet általában
spontán módon kialakul, az oligomerek disszociációja után (a disszociáló hatás megszűnésekor)
általában az oligomer struktúra spontán visszaalakul. A fehérjék általában közvetlenül a bioszintézisük
után elnyerik biológiailag aktív formájukat, ezt a folyamatot foldingnak nevezzük. A kis fehérjék
(Anfinsen kísérlete alapján) spontán, a nagyobbak pedig chaperonok segítségével nyerik el natív
konformációjukat.

Kimutatási reakciók
Biuretpróba
A biuretpróba peptidkötések kimutatására alkalmas teszt. Kivitelezésekor meglúgosított
fehérjeoldathoz réz(II)-ionok oldatát cseppentjük, ezzel lila komplex képződését előidézve. A próba
legalább kettő peptidkötés jelenlétekor ad pozitív eredményt, tehát csak a tripeptideket vagy nagyobb
polipeptideket tudjuk vele kimutatni. A klasszikus biuretpróba mellett léteznek nagyszenzitivitású

Bazsa
variánsai is a tesztnek, ezeket és az UV/VIS-spektrofotometriát ötvözve fehérjeoldatok pontos
koncentrációja jól meghatározható.

Ninhidrin teszt
A ninhidrin tesztet aminok, így az ɑ-aminosavak adják, vele az ő jelenlétüket lehet kimutatni
oldatokból. Az ɑ-aminosavak rendszerint kék vegyületet képeznek a ninhidrinnel; ez alól kivétel a
prolin, mely sárga terméket ad. A próba olyannyira érzékeny, hogy gyakran alkalmazzák ujjlenyomatok
keresésekor. Reakcióegyenletet ld. előbb.

Xantoprotein próba
A xantoprotein próba peptidek aromás gyűrűt tartalmazó komponenseinek (jellemzően tirozin és
triptofán aminosavak) kvalitatív meghatározására alkalmas. A teszt során a peptidoldathoz cc.
salétromsavat adunk, ami az aromás gyűrűt hordozó aminosavak gyűrűjét nitrálja, ezzel sárga
terméket képezve.

Reverzibilis és irreverzibilis denaturáció

Denaturációról beszélünk akkor, amikor a fehérjék stabilis natív szerkezete valamely külső behatás
miatt felbomlik. A denaturáció visszafordíthatósága függ a fehérje anyagi minőségétől és a
kicsapódást indukáló behatás mértékétől. Reverzibilis denaturáció történhet például kisózással,
amikor a fehérjeoldat koncentrációját a fiziológiás sókoncentráció többszörösére növeljük. Ekkor a
fehérjéknek stabilitást adó sóhidak felbomlanak, így a fehérjék belsejében található hidrofób
aminosavoldalláncok „kifordulnak”, melyek összetapadása okozza a fehérje aggregációját. Ez a
folyamat visszahígítással felszámolható. Hasonló hatással van a fehérjékre, ha az eredetileg vizes
oldószerüket például alkoholra cseréljük. Itt szintén „kifordul a fehérje önmagából”, mivel az apoláris
oldalláncok az apoláris (v. univerzális) oldószer jobban kedvelik.
Az irreverzibilis denaturáció leggyakoribb formája a hődenaturáció. Extrém pH-változtatás is
irreverzibilis denaturációt okozhat, hiszen egyneművé teszi a fehérjék töltéssel rendelkező aminosav-
oldalláncainak töltéseit. Így az erősen savas közegben csak negatív, az erősen lúgos közegben pedig
csak pozitív töltések keletkeznek, amelyek a fehérje különböző részeit eltaszítják egymástól, így a
fehérjék szerkezetét megbontják. A hidrogénhidas szerkezetet megbontó anyagok, így a
peptidkötések egymással képzett hidrogénhídjainál erősebb hidrogénhidakat képző urea, illetve
guanidin, valamint a kaotrop ionok (I–, SCN–, N3–) a fehérjék denaturációját okozzák. A detergensek
hosszú, hidrofób láncot és hidrofil vagy ionos, töltéssel rendelkező kisebb molekularészletet
tartalmazó, amfipatikus vegyületek, melyek hidrofób részei befúródnak a fehérje hidrofób magjába, a
hidrofil részeik pedig a fehérje-víz határfelületen segítik elő az oldódást, így a fehérje natív szerkezete
felbomlik.

Bazsa
 Monoszacharidok
A monoszacharidok polihidroxi-oxovegyületek. Szénatomszámuk alapján beszélhetünk triózokról,
tetrózokról, pentózokról, hexózokról stb. Attól függően, hogy az oxocsoport hol kapcsolódik hozzájuk,
ismerünk aldózokat, melyek láncvégi oxocsoportot tartalmaznak, így aldehidjellegűek, és ketózokat,
melyekben az oxocsoport láncközi szénatomhoz kapcsolódik, ennél fogva ketontípusúak. A
monoszacharidok általános jellemzője, hogy kristályos, vízben jól oldódó, édes ízű vegyületek. Királis
molekulák, kivételt képez viszont a legeyszerűbb ketotrióz, a dihidroxi-aceton.

