EME

Zsigmond Attila

Kiegészítések a görcsöni Serédi-harang történetéhez

A kívülállók számára meglehetősen eseménytelennek, következésképp egyhangúnak tűnő
levéltári kutatás, a megfakult tintájú iratok kitartó böngészése egy-egy tudományág, téma
búvárlói számára a nemritkán évekig tartó kutatási folyamat során olykor-olykor nem várt
meglepetéseket is tartogat. Az alábbiakban egy ilyen váratlan felfedezés örömét és szerény
eredményét szeretnénk megosztani az olvasókkal, amely ugyanakkor mindenkit a tudományos
kutatásban elengedhetetlen tárgyilagosságra, a következtetések megfogalmazásakor szükséges
óvatosságra int.
Néhány esztendővel ezelőtt ugyancsak az Erdélyi Múzeum oldalain jelent meg az a tanul-
mányunk, melyben egy a Szilágyságból Kolozsvárra került 17. századi harang sorsát próbál-
tuk meg kinyomozni.1 Sajátságos módon már az a tanulmány is – mint a bevezető mondatok
rendjén megfogalmaztuk – más irányú kutatások melléktermékeként született meg: miközben
szilágysági lelkészek adatait kerestük a főkonzisztóriumi iratokban, egy ott megtalált gondolat-
ébresztő folyamodvány nyomán kezdtük el vizsgálni a kolozsvári és a görcsöni eklézsia között
egy harang tulajdonjoga miatt kialakult vitát.2 Az akkor megfogalmazott következtetésünket,
mely szerint a harang eredetileg valóban a görcsöni gyülekezet jogos tulajdona volt, változatla-
nul fenntartjuk, viszont a meglévő kevés számú dokumentum alapján kialakított hipotézisünk,
mellyel a tehetős kolozsvári gyülekezet meglehetősen elzárkózó reakcióját próbáltuk értelmez-
ni és árnyalni, már módosításra szorul. Továbbá a Farkas utcai templomra vonatkozó, újabban
fellelt adatok fényében a kérdéses harang későbbi sorsa is egyértelműen nyomon követhető –
míg korábban e tekintetben is csupán feltételezésekre voltunk kénytelenek hagyatkozni.
Az egykori Szilágy-Szolnoki Református Egyházmegye immár állami őrizetben levő le-
véltári anyagának a tanulmányozása rendjén többször megtörtént, hogy a kikért dokumentu-
mok nem remélt adatokkal is szolgáltak.3 Nemrégiben is ilyen meglepetésben volt részünk egy
1790-ből származó egyházmegyei vagyonösszeírás4 tanulmányozása során, ugyanis az össze-
írás készítője Szilágygörcsönnel kapcsolatban egy olyan irat szövegét másolta le, amely né-
miképp új megvilágításba helyezi a harang visszaadását kérelmezők kilétét, illetve a patrónus

1
A görcsöniek visszaigényelték a kolozsvári eklézsiától a már régebben a Farkas utcai templomba került ha-
rangjukat, erre válaszképpen a kolozsváriak a Főkonzisztórium segítségét igényelték a harang megtartása érdekében.
Zsigmond Attila: Egy 17. századi szilágysági harang nyomában. Erdélyi Múzeum 2002. 3–4. füzet, 106–112.
2
Zsigmond Attila: i.m. 106.
3
Az anyagnak az Állami Levéltárba történt átszállításakor ugyan készült egy részletes átadás-átvételi jegyző-
könyv, amely az átvett anyagot az egyházi lajstromkönyv szerinti nyilvántartási számokkal sorolta fel, viszont a fond
utóbbi években történt rendezésekor az iratok teljesen összekeveredtek, egy részüket már nem is sikerült megtalálni
a régi leltár alapján. Az újonnan készített román nyelvű segédlet esetenként semmitmondó vagy éppen megtévesz-
tő leírásai alapján meglehetősen nehéz tájékozódni a fond anyagában. Inventar, cuprinzînd materialul arhivistic din
fondul „Protopopiatul Reformat Sălaj-Solnoc” preluat de Filiala Sălaj-Zălau, másolati példány a Királyhágómelléki
Református Egyházkerület Levéltárában.
4
Bár címirata szerint főként az egyházi földterületeket vették számba gyülekezetenként a korábbi vizitációs jegy-
zőkönyvek alapján, számos esetben a kegyszerek felsorolását is megtaláltuk egy-egy egyházközségnél, néhol pedig a
kegyes felajánlásból tett pénzbeli adományokat is. Az irat külön értéke, hogy olyan, ezeknél korábbi jegyzőkönyvekre
is történik benne utalás, amelyek időközben vagy megsemmisültek, vagy mindmáig lappanganak. Inventarul bunurilor
bisericilor reformate din Tractul Sălaj, întocmit pe baza documentelor existente în arhiva Tractului, 47-es jelzettel a
Román Országos Levéltár Zilahi Igazgatóságának Protopopiatul Reformat Sălaj-Solnoc fondjában (a továbbiakban:
PRSS-47.).
 EME
198 MŰHELY

