Вы находитесь на странице: 1из 22

Kristályok és csakrák:

a színek jelentősége
A kristályokhoz kapcsolódóan röviden
érintjük a csakrák témakörét.
A „csakra” ősi szanszkrit eredetű szó,
jelentése „kerék” vagy „korong”.
Az indiai hagyomány szerint a csakrák
az emberi test hét virága, illetve
energiapontja. Mindegyiknek van
elülső és hátulsó oldala. A gerincoszlop
hosszában elhelyezkedő csakrák finoman
kapcsolódnak a hormonokat és egyéb
anyagokat a vérbe bocsátó ún. endokrin
(belső elválasztású) mirigyekhez, melyek
a megélt érzelmeink gyűjtőhelyei is egyben.
A megfelelő csakrára helyezve a kristályok
egyensúlyba hozzák az energiaáramlást.

8 Üdv a kristályok birodalmában!


Minden csakrához tartozik egy-egy zenei hang és egy szín
is. Egyes mágnesterapeuták és úgynevezett tisztánlátó
gyógyítók olyan tölcsérként vagy örvényként írják le
őket, amelyek energiát nyelnek el és adnak ki. A jó nevű
amerikai kutató és gyógyító, Barbara Ann Brennan
nagyon pontosan leírja a szerepüket és működésüket
Gyógyító kezek (Duna International Kiadó, 2012) című
könyvében. Sokan írtak még a csakrákról, de mi az ő
tapasztalataira támaszkodunk rövid bevezetőnkben.

Egy szervnél jelentkező rendellenesség vagy egyszerű


működési zavar mindenképpen felborítja a csakra
egyensúlyát. Ezt okozhatja idegi vagy érzelmi
kiborulás, vagy ha nem ismerjük fel valamely alapvető
szükségletünket. A kristály a színegyezésen keresztül
kapcsolódhat a megfelelő csakrához. Úgy vélik, hogy
a kristály energia-ereje a megfelelő csakrákkal
rezonál, ezáltal helyreállítja az egyensúlyt.
A csakrák
C1 Múladhára
Gyökércsakra

C2 Szvádisztána
Szakrális csakra

C3 Manipura
Napfonatcsakra

C4 Anáhata
Szívcsakra

C5 Visuddha
Torokcsakra

C6 Adzsna
Harmadik szem vagy
homlokcsakra

C7 Szahaszrára
Koronacsakra

10
C1 Múladhára C2 Szvádisztána
Gyökércsakra Szakrális csakra
Az első csakra a végbél és a gát között Ez a csakra a hason található, körülbelül három-
helyezkedik el az emberi testben. A veséhez és ujjnyival a köldök alatt. A japánok harának
a mellékveséhez, valamint a végbélhez és nevezik ezt a pontot, amit az életenergia
a végbélnyíláshoz köthető. A hozzá kapcsolt központjának tekintenek. Az endokrin
színek a lila, a vörös, a barna és a fekete. Ha (hormonképző) mirigyek közül itt a szaporító-
valamelyik hozzá tartozó területen probléma szervek érintettek – azaz a nőknél a petefészek,
adódik, a csakrához társított színű kövekkel a petevezeték, a méh és a vagina. Ehhez a
állítható helyre a harmónia. csakrához a narancssárga szín társul.
A szakrális csakrát a szaporító szervrendszerrel
Fizikai világunkban a gyökércsakrát a túléléshez és a szexualitással (örömszerzés és elfogadás)
és az életigenléshez kapcsoljuk. Segítségével társítják.
tudunk kiállni magunkért, és ez biztosít alapot
és stabilitást terveink megvalósításához. Fontos szerepet tölt be az anya–gyerek kapcso-
A társított kristályok tesznek képessé céljaink latban. Ez az életenergia-központ a belső kreati-
elérésére és arra, hogy horgonyt vessünk az vitás fejlesztésében is segít, mely minden nőben
anyagi világban. Gyakorlatiasságra és realista megvan. Nem kell mást tenned, csak viselni egy
látásmódra sarkallnak, és segítenek megvetni vagy több ide kapcsolódó kristályt.
lábunkat a szilárd talajon.
Ide kapcsolódó kristályok:
Ide kapcsolódó kristályok: narancssárga kristályok: imperiál topáz,
vörös kristályok: vörös gránát, vörös jáspis, narancssárga kalcit, réz, narancssárga holdkő
rubin
barna kristályok: magnetit, hematit
fekete kristályok: fekete obszidián, fekete
turmalin

