Академический Документы
Профессиональный Документы
Культура Документы
Az athéni demokrácia:
─ a kleiszthenészi alkotmány lényege (a területi elv),
─ az athéni társadalom és a politikai jogok,
1. AZ ATHÉNI DEMOKRÁCIA
Kr. e. 7-8. sz. görög gyarmatosítás időszaka. Népesség fölösleg van a városon belül. hely: Földközi-tenger partvidéke (főleg
Itália, Szicília, Kis-Ázsia partmenti sávjai), Fekete-tenger partvidéke. A gyarmat és az anyaváros (metropolisz) között szoros
gazdasági kapcsolat van.
- Következmény: démosz (kereskedők, iparosok, parasztok) megerősödése, de nincsenek politikai jogaik.
Demokrácia kiépítése
- Adósrabszolgaság eltörlése
- Jövedelem alapján osztotta fel a lakosságot, ez alapján kaptak politikai jogot
- Legfontosabb tisztségeket arisztokraták töltötték be, vagy a legfelsőbb kategóriába tartozó démoszbeliek.
Attika:
- 4 phülére volt osztvaÜbulé: küldöttek tanácsa, 400-ak tanácsa, 100-100 küldött. A népgyűlés számára előkészíti a
javaslatokat
- Areosz pagosz: volt arkhónok testülete, még sok joga volt
- Állam irányítását 9 arkhón végzi
- Kötelező a véleménynyilvánítás
Egyensúlyi helyzet alakul ki gazdasági erőben a démosz és arisztokrácia között.
Kr. e. 508.
- 10 phülé: 3 részből áll egy: tengerparti, szárazföldi, athéni rész
- Phülénként 50-50 delegált
- 500-ak tanácsa (bulé): törvény-előkészítés, sorsolással választás
- Népgyűlés: eklészia: az agórán tartják, tagja minden athéni polgár, innen kerülnek ki az emberek a pozíciókba
- Esküdtbíróság (héliaia): naponta sorsolják
- 10 sztratégosz: választással, városállam vezetői és hadvezérek is, mindig van egy, aki a többiek felett áll
- Areosz pagosz hatáskörének csökkentése: csak tisztségviselőket ellenőrzi
- 9 arkhón is csak ellenőrzi a tisztségviselőket
- Cserépszavazás (osztrahizmosz): ne lehessen újra türannisz
Géza fejedelemsége:
─ a törzsfők-nemzetségfők hatalmának megtörése,
─ a külpolitikai váltás,
─ Géza és a kereszténység.
István államszervező tevékenysége.
─ az uralom megszilárdítása és a keresztény királyság létrejötte,
─ a királyi vármegyerendszer megszervezése és működése,
─ az egyházszervezés.
Száray: Történelem II. 37-40. oldal
Amikor Géza 972-ben fejedelem lett, az ország eléggé súlyos helyzetben volt. Megnőttek a belső ellentétek, de igazán
veszélyessé a külpolitikai körülmények váltak. A magyar törzsszövetség két nagyhatalom szorításába került: a Bizánci
Császárságéba és I. Ottó császári jogara alatt létrejött Német-római Birodalmába.
Az utóbbi volt a veszélyesebb, nehézfegyverzetű lovassága miatt, ezért Géza először a németekkel való békére törekedett. 973-
ban követeket küldött a császárhoz, lemondott ausztriai és morvaországi területeiről.
Fiának Vajknak is bajor hercegnőt kért feleségül: Gizellát. Erdélyt pedig már előzőleg megszerezte házasságával, az erdélyi
gyula lányát, Saroltát vette feleségül. Lányait is keresztény hatalmak vezetői családjaiba házasította, egyiket a lengyel
herceghez, a másikat a velencei dózséhoz.
Megállapodtak a keresztény hittérítők tevékenységeiről is. A kereszténység felvételével Géza leszerelte a németek
magyarországi terjeszkedési szándékának ürügyét, idehaza pedig saját fejedelmi hatalmának megerősítéséhez használta fel az
idegen papokat.
2. ISTVÁN ÁLLAMSZERVEZŐ TEVÉKENYSÉGE (997-1038)
István 975 körül született Esztergomban, a Vajk nevet adták neki, ami a török eredetű és gazdát jelent. Apja, Géza
dinasztikus kapcsolatokat épít ki. Legidősebb lányát, Juditot Vitéz Boleszláv lengyel uralkodóhoz; második lányát a bolgár
trónörököshöz; harmadik lányát, Ilonát a velencei dózséhoz, III. Orseolo Ottóhoz adta feleségül. (Az ő gyermekük Orseolo
Péter); és István II. Henrik lányát, Bajor Gizellát vette feleségül. István Szent Adalbert és Radla püspökök hatására mélyen
keresztény személyiség lett.
Istvánnak két fia érte meg a felnőttkort, azonban előbb Ottó, majd Imre is meghalt. Imrét trónörökösnek nevelték, nevelője az
európai látókörű tudós szerzetes, Szent Gellért volt. Imre életének egy tragikus vadászbaleset vetett véget. A szeniorátus szerint
Vazul örökölte volna a trónt, de pogány volt →István alkalmatlanná tette az uralkodásra: megvakíttatta és fülébe ólmot öntetett.
Vazul fiai András, Béla és Levente Lengyelországba menekültek. Szent István nővérének és a velencei dózsénak a fiát, Orseolo
Pétert vette maga mellé, és jelölte a trónra. Államalapító királyunk 1038. augusztus 15-én hunyt el. Halála előtt a legenda
szerint Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot. Ez a mai napig élő hagyomány mélyen beépült a magyarság kultúrájába.
1083-ban avatták szentté, Vazul dédunokájának, I. Lászlónak a szorgalmazására.
Koppány a levirátus jogát kívánta először érvényesíteni, ezért Sarolt (István anyja) birtokához tartozó Veszprém várát kezdte
ostromolni. István német lovagok segítségével (Hont, Pázmány, Héder és Vecelin álltak a seregek élén) Veszprém és Várpalota
között legyőzte Koppány katonáit. Koppányt pogány szokás szerint felnégyelték, testét Veszprém, Esztergom és Győr kapujára
szögezték fel, a negyediket az erdélyi gyulának küldték el. Büntetésének oka, inkább a levirátussal elkövetett paráznaság
lehetett, mintsem a lázadás.
Az ezredforduló idején mind a nemzetközi helyzet, mind a hazai viszonyok lehetővé tették István számára, hogy elődei
munkáját beteljesítve, megalapítsa a Magyar Királyságot.
István nem a német-római császártól, hanem a római pápától, II. Szilvesztertől kért koronát. Ennek jelentősége az volt, hogy
kifejezze, hogy az ország független a Német Császárságtól és a Bizánci Császárságtól is. A koronázáshoz szükséges királyi
felségjeleket (korona, kard, pálca, gyűrű, jogar) Asztrik (Anasztáz) apát, egy Magyarországon élő hittérítő hozta a pápától. A
koronázás 1000 karácsonyán (dec.25.), vagy 1001. január 1-jén történhetett Esztergomban. Az ország független állammá vált,
és megkapta az invesztitúra jogot. A koronázás egyházi rituálé. Lényege, hogy a király Isten kiválasztottja, küldötte. Hivatása
népének vezetése, a keresztény hit útján. Ehhez kapja Istentől a hatalmat. A koronázási szertartás Karoling mintára történt. A
szertartás fontosabb részei: 1. a közfelkiáltás (szimbolikus választás); 2. fogadalomtétel (a hit megtartása, az egyház
megvédése, az ország védelme és bölcs kormányzása); 3. olajjal való megkenés; 4. a koronázási jelvények átadása (korona,
kard, pálca, gyűrű, jogar). A ma is látható Szent Korona és koronázási jelvények István koronázásakor még nem voltak meg.
Koppány legyőzése után István 1003-ban meghódította Erdélyt, így véget vetett Gyula hatalmának, majd 1008-ban a görög
rítusú kereszténységet követő Ajtony legyőzésével az ország délkeleti részét is magáénak tudhatta. A területegyesítés
befejezésével az ország földjének döntő többsége az Árpád-ház birtokába került. Az ilyen típusú államot nevezzük
patrimoniális királyságnak.
Az államszervezésben természetesen nélkülözhetetlen volt a politikai szervezet létrehozása. Ez annyit jelentett, hogy olyan
központokat kellett kialakítani, amelyek biztosították a király hatalmát.
- Magyarországon ezt a várak jelentették. István német minta alapján szervezte a megyéket. A várak a XI. század elején,
sőt még sokáig nem kő-, hanem földvárak voltak. Minden várhoz tartozott várbirtok és megfelelő számú szolgálónép, ez
biztosította a vár ellátását. A földbirtokok nagy része a vár környékén feküdt, de voltak távolabb is, elszórtan elhelyezkedő
földekről volt szó. A várak élén a várispán állt, neki voltak alárendelve a várjobbágyok, akik a katonaság tisztjeit adták.
Feladatuk volt a vár védelme és a várhoz tartozó népek irányítása. Közülük kerültek ki a vezető tisztviselők (százados,
hadnagy, várnagy). A várnépek tagjai ugyan jogilag szabadok voltak, de a várhoz kötöttek. A várispánságok száma
valószínűleg több volt, mint a vármegyék száma.
- A várispánságokra ráépülve jöttek létre a vármegyék, melyek feladata elsősorban közigazgatási és nem katonai volt. A
vármegye tehát, szemben a szórtan fekvő várispánsággal (várföldek), kezdettől fogva összefüggő terület volt. Azoknak a
váraknak, melyekhez megye is tartozott, a megyésispán állt az élén. (Ilyenkor a várispán és megyésispán ugyanaz a
személy volt.) Ezt a tisztséget a király adta. A megyésispán volt a fennhatósága alá tartozó terület legfőbb bírája, és ő
szedte be az adókat is. A jövedelmek 2/3 része a királyt illette, a maradék pedig az ispánnál maradt.
- A vármegyeszervezet mellett István király egységes udvarház-szervezetet is kiépített, amely az egész országot behálózta,
és független volt a vármegyeszervezettől. Feladata a királyi „udvar” ellátása volt. Egy vármegyéhez több udvarház is
tartozhatott. A várakhoz hasonlóan ezeket is szolgálónépek látták el. Minden kápolnához tartozott egy-két kápolna, ahol
a káplánok tevékenykedtek. Ezek vezetője általában az érsek volt, s testületükből alakult a királyi kápolna szervezete. Ez
nemcsak az egyházi feladatokat látta el, hanem a király „irodáját” is jelentette, ugyanis mint jegyzők tevékenykedtek.
- Bár az uralkodó állandóan vándorolt kíséretével, természetesen volt királyi székhely is. A központ Esztergom volt, a
jeruzsálemi zarándokút megnyitása után (1019) lett az új székhely Székesfehérvárra. Itt építette fel a királyi bazilikát, ami
az akkori Magyarország legnagyobb épülete volt. A későbbiekben itt tartották az éves „törvénynapot” is.
A világi és egyházi kormányzás intézményrendszerének kiépítése mellett ugyanilyen fontos volt Istvánnak az is, hogy
kialakuljon a földesúri birtok és jogok rendje.
- A gazdasági ügyekkel a kincstár (camara vagy fiscus) foglalkozott. Minden jövedelmet idehordtak, ami a királyság
fenntartását szolgálta. Az adókat legnagyobb részét természetben fizették. Másfajta jövedelmei is voltak az uralkodónak:
vámok (folyami-, rév-, vásár-, híd-, határvámok), áruk kivitele (só, ló, ökör, ezüst), sómonopólium, pénzverés,
ezüstbányászat és bírságok. Emellett volt állami adó is, melyet vagy füstpénznek neveztek, vagy „szabad dénárok”-nak.
A pénzforgalomhoz természetesen szükséges volt a pénzverés. István már koronázására veretett pénzt. Rendszeres
pénzverés 1020 után kezdődött. Mindkét oldalán kereszt volt, Stephanus Rex (István király), illetve Regia Civitas (királyi
város) feliratokkal. A pénz finom ezüstből készült. A magyar király pénzverőhelye kezdettől fogva Esztergom volt.
- István király országlása alatt kiegyensúlyozott külkapcsolatokra törekedett, békepolitikát folytatott. A Német-Római
Császársággal kezdetben jó volt a viszony (II. Henrik István sógora), II. Konrád azonban 1030-ban betört az országba. A
támadást István visszaverte, majd 1031-ben békét kötött Konráddal. A Bizánci Birodalommal kezdetben feszült volt a
viszony, majd 1018 után Magyarország szövetségese lett. (Imre herceg bizánci hercegnőt vett feleségül.) István
békepolitikájának legnagyobb eredménye az 1019-ben megnyíló új zarándokút Jeruzsálembe. Ez az út bekapcsolta
hazánkat a nemzetközi kereskedelmi és kulturális vérkeringésbe.
- Szent István törvényei az egyházi vagyon rendezésével és védelmével kezdődnek. Az egyház igazgatása püspökségekre
van bízva, melyek külön javadalmakat élveznek. Ezeknek javait bántalmazni, akár megrövidíteni, szigorúan tilos.
- A második törvényfejezet a püspökök hatalmáról szól az egyházi vagyon fölött, a harmadik azt fejtegeti, hogy akik egyházi
személyek ellen, akár mint tanuk, akár mint vádlók lépnek fel, minő kvalifikáció képesíti őket erre. A feleletet megtaláljuk
a törvényben, mely azt mondja, hogy csakis becsületes, jó keresztény és családos emberek léphetnek fel törvényesen a
papok ellen. Az egyháznak és a papoknak adott rendkívüli kedvezmények első pillanatra feltűnnek István király
törvényeiben. A pap kiváltságos személy éppen azért, mert az új társadalmi rend az ő munkájára van alapítva.
- A boszorkányokról, kiknek létezésében ekkor általánosan hittek, szintén megemlékeznek István király törvényei. Ha
valahol boszorkányt fogtak el, aki természetesen alig lehetett más, mint valami idősebb asszony, a papnak kellett átadniuk,
aki szent munkáját azzal kezdte, hogy a boszorkánysággal gyanúsított asszonyt megböjtöltette, szentelt vízzel meghintette,
és vallásos oktatásban részesítette. A böjt elvégzése után a boszorkányt újból a templomba vitték, hol a pap a templom
kulcsával homlokára, vállára és mellére keresztforma bélyeget tett. Ha a boszorkány harmadszor is bűnbe esett, akkor a
királyi bíróság ítélt felette, mely legtöbbször halállal sújtotta.