szerepét a kolozsvári eklézsiával folytatott egyezkedésben. Ezt követően egy másik váratlan
felfedezést is tettünk, amikor a kolozsvári eklézsia egyháztanácsi gyűléseinek jegyzőkönyvét
tanulmányoztuk5 – immár kimondottan a harangra vonatkozó további adatgyűjtés szándékával
–, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a szilágyságiakkal folytatott vitájuk távolról sem ért
véget, amint azt eddig sejtettük, az 1740-es években.6 Négy évtizeddel a korábban ismertetett
próbálkozás után, 1792-ben a görcsöni reformátusok újra megkísérelték visszaszerzni a Farkas
utcai templomba került harangjukat. Bár ennek pontos szövege sajnos nem maradt fenn, az
egyháztanács jegyzőkönyve néhány érdekes részletet megőrzött a kérelmezők okfejtéséből is.
Az alábbiakban e két új forrásra támaszkodva ismét áttekintjük a harang sorsát Kolozsvárra
kerülésétől a megsemmisüléséig.
A kolozsváriak 1747-ben azt nyilatkozták a Főkonzisztóriumhoz benyújtott folyamodvá-
nyukban, hogy a vita tárgyát képező harang már több mint negyven esztendeje került hozzájuk
egy templombeli sírhely általuk feltételezett megváltásának okán, ezzel szemben a görcsöniek
utólag úgy érveltek, hogy azt a „revolutiós időben”, azaz a Rákóczi-szabadságharc alatt helyez-
ték biztonságba a kincses város falai között.7 Amikor a veszedelmes idők elmúltával a falu kö-

5
Series Rerum in Consistorio Ecclesiae Reformatae Claudiopolitanae Actarum ab Anno Christi 1689 (a továb-
biakban: Jkv-Cons), az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárának Kolozsvári Egyházközség levéltára
fondjában, 284–285. A szöveg egy részletét Herepei János idézi egyik tanulmányában. Herepei János: A Farkas utcai
templom halottai. = Uő: A kolozsvári Farkas utcai református templom és kollégium történetéből. Kvár 2004. 36.
6
Az említett forrást már a korábbi tanulmány megírása előtt is tanulmányoztuk, de akkor csupán az 1740-es
esztendők gyűlésjegyzőkönyveit néztük át – nem gondolva, hogy a harang csak évtizedekkel később tűnik fel újra a
határozatok között. Zsigmond Attila: i.m. 109.
7
Uo. 108. Vö. Jkv-Cons 284.
 EME
KIEGÉSZÍTÉSEK A GÖRCSÖNI SERÉDI-HARANG TÖRTÉNETÉHEZ 199

