Академический Документы
Профессиональный Документы
Культура Документы
sodik kiadása látott napvilágot. A millennium évében az Báthory-hívek közül a lengyel udvar állandó vendége
Új Mandátum Könyvkiadó ragadta meg az elejtett fona- volt Berzeviczy Márton, akinek oroszlánrésze volt István
lat. Horn Ildikó Báthory András életútját végigkövető lengyel királlyá választásában, Kendy Péter és Wesselé-
írása 2002-ben jelent meg a kiadó Post Scriptum (szerk. nyi Ferenc, akik meghatározó szerepet vállaltak az erdé-
Szilárd Gabriella) sorozatának harmadik köteteként. lyi politikában is. Báthory lengyelországi hívei között ta-
A rövid prológus a történelmi tények feltárásán túl láljuk egykori itthoni ellenfelét, Bekes Gáspárt is. Ami
érdekes fordulatokat, kulisszatitkokat és anekdotákat is azonban a krakkói udvar összetételénél is fontosabb, arra
ígér az olvasónak. Mindez többéves levéltári kutatómun- Horn Ildikó a lengyel szakirodalom és saját, a Jagelló-
ka eredménye, melynek során Horn Ildikó Európa külön- könyvtár kézirattárában folytatott vizsgálódásainak ered-
böző levéltáraiból és gyűjteményeiből sok és sokfajta ményeire alapozva hívja fel a figyelmünket. Báthory Ist-
forrást használt ahhoz, hogy az általa feldolgozott törté- ván figyelme egyrészt a trónutódlás kérdésére, másrészt
nésekre magyarázatot és körülményeiknek valós hátteret az erdélyi ellenreformáció megteremtésére irányult.
találjon. Saját utód hiányában a trónutódlást családon belül
Családtörténeti áttekintéssel indul a mű, amely azon- szerette volna biztosítani valamelyik unokaöccse révén.
ban túllép a puszta genealógiai ismertetésen, és betekin- A lengyel közjog nem tette lehetővé, hogy a király meg-
tést nyújt az aktuális politikai és hatalmi viszonyokba, a nevezze utódját, mert az súlyosan sértette volna a lengyel
fontosabb családok rokoni kötelékeibe, mi több, azok há- nemességnek az Articuli Henricianiba (1571) foglalt sza-
zasodási stratégiájába. Horn Ildikó nem követi el azt a bad választójogát. Ezért úgy döntött, hogy utódját ő ma-
hibát, hogy a korábbi irodalom eredményeit ad verbum ga nevelteti és fogadtatja el a lengyel nemesekkel.
beépítse munkájába, hanem arra alapozva újabb néző- Báthory András bátyjával, Boldizsárral nagyon fiata-
pontokat választ, és sikeresen egészíti ki a Báthoryakkal lon került Báthory István krakkói udvarába (1578). Bol-
kapcsolatos korábbi családtörténeti írásokat. dizsár hadviseléshez való vonzódása, Andrásnak a szelle-
A somlyói Báthory család felemelkedése nem vélet- mi munkához való hajlama eltérő pályára állította a test-
lenül fonódik szorosan össze az Erdélyi Fejedelemség véreket. Báthory Andrást a király a pultuski jezsuitákra
megalakulásával. A fejedelmi kancellária a királyi kan- bízta. Báthory István fennmaradt számadásai lehetővé te-
cellária ügyrendjét követte és folytatta. A rendszer átülte- szik, hogy András neveltetéséről teljes képet alkossunk.