- A magántulajdon birtoklására és öröklésére István törvényei ezeket határozzák: „Mindenki élethossziglan ura legyen
tulajdonának és egyúttal a királyi adományoknak és halála után fiai hasonló joggal örököljenek." A püspökségi vagy
várispánsági birtokok, miután ezek nem magánjellegűek, természetesen ki voltak véve az örökség alól. A magántulajdont
védte a törvény az elkobzás ellen is, csak abban az esetben tett kivételt, ha valaki a király ellen merényletet akart elkövetni,
az országot akarta elárulni vagy külföldre szökött. Utódai azonban tovább örökölték a vagyont, ha az ily bűnben vétkes
halállal bűnhődött is. Nem kevésbé tanulságos István király törvényeinek büntetőjogi része.
- Lássuk például az emberölésre vonatkozó büntetéseket. Ha valaki szándékosan embert ölt, tartozott száztíz aranypénzt
fizetni, melyből ötven a királyi kincstárt, ötven a rokonokat, tíz a bírákat és a közbenjárókat illette. Ráadásul kötelessége
volt az előírt böjtöket betartani. Ha ellenben az emberölés nem szándékosan, hanem véletlenségből történt, a váltságdíj
akkor mindössze tíz arany. Ez az intézkedés azonban csak a kiváltságos rendbe tartozó egyénekre vonatkozott, mert a
szolgák megölésénél egészen más az eljárás és sokkal kisebb a váltságdíj.
- A szolgákra nézve a törvény a következő megkülönböztetéseket teszi. Amennyiben az emberölést nemes ember követte
el valamely szolgán, elégséges, ha a szolga helyett az illető tulajdonosnak egy más szolgát ad, vagy pedig a szolga árát
megfizeti. Ha azonban egyik nemes embernek a szolgája öli meg a másik nemes ember szolgáját, ebben az esetben a
gyilkos a meggyilkolt gazdájának tulajdonába kerül, vagy megfelelő áron kell kiváltani. Ha valaki a feleségét ölte meg, a
büntetést váltságdíj, vagy ahogyan a törvény mondja, vérdíj fizetése által rótták le. Ha ispán volt az, aki feleségét megölte,
ötven tinót tartozott fizetni a nő szülőinek és az egyház által reámért böjtbüntetésnek kellett magát alávetnie. A vitéz vagy
jobb módú ember megölt feleségéért tíz tinót fizetett, a közember pedig ötöt. Úgy a nők, mint a szolgák megölésére
vonatkozó büntetések igen enyhéknek látszanak és nincsenek arányban a többi törvények szigorúságával. De itt, úgy
látszik, az erkölcsök durva és vad állapotai voltak irányadók a büntetés szigorúságának kiszabásánál.
- Az olyan harcos népnél, mint amilyen a magyar is volt, az emberélet nem sok beccsel bírt s az emberölés nem tartózhatott
a ritkaságok közé. Hogy ennek a féktelen elvadulásnak és barbárizmusnak véget vessenek, volt szükség azokra a szigorú
törvényekre, melyeket a fegyver által okozott emberölés ellen hoztak. A törvény különben megmondja világosan, hogy a
„béke" sértetlen fenntartása érdekében sújtja halálbüntetéssel azokat, akik fegyverrel ölik meg társaikat. És pedig, ki
milyen fegyverrel ölt, olyannal végezték ki.
- Ebben a tekintetben István törvényei nem tesznek kivételt az előkelőkkel sem, sőt azokat még szigorúbban büntetik, mert
a törvény úgy rendelkezik, hogy abban az esetben, ha például valamelyik ispán betör valamely házba, és a gazdát megöli,
halállal büntettessék. De ha a gazda védi magát és védelme közben támadóját megöli, nem lakol semmiféle büntetéssel.
Ha a támadás olyanformán történt, hogy a támadó maga helyett az embereit küldte, és ezek követték el a gyilkosságot, a
vérdíj ára száz tinó, vitézeknél tíz tinó, közrendűeknél öt.
- Az eskü megszegésének büntetési módozatai ezek. Főrendű ember keze levágatásával büntetetik, vagy ötven tinó
váltsággal. Közember tizenkét tinóval válthatja meg a büntetést. A gyújtogatók kötelezve vannak az okozott kár
megtérítésére és tizenhat tinó fizetésére, leányrablók a leány visszaadására és tíz tinóra, közembernek büntetése ilyen
esetben öt tinó. A tolvajoknál különbséget tesz törvény nemes emberek és szolgák között. Mikor nemes emberek követik
el a lopást, büntetésük első esetben a lopott értékek megfelelő váltságdíj, aki azonban nem tudja magát megváltani,
szolgának adatik el és további visszaesés esetében a szolgákra vonatkozó törvény által büntettetik. A szolgák büntetése
meglehetős szigorú, mert csonkítással van, súlyosbítva. Amely szolga ugyanis először lop, megválthatja magát öt tinóval,
de ha ezt tenni nem képes, akkor az orra levágatik.
- Visszaesés esetében, vagyis a megcsonkított orrú szolga másodszori lopáskor füleinek a levágatásával fizet, ha azonban
van öt tinója, még ekkor is megválthatja magát, csupán a harmadik visszaesésnél nincs kegyelem. Ekkor már halál jár a
lopásért. A női tolvajokról külön törvény szól, mely akképp rendelkezik, hogy első két esetben a házas nőt férje
megválthatja, de a harmadik esetben a nő szolgasággal bűnhődik.
- A hízelkedők, ravaszok, árulkodók, csalók büntetése szintén igen szigorú volt. Ha bebizonyosodott, hogy bűnükkel kárt
okoztak, nyelvük kivágatására ítéltettek. A pletykahordók és rágalmazók ellenben halállal bűnhődtek, amennyiben
rágalmaik a király személyére vonatkoztak. A törvény e része így szól. „Ha valaki álnok módon egy ispánnak vagy más
hű emberének azt mondja - hallottam, hogy a király vesztedre beszélt -- és erre rájönnek: haljon meg."
- Nagyjában ezek István király törvényei. Ezeket a törvényeket, melyek a magyar alkotmány első alapvetésének
eredményei, Szent István nagy ünnepségek között hirdette ki az ország tanácsában. A törvényeken keresztül
megismerhetjük a tizedik század végének magyar társadalmát és az akkori nemzedék kultúráját. A törvények soraiban
megtaláljuk körülbelül azt az embertípust, melyre ezek a törvények vonatkoztak. És ebből a megismerésből semmi
különösebb hátrány nem származik a tizedik század emberére.
2.3. Az egyházszervezés.
Az egyházszervezés nyomban a koronázás után megkezdődött. A pápa megalapította az esztergomi érsekséget és Istvánnak
szabad kezet adott püspökségek szervezésére.
- Az érsek volt az ország első főpapja, vagyis prímása. Különleges előjogai közül talán a király koronázásának joga volt a
legfontosabb.
- István összesen 10 egyházmegyét szervezet (2 érsekség, 8 püspökség). Az érsekségek: veszprémi, győri, pécsi, egri, váci,
csanádi, bihari és erdélyi. Az érsekségek az esztergomi és kalocsai volt.
- Gondoskodott az egyházmegyék fenntartásáról is. A tized jövedelme mellett a hatalmas földadományok jelentették az
egyház gazdasági hátterét. Az egyházszervezettel párhuzamosan sokasodtak a kolostorok is. A leghíresebb a
pannonhalmai apátság volt, amit már Géza idejében építeni kezdtek, de alapítólevelét csak 1002-ben állították ki.
- A korai alapítások közé tartozott még Pécsvárad és Zalavár apátsága is. Magyarországon ebben az időben a bencés irányzat
volt a legelterjedtebb, de István Veszprémvölgyben alapított egyet a görög apácák részére. Kolostorokat nemcsak az
Árpád-háziak alapítottak, hanem a későbbiekben egyre több magánalapítással is találkozhatunk.
- A hittérítést külföldi papok végezték. Ez István uralkodása alatt be is fejeződött. A II. törvénykönyv elrendelte, hogy
10-10 falunként építsenek egy templomot. A királyi magánbirtokon püspökséget szerveztek, a XI. században tíz ilyen
volt. Esztergom érsekség rangjára emelkedett, aminek azért volt nagy jelentősége, mert biztosította a magyarországi
egyház függetlenségének a német érsekségtől. Megindult a hazai papképzés is, a szerzetesség is meghonosodott, bencés
apátságok alakultak Pannonhalmán, Veszprémvölgyben, Pécsváradon, Zalaváron és Bakonybélben.
- Első királyunk a magyarországi egyház gazdasági hátterét hatalmas birtokadományokkal és a lakosságra rótt egyházi
tizedszolgáltatási kötelezettség elrendelésével teremtette meg. Halála után 45 évvel, 1083-ban avatták szentté. Apja
politikáját folytatva, sikerült Magyarországot beillesztenie a keresztény hitű Európába, ezzel biztosítva a fennmaradást.
A Szent István és Szent László uralma közötti időszak politikáját alapvetően három kérdés határozta meg, melyek összefüggtek
egymással. A legelső a trónutódlás volt, vagyis az, hogy milyen elv szerint öröklődjön a hatalom. A szeniorátus és a
primogenitúra elve harcolt egymással, természetesen megosztva az ország főurait, akik többször külföldi segítséget is igénybe
vettek a küzdelmekben. Ez elvezet a második problémához, vagyis a nyugatról induló beavatkozási kísérletekhez. A német
császárság folyamatosan hangoztatta a század folyamán hűbéri igényét a magyar trónra. Emiatt a behívott idegenek (lovagok,
papok) helyzete is nehezebb volt, hiszen sokszor ellenségként kezelték őket a nyugati gondolkodásmódhoz nehezen
alkalmazkodó magyarok. A harmadik kérdést a keresztény eszmék és az új birtok- és tulajdonviszonyok elterjesztése és
megszilárdítása jelentette, mely szintén nem ment könnyen. Lázadások, felkelések: a 1044-es ménföldi csata és a 1045-46-os
Vata-féle pogány lázadás. A folyamatos küzdelmeket jelzi az, hogy a trón a század folyamán kilencszer cserélt gazdát, s
megszerzése és elvesztése sokszor fegyveres összetűzéssel történt. A zűrzavaros állapotoknak a század végén I. (Szent) László
hatalomra kerülése vetett véget.
A kor uralkodói: Orseolo Péter (1038-41, 1044-46), Aba Sámuel (1041-44), I. András (1046-60), I. Béla (1060-63), Salamon
(1063-74), I. Géza (1074-77).
1. AZ ANJOUK GAZDASÁGPOLITIKÁJA
1.3. A kapuadó.
1. Az interregnum időszaka (az Árpád-ház kihalásától Károly Róbertig) eléggé siralmas képet mutatott az országról. A
hatalom jelentősrésze a kiskirályok kezében került, akik teljesen úgy viselkedtek,mintha sohasem hallottak volna 1241-
ről. Jellemző a birtokeloszlás aránya is:
Nagybirtok 40%
Kis és középbirtok 40%
Királyi birtok 20%
2. A trónért folytatott versenyfutást – pápai támogatással – az Anjou család nyerte meg. A király személye azonban –
ellentétben a várakozással – igen kellemes csalódást okozott.
Károly Róbert emberi magatartása és uralkodói tevékenysége nagy elismerést érdemelt ki.
Belpolitikai intézkedései:
Megosztotta, majd felszámolta a kiskirályok hatalmát.
Új nagybirtokos osztályt hozott létre.
Banderiális1 alapokra helyezte a hadszervezetet.
Lényeges gazdasági intézkedéseket hozott
- bányászati reform2,
- nemesérc monopólium,
- egységes, értékálló aranyforint bevezetése,
- kapuadó (jobbágytelkenként szedett állami adó)
- 30ad vám (utak mentén szedik az árú értékének 1/30 -át)
- Vagyoni cenzus (A Városi polgárságot sújtja)
- rendkívüli adó (Az udvar fenntartására szedett adó)
Külpolitikai elvei:
A nemzeti tekintély a belső rendezettség függvénye!
A közvetlen szomszédainkkal létrehozott szövetséget tűzte ki célul (1335/Visegrád)3
1. I. Lajos lovagi erényekkel rendelkező, művelt uralkodónk volt, akinek céljait Szent László sírjánál tett esküje szabta meg.
Törekvéseit azonban keresztül húzták állandó háborúskodásai, s így szimpátiánk ellenére tény, hogy a „Nagy” jelzőt
apja érdemelte volna.
2. Számos hadjáratát három kategóriába sorolhatjuk:
Elkerülhetetlenek voltak a litvániai és tatárokkal vívott összecsapásai.
Vitathatók nápolyi és dalmáciai csatározásai.
Egyértelműen elitélendő a szerbek, románok és bolgárok ellen viselt „keresztes hadjáratai”
I. Lajos fénykorában valóban három tenger mosta határainkat, de mint később kiderült e felesleges
terjeszkedésnek nagy ára lett.
Egyrészt feudális anarchiát eredményezett idehaza,
Másrészt pedig magunkra haragítottunk több balkáni népet, arról nem is beszélve, hogy kritikus időben (török!)
gyengítettük ellenálló képességünket.
1
Lehetőséget adott ad a földbirtokosoknak, hogy hadseregüket megtarthassák, azonban maguknak kellett
finanszírozniuk azt. Ha a katonák létszáma meghaladta az 50 főt, a földbirtokosnak lett egy bandériuma
(zászlóalja). Megengedte tehát a földesúrnak, hogy hadserege a saját zászlója alatt harcolhasson. Azonban, ha a
földbirtokos nem tudott kiállítani egy 50 fős sereget, akkor saját magának kellett harcolnia.