vetei a harangot vissza akarták szállítani eredeti helyére, nagy meglepetésükre azt már a Farkas
utcai templom óratornyában találták használatba véve,8 s mivel a leeresztéséért új gazdái 12
forintot követeltek, pénz híján kénytelenek voltak dolguk végezetlen távozni. Ekkor tehát még
szó sem volt arról, hogy a kolozsváriak kétségbe vonták volna a görcsöniek tulajdonjogát, csu-
pán saját költségeik megtérítését kívánták – legalábbis a szilágyságiak így elevenítették fel az
előzményeket 1792-es beadványukban. A Farkas utcai egyháztanács 1747-es folyamodványá-
ból kiderül, hogy erre a közjátékra 1746-ban került sor, de ebben az iratban nyomát sem találjuk
annak, hogy ők bármekkora összeg ellenében egyáltalán hajlandóak lettek volna visszaadni
az igényelt harangot – sőt makacsul ragaszkodtak azon álláspontjukhoz, hogy az sosem volt a
görcsöni egyház tulajdonában.9 A követek sikertelen próbálkozását követően a kérelmezők a
helybéli patrónust kérték fel, hogy képviselje ügyüket, s az ő jóval határozottabb fellépésének
következtében alakult ki az a feszült helyzet, melyet immár főkonzisztóriumi szinten próbáltak
orvosolni – amint azt részletesen ismertettük korábbi tanulmányunkban. Amit az előzőekben
nem sikerült kideríteni, arra nagyobb részt választ adnak az újabban fellelt források, ezért szük-
ségesnek érezzük, hogy a korábban megfogalmazott s utólag egyértelműen tévesnek bizonyult
feltételezésünk okán kissé elidőzzünk a görcsöni harangért hadakozó patrónus személyénél.
Eddigi ismereteink birtokában, tekintetbe véve, hogy az egykori Serédi-birtok immár egy
katolikus vallású leszármazott, báró Andrássy Ferenc tulajdonába került, ha óvatosan is, de
megkockáztattuk a feltételezést, hogy a kérelmező görcsöniek nem is a református gyülekezet
tagjai voltak, hanem a patrónus az udvarházához tartozó katolikus felekezetű személyzet nevé-
ben járt el.10 Felelevenítve korábbi érvelésünket, a székely származású Andrássy a fennmaradt
adatok tanúsága szerint a többségében református Szilágyságban is nyilvánvaló bizonyságát
adta vallásához való buzgó ragaszkodásának: már 1732-ben katolikus lelkészt tartott udvará-
ban,11 a következő évben pedig már a templom is elkészült a görcsöni kastély épületegyüttes-
éhez illesztve.12 Arról is találunk említést, hogy ezzel egy időben kezdődött el a helybéli refor-
mátus lelkész udvari jövedelmének elapadása,13 és míg egy homályos utalás nyomán talán még
el tudjuk fogadni, hogy megvédelmezte a Zilahra bevitt s a türelmetlen Wesselényi Ferenc által

8
Miként arról korábban beszámoltunk, a harangot előbb a kollégiumi könyvtárban őrizték, s csak néhány év múl-
va, 1708–1710 táján került fel az óratoronyba. Zsigmond Attila: i.m. 106–107.
9
„Már tavalytul fogva az görcsöniek belé akadtak és magokénak praetendálván, kérik töllünk, de az inscriptio
éppen nem mutattya, hogy övék lött volna.” Zsigmond Attila: i.m. 111.
10
Miként egy másik, e témában írt tanulmányunkban alaposabban is kifejtettük, a részletesebb információk hiánya
és a körülmények ismerete valóban indokolttá és valószerűvé tette ezt a feltételezést. Zsigmond Attila: Egy ismeretlen
szilágysági harang. = Hepehupa 2007. I. évf. 3. sz. 49–51. Vö. Zsigmond Attila: Egy 17. századi szilágysági harang
nyomában. 109.
11
Legalábbis ebből az esztendőből származik az anyakönyv, 1733-ban pedig Conradus Finna minorita atya telje-
sített szolgálatot udvari papként. Kovács Kuruc János: Szilágygörcsön (a továbbiakban: Kovács Kuruc). = Szilágysági
magyarok. Buk.–Kvár 1999. 503. Vö. Halmágyi István: Somlyai Reformata Ecclesia, Isten kegyelme által való neveke-
désének, és sok rendbéli viszontagságainak le-irása. Kézirat a Szilágysomlyói Református Egyházközség levéltárában,
1. sz. 36.
12
Sajnálatos módon a kastély épülettömbjéből, a templomból és a gazdasági melléképületekből álló, időközben
a Wesselényiek tulajdonába került impozáns együttest már csupán egy, a két világháború között készült madártávlatú
képen szemlélhetjük, ugyanis mindez mára a földdel vált egyenlővé. A templom építőanyagát a második világháború
után a baptista imaház építéséhez használták fel. Kovács Kuruc 503.
13
Névkönyv az Erdélyi Ev. Ref. Anyaszentegyház számára az 1879. évre. Kvár 1878. 12–13.
 EME
200 MŰHELY