tői tulajdonképpen olyan személyek voltak, akik maguk Ezen túl Horn Ildikó kiváló elemzőképességével betekin-
is szerepet vállaltak a királyi államigazgatásban, vagy tést nyújt a reformációellenes kampányáról, de modern
családjuk, illetve familiárisaik révén támogatták azt. A pedagógiai módszereiről is híres szerzetesrend hatalmi
Mohács előtti magyar közjog intézményeinek Erdélyben játékaiba és intrikáiba is. Amint a könyvből kiderül,
nem volt hagyománya, ezért nem alakulhatott ki egy Pultusk több, mint kollégium, valóságos hittérítő műhely
olyan politikusi elit, amelyik az új kihívásoknak megfe- volt, ahol tehetséges protestáns fiatalokból ellenreformá-
lelhetett volna. Ezt a feladatot a Martinuzzi (Fráter) ciós szónokokat neveltek. Elsősorban Caligari pápai nun-
György és Izabella kíséretében Erdélybe érkezett idegen cius érdeme, hogy a kollégiumban tanuló protestáns fia-
és magyar hivatalnokok látták el, akik csakhamar felis- talok körében a „koránál fiatalabbnak látszó, csendes,
merték egy öntudatos politikusi réteg kinevelésének szerény, alkalmazkodni képes” Báthory András példa-
szükségességét. A hódoltsági területekről Erdélybe me- képpé vált. Az elsődleges cél az volt, hogy az itt katoli-
nekült s gyakorlatilag vagyontalanná vált nemesi csalá- kus hitre tért, majd külföldi egyetemekre kiküldött fiatal-
dok második nemzedékéből vált ki az a csoport, akik emberek hazatérve az erdélyi misszió vezető egyénisége-
számára a tisztségviselői karrier a felemelkedésük egyet- ivé legyenek. A tehetséges tanulótársak között fellelhető
len lehetőségét jelentette. Ilyen viszonyok között a som- Forgách Ferenc neve, aki Pultusk után látványos körül-
lyói Báthoryak szerepe is felértékelődött. Az ecsedi Bá- mények között Loretóban lett katolikussá, majd ezt köve-
thoryak, a Thurzó család, valamint Nádasdy Tamás sze- tően Padovában folytatta egyetemi tanulmányait. Egyhá-
mélye olyan támogatottságot biztosított számukra, ami zi karrierjének csúcsát esztergomi érseki kinevezése je-
aktív politizálásukhoz megnyitotta a lehetőségeket. lentette 1607-ben. Padovában fejezte be tanulmányait
Nádasdy pártfogoltjaként az ifjú Báthory István Izabella Cserényi Mihály is, aki História az perzsiai monarchia-
udvarába került, ahol alkalma nyílt arra, hogy megismer- beli fejedelmekről című munkájával került be az erdélyi
kedjen a feltörekvő elit tagjaival, másrészt azokkal a len- humanista írók társaságába. Báthory András pultuski
gyel kisnemesekkel, akik éppen ilyenfajta szerepvállalás környezetéből ment Itáliába Báthory Zsigmond későbbi
révén emelkedtek fel. Látta a rendszer előnyeit, hátránya- két udvari tanácsosa, Bodoni István és Jósika István is.
it is. Lengyelországi berendezkedésénél az erdélyi feje- Horn Ildikó hangzatos nevekből összeállított névsora Bá-
delmi udvart modellnek tekintette. thory István és a lengyel jezsuiták igen jó együttműködé-
A krakkói magyar kancellária tagjai között ott talál- sét igazolja. A király és a páterek azonban a legnagyobb
juk Báthory egykori padovai tanulótársai közül a figyelmet az unokaöcs fejlődésének szentelték.
Szlavóniából a Maros mentére áttelepült Kovacsóczy Báthory András nagybátyja támogatásával látványo-
Farkast, aki Sulyok Imre halála után Erdély kancellári san haladt előre az egyházi ranglétrán. A tizenkét lengyel
tisztjét töltötte be (1578–1594). Báthory István titkára- püspökség rangsorában a nyolcadik helyet elfoglaló
ként került Krakkóba Gyulai Pál, aki 1586-tól Báthory Warmia kanonokja, majd Kromer püspök halálát követő-
Zsigmond tanácsosaként működött 1591-ig. A régebbi en, 1583-ban püspöke lett, 1584. június 4-én pedig bíbo-
EME
80 szemle
rosi kalapját is átvehette. Báthory András a pápai kineve- Báthory István az erdélyi missziót és unokaöccse, Zsig-
zést második vatikáni látogatása során kapta meg. Két mond neveltetését megszervezte, kizárólag csak idege-
római útjáról Reszka apát útinaplója és a krakkói udvar nekre támaszkodhatott. Horn Ildikó a lengyelországi Jé-
számadásai alapján Horn Ildikó történetírásunkban egye- zus Társaság bemutatása kapcsán igen plasztikusan úgy
dülálló kultúrtörténeti csemegét kínál. A teljes útirány fogalmaz, hogy a legnagyobb nehézség a jól képzett ide-
mellett a kíséret tagjairól, az útipoggyász költségéről, a gen papok megnyerése volt, mert ők Lengyelországot a
protokolláris ajándékokról is tudomást szerzünk. „A bí- kereszténység perifériájának, „eretnekek torkának” tar-
