Вы находитесь на странице: 1из 21

Csokoládés receptek az Aréna kiadó „Csodás, csokis sütemények” c.

kiadványából
Fekete-erdı torta

250 g vaj, feldarabolva


1 evıkanál instant kávé
375 ml forró víz
200 g étcsokoládé, feldarabolva
300 g porcukor
375 g finomliszt, 3 kávéskanál sütıporral elkeverve
25 g kakaópor
2 tojás
2 teáskanál vaníliaeszencia
600 ml tejszín
60 ml meggylikır
2x425 g magozott meggy (konzerv), leszőrve, megfelezve

Melegítsük elı a sütıt alacsony hıfokon. Kenjünk ki egy 22 cm-es tortaformát, és béleljük ki
sütıpapírral.
Olvasszuk meg a vajat egy lábasban, és keverjük hozzá a már elvegyített kávét és a forró
vizet, majd a csokoládét és a cukrot. Kis lángon, állandó keverés mellett fızzük habosra.
Öntsük át a keveréket egy tálba, és hőtsük langyosra. Verjük fel elektromos mixerrel alacsony
fordulatszámon, majd három részben tegyük bele a száraz hozzávalókat. Verjük bele a
tojásokat egyesével, adjuk hozzá a vaníliaeszenciát. Öntsük bele az elıkészített formába.
Süssük kis lángon kb. 1 és háromnegyed órát. Hagyjuk a tésztát 5 percig a formában, majd
tegyük a sütırácsra, hogy kihőljön. Verjük fel a tejszínt kemény habbá. A torta tetejét
igazítsuk egyenesre. Vágjuk a tésztát három lapra.
Helyezzünk egy lapot egy nagyobb tálra, szórjuk meg a meggy egyharmadával, kenjük meg a
tejszínhab harmadával, majd borítsuk be a következı tortalappal. Ismételjük meg a rétegezést.
A tetejét szórjuk meg a maradék meggyel, és kenjük meg tejszínhabbal. Friss meggyel vagy
cseresznyével, illetve csokoládéforgáccsal díszítsük.

Tíz-tizenkét adag lesz belıle.


Gazdag csokoládés szelet truffle-palástban

Ez a sütemény az egyik legtökéletesebb desszert vacsora után


vagy partikon, és akár egy nappal a fogyasztás elıtt is elkészíthetjük.
Hidegen is tálalható. Nem tartalmaz lisztet!

6 tojás
110 g barna cukor
400 g olvasztott étcsokoládé
250 g tejszín
80 ml Cointreau (narancshéjjal ízesített citruslikır)

Melegítsük elı a sütıt mérsékelten melegre. Kenjünk ki alaposan egy 22 cm átmérıjő


tortaformát, béleljük ki sütıpapírral. Verjük fel a tojást és a cukrot egy nagyobb tálban
elektromos mixerrel kb. 5 percig, amíg krémesen sőrő lesz. A langyos olvasztott csokoládét
folyamatosan adagolva keverjük hozzá, amíg egynemő keveréket kapunk. Fém kanál
segítségével óvatosan forgassuk bele a már elvegyített tejszínt és likırt. Öntsük a keveréket az
elıkészített tortaformába. A formát állítsuk egy nagyobb edénybe. Öntsük az edénybe annyi
forró vizet, hogy a forma feléig érjen.

Süssük mérsékelt lángon kb. 30 percig. Lazán fedjük le alufóliával, és süssük további 30
percig. Távolítsuk el a fóliát, és hagyjuk a formában kihőlni. Helyezzük a süteményt egy
nagyobb tálra, és lefedve tegyük hőtıbe egy éjszakára.
Ízlés szerint kakaóporral meghintve tálaljuk.

Tizenkét-tizennégy adag lesz belıle.