Kristályok és csakrák 11
C3 Manipura C4 Anáhata
Napfonatcsakra Szívcsakra
Ez az energiapont a rekeszizom környékét Ez a csakra a szív környékét uralja. A szívben
sugározza be erejével. A hozzá tartozó endokrin élednek a családtagjaink, barátaink, kollégáink,
mirigy a hasnyálmirigy. A gyomor, a máj, az illetve közelebbi és távolabbi ismerőseink,
epehólyag és a lép is ehhez a csakrához valamint a bolygón élő minden teremtmény
kapcsolódik. Színe a sárga. A napfonatcsakra az iránti érzéseink és érzelmeink. A szívcsakra színe
univerzummal való viszonyunkban is szerepet a zöld és a rózsaszín. Egyes hagyományokban az
játszik. arany is megjelenik. A csakrán keresztül végzett
gyógyítás ráébreszt, hogy a szeretet
Ide kapcsolódó kristályok: átlényegítheti a negatív érzéseket.
sárga kristályok: borostyán, citrin, imperiál
topáz, tigrisszem Ide kapcsolódó kristályok:
zöld kristályok: krizopráz, kínai zöld jáde,
smaragd, malachit, zöld aventurin, zöld fluorit,
kínai zöld türkiz
rózsaszín kristályok: rózsakvarc,
rodokrozit, morganit, rubin, rózsaszín lepidolit

12 Üdv a kristályok birodalmában!


C5 Visuddha C7 Szahaszrára
Torokcsakra Koronacsakra
Ez a pont a torokhoz kapcsolódik, endokrin Ez a csakra a fejtetőn helyezkedik el. A hozzá
mirigye a pajzsmirigy. Ide tartozik továbbá kapcsolódó belső elválasztású mirigy a toboz-
a légúti rendszer, az orr, a légcső, a hörgők és a mirigy. A spiritualitásunkhoz van köze és ahhoz,
tüdő. ahogyan ezt felfogjuk. A spirituális pillanatok
A csakra hatással van a beszédre és a hallásra. megélésében segít. Színe a lila, a fehér vagy
A világoskék minden árnyalata ide köthető. az arany.

Ide kapcsolódó kristályok: Ide kapcsolódó kristályok:


világoskék kristályok: kék kalcedon, türkiz, lila kristályok: ametiszt, lila fluorit,
kék fluorit, zafír halványlila lepidolit
arany kristályok: imperiál topáz, citrin
fehér kristály: édesvízi gyöngy
C6 Adzsna
Harmadik szem vagy homlokcsakra
A belső elválasztású mirigyek közül az agyalapi
mirigy tartozik ide. Szervi szinten az agyat,
a szemet és a fület érinti. Ez az energiapont felel
az elképzelésekért és a vizualizációs
képességért. Színe az indigókék, de a sötétkék
egyéb árnyalatai is ide tartoznak, akár a
csillámkő vagy pirittartalmú csillogó változatai
is.

Ide kapcsolódó kristályok:


sötétkék kristályok: lápisz lazuli, kék zafír

Kristályok és csakrák 13
Gyógykristályok:
20 kérdés
és válasz

16 Alapelvek
1 Mit nevezünk gyógykristálynak?
A terápiás vagy gyógykristály olyan ásvány, mely a jellemzőinek megfelelő jótékony
hatással bír. Az itt bemutatott kristályok gyógyhatását már az ókorban felismerték, de
a következő századokban több misztikus természettudós is méltatta őket, például a
középkorban a német Bingeni Szent Hildegárd. A későbbiekben ásványgyógyászok
által leírt tapasztalatok és reakciók alapján aztán tovább tanulmányozták és értékelték
a kövek tulajdonságait. A kristályok pozitív hatásai jelentkezhetnek érzelmi vagy
spirituális szinten, illetve fizikailag is erősíthetnek, innen származik a „terápiás”
elnevezés.
Ne feledjük: betegség esetén a gyógykristály elősegítheti, de semmiképpen nem
helyettesítheti a hagyományos kezelés hatását!