elűzött katolikus papot,14 azt azonban már kevésbé, hogy Zilahon egy ízben állítólag karhata-
lommal próbálta meg elfoglaltatni a reformátusok kezén levő templomot.15 Mindezt összevetve
helytállónak tűnt a feltételezés, hogy egy ilyen, a vallási kérdésekben meglehetősen türelmetlen
patrónusról nehezen feltételezhető, hogy túlságosan a szívén viselte volna református alattva-
lói érdekeit. Emellé odatársul az a tény is, hogy az egykori filia csak a néhai patrónus, Serédi
István nagylelkű gondoskodása által válhatott anyaegyházközséggé, s mindvégig rá volt utalva
az udvarból érkező anyagi támogatásra.16 Mennyiben maradhatott fenn enélkül? – kérdezhet-
jük, s annak ismeretében, hogy a kérdéses időszakból, pontosabban 1736 és 1761 közöttről
egyetlen itt szolgált kálvinista prédikátor neve sem ismeretes, feltételezhettük, hogy talán egy
időre a református közösség meg is szűnt létezni, vagy legalábbis visszasüllyedt korábbi leány-
egyház-állapotába, amelyben képtelen volt arra, hogy bár csak megkísérelje egykori harangjá-
nak visszaszerzését.17
Bár a Főtanács – bizonyára Wesselényi Ferenc sugallatára – Andrássyt sejtette az egész
visszaigénylési ügy mögött, aki csak akkor lépett nyilvánosan a színre, amikor az általa fel-
biztatott görcsöni atyafiak kudarcot vallottak,18 az újabb részletek egybevetése nem igazolja
ezt a feltételezést. Ugyanis az eklézsia tagjai a kolozsváriak tanúsága szerint visszautasították
az ellenértékként felkínált kisebb harangot,19 s a patthelyzetet épp Andrássy beavatkozása ol-
dotta fel. Bár nem tudjuk megnyugtatóan eldönteni, hogy milyen szándéktól vezettetve, de azt
kénytelenek vagyunk elismerni, hogy ő valóban a református gyülekezet patrónusaként lépett
fel a harang visszaszolgáltatásának ügyében. Az már teljesen más kérdés, hogy kizárólag a
saját belátása szerint cselekedett-e, amikor egyezségre jutott a kolozsváriakkal: önkényesen
lemondva a Serédi-harangról, elfogadta annak korábban felajánlott kisebb társát, száz magyar