2
(urbura, 1327) a király átengedte a földesuraknak a bányászok által fizetett urbura harmadát,így a földek
tulajdonosai is érdekeltek lettek abban, hogy bányát nyissanak a földjükön
3
A visegrádi királytalálkozó külpolitikai szempontból történelmi jelentőségű volt, de a magyar
gazdaság kapcsolatát (az expot-import arányok helyreállítását) is jelentősen előmozdította. A
XIII. századtól egész Európában változtak az árarányok,a gabona termelés hanyatlásával
szemben nőtt a kereslet az iparcikkek iránt. Ennek az volt az eredménye, hogy egy
mezőgazdaságra berendezkedett országnak egyre több terményt kellett szállítania az ipari
cikkekért. Károly Róbert aktív külpolitikájának köszönhetően jó viszonyt tartott fenn a
Luxemburgokkal Csehországban és a Łokietek családdal Lengyelországban. 1335-ben a
visegrádi királytalálkozón megállapodott a cseh uralkodóval hogy egy Bécset megkerülő
kereskedelmi útvonalat jelölnek ki, ugyanis Bécs minkét ország gazdasági érdekeit sértő
árumegállító joggal rendelkezett.
3. Belpolitikai téren említést érdemel I. Lajos 1351. évi törvénye az ősiség elvéről (középnemesi érdekek védelme) továbbá
a kulturális életet támogató, széleskörű tevékenysége is (Egyetem Pécsett)
A Nagy Lajosi kort jellemző irodalmi alkotások:
a. Arany János: Toldi
b. Passuth László: Nápolyi Johanna,
A magyarországi parasztság az ANJOU korban több tekintetben a NYEU-i viszonyokhoz hasonlóan alakult. Kialakul a jogilag
egységes jobbágyság. A jobbágyok jobbágytelekkel rendelkeznek, amit szabadon örökíthetnek, és szerződésben meghatározott
termény és pénzszolgáltatással tartoznak, és szabadon költözködhetnek. A jobbágytelek részei:
1. BELSŐ TELEK - házhely, udvar, kapu
2. KÜLSŐ TELEK - szántó, kaszáló, rét, erdő
Szolgáltatások:
1. Tized, dézsma; 2. kilenced; 3. robot; 4. Alkalmankénti kötelező ajándék; 5. Kapuadó (állami adó) Az ország népességének
növekedésével az ország gazdasága és kereskedelme is fellendült. A kiterjedt kereskedelmi kapcsolatok a jobbágyság vagyoni
differenciálódásához vezettek. Kialakulnak a ZSELLÉREK, nincstelenek.
A XIII-IV. században kialakul az egységes nemesi réteg. Az ősiség törvénye szabályozza a földek öröklési rendjét, és egységes
társadalmi réteggé alakította a nemességet, a földbirtok nagyságától függetlenül a társadalom kiváltságos rétegéhez tartoztak,
adómentességük volt, és csak akkor számítottak nemesnek, ha földbirtokukat semmilyen szolgáltatás nem terhelte.
A kisnemesek kisbirtokkal rendelkeztek, az ebből származó jövedelem csekély volt, a jobbágysághoz hasonlított életmódjuk.
A nagybirtokosok közül sokan az udvari nemesség sorába kerültek, a király közvetlen környezetében voltak., és országos
méltóságokat viseltek. Az udvari nemesség örökíthette a tisztségeket.
A XIV.sz végére az Anjouk gazdasági-társadalmi reformjainak köszönhetően az ország jelentősen csökkentette azt a
különbséget, amely a fejlett nyugati feudális országok és Közép-Európa között fennált.
ld. még: http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Lajos
2. A MAGYAR VÁROSFEJLŐDÉS:
Magyarországon a XII. században az ország gyarapodó népessége nagyrészt már letelepült, falvakban, városokban élt. Igaz,
ezek a települések silányak voltak, nádból és sárból összetákolt épületekből álltak.
- Az átmeneti életmódra utal az a körülmény is, hogy a lakosság egy része a tél elmúltával sátrakba költözött. A korszakban
már teret nyert a földművelés. A legelőváltó gazdálkodás rendszerével a legelőből kihasított szántót a kimerülésig
művelték, majd a legelő egy másik részét művelték meg. A csoroszlyás ekével, ökörrel művelt szántóföldeken gabonát
(búzát, kölest, rozst) termeltek.
- Fontos volt a gyümölcs és szőlőtermesztés. Az állattartás továbbra is jelentős maradt, de átalakulóban volt. A marha, a ló
és a juh tartása mellett terjedt a sertés és a baromfi tenyésztése is. A vizek és az erdők gazdag vadállománya hozzájárult a
lakosság élelemellátásához.
- A kézműipari termékeket továbbra is az e szolgáltatásokra kötelezett falvak (Lovászi, Kovácsi, Üllő stb.) állították elő. A
kézművesek közül elsőként az ötvösök függetlenedtek, az igazgatási központba kötöztek.
- Az ipar és a mezőgazdaság fejlődését elősegítették a nyugatról érkező bevándorlók, a hospesek. A vendégek között
parasztok, kézművesek és lovagok is megtalálhatók. II. Géza idején a Felvidéken a Szepességben és Erdély déli részén a
Rajna vidékéről érkező szászok telepedtek le. (Szász városok pl. Brassó, Szeben.)
- Főleg latin (olasz, vallon, francia) hospesek alapították első két nyugati értelemben vett, vagyis önkormányzattal
rendelkező városunkat, Esztergomot és Székesfehérvárt.
- A tatárjárás után IV. Béla belátva korábbi politikájának kudarcát, lemondott a királyi birtokállomány helyreállításáról,
sőt a bárók megnyerése érdekében maga is jelentős adományokat juttatott híveinek. Az adományokat – a tatárok elleni
felkészülés érdekében – katonaállításhoz, és a korábban tiltott várépítéshez kötötte.
- A király maga is számos erődítményt emeltetett (Buda, Visegrád, Sárospatak). Ösztönző intézkedéseinek következtében
tömeges várépítés indult meg. Gazdasági és védelmi okok egyaránt vezették a városfejlesztés pártolásában. Számos
településnek adott városi rangot, amelyek fallal vehették magukat körül. A városok olyan, nyugati jellegű kiváltságokat
nyertek, amelyet a korábban Fehérvárra költöző hospesek is kaptak.
- A szabad királyi városok csak a király alá tartoztak, és hasonló kiváltságokkal rendelkeztek, mint nyugat-európai társaik.
De a városok lélekszáma elmaradt a nyugati városokétól (2-3000 fő), és magas volt a mezőgazdaságból élők száma.
- Bányavárosok: Az ásványkincsekben (só, arany, ezüst) gazdag Magyarország bányászatának fellendítésében is döntő
szerepet játszottak a hospesek. Az árucsere a politikai központok közelében kibontakozó vásárokon bonyolódott le. A
távolsági kereskedelmet és a pénzügyleteket izmaeliták, böszörmények és zsidók végezték. bányavárosok pl.
Besztercebánya, Körmöcbánya, Selmecbánya;
- Mezővárosok: Béla tevékeny részt vett az elpusztult területek benépesítésében. A XIV. században a földesúri
birtokokon alakultak ki mezővárosok (oppidum), melyeknek lakói a földesúri terheket egy összegben fizethették ki, és
saját bírót választhattak. A lakosság továbbra is döntő mértékben mezőgazdasággal foglalkozott, de már éltek itt
kézművesek, s jelentős volt a kereskedelmi forgalom.
- A hazai városok érdekeik érvényesítését városszövetségekben biztosították: tárnoki szék alá tartozó városok pl. Buda,
Kassa, Pozsony, Eperjes, Bártfa, Sopron, Nagyszombat;
- A városok száma is emelkedett az Anjouk idején. Nőtt Buda jelentősége, árumegállító jogot kapott. Az ipar fejlődésére
utal, hogy megjelentek a céhek. Ahogy az európai városok esetében, úgy a magyar viszonylatban is igaz, hogy a szabad
királyi város (liberae regiae civitates) a következő privilégiumokkal rendelkeztek:
- királyi fennhatóság,
- részvétel a rendi országgyűléseken (követek által),
- szabad bíróválasztás,
- plébános választás,
- vásártartás joga,
- árumegállító jog,
- vámmentesség illetve
- pallosjog
- Luxemburgi Zsigmond idején, a XIV. század elején a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan folytatódott a városok
szerepének növekedése. Nőtt a földesúri joghatóság alatt élő mezővárosok és a nyugati értelemben vett városok, a szabad
királyi városok száma. Zsigmond pártolta a városfejlődést, kiváltságokat adományozott, támogatta az egységes (budai)
súly- és mértékrendszer elterjedését, vámkönnyítésekkel segítette a hazai kereskedőket. Ösztönözte rendi szerveződésüket,
meghívta a városok képviselőit az 1405-ös országgyűlésre.
A XVI. És XVII. Század egyháztörténetét alapvetően a reformáció és az ellenreformáció küzdelme határozta meg szerte
Európában.
A katolikus klérus elvilágiasodása a reneszánsz pápák idején olyan méreteket öltött, hogy immár elkerülhetetlenné vált az
egyház megreformálása. Az egyházi vezetők (főpapok) kezén felhalmozódott óriási vagyonok, az ezzel járó fényűző,
erkölcstelen életmód már nemcsak a különböző társadalmi rétegeket fordította az egyház ellen, hanem visszatetszést szült
magán a papságon belül is.
Magyarországon a ferences rendiek már a Dózsa-féle parasztháború (1514) során célba vették a pápai hatalmat, és élesen
bírálták az uralkodó rétegek társadalmi és erkölcsi bűneit. A katolikus egyházfők erkölcstelenségét az is jól példázza, hogy
X. Leó pápa (1513-21) a római Szent Péter székesegyház építési költségeinek egy részét a búcsúcédulák bevételéből
kívánta fedezni. A búcsúcédulát a bocsánatos bűnökért járó purgatóriumi vezeklés alóli felmentésként árusították.
A német egyházfők pedig ebből akarták visszafizetni a méltóságuk megvásárlására felvett hiteleket. A korszakra jellemző
a nepotizmus: hogy a pápák vagy püspökök a rokonaikat támogatva a családjuk kezében tartják a hatalmat.
A reformáció Németországból indult ki Luther Márton fellépésével, de már a reneszánsz Itáliában is megjelent a világi örömök
túlzott élvezetének ellenzése: Firenzében lépett fel a domonkos rendi Savonarola, akit 1498-ban végletes aszkézist követelő
szemléletéért máglyán megégettek.
Luther római útja során meggyőződött az egyház és a pápaság világias, romlott erkölcseiről. A búcsúcédulák árusítása miatt
érzett felháborodása késztette arra, hogy összefoglalja kifogásait a katolikus egyházzal szemben, és azokat kitűzze 1517.
október 31-én a wittenbergi egyetem falára.
Luther fellépésével megkezdődött a vallásháború Németországban.
A pápa elutasította Luther kritikáját és kiátkozta. A wormsi birodalmi gyűlésen (1521) V. Károly is veszélyesnek
nyilvánította az új tanokat, és eretneknek nevezte Luthert. A reformátornak Bölcs Frigyes szász választófejedelem adott
menedéket Wartburg várában.
Röpiratokat írt az egyházi hierarchia, a szerzetesség, a papi nőtlenség (cölibátus) és a gyónás gyakorlata ellen.
Az 1529-es speyeri birodalmi gyűlés határozata alapján Luther követői megmaradhattak hitük mellett, de nem
terjeszthették azt. A lutheránusok tiltakoztak (protestáltak) a határozat ellen, ezért kapták (a reformáció többi irányzatával
együtt) a protestáns nevet.
1530-ban Luther tanítványa, Philipp Melanchton az ausburgi gyűlés elé terjesztette az új vallás alapelveit. Az ausburgi
(ágostai) hitvallás hangsúlyozta a protestáns és a katolikus tanok közös gyökerét. Fellépett a gyónás, a szerzetesi
fogadalom, a böjt és a püspökök bíráskodása ellen, de nem tért ki a hit által való "egyedüli" üdvözülés,a szentek tisztelete,
a tisztítótűz, a pápai primátus (elsőbbség), az egyházi hierarchia, a búcsú kérdésére- békülékenységüket bizonyítva.
V. Károly nem engedett, ezért a protestáns fejedelmek létrehozták ellene a scharmalkeldemi szövetséget. Céljük: az
egyházi birtokok elfoglalása és a kolostorok megszüntetése volt. A fejedelmek és a császár között kitört a háború (1531-
47), melyben a katolikus I. Ferenc hatalmi okokból (az Itáliáért vívott harcai V. Károllyal) a protestánsokat támogatta.
A császár sikereket ért el, s 1555-ben megkötötték az ausburgi vallásbékét, melynek értelmében a fejedelmek szabadon
választhattak vallást ("cuius regio, eius religio" – akié a föld, azé a vallás), alattvalóiknak pedig követniük kellett őket. A
vallásbéke azonban csak a Német-római Birodalom területére és csak az evangélikus vallás elfogadására vonatkozott. A
béke az evangélikusok kezén hagyta a már megszerzett földeket, de megtiltotta a további szekularizációt. Az egyházzá
szerveződő lutheránusok az észak német területeken és Skandináviában hódítottak tért; evangélikussá vált Csehország,
Ausztria és Magyarország németajkú lakossága.
A német parasztháború
Luther követői közül a szélsőségesebb elveket vallók egyike, Münzer Tamás vezetésével Zwickauban kialakult az anabaptisták
(újrakeresztelők) irányzata.
Az államhatalom megszüntetését és vagyonközösséget követeltek. Politikai, társadalmi követeléseik: a robot és a feudális
terhek eltörlése. Az anabaptisták a csecsemő keresztséget elvetették, a felnőtt korban történő megkeresztelkedést vallották;
a krisztusi szegénységet tekintették mintának a keresztények számára.
Geyer Flórián vezette paraszti tömegek fellépése az 1524-25-ös német parasztháborúhoz vezetett, melyet a fejedelmek
levertek, tovább erősítve befolyásukat. A parasztháború (területeit és céljait tekintve is) széttagolt mozgalom volt: 1524-
svábföldi mozgalom; 1525-frankföldi mozgalom.
Az anabaptisták (és a székelyek körében terjedő szombatosok) a reformáció legszélsőségesebb szárnyát alkották, nemcsak
a katolikusok, de a lutheránusok is üldözték őket.