2 Honnan származnak ezek a kristályok?


A kristályokat világszerte természetesen előforduló kőzetlerakódásokból nyerik.
A kristályosodott ásványok alakja a kialakulásuk talajának összetétele és hőmérséklete
függvényében tér el egymástól.

3 Hogyan adják át az erejüket?


Erre vonatkozóan több különböző elmélet ismert. Minden, ami a Földön létezik –
hang, fény vagy szín – egy-egy konkrét hullámhosszon rezeg. A kristályok rezgését a
színük, a szerkezetük, az eredeti kristályosodási folyamatnál jelen lévő nyomelemek
és a kialakulásuk óta átélt tapasztalásaik együtt alakítják ki. A kristályok olyan
ásványokból állnak, amelyekre az emberi szervezet ásványianyag-feltöltéséhez
szükség van. Úgy vélik, hogy a kristályok által átadott finom energia helyreállítja
testünk ásványianyag-hiányait. A folyamat a bőrrel való érintkezés útján és az
elektromágneses mezőn keresztül egyaránt zajlik. A kristály és az egyén közötti
rezonancia megkönnyíti az észrevétlenül zajló információcserét.
Sok érdekes és meglepő dolgot tanultunk azáltal, hogy az ásványboltban
találkoztunk pácienseinkkel. Észrevettük például, hogy a 7 év alatti gyerekek gyakran
természetes módon megtapasztalják a kristályok erejét. Néhány igen érzékeny és erre
fogékony ember képes megőrizni kommunikációs képességét az ásványvilággal.
A legtöbben azonban állításuk szerint nem éreznek semmit – valószínűleg azért,
mert nem tudnak eléggé figyelni a testükre. Aki szeretné és eltökélten igyekszik
kiélezni ezt az érzékelést, ráébred az érzékenységére, és fejlesztheti kommunikációját
a kristályokkal. Ez enyhíti az ítélkezést magunkkal és azokkal szemben, akik nem
reagálnak ilyen érzékenyen rájuk. Ily módon helyreállhat az érzelmi vagy energetikai
egyensúly. Ezért javasoljuk általában, hogy bőrrel való érintkezés útján használják a
kristályokat a hatás erősítésére és érezhetőségére, és hogy jobban átvegyék
az ásvány erejét.

20 kérdés és válasz 17
A szerzó´ megjegyzése
Catherine Volt részem abban az örömben és megtiszteltetésben, hogy többször részt
vehettem a néhai dr. Jacqueline Bousquet kristályterápiás ülésein, amikor párizsi konferenciákon
vett részt. Dr. Bousquet, a biológiai tudományok és a biofizika doktora a tudományos kutatás
francia nemzeti központjának tiszteletbeli kutatója volt, aki sejtbiológiai és bioelektro-
mágnesességgel foglalkozó tanulmányokon dolgozott együtt Émile Pinel professzorral.
Ő magyarázta el nekem, hogyan és miért hatnak a kristályok az emberekre; az erről szóló
elméletét a Sylvie Simonnal közösen írt Le réveil de la conscience: Dialogues sur une nouvelle vision
du monde (Guy Trédaniel Kiadó, 2003) című könyvében fejti ki. A cím jelentése: „Ébredő
tudatosság: egy új világlátás bemutatása”.

4 Bizonyították tudományosan a kristályok


gyógyerejét?
Amennyire tudjuk, a kristályok gyógyerejét tudományos bizonyítékokkal még nem
erősítették meg. Meggyőződésünk, hogy ez szubjektív dolog, ezért ily módon nehezen
mérhető. Képes bárki felmérni és számszerűsíteni egy jótékony hatást? Lehet ez
ugyanolyan mindenkinél?