Tipp: a narancslikırt helyettesíthetjük más likırrel is, pl. mogyorólikırrel vagy akár rummal.
Nagyszerően illik hozzá a friss málna vagy a málnaszósz. A csokoládéval gazdagon borított
szelet négy napon túl is tárolható légmentesen záródó edényben, hőtıszekrényben.
Kétemeletes krémes szelet

250 g vaj, darabolva


150 g fehércsokoládé, feldarabolva
440 g porcukor
250 ml tej
300 g finomliszt, egy kávéskanál sütıporral elkeverve
1 teáskanál vaníliaeszencia
2 tojás, könnyedén felverve
2 evıkanál kakaópor
600 g tejcsokoládé, durvára vágva
250 ml tejszín

Melegítsük elı a sütıt alacsony hıfokon. Kenjünk ki két 22 cm átmérıjő tortaformát, és


béleljük ki sütıpapírral.
Keverjük össze vajat, a fehércsokoládét, a cukrot és a tejet egy közepes lábasban. Állandó
keverés mellett – forralás nélkül – addig fızzük, amíg krémes nem lesz. Öntsük át a keveréket
egy nagyobb tálba, és hagyjuk hőlni 15 percig. A fehércsokoládés keverékbe kézi habverıvel
dolgozzuk bele a lisztet, a vaníliaeszenciát és a tojást. Öntsük a keverék felét az egyik
elıkészített tortaformába. A maradék keverékbe kézi habverıvel dolgozzuk bele a kakaóport,
és öntsük a másik elıkészített tortaformába. Süssük alacsony hıfokon 50 percig. Hagyjuk a
tésztát a formában hőlni 5 percig, majd helyezzük sütırácsra, hogy teljesen kihőljön.
Keverjük össze a tejcsokoládét és a tejszínt egy lábasban, majd állandó keverés mellett fızzük
krémesre. Öntsük egy tálba, és lefedve tegyük hőtıbe. Idınként keverjük meg – mindezt
addig ismételjük, amíg a krém kenhetı, habos állagú lesz. Tegyünk félre 1 csészényit belıle a
torta tetejének borítására. A kihőlt tortalapokat vágjuk ketté.
Helyezzünk egy tortalapot egy nagyobb tálra, kenjük meg fél csésze tejcsokoládés krémmel.
A rétegezést ismételjük meg, váltogatva a különbözı színő lapokat. A torta oldalát és tetejét
borítsuk be a félretett csokoládékrémmel.

Tíz adag lesz belıle.


Csokoládés-vajkaramellás szelet

25 g kakaópor
250 g vaj, darabokra vágva
1 evıkanál aranyszirup (helyettesíthetı mézzel is)
185 g finomliszt, két és fél kávéskanál sütıporral elkeverve
220 g barna cukor
2 tojás
125 ml tej

Mascarpone krém
250 g mascarpone sajt
300 ml sőrő tejszín
Karamellaszósz
60 g vaj
110 g barna cukor
60 ml tej
150 g porcukor

Melegítsük elı a sütıt mérsékelten melegre. Kenjünk ki egy jól 20 cm átmérıjő, mélyebb
tortaformát, és béleljük ki sütıpapírral.
Szórjuk a kakaóport egy nagyobb tálba, és adjuk hozzá a többi anyagot. Verjük fel alacsony
fordulatszámon elektromos mixerrel, amíg jól elvegyül. Állítsuk a mixert közepes
fordulatszámra, és verjük tovább, amíg a keverék színe megváltozik.
Süssük közepes lángon kb. 1 órát. Hagyjuk a tésztát a formában 10 percig hőlni, majd
helyezzük át egy sütırácsra, hogy kihőljön. Egy éles késsel vágjuk a tésztát három lapra.
Helyezzünk egy lapot egy tálra, kenjük meg a mascarpone krém és a karamellaszósz
egyharmadával. Borítsuk be a következı tortalappal. Ismételjük meg a rétegezést, a tetejére is
mascarpone krém és karamellaszósz kerül. Villa segítségével márványos mintát alakíthatunk
ki. Tegyük hőtıszekrénybe 30 percre, vagy amíg a krém megszilárdul.
A mascarpone krém elkészítéséhez kézi habverıvel verjük fel a mascarpone sajtot és a
tejszínt, amíg krémesen sőrő lesz.
A karamellaszósz elkészítéséhez melegítsük fel a vajat, a barna cukrot és a tejet egy kis
lábasban. Állandó keverés mellett – forralás nélkül – addig fızzük, amíg a cukor elolvad.
Ekkor vegyük le a tőzrıl, adjuk hozzá a porcukrot, és addig keverjük, amíg habos nem lesz.