borosi cím elnyeréséhez világi hívságokra van szükség, tották. Elképzelhetjük, hogyan vélekedhettek a török
befolyásokra, kapcsolatokra, pénzre” – ezért András vati- fennhatóság alatt álló, protestáns Erdélyről. Zsigmond ta-
káni bemutatkozásait napokra lebontva előre gondosan nítását Leleszi Jánosra bízták, aki Nagyszombatban lett
megtervezték. Részben azért, hogy az ifjú főpap megfe- rendtag, majd Cseh- és Németországban végezte felsőfo-
leljen az etikett-szabályoknak, és a pápai kúrián kívül kú tanulmányait, Gyulafehérvárra pedig a bécsi udvarból
más befolyásos személyiségek is megismerhessék, rész- került. Legnagyobb hibája az volt, hogy nem tudta reáli-
ben pedig azért, hogy a zsúfolt napirend elvonja figyel- san felmérni az erdélyi vallási viszonyokat, valamint a
mét az Örök Város csábításaitól. Báthory Andrást nagy- katolikus propaganda korlátait. Joannes Paulus Campano
bátyja a visszaállítandó gyulafehérvári püspökség élére atya, akiről elmondható, hogy az erdélyi misszió szószó-
tervezte állítani, de nem mondott le arról sem, hogy ha lója volt, elítélte Leleszi agresszív propagandáját. A páter
szükséges, világi feladatokkal lássa el. nem csupán a protestáns többségű fejedelmi tanács ellen-
Lengyelország új bíborosának karrierje azonban a szenvét váltotta ki, hanem komoly összetűzésbe került a
király váratlan halálával (1586. december 12.) megtor- kálvinista hitében ugyanannyira eltökélt Bocskai Erzsé-
pant. A trónutódlás viszályaiban nemegyszer rágalmak, bettel, Zsigmond édesanyjával. Amit nappal a scholában
alaptalan vádaskodások érték, melyeket Jan Zamoyski Zsigmond megtanult, azt este édesanyja próbálta meg fe-
lengyel kancellár támogatásával időlegesen sikerült ugyan jéből kitörölni. Ilyen környezetben a kamaszkorú Zsig-
semlegesítenie, de nyilvánvalóvá vált, hogy az amúgy is mondnak volt alkalma eltanulni a cselszövést, a köpö-
megosztott lengyel nemesség támogatásából sokat veszí- nyegforgatást, a pártoskodást. Egyetlen dologra, az ural-
tett. kodás tudományára felejtették el felkészíteni.
Zamoyski kora egyik legtehetségesebb politikusa Horn Ildikó külön kitér Antonio Possevino
volt, akinek érdemeit Báthory István korán felismerte. Transilvanica címmel 1583-ban írt művének vatikáni fo-
Nevével és személyiségével többször találkozunk Horn gadtatására. A kúria cenzora Possevinót elmarasztalta,
Ildikó könyvében, amely képet rajzol az igen bonyolult művét az ördög művének nevezte. Pedig a jezsuita páter,
lengyel politikai életről is. A kancellár politikai jelentő- aki a kolozsvári kollégium ügyében járt Erdélyben, csak
sége az interregnumot bemutató részben mutatkozik meg abban hibázott, hogy művében valós képet rajzolt a rend
igazán, ezt megelőzően és ezt követően talán igazságtala- erdélyi tevékenységéről. A pultuski és a gyulafehérvári
nul háttérbe szorul. Báthory Grizeldisszel kötött házassá- jezsuiták egyaránt gyors és látványos térítést tűztek ki
ga és a mesébe illő esküvő, amit Horn Ildikó joggal szánt célul. Amit viszont Pultuskban ügyes taktikával, okosan
könyve egyik kuriózumának, elhomályosítja államférfiúi megválasztott célpontokkal véghez is vittek, azt Erdély-
méltatását. Valójában mindkét Báthory mellett a legfon- ben zajos, erőszakos agitációval próbálták elérni, igen
tosabb döntéshozó volt. A király halála után meghatáro- nagy energiát fektetve befolyásos protestáns emberek té-
zó szerepet játszott Báthory András karrierjében. A bíbo- rítésére, miközben megfeledkeztek egy szélesebb támo-
ros, miután alulmaradt a krakkói püspökségért folytatott gatói bázis kialakításáról. Nem tartották távol magukat a
harcban, figyelmét Erdély közügyei felé fordította. Len- politikától sem, ami végül 1588-as kitiltásuk fő oka lett.
gyel rokona ekkor sem pártolt el tőle. A medgyesi országgyűlésen Báthory András, akinek je-
Erdély 16. századi közéletét tulajdonképpen két elit lenlétében bíztak a jezsuiták, nem jelent meg. Horn Ildi-
vezette: egyrészt a külföldi egyetemeken tudatosan kine- kó a bíboros távolmaradására új magyarázatot talált,
velt hivatalnokok, másrészt a nem kevésbé ambiciózus, mely szerint a bíboros nem is kívánta megakadályozni a
feltörekvő katonai vezetők. Egy erőskezű fejedelem a jezsuiták kitiltását, mert ekkor már a ferencesekben látta
kancellár és a mögé felsorakozó tanács, illetve a váradi az erdélyi ellenreformáció úttörőit.