5 Miben különböznek a forró kövektől?


A szerzó´ megjegyzése
Nathaëlh Én magam is használtam forró köveket a gyógymasszázshoz a talasszo-
terápiában, amikor egy orvossal dolgoztam együtt egy gyógyközpontban. Ezek a
vulkanikus kövek nagyon jól bírják a hőt. A masszázs végén mindig óvatosan levettük
a meleg köveket, és gyógykristályokat tettünk a helyükre (például narancssárga kalcitot,
kínai zöld jádét, kék kalcedont és lápisz lazulit) néhány percre a csakrapontokra. Mielőtt
visszatettük a fűtött tartályukba, sóágyra fektettük, majd forrásvízzel leöblítettük őket.

6 Hogyan kapcsolódnak a kristályok


az asztrológia vagy a magnetizmus
területéhez?
Az asztrológiában az asztrológiai jegyeket csoportosító négy elem – levegő, föld, víz és
tűz – viszonylatában határozzák meg őket. A mágnesterapeuták vagy „magnetizálók”
gyógyító energiát adnak a páciensnek, és gyakran használnak kristályokat az
energiaszintek csökkentésére és fokozására. A litoterápiás munka kristályokkal zajlik;
a kezelés során a páciens testére helyezik a köveket.

18 Alapelvek
7 Milyen kristályfajták léteznek?
A kristályokat szépségük és a ritkaságuk alapján megállapított értékük miatt találjuk
vonzónak. Általában finoman távolítják el őket a kőzetből, és nem bánnak velük durván
(egyéb köveket akár dinamittal is kinyerhetnek). Tömegük néhány 10 grammtól több
száz kilóig terjedhet az ametiszt- vagy hatalmas kvarctömbök esetében. Meg lehet
csodálni őket múzeumokban, ásványkiállításokon és az exportra értékesítő ásvány- vagy
drágakőüzletekben. A világ legnagyobb ásványkiállítása a Tucson Gem, Mineral & Fossil
Showcase, melyet minden télen több mint 40 helyszínen rendeznek meg az arizonai
Tucsonban.
A világ minden részéről érkeznek oda ásványszakértők. Franciaországban minden
júniusban tartják a Nemzetközi Ásvány- és Drágakőkiállítást egy Sainte Marie-aux-Mines
nevű kedves elzászi faluban.
A drága- vagy féldrágakövek – például gyémánt, rubin, zafír és smaragd –
ékszerboltokban kaphatók. Ezek a kövek szépségük, ritkaságuk, tisztaságuk és
minőségük miatt igen drágák. Ékszerekhez használható formákra vágják és lapra
csiszolják őket. Tömegük igen csekély, és karátokban mérik (1 karát = 200 mg vagy
0,2 g). A hatalom vagy a gazdagság szembetűnő szimbólumaiként ékszerekbe foglalva
a szeretet és hűség zálogaként ajándékozzák őket
eljegyzéseken vagy esküvőkön. Néhány egyéb
féldrágakövet azonban – például ametiszt,
türkiz, jáde, rózsakvarc és holdkő – szintén
egyre inkább használnak az ékszerkészítő
műhelyekben.

Házassági évfordulókat is
A néhány drágakövön kívül jelezhetnek:
csak kristály féldrágakövekkel
16 év zafír • 18 év türkiz
kirakott ékszerek általában
21 év opál • 26 év jáde
kedvezőbb áron szerez-
30 év gyöngy • 32 év termésréz
hetők be.
34 év borostyán • 35 év rubin
A könyvben látható kris-
40 év smaragd • 44 év topáz
tályok vagy nyersek, vagy dob-
48 év ametiszt • 52 év turmalin
csiszoltak és sima tapintásúak.
56 év lápisz lazuli • 60 év gyémánt
Az árat az adott kristály mérete,
minősége és ritkasága határozza
meg, de általában megfizet-
hetőek.