Tíz adag lesz belıle.


Tipp: vigyázzunk, hogy ne mixeljük túl a mascarpone krémet, mert megalvadhat.
Habos szelet gazdag csokoládé meringue-gel

8 tojásfehérje
220 g porcukor
35 g kakaópor
2 evıkanál pirított mandulapehely
75 g piros ribizli
120 g málna

Habos töltelék
55 g ırölt mogyoró
2 teáskanál zselatin
1 evıkanál víz
300 g olvasztott étcsokoládé
8 tojássárgája
1 evıkanál kávélikır
600 ml sőrő tejszín

Melegítsük elı a sütıt alacsony hıfokon. Fedjünk be négy sütılapot sütıpapírral úgy, hogy
kb. 23 cm-es átmérıjő, kerek lapot kapjunk.
Verjünk kemény habbá 4 tojásfehérjét. Folyamatosan adagolva adjunk hozzá a porcukor felét,
és addig verjük, amíg egyenletes, sima keveréket kapunk. Forgassunk bele két evıkanál
kakaóport. Osszuk szét a keveréket a két sütılapra, és egyenletesen kenjük szét a sütıpapíron.
Süssük a legkisebb fokozaton kb. 1 órán át, amíg kiszárad. Hagyjuk a sütıben nyitott ajtónál
kihőlni. Ismételjük meg az eljárást a maradék tojásfehérjével, porcukorral és kakaóporral –
süssük meg a már ismert módon.
Helyezzük a kerek lapokat egy nagyobb tálra. Kenjük meg a habos töltelék egyharmadával,
majd ismételjük meg a rétegelést. A végére egy lap kerüljön. Tegyük hőtıbe pár órára, vagy
akár egy éjszakára.
A habos töltelék elkészítéséhez melegítsük elı a sütıt mérsékelten melegre. Szórjuk az ırölt
mogyorót a sütılapra, és közepes lángon pirítsuk kb. 5 percig. Öntsük a vizet egy kis tőzálló
tálba, keverjük bele a zselatint. Állítsuk gız fölé, és addig keverjük, amíg a zselatin elolvad.
Hagyjuk szobahımérsékleten kihőlni. Keverjük össze a tojássárgáját, a mogyorót, a zselatint,
a csokoládét és a kávélikırt egy tálban.
Verjük fel a tejszínt habbá, és forgassuk bele a csokoládés keveréket. Fedjük le, tegyük
hőtıszekrénybe, amíg megszilárdul.

Tíz adag lesz belıle.


Tipp: ezt a süteményt a legjobb egy nappal a tálalás elıtt elkészíteni, és lefedve a hőtıben
tárolni.
Receptek az internetrıl

Vadnyúl csokoládémártásban

egy kb. 1,5 kg-os vadnyúl


6 evıkanálnyi olaj
10 dkg vöröshagyma
5 dkg sárgarépa
5 dkg zeller
2 vörös csili
2 fokhagymagerezd
5 borókabogyó
1 ág rozmaring
2 ág kakukkfő
2 babérlevél
10 egész bors
3 szegfőszeg
negyed rúd fahéj
5 dl vörösbor (burgundi)
2,5 dl vadaslevesalap
5 dkg csokoládébevonó

frissen ırölt bors
5 nagy mogyoróhagyma
20 dkg gesztenye
(1 teáskanálnyi kakukkfőlevél)