A Habsburg Birodalom felosztása a birodalom politikai és vallási megosztottsága miatt következett be, a reformáció
hatására is. V. Károly 1556-ban lemondott, belefáradván a franciákkal, a protestánsokkal vívott többfrontos harcokra. A
spanyol trónt fia, II. Fülöp (1556-1598) örökölte, a német tartományok feletti uralmat és a császári címet pedig öccsére, I.
Ferdinándra, aki 1526 óta cseh és magyar király is.
A svájci reformáció képviselője Ulrich Zwingli Zürich lelkésze, aki 1523-ban összefoglalta tanításait, mely nagyban
követte Luther tanításait. Fellépett az egyházi hierarchia, a szentmise és a cölibátus ellen; követelte az anyanyelvű
igehirdetést, a két szín alatti áldozást, a szekularizációt, a Bibliát tartotta forrásnak a vitás kérdésekben. Egyszerű és
demokratikus egyházszervezet kiépítését kívánta megvalósítani. Zwingli azt vallotta, hogy Isten a világ abszolút ura, a jó
és a rossz is tőle függ. Híveivel tanaik fegyveres terjesztésébe kezdtek: megtámadták a katolikus kantonokat (1531),
Zwingli elesett a harcokban. Halála után hívei megegyeztek Kálvinnal, a reformáció másik svájci képviselőjével, hogy
egységesen léphessenek fel a katolikusokkal szemben.
1.2. A reformáció főbb irányzatai: a legfontosabb lutheri és kálvini tanok
Lutheri tanok:
A 95 pontból álló tanai: a (sola gartia): csak az isteni kegyelem bocsáthat meg; a (sola Jesus): csak Jézus tanait kell követni;
a (sola fide): csak a hit által lehet üdvözülni és a (sola scriptura): pápai magyarázatok nem szükségesek, csak a Biblia a
fontos.
Gyakorlati követelései: elítélte az ereklyegyűjtést, a böjtöt, mindenki egyenlő elve alapján elvetette a szerzetesrendeket,
azt állította, hogy nincs szükség papokra, megkérdőjelezte a pápa hatalmát az egyházon belül, nincs szükség költséges
egyházi szertartásokra, egyházi adókra, még egyházi vagyonra sem.
Luther támogatta a szekularizációt, az egyházi birtokok világi kézbe adását.
Hitet tett a két szín alatti áldozás és az anyanyelvű igehirdetés mellett, melyben a fő szerepet, a Bibliát magyarázó
prédikációknak szánta, ezért lefordította a Bibliát (Wartburg várában), hogy a hívek is olvashassák.
Erősítette az emberekben a közösséghez, gyülekezethez tartozás érzését. A katolikus hétszentségből (keresztség, bérmálás,
oltáriszentség, bűnbocsánat, egyházi rend, házasság, utolsó kenet) csak kettőt hagyott meg (keresztség, úrvacsora).
Luther követői az evangélium szó után az evangélikus nevet kapták.
A kálvini reformáció
Kálvin János (francia születésű) legfontosabb műve, melyben összefoglalta a kereszténységről alkotott elképzelését: A
keresztény vallás tanítása (Institutio) 1536. 1541-ben Genf prédikátora lett, ahol később teológiai akadémiát alapított.
Kálvin az uralkodók hatalmát Istentől eredeztette, de ha azok visszaélnek hatalmukkal, akkor a nép vezetőinek joga van
szembeszállni velük.
Lutherhez hasonlóan az imát, a közös éneklést és a prédikációt tartotta fontosnak az istentiszteleteken.
Egyszerű és szegény egyházat hozott létre (képek betiltása a templomokban). Újdonsága a predesztináció (eleve
elrendelés) elve.
A munkát, a polgári erényeket megbecsülte, a vagyont a közösség és az egyén javára kívánta fordítani. A kálvini egyház
elvetette a hierarchiát, a városi önkormányzati szervezet mintájára épült. Egyenlő, független közösségekre osztotta a
társadalmat, melyek élére világi vezetőket (presbitereket = világi egyházfelügyelőket) állított.
Kálvin tanai között szerepel a protestáns etika elve, hogy a pénzt ne halmozzák fel az emberek, hanem fektessék be újra
(kapitalista jelleg). A kálvinizmus elterjedt Svájcban, Franciaországban, Németalföldön, Skóciában, Angliában és
Magyarországon is.
Az antitrinitáriusok (Szentháromság-tagadók)
Tagadták a Szentháromságot: Krisztus isteni természetét és a Szentlélek létezését.
Tanításaik szerint Jézus Isten fia volt, de végleg emberré lett, kereszthalála az emberi áldozatvállalás példája.
A kálvinistákhoz hasonlóan demokratikus elveket vallottak, de tagadták a predesztinációt.
Legjelentősebb képviselőjük a spanyol orvos Szervét Mihály volt, akit azonban az újításoktól tartó kálvinisták máglyára
küldtek. Híveit üldözték, de Lengyelországon és Magyarországbon menedéket leltek.
Az unitáriusok
Az Erdélyben élő mérsékelt irányzatból szerveződött meg az unitárius egyház. Erdélyben, 1556-ban szekularizálták az
egyházi vagyont, 1557-ben kimondták a szabad vallásgyakorlás elvét, az 1568-as tordai országgyűlésen bevett vallásnak
ismerik el a római katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius vallást és egyben megtilt minden további
hitújítást.
2.2. Új szerzetesrendek,
A XVI. századi viszonyok változatlanok maradtak a XVII. század folyamán is, azonban a reformáció kezdeti lendülete alább
hagy. Prédikátornak lenni – élethivatásból – megélhetési formává vált, s ennek egyenes következménye volt a protestáns
egyházak megmerevedése.
A katolikus vallás következetes hívei (Dél-Németország, az itáliai és francia területek lakói) mozgalmat indítottak
egyházuk megtisztítására. III. Pál (1534-49) utolsó reneszánsz és az első ellenreformációs pápa felhasználta világi
hatalmát, a pápai diplomáciai hálózatot, a vagyont a katolicizmus megmentéséért.
1540-ben III. Pál jóváhagyta a Loyolai (Szent) Ignác által alapított jezsuita rend működését. A katonai rend szerint felépülő
szerzetesrend célja a hit terjesztése volt. A jezsuiták lettek a pápaság diplomatái, a királyok és fejedelmek gyóntatói.
Ezáltal befolyásolni tudták a korszak politikai életét. A reformáció nyomán felismerték az oktatás fontosságát, s magas
színvonalú iskolahálózatot hoztak létre (a katolikus nevelés a kezükben).
A Pápai Államban újra felállították az inkvizíció intézményét, a Szent Hivatalt (Sanctum Officium) (1542), hogy gátat
szabhassanak az új tanok terjedésének. Az inkvizíció a katolikus területeken működött.
Tridentben 1545-63 között ülésezett a legjelentősebb egyházi fórum, a zsinat, hogy tanácskozzon a reformációs mozgalom
megállításáról, a szükségessé vált reformokról. Itt pontosan megfogalmazták a reformáció által vitatott hittételeket és
orvosolták azokat a sérelmeket, amelyeket a katolikus hittételek torzulása nélkül meg lehetett tenni. Írásba foglalták a
katolikus dogmákat: hétszentség, jó cselekedet (érvényesülése az üdvözülésben), papok értelmezhetik csak a Bibliát, a
papok nem nősülhetnek, a pápa az egyház kizárólagos feje, az egyházi tisztségek felhalmozásának megtiltása, a
búcsúcédulák betiltása, a szerzetesség intézménye és a szentek tisztelete megmarad.
A papság iskolázottságának növelésére papnevelő intézeteket (szemináriumokat) állítottak fel, a hit terjesztésére
nyomdákat alapítottak.
A katolikus liturgia látványosabb lett, népszerűek lettek a zarándoklatok, búcsújárások, körmenetek. IV. Pál pápa (1555-
59) összeállította a tiltott könyvek jegyzékét, az Indexet (1559), amire rákerült Kopernikusz - Az égi pályák körforgásáról
(1543) című műve és Galileo Galilei – Párbeszéd két világrendszerről (1632) című műve is. Elutasították az új
természettudományos tételeket.
Ők is észrevették az anyanyelv fontosságát és elkészült Káldi György katolikus bibliafordítása is (1626).
Azokban az országokban, ahol az ellenreformáció összekapcsolódott a politikai küzdelmekkel – Franciaország,
Csehország, Ausztria, Magyarország – a katolicizmus visszaszerezte korábbi tekintélyét.
A katolicizmus megújulásával együtt született meg az új korstílus, a barokk. A XVI. század élményei a reneszánsz emberét
és művészetét a hit felé fordították. A katolikus egyház támogatta a barokk megszületését, mivel a hit erősítésére szolgáló
eszköznek látta, mely kiváló az egyházi hatalom megmutatására, dicsőítésére, ösztönözte az érzelmekre ható műalkotások
létrejöttét. Megrendelései nyomán rengeteg gazdagon díszített templom, kastély, palota születik, de voltak még zenei és
képzőművészeti alkotások is.
4.1. A magyarországi reformáció és katolikus megújulás legfőbb állomásai, meghatározó alakjainak tevékenysége
(Károli Gáspár, Pázmány Péter),
A török uralom idején terjedtek el Magyarországon azok az eszmék, amelyek a katolikus hit megújítását, megreformálását
tűzték ki célul. Magyarországon előbb Luther Márton, majd pedig Kálvin János tanai terjedtek el. Az új tanok először II. Lajos
király környezetében - Habsburg Mária udvarában- jelentkeztek, ahol többen is hívei voltak Luther nézeteinek. Ezt követően
az erdélyi szászok, majd az alföldi mezővárosok parasztpolgárai között talált lelkes hívekre az új hit. A magyar országgyűlések
1523-tól kezdve többször is felléptek az új tanok ellen. Az országgyűlés fej-, és jószágvesztéssel, 1525-ben pedig már
máglyahalállal fenyegette terjesztőit. Az új tanok terjedését azonban nem lehetett törvényekkel és fenyegetésekkel megállítani.
A reformáció az ország bukását Isten büntetéseként értelmezi. A katolikus püspöki kar meggyengül, kolduló obszerváns
ferencesek térnek át és válnak prédikátorrá. A XVI. század utolsó évtizedében a lakosságnak már 80-90 %-a protestáns volt. A
lakosság több mint fele Kálvin, jó egynegyede pedig Luther tanait követte, a maradék unitárius, katolikus és ortodox hitű volt.
A reformáció terjesztését nagyban megkönnyítette, hogy reformátoraink nem latinul, hanem a nép anyanyelvén prédikáltak.
Mert "akár a kűfalnak szóljanak deákul, akár a parasztnak" - mondották prédikátoraink arra utalva, hogy a parasztok nem
értettek deákul, azaz latinul. Segítette az új tan terjedését az is, hogy reformátoraink közül többen, így Dévai Bíró Mátyás,
Kálmáncsehi Sánta Márton, Sztárai Mihály vagy Szegedi Kis István maguk is papok vagy szerzetesek voltak. Céljuk nem az
egyházszakadás, csupán az egyház megújítása volt. Reformátoraink prédikációikat magyarul tartották. Syilvester János, Heltai
Gáspár és Károli Gáspár a Bibliát is lefordította, Szenci Molnár Albert pedig zsoltárokat magyarított. Ezek a munkák a
születőben lévő magyar irodalmi nyelv számára is mintát teremtettek és meggyorsították annak kialakulását. A prédikátorok
között szép számmal akadtak olyanok is, akik drámákat, meséket, széphistóriákat írtak vagy magyarítottak külföldi minták
után. Megszületett az első magyar nyelvű krónika is. Szerzője Heltai Gáspár, egy erdélyi szász ember, aki csak felnőtt korában
tanult meg magyarul. E művek közül egyre több jelenhetett meg a hazai nyomdákban is, hisz főúri udvarainkban és
városainkban majd kéttucat könyvsajtó működött. Az erdélyi fejedelmek és a protestáns magyar főurak számos főiskolát
alapítottak. A gyulafehérvári, sárospataki, debreceni, pápai, soproni vagy eperjesi főiskola a hazai oktatás és művelődés
központja volt. A reformációnak volt még egy elévülhetetlen érdeme: szüntelenül figyelmeztetett arra, hogy a három részre
szakított ország lakói egy közös kultúrának, egy közös hazának a gyermekei.
1546-ban Leonhard Stöckel Wittenbergben tanult bártfai rektor megalkotja a magyarországi reformáció első hitvallását, a
Kassa, Lőcse, Bártfa, Eperjes és Kisszeben által elfogadott Confessio Pentapolitanát. 1553. február 6-án az erdélyi szászok
evangélikus szuperintendenst (püspököt) választanak Paul Wiener személyében, s ezt követően megalakul a szász
egyházkerület. 1557. februárjában Paul Wittgen után Dávid Ferenc lesz az erdélyi lutheránus egyház szuperintendense. 1559-
ben hét Garam-menti bányavárosa megalkotja saját hitvallását, a Confessio Heptapolitanat.
A radikálisabb kálvini tanokat Kálmáncsehi Sánta Márton kezdi el hírdetni 1551-ben Debrecenben, s Melius Juhász Péter
szilárdítja meg 1558 folyamán. A kálvini tanokat leginkább a mezővárosok lakosai és a végvári vitézek követik; az ő kérésükre
készíti el Debrecen, a “Kálvinista Róma” püspöke, Melius Juhász Péter 1562-ben a Debrecen-Egervölgyi Hitvallást (Confessio
catholica). Az 1567. áprilisában kezdődő debreceni zsinattal megindul a magyarországi reformátusság önálló egyházzá
szervezősdése. Erdélyben ekkor négy vallást (religio) ismernek el hivatalosan: a katolikust, a lutheránust, a kálvinistát, és az
Európában mindenhol üldözött unitáriust, melyre még János Zsigmond is áttért. 1568-ban a tordai országgyűlésen vallási
türelmet mondanak ki: vallása miatt senki nem üldözhető, a gyülekezet szabadon választhat prédikátort, akit hite miatt nem
üldözhetnek.