14
„Méltóságos báró Vesselényi Ferenc uram a zilahi plebanus exturbatiojával is báró Andrási Ferenc uram
representatiojára igen szerencsétlenül járván ...” Zsigmond Attila: i.m. 109/15. sz. jegyzet.
15
Az utóbbi, meglehetősen teátrális körülmények között lezajlott eset hitelességével kapcsolatban viszont fenn-
tartásokkal kell élnünk. Leírása az akkor Zilahon szolgált Zoványi P. György református lelkész életrajzában maradt
fenn, melynek szavahihetőségét az utóbbi időben végzett kutatásaink alapján kénytelenek voltunk megkérdőjelezni.
Ráadásul ebben még a biográfus is bevallottan csupán a szájhagyományra támaszkodott. Szilágyi Ferenc: Zilah törté-
nelméből. Zilah 1870. 71. Vö. Zsigmond Attila: Zilah, Király-utcza 34. Erdélyi Múzeum 2008. 3–4. sz. 63–64.
16
„Mikoron néhai tekintetes, nagyságos Seredi István uram elszakasztá Görcsönt Keresztúrtól, hogy lenne mater
ecclesia Görczön és Czigányi filialis, Istenhez és az ecclesiához való szeretetiből [ti. adatott] az udvarból urnas vini
nro 60 és hatvan kereszt búzát annuatim. Az bor és búza mellé egy karmasin dolmányt és felsőruhát, egy nadrágot
és két verő ártánt. Kaszálló réteth. Szántást, vetést, egy-egy kalongya zabot dr 25. Kereszteléstől egy tyúk és 1 ke-
nyér, ha pénzt ad, dr 17. Egy nyilas réteth, tíz ember kaszállót. Fát 12 szekérrel. Az udvarból is ígértek fát, sed sine
determinatione. Az sellér ember, kinek semmije nincsen, dr 50.” A görcsöni eklézsia önállósításakor adott díjlevél az
1683-as vizitációkor már nem volt érvényben, a sokatmondó megjegyzés szerint „Most másképpen vagyon az fizetése
az pastornak, ecclesiae est in vigillare etc.” Protocolum Ecclesiasticae Sedis Szilagyensis. A kolozsvári Protestáns
Teológiai Intézet könyvtárának kézirattárában, jelenleg rendezés alatt, 81.
17
Épp a jelen tanulmányban felhasznált 1790-es vagyonösszeírás régebbi vizitációs jegyzőkönyvekre való hi-
vatkozásai csillantották fel annak a reményét, hogy az 1761-től kezdődően kötetekbe foglalt egyházlátogatási iratok
korábbi évtizedekből származó példányai is előkerülhetnek az egyházmegyei levéltár anyagából, s ezek a görcsöni
egyházra vonatkozó újabb adatokat is tartalmazhatnak a kérdéses időszakra vonatkozóan. Vö. 4. jegyzet.
18
A vitában eljáró Főkonzisztórium döntésében utalás is történik a görcsöniek számbeli kicsinységére: „...a
görtsöni harang iránt is az oda való ecclesiát, melly néhány emberből áll, Andrási uram que possessor indítván fel...”
Zsigmond Attila: i.m. 109. Éppen az utóbbi, a patrónus támogatására utaló félmondat vezetett tévútra akkor, amikor
úgy gondoltuk, hogy a báró udvartartásának katolikus felekezetű tagjai lehettek a kérelmezők.
19
„Mi ugyan csak propter redimendam vexam ígirtünk nékik égy kissebb harangot, de csak ezen esdekednek.”
Zsigmond Attila: i.m. 111–112.
 EME
KIEGÉSZÍTÉSEK A GÖRCSÖNI SERÉDI-HARANG TÖRTÉNETÉHEZ 201