Szerkezeti képletek a demóra

Triózok

dihidroxi-aceton

Tetrózok

A pentózok és a hexózok intramolekuláris félacetálképzéssel gyűrűs szerkezetet vehetnek fel. A gyűrűs

szerkezet a nyílt láncú formával egyensúlyt tart, így vizes oldatukban mindkét alak jelen van. A gyűrűs
félacetálok kialakulásával heterociklusos, oxigéntartalmú váz alakul ki, melynek elnevezése a
megfelelő heterociklusos vegyület nevéből eredeztethető a cukrokra jellemző „–óz” utótag
hozzáadásával. Ez alapján beszélhetünk az öttagú, oxigéntartalmú heterociklusból, a
tetrahidrofuránból származtatott furanózgyűrűről, illetve a hattagú társából levezethető
piranózgyűrűről. Az alábbi ábrán a két alapgyűrű Haworth-féle perspektivikus ábrázolása látható:

Pentózok
Pentózok esetén a nyíltláncú forma 1. szénatomján lévő formil- és a 4. szénatomon lévő alkoholos
hidroxilcsoport között megy végbe a félacetálképződés. A gyűrűs félacetálban az aszimmetrikus
szénatomok száma eggyel nő, illetve egy új, különleges tulajdonságokkal bíró hidroxilcsoport, az ún.
glikozidos hidroxilcsoport is megjelenik. A gyűrűs formának két sztereoizomér alakja van: az ɑ- és a β-
anomer. Az anomerek diasztereomer pároknak tekintendők, tehát optikai forgatóképességük mellett
Bazsa
fizikai és kémiai tulajdonságaikban is eltérnek. Már régen megfigyelték, hogy az egyes anomerek
egymásba átalakulhatnak; ezt a jelenséget mutarotációnak nevezzük. A cukrok vizes oldatában a
gyűrűs szerkezet anomerei és a karbonilcsoportot tartalmazó nyíltláncú formák egyensúlyban vannak,
ezt mutarotációs egyensúlynak nevezzük.

ɑ-D-ribofuranóz D-ribóz β-D-ribofuranóz

transz-helyzetű glikozidos OH cisz-helyzetű glikozidos OH

A ribóz kiemelkedő fontosságú származéka a 2-dezoxiribóz:

Hexózok

D-glükóz

D-galaktóz

Bazsa
A fruktóz vizes oldatában a mutarotációt a piranóz–furanóz átalakulás okozza:

A piranóz típusú gyűrűs monoszacharidok pontos téralkatát a Haworth-féle ábrázolás pontosan nem
tudja megadni. A gyűrűs struktúra nem planáris szerkezetű, hanem a ciklohexánra emlékeztetően szék-
és kádkonformációt vehet fel, melyek közül a székkonformer a stabilisabb.

Kémiai reakciók
Oxidációs reakciók
Aldózokból az aldehidcsoport oxidációjával aldonsavak képződnek, melyek további, erélyes oxidáció
hatására aldársavakká alakulnak. Az aldonsav–aldársav átalakulás során az aldóz primer alkoholos
hidroxilcsoportja oxidálódik karboxilcsoporttá. Az aldársavak intramolekuláris észterképződéssel
laktonokká alakulhatnak.

Bazsa
Ha csupán a primer alkoholos OH-csoportot oxidáljuk, úgy a félacetálszerkezet megmarad és
uronsavakat kapunk.

Kimutatási reakciók
A redukáló monoszacharidok kimutatását leggyakrabban a Tollens- vagy a Fehling-próbával végezzük.
A Tollens-próba (=ezüsttükörpróba) során ammónia vizes oldatában oldott ezüst-hidroxid-reagens
redukáló cukrok jelenlétében fekete fémezüst leválását okozza.

A Fehling-próba alapja az, hogy a cukoroldathoz adott komplexben lévő réz(II)-ionok réz(I)-ionokká
redukálódnak, melyek téglavörös réz(I)-oxidként válnak le.

Redukció
Aldózok és ketózok enyhe redukálószerrel történő redukciójakor nyílt láncú cukoralkoholokat kapunk.

Bazsa
Éterképződés dimetil-szulfáttal és metil-jodiddal

A reakció mechanizmusa:

Hasonlóképpen megy végbe a reakció dimetil-szulfáttal is:

O-glikozidképződés alkoholokkal
Általánosan:

Konkrét példa: reakció metanollal.

N-glikozidképződés aminokkal

Bazsa
N-glikozidok például a nukleozidok: D-ribóznak vagy 2-dezoxi-D-ribóznak purin- vagy pirimidinvázas
bázisokkal alkotott β-N-glikozidjai.

adenozin
Észterképzés savanhidridekkel és savkloridokkal
A glükóz ecetsavanhidriddel történő reakciójából az alkalmazott katalizátortól függően acetilált ɑ- és
β-anomer-származékot is kaphatunk.

Ac = acetilcsoport

A savkloridokkal végzett észteresítés ehhez hasonlóan zajlik, azzal a különbséggel, hogy hidrogén-
klorid mellékterméket kapunk.

Bazsa