A reformáció népi irányzatát az anabaptista eszmék képviselik. Szerintük nincs szükség külön papi rendre, és a
harmincadvámot és a vám fizetését meg szabad tagadni. 1569-1570-ben parasztfelkelés bontakozott ki a Tiszántúlon, vezetője
Karácsony György, a "fekete ember". Ők 1570-re várják az utolsó ítéletet, amikor elpusztul a Török Birodalom. Fegyver nélkül
indulnak a török ellen, így természetesen vereséget szenvednek Babszentmiklóson (Törökszentmiklós).
4.2. A protestáns és a katolikus hitélet alapvonásai, a magyarországi egyházak szervezeti felépítése, szellemi
központjai,
A reformáció új szakaszt nyitott a kulturális fejlődésben, művelődésben egyaránt, elősegítve a nemzeti nyelv és irodalom
kialakulását. Valamennyi irányzatra jellemző, hogy vallásos világképet a középkornál emberségesebbé akarta tenni, s nagyobb
szerepet szánt a vallásban a gondolkodásnak.
Fejlett iskolahálózat kialakítására törekedtek, mivel szükség volt képzett lelkipásztorokra, hitvitázókra. A reformáció szellemét
szolgálták a XVI. században létrejött híres iskolák, Patakon, Debrecenben, Sopronban, Eperjesen.
Nagy súlyt fektettek az anyanyelvűségre és az alsóbb néprétegek oktatására. Felismerték a könyvnyomtatásban rejlő óriási
lehetőséget (Guttenberg újítása a könyvnyomtatás-nyomtatott kották).
Készültek a bibliafordítások. Károli Gáspár 1590-ben megjelent Vizsolyi Bibliája, mely egyben a magyar irodalmi nyelv
alapjait is lerakta. A vallásos művek mellett egyre nagyobb teret kapott a világi irodalom: széphistóriák, közhasznú ismeretek,
a század végén pedig feltűnt a magyar költészet első nagy alakja, Balassi Bálint.
4.3. Protestáns művelődés és a barokk művészet legfontosabb helyszínei, alkotói
A XVII. században uralkodó irányzatot az érzelmi túlfűtöttség, mozgalmasság, változatosság jellemzi minden művészeti ágban:
Szent Péter bazilika építését megkezdik, Rubens festő művei, Zrínyi – Szigeti veszedelem (barokk eposz). Hitvitákat tartottak,
melynek vezetője az ellenreformáció vezéralakja, Pázmány Péter, akinek hatására a magyar főnemesség jelentős része katolizál.
Pázmány esztergomi érsek 1635-ben Nagyszombaton egyetemet hozott létre, mivel az iskoláztatást kiemelkedő fontosságúnak
tartotta.
Az 1867-es kegyezés Magyarország számára egy új korszak kezdetét, a nyugathoz való felzárkózás és a konszolidáció első
lépését jelentette. Megkezdődhetett a gazdasági és politikai élet megerősödése; az ország lehetőséget kapott egy bizonyos fokú
megújulásra, a problémák és lemaradások megoldására.
A gazdasági fejlődéssel volt párhuzamos a demográfiai növekedés: az ország lakossága 1829-ben 15,4 millió míg 1890-ben
már 20,9 millió volt, miközben növekedett az átlagos életkor. Ez a növekedés a lélekszámban és életkorban jelentős, pedig a
rossz közegészségügyi viszonyok és a főként Amerika felé irányuló kivándorlások mind negatívan befolyásolták.
A gazdasági és társadalmi fejlődésben a műveltségi szint is szerepet játszott. A kiegyezés után megindult a közoktatás
korszerűsítése, melynek jelentős eredménye volt Eötvös József 1867. évi általános tankötelezettségéről szóló törvénye. Az
elemi oktatás ettől kezdve tömegeket ruházott fel alapvető ismeretekkel, a középfokú oktatás – bár szűkebb rétegekre terjedt ki
– elismerésre méltó színvonalat képviselt. A főiskolai és egyetemi szintű képzés is európai színvonalú volt, de magyar diákok
is szép számmal látogatták külföldi egyetemeket. A korszakban a kultúra, de mindenek előtt az irodalom felvirágzásának
lehetünk tanúi. A kiegyezés után az előrehaladó polgárosodás, az általános műveltség emelkedése, a magyarság jelentős
rétegeinek gazdagodása megteremtette a korábban annyira hiányzó olvasóközönséget és kiművelt embereket, valamint az
építészet, a köztéri- és emlékműszobrászat és monumentális festészet gazdag termését hozta. Kiadók alakultak, folyóiratok
indultak, színházak épültek.
A forradalom vívmányai – a gazdasági élet átalakulása, a politikai viszonyok stabilizálódása, a békés külpolitikai helyzet –
ebben a megnövekedett létszámú társadalomban is konkrét formákat öltöttek: a magyar társadalom legkülönbözőbb rétegeiben
feltűntek a polgári értékek. A folyamat az egész társadalmat érintette, mértéke azonban rendkívül eltérő volt. A feudális
társadalom szerkezete megbomlott, a hagyományos feudális osztályok és rétegek gazdasági és társadalmi súlya csökkenni
kezdett. Új osztályok keletkeztek: a vállalkozó polgárság és az ipari munkásság. Másrészt az iparosodással a mezőgazdaságból
valamint az iparból élők aránya is megváltozott.
A legnagyobb változások a társadalom felső rétegeiben játszódtak le. Ezen felső rétegek - a nagybirtokos arisztokrácia
és a nagypolgárság – képezték a társadalom gazdasági és politikai erejét. Egyes földbirtokaik nagysága több ezer hold
volt, mely uradalmak már kapitalista nagyüzemek voltak, ahol hivatásos intézők és gazdatisztek irányították a munkát. A
legtöbb esetben e rétegből a legmagasabb szintű állami tisztségviselők, a főrendiház tagjai, a főispánok, a miniszterek és
államtitkárok. Ez is kifejezte azt, ami az egész dualizmus kori magyar társadalomra jellemző, hogy a szerzett vagyonnál
többet jelentett az örökölt, különösen, ha grófi címmel párosult. Politikai kapcsolataikat nemzetközi vonatkozásban is
felhasználva bekapcsolódtak az üzleti életbe. Jellemző módja volt ennek a nagyvállalati igazgatótanácsban való
részvételük.
A régi birtokos köznemességnek azonban csak egy része tudott alkalmazkodni az új viszonyokhoz: a 800-1000 holdas
birtokosok – az „úri ezerholdasok” – ha volt kellő ambíciójuk és szorgalmuk, és tudtak hitelt szerezni megtalálták helyüket
a gazdasági és politikai életben. Ők főként a helyi politikában töltöttek be vezető szerepet, de emellett többnyire maguk
gazdálkodtak.
Azok a pár száz (200-300) holdas birtokosok – dzsentrik -, akiknek nem sikerült modernizálni gazdaságukat, birtokuk
elvesztése után a városba költözve beállhattak közhivatalokba, de nemesi hagyományaikat nem adták fel. Tőke és
szakértelem híján gazdálkodásuk elmaradottá vált, ám társadalmi súlyuk a kiterjedt rokonság, vagy a nagybirtokos
uralkodó osztályhoz fűződő személyes kapcsolatok révén még mindig igen nagy volt. Egy idő után a dzsentrik közé
tartoztak a lecsúszott birtokosok sarjai, sőt polgári, hivatalnoki, értelmiségi elemek is.
A kiegyezést követő modernizáció miatt megnövekedett az értelmiségiek száma. Mint a polgárosodás egyik útját
választották a köznemesek, a városi polgárság és a parasztság tehetséges fiataljai az ilyen pályát. Az értelmiségek egy
része alkalmazott volt vagy az állami apparátusban, vagy magánvállalatoknál, másik részük szabadfoglalkozású volt:
ügyvéd, orvos, újságíró, színész. Másik – nem társadalmi osztály, hanem – kategória volt az úri középosztály és a magyar
burzsoázia. Az úri középosztály különböző alsó- és középosztályok illetve rétegek halmaza volt, mely egyesek számára
megkönnyítette, mások számára pedig elérhetetlenné tette a társadalmi felemelkedést. A burzsoázia a gazdaság
fellendítésében szerepet játszó részben hazai, részben külföldi elemek, zsidók, nagyvállalkozók halmaza volt, mely
részben beépült a magyar társadalomba, s folyamatosan politikai befolyásra tett szert.
A századvégi változások hatására jött létre a polgárság vékony rétege, melynek felső szintjét dúsgazdag családok alkották,
az új típusú vállalkozók, akik mindig a hasznot hajtó vállalkozások felé fordultak. Pénzük egyszerre forgott ipari,
kereskedelmi és hitelvállalkozásokban, azonban társadalmi tekintélyük kisebb volt az ország gazdasági életében betöltött
szerepüknél. A kispolgárság száma megközelítette a munkásokét. Többségük az anyagi lét peremén küszködő, segéd
nélkül dolgozó kiskereskedő, vagy kismester volt, valamint lecsúszott kisnemesek.
A kispolgárok közül számosan beolvadtak a munkások közé, akiknek száma a korszak végére jelentősen megnőtt. Eleinte
a munkások nagy része külföldi volt, de később ez az arány megváltozott. Rétegük leggazdagabb részét alkották a telkes
jobbágyok vagy a kisnemesi birtokok utódai, e családok falujukban meghatározó tekintéllyel rendelkeztek, rendszeresen
alkalmaztak napszámosokat. A kisebb földdel rendelkező parasztok még meg tudtak élni földjeikből, ám igen széles volt
a parasztságon belül azoknak a családoknak a köre, akik kénytelenek voltak uradalmi munkát vállalni.
A legrosszabb sorsa azonban a föld nélküli agrárproletároknak volt. Számuk fokozatosan emelkedett, megélhetésüket az
idénymunkák biztosították: vasút- és gátépítkezéseken, folyamszabályozásokon dolgoztak. A parasztságon belül érdekes
helyet foglaltak el az uradalmi cselédek, a birtokosok alkalmazottjai, valamint a városba költöző háztartási cselédek.
A múlt század a nemzetállamiság virágkora volt. Ma sokan hajlamosak a francia típusú nemzetállam életképes alternatíváját
látni az Osztrák–Magyar Monarchiában. Sok népet magában foglaló modern államalakulatnak, amely szembeállítja a
föderációs elvet a nemzeti homogenitás principiumával. A Habsburg Birodalom sohasem volt a nemzetállam alternatívája.
Kudarcot vallott nemzetállami kísérlet volt. Mária Terézia és II. József alatt, majd utoljára a neoabszolutizmus –
Magyarországon a Bach-korszak – idején komoly erőfeszítések történtek az egységesen német nyelvű Habsburg-német nemzeti
állam létrehozására. Amikor 1867-ben Ferenc József és stábja belátja ennek sikertelenségét, nem tud alternatív eszmét állítani
a nemzetállam igényével szemben.
Az 1867 utáni rendszer a korszak mércéjével mérve rendkívül tágkeblű nemzetiségi törvényt fogadott el. Magyarországon 1867
és 1918 között a nemzetiségi politika megfelelt az Osztrák–Magyar Monarchia szintjének. Ennél többet a polgári jogállam
sehol a világon nem teljesített. Magyarországon elnyomták a nemzetiségeket abban az értelemben, hogy önrendelkezési joggal
bíró kollektivitásként nem jelenhettek meg a politikában, de olyasféle terror, mint a cári Oroszországban vagy 1915-ben az
örményekkel szemben az ifjú török mozgalom részéről, nem mutatkozott. Ez a helyzet azonban a századfordulóra
érzékelhetően tarthatatlanná vált.
A dualizmus idején Magyarország és Erdély területén a magyarok mellett számos nemzetiség is élt, románok, szlovákok,
németek, horvátok, szerbek, rutének, szlovének.
A Habsburgok 18. századi betelepítési politikájának következtében a Magyar Királyság etnikai viszonyai teljesen
felborultak.
o 1787-ben a kb. 9,2 millió lakosból 3,4-3,7 millió magyar (37-40%), ... szlovák, 1,1 millió német, ... román, 200 ezer
zidó (anyanyelvük jiddis és német).
o 1840-ben Magyarország lakossága (Erdély nélkül) 9,94 millió, ebből 43,63% magyar, 16,94% szlovák, 10,25% német,
és 12,22% román, Erdély 1,7 milliós lakosságából 28% magyar, 13,11% német és 58,49% román
4% 3% magyar
8%
román
11% 42%
szlovák
német
horvát
13% rutén
19% egyéb
Nemzeti ébredés ·
Sajnálatos tévedés volt, hogy a reformkorban nem szenteltek elég figyelmet a Magyarország területén élő nemzetiségek
önrendelkezési jogára, hiszen a forrongó korban a nemzeti érzés nem csupán nálunk, hanem a Magyarországon élő
nemzetiségeknél is új életre kelt. És ahogy sértett bennünket Bécs korábbi németesítési kísérlete, úgy sértette őket is az
erős magyarosítási hullám.
o A szlovák nemzetébresztők felhasználták Herder nevezetes koncepcióját annak igazolására, hogy a 9–10. század
fordulóján a magyar honfoglalás egy hatalmas jelentőségű, a keresztény középkor sorsának meghatározására képes
szláv birodalom létrejöttét akadályozta meg.
o A román nemzeti eredetmítosz azt állítja, hogy a románok Decebál dákjainak leszármazottai, akik előbb voltak honosak
a később Magyarországhoz tartozó erdélyi területen, mint a magyarok.
o A magyarországi népcsoportok azt is sérelmezték, hogy a magyar rendi társadalomban nem rendelkeztek rendi
jogokkal. A románok nem kerültek Erdély kiváltságos nemzetei sorába a magyarok, székelyek és szászok mellé. A
székely és a kun szabad parasztok rendi szervezettel bírtak, de a románok és a szlovákok nem. Valóban. Ez a két
hegylakó agrár elem nem rendelkezett partnerképes vezetőréteggel, amely kiharcolhatta volna a rendi státust. A nemzeti
ébredés ezt a történelmi helyzetet az összeesküvés elmélet atmoszférájában kezeli.
o A magyarok megakadályozták a szlovák nemzet kialakulását és gátolták a román nemzeti öntudatosodást.