forinttal megtoldva.20 A görcsöniek 1792-es beadványa szerint a báró „az odavaló eklésiának
tagjait erőszakoson kénszerítvén, azon harangotskát akarattyok ellen kénteleníttettek elvenni”,
míg a pénzt ideiglenesen saját javára fordította. Ezt a nem túlságosan kedvező képet, mely
szerint a közbenjárás távolról sem volt önzetlen, s igazából Andrássy csak a maga hasznát
kereste, némiképp árnyalja a báró másolatban fennmaradt 1749-es nyilatkozata, melyben el-
ismeri, hogy a kolozsváriaktól sok fáradsággal megszerzett summa valóban nála van, de azt a
görcsöni reformátusok kőtemplomának építésére kívánja fordítani.21 Nem tudjuk, hogy a báró
deklarált szándéka mennyire volt őszinte, és kin vagy min múlott az építkezés megkezdésének
elmaradása, de ismereteink szerint erre csak jóval később, az 1790-es években – a Türelmi
Rendelet megjelenése után – került sor.22 Így természetesen azt sem tudjuk biztosan, hogy a
kérdéses pénzösszeg eljutott-e valaha is a református atyafiak kezébe.23 Erre csak az utal, hogy
kinyilvánították: kérésük teljesítése esetén a cserébe kapott kisebb harang visszaszolgáltatása
mellett készek a száz forintot is megtéríteni a kolozsváriaknak.
Az a tény, hogy a görcsöniek negyven évvel az első próbálkozásuk után ismét megkísérel-
ték visszaszerezni azt a harangot, amely meggyőződésük szerint őket illette, szintén azt mu-
tatja, hogy – a főtanácsi határozat nyomán kialakított korábbi téves véleményünk ellenére – a
röviden felvázolt eseményeket nem értelmezhetjük Andrássy Ferenc azon egyéni próbálkozá-
saként, hogy a reformátusok jogos tulajdonát átjátssza a saját felekezetén levők kezére. Csak
találgatni tudunk, hogy mi indította a kicsiny szilágysági eklézsia tagjait, hogy újból visszakö-
veteljenek egy olyan harangot, amely akkorra már szinte egy évszázada messze került eredeti
helyéről, s amelynek már az ottani emlékezete is bizonnyal szertefoszlott. Úgy véljük, hogy
1792-ben a toronyépítés lázában égő eklézsiát az 1790-es egyházi vagyonösszeírásba belefog-
lalt egykori patrónusi elismervény feltalálása indította – talán némi esperesi ösztönzésre – az
újabb kísérletre.
Bár a kolozsváriak ekkori viszonyulása már valamennyire rugalmasabbnak tűnik, mivel
nagyvonalú ajánlatot tesznek – „ha az írt eklésia hiteles documentumok által meg fogja mind-
azokat bizonyítani, amellyeket instantiájában feltett, nem lészen idegen attól a Consistorium,
hogy tellyesítse kérését, ha ígéretének eleget tészen” –, valójában ez csupán magabiztossá-
gukról árulkodik. Meggyőződésük, hogy a kérelmezők tévedésben vannak, ők valójában egy
másik harangot keresnek, amelyen „az említett eklesia neve is rajta volna”, ugyanis mint azt
már a Főkonzisztóriumhoz benyújtott folyamodványukban is kihangsúlyozták egykoron: az
óratoronyban levő harangon csak készíttetőjének, Serédi Istvánnak és feleségének, Kamuthi

20
A kolozsváriak bizonyára okultak a főtanácsi figyelmeztetésből, és kerülték a katolikus főúrral való nyílt szem-
beszegülést, ezért voltak hajlandók elfogadni a számukra a korábbinál előnytelenebb egyezséget is. Zsigmond Attila:
i.m. 109/14. sz. jegyzet.
21
PRSS-47 4v.
22
1792-ből ismerünk egy toronyépítési költségvetést, 1794-ből pedig egy templomépítési szerződés maradt fenn,
mely szerint a templomot kőből, téglából és mészből építik újjá, dálnoki Miklós István költségén. Kovács Kuruc 502.
A mostani templomot 1890-ben építették, amikor a munkálatok során a szószék előtti kriptában egy koporsót találtak,
mely – felirata alapján – a gyülekezet 1592-ben elhunyt lelkipásztorának ezüstgombos taláros maradványait rejtette.
Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája. III. h.n. 1902. 459–460.
23
A második világháborút követő zavaros időszakban a kastély könyvtárát és levéltárát elégették, az egyházköz-
ségek pénzügyi nyilvántartása pedig abban a korszakban még nagyon esetleges volt. Kovács Kuruc 501. Az egyházlá-
togatások rendjén esetenként feljegyezték a nagyobb pénzadományokat, így ebben a tekintetben is a még esetleg lap-
pangó vizitációs jegyzőkönyvek felbukkanásától várhatunk előrelépést, hiszen az Andrássy-féle 1749-es elismervény
szövegét is egy ilyen iratba másolták be.
 EME
202 MŰHELY