A vöröshagymát, a sárgarépát és a zellert felkockázzuk, a fokhagymát meghámozzuk, a


csiliket félbevágjuk és kimagozzuk, a borókabogyókat szétnyomkodjuk. A zöldség-főszer
keverékhez hozzáadjuk még a rozmaringot, kakukkfüvet, babért, szemes borsot, szegfőszeget,
fahéjat, s az egészet félre tesszük.
A nyúl húsát leválasztjuk a csontról, megtisztítjuk a bırmaradványoktól és az inaktól, majd
2,5 cm-es kis darabokra vágjuk.
A csontokat és a belsıségeket kis darabokra vágjuk, s ezeket jól átsütjük az olaj felforrósított
kétharmadán. Hozzáadjuk a zöldség-főszer keveréket, s egyenletesen megpirítjuk. Felöntjük a
vörösbor felével és 200 Celsius fokra elımelegített sütıben 20 percen át lefedve pároljuk.
Közben apránként hozzáadjuk a maradék vörösbort és a levesalapot, majd az egészet újabb
másfél órán át pároljuk. Akkor az edény tartalmát leszőrjük, a levet egy fazékban felfogjuk.
Ezt a mártást - lassú forralással - szükség szerint még sőrítjük, majd megolvasztjuk benne a
lereszelt csokoládét, jól átkeverjük és sózzuk, borsozzuk, ha kell.
A gesztenyék héját közben kis, éles késsel keresztben bevágjuk, de csak annyira, hogy a
belsejét ne sértsük meg. Tepsire tesszük, és 220 fokra elımelegített sütıben kb. 20 percig
sütjük, majd a még forró gesztenyékrıl (így könnyebb!) leválasztjuk a héjat.
A maradék olajat serpenyıben felforrósítjuk, és minden oldaláról jól megsütjük benne a sóval
és borssal főszerezett nyúlhúst. A mogyoróhagymákat meghámozzuk, negyedekre vágjuk és
gyorsan átsütjük a hús mellett. A hagymás húst a gesztenyével együtt a mártáshoz adjuk. 10-
15 percig még pároljuk, azután kakukkfővel megszórva tálaljuk.

Ezt a receptet az Aréna 2000 Kiadónak köszönhetjük. Eredetileg a Nagy csokoládé


könyvben jelent meg, ahol köretként kis zsemlegombócokat ajánlanak hozzá.
Karibi tejberizs

A csokikrémhez:

5 dkg étcsoki
3 dkg tejcsoki
2 ek. rum
0,5 dl tejszín

A tejberizshez:

5 dkg kerekszemő rizs


2 dl kókusztej
2 dl tej
1 rúd vanília
3 ek. nádcukor
egy érett mangó

Elsıként a csokikrémet készítem el: forró víz felett megolvasztom a csokikat, hozzáadom a
tejszínt és a rumot, a krémet pedig poharakba kanalazom. Ha kihőlt, mehet a hőtıbe. A
következı kör a tejberizsé: a tejet, kókusztejet, a cukrot és a felhasított vaníliarúd kikapart
belsejét a rúddal együtt felforralom. Amikor felforrt, a vaníliarudat kikapom belıle, helyébe
kerül a rizs. Folyamatos kavargatás mellett (és a folyamatos alatt tényleg folyamatost értek,
nem nézegetünk közben e-maileket, mint a kedves kollegina) 25 perc alatt krémesre fızöm.
Ha kihőlt, követheti a csokikrémet a poharakba. A tetejét pedig a kockára vágott mangóval
koronázom, ami ha tényleg érett, olyan finom, hogy nem kell vele semmit se mővelni. Két
személyes adag.
Tejcsokis korongok

23 dkg tejcsoki
23 dkg finomítatlan nádcukor
2 tojás
3 dkg vaj
3,5 dkg liszt
1 kk. sütıpor
5 dkg mogyoró
10 dkg étcsoki
1 kk. nescafé
csipet só