20 kérdés és válasz 19
8 A kristályok minden formában jótékony
hatásúak, akár nyakláncon, karkötőn vagy
más ékszeren viseljük őket?
Akármilyen formát ölt is, a kristály energiája megmarad. Éjszaka jobban befogadható
a gyógyereje, mert a testünk és az elménk is pihen. Betehetjük a kristályt például
a párnánk alá.
A nyaklánc valamivel drágább lehet a hosszától és a rajta lévő kövek számától és
minőségétől függően. A különböző stílusok az egyéni preferenciákat hivatottak
kielégíteni. Az a legjobb, ha mindig olyat választunk, ami tetszik.
A függők diszkrétebbek. Viselhetjük őket láncon vagy egyéb kövekkel, az
ízlésünknek és a kívánt hatásnak megfelelően.
Az úgynevezett fánk medál (donut) lapos, kerek kő lyukkal a közepén; az alakja
miatt hullámhatásban bocsátja ki az erejét, ami – különösen meditáció közben –
felgyorsítja a csakrán végzett munkáját. A célzottabb hatás érdekében könnyedén és
pontosan elhelyezhető vagy rögzíthető a bőrön. Ha ez a célunk, kisebb követ érdemes
választani, ami könnyebben alkalmazható. Rengeteg különböző méretben kapható.
A nagyobbak pamutszálra vagy bőrszíjra fűzve nyakban is hordhatók.
A kar- és bokaperecek (lásd a 75. oldalon a bokaperec készítését) és a fülbevalók
bármikor viselhetők.
A lapos, csiszolt köveket kavicsként hordhatjuk a zsebünkben, betehetjük vagy
bevarrhatjuk a a melltartóba, és rögzíthetjük magunkon vagy a kisbaba pocakján.
A fenti formák mind dobcsiszolt kövek; egy forgó, vízzel teli edényben csiszolják
őket olyan finomra, mint a természet azokat az üvegdarabokat, amelyeket a tenger-
partokon találni a kavicsok között. Mivel nincsenek éleik és sima tapintásúak, könnyű
és kellemes viselni őket.
A vágatlan vagy nyers kristályok semmilyen vágási vagy csiszolási folyamaton nem
mennek át, ezért durvák és élesek lehetnek. A nyers fekete obszidián például olyan
törékeny és éles, mint az üveg.

Vágatlan és lapos csiszolt


tigrisszem kövek

Malachit
nyaklánc és
fánk medál

Narancssárga holdkő medál

20 Alapelvek
Ha sós vizet használsz tisztításra, a legjobb
árapályterületró´l vagy tengerpartról begyú´jteni,
ügyelve rá, hogy tiszta legyen.

20 questions
20 kérdés&és
answers
válasz 25
Gyógykristályok
tinilányoknak

A gyerekkor véget ér..., és kezdődik az a bizonyos serdülőkor.


13 éves kor körül, a menstruációval indul, és körülbelül 18 éves korig
tart. Az ezalatt átélt robbanásszerű hormonális és fizikai változások
személyiségváltozást okoznak a gyermekekben. A kamasz megtanul
kiállni magáért, és együtt élni a szervezetében keringő ösztrogén és
progeszteron hormonokkal, melyek hamarosan független nővé érlelik.

Vessünk egy pillantást azokra a kristályokra,


amelyek átsegíthetnek e szakaszon!
Pubertás
A menstruációs ciklust meghatározó
hormonlöketek gyakran fizikai,
pszichés és érzelmi fájdalmat, valamint
bizonytalanságot okoznak. A kamaszkor
az anyákat is megviselheti, akik
– okkal vagy ok nélkül – gyakran félnek
tőle, pedig erősítheti is az anya–lánya
kapcsolatot, ha a bizalom kölcsönös,
és nyíltan tudnak beszélgetni.
Elkezdődik a menstruáció, ami egészen
a menopauzáig folytatódik. A kislány
teste átalakul. Megnő a melle. Gondot
okozhatnak a megjelenő szőrszálak,
a bőre zsíros, mitesszeres lehet, a haja
pedig összeesik a faggyúkiválasztás
miatt. Mégis ez az az időszak,
amikor napról napra változik át
rút kiskacsából azzá a káprázatos
hattyúvá, aki felnőtt nőként lesz.