Katalinnak a neve szerepel, a falué viszont nem.24 Míg korábban a kolozsváriak még Serédi
Benedek templombéli sírhelye díjának elmaradásával indokolták a harang tulajdonjogát, 1792-
ben már arra hivatkoztak, hogy az Serédi Istvánnak a végakaratából került oda, „aki a mi
eklésiánknak is igen naggy patrónussa lévén, egyebeket is hagyott ennek számára, s magának
is holtteste az ide való Farkas uttzai templomban fekszik”.25
Nem ismerjük ennek az újabb próbálkozásnak a kimenetelét, de alapos okunk van felté-
telezni, hogy a görcsöniek most sem jártak sikerrel, s a sok vita tárgyát képező harang sorsa
végül néhány évvel később, az 1798-as nagy kolozsvári tűzvészben pecsételődött meg, amikor
a kis harangtoronnyal együtt megsemmisült.26 Bár nem tartozik kimondottan az érdeklődési
körünkbe, végezetül megjegyezzük, hogy a cserébe kapott harang sem vészelte át napjainkig
az idő múlását, valamikor elpusztulhatott, mert a görcsöni templom tornyában jelenleg csupán
egy 19. és egy 20. századi harang található.27
Ha mentegetőzni akarnánk, azt is mondhatnánk, hogy kutatásunk túlságosan is az enyészet
árnyékában folyt – hiszen legyen szó harang(ok)ról, kolozsvári harangtoronyról vagy görcsöni
kastélyról, azok már mind-mind régen semmivé váltak. Emlékük viszont – ha hézagosan is –
fennmaradt a százados feljegyzésekben, s a tanulmányozásuk alapján megfogalmazott, még
alaposabban megfontolt következtetéseinket azzal a reménységgel bocsátjuk az olvasók elé,
hogy azok immár újabb adatok felbukkanása esetén is időtállónak bizonyulnak.

Függelék
Az alábbiakban a tanulmány megírásának alapjául szolgáló két újonnan megtalált doku-
mentum szövegét közöljük, az átírásban apróbb változtatásokat eszközölve. Eszerint a magán-
hangzók és a szókezdő nagybetűk használatát, a szavak külön- és egybeírását és a központozást
az érvényben levő helyesírási szabályokhoz közelítettük, a rövidítéseket pedig jelölés nélkül
oldottuk fel.

1. Báró Andrássy Ferenc 1749. február 11-i nyilatkozata:

Praesentibus Görtsöni helységnek reformata religión lévőknek adatik tudtára, hogy amely
száz magyar forintokat, sok fáradságim után, a Kolosvári Reformata Ekklésiától kiszerzet-
tem vala, boldog emlékezetű néhai öreg Serédi István és Kamuti Kata eleimtől tsináltatott és
Kolosvárra vitetett harangért való summa nállam vagyon, arra a végre, hogy idővel a görtsöni
templomotska kőből tsináltassék: azért ezen kiadott levelemet a görtsöniek megtartsák jöven-
dőre, hogy azon summa el nem fog veszni nállam. Actum Bréd 11. Februarii 1749.
L. S. Andrási Ferentz manu propria

24
Zsigmond Attila: i.m. 108. 112.
25
Nyilvánvaló, hogy későbbi belemagyarázásról van szó, mert nem hihető, hogy Serédi István utólag megváltoz-
tatta volna a harang eredeti rendeltetését.
26
Herepei legalábbis ezt bizonyosságként állítja, de igazából mi sem tudunk olyan adatról, ami ellentmondana
ennek a feltételezésnek. Herepei János: Kolozsvár református vonatkozású műemlékei. = Herepei 25–26.
27
1771-ben a görcsöniek akkori harangjukat elcserélték a diósadiakkal, de abból a tényből, hogy 1792-ben készek
lettek volna visszaszolgáltatni a Kolozsvárról kapottat, arra utal, hogy akkor az még megvolt. A későbbi hadirekvi-
rálások során (1849, első világháború) viszont gyanítható, hogy mindkettő megsemmisült. Kovács Kuruc 503. Vö.
Jkv-Cons 284.
 EME
KIEGÉSZÍTÉSEK A GÖRCSÖNI SERÉDI-HARANG TÖRTÉNETÉHEZ 203