kapitány közötti ellentéteket hatásosan kiegyenlíthette A medgyesi országgyűlésen a rendek a Jézus Társa-
volna. Báthory Zsigmond viszont nem volt az a vezető ság kitiltását Zsigmond nagykorúsításának feltételéül
egyéniség, aki megfékezhette az ilyen viszályokat. Inga- szabták meg. A megszületett határozat Zsigmond kezébe
tag természete mellett a neveltetésében tapasztalt hiá- korlátlan hatalmat adott, és lehetőséget is arra, hogy va-
nyosságok vagy éppen túlkapások is döntően befolyásol- lamelyik párt befolyása alá kerüljön. Ami meg is történt
ták kormányzását. Horn Ildikó Zsigmond taníttatására az 1591-es diéta újabb, a közvéleményt megosztó határo-
külön nem tér ki, de itt érdemes néhány részletet felemlí- zatával. Elrendelték, hogy országos ügyekben a fejede-
tenünk. Zsigmond katolikus neveltetése nem volt köny- lem tanácsurai megkérdezése nélkül és azok határozata
nyen megoldható feladat. Az 1566-os tordai országgyűlé- ellen semmit ne tehessen. Egyértelmű, hogy a politikai
s határozata értelmében Erdély területén idegen katolikus elit javát képező 11 tanácsos kezében összpontosult a ha-
papok nem telepedhettek le. Ennek következtében egy talom. Ez még inkább elmélyítette a belső ellentéteket. A
évtized alatt annyira elapadt a papok száma, hogy amikor katonapártnak Bocskai István vezetésével végül sikerült
EME
SZEMLE 81
meggyőznie a fejedelmet, hogy a Kovacsóczy–Kendy-kört sabb, kinevezésének záloga volt Lengyelország belépése
1594 augusztusában felszámolja. A tizenöt hivatalnok- a törökellenes koalícióba. Zsigmond hasonló garanciákat
főúr kivégzésével Erdélyt pótolhatatlan szellemi veszte- nem tudott felmutatni. A hivatalban levő VIII. Kelemen
ség érte, ami számos negatív következményt vont maga pápa pedig éppen Habsburg támogatással nyerte el a pá-
után. Horn Ildikó könyvének epilógusában a véres leszá- pai tiarát, pártfogói pedig mindent megtettek a Báthoryak
molásra utalva találóan fogalmazott. „Az a kő, amelyet lengyelországi pozíciójának gyengítéséért. Giorgio Tomasi
Báthory Zsigmond 1594. augusztus 28-án elhajított, va- a La Bathoreaban utólag elismeri, hogy Andrásnak felte-
lóságos görgeteget indított el, amely a térség számos po- hetően szándékában sem volt bíborosi címéről lemonda-
litikusát elsodorta.” ni.
A kivégzett főurakra utólag a törökpárti jelzőt aggat- Jan Zamoyski szerepe a hatalomátvétel után is érzé-
ták, és ez a nézet toposzává lett történetírásunknak. Horn kelhető. Andrásnak szüksége volt a tanácsaira, mert gya-
Ildikó ezt a toposzt kísérli meg módosítani úgy, hogy korlatilag politikai támogatottság nélkül kezdett kormá-
Kovacsóczy Farkas, Báthory Boldizsár és Iffjú János tö- nyozni. A helyzet fonákságát Horn Ildikó nagyszerűen
rökellenes országgyűlési felszólalásaira is kitér. EI kell felismeri. András közvetlen közelében olyan emberek te-
ismernünk, hogy a „törökpártiság” talán túlmutat a valós vékenykedtek, akik az 1594-es leszámolások utáni szám-
helyzeten, és inkább a kivégzések utáni mesterségesen űzetésükből tértek vissza Erdélybe, és olyan hivatalnok-
kialakított képet tükrözi, arról viszont semmiképpen sem garnitúrát váltottak fel, amely éppen az ő elkobzott birto-
szabad megfeledkezni, hogy Kovacsóczyék és a rendek kaikból gazdagodott meg. Nem véletlen tehát, hogy Bá-
valóban törökorientált politikát szorgalmaztak. Józanul thory András rövid uralkodása alatt a lengyel politika ér-
belátták, hogy Erdély három nagyhatalom gyűrűjében dekei érvényesülnek.