60 Tinilányoknak
Hangulatingadozások
Hagyjatok békén!

8 Kínai zöld jáde


6 Citrin
4 Narancssárga kalcit 19 Imperiál topáz

A narancssárga kalcit segít a rosszkedv durcás? Ezt neki kell eldöntenie. Az


legyőzésében. Mosolyra készteti a tinit a legfontosabb, hogy ő válasszon, és tesztelje a
siránkozás helyett. Önbizalmat ad, és rálátást neki tetsző kristályokat. Az anya és az egész
biztosít a dolgokra. Ez a kristály tartható család érdekében kísérletezzen csak,
a zsebben vagy hordható medálon, nyakláncon és maradjon pozitív. A kínai zöld jáde segít
és karkötőn, de akár a párna alá is be lehet tenni neki megtalálni az egyensúlyt. Egészséges
éjszakára. A citrin is mosolyt varázsol önvizsgálatra bátorítja, hogy jobban megértse
a nagylány arcára. Ez a kristály jókedvvé magát. Fejleszti az ítélőképességét, és segít
változtatja a rosszat, és ugyanúgy használható, szilárd erkölcsi elveket elsajátítania, hogy
mint a narancssárga kalcit. Az imperiál topáz átvészelje az élet viharait. Az őszinteség és
fokozza a tudatosságot. Az élet sokkal a bölcsesség kristálya ez, mely megtanítja
egyszerűbb, ha nem morcosan szemléljük. helyesen és igazat szólni. Mindenkori viselője
Mindennap feladatok várnak, és ezen felé a hűség minőségét közvetíti. Azt mondják,
a rosszkedv sem változtat. Viselheti a tinédzser a vonzza a jósorsot, és erőteljes szerencse-
kristályt medálon vagy nyakláncon. Sőt, együtt szimbólumként tartják számon. Használható
is használhatja ezeket a köveket úgy válogatva, fánk formában, medálként, fülbevalón vagy
ahogyan éppen megszólítják az adott karkötőn.
időpontban. Vagy esetleg szívesebben maradna

Pubertás 61
Tinédzser-hiszti
Amikor fellángol a harag

8 Kínai zöld jáde 18 Zafír


11 Malachit
1 Ametiszt 15 Rózsakvarc

Egy darabka malachittal le lehet nyugtatni Az ametiszt segít kordában tartani


ezeket a néha megmagyarázhatatlan kitöréseket. a lánygyermek hevességét. Viselheti nyakláncon,
Segít a nagylánynak megőriznie az önuralmát. fülbevalón, karkötőn vagy medálon. Ha néha
Beteheti éjjel a párnahuzatába, vagy, ha úgy meghökkentően szélsőségesen reagál dolgokra,
jobban szereti, hordhatja nyakláncként, medálon a kínai zöld jáde és/vagy a rózsakvarc az
vagy fánk formában. A malachit arra készteti, ametiszttel együtt használható. A zafír
hogy megnyissa a szívét, és segít átgondolnia, önbizalmat ad a szorongó nagylánynak, aki
mit is mondjon a körülötte lévőknek. Sokkal jobb, kiabálással próbálja uralni a helyzetet. Viselheti
ha a beszélgetések nyugodtak, mint a paprikás nyakláncon, medálon vagy karkötőn, és beteheti
szóváltások, ahol vagy ő, vagy a másik fél dühbe a párnája alá, a farmere zsebébe vagy a
gurul. A malachit az ítélőképességet is javítja. melltartójába.

Alvás
Egy jó kiadós alvás...