2. Az 1792. szeptember 27-i konzisztóriumi gyűlés jegyzőkönyvének részlete:

Anno 1792. Die 27a Septembris tartatott consistoriális gyűlésben
Felolvastatott a Görtsöni Reformata Eklésia instantiája, mellyben a belső Farkas uttzai
templom tornyotskájában lévő nagyob óra harangnak, mint tulajdon sajátjának visszaadatta-
tását kéri illyen okból, hogy azon harangot néhai Serédi István úr és élete párja, Kamuthi Kata
Asszony öntettették volna a Görtsöni Reformata Eklésia számára, és hogy ugyanazon harangon
az említett eklésia neve is rajta volna; hanem a revolutiós időben azt bátorságnak okáért ide
Kolosvárra hozták volna bé, elmúlván pedig a revolutiós idő, azon eklésia vissza akarván azt
vitetni követei által, a Kolosvári Reformata Eklésia azt kívánta, hogy ha a leeresztéséért 12 fo-
rintokat fizetnek, kiadja, de az eklésia követeinél pénz nem lévén, üressen tértek vissza. Mellyet
is megtudván báró Andrási Ferentz úr, a görtsöni lakosoknak akkori földesurok, Kolosvárra
jött, és az ide való reformata eklésiától az említett harangért 100 forintokat és ezek mellett egy
kis harangotskát tsere szín alatt felvévén Görtsönbe kivitte, s az odavaló eklésiának tagjait
erőszakoson kénszerítvén, azon harangotskát akarattyok ellen kénteleníttettek elvenni, a 100
forintokat pedig fenn megírt báró Andrási úr maga szükségére fordította, olly ígéret mellett,
hogy azokra meg fogná fizetni. A nevezett eklésia magát mindazáltal kötelezi arra, hogy ha a
megírt harangot visszanyerheti, mind a tserében általvett harangotskát, mind a 100 forintokat
az ide való eklésiának visszafordítja.
Melly kérésére a görtsöni eklésiának válaszul adattatott, hogy nem kitsiny kétsége vagyon
az iránt a Consistoriumnak, hogy azon eklésia számára néhai Kamuthi Kata asszony által
öntetett harang itten Kolosvárt a Farkas uttzai templom felett lévő tornyotskában volna, mivel
az ottan lévő harangon a görtsöni eklésiának neve épen nem találtatik, amint az instantiában
erősíttetik; ellenben pedig a nevezett asszony férjének, Serédi István úrnak neve olvastatik
ezen harangon, aki a mi eklésiánknak is igen nagy patrónussa lévén, egyebeket is hagyott en-
nek számára, s magának is holtteste az ide való Farkas uttzai templomban fekszik. De mégis,
ha az írt eklésia hiteles documentumok által meg fogja mindazokat bizonyítani, amellyeket
instantiájában feltett, nem lészen idegen attól a Consistorium, hogy tellyesítse kérését, ha ígé-
retének eleget tészen.

Completion to the Story of the Görcsön Serédi’s Bell

Keywords: Serédi’s Bell, Andrássy Ferenc, Reformed Church in Görcsön

We were dealing with this topic for the first time in the year 2002. At the time, based on the existing documents,
we tried to process the information concerning the procurer, maker and owner of the bell. We tried to find the answer
to the question of how the bell got from Görcsön to Kolozsvár, and what was its destiny. Then we supposed that not the
reformed people from Görcsön tried to get it back from Kolozsvár but their catholic patron to his own usage. But the
recently found two documents contradict this assumption. The one is the declaration of the patron, Andrássy Ferenc, in
which he confesses that the hundred forint he got for the bell is at him and that he will turn it for the construction of the
reformed church in Görcsön. The other one is an application in which the church tried to regain the bell. Probably they
failed of success at this time too and the bell was destroyed in the big fire from Kolozsvár in 1798.