Mindez 1848–49-ben drámaian mutatkozott meg. A szabadságharc idején a hazai nemzetiségek mind szembefordultak a
demokratikus magyar rezsimmel, és demokratikus mentalitású vezető köreik (Ludevit Stur, Avram Iancu) is Bécs
szövetségesei lettek. 1849-ben a Szegedre menekült országgyűlés ugyan még megalkotta a világ első demokratikus
nemzetiségi törvényét, ez azonban a vereség árnyékában és annak impressziója alatt történt. A címzettek legalábbis így
fogták fel. Hatása nem volt, később sem tudott hagyománnyá válni.
Magyarország a XIX. Században soknemzetiségű ország, melyben a magyarság aránya csak kevéssel haladja meg az 50%-ot.
Az 1868-as horvát-magyar kiegyezéssel Horvátország széleskörű önkormányzatot kapott: saját közigazgatást, kormányt,
országgyűlést alakíthatott ki és képviselőket küldhetett a magyar országgyűlésbe.
1868-ban fogadták el a nemzetiségi törvényt, amely továbbra is kitartott az egy politikai nemzet elve mellett.
Azokon a településeken, ahol a kisebbség elérte a 20%-ot, a második nyelv használatát is engedélyezni kellett. Az alsófokú
iskoláztatás teljesen nemzetiségi nyelven történt, de az - Eötvös József által is szorgalmazott – autonóm területek
szervezését megtagadták.
Ez a rendezés nem elégítette ki a nemzetiségi vezetőket, mert azok már nemzetállamok létrehozására törekedtek (a kor
egyik legfőbb eszmeáramlata, a nacionalizmus szellemében).
A dualizmus idején Európában ez a rendezés volt a leghaladóbb szellemű, melyhez képest a korszak végén visszalépés történt.
A Koalíció 1905-ös hatalomra jutásával Apponyi Albert nemzeti pártja tudta érvényesíteni elképzeléseit a nemzetiségekkel
szemben. Az 1907-es törvény az iskolák segélyezését a magyar nyelv oktatásaitól tette függővé. Ez a jobbratolódás épp akkor
következett be, amikor a fiatal balkáni nemzetállamok vonzereje növekedett a Magyarország területén élő kisebbségek számára.
Bosznia-Hercegovina 1908-as annektálása szintén ellenérzéseket szült a hazai nemzetiségek között. Fontos probléma volt még
Magyarország Monarchián belüli megerősödése, amely az osztrák nacionalistáknál váltott ki magyarellenességet. Mindezek a
jelenségek a XX. Század elejére csak erősítették a dualizmus amúgy is bontakozó válságát.
17. A HABSBURG HÁZ ÉS A MAGYAR POLITIKAI VISZONYA AZ ÁPRILISI TÉZISEKTŐL A FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZATIG
A párizsi forradalom híre 1848. március 1-jén ért el Pozsonyba. Kosuth március 3-án az alsóházban felirati javaslatot tett,
melyben a jobbágyfelszabadítás, a közös teherviselés és független nemzeti kormány felállítása volt. Az alsóház ezt azonnal
elfogadta.
István nádort és helyettesét viszont Bécsbe hívták, hogy csak később lehessen összehívni a felsőházat. Végül a főrendek március
14-n fogadták el a felirati javaslat továbbfejlesztett változatát. Kossuthtal az élen küldöttség indult Bécsbe, hogy a királlyal
szentesíttessék.
A bécsi forradalom hírére, és, hogy segítsenek a küldötteknek, Pesten is kitört a forradalom ("márciusi ifjak": Petőfi, Vasvári,
Irinyi, Jókai, Degré Alajos, stb.). István nádor erőteljes közbenjárásának köszönhetően V. Ferdinánd jóváhagyja a forradalom
követeléseit 1848. április 11-én.
A Pilvax kávéházból induló fiatalság Petőfi, Jókai, Vasvári vezetésével maga mellé állította a várost.
Landerernél lefoglalták a nyomdát, s a cenzúra mellőzésével kinyomtatták a 12 pontot, ami a követeléseiket tartalmazta.
Kinyomtatták Petőfi Nemzeti dal című versét is.
Délután a tömeg a Nemzeti Múzeumnál gyülekezett, majd a városháza elé vonultak. Pest tanácsa is a mozgalom mellé
állt.
A Helytartótanács épülete elé vonultak. Ők nem akarták katonáikat bevetni, így engedtek a követeléseknek. Szabadon
bocsátották börtönéből Táncsics Mihályt.
Este a korábban betiltott Bánk bánt játszották a Nemzeti Színházban.
Az áprilisi törvények az utolsó rendi országgyűlésen (1847-1848) elfogadott és V. Ferdinánd király által április 11-én
szentesített törvénycsomag, amely 31 cikkből állt. A törvénycsomag jórészt a pesti forradalom 12 pontjának törvénybe
foglalása volt, és ezzel új közjogi helyzetet teremtett a Habsburg birodalomban, egyben biztosította a magyar országrész polgári
demokratikus fejlődését; lényegében Magyarországot rendi államból parlamentáris állammá alakította. Bár az 1848-1849-es
forradalom és szabadságharc leverése után az új neoabszolutista kormányzati rendszer ezt a fejlődést megakasztotta, az áprilisi
törvények a magyar politika viszonyítási alapjaivá lettek, és részint megvalósultak a kiegyezéssel, illetve az Osztrák-Magyar
Monarchia idején végbement közjogi fejlődéssel.
A törvények három részre bonthatók téma szerint:
A feudalizmus lebontása: Ősiség eltörlése, Tized eltörlése, Úriszék eltörlése, Úrbéri terhek és szolgáltatások eltörlése
Polgári állam felépítése: Önálló, felelős magyar kormány, Népképviseleti országgyűlés Pesten, 3 évenkénti, általános,
titkos választás, Közteherviselés, Bevett vallások egyenjogúsítása, Sajtó és szólásszabadság, Hitelintézet felállítása,
Városi önkormányzatok létesítése
Állam egységének megteremtése: Magyarország és Erdély uniója, Partium visszacsatolása Magyarországhoz.
A törvénycsomag összegzése: A törvények, annak ellenére, hogy előírták a jobbágyfelszabadítást, nem rendezték a kérdést.
Ugyanígy nem rendezték a Habsburg uralkodóházhoz való viszonyt, ugyanis a Pragmatica Sanctio értelmében ők voltak az
ország törvényes uralkodói. A legnagyobb gond azonban az uralkodó kérdése volt. Ugyanis az uralkodó a külügy és hadügy
feje. De a hadsereg a felállítandó nemzeti kormánynak tartozik engedelmességgel. Ugyanígy a külügyeknél is külföldön nem
tekintették külügyminiszternek az éppen felelős minisztert, és nem is hívták annak. A király személye körüli minisztert
nevezték néha külügyminiszternek. 1848 júniusában lezajlottak a népképviseleti választások, ahol a radikálisok háttérbe
szorultak (lsd. Petőfi: Apostol - választási vereségeit beleírja), és a liberálisok kerültek be nagy számban.
A Batthyány-kormány
1848. július 5-én nyitották meg az országgyűlést. Az első felelős magyar kormány a Batthyány-kormány volt.
- Nyugat-Európa városainak átlagos lakosságszáma 4-5000 körül mozgott. A távolsági kereskedelembe bekapcsolódó,
árumegállító joggal rendelkező nagyvárosok 10-15000 lélekkel rendelkeztek. A városok méretei még elmaradtak a Kelet
metropoliszaitól, de sűrűn és viszonylag egyenletesen oszlottak el Európában.
- A kereskedővárosoknak jelentős szerepük volt a keresztes hadjáratokban. Elsősorban Genova és Velence óriási
jövedelemhez jutottak a keresztesek szállítása, az utánpótlás biztosítása és elsősorban a Közel-Kelet és Európa közötti
levantei kereskedelem révén. Ők közvetítették a keleti fűszereket, luxuscikkeket Európába.
- A kora középkorban kibontakozó mezőgazdasági fejlődés, mely technikai és módszerbeli újításokat hozott (nehézeke,
szügyhám, borona, patkó; két- illetve háromnyomásos rendszer) a XI-XII. században kiteljesedett és egyre nagyobb
területeken hódított teret.
- Míg 1000 körül Nyugat-Európa kétharmadát erdőségek borították, a XIII. századra az erdők helyét jelentős részben
szántók foglalták el. A gabona terméshozama ugyanezen időszak alatt két-háromszorosára emelkedet. Ennek legjobb
fokmérője, s egyben a fejlődés egyik mozgatója a népesség számának nagymértékű emelkedése volt. A növekvő és
biztosabb termés csökkentette az éhínségek lehetőségét, a jobban táplálkozó emberek szervezete könnyebben ellenállt a
betegségeknek.
- A lakosság gyarapodása nagy vándormozgalmat indított el. Egyrészt Nyugat-Európán belül az addig lakatlan területeket
vették birtokba, másrészt tömegek indultak Közép-Európa szabad földjei felé, ahol a fejlett mezőgazdasági kultúrával
rendelkező telepeseket (hospesek) szívesen fogadták. A mezőgazdasági árutermelés fejlődése felesleget hozott létre, ismét
megjelent a pénzforgalom.
- Mindez elősegítette a városok kialakulását. A városok forgalmas kereskedelmi utak vagy folyók mentén, kikötőkben,
korábbi földvárak környékén vagy hegyvidék és völgy találkozásánál jöttek létre.
- Városok jöttek létre a 10. században Itáliában, Dél-Franciaországban; majd a XI-XII. században az észak-francia, német
és angol területeken bontakozott ki e folyamat; a XIII. században már Közép-Európában is megjelentek. A középkor
folyamán Európa két leginkább városias vidékévé Észak-Itália és Flandria vált. A nyugat-európai értelemben vet,
önkormányzattal rendelkező városok ortodox és muzulmán területeken nem alakulta ki.
- A XII. századra az egyház párhuzamos megújulásával kapcsolatban a szellemi élet is felpezsdült. Az európai kultúrában
ismét megjelent a kételkedés, az okok keresése, s ezzel az emberi értelem, logika tisztelete. A hit kérdéseit új módon
kezdték megközelíteni, megszületett a hittudomány, a teológia. A legfontosabb kérdés a hit és tudomány
összeegyeztetése lett, s a 12. században pezsgő szellemi élet alakult ki városok székesegyházi iskoláiban. Innen származik
a kor teológiai irányzatának, a skolasztikának az elnevezése.
- A szellemi élet megélénkülése, a fokozatosan terebélyesedő egyházi és világi adminisztráció egyre több művelt
szakembert igényelt. A kora középkorban kialakult kolostori iskolák mellett a XII. században egy új oktatási forma jelent
meg a városokban, az egyetem. Először Bolognában, Párizsban, Oxfordban (XII. század második fele), majd
Cambridge-ben, Padovában (XIII. század) és máshol is sorra alakultak egyetemek. A XIV. századra már behálózták
Nyugat-Európát, s megjelentek Közép-Európában is.
- A városokban kibontakozó egyetemek (universitas) a céhek mintáját követve, önkormányzattal rendelkező szervezetként
jöttek létre, ahol a tanárok által választott rektor kezében volt a vezetés. A teljes egyetem négy fakultánsból állt: a szabad
művészetek, a teológia, az orvosi és jogi fakultánsból. A hét szabad (szabad emberhez méltó) művészet is két részből
tevődött össze. A triviumból: grammatika (latin nyelvtan és ókori latin írók olvasása), retorika (latin beszéd és
fogalmazás), dialektika (formális logika, vitatkozás, érvelés művészete); és a quadriviumból: aritmetika (számtani
alapműveletek), geometria (szerkesztések), asztronómia (csillagászat, egyházi ünnepek idejének meghatározása, földrajzi
ismeretek), muzsika (egyházi énekek). A műszaki tudományokat nem oktatták, mert nem is tartották a tudomány részének.
Ezen ismereteket a mesteremberek alkalmazták, és adták tovább.
- A városok kialakulásával megjelent egy új társadalmi réteg, a polgárság. A városlakó, a polgár sajátos helyet foglalt el
a középkor társadalmi szerkezetében; nem volt nemes, de jobbágy sem: szabad ember volt a polgár minden kötöttség
nélkül rendelkezett tulajdonával, szabadon adhatta-vehette.
- Számára ez a városi önkormányzathoz való tartozást biztosította, aminek fő jellemzői a szabad bíróválasztás és
bíráskodás; saját adószedés, egy összegben történő adózás, saját igazgatás, saját plébános választás, a vásártartás
joga, árumegállítás joga és a vámmentesség.
- A városokra jellemző volt az érdekvédelem szervezetek kialakulása is, melyet a kereskedők kezdtek, akik személyük és
áruik biztonsága érdekében gildékbe tömörültek. A 11. században a kereskedőkhöz sokan csatlakoztak, akik között egyre
nagyobb számban voltak kézművesek. A kereskedők vezetésével szervezett községekbe, kommunákba tömörültek
érdekeik védelmében.
- A város vezetését, így a főbírói vagy a polgármesteri tisztet és az emellett működő városi tanácsot (szenátus) a
leggazdagabb réteg, a patríciusok tartották a kezükben. A patríciusok általában a vagyonos távolsági kereskedők közül
kerültek ki. Az ő házaik övezték a város központját, a főteret, ahol a városháza és a templom is épült.
- A polgárság zömét a házzal és műhellyel rendelkező iparosmesterek illetve kereskedők alkották. A mesterek
szakmánként céhekbe tömörültek. A céhek érdekvédelmi szerveződések voltak. Biztosították a piac szabályozását, hogy
a korlátozott felvevőképesség ellenére minden mester megéljen. Korlátozták az iparűző számát: csak annyi mester
felvételét engedték ugyanis a céhbe, amennyit meg tudott élni a szakmájából a városban. A céhen kívüli iparűzőket, a
kontárokat üldözték.
- A lakosság nagy részét a polgárjoggal nem rendelkező plebs alkotta. A városi szegénység alkalmi munkából, gyakran a
polgárok város környéki földjeinek megműveléséből élt.