A lápisz lazuli segíti az elalvást. A tinilány


esténként tegye a homlokára ezt a kristályt, és
lágy, nyugodt zene mellett lazuljon el. Amikor
elálmosodik, beteheti a követ a párnája alá.
Az ametiszt elűzi az álmatlan éjszakákat. Az 9 Lápisz lazuli
a legjobb, ha éjszakára a két kőből készült
nyakláncot viseli, vagy a párnája alá teszi őket.
1 Ametiszt

62 Tinilányoknak
Fejfájás és tini-agy
Enyhítsük a nyomást!

10 Halványlila
20 Fekete turmalin
lepidolit
9 Lápisz lazuli 1 Ametiszt
11 Malachit

Sokszor fejfájást okozhat, ha felhúzzuk elérendő, viselheti nyakláncon, fánk formában,


magunkat egy problémán. A lápisz lazuli vagy beteheti a párnája alá. A malachit enyhíti
segítségével a kamasz rá tud mutatni, hogy mi a hormonális eredetű vagy a túl zsíros, illetve
aggasztja. Ezáltal higgadt hűvösséggel cukros ételek okozta fejfájást. Szabályozó és
szemlélheti a helyzet realitását. A homlokára nyugtató hatást gyakorol a májra és az
teheti, hogy megritkítsa az aggodalmas epehólyagra. Hordhatja nyakláncon, fánk
gondolatok dzsungelét. Ez lenyugtatja az formában, de akár a párnája alá is teheti. Végül,
elméjét, ő pedig objektívabb és pozitívabb lesz. a fekete turmalin semlegesíti a (többek
A nyakszirtjére is teheti, vagy akár a párnája alá. között) számítógép, a televízió és a mobil-
A halványlila lepidolit is nyugtató hatású, telefonok által kibocsátott, szintén fejfájást
derűt keltő ásvány. A létfontosságú lelki békét okozó káros elektromágneses hullámokat.
úgy élvezheti a leányzó, ha ezt a kristályt is Ehhez egy szép nagy fekete turmalinkristályt
a homlokára teszi. Az ametiszt bevetése is jó kell tenni abba a szobába, ahol elektronikus
ötlet, mert elűzi a szomorú gondolatokat, és készülékeket használnak. Azt is jó tudni, hogy
elhinti a pozitivitás magvait. Megfékezi a hálószobában lévő elektronikus képernyők
a hormonkilengéseknek köszönhető heves nehezítik az elalvást.
érzelmeket és hiperérzékenységet. A hatást

Pubertás 63
Szomorúság
Érzelmek áradása

14 Tigrisszem

6 Citrin 4 Narancssárga
5 Krizopráz kalcit
19 Imperiál topáz
10 Halványlila
1 Ametiszt
lepidolit
A halványlila lepidolit enyhíti a szomorúságot, pozitív gondolkodásra sarkall. Enyhíti a tudatos és
ugyanakkor elősegíti a derűt és a békességet. mindent átható bánatot. A narancssárga kalcit
Ez a kő kiegyensúlyozza a törékeny érzelmeket. a remény fénysugarát nyújtja, ami segít, hogy
Az a jó, ha a tinilány éjszaka a párnája alá teszi, minden jól alakuljon. Felderít, és engedi,
nappal pedig medálon vagy nyakláncon viseli. hogy a nyugalmát a körülöttünk lévőkre is
Krizoprázzal együtt haladásra ösztönöz. kiterjesszük. Hordható nyakláncon, fülbevalón,
A citrin erősítésével a nagylány rálel a benne karkötőn vagy fülbevalón. Végül, a nyakláncon
szunnyadó örömre. Ez az ásvány napsugarat visz vagy medálon viselt imperiál topáz örömet és
az életébe. Felébreszti a nevetést és a vidámságot, harmóniát hoz az életébe.
és viselheti fánk formában, nyakláncon, Ha a lányka megismeri a saját reakcióit és
fülbevalón vagy karkötőn is. A tigrisszem érzéseit, megtapasztalja az eredményesség
egyensúlyba hozza a túlérzékeny érzelmeket, érzését, mely a gyógykristályok által válik
főleg ha túlteng benne az együttérzés. A menzesz elérhetővé a számára. A pozitív hozzáállás
alatt, amikor felerősödnek az érzelmek, mindenki elsajátítása és megtartása az egész életében
más bánatát is magába szívhatja. A kristályt fánk fontos lesz.
formában kell viselnie a szíve felett. Az ametiszt