Gondoltam reprodukálom a Chili&Vaniliától kapott korongokat, tejcsokis változatban. A


mogyorót durvára aprítom - mezzaluna rulez :) -, a csokit és a vajat gız felett összeolvasztom.
A két tojást a cukorral fehéredésig habverem az elektromos mixerrel (azért lett 23 deka, mert
jól elnéztem egy sorral feljebb :), de végül gondoltam nem tragédia, mert a nádcukor nem
olyan édes, mint a kristálycukor). A nescafét feloldom egy evıkanál forró vízben - utólag azt
mondom, a tejcsokis változatból ezt kihagynám, az étcsokival harmonizál, a tejcsoki mellıl
erısebben kiugrik az íze - hozzáadom a tojásokhoz, az olvasztott csokival együtt. Mehet bele
a mogyoró, a liszt, a sütıpor, a csipet só és a duráva vagdosott étcsoki. A massza megy
félórára a hőtıbe. Sütı 170 fokra elımelegít, tepsi sütıpapírral kibélel. Az eredeti két
teáskanálnyi masszából vizes kézzel formázott korongok nagyon szétfolytak és szétlapultak
sülés közben, a köztük hagyott 4-5 centis hely dacára (talán a több cukor miatt?), úgyhogy
kisebbekre vettem ıket. A felhasználásra váró massza a köztek idıket a hőtıben tölti. Egy-
egy adagot 11 percig kell sütni, nekem három tepsi lett.
Joghurtos csokoládétorta

A tésztához:

12 dkg étcsokoládé
18 dkg vaj
20 dkg finomítatlan nádcukor
1 ek vaníliaesszencia
3 tojás
1,5 dl görög joghurt
15 dkg liszt
fél csomag sütıpor

A krémhez:

12 dkg étcsokoládé
5 dkg vaj
35 dkg porcukor
0,9 dl görög joghurt
tejcsoki a forgácsokhoz

Elsıként a tortaalap készül el. 200 fokra elımelegítem a sütıt. A puha vajat a cukorral
habosra verem. Hozzákeverem a vaníliát, a felvert tojásokat, a görög joghurtot és a
felolvasztott csokoládét, majd a sütıporral elkevert lisztet. Sütıpapírral bélelt, kivajazott, 24
centis átmérıjő kapcsos tortaformába elsimogatom a masszát és 35-40 percre a sütıbe teszem,
amíg meg nem szilárdul a teteje és a tőpróba jónak mutatja. Rácsra téve hőlni hagyom, ha
kihőlt, félbevágom. Jöhet a krém: a csokoládét a vajjal összeolvasztom, majd hozzákeverem a
porcukrot és a görög joghurtot, s sőrősödésig verem. A felét a két tortalap közé kenem, a
másik felét a torta tetejére. Zöldséghámozóval tejcsoki forgácsokat gyártok rá.
Aszalt gyümölcsös és magos csokikupacok

5 dkg aszalt szilva


5 dkg aszalt sárgabarack
5 dkg hántolt napraforgómag (lánykori nevén szotyi :) )
5 dkg mogyoróbél
5 dkg dió
20 dkg tejcsoki
7,5 dkg fehércsoki
3 dkg étcsoki reszelék
pár darab banánchips

A szilvát, sárgabarackot, mogyorót és diót apró darabokra vagdosom. A tejcsokit és a


fehércsokit együtt megolvasztom vízfürdı felett, majd az összes gyümölcsöt és magot
beleszórom. Muffinkapszlikba kanalazom a masszát, a tetejére mehet a csokireszelék és még
mielıtt további megjegyzések érkeznének a külzetre, a látvány enyhítése végett mindegyikbe
belenyomok egy fél banánchipset :). Ha teljesen kihőlt, csak akkor mehet a hőtıbe.
Gyors réteges

10 dkg narancsos étcsoki


10 dkg tejcsoki
10 dkg babapiskóta
0,5 dl Bailey's
2,5 dl tejszín
10 dkg mascarpone
1 ek. vaj

Elızı nap elkészíthetı, sıt, elkészítendı édességre készültem, amely projekt bebukott az este
11-ig tartó dumálással. Úgyhogy aznapra maradt a gyors desszertkészítés, amibıl ez lett. A
kétféle csokit gız felett összeolvasztom a vajjal, majd hozzákeverek 0,5 dl tejszínt. A
babapiskótákat beletunkolom a Bailey's-be és egy rétegben lerakom, majd ráöntöm a
csokikrémet. A maradék 2 deci tejszínt felverem és összekeverem a mascarponeval, ez lesz a
harmadik réteg rá, ha a csoki kihőlt. Négy személy desszertje.