- Folyamatos volt a jobbágyok bevándorlása, amit a magas halandóság tett szükségessé, lehetővé pedig a szokásjog: a
városban eltöltött egy év és egy nap elteltével ura nem követelhette vissza jobbágyát. ("A városi levegő szabaddá tesz!")
- A polgárság kialakulásához szorosan kapcsolódik a rendek kialakulása. A rend biztosította a polgárság számára, hogy
hallathassa szavát a politikában. A rendiség Angliából a XIII. században indult.
2.3. A város külső képe (falak, kapuk, szűk utcák, városháza, templom).
- A városokat rendszerint fallal vették körül. A hely kihasználása érdekébe az utcák szűk sikátorokká váltak, s mivel
nem volt csatornázás, az állatok és emberek szennyét legfeljebb az eső takarította el. Így az összezsúfolt városi népesség
ki volt téve járványoknak, betegségeknek, ami magas halandósághoz vezetett.
A reformkor fő kérdései:
─ a hazai gazdaság az 1810-es, 20-as években, a mezőgazdasági árutermelés lehetőségei és nehézségei,
─ Magyarország politikai és társadalmi helyzete a reformkor kezdetén (rendi ellenzékiség és sérelmi politika,
a birtokos nemesség helyzetének és gondolkodásának átalakulása, a parasztság differenciálódása,
polgárosodás és városiasodás kezdetei, éledező nemzeti, nemzetiségi mozgalmak),
─ a polgári átalakulás és nemzetté válás programjának legfontosabb elemei, akadályai (a reformokat támogató
és azokkal szembenálló társadalmi és politikai csoportok, az udvar ellenállása),
─ a haza és haladás programja- a reformellenzék főbb gondolatai (polgári átalakulás, érdekegyesítés, a paraszti
jogfosztottság felszámolása, a jobbágyfelszabadítás útjai, a hazai gazdaság fejlődési feltételeinek javítása,
magyar nyelv és kultúra ügye),
─ a reformkor legfontosabb eseményei és szereplői,
─ a reformországgyűlések eseményei, főbb eredményei és kudarcai.
Széchenyi és Kossuth reformprogramja:
─ Széchenyi reformkori pályafutása, főbb művei, reformgondolatai és gyakorlati tevékenysége,
─ Kossuth Lajos reformtevékenysége, a polgárosult köznemesség vezette polgári átalakulás és nemzetteremtés
útja,
─ Széchenyi és Kossuth vitája (színterei, vitapontok, személyiségük, szembenállásuk okai).
Száray: Történelem III. 112-142. oldal
1. A REFORMKOR FŐ KÉRDÉSEI:
1.1. A hazai gazdaság az 1810-es, 20-as években, a mezőgazdasági árutermelés lehetőségei és nehézségei
- Fényes Elek: „…Az iparhiány országunknak legsetétebb részét képezi.” Angliában már tetőzik az ipari forradalom,
nálunk pedig még dominálnak a céhek, néhány szeszfőzde jelenti az ipart és a gőzgép mégszinte ismeretlen
fogalom az országban!
- És a külkereskedelem?
Az áruösszetételből és a partnerek részesedési arányából is kiabál a függő, tarthatatlan helyzetünk:
- De alig jobb a helyzet a mezőgazdaság területén, hiszen a gabona konjunktúra rövid időszaka után (a robot és a
fejletlen agrotechnika következtében) fokozatosan kiszorulunk a világpiacról.
- Az elmondottak hű tükörképe az ország társadalmi helyzet is! 50-100 lakosra jutott egy kézműves, alig beszélhetünk
polgárságról és ennek eredménye a magyar kuriózum: nemesek (főleg középnemesek) állnak a polgári átalakulásért
vívott harc élére!
A szakmai értékeken túl valamennyien elősegítették a társadalmi haladást is, hiszen a nemzeti kultúránk széleskörű
fellendülése részben előjátéka, részben pedig már szerves része a politikai küzdelemnek!
4
Felsőbüki Nagy Pál gyújtó hangú országgyűlési beszédének hatására Széchenyi birtokai egy éves jövedelmét
ajánlja fel egy „tudós társaság” (mai MTA) létrehozására.
1.3. A polgári átalakulás és nemzetté válás programjának legfontosabb elemei, akadályai
Gróf Széchenyi István 1791-ben született Bécsben. Apja gróf Széchényi Ferenc, felvilágosult szellemû jozefinista,
aki azonban egyre inkább kiábrándult a Habsburgokból, és vált a nemzeti közmûvelõdés vezéralakjává (a Nemzeti
Múzeum (1802) és a Nemzeti Könyvtár megalapozása). Anyja gróf Festetich Júlia, gróf Festetich György nõvére,
aki megalakítja Keszthelyen az elsõ magyar gazdasági fõiskolát (Georgikon). István gyermekéveit Nagycenken és
Bécsben töltötte. Ezután 22 éves korában katonáskodott, és részt vett - futárként - az 1813-as “népek csatájában”
(Lipcse). Ezután eltávolodott a katonai pályától, és elkezdte élni az átlagos ifjú arisztokraták fényûzõ életét. Ezt a
fajta életmódot azonban csömör követte, és Széchenyi felismerte hazája elmaradottságát. Ebben az idõben európai
körutakra utazott. Fõleg Angliát látogatta, ahova barátja, Wesselényi Miklós kísérte el. Itt a lótenyésztés és
versenyeztetés, az ipar fejlettsége és a Parlament volt rá nagy hatással. Felismerte továbbá hogy a centrumterületek
(=Anglia) fejlettségben messze a perifériák (=Magyarország) elõtt jártak. Ekkor fogalmazódott meg életcélja: “Mióta
élek kimondhatatlan vágy létezik bennem Magyarország kifejtésére”. Rendkívül lelkesen vetette bele magát a
teendõkbe, és még Matternich-el is felvette a kapcsolatot, aki megkedvelte. Széchenyi bízott továbbá Bécs
foglalkozni (mûve: “Lovakrúl”), ezért megalapította a Nemzeti Lovardát, 1827-ben alapította meg az angol klubbal
mintájára a Nemzeti Kaszinót, ami a formálódó reformellenzék központjává vált. Hasonló kaszinók alakultak az
Gyakorlati tevékenysége:
- Vásárhelyi Pál tervei alapján és Széchenyi kezdeti irányításával valósult meg a Tisza szabályozása. Ezután
Széchenyi részt vett még a Duna szabályozásában is és megalapította az elsõ magyar gõzhajózási társaságot (Elsõ
Dunagõzhajózási Társaság), ami a Dunán és a Balatonon indult be. Ezen kívül az õ kezdeményezésére létesítettek
Óbudánál téli kikötõt, és egy gõzgéppel mûködõ hengermalmot is felépítettek. Szorgalmazta továbbá a
magyarországi selyemhernyótenyésztés elterjesztését, és a takarékpénztárak felállítását.
- Egyik jelentõs eredménye a Lánchíd megépíttetése volt, amely William (Thierney) Clark tervei alapján, Adam Clark
kivitelezésében készült el (1842 augusztus 24 - 1849. november 21.). A Lánchíd azért is jelentõs volt, mert ez ütött
elõször rést a nemesi adómentességen, ugyanis a hídpénzt mindenkinek fizetnie kellett. A hidat 1849-ben Haynau
avatta fel.
Széchenyi reformkoncepciójára jellemzõ volt:
- A reformokat az arisztokrácia vezetésével akart bevezetni. Az arisztokraták jó része azonban érzéketlen volt
törekvéseivel szemben, hiszen az nekik többet ártott, mint használt.
- Továbbá, Bécs együttmûködésével képzelte el a reformokat. Bécs azonban hátráltatta a folyamatot, Széchenyi
hite viszont az udvarban ennek ellenére sem rendült meg.
- Evolúciószerû lassú fejlõdést képzelt el, ám a jelentkezõ problémák túlságosan lelassították a
reformfolyamatokat. 1840-ben a reformellenzék élére a már radikálisabb Kossuth Lajos állt, és Széchenyi egyre
inkább a kormány felé sodródott.
- Hitel: 1830. január 28-án megjelent “Hitel” címû mûve. Ennek elõzménye 1828-as hitelkérelme volt. Egy
osztrák banktól akart kölcsönt (10000 Ft-ot) felvenni, ám kérelmét elutasították, mondván, hogy nincs kellõ
biztosítéka. A magyar nemesi birtokokat ugyanis a fiscalitás (a kincstár háramlási joga) és az õsiség törvénye
(aviticitas) miatt a birtokosok nem adhatták el birtokaikat, a család kihalása után pedig földjük visszaszállt az
uralkodóra (Ez 1351-tõl, Nagy Lajos óta így volt). A “Hitelben” Széchenyi a magyar gazdasági és politikai
életre koncentrált, tételét pedig így fogalmazta meg: “A magyar földesúr szegényebb, mint lehetne”.
A gazdaság fejlesztése tehát szerinte létkérdés, ugyanis a dekonjunktúra idõszaka a magyar nemesség nagy
részét fenyegette. A gazdaság tõkés átalakulásához azonban hitelre volt szükség, amit szinte lehetetlenné tett
az életben lévõ fiscalitás és az õsiség törvénye. Ezeket tehát el kell törölni, és biztosítani kell a nemtelenek
birtokvásárlási jogát (Jus proprietatis), melynek eredményeképpen a föld polgári tulajdonná válik. Ezen kívül
szorgalmazta a jobbágyfelszabadítást, melynek révén a parasztok felszabadulnak a földesúr gazdasági és
személyi fennhatósága alól. Ezt Széchenyi önkéntes örökváltság formájában képzelte el, vagyis a paraszt a
földesúr által megállapított összeg egyszeri kifizetésével válthatta volna meg magát. Ezután a paraszt
földjének tulajdonosává, vagy bérlõjévé vált volna. Ez azonban nem jelentené azt, hogy a parasztok
birtokolnák az összes földet, ugyanis hatalmasak voltak ekkor a majorsági földek. A robotot pedig ezután a
parasztok a bérmunkával helyettesítették volna.
Széchenyi ezeket a reformokat az arisztokrácia vezetésével képzelte el, ehhez azonban növelni kellett a
közmûveltséget, mivel szerinte egy ország fejlettsége a kimûvelt emberfõk számától függ.
A “Hitel” megbolydította a magyar politikai életet: sokan támogatták, de számos ellenzõje is akadt, például a
konzervatívok, és a felvilágosult rendi nacionalista irányzatú csoportok. Az ellenzõk körébe tartozott például
gróf Dessewffy József is, aki “A Hitel czímû munka taglalatja” (1831.) mûvében bírálta Széchenyi munkáját.
István ugyanis élesen bírálta az arisztokráciát, ugyanakkor fenntartotta nekik a vezetõ szerepet. Dessewffy
attól félt, hogy a nemesi kiváltságok eltörlése veszélyeztetheti a nemzet stabilitását. Dessewffy a fõ
problémának a kettõs vámrendszert tartotta.
- Világ: Széchenyi erre válaszul adta ki “Világ” (itt világosság) címû munkáját, melyben részletesebben taglalta
nézeteit, fõleg a parasztságra nézve. Ezt tragikusan idõszerûvé tette az 1831-ben kitört felvidéki
parasztfelkelés.
- Stádium: 1833-ban látott napvilágot harmadik jelentõs mûve, a “Stádium”. Ebben végleg rendezi, és
pontokba foglalja gondolatait. Kifejti, hogy a reformokat három téren kell elvégezni:
Gazdasági téren: hitel biztosítása (1.), az õsiség és a fiscalitás eltörlése (2-3.), a Jus proprietatis
bevezetése (4.), az infrastruktúra fejlesztése (8.) valamint az ipari szabad verseny biztosítása (9.)
Társadalmi téren: a törvény elõtti egyenlõség biztosítása (5.), a törvényes pártvéd kialakítása (6.) és a
közteherviselés (7.) kialakítását akarta elérni, amely a társadalmi jogegyenlõséghez és a feudális
viszonyok eltörléséhez vezet.
Politikai téren: ide sorolható a társadalmi téren tervezett összes újítás, valamint a magyar nyelv ügye
(10.), helytartótanács egyedüli irányításának elve (11.) és a nyilvánosság biztosítása a törvényhozás
minden területén (12.).
Széchenyi ezeket az újításokat a Habsburg Birodalmon belül képzelte el, irtózott minden elszakadási kísérlettõl és
radikalizmustól. Ennek arisztokrata származása volt az oka, és az, hogy Széchenyi látta, hogy nincs komoly esélyük
ennek hatására meggyengült, s így Bécs enyhébb politizálásra kényszerült, s így a hazai politikai erők mozgástere
bővült.
Belső okok: Ezek világítanak rá a reformok szükségességére. Ilyen például Széchenyi “Hitel”-e, amely mozgásba
lendítette a hazai politikai közgondolkodást. Egy másik esemény is meghatározó volt, ez pedig az 1830 tavaszán
kibontakozott kolerajárvány volt. A fertőzést valószínűleg Galíciából hozták be. A betegség ellen nem tudtak
hatékonyan védekezni, ezért karanténokat és vesztegzárakat alakítottak ki, valamint Bizmuttal fertőtlenítették a
kutakat.
szakszerûtlen adagolása volt. A bizmutport ugyanis néhol túladagolták, ami betegségekhez vezetett. Ezt a parasztok
úgy értékelték, hogy az urak meg akarják mérgezni a népet, s ezért több megyében is kaszára kaptak az elkeseredett
A nemesség azonban megrémült, hiszen világossá vált elõttük, hogy a könnyen befolyásolható parasztságot akár
Az1832-36 évi országgyűlés két igen kellemes meglepetéssel szolgált: Az egyik Kölcsey Ferenc és Wesselényi Miklós
- Kölcsey Ferenc: Nemes, klasszikus jellem, aki két szóban foglalta össze programját: Szabadság és tulajdon!
- A testi erő és a bátorság mintaképe. A korábbi jó barát Széchenyit túlhaladva Kölcsey nézeteivel azonosította
magát!
A másik meglepetés pedig az örökváltság elfogadása volt, függetlenül a korábbi királyi vétótól!