Pubertás 65
Elszigeteltség
Egyedül lenni a világban

6 Citrin 16 Rodokrozit
15 Rózsakvarc 17 Rubin

19 Imperiál topáz 13 Fekete obszidián


7 Vörös gránát
8 Kínai zöld jáde
12 Morganit

Első lépésként a kamaszlány viseljen lapos önmagára. Majd visszatekintve lejegyezheti


rózsakvarcból készült fánkot a szívéhez közel az érzéseit egy füzetbe. Beszélhet az iskolai
vagy a melltartójában. A kő így adja át tanácsadóval, egy tanárával vagy a család
vigasztaló erejét. A tinédzser képes lesz háziorvosával is. Az ember nem magányos
kommunikálni a kristállyal, és megköszönni életre termett. A citrin segít felépítenie
a jelenlétét. A kínai zöld jáde segíthet a hiányzó önbizalmat. A fekete obszidiánnal
elfogadnia a helyzetet, és elgondolkodnia azon, együtt a rejtett félelmek felismerésére biztatja,
miért van egyedül. Hogy akar-e megismerkedni és erőt ad a legyőzésükhöz. A vörös gránát
másokkal. És ha igen, akkor azon, hogy mit bátorságot önt belé. A rubin is az erejét és
jelentenek neki az új kapcsolatok. Az imperiál a kitartását növeli. A morganit eloszlatja a
topáz támogatást és vigaszt nyújt, ha a kamasz bánatossá tevő homályos, kellemetlen érzést.
elhagyatottnak érzi magát. Az átmenetiségét A rodokrozit szerelmi csalódás esetén nyújt
biztosítva mutatja meg a helyzet pozitív oldalát. vigaszt és támogatást.
Rengeteg új találkozás vár rá! Ezáltal talál

66 Tinilányoknak
Érzékenység
Hogy ne borulj ki semmin

26 Vörös jáspis 30 Türkiz


14 Tigrisszem 3 Kék kalcedon

A tigrisszem megbocsátóbbá teszi a kamasz- hogy figyelmen kívül hagyhassa a bántó kritikát.
lányt a kritikával vagy a rosszindulatú Ezeket a köveket viselheti nyakláncon, medálon,
pletykákkal szemben. Ez a kristály megtanítja fánk formában, a melltartójába dugva vagy
a negatív megjegyzések mögé látni, és más, karkötőn. A keserűséget és a túlérzékenységet
pozitívabb perspektívából szemlélni a helyzetet. semmi sem űzi el jobban, mint bizonyos pozitív
Viselheti fánk formában, nyakláncon, fülbevalón dolgok, például a hála, a nevetés és az öröm
vagy karkötőn. A vörös jáspis mérsékli megélése. Ennek a pozitív pszichológiáját
az érzelmi töltetű szavakat. Felgyorsítja alkalmazva a nagylány leírhatja a naplójába
a gondolkodását ahhoz, hogy távlatból tudja a kristályokkal megtapasztalt pozitív reakcióit.
szemlélni a dolgokat. A kék kalcedon Ez a néhány percnyi „munka” mindenképpen
megtanítja reagálni. A türkiz „érzéketlenít”, a hasznára lesz.

Függőség
Amikor a tinik rákattannak valamire

1 Ametiszt 20 Fekete turmalin


9 Lápisz lazuli

Néhány lány – főleg az, aki törékeny érzelmileg elszeparálva irányíthatják az életüket. Ilyenkor
vagy nem biztos magában – hajlamos másokat az ametiszt segíthet az elvonási folyamat során,
utánozni. A tömeget követve – vagy azért, hogy míg a lápisz lazuli enyhíti a sürgető
felnőttnek tűnjön – alkoholt fogyaszthat, késztetéseket. A rendszeresen tisztított és
dohányozhat, netán túlevéssel kompenzálhat. töltött fekete turmalin véd az elektromágneses
Mások a videojátékok virtuális világába sugárzás ellen.
menekülnek a realitás elől, ahol a valóságtól

Pubertás 67

Вам также может понравиться