Háromcsokis brownie

18,5 dkg vaj


18,5 dkg étcsoki (sok százalékos, szokás szerint)
16 dkg liszt
27 dkg cukor
6 dkg kakaó (nem neszkvik :) )
3 tojás
8 dkg tejcsoki
8 dkg fehér csoki

Az étcsokit és a vajat gız felett megolvasztom, majd hagyom kihőlni. A tojásokat habosra-
könnyőre felverem a cukorral (mixer), majd hozzákeverem a csokis masszát. Követi a kakaó
és a liszt. A tejcsokit és a fehér csokit durvára vágom és beleszórom a tésztába. A sütıt 180
fokra elımelegítem, és a szögletes edénybe öntött masszát addig sütöm, amíg a teteje meg
nem szilárdul. Ez Donna szerint 35-40 perc, nálam 25 volt, igaz, én viszonylag lapos
sütıformát használtam. Kellıképp kalóriadús ahhoz, hogy ne csak Embert, hanem a
munkahelyi szobatársamat is hizlaljam vele :).
Diétás csokipuding meggyel
1 dl tej
3 g natúr kakaópor
10 g csokoládé íző (nem édesített) pudingpor
mesterséges édesítıszer
néhány szem meggy vagy cukormentes meggybefıtt

A pudingport kevés hideg tejben elkeverve negyed óráig állni hagyjuk, hozzákeverjük a
kakaóport és a mesterséges édesítıszert. E masszát óvatosan, állandó keverés mellett
összemelegítjük a felforralt tejjel. Tálkában, lehőtve tálaljuk, pár szem friss, fagyasztott vagy
konzerv meggyel, mentalevélkével díszítjük.

Csokigolyó gyerekeknek
25 dkg piskóta
10 dkg étcsokoládé
8 dkg margarin
2 evıkanál tortadara
2 evıkanál kakaó
2 evıkanál porcukor

A piskótát szétmorzsoljuk, majd robotgéppel simára dolgozzuk. A csokoládét apróra


tördeljük, és vízgızben megolvasztjuk. Mély tálban a piskótát az olvasztott csokival és a
margarinnal simára keverjük. A masszából 30 kis golyót formálunk. 10 golyót
szórócsokoládéba, 10-et kakaóba, 10-et pedig porcukorba forgatunk. Tálalásig hőtıben
tartjuk.
Csokoládés palacsinta epres csokikrémmel

A palacsintához:

5 deka vaj
18 deka liszt
2 deka cukrozatlan kakaópor
3 deci tej
2 deci szénsavas ásványvíz, vagy szóda
2 tojás
1 evıkanál cukor
olvasztott vaj a sütéshez

Az epres csokikrémhez:

20 deka eperkrémmel töltött csokoládé


3 deci + 3 evıkanál tej
2 tojássárgája
2 evıkanál cukor
2 evıkanál liszt
25 deka eper

A vajat megolvasztom és félreteszem, hogy kihőljön.


A lisztbe beleszitálom a kakaóport, aztán a tejbe beleöntöm az ásványvizet és a kihőlt
olvasztott vajat.
A tojásokhoz hozzákeverem a cukrot, majd a tejes - ásványvizes-vajas lé felével felhígítom
A palacsintatésztába belevegyítem a kakaóporos lisztet, aztán kézi habverıvel folyamatosan
kevergetem, miközben hozzáöntöm a folyadékot.
A kész tésztát fél órára hőtıbe teszem pihenni.
A palacsintákat a szokásos módon megsütöm, de a serpenyıt sütés közben olaj helyett
olvasztott vajjal kenem ki.
A darabokra tört epres csokit 3 deci tejjel gız fölött megolvasztom