Az 1839. évi országgyűlés (A tehetséges Dessewffy Aurél gróf fontolva haladó csoportja játszik itt fontos szerepet) ismét
(Lovassy László őrülten, Wesselényi pedig vakon és összeomolva kapta vissza aszabadságát.)
- Ezekben az években Pest-Buda fokozatosan az ország középpontjává válik (A lakosság már eléri a 120 ezret).
Lényeges szerepet játszik ebben a Pesti Hírlap, hiszen a lapokba írt cikkeivel Kossuth modern politikai fegyverré
tette az újságírást.
- A kossuthi program lényege:
o Nemzeti függetlenséget!
o Társadalmi haladást!
Örökváltságot!
Iparosítást! (Védegyletet)
Érdekegyesítést!
Népképviseletet!
Közteherviselést!
4% 3% magyar
8%
román
11% 42%
szlovák
német
horvát
13% rutén
19% egyéb
1. A magyar békedelegáció
1920. január: A magyar békedelegáció megérkezik Párizsba
- vezetők: gr. Apponyi Albert, gr. Teleki Pál
- feladat: reflektálniuk kell a konferencia által már 1919.
tavaszán elkészített tervekre
A delegáció célja:
- etnikai, történeti, földrajzi és gazdasági érvekkel
bizonyítani a történeti Magyarország egységét
- gr. Apponyi francia nyelvű beszéde + gr. Teleki „vörös
térképe”
2. A döntéshozatal szempontjai
Az antant elsősorban a szövetségesek igényeit akarja kielégíteni
Szándékosan eltúlozzák az igényeket, hogy a határhúzás
kompromisszumnak tűnjön
Érdemben a magyar delegáció nem befolyásolhatja a döntést,
egyedül a Sopron környéki népszavazást (1921) tudja elérni.
A magyar delegáció 1920. jún. 4-én aláírja a békeszerződést.
4. Természetföldrajzi következmények:
Medenceállamból medencefenéki állam: kiszolgáltatott a
vízgazdálkodásban, árvízvédelemben
A hegységperem elvesztésével az ország határai
természetföldrajzilag védtelenek: az ország geostratégiai és
geopolitikai helyzete radikálisan leromlik.
A tájszerkezetben az új országterület felét kitevő Alföld
felértékelődik.
5. Településföldrajzi következmények:
A megyerendszer teljesen átalakul (63 vármegyéből 10 területe
marad érintetlen)
Jelentősen megnő a népsűrűség, mert az alacsony népsűrűségű
peremterületeket csatolják el (a Föld 8. legsűrűbben lakott országa
lett)
Budapest súlya jelentősen megnőtt a városszerkezetben – jelentős
nagyvárosok alig maradtak. Az ország lakosságának 11,6%-a
Budapesten él.
Fejlődésképtelen határ menti városok, amelyeknek az egykori
regionális központot kell pótolniuk.
6. Gazdasági következmények:
A gazdasági szerkezet aránytalanná válik
Mezőgazdaság:
- az erdőterületeknek csak a 11%-a marad meg
- a szőlőterületek nagysága aránytalanul magas (eredeti
62%-a)
- nem marad magashegyi legelő
Ipar:
- jelentős nyersanyagforrások vesznek el (fa, szén, vasérc,
só)
- Az ipari kapacitás túl nagy, kihasználatlan
- A korábbi ipari termelésnek csak 56%-a marad meg.
- A kohászat importra szorul (a borsodi kohászati
központban a vasérc a határon túlra kerül, a borsodi
iparvidéket kettévágták)
Infrastruktúra:
- A Budapest központú vasúti fővonalakat keresztező
transzverzális vonalakat elcsatolják (Szatmárnémeti-
Nagyvárad-Arad)
- Megszűnik a tengerhajózás (549 hajós flotta)
Kereskedelem:
- A 18. század óta egységes birodalmi piac megszűnik
- Magyarország biztos piacokat veszít el
- Magyarország importra szorul, de a szomszédos országok
elzárkóznak a kereskedelemtől.
7. Katonai előírások
Az általános hadkötelezettséget megszűntetik
A hadsereg létszáma maximum 35.000 fő toborzott katona lehet.
Páncélos egységeket nem tarthat az ország, tankot, repülőt nem
gyárthat.
Az esetleg mégis bekövetkező mozgósítás nehezítése: sínpárok
felszedése.
8. Jóvátétel
1921-től 30 évig kell fizetni, az összeget egyelőre nem határozzák
meg.
9. Belpolitikai következmények
„trianoni trauma”, Trianon-sokk, Trianon-szindróma
Egyetlen politikai erő sem fogadja el, mindenkinek célja a revízió
- békés
- fegyveres
- teljes
- részleges
A jobboldali politikai erő a kommunistákat és a zsidókat teszi
felelőssé Trianonért.
A nemzetiszocializmus Németországban
A nemzetiszocialista ideológia
- Szociál- és nacionáldarwinizmus:
Arthur Gobineau: Értekezés az emberi fajok egyenlőtlenségéről
Társadalmak és népek közötti létharc
- Térelmélet (Lebensraum = élettér)
A nemzet fennmaradása a lakosság és a terület növekedésétől
függ
A német nép fennmaradásához elsősorban keleti irányú
terjeszkedésre van szükség
Cél: valamennyi német egy államban való egyesítése
(pángermanizmus)
- Német népi mozgalom (völkisch mozgalom)
Régi germán hagyományok és mondavilág
- Tömegpszichológia
A tömeg befolyásolható komformitás) és igénylik, hogy vezessék
- Fajelmélet
A fajok között természeti eredetű, biológiai értékkülönbségek
vannak
- Antiszemitizmus
Zsidók világméretű összeesküvése
- Szélsőséges szociáldarwinizmus
Az emberi fajok (rasszok) létharcot vívnak egymással és a
gyengébb kipusztul
- Fajelmélete
(1.) kultúrateremtő fajok (germánok, elsősorban a németek)
(2.) kultúrahordozó fajok (szlávok, magyarok)
(3.) kultúraromboló fajok (zsidók, romák, négerek)
4. Gazdasági élet
6. A legfontosabb vezetők
8.
- 1933 kilép a Népszövetségből
- 1935 általános hadkötelezettség
- 1935 Saar-vidék visszakerült Németországhoz- népszavazással
- 1936 március a német haderő bevonult a rajnai demilitarizált övezetbe és
fegyverkezési programot hirdetett
- 1938 március 12-13 . Anschluss – Ausztria megszállása
- 1938 szeptember 29-30. Müncheni egyezmény: Hitler, Mussolini, Dalaider és
Chamberlain engedélyével Csehszlovákiát feldarabolták cseh-morva területek
Németországhoz kerültek , Felvidék magyar terület
Szlovákia fasiszta bábállam Tisó vezetésével
4. A háború előkészítése
Németország következő célpontja Lengyelország
o OK: I. világháború előtti német határok + keleti élettér
o Németország követeli Danzig átadását, Lo. ezt elutasítja.
o Nagy-Britannia, Franciaország és a SZU nem tudnak megegyezésre jutni
egymással Lengyelország megsegítésének ügyében. Ha németellenes
szövetséget kötnének, és háború robbanna ki, a SZU-nak át kellene lépnie a
lengyel határt, de ehhez Lo. nem járul hozzá.
o Hasonló okok miatt a SZU attól fél, hogy háború esetén egyedül, szövetséges
nélkül kellene szembenéznie Németországgal.
A Molotov-Ribbentrop paktum (1939. aug. 23.)
o Nyilvános része egy Németország és a SZU közötti megnemtámadási szerződés
o Titkos záradék: Kelet-Európa felosztása
Lengyelországon osztozik a két nagyhatalom
Finnország, Észtország, Lettország és Besszarábia a szovjeteké
o Következmény: Németország nem kényszerül kétfrontos háborúra, ha
Lengyelország megtámadása miatt a nyugati államok hadat üzennének.
A háború kirobbantásának napját Hitler 1939. szeptember 1-jére tűzi ki.
8. A SZU megtámadása
1941. jún. 22. Kezdetét veszi a Barbarossa-terv.
o Leningrád, Kijev és Moszkva irányában 3 német seregtest indul el (3 M katona,
4000 páncélos, 2000 repülőgép)
o Olasz, román és magyar segédcsapatok
Sztálint váratlanul éri, nem hitt Churchill figyelmeztetésének.
o Hitler és Anglia is 2 hónapot jósol a SZU-nak.
Gyors német előrenyomulás, nagy területek elfoglalása.
1941. szept. Megkezdődik Leningrád 900 napos ostroma (a városban 1M ember hal
éhen).
1941. szept. Kijev és Odessza eleste.
1941. okt. A németek elérik Moszkvát.
1941. dec. 5. A szovjetek ellentámadást hajtanak végre Moszkvából kiindulva
o 100 km-rel nyomják vissza a német frontot („téltábornok”)
o Megbukik a német villámháborús terv
1. Új típusú hadviselés
Totális háború
o minden erőforrást a hadi célokra fordítanak
o megszűnik a hátország biztonsága: a polgári lakosság is hadviselő fél, ellenség
o városok lerombolása (Coventry, Varsó, Drezda, Berlin, Budapest)
o Városok erőddé nyilvánítása: Leningrád, Budapest, Berlin, Sztálingrád
Új, meghatározó fegyvernemek
o páncélos alakulatok és velük együttműködő légierő
o a hadjáratok felgyorsulnak, állóháború nem alakul ki.
Megsemmisítő háború megjelenése
o németek a keleti élettér érdekében
o Hitler a nők és gyerekek megölésére is parancsot ad Lengyelországban
o Egész falvak kiirtása (Pl. Lidice Csehországban).
2. A holokauszt
Az elnevezés: holokauszt, Endlösung, Soá, Porrajmos
A holokauszt előkészítse:
o Mein Kampf
o Célpontok kijelölése: német testi és szellemi fogyatékosok, német
homoszexuálisok, romák, zsidók.
o Nürnbergi faji törvények
o Pogromok: pl. kristályéjszaka
A koncentrációs táborok felállítása:
o Két típusuk létezik:
munkatábor
megsemmisítő tábor: Auschwitz-Birkenau, Treblinka, Mauthausen,
Buchenwald
o Kezdetben gépfegyverrel végzik, ami pszichikailag túlságosan megterheli a
német katonákat és anyagpazarló. Majd áttérnek a kipufogógázra.
Gyorsabb és olcsóbb megoldást keresve találják ki az ipari méretű
népirtás módszertanát.
Wannsee-i Konferencia: 1942. jan. 20.
o Ciklon-B gáz, halottak elégetése krematóriumokban
o Előtte lehetőség szerint orvosi kísérletek elvégzése
o A holokauszt program vezetői Heydrich és Eichmann lesznek.
A zsidóság összegyűjtése:
o A megszállt vagy eleve náci vezetésű országokban az Einsatzgruppe és a
Sonderkommando feladata a begyűjtés
o Következő lépés a helyi karhatalom segítségével történő gettósítás (olykor
felkelésekre kerül sor)
o Vagonosítás
o Endlösung
A holokauszt áldozatai:
o kb. 6 M zsidó
o 200.000 roma
o Összes áldozat: kb. 10 Millió
A felelősség kérdése:
o Nincs írásos nyoma Hitler parancsainak
o A német nép tudott róla
o A szövetségesek a németországi berepülések óta tudtak róla
o Az antifasiszta koalíció nem engedte be a menekülő zsidókat (Ezt a német
szövetséges Magyarország tette meg) és nem bombázta a vasúti síneket.
A Holokauszt utóélete:
o Holokauszt-ipar
o Holokauszt-tagadás
Nem csak a németek követtek el népirtást és emberiségellenes bűncselekményeket
(Japán, USA)
3. Az ellenállás formái:
Felékelések a megszálló németek ellen
Partizánháborúk
o a nemzeti seregek maradványai + polgári lakosság
o Franciaország, Lengyelország, Jugoszlávia, SZU, Görögország
4. A hadifoglyok helyzete:
Mindegyik fél megsérti a nemzetközi egyezményeket
1943. Katyn: 4ezer lengyel katonatiszt lemészárlása: eredetileg a németekre fogták, de
kiderült, hogy a szovjetek tették.
A japánok a brit foglyokat dolgoztatták halálra a burmai vasút mentén (Pierre Boulle:
Híd a Kwai-folyón)
A németek a hadifoglyokat többnyire azonnal kivégzik.
Az USÁ-ban 100.000 japánt internálnak, többségüket sterilizálják.
Okai: -1. Európa nagyhatalmi helyzete a 20. század elejére megszűnik, a keresztény gyökerű kultúrkör mellett,
új erkölcsök és vallások jelennek meg.
-2. Európa gazdasága eltérő fejlettségű: vannak nagyon fejlett, nagyon fejletlen részei
-3. Az idő felgyorsul: -a tőzsde, gazdaság fejlődése miatt, értékessé válik az idő, a gyors információ
áramlás a gazdagság, a hatalom alapja
-az ember kiteljesítheti magát egy generáció alatt, az ember az lehet, ami akar
-4. Európa államai nemzetállami keretekhez kötődöttek
-5. A századfordulón nagyhatalmi katonai szövetségek jönnek létre: Központi Hatalmak:
Központi Hatalmak:- Összefüggő terület
-Egyszerű csapatmozgás
-tudatos felkészülés a világ újrafelosztásához
- A korlátozott, begyűjtött tartalék, csak villámháborús
stratégiával lehet eredményes Németország
- Kétfrontos háború réme fenyegeti
1882
1879
– Olaszoszág O.M.M.
1882
-1916 végén mind a két szövetségi rendszer országain a kifáradás jelei mutatkoztak. Meghalt Ferenc József
nov. 21-én, utóda IV. Károly békét akart kötni, de már az Antant nem tárgyal vele, nem fegyverszünetet akarnak,
hanem békekötést. A polgári gazdaságot átállították hadigazdaságra, nem csak a frontokon, a hátországokban
/ahol nem zajlik harci esemény/ is romlott a helyzet→jegyrendszer /fejadag/→ fekete kereskedelem indul→ a
termék annyit ér, amennyit nekem ér→ emiatt a hátország helyzete is romlik, a hadseregek is
demoralizálódnak /→elvesztik erkölcsi tartásukat /