olyan zászló alá kell hogy felsorakozzék, amelyik na- Horn Ildikó, aki végig éberen figyelt a biográfiai il-
gyobb mozgásteret biztosít számára. Lepantó (1571) után lúzió csapdáira, itt részrehajlónak tűnik. A Mihály havas-
az Oszmán Birodalom erejéből sokat vesztett, Perzsia pe- alföldi vajda támadása elleni mozgósítást nem feltétlenül
dig elvonta figyelmét az európai porondról. Ilyen hely- a vajda hűségében végsőkig bízó Báthory András jóhi-
zetben a rendek indokolatlannak tartották a laza kötöttsé- szeműsége, hanem inkább az államvezetésben való ta-
gi rendszer és a béke felmondását. A történelem őket iga- pasztalatlansága késleltette. A havasalföldi kémjelentések
zolta. Kovacsóczyék egyetlen törökellenes felszólalásuk- ugyanis előre jelezték a veszélyt, és nem valószínű, hogy
ból azonban hiba lenne radikális politikai fordulatra kö- azokat a fejedelem és tanácsosai figyelmen kívül hagyták
vetkeztetni. volna. Sokkal inkább a tanácstalanság, Erdély politikai és
Szintén egy már-már előítéletté alakult történeti né- katonai szétziláltsága s a Krakkó meg Gyulafehérvár kö-
zetet próbál lebontani Horn Ildikó Báthory András rövid
zötti lassú hírcsere késleltethette a megfelelő intézkedé-
fejedelemségének bemutatásakor. Kortársai, Illésházy seket.
István nádor és Szamosközy István egyaránt elismeréssel Kornis Gáspár Sellenberk mellett Mihály vajda csa-
szóltak a kardinális szellemi képességeiről, az állam ve-
pataival szemben csatát vesztett. Az ütközet semmiképp
zetésére azonban alkalmatlannak találták. Ez a jellemzés
sem tekinthető eldöntetlennek, ahogyan Horn Ildikó véli,
gyökeresedett meg a szakirodalomban. A Báthory Zsig- hiszen a fejedelem és kísérete menekülni kényszerült, s
mond és András közti szerepcserére és a hatalom átját-
Csíkszentdomokos határában a felbujtott székelyek 1599.
szására már korábban fényt derített a szakma. Horn Ildi-
november 3-án a bíborost elfogták és megölték. Színes
kó a Zamoyski-levelezés és András Zsigmondhoz inté- alakja a történelemben elhalványult, emlékét a népha-
zett, eddig ismeretlen levelei nyomán a megegyezés hát- gyomány örökítette évszázadokon át.
terére és előkészítésére a következőképp világít rá: „a fe- Horn Ildikó könyvében pozitivista módszerességgel
jedelmi hatalom átadása teljes mértékben Zsigmond el- követi a modern történetírás követelményeit. Kritikus
képzelései és nem András javaslatai szerint történt.” A szemmel figyeli s tudatosan bontja le azokat a köztudat-
kijelentés némi óvatosságra int. Látszólag teljes személy- ban élő legendákat és magyarázatokat, amelyeket nem
cserében egyeztek meg az unokatestvérek; Zsigmond a igazol kellő bizonyíték, de ugyanakkor arra is törekszik,
bíboros helsbergi kastélyában rendezkedett be, András hogy legendába illő történetekkel gördítse előre a
pedig Erdély fejedelme lett. Valójában Báthory András narrációt. Az olvasó kedvére tallózhat politika-, művelő-
és Zamoyski ügyes taktikai játékáról lehet itt szó, akik dés-, család-, jog- és mentalitástörténeti részletek között.
elhitették Zsigmonddal, hogy a helycsere saját elképzelé- Színes és sokrétű olvasmány ez, nagyon sok adattal, me-
sei szerint történik, és ezáltal éppen a Habsburg ellentá- lyet a szerző célkitűzéseinek megfelelően tart kézben és
bor hasonló húzását előzték meg. Zsigmond lengyel bí- elkerüli, hogy olvasói az információözön súlya alatt elve-
borosi kinevezése utópia volt. Emlékezzünk csak vissza szítsék érdeklődésüket. Hiteles jellem- és korrajz ötvöze-
Báthory Andrásnak a Horn Ildikó által részletesen bemu- tének kiváló példáját tárja elénk, a fejedelmi Erdély tör-
tatott bíborosi kinevezésére. Andrást támogatta a lengyel ténetének egy mindeddig homályban maradt fejezetét vi-
király, a lengyel nemesség többsége, a teljes jezsuita lágítva meg.
rend, látványos karriert mutathatott fel és, ami legfonto- Flóra Ágnes