Amíg a csoki beleolvad a tejbe, kézi habverıvel simára keverem a 2 tojássárgáját a cukorral, a
liszttel és 3 evıkanálnyi tejjel.
A meleg csokis tejet folytonos keverés mellett hozzáöntöm a tojássárgás - cukros lisztes
péphez, majd az egészet áttöltöm egy kis lábosba
Az edényt gyenge tőzre állítom és a csokis krémet kézi habverıvel addig kevergetem, míg
besőrősödik.
Az epret néhány szem kivételével apróra vágom és a gyümölcsdarabkákat a csokikrémhez
keverem.
A kész palacsintákat megtöltöm az epres csokikrémmel aztán háromszögekbe hajtva
elrendezem ıket egy tálon. Tejszínhabbal és a félretett eperszemekkel díszítem.
10-12 palacsinta lesz belıle.

Illatos csokikrém
5 dl tejszín
25 dkg étcsokoládé
15 dkg cukor
6 tojássárgája
2 szem szegfőszeg
2 citrom (héja)

A szegfőszeget a tejszínbe dobjuk, felforraljuk, majd a tőzrıl levéve beletesszük a darabokra


tört csokoládét, és feloldjuk. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, és a
csokolédékrémhez adjuk. Poharakba adagoljuk, és legalább két órára hőtıbe tesszük. A tetejét
cukros vízben 5 percig forralt citromhéjcsíkokkal díszítjük.

Almás piskótagombócok csokiöntettel

A piskótához:

6 tojás
6 evıkanál cukor,
6 evıkanál liszt
1/2 csomag sütıpor

A töltelékhez:

15 dkg cukor
3 dl víz (a sziruphoz)
kb. 4-5 dl víz (az almapüréhez, az almák nagyságától függıen)
1 citrom
1 narancs
2 fahéj (egész)
10 szem szegfőszeg
8 alma

A piskótához a tojássárgákat a cukorral keverjük habosra, majd a liszttel keverjük össze,


adjuk hozzá a sütıport. Lazítsuk a tojásfehérjébıl vert habbal, majd sütıpapírral kibélelt
tepsiben 160-170 °C-on süssük meg a piskótát. A töltelékhez a cukorból és a vízbıl fızzünk
szirupot, a citrom és a narancs héját reszeljük bele. Jöhet még az egész fahéj és a szegfőszeg
is. 5 percig forraljuk, majd szőrjük le. A meghámozott almát kockázzuk fel, és külön cukros,
fahéjas vízben fızzük szét. A kész piskótát vágjuk 3 lapra. Tegyük mély edénybe az elsı
lapot, locsoljuk meg a sziruppal, és kenjük rá az almapüré felét. Helyezzük rá a következı
lapot, locsoljuk meg azt is, kenjük rá az almát, majd az utolsó lapot is tegyük rá, és öntsük le a
sziruppal. Tegyük hőtıbe néhány órára, hogy az ízek összeérjenek. A kihőlt almás piskótából
tegyünk gombócokat a tányérokra, és locsoljuk meg csokoládéöntettel.

Tejszínes Csokitorta

5 tojássárgája,
10 evıkanál kristálycukor,
5 evıkanál víz,
5 kanál étolaj,
Krém
4 dl tej,
1 csom. Vaníliás pudingpor,
6 evıkanál cukor,
3 evıkanál kakaópor,
4 evıkanál liszt,
5 dkg étcsoki felolvasztva,
2 db tojássárgája.
Ebbıl sőrő krémet fızünk, majd miután kihőlt, 15 dkg rámával elkeverjük.
Oldalára:Babapiskóta

A hozzávalókat habosra keverjük, majd hozzáadunk 2 evıkanál kakaót, 8 evıkanál lisztet


melyben 1/2 csomag sütıport elkevertünk és végül a tojások felvert habját melybe 1 evıkanál
porcukrot tettünk.
Kikent, kerek tortaformába (26 átm.) öntjük és elımelegített sütıben 180 fokon tőpróbáig
sütjük. Ha kihőlt kettévágjuk. A tortát megtöltjük a krémmel, az oldalát és a tetejét is
bekenjük krémmel. Az oldalát körberakjuk babapiskótával. A tetejét tejszínhabbal díszítjük.

Вам также может понравиться